Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-02-08 / 6. szám

.. aki veled beszélek”

Jn 4, 25—30

Könnyű kis tere-ferének vette eleinte a samáriai asszony a Jézussal való beszélgetést. Olyan súlytalannak, mint talán sokszor máskor, amikor a városból vízért járó asszonytársaival erről-arról elpletykálkodott, vagy igaz és rémhírekről társalgóit a kútnál megpihenő vándorokkal. Mivel Jézus szent emberként hatott rá, így vallási dolgokról polemizált vele az Isten imá- dásának helyéről. Emlékeztet ez az asszony sok keresztyénre, akik lényegében véve semmit sem várnak egy-egy istentiszteleten, vagy bibliaórán a megszokott, jelszínes vallásoskodáson felül, no meg olyan beszélgetésekre, amikor a személyhez szóló kérdéseket megkerülve, amolyan egyházi pletykálkodás és te- re-fere folyik a legkülönbözőbb lényegtelen dolgokról.

Pedig minden ilyen találkozásban Jézus, a Krisztus akar velünk beszélni. Lényeges ügyről, személyes kérdésekről. A samáriai asszony számára így lett döntő eseménnyé, élménnyé a Jézussal való beszélgetés. Én vagyok a Messiás, én vagyok a Krisztus — jelentette ki neki Jézus. Én vagyok az, akit várnak, akire szüksége van az embernek. Szüksége van, hogy lássa az Istent. Necsak vélekedjék, találgasson, vitatkozzon Isten felől, vallásról, egyházról, hanem megismerje Istent hatalmában, szeretetében, törvényében és igazságában. Döntő dolog, hogy az igében és igehirdetésben Isten jön felénk és felfedi az ő személyének titkát. Döntő dolog, hogy így is hallgassuk az igét, mint akik mindig többet és többet akarunk tudni róla önma- gától.

Szükségünk van Krisztusra, hogy szembetalálkozzunk önmagunkkal: „mindent megmondott nekem.” Nemcsak arról van szó, hogy sokszor bebizonyosodik önismeretünk téves volta, vagy az emberek rólunk alkotott véleményének egyoldalúsága. Jézus úgy beszél velünk, hogy^ abban feltárul előttünk életünk egésze, de különösen is fény'esik arra, hogy hol a baj. Míg magunk könnyen vesszük, vagy eltakarjuk, míg, mások nem tudnak róla, esetleg ismerve sajnálkoznak, szidnak vagy csemegéznek rajta, — Jézus nyíltan és világosan beszél róla. Szigorúan és szeretettel. Mint az orvos, aki felismerte a betegség súlyosságát és minden kihatását és gyógyítani akar. Mert ebből a beszélgetésből az is kitűnik, hogy történnie kell és történhetik is valami, ami a bajnak véget vet. Lehet másként élni. A bűnöktől szabadulva, erőt nyerve megbékélten és hasznosan. Az erkölcsi zűrzavartól tisztaságra, az önző vágyak kielégítésétől mások boldogságának szolgálatára, az együttélést megrontó magatartástól a közösség építésére eljutva.

Krisztus azért akar velünk beszélni, hogy mindenre választ adjon. Szükségünk van az ő útmutatására és tanácsára. Egyéni és közösségi életünk napról-napra új kérdéseket vet fel. Az emberi vélemények és magatartások sokszor szembefeszülnek egymással. Dönteni kell. Állást kell foglalni, valahová tartozni kell. Ismerve minden szó és tett súlyát és hatását. Egyébként maga a történet is, amellyel az igében dolgunk van igazolja, hogy égy személynek, egy asszonynak a megnyilatkozása milyen nagy hatásúvá lehet. Jézusnak van válasza a kérdéseinkre. Ez a válasz talán nem kazuisztikus, kikapcsolva az egyéni döntés lehetőségét és felelősségét. De semmi esetre sem dodo- nai, hogy az ember ne tudna különbséget tenni jó és rossz, igaz és hazug, veszélyt rejtő vagy segítséget nyújtó között. A választ mindig az a Krisztus adja, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal (1, 14). Olyan döntésekre indít igéjével, amelyeket áthat a bűnt és nyomorúságot legyőző emberszeretet és az ember istengyermeki méltóságát megbecsülő igazság.

Jézus beszél velünk, hogy a felszínről a mélyre jussunk, a tévhittől az igazságig, a bizonytalanságtól a vallomásig: Te vagy a Krisztus. Mezősi György

Rozi néni mosolya

Halálakor egy fényképet tettem asztalomra. A tavalyi püspöklátogatás első perce. A parókiához kísértem a püspököt. Közöttünk a háttérben Rozi néni lépked. Kezében énekeskönyv, fehér zsebkendő és az arcán mosoly.

Nem volt soha főhős. Szenzációk középpontjába sohasem került. A gyülekezetben sem volt soha szólista. Vasárnaponként ott ült szerényen hátul, megszokott helyén a többiek között. Velük énekelt és imádkozott, adakozott és dolgozott. Karrierre sohasem vágyott. Talán csak a halála volt rendkívüli. A Bazan Bo- riska esküvőjén, a vidám jókedv kellős közepén elesett és nem mozdult többé.

Mindig mosolygott. S a mosolyáért írok most róla. Ez volt az ő legjellemzőbb vonása, elmaradhatatlan kísérője. Ebbe sűrűsödött össze egyszerű életének minden szépsége, így ismertem meg tíz év előtt egy kora tavaszi reggelen, amikor jött segíteni a lakásrendezésnél, s a kelő nap fényében ránk mosolygott az udvaron: ,fHát meqjöttek? Isten hozta magukat!” S így láttam utoljára is, mosolyogva, a pékműhely udvarán. Sütnivalókat hozott. Készült a mennyegző- be.

Kitűnő humorérzéke volt. De hahotázni sohasem hallottam. Mint valami tiszta, áttetsző forrásból tört fel leikéből a mosoly, szelíden és mesterkéltség nélkül. Mélyről mosolygott. A lélek mélyéről, ahol Isten kegyelme rendet tett. Ügy mosolygott, mint aki tudja, hogy nem érdemes komor képpel járkálni a világban, mert a mosolyé a jövő. Erő volt a mosolyában és bölcsesség. Hányszor felvidított

— GYERMEKSZERETÖ, öszta,

leinformálható, nyugdíjas védőnő, óvónő, özvegy papné féléves gyermekhe.- kis háztartásba bejárónak felvétetik. Telefon: 3S3—<iő8 este ’S—10 óra között.

engem is! Mennyi tanácsot adott! De rosszat senkiről sem hallottam róla. Pletyka, rágalom nem volt kenyere. így lett számomra Rozi néni az egészséges, keresztyén lelkűiét szimbóluma.

A falu napszámos rétegéből származott, s tudom, sok harc volt a mosolya mögött. Kemény és elszánt harc gonddal, szegénységgel, bánattal, gyász- szál. De győztes harc, amelyből végül is mindig bátran előre tekintő reménység született. Reménység mosolya ...

Szomszédok voltunk. Naponként találkoztunk. S alig tudnám szavakba foglalni, mit jelentett nekem, s családomnak ez a szomszédság. Luther a Kis Kátéban azt tanítja, hogy a jó, megbízható szomszédok is a mindennapi kenyérhez tartoznak, amelyért a Miatyánkban könyörgünk. Egyetlen napon nem nélkülöztük ezt a kenyeret. Gyakran roskadásig terítve volt vele asztalunk. Rozi néni meghallgatott imádság volt. Szeretetének ezer ötletével lepett meg bennünket mindig újra. Jóság és mosoly: édestestvérek. Ez volt az ő szomszédsága.

Temetésén a Bárány menyegzőjéről szólt az ige, ahol reménységünk célhoz ér és nyilvánvaló lesz, hogy azoknak volt igaza a földön, akik mosolyogtak.

Nézem a képet az asztalon. Csak most figyelek fel reá: hiszen itt mind a hárman mosoly gunk! Imádságra dobban a szívem: Istenem! Add, hogy mindig igy legyen! Ahol csak keresztyének élnek a földön, mindnyájan jóság és reménység mosolyával menjünk a nagy mennyegzőre, — Feléd’

Bóka Zoltán

— EKE MŰSZAKOS KONTRÁI DOLGOZÖT keres felvételre az Evangélikus Teológus Otthon. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet az Otthon igazgatójánál; Budapests VliX., Üllői ét S4,

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1876. február >-án

Deák tér de. 9. (úrv) dr. Kékén András, de. 11. (úrv) dr. Hafen- scher Károly, du. 5. Trajtler Gábor, du. 6. szeretetvendégség: dr. Kékén András. Fasor de. fél 10, de.

11, du. 6. Dózsa György út de. fél IC. Üllői út 21. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. S. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Aradi András, de.

12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Francisco Guidó, de. 11, du. 6. Francisci Guidó. Kőbánya de. 10. Sülé Károly. Utász u. de. 9. Veö- reös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Sülé Károly. Zugló de. 11.

■ (úrv) Boros Károly, du. 4. szeretetvendégség. Rákosfalva de. 8. Bízik László. Gyarmat u. de. fél 10. (úrv) Boros Károly. Fóti út de. 11. Benczúr László. Váci út de. 3. Solymár Péter. Frangepán u. de. fél 10. Solymár Péter. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matúz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner

— ötvened vasárnapján az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári Igéje: 1 Kor 13, 1—13; az igehirdetés alapigéje: Jn 4, 25—30.

— A FEJÉR—KOMAROMI

EGYHÁZMEGYE egyhangúan megválasztott esperesét, Nagy István tatai lelkészt ünnepi istentiszteleten és rendkívüli egyházmegyei közgyűlésen iktatta be hivatalába február 4-én a tatai imaházban D. dr. Ottlyk Ernő, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke.

— A KELET-BÉKÉSI EGYHÁZMEGYE lelkészi munka- közössége január 30-án Békéscsabán tartotta ülését. Áhítatot Kiss György, igehirdetési előkészítőt Mekis Adóm esperes, előadást Dedinszky Gyula és Kertész Géza tartott. Mekis Ádám esperes az időszerű kérdésekről tájékoztatta a lelkészeket.

— A NÓGRÁDI EGYHÁZMEGYE lelkészi munkaközössége január 29-én Balassagyarmaton tartotta ülését Űrvacsorát osztott Szabó István. Igehirdetési előkészítőt Kühn Ernő, előadást Polóny Zoltán és Babka Tivadar, korreferátumot Záborszky Csaba, tájékoztatót Gartai István esperes tartott

— FASOR. A gyülekezet januári szeretetvesndégségén Bolla Árpád dunakeszi-alagi lelkész tartott előadást iraki útjáról, ismertetve az „emberiség bölcsője” ^tájait, bibliai emlékeit, mai társadalmát, problémáit és mai magyar kapcsolatait

Vilmos. Rákospalota MÄV íelep de. 8. Rákospalota Kistemplom de. 10, du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Sashalom de. 9. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Szita Istvánná, de. 11. (úrv) dr. Niklot Beste püspök, du. 6. Várady Lajos. Torockó tér de. fél 9. Csákó Gyula. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső, de. 10. (úrv) Fülöp Dezső. XII. Tarésay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Csengödy László. Budakeszi de. 8. Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. D. dr. Ottlyk Ernő, du. 5. szeretetvendégség. D. dr. Ottlyk Ernő. Kelenföld de. 8. de. 11, du. S. Németvölgyi út de. 8. Nagytétény de. fél 9. Visontai Róbert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11.

— HELYREIGAZITÄS. Lapunk január 25-i számában közölt „Azt mondják nem vagy” című versbe sajnálatosan sajtóhiba csúszott be. Az utolsó két sor helyesen így hangzik: „hogy a magasba repüljek: Tehozzád”.

— HALÄLOZÄS. Dr. Ugrik Kálmánná, sz. Csemez Margit, életének 73. évében január 18- án elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása január 20-án volt Oroszlányban, majd hamvait a kiskőrösi evangélikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

— Dr. Kiszely József, a bu- datjest-fasori gyülekezet legidősebb presbitere és tb. felügyelője 87 éves korában csendesen elhunyt. A presbitérium és a gyülekezet nagy részvéte mellett temették a példamutatóan hűséges igehallgatót. „Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg, Uram, hűséges Istenem ...”

Fabők Ferenc ny. mező- berényi lelkész, életének 69. évében január 19-én Szarvason elhunyt. Temetése január 21-én volt Szarvason Kovács Pál és Székács Sámuel lelkészek szolgálatával. „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három, ezek közül pedig legnagyobb a szeretet”.

— özv. Nagy Lászlóné, sz. Rózsa Eszter, Nagy Tibor székesfehérvári lelkész édesanyja, életének 89. évében, január 25-én elhunyt. Temetése január 29-én volt a székesfehérvári evangélikus temetőben „A szeretet soha el nem fogy”.

„És maga mellé vévé« a tizenkettőt, monda nékik: Imé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az Embernek Fián, amint a próféták megírták.” (Lk 18, 31)

VASÁRNAP. — „Jézus, Dávidnak Fia könyörülj rajtam!” (Lk 18, 31—43). Így kiáltott a jerikói vak koldus. Kiáltott és nem üvöltött. Jézus közelsége váltotta ki belőle ezt a kiáltást. Ezért nem tudták elnémítani. Jézust kellett volna közeléből eltávolítani ahhoz, hogy ismét visszasüllyedjen némán reménytelenségébe. Kiáltása bántotta az emberek dobhártyáját. Jézus gyönyörködött benne, „a te hited téged megtartott” — ezt mondta a vak koldusnak. Nem egy összeroppanó idegzet, hanem a hit hangja szólt kiáltásából. Ezért került bele ez az egykor fülsértő kiáltás az egyház isten- tiszteleti rendjébe. Milyen jó, hogy amikor a tanítványok nem értik Jézust, tragédiát szimatolnak, egy vak koldus „kyrie eleison”-t énekel!

HÉTFŐ. — „Nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el” (Lk 13, 31—33). Milyen rendíthetetlen Jézus engedelmessége. Bámulatra méltó bizonyosság tölti el. Se ravasz tanács, se megfélemlítő hír nem térítheti el Jeruzsálembe vivő útjáról. Általa állhatok meg én is a hitben, maradhatok meg az egyház útján. Hányszor akar visszatartani „lelki testvérek” jó tanácsa vagy fenyegetőzése az engedelmesség keskeny útján. A Jézusba vetett hit azonban bölccsé és bátorrá teszi szívemet

KEDD. — „Ha valaki énutá- nam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem” (Lk 9, 18—23).

Fontos szerepet tölt be Jézus ajkán ez a kis szó: „szükség”. Ő szükségesnek látja szenvedését és halálát. Nekünk van rá szükségünk. Erőtlensége erőnkké válik, halála életünkké. így lesz Istennek Krisztusa a mi Krisztusunkká. Így teszi lehetővé, hogy kövessük. Követni azt jelenti: ő megy elöl, a győzedelmes, a diadalmas; én pedig nyomdokába lépek. Amikor követésére hív, győzelmében való részesedésre hív. Két dolog tartozik azonban Krisztus követéséhez. Meg kell tagadni önmagam. Le kell mondanom arról, hogy én diktáljak tempót neki és én csináljak programot. Fel kell venni a keresztet mindennap. Bíznom kell abban, hogy a követéssel együttjáró nehézségek és terhek elviselhetők. A mi küzdelmünk csupán utóharc.

SZERDA. — „Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézéstek” (Mt 6, 16—21). A hamis böjtöléstől féltünkben megfeledkezünk sokszor az igazi böjtről. Az igazi böjt vidám böjt. Amikor imádkozom, igét hallgatok, Isten fordul felém. Meggazdagít. Megszünteti ürességem. Örömmel tölt be. De ehhez jó rend és fegyelmezettség szükséges. Az emberek között sem lehetek böjtölés híján, ha igazán szeretni akarom őket. Gondoljunk a beszédre. Nem kell némaságot fogadnom, mint egy karthauzi szerzetesnek, de néha nem ártana kissé elhallgatnom és nagyobb figyelemmel, érdeklődéssel hallgatni a másikra.

CSÜTÖRTÖK. — „Én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges” (Móz. 15, 1—6). Még a csillagokat is felhasználta Isten arra, hogy Ábrahám kétségeit szétoszlassa és keserűségét elvegye. Ábrahám nem ellenkezett, készséggel fogadta a biztató szót. Mennyivel nagyobb bizonyságot adott nékünk Isten. mint Abrahámnak arról, hogy szeretete paizs és életünk meggazdagítója!

PÉNTEK. — „Akkor felhasad mint hajnal a te világosságod” (Ézs 58, 5—12). Néha elveszítjük önmagunkat, önmagunkba merülünk. Tipró- dunk. Ez a csökönyös magunk- bazárkózás, saját lelkünk gyötrése — ez lenne a böjt? Isten az önmagába görbedt ember tekintetét kifelé irányítja, a bajbanlevőkre, szegényekre, megkötözöttekre, le- igázottakra és éhezőkre. Az igazi böjt felszabadulás önmagunk fogságából a másik ember, a testvér számára.

SZOMBAT. — „Könyörgéssel és böjtöléssel” (Mk. 9, 14—

29). Vannak nehéz esetek és nehéz emberek. Jézus szeretetének hatalma fölébe nő ezeknek is. Nehéz ember a történetben szereplő, a jelek szerint súlyos epilepsziában szenvedő gyermek. Az evangélium ennek a történetnek elbeszélésével nem arra biztat, hogy csodákat tegyek. Inkább arra. hogy a környezetemben levő nehéz embereket is Jézus hatalmában lássam. Általuk buzgóbb imádságra és fegyelmezettebb életre nevel. Jézus számára különben egyikünk se könnyű eset.

Benczúr László

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Országos Egyhás Sajtóosztályának lapja

Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó:

D. Koren Emil

Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budapest. VIII., Puskin u. 12.

Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VBX Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 29 211

70.0071

Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás

Felelős vezető:

Soproni Béla igazgató

IMÁDKOZZUNK

Űr Jézus Krisztus! Köszönjük neked, hogy sz élet országútién megszólítasz és beszélsz velünk. Köszönjük, hogy szavad kijelentés magadról, őszinte beszéd rólunk, segítség az életre, útmutatás a cél felé.

Kérjük, igéd segítsen szembenézni önmagunkkal, Lelked adjon erőt győzni bűneinken. Tégy bennünket hasznossá magad és embertársaink javára. Szavunkat és tettünket tedd őszinte bizonyságtétellé rólad.

Áldd meg házunk népét, gyülekezetünket, népünket és az egész emberiséget békével, egyetértéssel és boldog jövővel. Ámen.

Fél ember három ellen

Dermedten lóg a levegő. Apró madárkák ülnek reménykedve a villanyhuzalokon. A templomra fagyos ködfátyol borult. A park virágai megkó- rósodva remegnek. Szenved a világ.

A színházátjárón barázdált arcú férfi lépdel. Városi bundájának prémje kalapja széléig felhajtva. Szemben vele, a parkon át irhabundás férfi igyekszik. Az átjárónál összetalálkoznak. Megörülnek. Kezet fognak.

— Hideg van — szól az irhabundás.

A városi bundás széthúzza száját, s majdnem könnyezve mondja:

— És éppen most utasította vissza az ipari osztály azt a palackos gáztűzhely iránti kérelmemet. Azt mondják, sok az igénylő, kevés a gáztűzhely. Kell a vidékieknek, meg a perifériának. S hogy a 2800 havi fizetésem se teszi indokolttá kérelmemet.

Az irhabundás megértő ember:

— ilyen a bürokrácia. Emőkém. Én is ebben a hajóban evezem. Nálam be van ugyan

vezetve a gáz, de mit érek vele? Három apró szoba, két apró gyermek. A lakáshivatal csak ígérget. Alattunk fél emelettel éjfélig zajos étterem. Feleségem a második műszak után éjjel tér haza 1700-ért. Autóm idegen garázsban rostokol. Hiába szedünk össze 4 ezret, nincs boldogság.

A park szélén feltűnik két karcsú láb, s egy galambszürke teddiberbunda. Valahol a gallér körül, a kalap alatt fitos orrocska, s két fekete szem lapul. A bundások már a lábáról felismerik. Kétfelé húzódnak, lendületesen kalapot emelnek. A teddiberbunda a két férfi között lehorgonyoz. Tavasz illata terjeng a dermedt télben: egy egész drogéria. Két torzsa közt egy virágszál. Ömlik belőle a gondolat:

— Jé Ernő, jé Tivadar!... hogy hova megyek? Óh, én szerencsétlen, hát az Otépéhez. Negyvenezrünk van bent, de kell a csodának az a kis rozoga Trabant. Fiatat, vagy Moszkvicsot akarunk venni tavaszra. S mi, akik soha senkinek nem tartoztunk, képzeljék, most hitelt veszünk fel. Értik: hitelt! Fess dolog, mi? Szörnyű. — Megingatja kis fejét. — Életszínvonal? Nekem aztán dumálhatnak. Igaz, Emőke? Pá-pá!

A két bundás sóvárogva néz a távolodó teddiberbunda után.

Hirtelen éles fütty hasítja át a dermedt csendet.’Akár nyármelegben burjánzó kismadár: tralla, tralla, tnlláré-tralla! S feltűnik az átjárónál az énekes csalogány: fiatalember hajadonfővel, kiskabátban, nyakán hanyagul átvetett sállal. Két keze nadrágzsebébe süly- lyesztve. S jön! De hogy jön?: szétvetett lábbal. Amint lép, csípője fordul egyet. Bal lába mereven lódul előre, jobb lábával szinte kaszál. Minden lépése munka, szenvedés. Lassan jön a nyomorék. A két bundás széthúzódik a kaszáló lábak elől. Nem szólnak. Kivárják, míg elhalad. A nyomorék pedig jön. Tulajdonképpen a ballal lép csak, jobbját melléhelyezi. Végre a két bundás elé ér. Megáit A füttykoncertet is vihenteti. Nézi a két barázdált homlokot, gondtól terhelt arcot. Tűnődik magában. Két markát kiveszi nadrágzsebéből, nyitott tenyerén

megcsillannak az 1—2 forintosok. Tiszta szívből szól:

— Az urak nagyon fázhatnak. Jöjjenek, igyanak meg velem egy jó forró feketét, itt a színe ház presszójában.

De válaszra nem méltatják, csak tágra mered a szemük,

— Kérem, kérem, ha nem fogadják el, úgy magam sem iszom. — Azzal visszadugja két pénzzel teli markát a zsebébe, s nagy munkával, éles trillázással vonszolja magát tovább. Elbiceg a színházpresszó előtt, át az úttesten, s már kapaszkodik is fölfelé a templom meredek lépcsőjén. A két bundás férfi szemével addig követi a nyomorék fiút, míg el nem tűnik a templom ajtajában. S ekkor mindketten azt érzik, hogy ott belül, önmagukban, ahova soha nem tapogatnak a külsőt örökké bírál- gató szemükkel, egyszerre megmozdult valami. Amit se bunda, se lakás, se gáztűzhely, ‘se autó, vagy nagy fizetés soha nem pótolhat.

A templom már levetette magáról ködiátyolát. A tisztuló égen felparázslik fagyosan a kikeletet hozó drága napsugár, Dénes Géaa