Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-05-03 / 18. szám

Hálaadás és öröm Pakson Hazánknak sok olyan hely­sége, kisebb-nagyobb községe van, amely mellett gyakran elmegy az ember, akár közle­kedési eszközökkel, akár úgy, hogy elsikliik a szeme az új­ságban a név fölött. Az ilyen, kicsit „mostoha” községek kö­zé tartozik Paks is. Nem is tudnám összeszámolni azt, hogy hányszor mentem már keresztül ezen a falun, sőt már szolgálatokat is végeztem itt, de a „felfedezése” csak most következett be, 1970. április 12-én, mikor a gyülekezet el­nöksége közös hálaadásra, az új imaterem felszentelésére és a megújított templom megál- dására hívta meg a Déli Egy­házkerület püspökét, D. Káldy Zoltánt, akit útjára elkísért Szent-lvány Ödön egyházke­rületi felügyelőhelyettes is. Paks! Festőién terül el a Du­na kanyarban. Évszázadok óta a Dunának köszönheti életét. Nemcsak a halászat révén, ami nagyon régi foglalkozás itt, ha­nem a hajózás és ezen keresz­tül a kereskedelem is jelentős helyet foglal el. Az elmúlt 25 évben jelentős változáson mentek át falvaink. Ez különösen is vonatkozik Paksra. Ma már szinte városi­as jellegű. Hatalmas beruházá­sokkal itt kezdődött meg a ma­gyar atomerőmű építkezése, amely még biztosabb alapokra helyezi Paks jövendőjét. Evangélikus egyházunk szempontjából is igen jelentős helyet foglal el a paksi gyüle­kezet. A nagy Tolna—Baranyai szórvány-egyházmegyének egyik legnagyobb gyülekezete. Már 1546-ból találunk fel­jegyzéseket árra nézve, hogy Pakson evangélikus családok laktak. Sztárai Mihály tolnai püspökségének egyik jelentős bázisa volt itt. Évszázadok fo­lyamán sok harc és megpró­Ä 85 éves Lukács György „Minden pillanata reagálás. Felelet az életre. Ez távolítja el tőle a hálál árnyékát. Min­den porcikájával működik, mégpedig belülről kifelé; igen, ez a titka.” Ezeket a sorokat Illyés Gyula írta nemrégen a „Kháron ladikjáéban, amikor is ámulva és irigyelve fürkész­te, hogyan tanulhatná el ennek a fantasztikus képességű és munkabírású világhírű filozó­fusnak a módszerét, az élet­módját. A probléma annál ér- dekfeszítőbb, mivelhogy Lu­kács György még most is, 85. évében is állandóan alkot; ter­vei, elképzelései vannak. 1885-ben született Budapes­ten. 1902-ben fejezte be közép­iskolai tanulmányait a pesti evangélikus gimnáziumban, majd 1909-ben doktorált filo­zófiából, miután Németország­ban tanult, ahol közeli kapcso­latba került — többek között — a protestáns származású Max Weberrel, a vallásszocio­lógia megalapítójával. Polgári származása ellenére pozitívan foglalt állást az 1918-as forra­dalom mellett, majd a Tanács- köztársaság ideje alatt a ta­nácskormány közoktatási nép­biztosa lett. Nemsokkal később a Horthy-Magyarország üldö­zői elől Becsbe emigrált; vé­delmében még Thomas Mann is szót emelt az osztrák kan­cellárnál. Ebben az időben vált filozófiai és esztétikai mun­kássága világszerte híressé. Művei azóta is a XX. századi marxista értelmiség legolva­sottabb munkái közé tartoz­nak. 1945-ben tért haza Magyar- országra. Tevékenyen részt vett irodalmi és filozófiai éle­tünk helyreállításában. Rend­szeresen és sorozatban megje­lenő művei a magyar-, és vi­lágkultúra kétségkívül mara­dandó alkotásai, gyöngyszemei. Mint a hazai marxista filo­zófia vezéregyéniségéről — minket különösen is érdeklőén — még azt is el kell monda­nunk, hogy feltétlenül ered­ményesnek és szükségesnek tartja a kersztyének és mar­xisták közötti párbeszédet. Ezekben a napokban mint a magyar kultúra leghíresebb és külföldön is legismertebb kép­viselőjét szeretettel és tiszte­lettel köszöntjük Lukács Györ­gyöt 85. születésnapján! Győr Sándor báltatás érte a községet, a tö­rök idő végén szinte elnépte­lenedett a falu, de protestán­sok mindvégig maradtak itt. A török hódoltság után, mint a legtöbb tolnai faluba, német anyanyelvű telepesek érkeztek Paksra is. Evangélikusok és római katolikusok egyformán, de a faluban — máig is meg­lévő — külön-külön közösséget alkottak. A gyülekezetnek azonban nemcsak a múltja érdekes és tanulságos, hanem a jelene is példa lehet más gyülekezetek­nek. Élő és építő gyülekezet van itt, amely reménységgel tekint a jövendő felé is. A gyülekezet jövőt építő, Is­tenben bízó reménységét hang­súlyozta D. Káldy Zoltán püs­pök is délelőtti igehirdetésé­ben, ahol Jeremiás könyve 17, 7—8 alapján prédikált. Igehir­detésében kiemelte, hogy csak az a gyülekezet tud bizalom­mal tekinteni a jövő felé, amely az „élő vízre”, az evan­géliumra épít. Ha így van — és a paksi gyülekezet élete, szol­gálata és építkezései azt pél­dázzák — akkor gyümölcster­mő élete lesz a gyülekezet „fá­jának”. Ezt a gyümölcstermést és egyúttal a jövő feladatait a püspök a szeretet és a békes­ség munkálásában jelölte meg. Az istentisztelethez ünnepi közgyűlés kapcsolódott, melyen a gyülekezet lelkésze, Sólyom Károly a 86 éves templom re­noválásának, az új imaterem építésének és a parókia mo­dernizálásának történetét is­mertette. Isten iránti hálával és örömmel számolt be azok­ról az adatokról, melyek egy- egy munka befejezését jelen­tették. 1960-ban kezdett hozzá a gyülekezet az átfogó renová­lás kivitelezéséhez és most a padok újjáfestésével befejez­ték az építkezést, „örülünk! Ez az örömünk egyúttal tanús­kodás arról is, hogy él a paksi gyülekezet” — mondta befeje­zésül a lelkész. A közgyűlésen a Déli Egy­házkerület elnökségének, gyü­lekezeteinek és lelkészeinek köszöntését Szent-lvány Ödön egyházkerületi felügyelőhe­lyettes tolmácsolta. A délelőtti ünnepségről alig értek haza az emberek, máris megszólaltak a harangok, hogy ismét összegyűjtsék a gyüleke­zetei arra az ünnepélyes órára, amikor D. Káldy Zoltán püs­pök felszenteli a gyülekezet új imaházát, melyet a túl nagy parókia felesleges szobáiból alakított ki a gyülekezet. A püspök a 84. zsoltár 5—8. ver­sei alapján prédikált. Igehir­detésében a zsoltáros szavával hirdette: Boldogok, akik lakoz­nak Isten házában! Az a jó és szükséges is, ha minden hivő embernek a saját otthona is templommá válik, ahol szere­tet és békesség uralkodik, de emellett szükség van mindig olyan „helyre”, Isten házára, templomokra, ahová azért mennek az emberek, hogy új­ra meg újra erőt kapjanak a mindennapi életükhöz, szolgá­latukhoz. „Ez az imaház is azért épült, hogy itt kapjunk újra és újra erőt. Ha ezért épített a gyülekezet imaházat, akkor érdemes volt áldozato­kat is hozni” hangsúlyozta be­fejezésül a püspök. A gazdag és élményekben bőséges nap programját egy fehérasztali beszélgetés zárta a presbiterekkel, ahol a püs­pök röviden tájékoztatta a je­lenlévőket egyházunk életéről, örömeiről, gondjairól és fel­adatairól. Öröm és hála töltötte el a gyülekezet szívét és ugyanezzel az érzéssel indultunk mi is ha­za a késő esti órákban azzal a bizonyossággal, hogy minden jószándékú terven, munkán Is­ten áldása nyugszik. ifj. Kendeh György VÁCI MIHÁLY: AKÁC Sivár vidék hűséges fája. A menekülő porszemek elé veti magát, megállva elfolyó barázdák felett. Fannak kántoraink Lapuink egyik legutóbbi szá­mában egy oldalon olvasom a felhívást a kántorképző tanfo­lyamra való jelentkezésre és az istentiszteleti liturgia fon­tosságáról szóló cikket. A ket­tőt nem lehet különválasztani. Az istentiszteleti életben igen fontos szerepet tölt be a kán­tor. Az énekszámokat legtöbb esetben a lelkész választja, de az istentisztelet zavartalansá­gát a kántor biztosítja. Milyen rossz, amikor nincs kántor és milyen furcsa az olyan isten- tisztelet, amikor néma marad az orgona vagy a harmonium. A kántor irányítja a gyüle­kezet éneklését, ő szabja meg az ének ritmusát, de ő segíti az istentisztelet liturgiáját is. Egy régi szolgálatom jut eszembe, mely alátámasztja a kántori szolgálat fontosságát. * A negyvenes évek elején, mint kezdő segédlelkész szol­gáltam a kistarcsai Papnék Otthonában. A cinkotai lelkész megkért, hogy nyári szabadsá­ga alatt néhányszor kisegítsem. A kántori szolgálatot az ottani felügyelő felesége látta el nagy igyekezettel és pontossággal, mert a kántortanítót behívták katonának. Egy alkalommal, közvetlenül az istentisztelet előtt az irodá­ban ezt mondja a kántor: „Kedves vendégünk érkezett Budapestről, aki orgonista. Nagyon jó lenne, ha most tő­lem átvenné a kántori szolgá­latot, mert sokkal jobban ját­szik, mint én.” Rögtön meg­kérdeztem tőle: „Ismeri-e a számtáblára kitett énekek dal­lamait?” „Nagyon jól ismerem — volt a válasz — de a litur­giát nem ismerem.” (Akkor még újnak számított az ún. Raffay féle liturgia.) „Nem baj — mondotta a kántor — én ott leszek a harmonium mellett és majd segítek.” Tovább nem lehetett tana­kodni, mert itt volt már a kez­dési időpont és mind a hárman bementünk a kis imaterembe: a lelkész és a két kántor. A gyülekezet tagjai is meglepőd­tek azon, hogy most más ült le a harmonium mellé. A kezdőének vezetése telje­sen kifogástalan volt. A Buda­pestről jött vendég nagyon jól ismerte a dallamot és jól ve­zette az ének ütemét. Az első ének végén kiálltam a kis ol­tár elé és elhangzott az „Atya, Fiú, Szentlélek nevében!” Hosz- szú, kínos csend következett. A kántor eleinte halkan, majd bátrabban biztatta a vendéget: „Most kell játszani az Áment.” Az istentisztelet folyamán több hasonló zökkenő volt. Én az oltárnál verejtékeztem, de nemcsak a meleg miatt. Most jó tudni, hogy olyan kántoraink vannak, akik Foton végezték el a tanfolyamot és otthonosan mozognak a har­monium és az orgona mellett és számukra nem okoz nehéz­séget az istentiszteleti liturgia. Jeszenszky Tibor HÉT VILÁGGYÜLÉS 1970-BEN 1970-ben — júniustól októ­berig — egymást váltják a világgyűlések. Az ádventisták, akik nem tartoznak világvi­szonylatban az Egyházak Vi­lágtanácsához, június 11-től 20-ig tartják világgyűlésüket Atlantic Cityben (USA). A Baptista Világszövetség világ­gyűlése Tokióban lesz július 12—18 között. A Lutheránus Világszövetség Porto Alegre­ben gyűlésezik július 14-től 24-ig (Brazília). A kvékerek a svédországi Sigtunaban jön­nek össze augusztus 1—8-ig. A Református Világszövetség augusztus 20. és 30. között a kenyai Nairobiban tartja nagy­gyűlését. És végül október 20. és 25. között az ausztrália Ade- laide-ban ülésezik a „Krisz­tus Tanítványainak” világ- kooiventje. Körötte a silány homok minden-egy szellő-rezdülésre omlik, változik: — ő konok haragvással markol a mélybe! Dűlők végén áll, pásztoraivá nyugtalan halmok nyájait, s gyökereit összekulcsolva a sziknek lenn rimánkodik. A gerléket susogva hívja, — ne maradjon néma a táj. Lombleikét virágfürtbe nyitja, hogy édesebb legyen a nyár. De tövissel karmol a szélnek, szürcsölő ég arcába vág. Rostjai közt a görcsök érnek, mint golyóban a robbanás! Árok iszapját, mocsár könnyét millió ajkkal ízleli, s a sót, miben a szik-göröngy ég, szikkadva mézzé érleli. Ahová hullt, azt a világot összemarkolja odalent, s széthulló rögökből virágot:, értelmet és rendet teremt. Csúcsforgalom Az autóbusz tompa bugás­sal száguld a Baross utcán. Csúcsforgalom van, délután fél öt. A Kőrútnál minden hely megtelt. A kalauz nélküli köz­lekedés, úgy látszik, bevált, a fel- és leszállás rendben fo­lyik, a jegykezelés is megol­dódott. Az autóbusz utasai mint egyetlen tömeg, egyforma hul­lámzásban, a kényelmetlensé­get megszokva várják, hogy a „Zalkán” megritkulnak a so­rok és mindenki ismét friss levegőt szívhat. Egykedvű, tompa tekintetek... Ki tudja, egy munkával eltöltött nap után kiben mi zsong a tompa búgás közben. Mit is mondott a főnök ... hogy az az X. ho­gyan viselkedett... mi legyen a vacsora... A mindennapos rohanásban egy kis gondolko- dásnyi idő ... Gondolkodni? . Jaj, de meleg van, nincs leve­gő ... levegő ... friss levegő . Az apa két kislányával uta­zik haza. Édesanyjuknak két napra el kellett utazni, így a gyerekeket magával vitte a hi­vatalba. Katika már nagy lány, elmúlt 10 éves, Zsuzsika még csak négy és fél. Zsuzsika is eltöpreng édes­apja ölében. Milyen jó is volt ez a mai nap. Volt egy külön íróasztaluk és Sárika néni olyan szép papírruhákat raj­zolt a papirbabáknak. A kincs ott rejtőzik a pici táskában. Egyszerre megtorpannak a gondolatai. Este lesz, más este, mert édesanya nincs otthon. Átvillan benne a kérdés, és már ki is mondja hangosan, megoldást várón az esti otthon legfontosabb problémájaként: „Apa, ki fog ma velünk imád­kozni? Anya nincs otthon?!” „Majd én” — felel csendesen az édesapja. „Majd hárman imádkozunk.” A gyerek megnyugszik, meg­oldódott a nagy kérdés. A vi­lágot egy nagy egységnek látja az imádkozó édesanya és édes­apa közelségében. Nagy, barna szemeivel figyeli a villany­rendőrt, és élvezi, amint a sár­ga és zöld jelzés után újból megindul a forgalom. K. I. Porto Alegre 1970 Miután most készült el a magyar tanulmányi dokumentum a Lutheránus Világszövetség Porto Alegre-i V. nagygyűlésére, ebből az alkalomból kértünk tájékoztatást dr. PRÖHLE KA- | ROLY teológiai tanártól, aki mint az LVSz Magyar Nemzeti Bizottságának ügyvezető titkára, e munkát irányította. — Mikor indult meg a felkészülés a nagygyűlésre? — A LVSz Magyar Nemzeti Bizottsága 1969 elején határoz­ta el a Tanulmányi Bizottság felállítását azzal a céllal, hogy a nagygyűlés témájával kapcsolatban egyfelől tanulmányozza a lutheránus egyházak mai irányzatait és állásfoglalásait, más­felől egyházunk felismeréseit, tapasztalatait tudatosítsa s ösz- szefoglaló hozzászólásban vigye a gyűlés elé. — Milyen szempontok szerint folyt a felkészülés? — Már az 1963-as helsinki nagygyűlésre is készítettünk egy tanulmányi iratot, amely jó visszhangra talált. Most pedig a nagygyűlés témájára és a rendkívül komoly világhelyzetre való tekintettel különösképpen is feladatunknak érezzük, hogy jól megalapozott és átgondolt hozzászólással vegyünk részt a Világgyűlés munkájában. Közülünk többen részt vettünk a nagygyűlést előkészítő kisebb és nagyobb világszövetségi bi­zottságok konferenciáin, de itthon együtt is gondosan áttanul­mányoztuk a genfi központból kapott előkészítő anyagokat — Milyen eredménnyel járt ez a széles körű előkészítő mun­ka? — A munkában több mint harmincötén vettek részt, nagyon aktívan, komoly felkészültséggel és lelkesedéssel. Három mun­kacsoportban a tanárok vezetésével az elmúlt év folyamán több megbeszélést és munkagyülést tartottunk, melyeken a ta­goktól beérkezett hozzászólásokat megvitattuk és kiértékeltük. Szemléltetésül talán érdemes feljegyezni, hogy a Tanulmányi Bizottság tagjaitól 23 dolgozat és 24 tételsorozat érkezett be, összesen több, mint 350 oldal terjedelemben. Ezek közül kilenc tanulmányt a LELKIPÁSZTOR című folyóiratunkban is meg­jelentettünk. — Hogyan jött létre ezek után maga a dokumentum? — Abból a célból, hogy hozzászólásunk minél közvetle­nebbül legyen hasznosítható a nagygyűlésen, alkalmazkodtunk annak témájához. Hozzászólásunk főtémája tehát: „ELKÜL­DETTÜNK A VILÁGBA” és erről a nagygyűlés három alté- mája szerint készítettünk három tanulmányt, mégpedig dr. Pálfy Miklós evangéliumi küldetésünkről a mai világban, én magam az ökumenikus felelősségünkről, dr. Nagy Gyula pe­dig az egyház társadalmi szolgálatáról. Mi hárman voltunk egyúttal vezetői is a három tanulmányi csoportnak. — Mennyiben érvényesültek e tanulmányban veretes teoló­giai felismeréseink? — Amikor egymásután elolvastam a három tanulmányt, két kartársamét a magaméval együtt, eszembe jutott az Őtesta- mentum régi görög fordításának legendája. Eszerint a 70 for­dító mind külön dolgozott, de amikor elkészültek és egybe­olvasták, fordításaik szóról-szóra egyeztek. Most ugyan nem hetvenen dolgoztunk, nem is szó szerinti az egyezés, de annál mélyebb az összhang a tartalomban. Mindhárom tanulmány­ban érvényesül az elmúlt 25 év közös tapasztalata, végigvonul rajtuk az a felismerés, hogy az egyháznak meg kell szabadul­nia az uralkodásra-törekvés, a világtól való visszavonulás és az öncélúság kisértésétől és minden erejét be kell vetnie abba, hogy részt vegyen az emberiség mai nagy kérdéseinek a meg­oldásában. Ezt a szempontot érvényesítettük az igehirdetésre, az egységtörekvésekre és az egyház társadalmi szolgálatára. — Ha e tanulmány a saját tapasztalatunkból és helyzetünk­ből indul ki, mond-e valamit az egész világ keresztyénsége számára? — Eleve nem lépünk fel azzal az igénnyel, hogy a világon mindenkit kioktassunk, viszont mivel átéltük népünk és tár­sadalmunk forradalmi átalakulását, nem is hallgathatjuk el tapasztalatainkat. Először is bünbánattal kell beismernünk, hogy egyházunk messzemenően a közép és felsőosztállyal állt szövetségben s ez súlyos válságra vezetett. Másodszor: meg kellett látnunk, hogy a keresztyénség nincs egy bizonyos tár­sadalmi rendszerhez kötve s ez szabaddá tett arra, hogy meg­találjuk egyházunk helyét és szolgálatát a szocialista társada­lomban. Harmadszor: megtapasztaltuk, hogy hívők és nem hí­vők a hitbeli és ideológiai különbségeik ellenére is — mint emberek — igen széles területen együttműködhetnek népünk és az emberiség közös javáért. — Mivel nyilvánvaló, hogy a fejlődés mindenütt az e^világiasodás felé halad, úgy gondoljuk, hogy az egész keresztyénségnek számolnia kell azzal, hogy hozzánk hasonló helyzetben, nem keresztyén irányítású társa­dalomban kell majd szolgálatát végeznie. Ezért merjük öntelt­ség nélkül állítani, hogy tapasztalataink tanúlságosak lehetnek más evangélikus testvéreink számára is. — A tanulmány melyik része keltheti a legnagyobb érdek­lődést? — Nehéz erre egyértelmű választ adni. A keresztyén világ- konferenciákon ma szélsőséges nézetek is szoktak érvényesül­ni, ezért bizonyára lesznek, akiknek kevés az, amit mondunk, s lesznek akik megütköznek azon is, ami szükségszerű követ­kezménye az egyház szolgálatának a mai világban. Gondolunk arra is, hogy a vendéglátó Brazíliai Evangélikus Egyház is sok problémával küzd. Távol áll tőlünk, hogy bármely más test­véregyház életébe beleszóljunk, vagy munkáját megítéljük. Jól tudjuk, hogy mindegyikünk a maga helyén felel az egyház Urának. Ennek a felelősségünknek a tudatában próbáljuk el­mondani azt, amire Ö tanított minket és szeretnénk, ha az kel­tené a legnagyobb érdeklődést, ami felé meggyőződésünk sze­rint ö maga irányított minket is: az emberért és a világért ér­zett közös szolgálat felé. — MI lesz az irat további útja? — A tanulmányt angol és német nyelven jelentetjük meg a közeljövőben egy kb. 100 oldal terjedelmű füzet formájában. Így bocsájtjuk a konferencia részvevői és a tesvéregyházak rendelkezésére. Magyar szövege pedig a LELKIPÁSZTOR jú­niusi számában lesz olvasható. Bízik László Felvétel kántori tanfolyamra Az Országos Kántorképesítő Bizottság 1970 nyarán Foton a következő előkészítő és továbbképző tanfolyamokat tartja: I. tanfolyam: június 22—július 3. U. tanfolyam: augusztus 17—28. Jelentkezesi határidő: május 15. Országos Kántorkepesítő Bizottság, Budapest, VIII., Puskin utca 12. címen. Részvételi díj: 350 Ft. Jelentkezéskor mellékelni kell: lelkészi ajánlást, rövid élet­rajzot, hatósági orvosi bizonyítványt. A felvételről részletes ér­tesítést küldünk. Jelentkezhetnek teljesen kezdők előkészítésre, és haladók to­vábbképzésre. Karvezetés, énekkari munka és felkészítés a téli négyhónapos tanfolyamok I—II—III. évfolyamára. Szeretettel várjuk a jelentkezéseket! ORSZÁGOS KANTORKÉPESÍTŐ BIZOTTSÁG

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom