Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-07-19 / 29. szám
J, ff. Johnson néger lelkész prédikációja Fiam, fiam, Istennel nem bokszolhatsz: túl rövid a karod. De Jézus példázatot mondott, és így szólt: Egy embernek két fia volt. Jézus nem nevezte meg ezt az embert, de az ő neve: a Mindenható Isten. S Jézus a fiúkat sem nevezi néven, de minden fiatalember — bárhol, akárki — egyik a kettő közül. S az ifjabb így szólt atyjához: Oszd ki az örökségünket, apám, és add ki most a részem. S az apa szomorú lett és így szólt: Fiam, ne menj el atyád házából. De a fiú keményfejű volt és büszke szívű, kivette a részét atyja vagyonából, és távoli vidékre költözött. Eljön egy nap, eljön egy nap, amelyen minden fiú elvágyik az atyai házból távoli tájra. S a fiatalember, amint vándorolt, így szólt útközben: Ez ám a sima út; bezzeg más ez, mint a göröngyös barázdák apám ekéje nyomán. Fiam, fiam, sima és elegyengetett az út, amely a pokolba és pusztulásba vezet. Mind jobban lejt az út, minél messzebb mégy, s minél gyorsabban szaladsz. Egyáltalán meg sem kell erőltetned magad, egyszerűen csak csúszhatsz-gurulhatsz, míg döngve odavágódsz a pokol vaskapujához. S a kisebbik fiú mind tovább vándorolt, s este felé megérkezett egy városba. E város este is olyan fényes volt, mint nappal, az utcákon nyüzsögtek az emberek, trombita- és hegedűszó hallatszott, s mindenütt, ahová csak nézett a fiú, daloltak, nevettek, táncoltak. Megkérdezett egy járókelőt: miféle város ez? Az nevetett és azt mondta: hát nem tudod? Ez Babilon, a nagy Babilon. Gyere, öregem, tarts velünk. S a fiú belevegyült az áradatba. Fiam, fiam, Babilonban sosem vagy magad, mindig sodró áradatban vagy Babilonban. Fiam, fiam, Babilonban sosem lehetsz egyedül, Jézussal egyedül Babilonban, nem találhatsz helyet, magános helyet, nincs nyugodt hely, hogy letérdelj s beszélj Istennel Babilonban. Arra mégy, amerre rajzik Babiloni S a fiatalember új barátaival tartott, új ruhát vásárolt, s naphosszat a kocsmákban lebzselt és pokol tüzét nyelte. S a játékpokolban éjszakánként az ördöggel kockázott leikéért. S a babiloni nőkhöz ment. Ö, a babiloni nők! Sárga, bordó és skarlátruhában, fülükön, kezükön nehéz ékszerek, ajkukat méz lepi el, illatuk édes-bódító, mint a jázminé; s a babiloni nők jázminillata orrodba hatol, s fejedbe száll. Szórta a vagyonát, dőzsölt és vedelt fekete szegélyű éjszakák homályán a bűnös édességű babiloni nőkkel. Kicsalták a pénzét, még a ruháját is, és rongyosan dobták ki Babilon utcáira. Akkor más barátok közé került a fiatalember, Babilon koldusai és betegei közé. Elment disznókat őrizni, de éhesebb volt, mint a disznók. Hasra feküdt a mocsokba, s falta ő is, amit a disznók. De egyik disznó sem ért oly keveset, mint ez az ember Babilon piszkában. Akkor magába szállt a fiatalember, magába szállt és így szólt: Apám házában van lakás bőven, mindegyik béresnek megvan a kenyere, mindegyik tudja a házában, hol alhat; fölkerekedem, s apámhoz megyek. S atyja meglátta messziről, s elibe szaladt az úton. Tiszta ruhát adott rá, s aranyláncot a nyakába, levágatta a hizlalt borjút, s ünnepre hívta a szomszédokat. Te, a bűnbeír; Ha nyeled a bort babiloni módon s a babiloni nőkhöz jársz, elfelejted Istent s nevetsz a halálon. Ma erősnek érzed nyakad, mint egy bikáét, s medve-izmok táncolnak karodban, de néhány napra rá, csak néhány napra rá közelharcba szállsz a csontos halállal, akinek zsebében a győzelem. Fiam, gyere ki Babilonból, a pokol elővárosából, hagyd a hejehuját, mámort és nőket, térdelj le és mondd a szívedben: elindulok és atyámhoz megyek. Fordította: Bodrog Miklós Imádság forgalomban Űrünk Istenünk, ezen a vasárnapon, amelynek, mint a Te napodnak, a békesség és az öröm napjának kellene lennie, de amelyet embertársaink előszeretettel olyan programmok- hoz választanak ki, amelyek sokféle kockázattal járnak, különösképpen könyörgünk Hozzád a közúti balesetek és kü- lünféle veszélyes vállalkozások áldozataiért. Könyörgünk Hozzád sajátmagunkért is és kérünk, ajándékozz meg éber figyelemmel és józansággal. Hisszük, hogy meg tudod állítani a balesetet előidéző végzetes mozdulatot. Add nekünk, Uram, az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak azt a lelkét, amelyet megígértél. Add, hogy teljes birtokában legyünk annak, amit így nevezünk: reflex. Add főképpen, hogy Teben- ned Urunk mindig készen legyünk, ha valami sorscsapás vad hirtelenséggel sújt le reánk. A mi Megtartónk, Jézus Krisztus nevében. Amen. (Une Parole Pour Tous, 1969) ÜJ PROGRAMMAL Az eredetileg Brazíliába tervezett evangélikus ifjúsági világgyűlést a franciaországi Thonon-ban tartották meg, amely elsősorban az iparilag fejlett országok és a fejletlen területek közti viszonnyal foglalkozott. A világtalálkozó előkészítéseként evangélikus ifjúsági csoportok több országban foglalkoztak az éhség okaival és az egyetemi hallgatók tiltakozásaival. A világgyűlés 30 tagja (18— 25 évesek) szavazati joggal rendelkező küldöttként, a többiek pedig tanácsadóként és hivatalos látogatóként vesznek részt az eviani világgyűlésen. Tessedik mezőgazdaságfejlesztő munkássága Tessedik Sámuel az egész életet betöltő munkának valóságos fanatikusa volt. A feudalizmus és a kapitalizmus határán átérezte a korszakváltás lendületét, azt, hogy csak minden erőnek az egyirányú és egyértelmű latba vetése teremti meg az újat a régi helyén. Mintha egyszerre kellene jóvátenni évszázadok mulasztásait, oiyan lázas, egy pillanatra sem szűnő lendülettel ragadta meg a kínálkozó lehetőséget, és ilyen magatartást követelt meg másoktól — elsősorban lelkésztársaitól — is. Hazai földön talán Tessedik a felvilágosodás józan racionalizmusának, és mindent az egyszerű, dolgozó ember javára gyümölcsöztetni akaró utili- tarizmusának legjellegzetesebb képviselője. 1722 — Szarvas újratelepítése — óta még sok helyen ősi, vadon állapotban levő, vagy rosszul és tervszerűtle- nül megművelt vidékből kul- túrterületet akart létesíteni, mert enélkül nem kezdhette el gazdasági, termésfejlesztő munkáját. A mocsarak lecsa- polását részben gazdasági, részben pedig egészségügyi kérdésnek tekintette. Aránylag rövid idő alatt sikerült is Szarvas környékén eltüntetnie a bűzös, egészségtelen, ragáA JÁTSZÓTÉRRŐL Itt, a gondtalan röptű kezecskék játékos bűvöletében fürdetem közérzetem, itt, hol az erek kék, tiszta folyóin én is elküldhetem még a lélek halk-kürtű hajóit: kócos-szőke angyalok vannak velem. ök beszélnek hozzám —, de vajon mit? Azon a mosoly-hangú nyelven szólnak amit nem érthetek egészen; szólít, megnevez, s nem értem: úgy mosolyognak létük egész felületével még —, bennem már fondor szavak zakatolnak, s nem hallhatom a tiszták énekét. Fecske Csaba DERŰS SOROK Két szál gyertya Budapesti gazdám úgy nevelt, hogy mindig legyen a háznál két szál érintetlen gyertya. Az egyik az istállóban, a másik a hálószobában. És egy- egy skatulya gyufa a gyertyák mellett. Múlt az idő. Falura kerültem. Készültünk az esküvőnkre. Kora esti órán mentünk a templomba. Előzőleg, a vett tanítást követve, megkértem a lelkészt: legalább két szál gyertya is égjen az oltáron. Jó volt, hogy volt, s égett. Mert amikor az esküt kezdtem mondani a lelkész után — hogyan, hogyan nem — elaludt a villany. De égett a két szál gyertya. Amint menyasszonyom odáig jutott: „Isten engem úgy segéljen. Ámen.” — megszűnt az áramzavar, teljesebb lett a fény körülöttünk. Egy hét múlva esküdött ugyanabban a templomban az egyik derék, ifjú csizmadia mester. Szépen „megrendelte" a szertartást: „Tiszteletes úr! Mikor majd az esküt mondjuk, oltsák el a villanyt úgy, mint a Papp Jánosék esküvőjén tették. Csak két szál gyertya égjen!” Máig sem sikerült a csizmadia mestert meggyőzni a Papp Jánosék esküvőiékor támadt áramzavar felől. t—y AMERIKAI KATONAKÖTELESEK KANADÁBAN Az Egyházak Világtanácsa Egyházközi Segélyosztálya segélyben részesíti a Kanadai Egyesült Egyházat, hogy lelkipásztori tevékenységét az USA-ból Kanadába menekült katonaköteles ifjak között megfelelően elvégezhesse. 1969Észak-amerikai Egyesült Államokból, nagyrészt katonaköteles fiatalok, akik nem akarnak részt venni a vietnami háborúban. Ezek közül 45—60 000 ember ment Kanadába, kb. 400 Svédországba, de dezertáltak kisebb számban Párizsba és ben 73 121 ember dezertált az Rómába is. lyos betegségeket terjesztő mocsarak nagy részét. A falut homok és sár miatt nehezen lehetett megközelíteni. Ezért szívügyének tekintette jó utak építését. Észrevette a víziutak felhasználásának jelentőségét. A folyószabályozás kérdésével is foglalkozott. Elsősorban természetesen a Körös szabályozása és hajózhatóvá tétele érdekelte. Tessedik Sámuel apósának és elődjének, Markovitz Mátyásnak a munkásságában ragyogó példát látott arra, amire ő is törekedett: hogy egy emberszerető, lelkes tevékeny pap rá tudja venni híveit azoknak az erőforrásoknak és eszközöknek a felhasználására, amelyekkel saját boldogulásukat, és így a társadalom és a nemzet javát előmozdíthatják. „... az életnek lehető haszonra fordítása Isten akarata és parancsolata szerint; csakis ez az igazi istentisztelet...” Viszont gyakran találkozott és küzdenie kellett a meg nem értéssel. Legfontosabb műve (Der Landmann in Ungarn, was er ist, und er seyn könnte) 1784- ben jelent meg a szerző költségén, hely és nyomda megjelölése nélkül. Jellemző, hogy nem talált Magyarországon kiadót, aki a munkáért felelt és a költségeket vállalta volna. A magyar jobbágyparaszt problémáit, részben a felvilágosodás külföldi úttörőire támaszkodva, részben pedig saját tapasztalatai és elgondolásai alapján tárta fel. Az okokat kutatta, amelyek miatt a magyar jobbágyparasztnak rosszul alakult az élete és a megélhetése. Ez a műve 1786-ban magyarra fordítva is megjelent. Másik nagyobb munkája 1798-ból, híres szarvasi mintaiskolájának eredményeit és tragikus sorsát mutatja, a meg nem értettek keserűségével. Kisebb iratai között is vannak mezőgazdaság-fejlesztési tárgyúak. Ha magunk elé képzeljük a XVIII. századi fátlan alföldi pusztaságot, akkor alkothatunk magunknak fogalmat Tessedik- nek az Alföld fásítása terén szerzett elévülhetetlen érdemeiről Már németországi benyomásai arra ösztönözték, hogy itthon, a fában szegény Tiszántúl képének átformálásán munkálkodjék. Nemcsak a fűzfa és más gyorsan növő fák ültetéséről szóló kormányrendeletek végrehajtásáért tette meg azt ami tőle telt. Nem fáradt bele abba sem, hogy más fák: juhar, szil, gesztenye stb. meghonosításával bajlódjék, sőt szikes talajon is sikerrel próbálkozott velük. Három évtizeden át több, mint 300 fajta, mintegy 12 000 darab facsemetét nevelt a sziken. Gondoskodását a tölgy, az eperfa (szederfa), de különösen az akác hálálta meg leginkább. Amikor Szarvasra került, egyetlen akácfát talált a parochia udvarában. Megfigyelte, hogy nem pusztult ki, kitűnően bírta a szárazságot. Élete végén mintegy 100 000 akácfa díszlett a faluban és környékén, a tanyákon. Nincs fa, amely jobban a környékre illett volna: homokot köt, tikkadt embernek, állatnak árnyékot, enyhülést ad, a tűzveszélyt csökkenti, lombja a jószágnak, virágja a méheknek szolgál táplálékul, fája nemcsak tüzelőnek, hanem ács és bognár számára feldolgozásra is kiválóan alkalmas. A különböző erdei és kerti fák elterjesztése céljából saját földjén — de a községben külön is — faiskolát létesített. A tanyáján levő faiskoláját azonban ellenségei a falu bikájával letapostatták, úgy, hogy az teljesen tönkrement. Védelmet, igazságtételt viszont nem kapott. Tessedik panaszát azzal utasították el, hogy „... ha nem létesített volna faiskolát, akkor nem lett volna, mit letaposnia a falu bikájának ..Tehát Szarvason nemcsak a kártevő állatok pusztításaival, hanem az emberek gonoszságaival is meg kellett küzdenie. A helyes szőlőtermelésre, a szakszerű borkezelésre is kioktatta a gazdákat. Pozsonyból jó szőlőfajtákat hozatott. Aszúbor előállításával is kísérletezett. A tervszerű füves vetésforgó bevezetése és a mezővédő erdősávok létesítése is Tessedik nevéhez fűződik. Felkarolta a méhészetet: 1794-ben honosította meg a méznyerésnek azt a módját, hogy — a hagyományossal ellentétben — ilyenkor ne kelljen a méheket elpusztítani. Hervadhatatlan érdeme, hogy hazánkban ő állította elő először — már 1796-ban, tehát tíz évvel a répacukorgyártásra ösztönzést adó Napóleonféle kontinentális zárlat előtt — répából cukorszirupot. Gertin- ger eperjesi gyógyszerész tőle kapta a répamagot, amelynek feldolgozására az első magyar- országi cukorgyár létrejöhetett. Az olajos magvak feldolgozása sem kerülte el figyelmét: örömmel üdvözölte Szarvas és egyúttal a környék első olajütőjét. Valóságos manufaktúrává fejlesztette a fonást és a gyapjúfeldolgozást. Dinnye- és dohánytermelési kísérleteket is folytatott. Természetes, hogy a fentiekből következik az állattenyésztés fellendülése is, amely már Tessedik életében, de még inkább halála után következett be. 150 év távlatából azt mondhatjuk, hogy Tessedik Sámuel hasznos terveit éppen jelenünkben, az egykori jobbágy- paraszt-utódok valósítják meg, és töltik meg új tartalommal, immár a saját országukban, mint annak gazdái, akikért Tessedik élt, szolgált, munkálkodott. A megvalósításban örömmel vesz részt egyházunk, Tessedik lelkipásztor utódaival. Barcza Béla Csodavárás Tíz-tizenöt beteg ült a barlang mélyén lévő pihenő padjain. Meleg kardigánok, pulóverek, télikabátok, szörmebé- léses cipők s derekuk köré csavart plédek, gyapjútakarók védték őket, hogy meg ne fázzanak a 10—12 C° hőmérsékletnél, mely a barlang állandó hőmérséklete. A villany csak homályosan világította meg a barlangfolyósó kiszélesedett kanyarulatát, ahová az Idegenforgalmi Vállalat a padokat elhelyezte. Olvasni csak a lámpák alatti üléseken lehetett, de az asszonyok inkább kötögettek, horgoltak, a fiatalabbak beszélgettek, mások meg szunyókáltak, vagy hallgatták a beszélgetőket. Én is a beszélgetőket, hallgattam, mert mint új beteg először tájékozódni szerettem volna. Betegtársaim már régebben lehettek együtt, mert ahogy egymást szólították: Ottó, Ernő, Laci. Gabika, — ösz- szeszokott kollektívára vallott. Megérkezésemkor halkan köszöntöttem őket s bejelentettem: új vendég, de régi beteg vagyok. Nem kellett helyet szorítani, mert itt is, ott is volt még üres pad s én sálamat jól a nvakam köré tekertem s kényelmesen elhelyezkedtem. 2 óra hosszat ülni kicsit fárasztó, de mit meg nem tesz az ember egy kis gvóoyulás. javulás sikerének érdekében ... Érkezésem beszélgetést szakított félbe, de látták, hogy elhelyezkedtem, újra felvették az elejtett fonalat. Judit asszony, aki aránylag nem súlyos beteg, elbeszélte, hogy egyes gyógyszerekre rendkívül érzékeny. Penicilin- re még a legkisebb adagban is reagál s egy alkalommal tíz- ezerszeres hígitásos ACTH-tól annyira rosszul lett, hogy szószoros értelembe véve beállott nála a klinikai halál s csak a kórházi személyzet és orvosi kar együttes erőfeszítésével tudták az életbe visszahozni. A gyógyszerhatásokkal kapcsolatban magam is belekapcsolódtam a beszélgetésbe. Egy alkalommal az ágyam mellé kikészített gyógyszerek közül éjszaka, amikor roham közeledtét éreztem, bevettem egy tablettát és megelégedve tapasztaltam, hogy oldja a hörgőkben feszülő görcsöt, s visz- szatérve a jó közérzetem, mély álomba merültem. Reggel megdöbbenve vettem észre, hogy a kikészített asthma gyógyszer érintetlen. Helyette azonban egy Sevenaletta tabletta hiányzott, melyet én éjjel abban a tudatban vettem be, hogy asthma gyógyszer. Mivel azonban tudatom szerint a bevett gyógyszernek 15 percen belül hatni kell, a rohamom elmúlt s jobban lettem. Több sorstársam emlékezett életében egészen hasonló esetre Közös konklúzióként állapítottuk meg, hogy ha az ember hisz a gyógyszerben, az felfokozza a gyógyszerhatást s ellenkező esetben előfordulhat, hogy jó gyógyszer sem fejt ki megfelelő gyógyító hatást. Gondolataim elkalandoztak a barlangból. Kis falut láttam, amelynek szélső házai egy kis berekhez simultak. A berek bokrai között néhány csene- vész pálmafa s alattuk a sziklák közül kis forrás buzog elő a föld alól ...Az úton középmagas férfi közeledik. Hosszú haja, szakálla, bajusza szőkésbarna. Tekintete szelíd, merengő. Mezítelen lábán bőrsaru, ruhája barnás-fehér burnusz. Egy sziklára ül a forrás mellé s a falu felé tekint. Emberek közelednek. Szegényes öltözetű asszony és két félmeztelen si- heder, akik egy hevenyészet hordágy félén középkorú férfit hoznak. Amikor a forrás mellé érnek megállnak s a hordágyon fekvő férfi, akinek arca halvány és beesett, kezeit kérőn tárja a pihenő vándor felé. Fekvő helyzetéből félig felemelkedik s könyörögve szól: „Mester gyógyíts meg engem ...” A pihenő vándor szemeiből meleg fény sugárzik s amikor megszólal halk hangon, miközben kezeit áldó mozdulattal a beteg fölé emeli, a két sihe- der és az asszony lassan tárd- re ereszkedik. A vándor szava tisztán cseng: „A te hited megtartott téged. Vedd ágyadat és menj.. A beteg összerezzen, mintha áram érte volna. Oldalra fordul a földre helyezett hordágyon, előbb egyik, majd a másik lábát is a földre helyezi, feláll, meginog * térdre esve megcsókolja a vándor köntösének szegélyét. Szava nincsen, csak hang nélkül nyitja ajkait s fölemelve vállára a hordágyat megindul a falu felé. Egy pillanatra még megáll s övéihez fordul halk hangon: „Gyertek! Az Űr megsegítette’ Azok elindulva hátra-hátra fordulva, szemükben félelemmel és csodálkozással, valami nagy értetlen megdöbbenéssel nézik a vándort. Elfut a gondolat, mert közeledik a turistavezető, Tóni bácsi, egy csoporttal: „Jobb kéz felöl Flórián szobor látható, balkéz felől a szerelmesek forrása ..." Bánkfalvy Gyula
