Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-03-08 / 10. szám

Beágyazottan Megnézheti magát az a kollektíva, amelynek tagjai hangu­latuk és egyéni kedvük szerint „dolgoznak”, nem pedig úgy, mint akik be vannak ágyazva valamilyen szolgáltatási folya­mat rendszerességébe. Nyilván megvan minden munkának a belső logikája, amelynek az élet emberibbé tételét kell cé­loznia. Ennek megfelelően alakulhat ki jól a lebonyolítási mechanizmus, a gyakorlat. Ebben az egyéni kezdeményezés és főleg taláiékonyság direkt nélkülözhetetlen (a lendületről és lelkiismeretességről nem is beszélve), de ha ez az egyéni elem „kilóg a sorból” és tetszőleges magánszerepet kezd ját­szani, akkor az felbillenéssel fenyegeti a közösséget. CSAK KÖZÖSSÉGBE ÁGYAZOTTAN ÉLHETÜNK NOR­MÁLISAN! Általános igazság ez, vastörvény, s akik nekimen­nek, összezúzódnak. Nemegyszer hangsúlyozza ezt Pál apostol, 1 Kor. 10,24 és Fii. 2,4 mellett a legszélesebb értelemben Rm. 15,2-ben: „Mindegyikünk felebarátjának kedvezzen, annak javára, épí­tésére éljen.” S hogy ennek az elkötelezettségnek nem lehet vége a gyülekezet határánál, arra jellemzésként elég talán Fik 4,8-ra és Rm. 13,3-ra utalnunk, arról nem is beszélve, hogy Jézus a föld sójaként és a világ világosságaként bízta meg övéit felelős szolgálattal. Hiszen a teremtésnek Rendje van: szent összehangoltsága, akció-ritmusa; ez lényegében a szeretet-törvény. Aki ezt nem teszi lényének alapelemévé, az úgy jár, mint a lovának mozgásritmusát át nem vevő lovas: előbb csak ingadozik, aztán meg kirepül a nyeregből. KONCENTRIKUS KÖRÖKBEN képzelhető el ez a többrétű beágyazottság. Legbelül Istenre kell behangolódnunk lelki­világunkkal, érzületünkkel, cselekvőkészségünkkel, hogy sa­ját indulataink, vágyaink, félelmeink fel ne dúljanak s al­kalmatlanná ne legyünk arra, hogy egészséges személyiséggé fejlődjünk, mert a saját belső világával „jó viszonyban” le­vő szilárd egyéniség a legszűkebb kör a középpont körül. Ezért nélkülözhetetlen megfelelő mértékben rendeződnünk „befelé”, mert ennek híján „kifelé” sem lehet igazán jó ha­tású az életünk. A házasság és a család a következő kör. Ez az emberség gyakorlati alapvizsgája, mely egész életstílusunkra döntően hat. Aki „magányos vadászként” megy a házasságba, az be van biztosítva csalódásra. Rendkívül fontos a családi légkör: mit él át, mit „tanul” benne a felnövekvő gyermek. Talá­lóan állapítja meg Makarenko: „Ha a fiatalember nem sze­rette szüleit, társait és barátait, sose fogja szeretni meny­asszonyát és feleségét.” A család jelentősége óriási, de nem­csak egyénileg, hanem a nagyobb közösségek szempontjából is! „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll” — írta annak idején 'Vörösmarty. Nincs olyan keresztyén, aki ennek komolyan vételére ne lenne éppen hitben — s persze emberileg is — elkötelezve. De ezt sem értelmezhetjük ködös általánosság­ban. Lássuk csak világosan és konkrétan: előttünk a szocia­lista társadalom áll, sőt , mi élünk benne, a világnak azon a pontján, melyet úgy hívnak, hogy Magyarország. S hogy jól tájékozódjunk alapmagatartásunkat illetően, eszméltető ar­ra gondolnunk, hogy Pál a fenti idézett igéket olyan keresz­tyénekhez intézte, akik nem keresztyén többség környezeté­ben éltek, s őket nem behúzódásra, elzárkózásra biztatta, ha­nem felelősséget hordozó, szolgáló életre, „só-magatartásra”, hogy szeretetenergiáiktól ízt kapjon az élet s mind gazdagabb tartalmat. Átfogóbb körökre, földrész- és világnagyságrendben is ér­vényes ez. Ma a nemzetek úgy vannak egymás mellett a „ki­csivé vált” világban, mint egy városka házai és utcái. S nem­zetközi egyházi szervezetek világosan látják és vallják, hogy komoly részünk van a felelősségben és teendőkben elsősor­ban a világbéke megőrzésére, de általában olyan légkör ki­alakítására, amelyben érvényesülhet az az igazság, hogy a nemzetek sem csupán önmagukért vannak. A világ sorsa nagymértékben függ attól: mennyire sike­rül legyőzni a „kisközösségi elhatároltságot” a nagyközös­ség javára. S valahányszor mi keresztyének arra eszmélünk, hogy Isten mindent átfogó szeretetébe van beleágyazva az életünk, akkor ez azt a fölemelő lehetőséget is jelenti, hogy családunknak, egyházunknak egyre táguló körein belül, kü­lönféle nagyságrendű beágyazottságainkban bizonyítsa meg magatartásunk elkötelezettségünket embertársaink javára. Bodrog Miklós A holtaknak tiszteletül — az élőknek figyelmeztetésül A figyelő arcokon a megha­tódottság, a részvét, a döbbe­net keveréke ül, amikor az előadó és a dokumentumok felelevenítik a fasizmus ki­alakulásának és rémtetteinek eseményeit. Minden érző em­beri szív gyorsabban ver, s érzi, hogy sajog még ma is a fasizmus által ütött seb az emberiség testén. Az Evangélikus Teológiai Akadémián vagyunk a szoká­sos keddi FÓRUM-on. A Fó­rum Akadémikum még 1963— 1969-es tanévben alakult. Az a feladata, hogy a hallgatók önképzése intenzívebbé vál­jék a nem teológiai szakterü­leteken is. Hiszen nem lehet jó lelkész az, aki csak a teo­lógiai szaktudományokban jártas. A világ ma égető problémái és tudományos szakterületek általános kérdé­sei, gyakorlati, erkölcsi prob­lémák kerülnek elő neves or­vosok, jogászok, szociológusok előadásaiban. Olykor a hallga­tók dolgozzák fel a napirend­re tűzött témákat. Erre első­sorban akkor kerül sor, ami­kor valamilyen eseménynek az évfordulója van. Így em­lékeztünk meg február 17-én a fórum keretén belül a fa­sizmus kialakulásáról, és a ma is fenyegető neonáci ve­szélyről. Lehel László III. évfolya­mos hallgató előadásának köz­pontjában a buchenwaldi kon­centrációs tábor előtt álló emlékmű felirata állt: „A hol­taknak tiszteletül — az élők­nek figyelmeztetésül”. E mon­dat egyszerűsége igazán vá­doló valósággá akkor válik, amikor az ember belép a kon­centrációs tábor területére és a tettek dokumentumai meg­világosítják az európaj és vi­lágtörténelemben 25 évvel ez­előtt végbemenő szörnyűsége­ket Megszólaltak a fasiszták ál­tal elüldözött Peter Weiss szavai, aki a frankfurti Auschwitz-per anyagát ötvözte magas hőfokú, megrázó ver­ses drámává. „24 óra alatt több mint 30 ezer ember égett el. 1944 nyarán amikor az elégetések a leg­nagyobb számot érték el naponta 20 ezer embert semmisítettek meg.” A fasizmus térhódításának oka összefüggött a világgaz­dasági válsággal. A kivezető utat a német monopóliumok olyan kormányzási formában keresték, amely a nyílt dik­tatúrát a modern kapitaliz­mus viszonyai között nélkü­lözhetetlen tömegbázissal ké­pes párosítani. Ennek megva­lósítására a nemzetiszocializ­mus volt a legideálisabb — élén Adolf Hitlerrel. A náci párt a tömegek nem­zeti érzelmével és a szocia­lizmus iránti vonzódásával visszaélt. Azoknak a monopó­liumoknak a korlátozásáról beszélt, amelyek éppen eszkö­zül használták fel a nemzeti­szocializmust. A tömegeket így félre tudták vezetni. A há­borúba belehajszolva a kon­centrációs táborok borzalmai­nak is eszközei lettek. Most 25 év után borzasztó visszagondolni arra, hogy az épülő, szépülő Budapestnek csaknem 30 ezer lakóházát, tették részben vagy teljesen tönkre a háború borzalmai. Nem beszélve a középületek, a pályaudvarok, a hidak, a kórházak, és az iskolák tönk­retételéről, az egész ország és az emberiség nagy család­jában okozott mérhetetlen károkról. Az emberi életnek nincs értékmérője. Végül befejezésként a refe­ráló teológus emlékeztetett arra, hogy alig 25 éve, hogy a „hitierek” világa elsüllyedt az emberiség ítélőszéke előtt és máris a nukleáris háborúk fokozódó veszélye miatt van feszültség. Vannak, akik nem tanulták még meg, hogy a történelem a hasonlóságok el­lenére sem ismétli meg ön­magát. Ezt követően megemlékez­tünk még a vecsési templo­munk felrobbantásáról is, Győri János II. évfolyamos hallgató referátuma alapján. Jellemző, hogy az SS-alaku- latok vecsési templomrobban­tási akcióit, ők maguk film­re vették és Pesten úgy for­gatták le a szovjet csapatok elől menekülő németek, hogy „az oroszok igy robbantják fel a magyar templomokat”. Figyelmeztessen bennünket Julius Fuciknak a siralom- házból küldött utolsó üze­nete: „Emberek legyetek éberek!” Kalácska Béla ANYÁM ÍGY ALTATOTT Éj tengerén örvény a mély... S magányos utad se féltem én! Akármi ver, akármi rent: nem éri el a te csöpp hajód. Az élet tengerén van egy Sziget, honnan jössz? mi kerget? nem kérdi meg, csak befogad, csak nyugtot ad, ott még az árva is boldogabb! Ma már tudod, van ily Sziget, mi viharod csendesíti meg, te légy a szél, mely útrakél, s titkát elmondja mindenkinek. Láttad a Szemet, hol a fény terem, azóta fényt vet minden fénytelen, vakot kutass, annak mutasd: Jézus az, Jézus az... Jézus az! _____________Esti Gyula Kiss Zoltán énekművészről írt hosszú cikket a Kotimaa. A budapesti Zeneakadémián folytatott taulmányait Helsin­kiben fejezte be, s a finn rá­dióban, egyházi- és magán­hangversenyein megismert énekművész beénekelte magát a finn közönség szívébe. Kiss Zoltán a finn lapnak adott nyilatkozatában rámutatott ar­ra, hogy zenei működésében is hazája küldöttjének és kép­viselőjének tudja magát Ezért támaszkodik műsoraiban és hanglemezfelvételein egyaránt Bartók és Kodály, népdalfel­dolgozásaira. A 16 éves korá­ban Sopronban háborús akna felrobbanásakor szemevilágát vesztett Kiss Zoltán később Finnországban megnősült. Négy gyermekük született. Finn szokás szerint mindegyi­küknek több keresztnevet ad­tak. Merike Hajnal, Véli Tar- mo János, Aranka Marjatta Marianne és Ilona Talvikki. Gyermekeit a magyar apa finn nevükön becézi, a finn anya magyar nevükön. A négy gyermekben a jövő családi vo­nósnégyes körvonalai bonta­koznak. Kiss Zoltán énekművész Helsinkiben a nyolcvan évet betöltött dr. Kiss Jenő ny. teol. professzor fia. Az én ikonom Ortodox vendégem volt, aki még sohasem járt evangélikus ember otthonában. Íróasztalom fölött észrevette a falon a fe­születet. Elgondolkozva nézett rá, majd ezt kérdezte: — Ez a ti ikonotok? — Nem. Nekünk nincs iko­nunk — mondottam. De ké­sőbb nem hagyott nyugton a megjegyzés. Felelnem kellett önmagámnak is, mit is jelent, mire is figyelmeztet lakásom falán a kereszt? Mindenekelőtt naponta fi­gyelmeztet hitem forrására, Krisztus váltsághalálára. Az­tán megtanít imádkozni. Nem szövegre tanít. De ha türel­metlen vagyok, vagy elkesere­dett valami miatt, figyelmeztet a mindig járható útra: az imádságra. Megtanít mások szenvedését észrevenni és a magamén túljutni. Saját ke­resztemet segít hordozni, hogy az ne legyen se túl nehéz, se túl könnyű. Végül figyelmez­tet, hogy meghalljam az evan­géliumot, az örömhírt akkor is, ha nem nyitom fel a bibliá­mat. Sana, SCHÖNHERR A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI JOGI ELISMERÉSE MELLETT Marxisták és keresztyének együttműködésének a további elmélyítése szükséges az új esztendőben adódó feladatok­nak a megoldása érdekében. Ez volt a témája annak a ta­lálkozásnak, amelyen január 12-én a kelet-németországi Frankfurt tanácsának az újévi fogadásán az Odera menti Frankfurt körzetének egyházi tisztségviselői és a Nemzeti Front képviselői vettek részt Jelen volt D. Albrecht Schön- rerr is, a Berlin-Brandenburgi Egyház püspöke, a Német De­mokratikus Köztársaság Egy­házszövetségének az elnöke. A beszélgetés folyamán Schönherr állást foglalt amel­lett, hogy a Német Demokrati­kus Köztársaság is élhessen azzal a lehetőséggel, hogy ott is kivegye részét a nemzetkö­zi problémák megoldásából, ahol erre eddig nem volt mód­ja. A nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban állást foglalt amellett, hogy vessenek véget a vietnámi háborúnak és ad­ják vissza a vietnámi nép ön­rendelkezési jogát, történjék meg az NDK nemzetközi jogi elismerése és a Közel-Keleten szűnjék meg a háborús tűzfé­szek az ENSZ határozata alap­ján. Elítélte egyúttal Izrael folytonos agresszióját az arab államok ellen. ...BOLDIZSÁR! Böjtben nem szoktunk karácsonyról Írni Hogy most mégis ezt teszem, annak egy új­ságcikk az oka. A Népszava” napilapunk feb­ruár 6-i számában egy rövidke cikk jelent meg. Címe: „Gáspár, Menyhért...” A szerző elmondja, hogy karácsonyi postájának rende­zése során egy Amerikából kapott képeslapra lett figyelmes. Valami nem tetszett rajta. He­lyesebben: valaki hiányzott róla. A képen a betlehemi jászolbölcső látható, benne a „kis Jézussal”. Mellette áll Mária és József. A böl­cső előtt pedig ott térdelnek a napkeleti ki­rályok, koronával a fejükön. Imádják a világ Megváltóját. De csak ketten! A harmadik ki­rály hiányzik! Vajon miért? A cikk szerzője bizonyára nem tudakolta meg sem a kép rajzolójától, sem a képet sok­szorosító nyomdától, hogy miképpen is történt ez a tévedés. S bár valóban nehéz elképzelni, hogy véletlenről van szó, számára nem is ez a fontos. Felfedezte ugyanis József Attila „Bet­lehemi királyok” című bájos versében, hogy a harmadik király, Boldizsár, „szerecsen király” volt, azaz néger. A jelképes vagy közvetlen összefüggés kézenfekvő és világos. Ez a hiá­nyos lap abból az Amerikából jött, ahol a négerek újra meg újra brutális üldözés áldo­zatai lesznek, ahol elkeseredett társadalmi és politikai harcot kell vívniuk azért, hogy egyenjogú embereknek és állampolgároknak tekintsék őket. A cikkíró így értékel: „Nem véletlen hagyták le a béke és szeretet keresz­tény ünnepére nyomott üdvözlőkártyáról, a tiszta fehér fajra oly kényesen vigyázó Ame­rikában Boldizsárt, a niggert, aki ugyan mel­lesleg Isten fiát imádó uralkodó volt, de még­iscsak fekete, s ezt a bűnét, úgy látszik Ame­rikában még a biblia kedvéért sem tudják megbocsátani... Gyilkosság ez is. Martin Lu­ther King után most Boldizsárt likvidálták.” Így igaz. Es nekünk keresztyéneknek mély­ségesen szégyenkeznünk kell azért, hogy ez a „Boldizsárt likvidáló” lelkűiét mindig újra olyan népeket ke-.-ít hatalmába, amelyek ke­resztyénnek vallják magukat. A,25 év előtti nőméi JuaMlgydrak*!, a vietnámi tömegmé­szárlások, a négerüldözések mögött ugyanaz a lelkűiét tombol. Egy azonban bizonyos: ez a lélek nem Jézus Krisztus lelke! Éppen ellen­kezőleg: ugyanez a lélek gúnyolta a keresz­ten kínlódót is. * Karácsonytól való búcsúzásként kérdezzük meg: ki is volt ez a Boldizsár tulajdonkép­pen? A „háromkirályok” története (Máté 2, 1— 12) már sok vitára adott alkalmat az újszö­vetségi tudósoknak. Van aki jelképes értelmű legendának tartja az egész történetet, ami tehát valójában sohasem történt meg, csak ki­fejezésre akarja juttatni Jézus születésének világraszóló jelentőségét. Mások viszont, bár elismerik, hogy az elbeszélés módja népies, meseszerű (különösen a 9. vers: „a csillag... előttük ment addig, amíg megérkeztek és megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt”), mégis a történet magvát valóságos eseménynek tartják s ezt tudományos csillagászati adatok­kal, sőt századunk elején felfedezett, kora­beli babiloni és egyiptomi csillagászati fel­jegyzéseket tartalmazó leletekkel támasztják alá. Jézus születésének valószínű évében ugyanis, Kr. e. 7-ben, ritka csillagászati je­lenség történt: a Jupiter bolygó a Szatur­nusz bolygóval a Halak csillagképében talál­kozott. Ezt a ritka jelenséget jegyzik fel a ré­gi leletek. Számításai alapján ugyanerre az eredményre jutott Kepler is, a híres prágai csillagász, 1606-ban. Az ókori csillagászok azonban nem elégedtek meg a csillagvilág törvényszerűségeinek puszta megállapításával, hanem azokhoz az emberiség sorsára vonat­kozó, vallásos értelmezést fűztek. Így a Ju­piter bolygó a világ legfőbb uralkodójának a csillaga volt. A Szaturnusz — keleti felfogás szerint — Palesztina csillaga. A Halak csil­lagképe pedig a végső időnek, s „világ vé­gének” a jelképe. A három együtt tehát azt jelentette: a csillagok találkozásának évében megjelenik a végső idők nagy uralkodója Pa­lesztinában! — A „háromkirályok” is éppen ezzel a hírrel érkeztek Jeruzsálembe. Mindez persze nem bizonyítja a történet valódiságát. De lehetségessé és a mai ember számára is elképzelhetővé teszi. S ennyivel meg kell elégednünk. Nyilván Máté evangé­lista sem tudta ellenőrizni a történet hűségét kb. 80 évvel később, amikor ezt a történetet átvette a Jézusra vonatkozó hagyományból és beleillesztette könyvébe. A többi evangélium­ban nem olvasunk erről az eseményről. Má­ténak viszont azért volt fontos ez az epizód, mert mindjárt evangéliuma elején elmondja vele azt, ami a későbbiek során majd még jobban világossá lesz: a Messiást, akit Isten Izraelnek küldött, Izrael nem fogadta be, de befogadták és imádták a pogányok! Jézus ügyét nem buktathatta meg saját népének hi­tetlensége és keményszívűsége még nagypén­tekkel sem, mert Isten húsvétkor közbeszólt és új népet gyűjtött Krisztusnak a pogányok kö­zül. Félelmesen időszerű üzenet ez ma is. Vajon a mai világkeresztyénség sok sürgés-forgásából, egész nagyszabású apparátusából nem szo­rul-e ki éppen ö, akit az istálló szegénysé­gétől Pilátus bitófájáig egyértelműen és tö­retlenül a személyválogatás nélküli, minden­kit megajándékozni kész szeretet vezetett?! Nem vált-e számunkra Jézus neve megüre­sedett jelszóvá, amit cégérül írunk kapunk fölé anélkül, hogy meggondolnánk, ki volt és kicsoda 6 valójában?! A világ ún. keresztyén népeit nem mozgatja-e belülről már régóta Krisztus Lelke helyett a jeruzsálemi írástudók meddő tudálékoskodása és Heródes hatalom­féltő, ölni is kész indulata?! Nem vagyunk-e már réges-régen kívül azon a „szegény istál­lón”, ahoi a nagy őrömmel örvendező „három­királyokí* előkelő, flnny&skodó Igények és fenntartások nélkül leborultak? !Va jón nem Jézus szegény istállójának szaga émelyít-e bennünket, fehérbőrű keresztyéneket, amikor gőgös öntetszelgéssel lefitymáljuk a „szagló bőrű,, színeseket?! Számba véve a történelem számba veendőit, éppen a mi korunkban lesz egyre kikerülhetetlenebb a kérdés: nem égett- e ki, nem bukott-e meg sokszorosan a „sá- padtarcúak«’ keresztyér.sége?! Jézus ügye nem bukik meg! Isten már ed­dig is gyűjtögette és ezután is gyűjteni fogja a Boldizsárok, a színesbőrűek népét. De mi lesz veled „Jeruzsálem, Jeruzsálem”?l * Máté szerint a „háromkirályok” nem kirá­lyok voltak, hanem keleti bölcsek, mágusok. Tulajdonképpen babiloni csillagászok. Csak a középkori keresztyénség fantáziájában változ­tak királyokká, valószínűleg Zsolt. 72, 10 és Ézsaiás 60, 6 alapján. Máté azt sem közli, hogy hányán voltak. Csupán a háromféle ajándéK- ból (arany, tömjén, mirha) következtettek ugyancsak a középkorban arra, hogy hárman lehettek. Ekkor adtak nevet is nekik (Gás­pár, Menyhért, Boldizsár) és a róluk készült festményeken ekkor kezdték Boldizsárt néger királyként ábrázolni. Később a babonás ke­gyesség még sírjuk helyét is tudni vélte. Elő­ször Konstantinápolyban, majd Milánóban és végül Kölnben „őrizték” és tisztelték csont­jaikat. Boldizsár, a „szerecsen király” tehát soha­sem” élt. A fantázia szülötte. De mégis Jé­zusban való hitünk teljes meggyőződésével egészítjük ki a „Népszava«’ cikkének címét Boldizsár nevével. Mert, bár Boldizsárt a fan­tázia szülte, azoknak, akiket jelképez, a szí- nesbőrűeknek — minden ellenkező híreszte­léssel és képeslapokkal szemben — ugyanany- nyi helyük van a betlehemi jászolbölcső és a golgotái kereszt körül, mint bárki másnak. És jöhet idő, amikor talán meg is fordul a „háromkirályok” névsora: Boldizsárral kezdő­dik« Dóka Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom