Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-01 / 9. szám
Haladás és akik fékezik (Folytatás az 1. oldalról) az egyház útjának meg nem látása, a kapitalista társadalomhoz való külső és belső kötöttség — voltak azok az okok, amelyek ehhez a retrográd magatartáshoz vezettek. AZ EGYHÁZ PRÓFÉTAI SZOLGÁLATÁNAK félreértése volt a másik gondolatcsoport, amely ebbe az összefüggésbe tartozott. Eszerint az egyház prófétai szolgálata főleg negatív formában jelentkezik, az egyháznak kötelessége tiltakozni minden ellen, ami a fennálló intézmények vagy meglevő eszmei tartalmak ellen irányul. Az egyház bírói székből ítélkezik, vagy páholyból kritizál, vagy világ feletti fölénnyel kitanít. Az egyház prófétai szolgálatát az állammal szemben úgy értelmezték, hogy a számonkérés, a tüntetés, tiltakozás és a szocializmus felé haladás akadályozása az egyház feladata. Eltévesztett hang Nyilvánvaló, hogy eltévesztett volt a hang, helytelen a magatartás, elhibázott a lépés. Egyházunkat nem lehet elszigetelni magyar népünk között. Nem lehet vallásos indoklást adni ahhoz, hogy ne vállaljuk a nemzetünk elé tűzött feladatokban való mindennapos és mindenkire kötelező helytállást. Kegyes általánosságokkal nem helyettesíthetjük azt a konkrét tanítást, amelyre népünknek az országépítés közben, a társadalmi átalakulás közben, s az egész világra kiterjedő háborús feszültségek feloldására irányuló küzdelem közben szüksége van. Isten felszabadít a múlthoz kötöttség kísértései alól, és kegyelmesen vezet minket utunkon, amelyet a szocialista társadalom keretei között jelölt ki. Mindnyájunk Istentől rendelt feladata a szocialista perspektívára berendezett egyházi élet kimunkálása. Isten maga vezeti igéjén keresztül népét, amelyben a Jézus szeretetével szolgáló egyház útját mutatta meg. A „föld alatti egyház” jelszava AHOL AZ ANTI KOMMUNISTA PROPAGANDA képletét állítják az egyház legdrágább kincse, az evangélium helyébe, ott beszélnek „föld alatti egyházról”, „hallgató egyházról”, „mártír egyházról”. A „föld alatti egyház” azt a titkos egyházat jelenti, amely nem tud nyilvánpsan fellépni, vagy pedig tele van ellenséges magatartással, s ezért illegális formában létezik. A „hallgató egyház” az a megfélemlített egyház, amely nem akar és nem mer beszélni. A „mártír egyház” vértanúságra kész emberekből áll, akik halálra szán tan várják sorsukat. Nyilvánvaló, hogy ezek a kifejezések propagandaszerűek, s nélkülöznek minden igazságot Különösen is így van ez hazánkban, ahol minden vasárnap négyszáz evangélikus lelkész összesen ezer helyen hirdeti nyilvánosan és szabadon Isten igéjét. Napjaink dolgai Jézuska?” — Nem! Jézus! A Népszabadság január 25-i számában Vitányi Iván érdekes kérdést vetett fel: kiktől kapják a gyermekek a karácsonyi ajándékokat, á szülőktől, , rokonoktól, ismerősöktől vagy — a Jézuskától? Véleménye meglepő, mert helyénvalónak tartja azt a felfogást, hogy Jézuska hozza az ajándékokat. A cikkben indokolja is véleményét. Örömmel állapítjuk meg, hogy a cikkíró a kérdésben türelmes, tisztelettel és nyugodtan szólal meg. A cikk tartalmának egy részével mi is egyetértünk, más részét viszont nem helyeseljük. Annak a tételnek, hogy az ajándékokat Jézuska hozza, alábbiak a fő indokai. 1. Jézuska személyének emlegetése még nem nyit utat a vallásos nevelésnek. 2. A gyermekeknek ajándékozó kis-gyer- mek Jézuska még nem azonos a keresztyénség Krisztus-képével. „Jézuska kedves, derűs, pogány istenség — Krisztus mítosza, a kereszthalállal való megváltás eszméje viszont borzalmas és gyönyörűséges.” A Jézuska- képből még nem lesz Krisztus-kép, annak kialakulása a későbbi serdülőkori neveléstől függ. 3. A cikkíró azt tanácsolja, hogy a mai gyermek is élje át aZ első fázist, amikor a gyermek számára nem választódott ketté teljesen a valódi és a mesevilág. „És miért ne Jézuska realitása legyen az egyik első „áldozata” a valóságkereső rohamnak, amikor leválasztják a mesét a valóságtól és amikor borzasztó gyönyörűséggel súgják meg egymásnak, mi minden nem létezik abból, aminek létezésében eddig hinni tudtak?... Ilyen módon Jézuska mese- mivoltának felismerése a vallásos hit ellen is dolgozhat (ha nem követi később erős vallásos ráhatás).” 4. A szerző szerint „ ... korántsem árt, ha gyermekeink nemcsak távoli vallomásból ismerkednek meg ezzel a mítosszal, hanem valami keveset át is élnek belőle. Ha az emberiség olyan sokáig kibírta, nekik sem fog rövid időre megártani.” 5. „A mitológikus szemlélet leküzdésének a helyes útja nem a hagyományos mitológia semmibevevése, hanem tanítása, tanulása, sőt — olykor — élményszerű átélése... Hogy le tudjuk győzni a mitológiát, tudnunk kell, hogy mit győzünk le.” És végül: 6. azt állítja a cikkíró, hogy a vallásos tudat... „némiképp egyezik is az (európai) emberiség tudatával, amely kétezer évig hitt, de most mar azon a ponton van, hogy abbahagyja”. Egyetértünk abban, hogy Jézuska emlegetése még nem jelent vallásos nevelést, hogy Jézuska nem egyenlő Jézus Krisztussal. Jézuskában nem ismerhető fel a mindenkiért, a gyermekekért is meghalt, bűntől tisztító Jézus Krisztus. Az ajándékozó Jézuska fogalma, képe nem egyházi eredetű és mi is számtalanszor igyekeztünk teológiailag is, pedagógiailag segítséget nyújtani a szülőknek az Evangélikus Élet hasábjain is. Tesz- szük ezt éppen azért, hogy gyermekeinket megkíméljük minden csalódástól, amely Isten felé éppenúgy mutatkozik, mint a család, a szülők felé. Éppen ez a fő kérdés, amelyben nem értünk egyet a cikkíróval, ö nyilvánvalóan azt szeretné elhitetni a gyermekekkel, amelyről meg van győződve, hogy a Jézuska olyan mítosz, amelyből a gyermekeknek később ki kell ábrándulniok. A kiábrándulásra épített pedagógia semmi jóra, sőt szükségszerűen súlyos lelki konfliktusra vezet. Olyan példaképeket kell gyermekek és felnőttek elé állítani, akikben nem csalódhatnak! A keresztyénség nem Jézuskát, hanem Jézus Krisztust állítja oda, az Isten Fiát és az Ember Fiát, aki életében, szavaiban és cselekedeteiben oda állt a kisember mellé, a beteg, a szomorú, az elhagyott, a társtalan mellé, hogy örömöt és életkedvet adjon annak, hogy visszaállítsa őt nemcsak a gyülekezet, hanem a társadalom, a nép hasznos, alkotó tagjai közé. Ami pedig az európai emberiség vallásos tudatát illeti, a kétezer éves hitet, amelyet most már „abbahagy”, az a véleményünk, hogy a kétezer év alatt is sokan voltak, akik nem hittek és a következő kétezer év alatt is sokan lesznek, akik Istenben hisznek. Kitől kapja a gyermek a karácsonyi ajándékokat? Igenis, a szülőktől, rokonoktól és barátoktól, akiket — hitünk alapján — így foglalunk össze: Istentől! Mi keresztyének hálás szívvel köszönjük Istennek, hogy adja a családunkat, otthonunkat, munkaerőnket, egymás iránti szeretetünket, annak a melegségét, áldozatra való készségét és azt az örömöt, amellyel egymást megajándékozhatjuk. Ez a hitünk messze van minden mesevilágtól, ez számunkra — realitás. 35slray Tamás Az azonban nem kétséges, hogy ettől az evangéliumot hirdető, szolgáló egyháztól elszakadva, vannak egyes személyek, akik megpróbálják a haladás fékezésének szerepét játszani, akik a nyugati antikom- munizmus szándékát veszik át. Kárt okoz az egyházunk haladásával szembehelyezkedő magatartás, mert a meglevő eredményeket akarja háttérbe szorítani. Árnyékot akar vetni az egyház és állam kialakult jó viszonyára, a külföldi kapcsolatokat leterheli, megszegényíti azt a bátor egyházpolitikai kezdeményezést, amely előlegezett bizalmat nyújt olyanoknak is, akik még nem mindenben igazolták és bizonyították kellőképpen egyházunk útjával való egyetértésüket. Ennyiben a közegyház ellen irányul ez a magatartás. Egyházunk népének egysége Egyházunk ma már nem keresi az új társadalmi fejlődés perspektívájában a maga útját, mert már Isten arra elvezetett bennünket. Fokozatosan erősödőben van a tisztánlátás a teológiai felismerések elfogadása tekintetében. Nincs bizonytalanság az alapvető teológiai kérdésekben. Ezekre külföldi testvéreink is felfigyelnek s elismeréssel fogadják el azokat. Ezek nélkül egyházunk nemzetközi kapcsolata és tekintélye sem emelkedett volna arra a szintre, amelyen most áll. EZEN AZ ÜTŐN JÁRUNK MA IS, amikor Isten azt a feladatot szánta egyházunknak, hogy megtalálja helyét ebben a hazában. Aki keresztyénnek vallja magát, annak életében nincs és nem is lehet lelkiismereti probléma egyházunkhoz tartozása és a szocialista hazához tartozása között, a teológiai és ideológiai különbség ellenére sem. Mert a Jézus Krisztus érdeméért megigazuló ember hálából és teljes készséggel végzi a felebaráti szeretet cselekedeteit a munkahelyen, a társadalomban. Ez azt jelenti, hogy mi nemcsak a „békés egymás mellett élés” passzív viszonyában akarunk élni államunkkal. Mi az együttmunkál- kodás aktív viszonyával akarjuk segíteni azt a társadalmi fejlődést és haladást, amely a népet tette az ország gazdájává. amely a béke megvédéséért küzd. amely a népek barátságát tekinti céljának. D. dr. Ottlyk Ernő Ot teológus-ösztöndíjat létesített a Tolna—Baranyai Egyházmegye Püspökeink a gyülekezetek vezetőihez írt januári körlevelükben azt kérték, hogy az egyházmegyék (esperességek) létesítsenek ösztöndíjakat az Evangélikus Teológiai Akadémia hallgatói számára, elsősorban a Teológus Otthon ellátási díjainak fedezésére. Az egyházvezetőséget e kérésnél az vezette, hogy a jövendő lelkészek tanulását segítse, anyagi terheiken könnyítsen. Államunk az állami egyetemeken és főiskolákon létesített nagyszámú és magas ösztöndíjak adományozásával e tekintetben is messze elöljár. Már a püspöki körlevél kiadása előtt is — évek óta — vannak gyülekezetek, amelyek az egyházvezetőség felszólítása nélkül is adtak egyes teológusoknak segélyeket, pl. Budapest—Budavár, Pécs és mások. Sőt vannak egyházmegyék is, melyek jó lépéseket tettek ebben az irányban. Most azonban arról van szó, hogy fogjanak össze az egyházmegyék és valamennyi biztosítson legalább 1—1 ösztöndíjat teológusaink számára. Egy teljes ösztöndíj összege évi 3800 Ft. Örömmel adjuk hírül, hogy a Tolna—Baranyai Egyházmegye gyülekezetei nem 1, hanem 5 (!) ösztöndíjat létesítettek, ami azt jelenti, hogy évi 19 000 Ft-ot készek adni öt olyan teológusnak, akik jeles vagy jó rendű tanulók. Mivel az egyházmegyében két évszázaddal ezelőtt kitűnő munkát végzett Szeniczey Bárány György, az alapítványt róla nevezték el. Érdemes felfigyelni arra, hogy az az egyházmegye hozta létre ezt a nagv alapítványt, amelynek lélekszáma a második világháborút követő német nemzetiségű lakosság kitelepítése következtében a felére csökkent, és amelynek éppen ennek következtében valamennyi egyházmegyénél több gondja van az egyházi épületek rendben tartásával, a gyülekezetek összevonásával. Külön is meg kell említenünk néhány gyülekezetét, melyek elöl járnak az ösztöndíjakra való felajánlásokkal. Bonyhád 5000, Paks 4000, Pécs 3000, Majos 800, Vasas 700, Egyházaskozár 700, Ke- szőhidegkút 500, Györköny 500, Szekszárd 500 Ft-ot ajánlott fel. Ezeket az összegeket a gyülekezetek évenként fizetik. A Tolna—Baranyai Egyházmegye azt kívánja, hogy azok a teológusok — vagy legalább azoknak egy része —, akik igénybe veszik az ösztöndíjakat, legkevesebb 5 esztendőt szolgáljanak majd mint megválasztott lelkészek az egyházmegye gyülekezeteiben. Ebből az egyházmegyéből jelenleg 4 teológus tanul a Teológiai Akadémián. Érdemes elgondolkodni azon, hogy míg egyes egyházmegyék és gyülekezetek tervszerűen gondoskodnak arról, hogy gyülekezeteikből teológusok kerüljenek ki, és ezeknek a tanulását anyagilag is segítik, más egyházmegyék és gyülekezetek erre nem fordítanak kellő gondot. Egyes gyülekezetek csak azzal szeretnek törődni, hogy „mindenkitől függetlenül ők választhassák meg a lelkészeiket”, sőt még a segédlelkészek kinevezésébe is szeretnének beleszólni, azzal azonban már kevesebbet foglalkoznak, hogy legyenek is teológusok, és ezek ne küzdjenek anyagi gondokkal. Vagyis vannak „fogyasztó” egyházmegyék és gyülekezetek és átadják a „termelés”-t másoknak. Szívből köszöntjük a Tolna —Baranyai Egyházmegyét és gyülekezeteit. Legyen áldás vállalkozásukon! Tapasztalják meg sokszorosan Isten ..számtan ját”: az kap a legtöbbet, aki önfeláldozóan ad! ÁLDOTT NAPOK Áldott a nap, amely elmúlt, áldott az is, amely eljő, és a ma is, még ha néha takarná is sötét felhő. Nincs sötétség, ha van remény, s hited erős, szíved tiszta, áldás lehet minden napod; indulj, ne félj, ne nézz vissza. Gyarmathy Irén BLAKE FŐTITKÁR ÉS A NIGÉRIAI KORMÁNY Dr. Eugene Carson Blake, az Egyházak Világtanácsa főtitkára örömét fejezte ki, hogy a nigériai kormányfő, Yakuku Gowon, az a parancsot adta hadseregének, hogy kímélje az ibó lakosságot. A Nigériai Szövetségi Köztársaság kormányfőjéhez intézett táviratában többek között ezt mondja: „Az Egyházak Világtanácsa tudatában van annak a felelősségnek, mely az új helyzetben az ön kormányára hárul. .. és hálóval értesült arról, hogy ön az emberi élet megkímélésére adott parancsot és minden lehető eszközzel gondoskodik a hajléktalanokról, élelemről és gyógyszerekről. Meggyőződésem, hogy az ön békességre kész magatartását az ibók iránt... minden békeszerető ember úgy értékeli, hogy van okunk a reménységre.” A megértett istentisztelet Istentisztelet — mi az? Keresztyénségünknek, a gyülekezet életének erről a legelemibb, talán legközismertebb megnyilvánulásáról szeretnénk néhány héten át olvasóinkkal beszélgetni: az istentiszteletről. Templomozó, vasárnapról vasárnapra hűségesen istentiszteletre járó híveink számára, úgy tűnik, magától értetődő a felelet. Az istentisztelet a keresztyén gyülekezet vasárnapi-ünnepnapi összejövetele. Nincsen itt semmi kérdezni-, értenivaló, mindnyájan jól tudjuk, miről van szó. Persze azért, mert akad némelyekben ilyen felfogás, még nem bizonyos, hogy így is áll a dolog. Sokszor úgy van, hogy a legismertebbnek tűnő, legmegszo- kottabb, magától értetődő dolgokat éppen ezért nem értjük. Mert soha nem gondolkoztunk el róluk, nem is próbálkoztunk elmélyedni a megértésükben — hiszen, véljük, úgyis értjük őket. Így van ez az istentisztelettel is. Nem mindenki számára azonban ilyen magától értetődő, vagy legalábbis annak látszó, valami az istentisztelet. A gyülekezetek fiatalabb tagjai, s néha a már nem egészen fiatalok is, idegenül érzik magukat a templomban. Néha maga a templom, annak berendezése, s az is, ami ott történik, régiesnek, az élettől távolállónak tűnik számukra. Mintha egy más világba kerülnének, amikor belépnek a templom ajtaján. Pontosabban nem érzékelik a kapcsolatot, az összefüggést a kettő, a „kint” és a „bent” között. Ügy érzik, hogy a hétköznapi élet valóságát kint kell hagyniuk a templomajtó előtt, mint egy lehúzott sáros cipőt, mielőtt belépünk a „tisztaszobába”. Pedig talán éppen a mindennapok égető kérdéseire szeretnének feleletet kapni ott „bent”. De vajon kapnak-e? S ha nem kapnak, ha csalódnak, csodálkozhatunk-e, ha elmaradoznak az istentiszteletről. Milyen legyen hát az isten- tisztelet, hogy olyan legyen, amilyennek lennie kell? Ez a kérdés egyre inkább foglalkoztatja az egész világ ke- resztyénségét. Az Egyházak Világtanácsának legutóbbi uppsalai nagygyűlésén is ez volt az egyik főtéma. S a világ minden táján, a különböző keresztyén felekezetek gyülekezeteiben az istentiszteleti élet új formáival kísérleteznek. Persze nem egyszerűen a forma kérdése az, amiről itt szó van. Bár néha a forma sok mindent jelezhet. Amikor például katolikus atyánkfiái — mert náluk is izgalmas kérdéssé vált az istentisztelet —, az ^ oltárt a templom közepébe tették, ez a formai változás nagyon jelentős. Mert azt mutatja, hogy ami az istentiszteletben történik, az azf egész gyülekezet dolga, Isten ott akar lenni egészen népe között. Az istentisztelettel kapcsolatban elég sok félreértés okoz zavart és nehezíti a megértést. Vessük csak fel a kérdést: miért is járnak a hívek az istentiszteletre? Egyik leggyakoribb válasz: prédikációt hallgatni. S néha. nagyobb gyülekezetekben, ahol több lelkész szolgál, vagy nagyobb városokban, Budapesten, ahol több evangélikus gyülekezet is van, egy névvel válaszolnak: azért, hogy meghallgassam X. Y-t. Ez a válasz arról árulkodik, hogy az illető egy — talán számára rokonszenves —, embert akar meghallgatni. Tehát esetleg annak érdekes, szellemes gondolataiban gyönyörködni. Pedig az istentiszteletben nem embert, „papot”, „egyházi szónokot” kell hallgatnunk, hanem Isten igéjét. Emberi szóban az ő szava keres bennünket. Azt is elárulja azonban a fenti felelet, hogy aki így gondolkodik, az puszta tétlen „hallgatónak”, tehát „közönségnek”, publikumnak tekinti magát; Márpedig az istentiszteletben az egész gyülekezetnek tevékenyen kell részt vennie. A téves nézetet mutatja az efféle — sajnos szintén eléggé elterjedt —, beszédmód is: „ma X. Y. lelkész tartja az istentiszteletet”. Bizony nem a lelkész tartja, hanem Isten maga cselekszik az istentiszteletben gyülekezetével, s az egész gyülekezet felel Urának énekben és imádságban. Így fogalmazta ezt meg egyszer utolérhetetlen egyszerűséggel és világossággal Luther: Az istentiszteletben Urunk szól hozzánk igéjében és szentségeiben, s mi válaszolunk neki énekben és imádságban. Néha azt a választ halljuk erre a kérdésre: miért megyünk istentiszteletre? — hogy: Kikapcsolódni a hétköznapokból. Nos, ez a válasz azt mutatja, hogy nem várunk mást az istentisztelettől, mint egy kis változatosságot a hétköznapok szürkesége után. Esetleg éppen el akarjuk feledni mindennapi gondjainkat, feladatainkat. Pedig az istentisztelet nem elandalítani akar, elzsongítani, mint valami kábítószer, hanem inkább felébreszteni, józanná, bölccsé és bátorrá, erőssé és örvendezővé tenni, hogy felkészüljünk feladatainkra. Isten nem azt akarja, hogy elfeledkezzünk gondjainkról, hanem, hogy azokat a Ö hatalmas kezébe tegyük le, bizalommal, s tőle várjunk megoldást, reménységet. Mert — s ez a döntő —, nemcsak a keresztyének vasárnapi összejövetele istentisztelet, hanem annak kell lenni egész életünknek. Annyit ér a vasárnapi istentisztelet, amennyit segít abban, hogy egész életünkkel szolgáljunk Istennek, — mondotta korunk egyik neves hittudósa. Az istentiszteletben azt kell megtanulnunk, hogyan élhetünk Istennek tetsző életet. S ez az élet az egész Biblia egybehangzó tanúsága szerint a felebarát, a másik ember javát szolgáló élet, a szeretet gyakorlása az emberek között való forgolódásunkban. Isten nem „vasárnapi keresztyéneket” akar, vagyis nem hetenként egy-két órára tart igényt az életünkből, hanem azt kíván i a, hogy egész életünkkel, minden szavunkkal. cselekedetünkkel neki szolgáljunk. Erre a szolgálatra kell felkészítsen a hívők összejövetele, a vasárnapi istentisztelet is. Hogy ez hogyan történhet, arról a továbbiakban lesz szó. Dr. Groó Gyula ÖKUMENIKUS HÍREK Az uppsalai székesegyházat renoválják és belül részben át is alakítják. A renoválás költségeit mintegy 18 millió svéd koronára becsülik. Koppenhágában az egyik templomi istentiszteleten tüntetett 18 dán egyetemi hallgató az ellen, hogy a legtöbb keresztyén emt>er passzív magatartást tanúsít a vietnami háború kérdésében. Az ifjak tiltakozó dalokkal szakították félbe az istentiszteletet és röplapokat osztottak szét az embereknek. Tiltakozásuk befejezése után együtt vettek úrvacsorát a gyülekezettel. A spanyol protestánsok most tarthatták meg 1934 óta első, a spanyol protestantizmus kezdete óta negyedik kongresszusukat Barcelonában. A kongresszus fő témája ez volt: „Egység, szolgálat és bizonyságtétel”. A kongresszusnak több mint 1500 lelkész és laikus résztvevője volt, a Spanyol Evangélikus Egyház, a Spanyol Baptista Unió, a Református Püspöki Egyház és az Evangélikus Szabadegyházak rendezésében. Előadások hangzottak el többek között a keresztyén egység kérdéséről, valamint ezekről a témákról: „A Biblia a második reformáció fundamentuma” és „A feltámadásról szóló bizonyságtétel”. BECKMANN PÜSPÖK NYUGALOMBA VONUL A Rajnai Evangélikus Egyház püspök elnöke, D. ár. Beckmann professzor bejelentette, hogy 1971-ben nyugalomba vonul, miután akkor tölti be 70. életévét. Utódát a kővetkező évben fogja megválasztani az egyház zsinata.