Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-03 / 1. szám

Határkőnél HATARKÖHÖZ ÉRKEZTÜNK. Halott virágok illata árad az 1970. esztendőt jelképező teremből és új virágok magvait ül­teti el az Űr az 1971. esztendő földjén. Óév napját és új év reg­gelét ugyanolyan éjszaka választja el, mint az esztendő bár­mely éjszakája. A forgó földcsillag, a napok, holdak szinte észre sem veszik az éjszakát, amely a két napot elválasztja egymástól. 4Z ÉRTELMET ISTEN ADTA AZ EMBERNEK és ennek se­gítségével felosztottuk az időt múltra, jelenre és jövőre. Az örök forgást beosztottuk napokra, hetekre, hónapokra és évek­re. Csak így tudunk tájékozódni. Ebben a beosztásban nagy ha­tárkő esztendő utolsó napjának éjfele! Ekkor az idő sorompója záródik le és örökre eltemet egy évet. És amikor a képzeletbeli sorompó újra felemelkedik, köszönt egy érkező új évet. Akár friss fiatalok, akár der.eshajú öregek vagyunk, emlékezünk: ho­gyan is volt? Honnan indultunk, hova érkeztünk, mit dolgoz­tunk, minek örültünk vagy miért sírtunk? Emlékezünk, Szil­veszter éjszakáján nemcsak a karcsú pezsgőspoharak csendül­nek össze, hanem döntő elhatározások is születnek: Holnaptól kezdve másképp lesz. Az ősi vágy a szebb, a jobb után, minden­kinek a lelkében él. NEMCSAK EMLÉKEZÜNK, HANEM REMÉNYKEDÜNK IS. Reménykedünk abban, hogy mi magunk is jobbak leszünk! Közelebb kerülünk egymáshoz. Több lesz a földön a béke és kevesebb a háború! A repülőgépek bombák helyett kis gyerme­keket visznek olyan földrészekre, ahol madarak énekelnek és virágok köszöntik az érkezőt. Reménykedünk! Hiszen az újév napja a reménység napja is. Ha sokszor elcsüggedtünk, megfáradtunk, ellankadtunk is, hi­tünk erőt ad, mert a hit erő is és hatalom is! Amikor a mér­földkő mellett elmegyünk, érezni fqpjuk, hogy Isten felráz és előre lendít bennünket. AZ ESZTENDŐ UTOLSÓ NAPJÁN ESZÜNKBE JUT az is, hogy csak a jelen a miénk, a múlthoz már nem nyúlhatunk, a jövő pedig hitünk szerint Isten kezében van. A múlt olyan, mint az erősen lezárt könyv, amelynek lapjairól sem a betű­ket, sem a mondatokat nem törölhetjük ki. Ami megtörtént, azt meg nem történtté tenni nem lehet. Megmérhetetlenül fon­tos hát a hit abban, hogy majd az újesztendő napjain jobban végezzük a munkánkat, jobban megbecsüljük egymást. A jövő felett nem mi vagyunk az urak, mégis kezünkben van. Ha munkánkat jobban, becsületesebben végezzük, annak eredménye a jövőben látszik meg. Amit vet az ember, azt aratja! Ez az ige félelmetesen igaz. Nem tőlünk függött, hogy hol születtünk, milyen a vérmérsékletünk, de az előttünk levő munkát nekünk kell elvégeznünk! NEM AZ A DOLGUNK, hogy esztendő fordulása idején, amikor egy pillanatra felmegy a függöny, mi lázas aggyal, kí­váncsian nézzünk a holnapba, hanem végezzük szorgalmasan tennivalóinkat. ISTEN NEM AZ ÁBRÁNDOK ISTENE, hanem a valóság Is­tene. Együtt ismerjük az Istent és a valóságot. Nincs szüksé­günk jósokra, nélkülük is tudjuk, hogy a győzelemhez kemény munka árán jut el az ember, vagy belső nyereségekhez szenve­déseken át vezet az út. Akik visszahúzódnak a maguk robot­életébe, keseregnek, panaszkodnak, nem tudnak a jövőért, ha­zánkért, embertársainkért dolgozni. Nézzünk fel Istenre és örömmel fogadjuk el Isten felénk nyújtott kezét. Múltunk legáldottabb tapasztalata az, hogy mind ez ideig velünk volt az Űr! Elég lesz az ő kegyelme ez­után is. Ne sóhajtozzatok egymás ellen — mondja Jakab apostol. Ve­gyük kezünkbe a Bibliát úgyis, mint színes térképet és azt ku­tassuk, hogy merre menjünk és mi legyen az első lépés! ZENGJEN AJKUNKON A HÁLA ÉNEKE: mind ez ideig megtartott minket az Űr és mélyebbre hajtott fejjel imádkoz7 kunk: Jöjj velünk Urunk! Fülöp Dezső ÖKUMENIKUS SEGÉLY ABESSZÍNIÁNAK Az Egyházak Világtanácsa 10 000 dollár értékben jutta­tott orvosságot Abesszíniának a kolera elleni oltások végre­hajtására. Eddig 850 ember betegedett- meg kolerában s közülük 72 beteg halt meg. Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának legkö­zelebbi ülését 1971. januárjá­ban Abesszíniában rendezik meg. Az egészségügyi világ­szervezet azt reméli, hogy né­hány hét elég lesz a járvány megfékezésére. Orvosi és járványegészség­ügyi szempontból nincs aka­dálya annak, hogy a fenti bi­zottsági ülés létrejöjjön, ha a résztvevőket kolera ellen be­oltották, ha nem isznak nyi­tott tartályból származó vizet és nem esznek főzetlen gyü­mölcsöt. VESZÉLYBEN AZ ÖKUMENIKUS FEJLESZTÉSI PROGRAM NYGREN PÜSPÖK 80 ÉVES Az 1958 óta nyugdíjban levő volt lundi (Svédország) püspök és rendszeres teológiai professzor, D. dr. Anders Nygren, november 15-én töl­tötte be 80. életévét. Nygren püspök első elnöke volt 1947- től 1952-ig a Lutheránus Vi­lágszövetségnek és az ökume­nikus mozgalom egyik úttörő­je volt. Számos értékes teoló­giai műve is növelte tekinté­lyét a tudományos világban. Az egyház időszerű szolgálatának lüktetésében Ülésezett az Országos Egyház Presbitériuma Evente legalább egyszer, de olykor többször is ülésező leg­főbb közigazgatási szerve egyházunknak az országos presbité­rium. A zsinat csak ritka időszakonként, az országos közgyű­lés pedig három évenként ülésezik. így az esztendők folyama­tos ütemében az országos presbitériumra hárul a számadás, számbavétel, az iránymutatás s a felmerülő kérdésekben a ha­tározathozatal feladata. Az elmúlt év decemberében tartotta rendes évi ülését a pres­bitérium, amelynek jelentőségét és ünnepélyességét emelte az, hogy a gyűlés egy részén résztvett Miklóst Imre miniszterhe­lyettes, az Állami Egyházügyi Hivatal első elnökhelyettese, Straub István főosztályvezető-helyettes kíséretében. Az ülés gerincét D. Káldy Zoltán püspök, az Országos Egyház lelkész-elnöke jelenté­se adta. Jelentése bevezetésé­ben lezajlott jubileumokra te­kintett vissza. Megemlékezett hazánk felszabadulásának 25. évéről, méltatta abban az egy­ház részvételét. Szólt I. István király születésének ezredik év­fordulójáról, Teológiai Akadé­miánk 20. évfordulójáról, majd előre tekintett két elkövetkező évfordulóra: az Állami Egy­házügyi Hivatal működésének 20-ik évére, valamint arra a történelmi emlékezésre, ami ez évben meg fogja mozdítani a világ lutheranizmüsát: 450 éve annak, hogy Luther Már­ton a worms! birodalmi gyű­lésen vallomást tett arról, hogy meggyőződésében minde­nek fölött a Szentíráshoz van kötve. Egyházunk a magasabb szintű szocializmusban Jelentésének kiemelkedő ré­szében elemezte a püspök ha­zánk társadalmának' szocialis­ta fejlődését, s eközben eze­ket mondotta: Egyházunk számára most egyik legfontosabb kötelesség annak felmérése, hogy mikép­pen kell szolgálatát végeznie abban az időszakban, amely­nek legfőbb jellemzője az lesz, hogy „a szocializmus maga­sabb szinten épül.” Az egyház­nak tudnia kell, hogy a szo­cialista építés és szocialista ne­velés révén egyre jobban ki- • teljesedik a szocializmus. Azt is világosan tudnia kell, hogy ez a marxizmus—leninizmus elveinek egyre erőteljesebb ér­vényesülését és megvalósítását jelenti. Magától értetődően szolgálatunkkal kapcsolatban az első kérdés csak az lehet, hogy az egyház egyáltalában jelen tud-e lenni egy maga­sabb szintű szocializmusban és nyílik-e ott lehetőség szolgála­tának folytatására. Ha nyílik lehetőség, mi ennek a szolgá­latnak a tartalma és célja? Az első, amit mondanunk kell, az, hogy mi, mint egyház és egyházi emberek nemcsak nem félünk a szocializmus ma­gasabb szintű kiteljesedésétől, hanem annak örülünk és an­nak munkálásában szívesen részt is veszünk. Az egyház csak örülhet annak, ha meg­becsülik az embert, segítik az emberi méltóság érvényesülé­sét, növekszik az életszínvonal, jobbak a lakáskörülmények, jobban felhasználják a tudo­mány és technika eredményeit az emberi munka megkönnyí­tésére és eredményességére. Ezzel egyidőben valljuk, hogy Jézus Krisztus evangéli­uma nemcsak a múltban volt egyházat teremtő hatalom és nemcsak a jelenben munkálja a hitet és tartja fenn az egy­házat, hanem a jövőben is ele­gendő lesz arra, hogy emberek szívében ébressze a Jézus Krisztusban való hitet, gyüle­kezetei teremtsen és biztosít­sa az egyház fennmaradását. Az azonban világos, hogy en­nek az evangéliumnak állan­dóan konfrontálódnia kell azokkal a problémákkal és kérdésekkel, amelyek az em­berekben élnek és meghatároz­zák egyéni és közösségi életü­ket. A bűnbocsánat evangéliu­mának hirdetésére a jövőben is szükség lesz, és arra is, hogy annak etikai konzekvenciái megvalósuljalak az egyházon belül és egyben segítsék ér­vényre juttatni azokat az er­kölcsi normákat, amelyek szükségesek az emberi együtt­élésben, a. társadalomban, a munkában, és a népek között. Világos azonban az is, hogy a magasabb szintű szocializ­musban ellehetetlenül az olyan egyházi szolgálat, amely hitet­lenségből, vagy politikai re­akcióból negative viszonyul a ünk új templomai TATABANYA magasabb szintű szocializmus építéséhez. Mindez azt jelenti az egyház lelkészei számára, hogy a jö­vőben sokkal jobban, mint az elmúlt időben, lezárul és zsák­utcába fut minden olyan jelle­gű és tendenciájú egyházi szol­gálat, amely akárcsak tartóz­kodó, vagy semlegeskedő, Vagy éppen visszahúzó bélyeget vi­sel magán. De ennél még töb­bet kell mondanunk. A jövő­ben minőségileg kell megvál­toznia a lelkészek politikai meggyőződésének. Nem lesz elég tudomásul venni a szo­cializmust, el kell jutniok ar­ra, hogy a szocializmus igaz­ságait — a világnézeti külön­bözőség fenntartásával — meg­győződéssel tudják magukénak vallani. Jobban meg kell is­merniük és tanulniok a tár­sadalmi fejlődés törvényeit és azok ismeretében és elfogadá­sában kell szolgálatukat betöl­teniük. Jó tudnunk, hogy a Szentlélek nem hagyott ben­nünket magunkra és ha figye­lünk rá és engedelmeskedünk neki, alkalmassá tud tenfii bennünket erre a szolgálatra. .. A jövőben — éppen azért, mert az egész egyházunk szol­gálatáról van szó — fel kell számolnunk minden individu­alista szemléletet és teológiát, amelynek jegyében egyik-má­sik lelkész „megengedi magá­nak, hogy csak a saját lelki­ismeretére hallgatva” végezze igehirdető szolgálatát. Ezt a „saját lelkiismeretet” konfron­táló kell azzal a teológiával, amelyet közösen munkáltunk ki. Maguknak a gyülekezeti tagoknak kell odáig eljutniok, hogy szembehelyezkedjenek olyan teológiai nézetekkel, amelyek megnehezítik egyhá­zunk szolgálatát a szocializ­musban. Ha ezt a gyülekezetek komolyan veszik, akkor nem csupán „kívülről”, hanem „be­lülről” fognak ellehetetlenülni olyan szolgálatok, amelyek al­kalmatlanná teszik az egyhá­zat a gyümölcsöző munkában. Tisztult látás a nemzetközi szolgálatban Ezután a püspök az egyhá­zak szerepével foglalkozott a nemzetközi helyzetben, s elem­zését így foglalta össze: A nemzetközi kérdések tár­gyalása kapcsán az egyházak­nak nyíltan szembe kell néz- niök egy égető kérdéssel. Ez a kérdés pedig az, hogy az öku- menizmus szép gondolatának ápolása közben mennyiben ér­vényesülnek antikommunista tendenciák. Megfigyelésünk szerint az ökumenizmus épí­tésének gyakran túlerőltetett siettetése mögött a különböző egyházi világszervezetekben hol erősebben, hol finomabban olyan tendenciák jelentkeznek, amelyek az antikommunizmus jegyeit hordozzák magukon. Sokszor úgy tűnik, mintha az ökumenizmus összefogás akar­na lenni a kommunizmussal szemben. Nem az egyház fe­ladata ugyan, hogy a kommu­nizmust megvédje, mert annak képviselői és építői helytállnak magukért. De az már valóban az egyháznak is feladata, hogy ne engedje az ökumenizmust az antikommunizmussal össze­keverni" és az ökumenizmust bármilyen kis vagy nagy mér­tékben az antikommunizmus szolgálatába állítani. Nem le­het megengednie az egyházak­nak, hogy az ökumené vala­mi módon átvegye a régi „szent szövetség” szerepét. En­nek a szerepnek a vállalásá­val az ökumené a legnagyobb vétket követné el önmagával szemben. Az ökumenizmus ak­kor fejlődik jó irányban, ha nem pusztán az egyházak egy­ségét munkálja, hanem ezen túlmenően feladatának tekin­ti az egész emberiség egységé­nek építését. Ebbe a vonalba pedig nem fér bele az anti­kommunizmus, amely gyűlö­letet szít, szakadékokat ás és szembeállít egymással népekei és országokat. Kérjük az Egy­házak Világtanácsót és álta­lában az egyházi világszerve­zeteket, hogy nagyon komo­lyan vizsgálják meg ezt a prob­lémát és lépjenek fel minden olyan jelenség elien saját kö­rükben, amelyek az antikom­munizmus nyilvánvaló, vagy kevésbé nyilvánvaló jegyeit viselik. Az Országos Egyház riete A püspöki jelentés a továb­biakban feltárta, hogy mi az örvendetes, és mi a még ja­vítani való az Országos Egy­ház szerveinek, életének egyes területein. így szólt a Teoló­giai Akadémiáról, a Lelkészi Munkaközösségekről, szeretet- intézményeinkről. Sajtóosztá­lyunkról, Nyugdíjosztályunk­ról, a Központi Alapról, az Or­szágos Könyvtár és Levéltár­ról, a Gyülekezeti Segélyről, az Országos Egyházi Iroda mű­ködéséről s az Országos Kán- tofképzésről. A gyülekezetek életének né­hány jélentősebb statisztikai adatát elemezte még, majd ja­vaslatokat terjesztett elő. A javaslatok A püspöki jelentésben elő­terjesztett javaslatokat, továb­bá a részjelentéseket meghall­gatva az Országos Presbitéri­um tüzetesen megtárgyalta a tennivalókat, különösen is ki­tért arra, hogy az Országos Egyház Teológiai Akadémi­ánknak és Teológus Ottho­nunknak új épületet fog emel­ni. Felmérve az országos szük­ségletet, foglalkozott azzal s kérdéssel, hogy gyülekezeteink fenntartásához az szükséges, hogy híveink átlagban évente legalább egy napszám össze­gét áldozzák az ‘egyháznak. Ajánlotta a gyülekezeteknek, hogy a lelkészi fizetéseket kel­lő módon emeljék. Kötelezte a gyülekezeteket, hogy Sajtóosz­tályunk minden kiadványát folyamatosan szerezzék be a parókiális könyvtárak részére, továbbá szorgalmazzák, hogj- kiadványaink a gyülekezetek­ben a számaránynak megfe­lelően terjesztessenek. Foglal­kozott a presbitérium az egye­temes' jellegű énekeskönyv megszerkesztésének szükségé­vel is.. Ezekre a kérdésekre a pres­bitérium határozatai nyomán folyamatosan vissza fogunk térni. LENGYEL ÖKUMENIKUS KÜLDÖTTSÉG NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN November második felében egy 5 tagú lengyel ökumeni­kus küldöttség tett látogatást a Németországi Evangélikus Egyház elnökénél, D. H. Dietz- felbinger müncheni evangéli­kus püspöknél. A küldöttség megtekintette a dachaui egy­kori koncentrációs tábor ]V lyén épült templomot, mf! eszmecserét folytattak Dietz- felbinger püspökkel. 1971 januárjában szerepelni fog a megtárgyalandó prob­lémák között ez a helyzet és minden bizonnyal buzdítani fogják a nagyobb egyházakat, hogy járuljanak hozzá na­gyobb összeggel a szükséges alaptőke megteremtéséhez. Mivel alig érkezett számot­tevő hozzájárulás, veszélyben van az Egyházak Világtanácsá­nak az a fejlesztési program­ja, amelyet ez év januárjában a montreux-i konferencián határoztak el a harmadik vi- , lág megsegítésére. A Központi Bizottság addis abebai ülésén A tatabanyai gyülekezet a felszabadulás óta többször vál­tott helyet, Szinte jelképévé lett a mozgásban lévő egy­háznak. A 60-as években egyik temploma lebontásra ítéltetett, mert a bányaművelés követ­keztében az egész városrészt lebontották. A kártérítési ösz- szegből épületet vásároltak, amiben lelkészlakást és ta­nácstermet rendeztek be, majd ugyanezen a telken, ugyan­csak a kártérítési összegből felépítették mai templomu­kat 200 000 Ft-ért. (A gyüle­kezetnek van még egy temp- 1 loma a város másik részén.) A modern, fűthető, és gyüle­kezeti teremként is használ­ható templomban 76 ülőhely van. Hetenként rendszeresen használják, mint a nagy kiter­jedésű gyülekezet egyik gócát. Áz épületváltozások éveiben a gyülekezetben szolgált dr. Selmeczi János esperes is. Ma Lábossá Lajos a gyüleke­zet lelkésze.

Next

/
Oldalképek
Tartalom