Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-08-23 / 34. szám

„HM az éleiben, reménység a jövőben, szereld a szívben...”

Dr. Bakos Lajos református püspök üdvözlő szavai a katolikus papi békemozgalom ünnepi emlékülésén

A magyar katolikus papi békemozgalom megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából augusztus 11-én ünnepi emlékülést tartottak. A magyarországi egyházak képviseletében D. Káldy Zoltán evangélikus püspök, dr. Bakos Lajos református püspök, dr. Berki Feriz ortodox adminisztrátor, Palotai Sándor, a Szabadegyházak Tanácsának elnöke és dr. Seifert Géza, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke vett részt.

A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa nevében dr. Bakos Lajos református püspök mondott üdvözlő szavakat, amelyeket az alábbiakban közlünk.

A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa nevében őszinte tisztelettel és testvéri szeretettel kívánok áldást, kegyelmet és békességet az immár húszéves katolikus papi békemozgalom minden részvevőjének

Ünnepi köszöntőm és áldásmondásom nem csupán protokolláris gesztus, hanem mélyen átérzett és átgondolt bizonyságtétel is. Vallomás az üggyel és az ügyet szolgáló emberekkel való őszinte együttérzésről, az igaz hozzáállásról, az együttműködés készségéről.

A Katolikus Szó június 26-i számában A megtett útra emlékezünk” című cikket olvasva, bennem is felragyogott az öröm fénye azért, hogy a húsz évvel ezelőtt mustármagként elültetett mozgalom terebélyes fává nőtt, amelynek felüdítő árnyékát élvezhetjük. Az emlékezés ünnepi csendjében hadd fejezzem ki azt a meggyőződésemet, hogy szerte a hazában és annak határain túl is, ebben az igaz örömben együtt dobog ma minden békeszerető, jóakaratú és haladó gondolkodású ember szíve, fe- lekezetre és világnézetre való tekintet nélkül.

Aki magot vet vagy csemetét ültet, az bizonyságot tesz arról, hogy hisz az életben, reménysége van a jövendőben, és szeretet él a szívében. Hit az életben, reménység a jövőben, szeretet a szívben — azt hiszem, a katolikus papi békemozgalom terebélyes életfájának ezek az éltető erői és egyben ízes gyümölcsei is. Ezért tudott a mustármagnyi kezdet méreteiben is egyre nagyobb jelentőségű mozgalommá, és egyre dúsabb áldássá válni nemcsak egyházi körökben, hanem egész népünk életében, szocialista társadalmunk minden rétegében. A mozgalom elindítása korszakos jelentőségű jótétemény volt; fenntartása, fejlesztése, gondozása és erősítése történelmi szükségesség, nemzeti és egyetemes emberi érdek amely minden békeszerető ember számára szívesen és örömmel vállalt elkötelezést jelenthet.

Az életbe vetett hit, a jövőre irányuló reménység és az ember iránti szeretet kérdéseiben a valóban jóakaratú emberekkel oszthatatlanul együtt lehetünk és egyek is vagyunk úgy, hogy ezzel a hittel, reménységgel és szeretettel egyszerre és együtt tudjuk szolgálni a békét és a szociális igazságosságot Mert ezek természetszerűen összetartoznak, ugyany- nyira, hogy aki őszintén és igazán szociális igazságosságot gondol és akar, az magától értetődően békét is gondol és akar. Ez a tétel ebben a fogalmazásban is érvényes és igaz; aki őszintén és igazán gondolja és akarja a békét, annak szükségszerűen gondolnia és akarnia kell a szociális igazságosságot is, mert a béke szociális igazságosság nélkül sem nem gondolható, sem meg nem valósítható.

A katolikus papi békemozgalom két évtizedes, szép múltjára visszatekintve, hála és öröm tölthet el bennünket azért, hogy az emberiség e sorsdöntő kérdéseit ebben a természetes összefüggésben és elvi tisztaságban látjuk, s e kérdések békés megoldásának közös szolgálatára készek és hajlandók vagyunk.

Az elmúlt húsz esztendő hálára és örömre indító eredményei mellett a tanulságokat is mérlegre téve, szerény véleményem szerint elérkezett az ideje annak, hogy az egyetértéssel és egyértelműséggel kimondott és leírt szavaktól most már továbblépjünk a közösen átgondolt tettek és konkrét szolgálatok irányába.

A Hazafias Népfront és az Országos Béketanács jó alkalmat és lehetőséget biztosít minden békeszerető és építő

A próféta és a csend

Armagedon! Oda gyűlnek majd az istentelenek, ott lesz az utolsó háború, a hamis próféta és a sárkány — hogy elvesszenek!

A körülállványozott bérház málladozó falán elvetél a visszhang, kongva keringenek a Jelenések igéi a körfolyosók alatt. A kopár betonudvar közepén, a bitószerű poroló alatt áll a prédikátor, a gangokon konyháikból előbújt háziasszonyok, nyugdíjasok házikabátban, minden változatosságért hálás bámészkodók.

A próféta kínosan megfelel az átlagember elképzeléseinek, hosszú, ősz szakálla van, gondozatlan, sovány, de méltóság- teljes, harsány és égő tekintetű. A „karnyújtásnyira" levő végítéletről beszél, gondolatmenete nehezen követhető, szavai összetorlódnak a torz visszhang határai közt, mégsem nevetséges. Tanácstalan rendőr tizedes álldogál mellettem a kapualjban, szabályzat, nagyvonalúság és unalom keresztezik egymást jelenlétében. Ügy tűnik, régi ismerőse a próféta, és láthatóan eldöntötte már, hogy megvárja a szónoklat végét.

A hallgatóság nem ájtatos, de figyelmes. A fiatalabbak mosolyognak, az idősebbek bólogatnak, de nem tudni, az elmondottaknak, vagy az időnként tisztán értett szavaknak örülnek-e? Érdekes, hogy a néhány megbotránkozó is közülük való, fejüket csóválják, némelyik bevágja maga mögött az ajtót.

A próféta összecsukja hatalmas, fekete Bibliáját, szeszélyes váratlansággal vet véget prédikációjának, és rendkívüli méretű kalapját előrenyújtva, elindul a körfolyosók alatt. Lassan, lehajtott fejjel halad, a merőlegesen tűző napfényen kívül semmi sem hull a nagy, sötét kalapba. A kör alakú udvar felénél járhat már. amikor pörögve leesik az első aprópénz. Kattan a kalap fenekén, a próféta nem néz fel, tűnődve bandukol, mintha egy kerek, virágos pad körül sétálna. Aztán szaporodnak az adományok, furcsa módon alig hull a kőre valami, a pénzdobálók célba veszik a kürtőkalapot. A próféta nem hajol le a félrehullott pénzért, az adakozóknak kell igyekezniük. Itt-ott papírpénz libeg, bele a kalapba.

A rendőr ráérősen elindul, megáll az öregember előtt — szólna, de aztán nyögve* lehajol egy 2 forintosért, és beledobja a kalapba.

Tilos a csendet zavarni, csődületet kelteni — mondja végül is kelletlenül. Már a múltkor is figyelmeztették az őrszobán — teszi hozzá némi nyomatékkal.

Az öreg áldásra emeli piszkos kezét, keresztet rajzol a vállapok magasságában, mond valamit, de nem lehet érteni. A rend őre vállat von, és rosz- szallva odébbhúzódik. A gangok, a kapualj lassan kiürülnek, a fogócska közben megzavart gyerekek gyanakodva visszalopakodnak a sivár udvarra. A próféta szétterpesztett lábbal lehajol néhány elgurult pénz után, és menni készül. Hozzálépek, de jobbját távol tartólag felém nyújtja, és barátságtalanul rám formed:

Nem mondok semmit! Hitetleneknek egy szót sem mondok, maga pedig az, az arcára van írva. Ha tudni akarja, ezért élek, és ebből élek! És most menjen innen!

Pénzzel telt kalapját és súlyos Bibliáját cserélgetve elindul a rossz szagú kapualj felé, mogorva, görnyedt és talányos, talán most emlékeztet is egy kicsit a prófétákra, akikhez oly nagyon szeretne hasonlítani. T'*rchányí Sándor

szándékú embernek az együttműködésre a közös, emberérdekű ügyek szolgálatában. Ezeket az alkalmakat és lehetőségeket legjobb igyekezetünkkel kívánjuk értékesíteni és hasznosítani népünk javára és boldogulására a jövőben is. Ügy gondolom, hogy a hazánkban szolgáló keresztyén egyházak egyetértésről tanúskodó és köztetszéssel fogadott ünnepi nyilatkozatainak, vagy a hétköznapok során elhangzó szavainak hatóerejét még jobban növelni tudnánk azzal, ha konkrét formák és keretek között, közösen átgondolt és véghez vitt tettek és szolgálatok által is bizonyságot tennénk a humánum területén vallott egyetértésünkről. Meggyőződésem, hogy az egyetemes emberérdekű ügyekben, a tartós béke biztosítása, a népek barátsága és békés együttélése, az éhség elleni küzdelem, az emberi egyenjogúság, a minden embert egyaránt megillető emberséges életforma biztosítása, egyszóval: a szociális igazságosság kérdéseiben — hitelvi különbségeink mellett is — tudnánk közös állásfoglalást kialakítani, és annak érdekében hazai és nemzetközi fórumokon egyértelműen hangzó bizonyságot tenni, szóval és cselekedettel egyaránt.

Az elmúlt évszázadok során sohasem volt erre olyan jó alkalom, mint éppen most, a mi időnkben, szocialista állami és társadalmi rendünkben. Ügy gondolom, hogy a magyarországi keresztyén egyházak ilyen értelmű és jellegű közös szolgálata hazánk határain túl is példamutató bizonyságtétel lehet. Milyen szép és felemelő lenne, ha a katolikus papi békemozgalom 20 éves évfordulójának emlékköve egyúttal iránymutató útjelző is lenne a közös egyházi bizonyságtétel és szolgálat végzésére! Azt hiszem, hogy a kölcsönös jóakarat, bizalommal és megértéssel párosulva, a közösen kimondott jó szó legjobb fedezetét: a közösen véghez vitt jó tett lehetőségét is megtalálja.

Ebben a bizonyosságban köszöntőm őszinte tisztelettel és igaz testvéri szeretettel a katolikus papi békemozgalom minden részvevőjét, áldást, kegyelmet és békességet kívánva ad multos annos!

COMICOTR AG OE D i A»

9532 Conßat.i SCENIS QUATUOR.

Az az:

Négy Szakaszokból álló, réfzierint Víg, rete

HIST

A hazai színházművészet igen dicséretes kezdeményezé- zésének lehettek tanúi azok, akik az elmúlt hónapban Szentendrére látogattak. Formai különlegességet jelentett az eleven város közepén felállított teátrumszínpad, mely beleolvadt a templom és a polgárházacskák természetes környezetébe, megteremtve az igazi színház életes légkörét. A tartalmi csemegét az előadott mű jelentette: a XVII. században élt ismeretlen szerző műve került bemutatásra, a „Comi- co-Tragoedia”, ez a népi és bibliai ihletésű, nagy sikerű középkori moralitás (etikai kicsengésű mű), melyet már Misztótfalusi Kis Miklós reformátor-írónk is kinyomtatott kolozsvári műhelyében.. . ami nem is csoda, hiszen e népi komédia olyan egyházi mondanivalót és társadalometikai tendenciát képvisel, mely beleillett a reformáció szellemébe.

A darab gerincét a bibliai Gazdag és Lázár (Lk 16, 19— 31) példázata alkotja, bizonyos elő- és utójáték hozzátoldásá- val.

A játék drámai vitával kezdődik az Erény és a Bűn között. Melyiküké a világ!? Mivel a Bűn bőven illusztrálva bebizonyítja, hogy neki többen

í/ciinc Szomorú

o R I A,

hódolnak, az Erény csalódott szomorúsággal távozik a földről, a rossz pedig átveszi az uralkodást. Ennek lehetünk tanúi a Gazdag ember házában játszódó második jelenet folyamán: a Bűn és csatlósai (Gyönyör, Részegség, Harag, Kevélység) a háziak társaságában vígan mulatoznak, ügyet sem vetve az angyal figyelmeztetésére („Bolond, ma éjjel visszakérik a te lelkedet”), sem pedig a morzsákért könyörgő rongyos Lázár nyomorúságára. Persze, amikor a komikus pokoljelenet a Gazdag számára cseppet sem mulatságos többé, már hiába szánja-bánja bűneit, szégyent vall felbujtóival együtt: az Erény újra vissza- -kerül a földre. A darab a Halál döbbenetes erejű monológjával — helyesebben: nézőket figyelmeztetésével — ér véget.

A súlyos mondanivaló, bár új értelmezéssel, de a mai nézőt is megragadja és megtisztítja. S lehet-e ennél igazán színházabb a színház? S nem az-e a legjobb játék, amikor kitűnő színészek a szó eredeti értelmében játszanak, s játékukban egyesítik a forma és a tartalom minden báját és komolyságát?

Befejezésként álljon itt a Halál végszavának egy részlete:

„Nincs én nékem semmi órám, nincs napom: Vénet-ifjat mind, egyaránt elkapom;

Rútat-szépet mind egy verembe rákom: Tinéktek is megmondom majd: hol lakom!

Intelek azért földön valakik vagytok,

Bármi népek, szómnak helyet adjatok,

Intésemet, kérlek, megfogadjátok.

Nektek szólok, mindnyájan meghalljátok.

Halnotok kell, azért meggondoljátok,

A Bűnt soha, sehol ne uraljátok;

Az Ür előtt aztán azt ne mondjátok,

Hogy senki nem intett, ti nem tudtátok.

E dologban jó módot találjatok.

Hogy a Bűnnek mind ellene álljatok;

Süveg-vetve utana ne járjatok, ötőle csak egy cseppet se várjatok."

— bilá —

ORTODOX LITURGIÁI REFORM

Az amerikai görög-ortodox rikai görög nyelvű ortodox egyház a jövőben a görög mel- egyház kereken 1,8 millió hílett az angol, spanyol és por- vet számlál főleg az Egyesült tugál nyelvet is használni fog- Államokban, Kanadában, Bra- ja a liturgiában. Az összame- zíliában és Argentínában.

Lelkészek emlékesnek

Amerre a nap leszáll...

Már-már kicsiny országunk nyugati határainál tartunk emlékezéseinkben. De vajha nem kellene-e ilyenekre soha emlékeznünk! Mert hiszen az a nemzedék, amely akkor részt vett a szenvedésekben és megpróbáltatásokban, ma nemegyszer magába meredten ül és idézi vissza a szörnyű időket. Alig-alig akad községünk, ahol a lelkészi naplókban vagy egyesek emlékezetében nem rögzítették volna meg hozzátartozóik és drága ismerősök elvesztését, halálát. A háború „kaszás testvére” vakon végezte munkáját. így kerültek „kaszaélre” ártatlan családok, vagy egyes személyek.

Töprengtünk-e azon valaha, hogy az ilyen emlékek felidézése mit mond annak a nemzedéknek, amelyik nem élte át a megpróbáltatásokat? Nem mondják-e azt. hogy hagyjuk már abba a múlt megszólaltatását, mivel az számukra érthetetlen és unalmas? De valahogyan szeretnénk megértetni magunkat az ifjabb nemzedékkel, hogy nekünk ezek az idők nagy tanulságul szolgáltak. Mi ezekben az időkben nemegyszer megtapasztaltuk Isten irgalmas szeretetét, hogy megmentette életünket, és nemegyszer éreztük bűnbánatra szólító akaratát. Ezenfelül azt szeretnénk, hogy meg ne ismétlődjenek ezek az események, és hogy mindenki szíve ismét átforrósodjék egyetlen tüzes akarattá, amelyben acélossá kovácsolódik a háború- ellenés érzés.

Az ország 95 százaléka már szabad volt, amikor még Csorna, Kapuvár, Beled, Rábcakapi községek lakói és a tőlük nyugatra eső részek még remegtek, mint a nyárfalevél. A felszabadult országban már osztották a földet, karókat vertek a határban és vetettek abból a néhány magból, amit meghagyott a háború. Emlékezzünk csak, micsoda hősi kor volt az, amikor igaerő nélkül szántották „az új földesurak”, a földhöz jutottak a földet! Azt hittük, hogy ebből soha nem lesz semmi, mert hallatlan objektív nehézségek támadtak. Láttunk tehenet csacsival párosítva, eke elé kötve. Láttuk, hogy emberi erővel egészítették ki a leromlott, legyengült jószág erejét. Mi késztette az embereket arra, hogy ilyen nagy nehézségekkel megbirkózzanak? Láttuk azt is, hogy mennyi kő-' zös segítőkészség, jóakarat, együttérzés volt ezekben az időkben az emberekben. Láttuk azt is, hogy a harangok megkondulásakor emberek siettek a templomba. Hálával a szívükben és könnyel a szemükben, hogy Isten megtartotta őket, és elkezdhettek egy új életet. No, ezekre érdemes emlékezni!

Csornán az előzetes bombázás és géppuskázás következtében a templom ablaküvegei törtek össze csupán. Viszont két oltárterítőjük veszett el. Mindkettőbe egy-egy orosz tisztet göngyöltek be és temettek el. Lehet-e ezen megbot- ránkozni? Nem tette-e meg az oltárterítő is a maga diakó- niai szolgálatát? Egy-egy halott szemfedője lett és hirdeti, hogy „Isten úgy szerette'a világot”.

Puskás Jenő beledi lelkész arról ír, hogy: „harc nem folyt, csupán az utóvédosztag és az előőrs között. Mindkét részről voltak halottak, akik itt nyu- gosznak a beledi temetőnkben. Nem messze tőlük az átvonulás helyi, gyülekezetbeli áldozatai, akiket a maguk idejében nem is lehetett egyházi szertartással eltemetni.”

Biczó Ferenc rábcakapi lelkészünk ezt írja: „Az első orosz katonákat a falu elején a község lakóinak egy csoportja fogadta, élén Andorka Gyula bíróval, aki az első világháborúban orosz hadifogságban volt, és kitűnően tudott oroszul. A fogadtatást az orosz katonák hasonló barátsággal viszonozták, és a továbbiakban is sok kellemetlenségtől mentette meg a falu lakosságát az a körülmény, hogy volt valaki, aki jól tudott oroszul.. . Fájdalmas veszteség volt azonban, hogy 1944 májusában. Rábcapakiból és a Hanság szélén fekvő Tárnokrétiből egy- egy harangot vittek el háborús célokra.”

Harangok a háború szolgálatában! Furcsa, különös ellentmondás. De reméljük, hogy ez az ellentmondás is végképp feloldódott a mi időnkben, amikor a békesség evangéliumára szólítják a harangok a híveket.

Rábcakapi és Tárnokréti községekben a hívek áldozatkészsége folytán új harangok vannak. És aligha tudunk evangélikus templomról, ahol hiányoznának a harangok. És ez így van jól! Magunk is iparkodtunk bekötözni a sebeket, amelyeket a háború ütött rajtunk. De ha eddig azt mondottuk, hogy e feltörő emlékek bennünket mindig megállásra késztetnek, akkor állítsuk be a harangokat is az emlékeztetés szolgálatába. Valahogy úgy, ahogy a déli harangszó emlékeztet a nándorfehérvári küzdelemre, úgy a jelenlegi harangzúgás arra, hogy volt egy kegyetlen, embertelen háború, de most Isten kegyelméből békében élhetünk.

R. P.

Szárszói este

Az ember ilyenkor elfelejti, hogy egy-két nappal ezelőtt még süvített a szél és hatalmas, tarajos hullámok csapkodták a partot, villámok cikáztak az égen, mert végre újra rózsaszínű az ég alja a Balaton túlsó oldalán, apró hullámok fodrozzák a tavat.

... elfelejti, hogy fázva bújtunk össze az üdülő ebédlőjében jó időt lesni, egész évi szolgálattól elfáradt lelkészek és gyülekezeti munkások — mert végre nyugágyakon, gumimatracokon feküdhetünk a zöld fűben, élvezve a nap éltető sugarát.

... elfelejti, hogy egész nap a Balaton áldozatát keresték körülöttünk, és a bátrabbak meg is nézték a négy napja vízbe fúlt lányt, akit ma adott vissza síró szeretteinek a tó. Meglegyintett mindnyájunkat a halál szele, szorosabban öleltük magunkhoz gyermekeinket, és megértéssel simogattuk álmukból is felsíró kicsinyeinket: „Mindig a halott van előttem!” — pedig nem is látták: mert a vacsora után beálló csendben, a balatonszárszói üdülő ebédlőjében verseket és zenét hallgattunk.' József Attila, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula. Veöres Sándor versei csendülnek fel előttünk. Németh Judit, a televízió „Ifjúság 70” vetélkedőjének győztese örvendeztette meg velük az üdülő vendégeit. Szinte leült közénk a Szárszón meghalt József Attila Thomas Mann-nal együtt; mellettünk verte fel a vizet az eső, hallgattuk a hajnali rigók füttyét, és szemünk elé vetődtek az „Éjszaka csodái”-nak groteszk alakjai. S közben a világ minden tájáról való egyházi énekekkel gazdagította a műsort Nagy Éva és Gyula gitáros duettje.

Ezek a versek, dalok eszünkbe juttatták, hogy nem vagyunk egyedül. A világban mindenki szeretetre, békességre és örömre vágyik.

... eszünkbe juttatták, hogy hazánk ez a drága magyar föld: szép vidékeivel, városaival, rigóival és embereivel, esőivel és viharaival együtt.

... eszünkbe juttatták, milyen nagy dolog, hogy itt és így nyaralhatunk, rendezett, szép, tiszta üdülőnkben, pompás ellátás mellett, és mindig jobban megismerve egymást, osztozhatunk a másik örömében és gondjaiban.

D. Káldy Zoltán püspök meleg köszönő szavat nyomán eszünkbe jutott az is, milyen jó, hogy vannak ilyen paplányaink és fiaink, akiknek munkáját elismerik. tehetségét megbecsülik. Hálásak vagyunk Istennek, hálásak a Judito- kért, Gyuszikért és Évákért, a Kardos családért s az üdülő dolgozóiért, a pihenőidőért, de hálásak elsősorban az életért, amelyet van hatalma mindig megújítani, hogy friss erővel indulhasson el mindenki a szolgálat útjára.

Besötétedett, mire véget ért a műsor. Körülöttünk a városok, falvak fénye, felettünk a csillagok világoltak. Milyen jó, hogy a gazdagságot nemcsak forintban mérik, mert így mi is elmondhatjuk: gazdagabbak lettünk egy szép estével ...

Bencze Imréné