Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-06-27 / 26. szám

Isten bűnösöket hív! Kol 1, 21—23 Az őszinteség az ember egyik legszebb tulajdonsága, egyik legmegragadóbb pozitív jellemvonása. Az, mert az őszinte szó, a saját magunkról való őszinte — Isten és ember előtti — vallo­más csaik akkor hagyhatja el a szánkat, ha semmit se próbá­lunk letagadni Isten és önmagunk előtt: ha a legemberibb mó­don „tisztába jöttünk” saját magunkkal. 1. AZ ÍGY, MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐEN KIFORMÁLÓDOTT ŐSZINTESÉG mondatja ki velünk azokat a hibákat, bűnö­ket, amelyekkel hűtlenné lettünk Istenhez és ugyanakkor, hűtlen magatartásunkkal megtagadtuk a felebaráta szeretet erős, örök érvényű jézusi követelményét. 2. AZ ILYESFAJTA ŐSZINTESÉG egyszándékúan keresi a helyes megoldás lehetőségét is. Azt, hogy miképpen, milyen módon szabadulhatok meg minden olyan indulatomtól, csele­kedetbeli szándékomtól, amely akadályt jelent az Istenhez és az embertársamhoz való közeledésemben: a szeretet kettős pa­rancsolatának valóságos megvalósításának megélésére. 3. PÁL APOSTOL A MAI IGÉNKBEN alapos és nagyon bensőséges őszinteségre készteti a keresztyén gyülekezetét, a kolossébeli s a mai keresztyén embert. Az erre késztető hangja vagyon határozott — sőt azt is mondhatnánk, hogy keményen goromba —: „Titeket is, akik egykor elidegenültek és gonosz cselekedeteitek, miatt ellenséges érzületűek voltatok” és ezt érti mindazokra, akiket Jézus nevére megkereszteltek, akik magu­kat — jogosan — keresztyén embereknek gondolják. Ezért kell őszintének lenni: tudni azt, hogy mi voltam és mi vagyok; hogy a Jézus Krisztusban való hitem odavigyen Isten­hez és az olyan sokszor elfelejtett felebaráthoz. Isten bűnbánatra hív! Dr, Vámos József IMÁDKOZZUNK Megváltó Urunk! Bűneink reánk nehezednek és ezért hoz­zád fordulunk, mert Igéd bátorít a veled való közösség keresé­sére. Köszönjük azt, hogy mindig őszinte bűnbánatra indítasz benniiket. Kérünk áldd meg ezt a mi őszinteségünket és add azt, hogy készségesen kövessünk azon az úton, amit mindnyá­junk számára kijelöltél. Ámen. Levelek a Jóistenhez Gyermekek küldenek Istenhez leveleket. A mai kor gyerme­kei, Isten olyan közel áll gondolkodásukhoz, vagy olyan távol van tőle, amennyire kívánságaikkal és elképzeléseikkel egybe­hangzó vagy eltérő. Nem mesterkéltek, hanem természetesek. Megbatóak és felvidítanak. Jóistenem! Múlt héten meglátogattam templomodat. Mondhatom, na­gyon szép lakásod van. Anna. Jóisten! Szeretnék kérdezni tőled va­lamit Milyen tulajdonképpen a mennyország? Tudom, hogy ott minden nagyon szép, de mégis, mennyire szép? Tulaj­donképpen mi történik, mikor esik az eső? Misi. Istenem! Minden angyalodnak dolgoz­nia kell? Anyuka azt mondta, hogy mi az ő angyalai vagyunk és mindent meg kell tennünk, amit parancsol. Sári Jóisten! Igazán jelen vagy minden­hol? Egyes emberek nem hi­szik ezt Ha mégis így van, ak­kor sok minden dolgot gyor-. sabban kellene csinálnod. Ko­vács Péter. Édes Istenem! Valóban olyan nagy vagy, mint az egész ég és olyan erős, mint az egész világ együttvé­ve? Ez őrült nagy dolog! Sze­retettel Dezső. Istenem! Múlt héten három napig esett az eső. Azt hittük, megint úgy lesz, mint Noéval és a bárkával. Szerencsére nem így történt Nagyon örültem, mert a bárkába minden dologból csak kettőt volt szabad bevin­ni. Te pedig jól tudod, hogy nekünk három kismacskánk van. Üdv Rózsi. Jóistenem! Jövő héten üdülésre utazunk két hétre. Nem leszünk akkor a templomban. Remélhetőleg ott leszel még, ha viszajöttünk. Mikor mégy te szabadságra? A viszontlátásra Rezső. Jóisten, nagyon érdekes a könyved. Nagyon szeréten a kalandos történeteket Irtó érdekes dol­gokat találsz ki. Nagyon sze­retném tudni, honnan, veszed azokat Szorgalmas olvasód Kari. Istenem! Nagyon szeretném a kővet­kező dolgokat megkapni: új biciklit, nagy építőszekrényt, egy kutyát, . fényképezőgépet, jó futballista kapuskesztyűt Ha ezt mind nem tudom meg­kapni, szeretnék belőlük any- nyit, amennyit csak lehet. Üd­vözöl Ernő. U. i.: Én már tudom, hogy Mikulás nincs. Jóisten! Ha olyan sokat tudsz, ho­gyan történhetett, hogy még a folyót sem tudtad olyan nagyra csinálni, hogy minden víz el­férjen benne, és el ne lepje a házunkat? Most új lakást kell keresnünk magunknak. Viktor. Istenem! A templom még csak rend­ben volna, de a zene! Nem tudnál pár új dalt csinálni? Barátod Feri. Jóisten! Neked is olyan nehezen ment megtanulni az egyszeregyet? Nincs más út hozzá? Tudom, hogy megértesz és ezért írok neked. Szívből üdvözöl Tamás. Németből ford. M. F. — Szentháromság után a 3. vasárnapon az oltárterítő szí­ne: zöld. A délelőtti istentisz­telet oltári igéje: Lk 15, 1—10; az igehirdetés alapigcje: Kol 1, 21—23. — SEGÉDLELKÉSZ ELHE­LYEZÉS. D. dr. Ottlyk Ernő püspök a külföldi tanulmány­út járói hazaérkezett Szalay Ta­más segédlelkészt június 1-i hatállyal ismét Nyíregyházára osztotta be szolgálattéttelre az egyházmegye esperese mellé és a nyíregyházi gyülekezetbe. — GALGAGUTA. Június 6-án gyülekezeti csendesnap keretében igehirdetéssel, elő­adással szolgált Garami Lajos egyházasdengelegi és Kiszély Sándor csővári lelkész. — kemenesmagasi. Szentháromság vasárnapján iktatta be szolgálatába Szabó Lajos esperes és Tóth János gyülekezeti lelkész Smidéliusz József felügyelőt, Szánthó Im­re gondnokot és Páli Lajos he­lyettes gondnokot. — BÖKÖD. A gyülekezet templomának mindkét harang­ját villamosította. Ezt a meg­oldást azért választotta, mert az idős harangozó lemondott, s erre a szolgálatra nem volt újabb jelentkező. A hálaadással használatba vett munkát a nagyvelegi gyülekezethez tar­tozó szakemberek végezték el. — ELADÓ egy használt Luther- kabát, magyar és német teológiai könyvek. Marcsek János. Ózd, n., Árpád vezér út 24. — SZEPHANGÜ Angster orgona kedvező teltételekkel eladó. Cím a Kiadóhivatalban. Istentiszteleti rend Budapesten, 1971. június 27-én Deák tér de. 9. (úrv) dr. Hafen­scher Károly, de. 11. (úrv) dr. Ké­kén András, du. 6. dr. Hafenscher Károly. Fasor de. n. D. Koren Emil, du. 6. D. Koren, Emil. Dózsa György üt de. fél 10. D. Koren Emil. Üllői út 24. de. fél 11. Kará­csonyi Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kál­mán u. 28. de. 10, de. 11. dr. Redey Pál, úu. 6. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (urv) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Bizik László. Gyarmat u. de. fél 10. Boros Ká­roly. Fóti út de. 11. Benczúr Lász­ló. Váci út de. 8. Baranyai Tamás. Frangepán u. de. fél 10. Baranyai Tamás, üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Kispest de. 10. Kispest-Wekerletelep de. 8. Pest­újhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-telep de. 8. Rá­kospalota Nagj'templom de. 10. Rá­kospalota Kistemplom du. 3. Rá­kosszentmihály de. fél 11. dr. Sel­meczi János. Sashalom de. 9. dr. Selmeczi János. Mátyásföld de. fél 11. Clnkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rá­kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Mado- csai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv) Madocsai Miklós, du. 6. Szita Istvánné, Toroczkó tér de. fél 9. Szita Istvánné. Óbuda de. 9. Fü- löp Dezső, de. 10. (úrv) Fülöp De­zső. XII. Tartsay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Takács József. Budakeszi de. 8. Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. Takács Jó­zsef. Kelenföld de. 8. dr. Rezessy Zoltán, de. 11. (úrv) dr. Rezessy Zoltán, du. 6. Bencze Imre. Német­völgyi út de. 9. Bencze Imre. Nagy­tétény de. fél 9. Visontai Róbert. Kelenvölgy de. 8. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Vi­sontai Róbert. Törökbálint du. fél 5. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 1L ARATÁS Az öregember él-nyújtózott a zöld gyepen, hátát nekidütötte az omladékos tanya oldalának. A könyörület és nem a szükség hagyta meg ezt a tanyát a ha­tárban. Néha be-betérnek ide a gazdaságból a brigádtágok, letesznek egy-egy hordó fá­radt olajat, majd két három hét múlva elviszik, öreg, omladé­kos, középen megrepedt tanya. Rég volt, amikor itt gyerekes- kedett, járta mezítláb a szúrós tarlót, meg szedte a magas je­genyék tetejéről a szarkafész­keket. Hej, tán igaz se volt. Meg amikor aratott __Akkor is így hullámzott az a sárga tenger, csak keskenyebb kis parcellában, nem ilyen belát­hatatlan táblában. Végignézett a búzatáblán. Lágyan ringott, mint a bölcső. Susogott a sok érett kalász. A fia éppen vizet merni ment a nyikorgó gémeskúthoz. Szaporán forgott kezében a vö­dör. A vödörből játékos fény­csík tükröződött a tanya olda­lára. Az öreg a f énycsíkot néz­te, aztán megszólalt: ■— Péter! — Hallom! — feszült a kút kávájának a legény. — Holnap kezdhetjük. — Jó. Ebéd után máris szó­lok Potornai Miskának, hogy jöhet a géppel. — Géppel? — nevetett az öreg. — Tán arra a két hód háztájira? Nem, nem kell a gép. Valósággal kívánom az aratást. Ügy aratunk, mint valamikor, gyerekkoromban. — Ugyan már, édesapám, hiszen minek? Azért a gép, hogy könnyítsen. — Nekem most ne könnyít­sen. Kívánom öreg csontjaim­mal a munkát. Hozd ki a ka­szát, meg a fenőkövet. Fent vannak a padláson. Hadd fe­nem meg. A marha az udvaron ténfer- gett, a jármostinó nekidűlt az eperfának, le-fel jártatta a fa­rát, vakarózott. Bent az istálló­ban rekedt-keshedt nyerítéssel felüvöltött a csont-bőr igásló. Az akácokat lágyan simogat­ta a szél. A tanya mögött zize­gett az érett vetés. Hetven év nem nagy idő — mondogatta magában, amikor lépdelt a búzatábla felé. Vállán figyegett a borotvaéles megfent kasza. Ment keményen, a sarga tengerhez. A tanya túlsó végé­nél állapodott meg. Igaz, a nap még álig dugta fel vörös tányérját, de így is látszik, hogy itt érettebb. Leemelte ka­száját, aztán mint valami hí- mes tojást, belemártotta a pen­gét a búzatábla sarkába. Ki­csit markolt a kasza. Meghaj­lította derekát, neki suhintott, ügy nyaláb, ölre való sárga búza nyögött előtte. S így ment előre, a tábla túlsó végéig. Ott visszafordult, s ki akart egye­nesedni, de a dereka nem en­gedett. No, majd beletörődsz, te derék. S ahogy visszafelé haladt, érezte, hogy elerőtle- nedik. Pedig még csak egy sorral ment végig. De nem hagyta magát: előre nézett, mintha attól felerősödne. Az öreg kasza már nyikorgóit a kezében. Az a régi, fiatalkori kaszálás ... hej, ha ő most... hogy az a... csak nagyot, széleset fogni most, hadd lás­sák, mire felébrednek bent a tanyában, hogy ő még most is milyen ember. A rend közepén megbotlott. — A mindenségit! Valahogy összeszedte magát. Nana, minden rendben volna, de mi lesz ezután? Erezte, hogy az erő kifut a karjából, a lábá­ból is elfolyik valahová. Tán- csak nem a föld szívja el? Az nem lehet, hiszen füstölt húst is evett fröstökre. Újra meglen­dítette a kaszáját, újra feljaj- dult, nagyokat lihegett. S mint­ha hirtelen elhomályosulna a világ, hosszában jelvágódott. Fia, menye, felesége a ta­nyában, a padláson, az istálló­ban, mindenütt keresték. Azt- tán megérkezett Potornai, a traktoros is. Egyenesen a sárga búzatenger túlsó sarkához ve­zette gépét. Ott felkiáltotta — Jöjjenek, máris jöjjenek! Az öreg, mellén a kot\adt­nyelű kaszával, ott feküdt ha­nyatt, szétdobott karokkal, fö­lötte búzalcalászok hajladoz­tak, kihűlt szemével mereven belebámult a kék égbe. Ügy feküdt ott, a sárga bú­za között, mint valami ara­nyos ravatalon. \ Dénes Géza CSALÁDI HÍREK — KITÜNTETÉS. Az egész­ségügyi miniszter Bachát Ist­vánné váci általános iskolai tanár részére az egészségügy terén kifejtett átlagon felüli munkateljesítményéért „az egészségügy kiváló dolgozója” kitüntető jelvényt adományoz­ta. — HAZASSAGKÖTÉS. dr. Miklán Károly orvos és Bá­liké Katalin laborasszisztensnő június 19-én tartották esküvő­jüket a pécsi templomban. Az esketési szolgálatot Balikó Zol­tán lelkész végezte. —• KÖSZÖNET. Mindazok­nak a testvéreknek, akik Vára- dy Lajos budavári esperes-lel­kész temetésén részi vettek, halálával kapcsolatban részvé­tüket szóban, vagy írásban ki­fejezték, ezúton mond köszö­netét a Gyászoló Család. — HALÁLOZÁS. Majdányi Mihály, a kispesti gyülekezet negyven éven át hűséges pres­bitere, s az utolsó tizenhat esztendőben áldozatkész gond­noka 'elhunyt. Április 21-én kísérte utolsó útjára Isten iránti hálával a kispesti gyü­lekezet. Koporsója mellett megjelent az albertirsai gyüle­kezet számos tagja, s Roszik Mihály alberti lelkész a szere­tetotthon hálás megemlékezé­sét tolmácsolta. „Hogy betelje­süljön az ige ... akiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el”. — Dr. Schüszler Rezső ny. főállamügyész-helyettes, az al­sógödi gyülekezet 35 éven át volt presbitere, 81 éves korá­ban rövid, de súlyos szenve­dés után elhunyt. Temetése június 6-án volt Alsógödön nagy részvét mellett. — Kiss István ny. vallásta­nár június 3-án, 78 éves korá­ban elhunyt. Több évtizeden keresztül tanított a volt Kő­szegi leánylíceumban. Sokan emlékeznek áldozatos és hűsé­ges szolgálatára. Temetése jú­nius 7-én volt Kőszegen. Ko­porsójánál Szabó Lajos esperes hirdette Isten igéjét. Több lel­késztársa és sok volt tanítvá­nya kísérte utolsó útjára. Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!” — özv. Marton Károlyné, sz. Koppányi Ida 97 éves ko­rában, június 10-én Csöngén elhunyt. Temetése június 12-én volt. Az elhunytban Bárdossy Tibor kisvárdai lelkész nagy­anyját gyászolja. .Azért jött az Ember Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” (Lk 19, 10) VASARNAP.— „Melyik em­ber az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenooehkilencet a pusztá­ban, és nem megy el az elve­szett után?” (Lk 15, 1—10) Melyik ember ilyen közü­lünk? Melyik munkás az, aki­nek, ha száz gépet kell kezel­nie, s az egyik elromlik, leál­lítja mind a kilencvenkilencet, amíg ki nem javítja azt az egyet? Nemde azt teszi, hogy a kilencvenkilenc jó gépen igyekszik behozni a kiesett egy gép okozta lemaradást! Bizony, egyedül Jézus cselekszik csak ennyire mindent feláldozóan az elveszettekért! Elveszettek után menő szeretete példátlan és egyedülálló. HÉTFŐ.— „Nem az egészsé­geseknek van szükségük orvos­ra, hanem a betegeknek.” (Mk 2, 1—17) A Jó Pásztor példáza­tából és még számtalan jézu­si igéből egyértelműen megért­hetjük, hogy Isten minden sze- retetével és hatalmával igényt tart a teremtett és megváltott emberre. Szüksége van ránk, mert rajtunk keresztül is mfin- kálkodik e világ előrehaladá­sáért és boldogulásáért. Ugyan­akkor nekünk is szükségünk van Őrá. Kölcsönös, kétoldali érdekeltségünk van, hiszen azt nem kell sokat bizonygatni, hogy Isten eszményéhez képest mindannyian a betegek közé tartozunk, akiknek szükségük van az Áldott Orvosra. KEDD.— „Szólt Jézus az asszonynak: Á te hited meg­tartott téged.” (Lk 7, 36—50) — Gyakran ejtünk szót hi­tünk megtartásának szükséges­ségéről, annak nehézségeiről és örömeiről. Nem könnyű nehe­zebb helyzetekben úgy visel­kedni, hogy azokban a meg­őrzött hitünk mutasson irányt. Ebben az igében e kérdés má­sik oldala tárul elénk: nem­csak mi tartjuk hol így, hol úgy hitünket, hanem hitünk is tart minket! Sőt, tálán akkor tart legjobban, amikor mi úgy látjuk, hogy tovább már nem tíjdjuk tartani. SZERDA.— „Mikor még tá­vol volt, meglátta őt az atyja, megesett rajta a szíve, odafu­tott és megcsókolgatta”. (Lk 15, 11—32) Nem hiszem, hogy meg lehetne számolni azokat a képzőművészeti alkotásokat, amelyek ezt a csodálatos pél­dázatot ábrázolják valamilyen formában. Én is láttam a kö­zelmúltban egy rajzot erről a jelenetről, s egyetlen részletét szeretném most csak kinagyí­tani: ahogy szalad1 az apa fia elé, szemüvege a nagy sietés­ben leesik. Nem törődik te­kintéllyel és korral, amikor elveszett fiát siet megölelni. Így szeret Isten. Ilyen megszé­gyenítően nagy és elénk siető szeretettel! CSÜTÖRTÖK.— „Annak, aki megszolgál érte, a fizetést tar­tozásként számítják be, s nem kegyelemből." (Rm 4, 1—8) A dolgozó munkások nem kegye­lemből kapják a fizetésüket, s ha megérdemlik, a prémiumot sem ajándékba kapják, hanem mert megdolgoznak érte.. Ha Isten így bérelszámolna, érde­meink szerint, fizetési papí­runkon a megérdemplt bünte­tés szerepelne csak. Boldog az, akit Isten nem igazságával mérlegel, hanem kegyelmével és bűnbocsánatával, Pál apos­tol is boldognak mondja azt, akinek az Űr nem számítja be bűnét, hanem a megérdemelt büntetést kegyelemre változ­tatja. PÉNTEK.— „A reménység nem szégyenít meg, mert Isten ézeretete kiáradt szívünkbe.” (Rm 5, 1—11) Hiába ír Pál apostol a Római levél elején olyan sokat a hitről, a re­ményről és a szeretetről is szót kell ejtenie. <5 úgy látja a szeretetet, mint ami ha van, akkor Isten szeretetéből faka­dó, azt továbbító folyamat. Mindannyiszor tehát az élő, munkálkodó Istennel van ta­lálkozásunk, valahányszor az őszinte szeretet nyomát fedez­zük fel magunkban. Bárhol embertársainknál e másokért fáradozó szeretetet fölfedez­zük, tudhatjuk: Isten újra be­bizonyította irgalmát. Hogy ne kellene így nekünk is azok felé fordulnunk, akik által az Atya így cselekszik! SZOMBAT.— „Mi dolog az, hogy ezt a közmondást szok­tátok mondani: ’Az atyák et­tek egrest, és a fiák foga vá­sott meg bele?’” (Ez 18, 1—f; ,21—24) Általában minden ge­neráció szereti az előtte járó korosztályra hárítani a fele­lősséget sok mindenért Termé­szetes egyrészt, hogy az egyik korosztály eredményei vagy kudarcai kihatnak a másikra, másrészt ellenben az is, hogy minden korosztálynak meg van adva a lehetősége az .„egészsé­ges fogú” nemzedékké válás­hoz. A mai fiatalok is —hála sok mindennek — építhetfíc iá­ját jövőjüket. S a sokat ta­pasztalt idősebb nemzedék vi­gyázzon és imádkozzon, ne­hogy nekik is „egrest kelljen enni”: nehogy igazságtalanság­ban és békétlenségben kelljen élniük. Bizik László Evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin u. S3. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VJTL Előfizetési ár: egy évre 90,— F» Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 71.2300 Athenaeum Nyomda, Budapest Botációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató Tanulságos kis emlékek Mikor kezdődik a képmutatás? A harmincas éyek elején, akik érdeklődtek népünk mindennapi élete iránt, napo­kat, sőt heteket töltöttek el valamelyik faluban, kutattak, adatokat gyűjtöttek, felmérést végeztek. Igen jelentős és ko­moly eredmények születtek. Részt vettem ilyen faluku­tató munkában én is. Igye­keztünk megismerni a falusi ember életmódját, szokásait, láttuk kora reggeltől késő es­tig munkáját és megtanultuk megbecsülni: az embert. Amit •itt láttam és tanultam, végig­kísér szolgálatom útján. Du­nántúli kisközség a helyszíni. Közös a szállás a háziakkal. A szobában kemence ontja a meleget, a csíkos huzatú dunna akkora, hogy nyomban elvesztem alatta. Reggel ko­rán keltünk és dolgoztunk. Esténként az iskolában, szinte az egész falu előtt mi számoltunk be arról, hogyan készülünk fel szolgálatunkra, mit tanulunk, mit olvasunk. Ismertettünk szemelvényeket különböző írók írásaiból, el­hangzottak szavalatok és az estet áhítat zárta le. Vittünk magunkkal vetítőgépet és a kifeszített vásznon emberek és városok élete pergett. Bármennyire is az emberek életének és munkájának a megismerése volt a cél, nem­csak kapni akartunk, de adni azt amink nekünk volt: az Igét. Talán a harmadik nap én voltam a soros, aki az esti áhítatot végezte, és az iskolá­hoz menet az egyik kiskapu­ban férfi állt és ezt kérdezte: — Tisztelendő úr, máma hány órakor kezdődik a kép­mutatás ? Ez a mondat belém szúrt de belém is vésődött és arra. gondoltam, míg mi a nép lel­két kutatjuk, ők a mi lelkün­ket. ■— Mi bácsikám — feleltem — csak képeket mutatunk, de nem vagyunk képmutatók. — No, no. És becsukta az utcaajtót. Kronos*

Next

/
Oldalképek
Tartalom