Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-04-26 / 17. szám
Egyházunk útja és teológiája Isten igéje, hit és értelem Az egyház népe Isten igéjéből él és hitben jár. Ez a felismerés töretlen fénnyel világított előttünk negyedszázados teológiai útkeresésünk során is. Az azonban már nem mindig volt világos, hogy hogyan találjuk meg esetről esetre az ige konkrét üzenetét. Olyan kérdésekre kellett válaszolnunk, amelyek sajátságosán a mi kérdéseink voltak. A szocialista társadalmi rendben kerestük az egyház útját és szolgálatának lehetőségét. Elővettük a bibliát, de becsületes igetanulmányozás után rá kellett jönnünk, hogy a bibliai emberek egészen más körülmények között éltek, mint mi. Így Istennek akkor hozzájuk szóló igéjét nem lehetett egyszerűen direkt módon alkalmazni a mi helyzetünkre. Igaz, voltak, akik ezt megpróbálták. Jól emlékszem azokra az időkre, amikor a tsz-ek megalakulása kezdődött s földműves népünknek — s benne híveinknek is — arra a kérdésre kellett felelni: vállaljuk-e az újat, vagy görcsösen ragaszkodunk a régihez? Akkor voltak olyan lelkészek, akik egyes bibliai igéket olvastak fel, s ezek alapján buzdították híveiket a közös gazdálkodási forma vállalására, mondván: „Ez Isten akarata, üzenete most tihozzátok!” Mások „hitbeli” döntésről beszéltek akkor is, amikor egyszerűen csak józan, értelmes emberi döntésről volt szó. A kezdeti idők bizonytalankodása és útkeresése után egyházunk egyre világosabban látta, mi a teendő. Megláttuk, hogy gazdasági, társadalmi, politikai kérdésekben nem szükséges és nem is lehet a biblia egyes kiragadott igéire hivatkozni. Hiszen a Szentírásnak, s benne Isten kinyilatkoztatásának történeti jellege van. Isten akkor régen meghatározott gazdasági, társadalmi és politikai helyzetben élő embereknek mondta el akaratát, Őket ítélte meg bűneik miatt s nekik hirdettette az evangéliumot, azt, hogy bűneik ellenére szereti őket. Őket buzdította bizonyos konkrét cselekedetekre a felebarát érdekében. A mi dolgunk ma, hogy figyeljünk Isten hozzánk szóló szavára, tanulmányozzuk szorgalmasan az írást, gyermeki hittel bízzuk rá magunkat Istenre, de közben használjuk nyugodtan az eszünket is! Az elmúlt 25 év alatt egyre több szó esett köztünk arról, hogy a hivő keresztyén embernek az evangélium által megvilágosított, tehát a Szentlélek által vezérelt, józan ésszel kell mérlegelnie a helyzetet és megtalálnia feladatát. Amikor Luther az első hitágazat magyarázatában felsorolja a teremtő Isten adományait, ezt mondja: „ő adta értelmemet.” Természetesen, nem valljuk az emberi ész mindenhatóságát. Tudjuk, hogy amit Isten szerétéiből Jézus Krisztusban tett megváltásunkért, azt ésszel felfogni nem lehet. Valljuk, hogy Isten útjai és gondolatai emberi értelemmel fel nem foghatók. Azzal is tisztában vagyunk, hogy „saját eszünkkel és erőnkkel nem tudnánk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban hinni, sem Őhozzá eljutni.” Viszont úgy látjuk, hogy az emberi élet minden területén a hivő ember józan, reális ítélőképességének, értelmes döntéseinek fontos szerepe és létjogosultsága van. Tévesnek tartjuk a keresztyén életben az emberi értelem háttérbe szorítását, mintha a keresztyéneknek mindenképpen „vakon” kellene hinniük, és értelmileg alacsonyabb szinten volnának, mint kortársaik. Egyre kevésbé tartjuk járhatónak azt az utat, amelyen járva a hivő ember beszűkül, a világ dolgaival nem törődik, és értelmének műveléséről, annak a mindennapi életben való használatáról lemond — esetPrőhle Henrik emlékére A régi pozsonyi evangélikus temető egyházunk sok neves egyéniségének a csontjait őrzi. Az öreg fákkal, sűrű lombokkal árnyékolt, de ma is szépen gondozott temetőben találjuk többek között a szabadságharc lelkész-vértanújának, Rázga Pálnak, továbbá Szebe- rényi és Stromszky püspököknek és sok más hajdani nagy lelkipásztornak a sírját. Itt nyugszik húsz éve D. Prőhle Henrik is, akire idén születésének századik és halálának huszadik évfordulója alkalmából emlékezünk. Mintegy fél évszázadra tehető pozsonyi munkásságát a szószék, a katedra és az egyházi sajtó jelképezhetné. Mindhárom egész embert kíván, de ő hitével és tehetségével mindegyiket szolgálni tudta. Rábakövesden született 1870. január 31-én, gazdatiszti családból, amelynek apai és anyai ágán egyaránt hagyományos volt a lelkészi és tanári pálya. A soproni líceum, majd teológiai főiskola elvégzése után a haliéi egyetemen fejezte be tanulmányait. Karsay Sándor püspök 1893- ban lelkésszé avatta. Négy kápláni év után nyolc esztendőn keresztül volt a kőszegi gyülekezet lelkésze. Egy papi értekezleten ez időben tartott előadása volt az első nyomtatásban megjelent műve: „A konfirmációi oktatás feladata” (1899). (Érdekes fellapoznunk most, a konfirmáció napjaiban, mit is írt erről a témáról. Az előkészítő oktatás lényegét az öntudatos vallástételre való felkészítésben, a konfirmáció értelmét pedig a keresztségben kapott kegyelemről való ünnepélyes vallástételben látta.) 1905-ben a pozsonyi gyülekezet egyhangú meghívásának engedett. Itt élt 1948-ban történt nyugdíjaztatásáig, majd 1950. április 29-én bekövetkezett haláláig. Mint igehirdető, a ragyogóan elmondott, az élő Krisztust elevenen hirdető prédikációival adta a legmaradandóbbat: vigasztalást, reménységet, az új életből fakadó szolgáló szeretet diadalát hirdette. Mint tanát, tíz éven át (1910-től 1920-ig) adott elő a pozsonyi Teológia gyakorlati tanszékén. Tudományos munkássága elismeréséül, 1934-ben tiszteletbeli doktorátussal tüntette ki az akkori pécsi Erzsébet Tudományegyetem soproni Hittudományi Fakultása. Mint a toll avatott mestere, ugyancsak az igehirdetés szolgálatát akarta segíteni. Az ifjúság oktatása és nevelése, s a keresztyén családi élet kérdései különösen is közel álltak pásztori szívéhez. Az előbbi érdekében több vallástant és magyar, valamint német nyelvű kátét adott ki, az utóbbi céljait szem előtt tartva pedig sok építő jellegű könyvet és füzetet tett közzé, mint pl. „Erzsébet magyar királylány és a keresztyén nő hivatása” (1907), „Az áldásos élet titka” (1915), „Űtravaló az élet kenyeréről” (1915), „Építsük és védjük az otthont” (1916), „Az én tűzhelyem — az én boldogságom” (1921), majd lefordította Weitbrecht „Mária és Márta” című könyvét (1931). Mai szemmel különösen is érdekes olvasni „A jövő egyháza vagy az egyház jövője” című könyvét, amelyet 1913-ban Frommel Miksa német szuperintendens munkája fordításaként adott ki. Sok értékes cikkét olvashatjuk az 1912—1918 között Strá- ner Vilmos gyakorlati profesz- szor szerkesztésében Sopronban megjelent „Evangélikus Egyházi Elet’’ című lapban, amelynek Kapi Bélával, a későbbi püspökkel együtt mindvégig társszerkesztője volt. A szószék, a katedra és az egyházi sajtó avatott szakértőjét a közegyház is megbecsülte és fontos tisztségeket ruházott rá. Többek között a dunán- inneni egyházkerület főjegyzője is volt. Befejezésül és jellemzésül egy 1915-ben, a pozsonyi kis- templomban elmondott prédikációjából idézünk. „Az áldásos élet titka: az imádság, a testvéri szeretet és a hivatásban való hűség. Ez a hármas fényes csillagzat ragyogjon pályánkon s mutassa az utat, amelyen haladnunk kell önmagunk és embertársaink javára, Isten dicsőségére „.” F, T. leg „hitbeli” okokra való hivatkozással. A keresztyén ember — „értelmes” ember, aki úgy látja, hogy Istentől kapott értelmét, mint nagy ajándékot, a világ szakszerű megismerésére kell felhasználnia. Azért kell foglalkoznunk ma az atomok szerkezetével és az atomfizika legújabb eredményeivel, hogv világosan lássuk az emberiség holnapjának egyik nagy lehetőségét, azt, hogy a földi energiaforrások > lassú kimerülése során keletkezett hiány pótlására bőségesen elég az atomenergia. Ugyanakkor az atomenergia felszabadulása során keletkező borzalmas pusztító erő nagyságát, s egy esetleges újabb világháború világméretű veszedelmét csak atomfizikai ismeretek birtokában tudjuk reálisan felmérni. Ma már a keresztyének nem nélkülözhetik a közgazdaságtani és világgazdaságiam ismereteket sem. Mert nem elég tudni és mondogatni, hogy vannak a világon éhező népek. Ez így önmagában csak szólam. Kötelességünk elővenni a térképet, megismerni egészen komolyan Ázsia, Dél-Amerika, Afrika népeinek súlyos helyzetét, olvasni és tanulni azokról az erőfeszítésekről, amelyek ezeknek a népeknek a gazdasági fejlesztését, gyarmati, vagy félgyarmati sorból való kiemelését, s körükben a faji kérdés egészséges megoldását célozzák. Az arab—izraeli konfliktust sem érthetjük meg igazán a jordániai menekültek helyzetének és nyomorúságának ismerete nélkül. Ma már hivő embernek lenni nálunk egyet jelent egy bizonyos nyitottsággal, tanulási készséggel és őszinte segíteni akarással — éppen azért, mert Isten minket értelemmel ajándékozott meg. De ugyancsak ezen az alapon tudunk őszinte szívvel együttműködni az élet minden területén nem hivő embertársainkkal is. Körükben nagyon sok jóakarattal, értelmes tervvel, okos, felelős döntésekkel találkozunk. S mi, amikor melléjük állunk és munkánkat, segítségünket felajánljuk, akkor nem a hitünket toljuk előtérbe. Egyszerűen értelmünkre hallgatva állunk oda minden jó ügy és minden jó- akaratú ember mellé. Az elmúlt negyedszázad alatt sok tapasztalatot szereztünk arról, hogy hivő keresztyének értelmes, őszinte együttmunkálko- dását a nem hivők szívesen elfogadták, s ez az összefogás az emberek, népünk s a világ népeinek javára történt. Tarjáni Gyula DIKÓN FEKSZEM ÉS IMÁDKOZOM — Néger imádság — . Dikóm körül ez a négy férfiú: Máté, Márk, Lukács és János. Dikón fekszem, rajta imádkozom, és rajta alszom. Jöjj már éjszaka, jöjj álom, jöjj drága Jézus! Ez a négy férfi mondta el az üzenetet, az üdvösség üzenetét. Ketten a lábamnál ülneik, ketten a fejemnél. Amikor fáradt ajkam kileheli lelkem, ők visznek el Hozzád, Uram Jézus Krisztus. Jöjj már éjszaka, jöjj álom, jöjj drága Jézus! Ámen. * A rtiko príccsszerü fekvőhely. Fordította: dr. Vető Lajos Tükör cser epek Ha zöld ágat hordok a szívemben, mindig száll rá dalos madár. Kínai mondás Az egyik — nem is tudja, hogy lehet — mindenütt szépet lel, költészetet. A másik bejárhatja a világot, s csak szennyet talál, alávalóságot Goethe A közönség megtapsolja a tűzijátékot, de nem tapsol meg egyetlen napkeltét sem. Hebbel Fr. Fontosabb, hogy valaki a rózsa nyílásán őrüljön, mint hogy a gyökerét mikroszkóp alá tegye. Wilde O. Pacsirtaszót hall a vakondok sötét mélyén üregének, s szól: Milyen értelmetlen dolog a repülés meg az ének! Busch W. Milyen szép, hogy bennünk néha akkor is vasárnap lehet, ha körülöttünk a többieknek hétköznap van. Ha nem tudsz nagyot tenni, tedd a kicsit hűségesen! Lavater Semmi nincs hiába, amit szívvel teszünk. Gazdag, akinek sokja van; gazdagabb, akinek kevésre van szüksége; leggazdagabb, aki sokat ad. Tersteegen Jó szó, csendes eső áthatol mindenen. Közmondás Az adakozás örömét csak adakozással ismerhetjük meg. Hilty K. Amit elhasználunk, oda van, amit odaadunk — megmarad. Ne takarékoskodj a mosolyoddal! Gazdagabb lesz, akinek adod, s te se leszel szegényebb. Aki magával van elfoglalva, szem elől veszít! Istent. Stehfen E. Inkább szeretnék mindent elveszíteni és Téged megtalálni, mint mindent megnyerni a Téged meg nem találni. Augustinus Lenin — centenárium Száz esztendeje született. Eszméje fél évszázada. Alakja olyan erővel tartja fogva hívei és ellenfelei képzeletét, mintha testi valóságában is közöttünk Volna. Nagyságának mégsem csak ez a bizonyítéka. Mégcsak az sem, hogy a földkerekség legolvasottabb könyve, a Biblia után példányszámban mindjárt az ő művei következnek. Abban nagy igazán, hogy valóra váltotta az addig megvalósíthatatlant. Páratlan szervező erővel megalapította az első proletár hatalmat, a Szovjetuniót. A forradalmár A történelem legnagyobb fordulata volt eszméjének páratlan diadala. Ö maga írta — éppen a magyar munkásoknak küldött üdvözletében —, hogy „az elvakult, polgári előítéletekkel teli emberek nem értették meg e világtörténelmi fordulatot”. Az ellenforradalom uszályába került egyház tagjai hazánkban jórészt ugyancsak nem ismerték fel sokáig, hogy amit tett, áz alapjaiban „rendítette meg a világot”. Ma már tudjuk, hogy ez így igaz. Mert amit tett, a társadalmi igazságosságért, az elnyomottak felemeléséért, az emberiség jövőjéért tette. Az ember Gorkij azt írta róla, hogy „engesztelhetetlenül, olthatatlanul gyűlölte az emberek bajait, lángolóan hitte, hogy a balszerencse nem a lét kikiiszöbölhetetlen alapja”. Ez azt jelenti, hogy szenvedélyesen szerette az embert: a szenvedő, századokon át kizsákmányolt munkást. Karinthy Frigyes jól megértette, hogy a nagy forradalmár mögött nagy humanista rejtezik. Találóan írta: „Aki megrázta a társadalom fundamentumát, azt akarta, hogy az emberek menjenek haza a házukba, üljelenek le, ebédeljenek meg, ebéd után menjenek ki a földekre, szántsanak, arassanak. Mert igen, mondjuk ki nyíltan és bátran, férfiasán az igazságot:... a forradalmárok erre esküdtek össze föld alatti kazamatákban ...” Ma már mi is értjük, hogy a forradalomban, egy szocialista humanizmus vajúdott és született meg. A tanító Vlagyimir Iljics Uljanovnak nemcsak édesapja volt tanító (a szimbirszki gimnázium igazgatója), hanem életművével ő is azzá vált. Az egész emberiség tanítója lett. Sokat tanulhatunk tőle mi keresztyének is. Az egyházkritikáért akkor is hálásak lehetünk, ha az olykor fájdalmas. Pápák és pópák bűneiben saját egyházunk vétkeit és mulasztásait is felismerhetjük. Ma, a Len in-centenárium alkalmával nemcsak az válik számunkra világossá, amit Lenin a társadalmi igazságért tett, hanem az is, ami az ő életművéből számunkra közvetve levonható tanulság. Dr. Fabiny Tibor Hamvas András nyugalmazott kalocsai érsek Április 3-án 80 éves korában elhunyt Dr. HAMVAS ANDRÁS nyugalmazott kalocsai érsek. Április 7-én a kalocsai főszékesegyházban felállított ravatal mellett a gyászszertartást dr. Ijjas József kalocsai érsekkel és dr. Brezanóczy Pál egri érsekkel együtt több püspök végezte. A temetésen a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának nevében dr. Bartha Tibor református püspök vett részt. Dr. Hamvas Andrást XII. Pius pápa 1944. március 7-én nevezte ki Csanádi püspökké. Püspöki székét Szegeden március 20-án foglalta el. Két jelentős lépéssel mutatta meg már püspöki szolgálata elején, hogy megértette a történelem kihívását az egyházhoz, és hogy az egyháznak ' feleletet kell adnia erre a kihívásra. A fasiszta üldözések idején ugyanis a kormányhoz benyújtott memorandumában követelte a zsidóüldözések megszüntetését. Egy ilyen lépés az akkori helyzetben sok veszéllyel járt. Pár hónappal püspöki szolgálatának megkezdése után első volt a római katolikus főpapok között, aki szembehelyezkedett a németek kiürítési parancsával, és azt az utasítást adta papjainak, hogy ne hagyják el gyülekezeteiket, a rájuk bízott nyájat. Az 1950—52-es években az állam és a római katolikus egyház között lefolyt eredményes tárgyalások egyik vezetője volt. Az ellenforradalom leverése után, 1957-ben javasolta a római katolikus püspöki karnak, hogy ismerje el a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt. Az Országos Béketanács küldötteként részt vett a moszkvai béke-világkongresszuson és ott latin nyelvű felszólalásában juttatta kifejezésre azt az álláspontját, hogy az egyházaknak minden erővel segíteniük kell a békeszerető erőket a béke megvalósításában. Az Opus Pacis és az Országos Béketanács katolikus bizottságának díszelnöke volt. Az Országos Béketanács egyik al- elnöke volt. 1960-ban, 70. születésnapja alkalmával a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Népköztársaság zászló- rendje II. fokozatával tüntette ki. Dr. Hamvas András és egyházunk vezetői között szívélyes kapcsolatok voltak. Ennek a kapcsolatnak alapja elsősorban az volt, hogy egyetértés állt fenn több vonatkozásban az egyháznak a szocialista társadalmi rendben való szolgálatára nézve, továbbá a tekintetben, hogy mi az egyház feladata a béke védelmében és a társadalmi igazságosságnak világviszonylatban való érvényesítésében. A jó viszonynak ez a tartalma egyben jelzi, hogy a római katolikus és az evangélikus egyházak között fennálló tanításbeli különbözőségek ellenére, melyek azok a területek, melyeken a két egyház együtt munkálkodhatik népünk és az emberiség javára. Tisztelettel és szeretettel gondolunk dr. Hamvas Andrásra. A diakónia ügyvivő-lelkészének leveléből A Budai Gyermekotthon eseménynaptárában jelentős nap volt az, amikor D. dr. Ottlyk Ernő püspök, aki egyben az országos szeretetmunka legfőbb őre is egyházunkban, látogatta meg gyermekeinket. A látogatások általában megpezsdítik az otthon életét. Erre a napra azonban különös szeretettel, hosszú időn át készülődtek. Verseket tanultak, szóló és karénekeket. Mindenképpen azon voltak, hogy a „püspök bácsi” jól érezze magát, lássa szorgos életüket, és ne távozzék el körükből üres kézzel. S bár az otthon népe volt a megajándékozott, láttuk mégis, hogy a gyermekek egyszerű alkotásai örömöt szereztek a püspöknek is. Talán nincs is szebb, tökéletesebb találkozás emberek között, mint a kölcsönös megajándékozottság. Így épülhet és lehet egyre szilárdabb a közösség ember és ember között. Miért nem gyakoroljuk többször?