Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-10-25 / 43. szám

Csokor a szóért

Esőben jódlizik Zürich kellős közepén, inge lassan átázik, de öt sem ez nem zavarja, sem a furcsálló pillantások. Szépen zengő, erős hangja van. ölében sok csokor virág, talán azoknak énekel reklámot. Ahogy befejezi a rövid produkciót, nyílt tekintete az enyémmel találkozik, pedig jó tíz méterre lehetünk egymástól. Érzem, hogy most valami pont ide illőt kell mondanom a különös jódliművésznek — cserzett arcán ott. a várakozás, és aki közvetlen mellette áll, annak a mosolygására rá van írva, hogy bolondnak tartja.

— Uram, ez klassz volt! — mondom alkalmi énekesünknek, aki erre elárulja, hogy egyszer már a rádió is felvette a hangját. Különben apja „nem volt”, anyját kéthetes korában vesztette el, hányódva-vetődve nőtt fel, nélkülözés, karácsonykor is hideg szoba, s 45 éves koráig egyedül. Egyszer valami kis pénzhez jutott és szállodában töltött egy napot, hogy legalább akkor legyen melegen. Rendőr jött, megkérdezte, mért ott van, mért nem otthon. A válaszra aztán egyszer fölment a „lakására”, ellenőrizni.

— Sírt a rendőr, kérem, amikor látta, hogy élek. Hazavitt, adtak valami ruhát, meg ennivalót. Rendes volt a felesége is. Nem tudják már a mai fiatalok, mi volt az.

— Azt hiszem, akkor az önnek nemcsak anyagi segítséget jelentett, de lelkit is, hogy bírja az életet.

— A számból vette ki a szót, uram. Sokkal inkább lelkit. Karácsonyonként mindig azért imádkoztam, hogy az Üristen mindenkinek adjon békességes szívet. Aztán tizenöt éve találtam rá a feleségemre. Tudja, uram, én a legnagyobb nyomorúságban is ilyen vidám voltam. Szeretem az életet, szeretek énekelni.

Ömlik belőle a szó. Válaszolgatok, bele-belekérdezek, mond két-három magyar szót is, amikor megtudja, ki vagyok. Húszharminc autó szaladt él mellettünk és három-négy perc felettünk, Közli, hogy mennie kell, várja a felesége.

— De ezt a csokrot hadd adjam önnek, uram. Csak úgy, a szóért. Isten áldja meg.

Nincs szabadkozds; emberem már megy is, sőt: egy „vers- nyire” rá is zendít. Megmosolyogják, nem érthetik. Magam is alig sejthetem, hogy mi lehet annak a szivében, aki apa-anya nélkül nőtt fel, de szereti az életet, s talán öntudatlan védekezésül énekli bele hitét a zürichi esőbe.

Bodrog Miklós

Az Elveszett paradicsom a Tháliában

Valami különös kultúrmisz- szió heve lobog azokban, akik vállalkoznak a lehetetlenre, hogy ti. a világirodalom nagy eposzait közkinccsé tegyék, mégpedig a színpad, a megele- venítés és a dialógus eszközeivel. Kazimir Károly évekkel ezelőtt vállalkozott már erre a „lehetetlen” feladatra és mondjuk meg őszintén, sikerrel. Az Isteni színjáték, a Kalevala után Milton Elveszett paradicsoma volt a soron következő, amelyet színpadra alkalmazott

Drámai feszültségekkel, konfliktusokkal tele van minden eposz. Ez természetes. De hogy az epika bőven hömpölygő folyamaiból a lényeget hogyan szűrik ki anélkül, hogy sértés essék a művön és a költemény esztétikumán, az író és rendező kérdése. Teljes ér tékű siker csak akkor érhető el, ha a színház közönsége magába szívhatja a mű levegőjét szíve összeér a szerzővel s darabja mondanivalójával, * fenntartás nélkül átadhatja magát az eposz klasszikus szépségű szövegének. Jánosy Istvánnak (fordító és összeállító) és Kazimir Károlynak (színpadra alkalmazta és rendezte) mindez egymás után, de most különösképpen sikerült. S mivel tudtunk szerint sehol a színházvilágban a felsorolt művek nem kerültek „deszkára”, külön is megérdemli a Thalia figyelmünket, hiszen „magyar ügyről”, kísérletről van szó,

Milton az Elveszett paradicsomot élete végén, az elbukott angol forradalom után, a 17. század derekán irta. Művében kissé benne remeg az, amit maga a nagy angol költő is elvesztett. Elbukott Cromwell forradalma, melyben részt vett, zátonyra futott házasságának hajója, kirekesztették a restauráció után a társadalomból, elvesztette szeme világát. Az emberi nyomorúság mélységéből vakon keresi maga. is az Elveszett paradicsomot. Csodálatosan tiszta, gyermeki hite meg is találja. Á 12 énekből álló Paradicsom a bűnbeesés történetét dolgozza fel a Genezisből, választ keres az ősi emberi kérdésre, hogyan bukhatott el a

Szememet a hegyekre emelem

A LUTHERANIA

október 25-én, vasárnap délután, a 6 órai istentisztelet keretében, a Deák téri templomban reneszánsz és barokk szerzők műveiből

egyházzenei Áhítatot tart.

Közreműködnek: Hankis

Ilona, Sándor Judit, Herényi Mária, Takács Judit, Prevoz János, Marik Péter, Kovács Péter, Mezőfi Tibor és Trajtler Gábor.

Vezényel: Wel+ler Jenő, Igét hirdet:

DE. KÉKÉN ANDRÁS

igazgató-lelkész.

teremtés koronája, miért van szenvedés, halál. Mikor s hol követhették el őseink a végzetes lépést, melynek következtében kiűzettünk a Paradicsomból. A hivő Milton a bibliai történet kereteit, szétfeszíti; és az ég, föld, pokol hármas dimenziójában adja meg a választ önmagának és olvasóinak.

A színpad itt alkalmas forma, ili keret, noha képtelen feladatnak látszik Milton művét beleszorítani képekbe, jelenetekbe, felvonásokba. És mégis ragyogóan sikerült! Az Elveszett paradicsom 10 éneikkel is teljes. A két utolsó ének epilógus, függelék. Kazimirék is érezték ezt, s Milton helyett Madách Tragédiájával fejeződik be a színmű. (Madáchot az Elveszett paradicsom két utolsó éneke is ihlette a Tragédiára. Ennek megfelelően nem vettek erőszakot Milton művén sem.)

Mondottam azt, hogy különös kultúrmisszió levegője lebeg a Thália fölött, amikor színre viszi a felsorolt műveket. S különösen pattanásig feszült ez a levegő az Elveszett Paradicsomnál. Szereplők és nézők egyaránt az első mondattól az utolsóig valami megmagyarázhatatlan magas feszültségbe kerülnek. Az ünnepélyes várakozást művészi teljesítmény elégíti ki. Az átélés szuggesztíven parázslik és és szinte templommá magasztosul a biblikus jelmezekben a Thália. Milton csodálatos nyelvezete, (kitűnő fordítás) ünnepélyes stílusa úszik, kóvályog a széksorok felett, s az ember átérzi a bűn realitását, a kudarc nagyságát, Isten haragját, az Egyszülött áldozatát. Milton puritán protestantizmusa elemi erővel sodor magával bennünket. Együtt vergődünk a tehetetlen emberrel, s már- már magával ragad bennünket is a csábító, a titkos intrikus, a Sátán.

Balázs Samu kissé a néger képzeletvilágnak, de a Szentírás antropomorf kifejezés- módjának megfelelően személyesíti meg az Atyát, Kozák András és Drahota Andrea plasztikusan és szinte korhűen alakítja Adámot, ill. Évát. Bitskey Tibor Sétán alakítása magával ragadó. Monológjai ízig-vérig „Milton-élményt” nyújtanak. Mihály arkangyalt szigorú méltósággal Sütő Irén, Rafaelt gyermekes ötletességgel Esztergályos Cecilia alakítja.

A drámát misztikus bizánci szellem lebegi körül s ebben anakronizmust érzünk. Ugyancsak meglepnék az Őrdögsereg „hippijei”. bár musical betéteivel modem korunkat idézi. Az angyalsereg katonás kosztümje a mindenség és menny fegyelmét, rendjét juttatja eszünkbe.

Az Elveszett paradicsom témájánál. művészi értékénél, teológiai mondanivalójánál fogva is különös figyelmet ér- demeL dr, Rédey Pál

Omari Soisa Ion -Soimnen Igehirdetése. Brassó, Fekete templom. 121 zsoltár. Elhangzott az LVSZ kisebbségi konferencia záróünnepén.

Sok mindenben közösek vagyunk azokkal az emberekkel, akik több, mint 2000 éve ezt a zsoltárt Jeruzsálemben énekelték. A mai egzegéták többsége szerint a zsoltár felirata a templomfalhoz történő utazás közben énekelt zsoltárra utal. Valószínűleg olyan ének volt, amelyet a Jeruzsálemben tartott ünnep vége- felé, röviddel az elutazás előtt, énekeltek.

Zarándokúton

Mi is zarándokok vagyunk itt. A világ különböző részeiről gyülekeztünk egybe egymást látni, egymást megismerni, egymástól tanulni. Meg szeretném említeni, hogy magam azért érzem különösen, hogy zarándok vagyok, mert ifjúkoromban, több, mint harminc évvel ezelőtt már meglátogattam ezt a vidéket s ebből az időből különösen is szép emlékek élnek bennem.

De mindez még nem tesz minket vándorokká. Zarándokok csak azáltal vagyunk, hogy összegyülekezésünk által meg vagyunk győződve Isten jelenlétének megtapasztalásáról. És mi láthattuk, miként munkálkodik Isten egyházán és kegyelmén keresztül még ma is mindenütt a világon. Különböző környezetben, különféle viszonyok között mutatta meg Isten a kegyelmét, s kegyelme által az ember szabadulását —, szabadulását a világból s szabadulását a világért. — Milyen sokat erősödött azáltal hitünk, hogy az ő világméretű munkálkodásának konkrét jeleit láthattuk és tapasztalhattuk. Isten jelen van velünk ebben az órában is. S ez a jelenlét ünnepet jelentett számunkra, Ezért vagyunk zarándokok.

Hegyei között

De mi egyéb közösségben is vagyunk a régi zsoltáréneklőkkel. ök a hegyek városában gyűltek össze, mint zarándokok. Éppígy mi is egy olyan városban vagyunk, amely hegységekkel körülvett völgyben terül el. Elismételhetjük tehát a zsoltár szavait: „Szememet a hegyekre emelem”. A mai egze- gézisek szerint a zsoltár értelmét gyakran félreértik. Itt nem

egy imádság szavairól van szó: „Szememet a hegyekre emeltem, ahonnan az én segítségem jön”, hanem aggódó felkiáltás

ez: „Szememet a hegyekre vetem. Honnan jön számomra segítség?” Az, aki a hegyekre néz, a zarándok-, akinek ismét haza kell utaznia. Ezeken a hegyeken keresztül kell neki hazautaznia, e veszélyes hegyeken át, ahol vadállatok és rablók leselkednek rá. Ez komolyan szorongó felkiáltás volt.

Ha mi „szemünket a hegyekre emeljük”, más értelemben tesszük ezt. A hegyektől való szorongás, nincs meg bennünk. Legfeljebb fáradságos, mégis élvezetes hegymászásra gon- gondolhattmk. Én magam sem felejtem el soha azt a négy órát, amikor 30 évvel ezelőtt itt az egyik csúcsot megmász- tuk.

Mégis hasanlítunk a jeruzsá- lemi zarándokokra. Vagy nincs-e bennünk bizonyos szorongás, a visszaút közeledtén? Visszatérünk mindennapi éle-, tünkhöz, melyben szintén mindig csak zarándokok vagyunk: az örök élet felé vezető út zarándokai. S ez a zarándokút teli van veszélyekkel. Midőn mi itt zarándokokként összegyülekeztünk, nagyon távolinak tűnnek előttünk ezek a veszélyek. De nemsokára ismét itt vannak. És mi magunk is sötétségben botorkálunk: hol vezet az út tovább?

Milyen vezető után T

Talán szabad használnom egy erről a vidékről származó régi elbeszélést hasonlatképpen. Amikor 30 éve Nagykőhavast másztuk, egy darabon letértünk az útról. A közelben mély szakadék volt, meredek sziklafallal. Ezt akartuk megnézni. Elkúsztunk egészen a

Helvi Juvonen f

ZUZMŐPOHÁR

A zuzmó fölemelte törékeny poharát Az eső megtöltötte. És a cseppben széltől is óva, csillogott az ég.

A zuzmó fölemelte törékeny poharát.

Életünk gazdagságara!

Finnből ford. Tumezei Erzsébet

Finnországi mozaik

SZIKLÁK

Sziklás a földetek és mostoha.

Jó gránitalap! Küzdeni tanít Kő a szívetek ne legyen soha, de a hitetek — legyen sziklahit!

ARANYMOSÓK

Vakációzó helsinki lányok: folyók vizéből aranyat mosnak.

Aranyat én is. amerre járok: aranyos vizéből szépségpatakoknak.

Túrmezei Erzsébet

„ Öregek klubja ",szerete

Aki a szépet szereti és tehetsége van, az szépet alkot. Szép- irodalmi műveivel, azoknak ös- bemutatásával tüntette ki a Budai Szeretetotthon „öregek Klubját” a közelmúltban Ko- lossy Kövér József színész-író, a Nemzeti Színház, tagja. Gyönyörködhettünk székely balladáiban s élményben volt részünk, amikor felolvasta „Hunyadi" c. történelmi elbeszélő hőskólteményét. S hogyne lenne élményszerű lelki-szellemi gazdagodásban részük Otthonunk öregjeinek, hiszen néhány év óta minden héten koszönthetünk körünkben egy-egy neves előadót; lelkészt, egyetemi tanárt, zeneművészt, tudományos kutatót, operaházi karnagyot, a Népi Együttes koreográfusát, szólistáját stb. Az elhangzott előadás alapján megbeszéljük a korszerű prédikáció kérdését; tájékoztatást kapunk az egyházi szépművészetről. Megtudjuk, mi a történeti háttere a passiojátékok- nak. Hallunk az egyház és az állam viszonyáról és külföldi egyházi életről. Magas szintű művészi tolmácsolásban gyönyörködhetünk Bach, Beethoven, Schubert, Puccini világhí* rű műveiben.

Mindez az emberért, az öregemberért, aki egyházunk, társadalmunk megbecsült tagja, akiért szívesen fáradozunk, hogy jól érezze magát környezetében, otthonában. Hiszen beletartozik a közösségbe, ahol számítanak rá, szeretik.

Filippinyi Jano«

sziklák pereméig, hogy jobban láthassuk e mélységet. Erről a sziklafalról szql a régi elbeszélés. Mintegy háromszáz kecskét vezetett egy bak, amikor medve támadta meg a nyájat. Az egész nyáj menekülve próbálta menteni az életét. A vezérbak olyan rohanással érkezett a szakadékhoz, hogy képtelen volt elkerülni a szakadékba zuhanást. Az egész nyáj, mind a 300 követte a bakot a mélységbe, a halálba. Nem tudtak másként cselekedni, nekik a régi vezetőt kellett követni. '

Előttünk van az út minden veszedelmével és minden szakadékéval. Hova vezet utunk és a nyáj útja, ha veszély fenyeget!

Honnan jön segítségünk?

, Segítségem attól jön, aki teremtette az eget és a földet. Mi nem vagyunk a nyáj vezetői. Mi szolgák vagyunk. Nem is emberek vezetnek minket. A mi urunk az Ür, aki a meny- nyet és a földet teremtette. Kezében van minden hatalom. Eire az Ürra nyugodtan rábízhatjuk magunkat. 0 nem vezet minket a pusztulásba, ö minden veszélyen át a helyes útra vezet.

Aida.) alatt

Zsoltárunk harmadik versében második személyőre fordul a beszéd. Ez minden bizonnyal a pap,; aki hazatérő vándorokra olvassa az áldást. Ezt az igét ne csak úgy ismételjük, mint egy hajdan élt je- ruzsálemi pap. Az istentisztelet igehirdetőjeként az a feladatom, hogy mint a gyülekezet szolgája a papi áldást is felolvassam. Ezt a zsoltár szavaival szeretném megtenni: „Az Ür megőrzi a te ki és bemeneteledet mostantól fogva

mindörökké.”

Bizonyára a zsoltár áldása ugyanolyan vonásokat hordoz, mint ami Pál leveleiben, az Újszövetségben előfordul. Egyrészt már minden készen áll. „Az Ür nem engedi, hogy lábad meginogjon. Az .Űr őriz téged”. Nincs más lehetőség. Éppígy Pálnál. A bűnbocsánat befejezett tény. Az örök élet Krisztusban már itt van, A tökéletesség Krisztusban már olyan tény, amelyben nem kételkedhet. az ember. Sőt, ha #

jövőbe tekint is Pál, azt tudja mondani: „aki elkezdte bennetek a jó munkálását, be is fejezi azt Jézus Krisztus napjáig”.

A zsoltár a vége felé kívánsággá változtatja az áldást: az Ür őrizzen meg téged... Ez már nem tény, csak óhaj. Hogy az ember a világ veszedelmei közepette nem tart ki végig, annak a lehetősége nyitva marad. Ugyanígy Pálnál. Mindkét nézőpont Isten áldásához tartozik. Minden kétséget kizáróan mi bűnös emberek birtokában vagyunk Isten teljes áldásának. Mindazonáltal az a feladatunk, hogy naponként vigyázzunk magunkra, mert minden nap veszélyek között vagyunk. Mint keresztyénék, ebben a világban, s nem e világon kívül élünk. Nekünk megvan a. magunk feladata a gyülekezetben és e világ emberei előtt

Bele és szeretet

A megváltás bizonyossága számunkra békét, belső békességet jelent. De mihelyt ez , a békesség henyéléshez vezet, elveszítjük azt. A békesség nem jelenti azt, hogy az élet minden vonatkozásában könnyű és biztosított lenne. Az erdélyi költő, Reményik Sándor ösz- szehasonlítja az Istentől kapott békét a tengerrel. A felszínen magas hullámok vernek, de a tenger mélységének csendes vizét a hullámverés nem zavarja. Az a bizonyosság, amelyet Istennek a Jézus Krisztusban adott abszolút ígérete jelent, a szív mélyén zavartalanul megmarad a világ minden vihara ellenére. A, világtól nem vonulhatunk \nsz- sza, a világ viharától sem. Feladatunk abban van, hogy Isten tetteit és evangéliumát hirdessük a világnak. De nem csak ebben. Feladatunk megmutatni e világban a szerétetet, ami a felebaráti szeretet, A diakónia az egyház munkájának alkotóeleme. Diakónia nélkül nem létezik valódi evangélium, de megfordítva sem: evangélium nélkül nincs valódi értelemben vett diakónia. Ez állandóan folyó küzdelmet jelent a keresztyének és az egy ház számára.

Nem lehetünk soha megelégedve azzal, ahogyan ezt a feladatot betöltöttük. Ennek ellenére Isten kezeiben vagyunk. S Isten ma is teljes kegyelmét adja: Jézus Krisztusban bűneid megbocsátattak. ..Az Űr vigyáz rád, ö a te árnyékod jobb kezed felől”. S ismét: „Az Ür őrizzen meg minden gonosztól, őrizze meg a te lelkedet; az Űr őrizze meg a te ki és bemeneteledet mostantól fogva mindörökké”.

Abrahám békességre igyekszik

Te is tudod: összeveszni könnyű, békét teremteni nehéz. Nehez, de nem lehetetlen. Hogyan? — erről lesz! mast szó.

Emlékszel: Ábrahám nem volt szegény ember. Sok báránya és jószága volt. Pásztorai egyik legelőről a másikra terelték nyáját,. Lótnák is sok báránya, es-, jószága volt. A két nyáj annyira megnövekedétt, hogy nem találtak elég legelőt. Ezért Abrahám pásztorai és Lót pásztorai összevesztek a legelőn. Abraham így szólt pásztoraihoz* Keressétek a békességet! Lót azonban így bíztatta pásztorait: Ne hagyjátok magatokat! Szíve megtelt rosszindulattal.

Ábrahám ékkor odament Lóthoz és ezt. mondta neki: Ne legyen veszekedés közöttem es

közötted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között., hiszen egy Atyánk van az égben, mi pedig olyanok vagyunk, mint a testvérek. Nézz körül a tájon! Még sok jó legelőt lehet találni. Az út s2abad. Váljunk el egymástól. Ha te balra mégy, én jobbra megyek; ha jobbra mégy, én balra megyek. Lót akkor körülnézett. A Jordán folyó völgyében bőséges víz és kövér legelő kínálkozott. Olyan volt, mint Isten kertje. Lót ezért a Jordán folyó völgyét választotta és nyájával Sodorna városa, felé vonult. Arra azonban nem gondolt, hogy Sodoma lakói gonosz emberek voltak, nem engedelmeskedtek Istennek.

Ma több ember él a földön és kevesebb a hely, de még mindig van bőségesen A beke útja pedig ma is szabad. Isten ezért azt mondja:

Keresd a békességet es kövessed art!

íme, milyen jő és milyen gyönyörűséges, amikor együtt, lakoznak a testvérek'

Jézus pedig így tanít:

Boldogok a békességre tgye- kezők, mert ők Isten fiainak mondatnak.