Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-05-03 / 18. szám

XXXV. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM 1970. május 3.

Ára: 3,— Forint

ORSZÁGOS E VAN G ÉLIKUS HETILAP

A munka ünnepén

Május elsején ünnepel az ország, ünnepel dolgozó népünk. A munka ünnepét üli a világ dolgozóival együtt. A nemzetközi munkásmozgalom ünnepét, amely a haladás, a fejlődés, a társadalmi igazságosság ünnepe. Ünneplőbe öltöznek a városok és a falvak, egy rövid időre elcsendesülnek a hatalmas gyár- óriások és elnémulnak a földeken dolgozó traktorok. Ünnepi felvonulásokkal köszöntik ezt az ünnepet, amely egyaránt ünnep minden embernek. Ebben az ünneplésben részt vesznek egyházunk tagjai, a hívek is, akik munkájukkal és szeretetük- kel egyek országot építő magyar népünkkel.

Jó, ha ezen a nagy ünnepen megállunk néhány pillanatra, hogy észrevegyük mindazt, amit május elsején ünnepiünk.

Soha nem felejtem el az 1945-ös első szabad május elsejét! Alig egy hónappal azelőtt verte ki a szovjet hadsereg hazánk földjéről a fasiszta hordákat. Sokak szíve még tele volt félelemmel és aggódással a holnapot illetően. Még túságosan erősen sütött a pince bizonytalan félhomályához szokott szemünkbe a ragyogó napsugár, s talán egy kicsit remegő lábakkal tettük meg az első lépéseket. De az első szabad május elsejének reggelén boldogan vonultunk fel az ünnepélyekre, s az első pillanatokban még bizonytalan lépteink egyre erőteljesebbek, határo- zottabbak lettek. Németországban még néhány napig tombolt a világháború zivatara, nálunk azonban egyre ragyogóbb arcú emberek fogtak hozzá az új haza, az új világ felépítéséhez. Ünnepeltük az első szabad május elsejét, s ünnepeljük azóta is boldogan évről-évre.

Jó, ha ezen az ünnepen néhány pillantást vetünk a régebbi múltra. Az 1945 előtti Magyarországra. Arra az időre, amikor emberek éheztek és nyomorogtak munka és kenyér nélkül. Arra az időre, amikor egyetemet végzett diplomások tengették életüket egyik napról a másikra, s hiába végeztek volna bármiféle munkát, a legkisebb lehetőségük se nyílt erre. És eszünkbe jutnak ezen az ünnepen azok a földtelen, nincstelen, nyomorgó zsellérek is, akik ha kaptak is munkát egy-egy uraság földjén, soha nem kapták meg munkájuk méltó bérét. S bár kérges tenyerük sajgott a kegyetlenül hajszolt munka után, amikor végre nyugovóra tértek, mindig éhes gyomorral hunyták le szemüket. És eszünkbe jutnak a gyárakban dolgozó milliók, akik csak a gyártulajdonosok gazdagságát szaporították, s nem kellett sok ahhoz, hogy a nyomor egyszer s mindenkorra véglegesen tönkretegye őket.

Ha mindezek az eszünkbe jutnak, akkor tudjuk igazán megtalálni a munka értékét és a munka ünnepének a jelentőségét.

És jó, ha eszünkbe jutnak a felszabadulás utáni évek is. Csákányt és lapátot fogtunk, hogy eltakarítsuk egy összeomlott ország és egy összeomlott világ romjait. De nem a gyász és fájdalom könnyeit hullattuk ezekben az években, hanem az öröm, a boldogság könnyeit. Mert hatalmas dolog volt az, amikor egy- egy nincstelen szegény végre földhöz jutott, vagy egy gyári munkás nem a kapitalista gyártulajdonos gazdagságát növelte, hanem az országért, a népért dolgozott, s annak életét tette egyre szebbé, gazdagabbá. A mi munkánk nyomán indult meg az élet falun és városon egyaránt. A mi munkánk és verítékünk nyomán indult meg a vasút és a villamos, szólalt meg a rádió, indultak meg a roncsokból újjávarázsolt gépek, épültek fel az új hidak. A mi munkánk nyomán emelkedtek hatalmas gyáróriások a Duna és Tisza mentén, s a mi munkánk nyomán születtek új, szocialista városok.

Jó, ha mindezt számba vesszük a munka ünnepén, s boldogan állapíthatjuk meg, hogy az elvégzett munkánk eredményes volt. Erőnkkel és értelmünkkel, munkánkkal és erőfeszítésünkkel mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy az első szabad május elseje után huszonöt évvel boldog ország, boldog népe ünnepelhet.

De jó, ha a munka ünnepén egy kicsit körülnézünk a mában, a jelenben is. Mért van még elég látni és tennivalónk.

Elsőként mindjárt azt kell megállapítanunk, hogy hatalmas dolog az, hogy van munkánk. Nekünk idősebbeknek, és a fiataloknak egyaránt. Ki-ki megtalálhatja azt a munkaterületet, ahol eredményesen dolgozhat. A falusi ember a földeken az egyre inkább gépesített állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben. Dolgozhat úgy, hogy egyre nagyobb eredményeket érjen el nemcsak a maga hasznára, hanem egész népünk érdekében is. A gyári dolgozó a zakatoló gépek mellett, amelyek egyre inkább megkönnyítik munkáját. A mérnökök, orvosok és más értelmiségiek a maguk munkaterületén úgy végezhetik munkájukat, hogy minden erejüket latba vetik.

Mert — és erre mindenkor nagyon figyelnünk kell — nem mindegy az, hogy hogyan dolgozunk, hogyan végezzük el a munkánkat. Mert lehet valamit ímmel-ámmal, tessék-lássék is végezni. De az így dolgozó ember soha ne várjon jutalmat. Munkánkat úgy kell ellátnunk, bármiféle munka legyen is az, hogy minden erőnket megfeszítve, maradéktalanul teszünk eleget hivatásunknak.

A munka ünnepén boldogan állapíthatjuk meg azt is, hogy munkánk megbecsült munka. Gondoljunk csak azokra a termelőszövetkezeti parasztokra, gyári munkásokra, bányászokra, tudósokra, vagy akár egyházi személyekre, akik magas állami kitüntetésben részesültek. És gondoljunk azokra a névtelen, ki nem tüntetett milliókra, akiknek a hűséges munkája hozzájárul ahhoz, hogy életünk zavartalan, boldog élet legyen.

De nem mehetünk tovább a munka ünnepén anélkül, hogy ne vetnénk egy pillantást a jövő felé is. Afelé a jövő felé, amely számunkra a holnapot — talán az öregkort —, gyermekeink és unokáink számára a jövendőt, a boldog életet jelenti. Mert ezért a jövőért ma kell megdolgoznunk. Ügy hogy minden erőnkkel a békéért munkálkodunk. Ügy, hogy harcolunk a háború, a gyűlölség, az embertelenség, a kizsákmányolás és a gyarmati rendszer ellen. Azért, hogy ne csak nekünk legyen boldog és békés életünk, hanem az egész világnak és benne minden embernek.

Ünnepel az ország, ünnepel dolgozó népünk és benne egyházunk népe is. Ünnepel ma, a munka ünnepén, hogy azután holnap és holnapután tovább folytassa a békéért, a boldog holnapért végzett munkáját.

Harkányi László

Huszonegy kalapácsütés Vecsésen

Letették az új vecsési templom alapkövét. Nem kis dolog ezt leírni, hiszen 25 évvel ezelőtt azok a fasiszta katonák robbantották fel az itt állt templomot, akiknek az övén ez állt: „velünk az Isten”, akik azt hírelték, hogy Isten védelmében vívják harcukat, s ahonnan ők visszavonulnak, oda olyanok jönnek, akik úgyis lebontják a templomokat és szétszórják a keresztyén nyájat.

Ök elmentek. Isten nem ment velük. Itt maradt, s a fasiszták által meggyalázott Isten népe 25 év után újra templomot épít.

„Ö törli le könnyeinket, gyó- gyítgatja sebeinket...” — száll az ének, míg hét lelkész, D. Káldy Zoltán püspökkel az élen, kézbe fogja a kőműveskalapácsot s három-három ütéssel, igét mondva zárja le az új vecsési templom alapkövét. A kő alatt díszes okmány szól arról, hogy „az első templom barbár elpusztítóira nehéz szívvel gondolunk. De követői akarunk maradni Urunknak, Megváltónknak, aki a keresztfán így imádkozott: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem

tudják, mit cselekszenek!. Mindnyájan az ő irgalmából élünk. De tudjuk, hogy éppen az Ür megtapasztalt irgalma

lőle a segítő szolgálat ereje hazánk és a világ békéjének megőrzésére . .

Ezen a helyen állott az a

kötelez arra, hogy minden erőnkkel küzdjünk a gonoszság, a gyűlölködés, a pusztítás, a háború és bármiféle formában feltámadó fasizmus ellen. Az a vágyunk, hogy ez a templom legyen béke-templom. Találjon benne Istennel békességet sok szív és sugározzák beAlekszij pátriárka

Moszkva és egész Oroszország pátriárkája, az orosz ortodox egyház legjelentősebb vezető egyénisége 93 éves korában Moszkvában elhunyt.

Temetésén, amely április 21-én volt Zagorszkban, a troice- szergijevi főkolostor Uszpenszkij székesegyházában a magyar országi egyházakat dr. Bartha Tibor református püspök, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának elnöke, D. Káldy Zoltán evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának alelnöke és dr. Berki Feríz. a magyar ortodox egyház esperes-adminisztrátora képviselték.

Ónk új templomai

Révfülöp

Balatonparti üdülőhely. A kissé feljebb, a szőlőshegyek mögött fekvő Kővágóörs filiája. 82 lélek volt a templomépítés megindulásakor, ma 110 a gyülekezet lélekszáma, de nyaranta az üdülőkkel megszaporodik.

A templom alapkövét 1948 őszén tették le, és sokféle építkezési-anyagi nehézséggel küzdve 1953-ban használatba vették a félig kész épületet. Lassan folytatták. Felszentelésére csak 1967-ben került sor.

Sipkói László tervezte a Balaton-vidéki vörös terméskőből épült templomot, amely dísze a Balaton-partjának, s különösen az lesz, ha a tornyot is befejezik. Mert ez még hátra van.

Sok önkéntes munkával 340 000 Ft volt eddig az építkezés költsége. Ennek egyharmadát maga a kicsiny gyülekezet adta össze. A többit különböző közegyházi támogatás és állami segítség teremtette elő. A LVSZ is jelentősen segített.

Minden vasárnap tartanak benne istentiszteletet A lelkész az építés kezdete óta mindmáig Sümegi István. Ö gondozza nagykiterjedésű szórványterületén ezt a buzgó kis filiát is, de gyakran prédikál itt református lelkész is, mert szívesen adják használatra a templomot a református gyülekezetnek is.

templom, amelyet akkor felrobbantottak. Alapzatának kövei még részben durván mere- deznek, de részben már betonba simítottan várják a ráépülő falakat. Tégla és beton- gerendák szép rendben várják amott, hogy templommá épüljenek.

A gyülekezet új álmának, az új templomnak ékes kis rajza a 25 éve álló ideiglenes fatemplom előszobájában mutat a megvalósulás felé.

„Töltsd bé szíveinket bőven mennyei ajándékoddal...” — száll az ének, s koppannak a kalapácsütések. Számolom, s közben nézem a nyájat, amely körülveszi a megható eseményt. Öróluk szólt az imént a fatemplomban D. Káldy Zoltán püspök igehirdetése arról a páli igéről, hogy Isten templomává kell lennünk (1 Kor 3, 16—17). Utalt a 25 évvel ezelőtti borzalmas eseményre, s rámutatott Isten szeretetének arra a jelére, hogy most éppen azon a helyen dicsérhetjük Öt. Nagyobb csoda ez, mint amit 25 évvel ezelőtt gondolhattunk volna.

Azért építünk templomot — mondotta tovább a püspök — mert van gyülekezet. Pál arra mutat rá, hogy Isten temploma maga a gyülekezet. Nem az épület és nem is az egyes keresztyének, hanem a gyülekezet. A többi csak kő. A megépült épületet, az teszi templommá, ha gyülekezettel van kibélelve. A gyülekezet Isten hordozója ebben a világban. A vecsési gyülekezetnek is úgy kell templommá válnia, hogy hordozza és szolgálja az épületen belül és kívül Isten szeretetét, jóságát, bűnbocsátó kegyelmét, tisztaságát, szentségét. Másutt is, a gyülekezeten kívül is van szeretet, s ha az megszégyenítő a keresztyénekre nézve, azért van, mert Isten népe nem tudott úgy szeretni, ahogyan Jézus Krisztustól tanulta: mélyebben, jobban,

megbocsátóbban, feltétel nélkül.

Keményen szól Pál azokról, akik megrontják Isten templomát. Itt most sokan azokra gondolnak, akik negyedszázada itt robbantottak. A történelem Istene azokat súlyosan megítélte. De itt most azokról van szó, akik belülről rontják meg a gyülekezetei Ha kívülállók nem hisznek és nem építik a gyülekezetei, az természetes.

De ha önmagát rontja a gyülekezet, azáltal, hogy nem hisz az evangéliumban, az nem természetes. Pál ettől a rontástól fél. Minket kívülről nem lehet megrontani. Mi csak önmagunkat ronthatjuk meg, ha nem hiszünk. Most templomot építünk, s ez szép, izgalmas dolog. De sokkal izgalmasabb az, hogy hisznek-e a gyülekézetek- ben! S ha hisznek, jobban szeretnek-e! Isten most túlmutat a letett épületanyagon, s a szép terven, s azt kérdezi meg, van- e Istent hordozó gyülekezet Vecsésen.

„Mint a friss harmat hullása, termő lesz a szív újulá- sa

__” — száll az ének, s néze

m a nyájat. Itt áll az a konfirmandus kisleány, Grénn Zsuzsanna, aki a fatemplom bejáratánál így köszöntötte az érkező püspököt: „mi gyermekek és konfirmandusok nem láttuk azt a templomot, amit ezen a helyen gonosz kezek elpusztítottak. De az a vágyunk és kívánságunk, hogy az a templom, amelynek építésébe most kezdünk, ne csak tizenkét évig álljon, mint a régi, hanem láthassák azt az utánunk következő nemzedékek is, és hallhassák benne Isten örömüzenetét __”

Ha

llod valahol Hans, ha még élsz, aki 25 évvel ezelőtt a robbantás előtt azzal dicsekedtél, hogy szíven lőtted az oltárkép Krisztusát — 25 év után konfirmandus köszöntötte az alapkövet letevő püspököt, s ez a kislány nem tudja, mi a háború! Sokan vannak itt, akik még emlékeznek a régi templomra, de a Grénn Zsuzsannák, akik a jövő gyülekezetét Ígérik, nem látták a gigászi halotti sóhajként összeomló templomot. Ök békében nőttek fel, a mi békénkben, s mi az épülő templomokkal is ezt a békét védjük.

„Tedd eggyé, kik most széjjelválnak, hogy épüljön fel templomod ...” — száll az ének, s csengnek a kalapácsütések. Nézem a gyülekezetét. Sokan vannak, s még szélesebbre tágul. Több, mint gyülekezet: ökumené. Több, mint Ökumene: itt van az új életünk, 25 év alatt megépült országunk tavaszi zsendülésben. Reformátusok is és baptisták is vannak itt, s katolikusok. Milyen szép, hogy a helyi református templomban hónapokon keresztül külön persely állott az épülő evangélikus templom javára. Egyházi világszerveink szeretető és áldozata idesimul most. Államunk döntő megértése és segítsége itt épül most a falakban. Ha valaki még botorul 25 év előtti szorongásokkal néz egyházi életünkre, csak annyit mondok: vecsési templom.

Előre látom „25 évünk új templomai” sorozatunk szép befejezését, az új vecsési templom képét, alatta a szöveggel: 300 lelkes kis gyülekezet Budapest peremén. Űj temploma a fasiszták által felrobbantott első templomuk alapjain épült

1970-ben, hazánk felszabadulásának 25. évében, a magyarországi evangélikusság bizonyságtételeként új élete mellett ... Ülőhelyek száma 80, Tervezte dr. Kotsis Iván. A gyülekezet lelkésze Marschal- kó Gyula. D. Koren Emil

a szlovákiai evangélikus egyház vezető püspöke, a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktora 55 éves korában április 18-án rövid szenvedés után váratlanul elhunyt.

Temetése Pozsonyban volt április 23-án. amelyen egyházunkat D. dr. Cttlyk Ernő püspök és Mekis Adám esperes képviselte.

D. Jan (Mada