Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-09-06 / 36. szám

Erdőtarcsa

Fele-jthetetlenül kedves és

szép napja volt az Egyházas- dengeleghez tartozó erdőtar- csai szórvány gyülekezetnek augusztus 23-án. A nógrádi egyházmegye esperese Gartai István adta át rendeltetésének a kis szórvány felújított imaházát, melyet a 20 családból álló közösség saját erejéből 10 000 Ft önkéntes adományból tataroztatott. Külső segítséget sehonnan nem kapott Egyedül álló és példamutató az erdőtarcsai hívek egyház iránti szeretete.

Erdőtarcsa Dél-Nógrád lankáin fekvő kis község. A lakosság zöme római katolikus és közöttük beékelődve él a mi „kicsiny seregünk”, de hitben és szeretetben nagy és erős. Az iskolai atlaszokon nem is található meg Erdőtaresa, de mégis arról nevezetes, hogy Nógrád megyében elsőnek szabadult fel 1944. december 6-án, a felszabadító Szovjet Hadsereg véráldozata árán. A temetőben díszsírhelyek és emlékmű hirdeti az utókornak a hősök emlékét és a magyar nép iránti vérrel megpecsételt barátságát.

A kis imaház szép új köntösben, pirosra festett bádogtetővel várta az érkező esperest, a helyi híveket és az anyaegyházból érkező két teherautónyi vendéget. Minden hely megtelt zsúfolásig a 40 személyt befogadó imaházban, de még több mint 60 egyházasdengelegi gyülekezeti tag a nyitott ajtóban a kápolna udvarán énekelte az „Erős vár a mi Istenünk” szárnyaló dallamát és főénekként a „Ne

Puszta lön utánuk a föld...”

Zak 7,

A műit Az egyiptomi királysírok és gúlák mennyi emberi vér, verejték, könny és halál árán épültek. A pompás építmények között ma kíváncsi turisták nézelődnek. A kéj kertek között sakál üvölti a pusztulás reménytelenségét

A jövő. A Csendes-Óceán egyik szigetén az ember kipróbálta az atombomba egyik fajtáját. Egy újságíró — ki e szigeten kiszállt kíváncsiságból — olyan borzalmakról ír, hogy olvasásába is belerendül az ember. Pedig azóta már ennél sokkal hatásosabb bombát is tud gyártani az ember.

A múlt gyatrább eszközökkel ugyanazt végezte, mit jelenünk csinál hipermodern eszközökkel! A lényeg azonban mindegyiknél ugyanaz: uralkodni. Minden áron uralkodni a többiek felett. Bár minden eszköz rendelkezésére áll korunknak ahhoz, hogy az emberiség jelenét és jövőjét mássá tegye. Hiszen teszi is, mert valóban annyi csodálatos dolgot alkot korunk az emberi élet kényelmére, kellemessé tételére, hogy szemünk- szánk eláll a csodálkozástól. Ugyanakkor azonban helikopterről permetezik a lombtala- nító vegyszert, mi megöli a fát és a növényzetet. Persze nem az a cél, hogy a fák és növényzet pusztuljon, hanem azok lombja ne adhasson búvóhelyet a másik embernek, ki országát igyekszik megvédeni a szolgaságtól.

És a messze múltból felénk hangzik az, amit az Isten Zakariás által nekünk mond: „Irgalmasságot és könyörüle- tességet gyakoroljon kiki az ő felebarátjával!”... „és egymás ellen még a szívetekben se gondoljatok gonoszt.” Irgalmasságot és könyörületes- séget talán még könnyen gyakorolunk, sőt örömmel és gyönyörrel, mert rendszerint valahogyan a hatalom és az erő helyzetéből tehetjük. Aki a mi irgalmunkra szorul, legtöbbször valami nagyon szánandó állapotban van azzal szemben, aki vele irgalmasságot gyakorolhat. A könyörüle- tesség gyakorlása is olyan, hogy a könyörülő ereje teljéből, hatalma biztos birtoklásából lehajolhat olyan valakihez, aki nagyon nyomorúságos állapotban van. Ilyen módon könnyű segíteni özvegyen, árván, árvízkárosultakon azzal a boldog gondolattal, hogy nem nekem nyújtják a segítséget, hanem én adhatok. Ilyenkor önhízelgéssel mondhatom tükörképemnek: íme milyen jószívű ember vagyok, sót másoktól elvárom, hogy hódoljanak emberi nagyságom előtt. Isten igéje azonban mindig továbbvisz az ilyen fél útról. Isten nem elégszik meg gzzal, hogy a fent leírt módon csak

8—14

könyörületes és irgalmas legyek, továbbmegy éspedig egészen a teljességig, hogy a kö- nyörületességet és irgalmat úgy gyakoroljuk, hogy a lélek mélyéről, gondolkodásunk egészéből és érzelmeink összességéből távozzék el minden gonosz gondolat. Ez azután olyan követelmény, hogy az ember bedugja a fülét és megrántja a vállát mondván, mi közöm hozzá, hiszen ez emberfeletti követelmény! Azért, hogy dohoghassanak tovább a fegyvert gyártó gyárak és szállíthassák halálos terhüket a repülőgépek, hogy legyenek árvák, özvegyek és földönfutó hajléktalanok. Talán azért, hogy gyakorolhassunk irgalmasságot és könyörületessé- get? Micsoda ördögi körforgalom ez! Mennyi ebben a gonosz gondolat!

Álljunk meg itt egy kicsit, mert a gondolat igen gyors és nagyon hamar elragad a most- tól, a valóságtól. Az ember önmagát teszi ilyen szerencsétlenné, hogy puszta marad a hely, ahol él. Irgalom és kö- nyörület még akad nálunk és ezt a színt könnyen ki is játsz- szuk, de vajon látja-e valaki, mi van a lélek mélyén? Ezt mi nagyon ügyesen és művészien el tudjuk rejteni, pedig az ott meghúzódó gonosz gondolatok mérgezik meg az életünket. Családi életet nem lehet úgy élni, hogy gonosz gondolatok legyenek a házasfelek lelkében, mert előbbutóbb felszínre törnek és pokollá teszik az együttélést. A rejtőző gonosz gondolatok utat törnek és amint valósággá születnek, mindent, mi addig szép és jó volt, felborítanak. A példák ezreit lehet felsorolni, hogy miként lett a szépen induló együttélésből igen sivár és puszta lét. A nagy szeretettel nevelt gyermek sokszor még a szociális otthonban sem keresi meg az őt örökké váró szülőjét. Sivárrá szikkasztotta valami a szívét és kihalt belőle a szeretet, az iránt, ki mindent reá tudott áldozni. Folytassuk tovább? Ne, ennek nincs vége!

Isten ezt a parancsát nem súgja nekünk, hanem kiáltja, hogy hangozzék mindenfelé, ahol ember él és gonosz gondolatot dédelget szívében. Azért kiáltja, mert amikor úgy kívánta, hogy könyörületes és irgalmas légy, szíved és lelked egészével, teljes és őszinte szeretettel, megindítottad a vállad és bedugtad a füled, hogy mehess a magad gonosz gondolatainak útján tovább, ahol nem hallod felebarátod kérését, özvegyek jaját és árvák sírását és lett a szíved puszta, kiszáradt, embertelenül érzéketlen sivatag Mátis István

„Sok kés hamar késs”

Isten kegyelméből jó termés betakarítása folyik most hazánkban. Kéz kerestetik a mezőgazdaságban mindenütt. Folyik a munka, hogy a termés idejében, veszteség és károsodás nélkül bekerüljön a tárolóhelyekre. Szépen telnek a raktárak, a kamrák, padlások és pincék... Szorgalmas kezek fáradhatatlan, megfeszített munkája folyik most. Tele a határ mindenütt emberekkel, amerre csak ellát a szem.

Tarkállik a föld a hajladozó asszonyoktól. Férfiak a vontatókon. szekereken. Gépek, lovak és emberek százezreitől hangos most a határ. Kocsik hosszú sora térül-fordul. Sürget az idő, hogy mielőtt az őszi eső beköszönt, fedél alá kerüljön a termés. Mostanában sokszor elhangzik a régi igazság: „Sok kéz hamar kész”. Sokasodjék velünk is a kezek erejeI

Hernád Tibor

örömnapja

csüggedj el kicsiny sereg” kezdetű, bátorító énekünket Az esperes Máté 7, 24—27. alapján az imaház rendeltetéséről szólott: kősziklára épített hajlék ez, ahol a híveket Isten Szentlelke az ige által építi erős, rendíthetetlen alapra. Az ünnepi istentisztelet után Garami Lajos köszöntötte az esperest, hálás szívvel emlékezett meg e „kicsiny sereg” óriási áldozatáról, köszönetét fejezte ki a szórványgyülekezet valamennyi tagjának, és kiemelte Tóbiás Pál gondnok, Merész Jánosné és Oláh Mihály testvéreknek áldozatos szeretetét és szolgálatát, akik a felújítási munkálatok megszervezésében és lebonyolításában oroszlánrészt vállaltak.

Az üdvözlések elhangzása után az Gr terített asztala várta a szórványhíveket. A kis gyülekezet csaknem valamennyi felnőtt tagja élt az

Or szent vacsorájával, szám- szerint 29-en. Az esperes és a helyi lelkész közösen végezték a szolgálatot Utána az esperes megjegyezte: „aligha van még egy olyan gyülekezet, ahol csaknem száz százalékos az úrvacsorázók száma.”

A lelki táplálék vétele után, Merész Jánosné és leánya gondoskodott a terített asztalról. Az esperes, az egyházasdengelegi gyülekezet vezetősége és az erdőtarcsai egyházi vezetők meleg, baráti szeretetben és egyetértésben ülték körül az asztalt.

A búcsúzás ideje elérkezett Teherautóra szálltunk az egyházasdengelegi hívekkel. Amint robogtunk hazafelé, az volt mindannyiunk érzése: egymás hite által erősödtünk. Jézus sohasem becsülte le a keveset. Nagyon meg kell becsülnünk a szórványban élő, drága „Egyeket”. ' Garami Lajos

Anna—Maija Raittila:

„AgycT — búcsúztunk...

„Agyő” —

búcsúztunk, Isten hozzád!

es leráztuk magunkról testvérünk terhét.

„Agyő” —

búcsúztunk. Isten veled! hasztalan veszödség! utólagos részvéttel lágyitgattuk előzetes ítéletünket. Eltűnődve, megkönnyebbülten sóhajtottunk, s nem sejtettük,

hogy mélyen az élet ereiben árad a türelmes kegyelem.

Finnből ford.: Túrmezei Erzsébet

Almi témák

SULIPAD—TEMPLOMPAD

Az ember manapság lassan már csak három helyen ülhet padban: az iskolában, a templomban és a vonaton. Az utóbbit most hagyjuk, a fapadosok előbb-utóbb úgyis elavulnak, így marad az iskolapad és a templompad.

E kettő között van valami lényeges összefüggés. A diák számára a sulipad a hétköznapok istentiszteleti helye.

Istentisztelet állami iskolákban?! Ugyan kérem, esetleg néhány szórványhelyen, ahol templom híján az iskolában tartják az istentiszteletet! — No, nem ilyenre gondolok, hanem ARRA, HOGY

— az iskolapadban eltöltött idő alatt derül ki, mennyire tudsz templomon kívül keresztyén fiatalként élni;

— a jó tanulás a misszió egy fajtája lehet;

— mennyire fából vaskarika a „buta keresztyén” és a „lusta keresztyén”.

Tudom én azt persze, hogy nem lehet minden Jézus-követő ember kitűnő tanuló (a gyülekezet tagjai is megbuktak és megbuknak sok vizsgán), meg azt is tudom, hogy nem okvetlenül az lesz a legmenőbb és leghasznosabb tagja a társadalomnak, akinek legjobb osztályzatai vannak, de azt is tudom, hogy a munka = Isten rendje, s hogy a diák számára a tanulás — munka. „Aki pedig nem akar dolgozni, ne is egyék!” (2. Tess. 3,10).

(Én, kis naiv, megkérdezem az egyik srácot:

— Mondd, hány tanuló jár az osztályotokba ?

— Tíz.

— Ilyen kis osztály?!

— Dehogyis. Harmincketten vagyunk, de huszonkettő csak iskolába jár, nem tanul.)

Természetesen az iskolába járni is valami, de azért kíváncsi lennék, mit kajál meg ez a huszonkettő vacsorára.

.......ne is egyék ..cseng a

fü

lembe... s félek, hogy a végén még indiai fakírokká lesznek szép szál legényeink.

Furcsa, hogy mindenről tanulunk, csak tanulni nem tanulunk. Ezt pótoljuk most 4 órában. Íme:

TÖRTÉNELEM. Az ókorban csak azok tanultak, akiknek kedvük volt.

A középkorban, akiknek rangjuk volt rá.

A századfordulón, akiknek pénzük volt hozzá. S ma csak az nem tanul, aki buta, vagy

milliomos, de az utóbbiból alig akad.

MATEK. Ált. iskolában kb. 1,5 millió gyermek s 50 ezer felnőtt; középiskolában 230 ezer gyermek, s 145 ezer felnőtt; egyetemen 52 ezer fiatal, 38 ezer felnőtt ember tanul, ez összesen 2 015 000 plusz TIT plusz nyelvtanfolyamok plusz egyéb továbbképzők és fejtágítók további egymillió, lényeg az, hogy hazánkban majdnem minden harmadik ember tanuló. S így van jól.

KÖRNYEZETISMERET. A tanulás földrajzához hozzátartozik az otthoni tanulóihely. A nagyszoba közepére állított csillár alatti ebédlő- asztalnál nehezebb tanulni, mint egy sarokasztalkánál „saját birodalmamban” kislám- pával. S a földrajzhoz még valami: jobb megírni otthon a leckét, mint az iskolai szünetben ... a másolás maradjon csak a legvégső esetre!

MAGYAR ÖRA. Próza helyett álljon itt egy padba vésett felejthetetlen lírai rigmus valamely — remélhetőleg elkallódott — költőnk körömreszelő jéből:

„Ki hiába ül e padban,

És nem tanul semmit abban, Annak feje marad ollyan,

Mint a léggömb gumi nélkül”.

Olvastam már jobb verset is, de azért van benne valami ... ha csak az „eszmei mondanivalót” nézzük.

Még néhány JÖTANÁCS (csak úgy röviden, mert mindjárt csöngetnek!):

— Mihamarabb túl lenni rajta. Sokkal jobb érzés elkészült feladattal Komjáthyt hallgatni.

— Érdemes óra alatt nagyon odafigyelni, mert akkor negyedannyit kell csak otthon biflázni.

— Lehetőleg kérdések köré kristályosítani a tananyagot, színes ceruzával aláhúzogatva.

— Lefekvés előtt még 10 perc alatt átismételni az egészet.

„A jó pap holtig tanul” — tartja a közmondás, melyhez egyik önkritikus segédlelkész hozzátette: „Akkor nekünk tanulni kellene még halálunk után is!”

Ma már a közmondás sem csak a papokra érvényes..., de a hozzátoldás sem. Addig is...

Bízik László

Lelke szele emTekezneTc

„Ne menjetek Egyiptomba..."

A lelkészek 25 évvel ezelőtti visszaemlékezései sorozatának azt az összefoglaló címet szántuk, hogy: „Battonyától Hegyeshalomig”. Ügy gondoltuk, hogy az evangélikus templomtornyok kalauzolása mellett járjuk végig az országot keletről nyugatra, s egy- egy pillanatra elidőzünk, vagy megpihenünk ott, ahol az emlékek súlya alatt elfáradunk. Tulajdonképpen a felszabadulási fronttal haladtunk együtt akkor is, ha sokszor nehéz volt is nyomon követni a történteket. Maga a frontvonal nem körzővel és vonalzóval megszerkesztett vonal volt, vagyis sem a támadás, sem a védekezés az ellenség részéről nem volt mindenkor egyforma. A lassan felmorzsolódó védelem vonala nagy „zsákokat” képezett főként ott, ahol a modern haditechnika eszközeivel megbontották a védekezés egységét. De néhol szívós volt az ellenállás. Itt a harcok zónájába került lakosság kiszolgáltatottja lett a háború minden nyomorúságának.

Kelet-nyugat irányban haladva, mégsem voltunk teljesen következetesek a községek felsorolásában. Amolyan „lóugrásokkal” haladtunk a felszabadulás nyomdokában. Sajnos nem mindenünnen kaptunk híranyagot. Magunk pedig nem akartunk „költeni” színes, vagy tragikus élményeket. Földrajzilag azonban elérkeztünk hazánk nyugati határához és így lassan az emlékezéseknek a végére érünk. Még két nyugat-magyarországi községről és egy városról számolunk be. A községek: Malomsok és Szentgotthárd, a város pedig Sopron lesz.

„Malomsok község 1945. március 20-án, a hajnali órákban szabadult fel, miután a német csapatok az előző nap folyamán ellenállás nélkül visszavonultak. A nap folyamán MarcaltŐ község határában elhelyezett ütegek néhány lövést adtak le a falura. Ezekből egy a templomot érte, — írja Asbóth László lelkész. Majd arról számol be: — az eleinte meglepődött lakosság az első napok után jó kapcsolatba került a szovjet csapatokkal, ennek tudható be, hogy az első vasárnap délelőttjén nem a templomban ugyan, hanem az iskola helyiségében összegyülekeztek istentiszteletre az emberek ... Kb. 30—40 ember vett részt az első istentiszteléten.”

„Szentgotthárd felszabadulása 1945 tavaszán az utolsók közé tartozott. Komoly mérkőzésre volt kilátás, menekült ki merre tudott — írja Nyíró József lelkész. — Én családommal a menekülők áradatával ellentétes irányban Hódos (Jugoszlávia) felé tartottam nagypénteken a délelőtti szolgálatom elvégzése után ... Hazaérkezésem után már nem voltak harci alakulatok Szent- gotthárdon, s szolgálatom újrakezdése és folytatólagos végzése akadálytalanul ment végbe. Háborgatásnak, zaklatásnak parányáról sem adhatok számot”, — fejezi be emlékezéseit Nyíró József lelkész.

Szentgotthárd már közvetlenül az országhatár mellett fekszik. Néhány kilométer választ el csupán Ausztriától bennünket. Magasabb helyekről látszanak már az osztrák falvak, tiszta időben pedig az Alpok hósipkái. Hellyel-köz- zel szabad már az egész ország, április 3—4-e táján vagyunk. ,

Sopron, a „civitas fidelissima” — vagyis a leghűségesebb város is az utolsó napokon szabadult fel. Két dolog miatt fontos nekünk evangélikusoknak többet tudnunk erről a városról. Az egyik az, hogy itt van Nyugat-Magyarország legnagyobb evangélikus gyülekezete, a másik, hogy három évtizeden keresztül itt volt teológiánk és a ma élő legtöbb lelkészünk itt szerezte lelkész! oklevelét.

A város története visszanyúlik a homályos múltha. ősi kelta emlékei régi kultúrákról beszélnek. A rómaiak Scar- bantia-nak nevezték és éltek a város környezetének festői szépségével. Aztán később Nyugat-Magyarország gyöngyszeme lett. Királyokat koronáztak falai között és fejedelmek vonultak be kapuin. Rombolta földrengés és tűzvész, de mindannyiszor föl- támadt mint a főnixmadár. És újra, meg újra szebb lett, mint volt. Ódába kínálkozó zegzugos utcái, az Ikva patakja, s csodálatosan szép régi palotái, polgárházai és templomai lenyűgözően hatnak. Ennek a városnak mindig különleges atmoszférája volt. 1920-ban már-már úgy látszott elveszítjük ezt a ragyogó szép városunkat, de az 1921-ben megtartott népszavazás alapján mégis mienk maradt. Ezután kapta a „civitas fidelissima” nevet. Kisfaludi Stróbl Zsig- mondot csodálatosan szép reliefre ihlette meg a városnak ez a hűsége, amelyet 1926-ban helyeztek el a várostornyon. E várostorony ma is szimbóluma Sopronnak.

Ez a város elsők közé tartozott azok közül, amelyek megismerkedtek és megbarátkoztak a reformációval. Evan- gélikusságról itt Sopronban tehát szinte azóta beszélünk, amióta Magyarországon reformáció van. Az egyik legrégibb evangélikus gyülekezetünk van itt. Ezért és egyéb országos érdekek miatt került Sopronba a teológia is.

Azt gondolhatnánk, hogy olyan történelmi múlt után, mint amilyennel ez a város rendelkezett, 1945-ben is a lakosság, közte teológiánk pontosan tudta volna, hogy mit kell tennie. Igaz, az utolsó napok magatartását determinálta a városban szállást vert nyilas hatalom, valamint a város határában fehérlő kőhidai fegy- ház. Ennek megfelelően zavaros, bizonytalan az emberek magatartása. És ehhez hozzá kell még vennünk, hogy Sopron a felszabadulás előtt rend- vül sokat szenvedett. R. P.

AZ EGYESÜLT BIBLIATÄRSULAT

londoni központjának legújabb kimutatása szerint 1413 nyelven olvasható Isten igéje. A teljes Bibliát 244 nyelvre, az evangéliumokat 324 nyelvre

fordították le, egyes bibliai könyveket pedig 845 nyelvre. A földrészek között Afrika jár elöl a maga 435 nyelvével, utána Ázsia következik 373 nyelvvel.

A „ZÖLD FORRADALOM” CSŐDJE ÁZSIÁBAN

Az ázsiai társadalmi formák radikális megváltoztatása nélkül a „zöld forradalom” csődbe jut Ázsiában, és átcsap „vörös forradalomba”. Az ázsiai gazdasági reform rosz- szul végződött, mert nem szüntette meg a meglevő egyenetlenséget és elnyomást Nem hozott változást a reform a kis- parasztok és napszámosok életében sem.

Egy indiai gazdasági szakember jelentette ezt ki Hongkongban egy ázsiai ifjúsági konferencián, amely a harmadik világ fejlesztési kérdéseivel foglalkozott Az indiai szakember hevesen támadta egyes egyházi emberek fejlesztési munkáját a harmadik világban, és követelte, hogy az egyházak ne csak a bajok következményeit igyekezzenek gyógyítani, hanem elsősorban a bajok okait szüntessék meg.

Ne leplezzék el a társadalom ellentmondásait, hanem inkább fedjék föl azokat és így gyorsítsák meg a korrupt társadalmak összeomlását, illetve azok helyén az emberséges és igazságos társadalmak létrejöttét.

ZENÉS ÁHÍTAT

lesz szeptember 13-án, vasárnap este 6 órakor az óbudai evangélikus templomban (III., Dévai Biró Mátyá:- tér).

MOZART:

REQUIEM

Vezényel: Moldovány István

Igét hirdet:

D. DR. OTTLYK ERNŐ

püspök