Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-07-11 / 28. szám

Visszhangok Természeti jelenség a vissz­hang, jóllehet már ritkán ész­lelhetjük. A „tihanyi echo” is elnémult: a természetes kör­nyezet civilizálódott. A vissz­hang ma — modemül megvál­tozott világunkban más módon is jelentkezhet. A szívhang is­mert jelenség a gyógyászatban. Ezt figyeli áz orvos hallgató­jával. Vannak azonban olyan „szívhangok” amelyek nem mérhetők a precíz orvosi mű­szerekkel sem. S olykor-olykor tanúi lehetünk mai világunk­ban is ilyen különleges szív­hangoknak. Miféle hangok azok, amelyek túllépik a természeti törvénye­ket? A templomban, ahol szív- ből-szívbe szól az ige és szív­ből hangzik az ének, ott ilyen „visszhang” támad és ilyen szívhang keletkezik. Milyen jó is lenne, ha templomaink ilyen — „hangos helyek” lennének! Június 6-á», Szentháromság vasárnapján ilyen hellyé vált három templom: Győrújbará- ton, Györ-Ménföcsanakon, és a vizek 700 éves városában, Győrött az öregtemplom", Az ige mellett, amelyet Milán János oroszlányi lelkész hirde­tett, ének-, és zeneszótól vol­tak hangosak ezek a templo­maink és visszhangosak a szi­vek. Az oroszlányi gyülekezet ének- és zenekara zengte tele nemcsak a falakkal határolt templomtereket, hanem a há­lára buzdult és ezért a végte­lenbe tágult hivő emberi szí­veket. A kórus felemelően, szé­pen és lelkesen énekelt. Á ze­nekar hasonló módon játszott. Amit nyújtottak, művészi szempontból is rangos volt. Műsorukban gazdag válto­— szivhangok zatban szerepeltek regi és új egyházzenei művek. Tömör, klasszikus zengésű énekek mellett megszólaltak köny- nyed és kedves melódiák. Iga­zi szépsége mégis az volt, hogy a műsor minden számát átha­totta az előadók hitének me­legsége és a szolgálat készsége. Nem csoda, ha a hallgatók szivében is visszhang támadt. Ez nemcsak azt „adta vissza”, amit énekben és zenében hall­hattunk, hanem felerősítette a szívekben az Istenben való hi­vő bizodalom, örvendező hála és vidám reménység szívhang­jait is. Bizony nagy szükség van az Ilyen szolgálatra. Ezért a mű­ködő énekkaroknak gyakrab­ban és tervszerűbben kellene látogatni a gyülekezeteket, ahol a gyülekezet közös ének­lésén túl nincs mód az egyházi zene és ének magasabb szintű művelésére. Hazánk általános ének- és zenekultúrájának fej­lődése közepette egyházunknak sem szabad lemaradnia. Ennek érdekében a gyülekezeteknek és énekkaroknak az áldozat­hozataltól sem szabad vissza­riadnia. Hiszen az ének és zene aján­dékát nem azért adta Isten, hogy önmagunkat gyönyörköd­tessük vele, hanem hogy Öt dicsérve testvéreinknek szol­gáljunk a gyülekezetekben. Mivel ezt a célt tartotta szem előtt az oroszlányi ének- és zenekar — élén Nagy Dániel karnaggyal — ezért volt szol­gálata nagyon jó és fakadt nyomában áldás. Kísérje to­vábbi munkájukat és sok ha­sonló szolgálatukat az egyház Urának áldása. B, B. Á csinált szentség ára 10 éve halt meg, 1961 júniu­sában, a modern lélektan egyik legnagyobb mestere, C. G. Jung, akinek kutatásai a hit tudomány, főleg a lelki- gondozás szamára is rendkí­vül tanulságosak. Alábbi él­ményét Az én és a tudattalan kapcsolatai című könyvéből idézzük. „MEGISMERKEDTEM EGY­SZER egy tiszteletre méltó fér­fiúval, akit minden nehézség nélkül szentnek lehetne ne­vezni. Három napig téníereg- tem körülötte, és sehol nem bírtam felfedezni rajta a ha­landók gyarlóságát Kisebb­rendűségi érzésem lassan fe­nyegetővé vált s már-már ko­molyan arra kezdtem gondol­ni, hogy megjavuloik. A ne­gyedik napon azonban a féle­sége jött hozzám tanácsért... Ehhez fogható azóta sem esett meg velem. Ebből viszont megtanultam, hogy aki össze­téveszti rnagat közösségi sze­repével, az összes zavarainak hordozójává a feleségét tehe­ti. anélkül, hogy ezt észreven­né az asszony, aki azonban önfeláldozásának árát súlyos neurózissal (lelkizavarral) fi­zeti meg.” TALÁN FARIZEUS VOLT az illető, aki látszólag annyi­ra megközelítette a keresztyén életszentség eszményét? TUDATOSAN NEM. Igye­kezete bizonyára őszinte volt, mégis, meghibásodott a nagy búzgóság. Túl nagy hangsúlyt kaphatott magatartásában a külső, melynek á hitet kellett volna megjelenítenie, s ilyen­kor már egy lei-pici elcsúszás elég ahhoz, hogy ez a repre- zentálás vegye át a főszerepet. TUDATTALANUL így vál­hatunk képmutatóvá. Éle­tünk homlokzata, mindaz, amit a külvilág általában le­mérhet, talán olyan kitűnő képet mutat, hogy annál job­bat festeni is bajosan lehetne. Valahol azonban keményen megbosszulja magát ez az ön­tudatlan bűvészkedés, akár egy bennhagyott foggyökér. KEGYETLEN GÉPEZET in­dul be ugyanis, zajtalanul, de hatalommal: a kivetítés lélek­tani mechanizmusa. Tisztesség és becsület a ko­moly hitnek és erkölcsnek, de ahol az. igazhitűsóg, egyházi- asság, vagy bármi erény túl hangos és reprezentatív, ott a mélység leszálló fokain homá­lyos társaivá szegődnek az ítélkezés, szeretetlen ség, de leginkább az önismeret ka­tasztrofális hiánya Persze nem csupán kegyes kiadásban fenyeget ez a tor­zulás. Van annak ezer válto­zata, keveréke. Meglehet pél­dául, hogy valaki elsőosztá­lyú önérzete társadalmi, kul­turális és vallási elemekből tevődik össze. Az eredeti fa­rizeusi életérzésnek is volt fa­ji, politikai és vagyoni szine- aettsége is, noha a vezető sze­rep a vallásos formáé volt KÖZÖSSÉGI SZINTEN ügy következik be ilyen csuszam- lás, hogy — mondjuk — egy gyülekezet, vagy csoport, eset­leg szinte az egész egyház előbb csak hajlamossá válik arra, hogy a valóságosnál jobbnak tartsa önmagát, az­tán pedig egyre jobban bele­ringatózik ebbe a hiedelembe. Ezzel azonban mindenképpen együttjár az, ’hogy egyre ke­ményebb és magabiztosabb ítélkezéssel tekintgetnek „ki­felé” és sasszemmel fedezik fel más csoportokon, vagy kö­zösségek«! a sajátmaguk nem ismert hibáit • MAKONYOS ALOM ez,saz ébresztés feladata rendkívül hálátlan és nehéz. A közvet­len „felvilágosítás” keserű, sértődött tiltakozást vált ki, sőt sokszor gyanúsítgatásokat és tartós ellenszenvet is. Va­lódi szerénység, valódi szere­tet és kifinomult tapintat szükséges az ilyen misszióhoz — és bízó, prófétai bátorság abban a hitben, hogy amit mi emberek képtelenek vagyunk elérni önmagunkban és má­soknál, azt Isten elvégezheti bennünk. AZ EGYÉNI FELELŐSSÉG ALÓL persze éppen nem ment fel a hitnek ez a bizakodása. Inkább reményt kelt, hogy munkánk „nem hiábavaló az Ürban”. Gondoljuk meg, hogy igazkodásaink, csinált „szent­ségünk” árát más egyéneken és közösségeken próbáljuk be­hajtani, még ha ez távol áll is tudatos szándékunktól. SZENT GYANÚ szükséges, mellyel magunkat vesszük szemügyre, hogy gyógyuljunk, mások javára. Hogy mik a fi­gyelmeztető tünetek? A felhá­borodás! és ítélkezési hajlam, a hiba-vadászás, legalább egy­két egyén, vagy embercsoport indulati hangsúlya elmarasz­talása, vagy egy olyan hideg begombolkozofctság, mely akarva-akaratlan lenézést su­gároz bizonyos irányokba. Ugyanekkor befelé örömte- lenség, nagyfokú érzelmi ki­egyensúlyozatlanság, csaknem állandó, ám bevallatlan rossz közérzet. DE VAN SZABADULÁS. Jézus Krisztus ezeket az oly kevéssé ismert, de annál mély­ségesebb nyomorúságainkat is magára vette a kereszten, hogy gyógyító hatalmának lá­badozó továbbadói legyünk. Bodrog Miklós Gyülekezeteink a hétköznapokban Vidéki nagyváros kis gyülekezete Debrecenről van szó. Ennek a 160 ezer lakosú alföldi vá­rosnak az a 16 éve bukkan elém, amelyik, hosszadalmas „cívis”-terpeszkedés után egé­szen a felfelé törés lendületé­ben telt el. Persze, az 1944 őszén történt fordulatból adó­dó előzményekkel. Az azt is megelőző időkben pedig gyak­ran csak a Református Kollé­gium képviselte nyíltan a ha­ladó széliemet, noha éppen Debrecen nem volt híjával so­hasem új világért küzdő moz­dulatoknak. A1 munkanélküli­ség-, a szociális hiányok, a tár­sadalmi ellenitétek, a haladó megmozdulások és a vissza­húzó erők küzdelme a cívis (polgár) címlettel együtt egé­szen a múlté. Csak a sírkövek némia „városában” rezzenti fel az emlékezést temetőt járó emberekben a márványon fa­kuló véset: Polgár esz és ez. Ki emlegeti a debreceni pipát ma már? Mennyi minden lett fonto­sabb, nevezetesebb! Üj város­negyedek nőttek és nőnek ki a’ földből a nagy méretek vá­rosában, Ipari üzemek serege, általános és középiskolák, egyetemek, főiskolák, egész­ségügyi intézmények, gyógy­fürdők, kulturális létesítmé­nyek hálózzák be a feltörő vá­rost. Sűrűn kell újítani a vá­ros térképét. A „Virágos Deb­recen” -nem vágyálom, hanem tapasztalat. Vidámpark, állat­kert vonzza a legifjabb nem­zedéket. A történelemben két­szer volt „főváros” ma csak­ugyan a lakóié és az országé. A Nagyerdő még a nyugdíja­soknak sincs messze. Tizenöt­forintos bérletük közülük is sokak számára teszi közelivé. Kanésalul festett egekbe természetesen senki sem né­zethet és nézet senkit. Bizony nem fenékig tejfel ebben a vá­rosban sem. A kulturális te­hetőségekhez és létesítmé­nyekhez nem mindig és min­denkinél van meg a véle való okos és hálás élés erkölcsi tő­kéje. E tekintetben különösen is van segíteni valója, felelős­sége a különböző keresztyén egyházaknak, a mienknek is. Azután.: a régiek még így énekeltek: „Debrecennek van egy vize, Kinek Hortobágy a neve.” Hortobágy ma önálló község Debrecennek nincs pusztája, Hortobagya, folyója. De van az eddigi fejlődés alapján akarás és bátorság ahhoz, hogy kelet új „folyó­ja”, a Keleti-főcsatorna vize majd Debrecenbe csorduljon. A jövőbe néző nagy tervek megszületéséhez ugyanis sok víz kell és lesz. T örpe gyülekezet A néhány vonással megraj­zolt városban él kicsiny evan­gélikus anyagyülekezetünk. A vidéki nagyváros lakosságá­nak 1%-át sem teszi ki, tehát lélelcszárna jóvaíl az országos százalékarány alatt marad. Hazánkban Hajdú-Bihar me­gyében él a legkevesebb evan­gélikus. A „Kálvinista Rómá­ban” és a megyében a refor­máció kálvini ága honosodott meg Ma azonban már több tízezer a római keresztyének száma is városunkban és a ha­zánkban létező minden fele­kezet megtalálható, az ún. szabad’ egyházak minden irá­nya is. Az igazsághoz tartozik, hogy a mi gyülekezetünk többszö­röse lehetne a mostaninak. A XIX. században ide költöző több mint négyszáz evangéli­kus család közül a harmincas években már csak í.6-nafc vol­tak evangélikus utódai. A kö­zel budapestnyi területen élő anyagyülekezet pásztörolása igen nagy gond. A távolságok, az időbeli és egyéb nehézségek a tagok megközelítésének és hozzáférhetőségének, a szeku­larizációnak más területekhez viszonyított nagyobb sodra és múltja, a zömében vegyes há­zasságok — alig néhány kivé­telével — ős-reverzáliso’k nagy számával, a különböző tradí­cióból és nagyobb létszám vi­szonyokból idekerült evangé­likusok problémája mind- mind sajátos' és nagy feladat elé állítják a gyülekezetét lel­készével együtt. Evangélikus lakosságú kör­nyéke, nincs a városnak. A je­lek' szerint azonban távolabb­ról mégis több evangélikus . költözik ide, mint amennyi el­költözik. De ká tudhat jelen­tős részükről azon túl, hogy néhányan felbukkannak közü­lük az istentiszteleten, teme­tési vagy keresztelési szolgá­latot ‘kérnek? Beszélgetés egy bűzamaggal A markom mélyén búzamag hevert — és szóltam hozzá: — mondd, veled mi lesz, ha majd a magvető kezébe vesz s kegyetlen sorsod föld mélyébe vert? Rejtelmesen a mag ekképp felélt: „Arainykoporsó, titkos szent rekesz^ amelynek pántja rothad. Éj fedez. S ha érzem már a nagy Könyörtelen^ s kiáltok: végem!... Szívem meghasad! — Kitűnik: éltemből élet fakad, hogy nem koporsó — bölcső voltam én ” A háború előtti szociális, társadalmi elientétekbőd hely­rehozhatatlan károk származz talk. Bár ezeik a múlté, de nyo­mai megvannak. Ma túlnyo­móan értelmiségiek gyülekeze­tünk tagjai. Városunk egyre inkább osztály nélküli és nép- ffontpolitikájú társadalmában számarányán felüli súllyal van jelen egyházunk. A helyi sajtó nemeigysizer bukkantja elém az elismerésben és kitün­tetésben részesítettek sokasá­gában egy-egy evangélikus ember nevét. Egyénenként persze más­más képeit mutat az egyhá­zunkkal való kapcsolat gya­korlása, az ezzel kapcsolatos problémák, krízisek meghair- colása. A közéletben Azt hiszem országos viszony­latban is jó helyen tartanak ökumenikus kapcsolataink. Nem eredménytelen az a harc sem, amelyik az evangé­liumi hitnek, a gyülekezethez tartozásnak mindennapi és köz­életi munkavetületét célozza, láttatja és amelyik átsegít azon a naiv vagylagosságon, ame­lyik ellentétet lát a közéleti tevékenység és az egyháztag- ság között. Éppen azok a ked­ves munkatársak jelentenek ebben sokat, akik személyes példájukkal bizonyítják, hogy keresztyénségük nem kurtítja, szegényíti, csaik gazdagítja hétköznapi munkahelyi és köz­életi helytállásukat. Ök már teherviselésükben sem a teg­nap szokásaihoz és gyakorla­tához, hanem az időszerű szükséglethez igazodnak. Ke­resztyén módon. Megítélt és törött tegnapi mankók siratá- sa nem keres holnapba vezető utat és nem talál egészen ár­ra — nyitott ajtót. A holnap gyülekezetének körvonalai csak innen rajzolódhatnak re­ménységgel. Sokat .viaskodik gyülekeze­tünk az épületeivel. Különö­sen nagy gond a 200 éves ‘pa­rókia, vagy régi nevén szék­ház, emeletes épület^. A mint­egy 20 éves „légvárépítés” so­rán elfelejtett gyülekezetünk a valósággal józanul számolni és főként túladóztatni. Fájdal­masan hiányzik templomunk­hoz egy kis torony a Debre­ceniben felbukkanó hazai és külföldi templomot 'kereső hát- bestvéreink szempontjából. A lelkészcsalád Családom kettős ablak a mindennapi életre. Feleségem egy tanácsi vállalatnál admi­nisztrátor. Ott is emberék van­nak és nem angyalok. Mégis mintha többlete volna az egy­házi közösségeikhez képest, em­berek és a jó munka megbe­csülése szempontjából. — Egy­házfi hiányában annak a dol­ga is a családra hártiL — A fiúnk orvostanhallgató, a na­gyobbik lányunk most érett­ségizett, a kisebbik pedig a második osztályt fejezte be. Mindhárom 'gyermekünk ze­neművészeti szakközépiskolát végzett, illetve végez. Tanul­nak, muzsikálnak, szerepel­nek, szolgálnak. A keresetet nem hordják mellükön, de hisszük, hogy van közük hoz­zá. Magáimról még. nehezebb szólnom. Talán a szerénység sérelme nélkül, számíthatom magamat a sokat és sokfélét dolgozó emberek közé La­punk szerkesztőjének levelét éppen „mailtarozás” közben kaptam, öreg épületüniknek egy izgató sebét gyógyítottam meg," miközben gyülekezeti gondnokunk egy fiatal presbi­terrel védőkerítés alapját ve­tette meg. Természetesen az év hétköznapjainak többségé­ben nem ezt csinálom, bár ki­sebb villany- és vízvezeték- javítások gyakorta szüksége­sek. — Bár elég sokat olva­sok, arról le kellett tennem régen, hogy kedvtelésből is te- hessem ezt és a hajlamomnak megfelelően ‘legalább egy sa­játos irányban többre vigyem. A gyakorló lelkész szükségle­te diktál. — Rendszeresen résztveszek a városi népfront egyik körzete bizottsági ülé­sein és munkájában, mint a bizottság tagja. Ennek során észrevettem, hogy sok, nem keresztyén ember milyen ko­molyan veszi a közéletet, az embert, és az. emberséget. Tó- vábbá, hogy sok nem keresz­tyén ember jobban hisz ab­ban, amire rátette az életét, mint mi keresztyének tesszük azt arra nézve, amire vagy akire mi tettük rá az életün­ket. Az igehirdetésekre való készülésem még mindig elég nagy erőfeszítést kíván. Az az érzésem, hogy ez másoknak sokkal könnyebben megy. Ne­kem adatott meg a könnyed, derűs, és játszi portyázás a költőiség frontján. Szeretem a gondolatot, a' kétszerkettőt, az igazat, magát a problémás éle­tet és ezeket komolyan ve­szem, mint a szavak puszta1 eleganciáját. Persze, azért a széppel rokonszenvezek. Vannak jó, nem lelkészt munkatársaim a gyülekezet­ben, akiknek a hite, szeretete, hűsége és hozzáértése gyakran pótolja vagy kiegészíti az enyémet. A munkám, a terep, amelyiken szolgálok, a kudar­caim — vannak ilyenek! a visszatérő rossz lelkiismeret, a megtorpanás és megíáradás alázatra, á hitbizonyosságom és szeretetgyakorlásom reví­ziójára sürget. Erre annál in­kább szükségem van, mert Nyíregyházától Komódiig, a román hajtártól Szolnokig egyedül vagyok az evangéli­kus lelkész! „kar”. Több kelle­ne a töretlen hitből és a vallás szere tetébőL Szabó Gyula ... Nyugodj rímek pántjában: gondolat! Ne lázongj! Várd be rendelt sorsodat! Életté válsz sok hóit mag. költemény! Kutas Kálmán MONOR A monorí gyülekezet esz­tendőről esztendőre megemlé­kezik a templom felszentelé­sének évfordulójáról. Már ha­gyomány, hogy ezen az emlék­napon vallásos estet és sze- retetvendégséget tartanak. Az egyre városiasodó Honor utcái és épületei között ékszer­ként áll a 32 évvel ezelőtt épült kis templom, Sándy Gyula tervezése. Magyaros dí­szítőelemeivel és a wittenber­gi vártemplomot idéző tor­nyával valóban dísze a tele­pülésnek. A belépő figyelmét külön megragadják a szépen faragott, áttört támlájú padok, amelyről dicsekedve mesélfk, hogy hamarabb készültek el, min maga az épület. A két év alatt lefolyt építés története valóban arról beszél, hogy a gyülekezet ma már idős nem­zedéke akkor fiatalos lendü­lettel és áldozattal buzgólko- dott az építésben, s nem hagytak az utódokra befejezni valót az épületen. A vallásos esten, amelyet csengő hangú gyermekszava­lat nyitott meg, s amelynek műsorát jelentős részében a lelkészcsalád gyermekei adták szavalattal, hegedűszámmal és harmóniumjátékkal, az elő­adást D. Koren Emil püspök­helyettes tartotta, áttekintést és értékelést adva .arról az 53 új templomról, amelyeket ha­zánkban az elmúlt negyedszá­zadban gyülekezeteink építet­tek, s tanulságos párhuzamot vont a világ legmagasabb szintjén álló finn templomépí­tészettel. Muntag Andor lel­kész imádsága és írásmagya­rázata keretezte a testvéri együttlétet, amelyen a gyüleke­zet tagjain, kívül református és baptista testvérek is részt vettek, s ami a parókiaudva­ron folytatódott szeretetven- dégséggel. Az egykori filiából anyagyü- lekezetté erősödött közösség most fejlődő filiáját karolja fel Monori-erdők üdülőtele­pen, ahol már állnak az épü­lő imaház alapjai, s készek az áldozatra, hogy be is fejezzék. Az Urnák szolgáljatok! Hogyan szolgáljak az Úr­nak? Hiszen nem látom őt Hol találkozom vele? — Iga­zad van. Öt nem láthatod. De láthatod azokat az embereket, akikhez Ö különösen közel van. Ezek a bajba jutott em­berek, akik a te segítségedre várnak. Ha őket szereted, ha nem kerülöd ki őket, az Úr­nak szolgálsz. Ha a játékból nem hagyod ki a kisebbeket, az ügyetleneket, hanem őket is beveszed a játékba — az Úr­nak szolgálsz. Vele a kicsik, a többiektől kicsúfoltak között találkozol. Azok között, akik jó szót, segítséget, szeretetet várnak tőled. Ó ezekhez min­dig közel van, sőt azonosítja magát velük. Jézust egyszer mindnyájan meglátjuk. Minden embernek találkoznia kell vele. Ö fog bíráskodni fölöttünk. Persze, akkor nem azt látjuk majd meg, hogy melyik festő fes­tette le jobban. Nem azt, hogy fekete haja volt, vagy szőke. Akkor azt látjuk majd meg, hogy mind igaz az, amit ma­gáról mondott. Ó valóban Urunk és hűséges testvérünk. Akkor majd így szól: Éheztem és ennem adtatok; Sziomjuhoztam és innom ad tatok; jövevény voltam és befogadtatok; mezítelen voltam és felruháztatok; beteg voltam és meglátogattatok; fogoly voltam és eljöttetek hozzám. Amit cselekedtetek eggyel, az én legkisebb testvéreim közül, énvelem cselekedtetek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom