Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-12-27 / 52. szám

Az élet szolgálatában 1 Jn 1, 1—4 Századunk a technikai hírközlés és információ ragyogó kor­szaka. De mégsem nélkülözheti az élő emberi hangot. Ha va­lami világra szóló esemény történik, a hírközlés szürke kis­emberei a sarki újságárusok rekedt hangon rikácsolják: „Rend­kívüli kiadás! Ember a Holdon!” Az utcán siető emberek fel­figyelnek. önkéntelenül pénztárcájukhoz nyúlnak. Aprópénzt keresnek. Veszik a lapot. Isten az egyszerű, meleg emberi hangot használja fel arra, hogy hírül adja az emberiségnek az egész világot érintő nagy karácsonyi eseményt: Isten a Földön! A karácsonyi Gyermek, Jézus, a testben megjelent Isten! Mai igénk János apostol bizonyságtétele. Istennek az egész világot kozmikus erővel átfogó szeretetéről beszél. Jézus sze­mélyében az Elet, az Elet igéje belépett az emberiség történe­tébe, sorsközösséget vállalt velünk, hogy szívünkben új életet teremtsen. Mellőz minden érzelgős karácsonyi hangulatot. A lényegre fordítja tekintetünket: Jézus maga a látható, beszé­lő és hallható élő Isten. Az élet forrása, annak belső tartalma és végső célja. Isten megváltó szeretetének hordozója és meg-* valósítója. Karácsony Isten végső döntése a bűnös világról: Életre ítélt minket, mert Jézus megtörte a bűn és halál hatal­mát. Jézus az új életet teremtő ige, az egyetlen, igazi karácso­nyi ajándék. Ezt az ajándékot Isten nemcsak egyes kiválasz­tottaknak adja, hanem minden embernek és népnek a földke­rekségen. Isten új életet adó szeretete felrázó, felelősséget ébresztő, aktivizáló erő: Nem enged minket önelégülten sütkérezni e szeretet fényében. A legnagyobb ajándék minket szolgálatba állít. A Jézustól kapott bűnbocsánat és új élet arra ösztökéli a hivő embert, hogy az élet szolgálatára teljes erővel, szívvel és lélekkel odaszánja egész életét. Az egész egyház népe számára ez a szolgálat azt jelenti, hogy szavainkban, cselekedeteink­ben Jézus szeretetének kell tükröződni, hogy az emberi életet szebbé, jobbá és tartalmasabbá tudjuk tenni. Szolgálatunk horizontjába beletartozik az egész emberi élet síkja. Ma világosan látjuk, hogy a legkisebb körből, a család­ból kiindulva, koncentrikus körökben egyre táguló az emberi­ség életéért végzett szolgálatunk területe. Karácsony kötelezé­se Luther szavaival fogalmazva ez: legyünk embertársaink Krisztusává. Gyakorolnunk kell alázatos, segítő szolgálatunkat mindenütt, ahol szomorúság van, ahol gondokat, bajokat kell orvosolni, ahol az emberek életének szebbé és jobbá tételén fáradoznak, ahol az ember életéért és egészségéért folyik a küzdelem, ahol békétlenség, háború gonosz erői tombolnak, hogy ezek meg­szűnjenek és az élet diadalmaskodjék a pusztítás erői felett. Szívünkön kell hordozni azoknak a népeknek ügyét, akiket az emberi önzés és hatalomvágy koldussá tett és emberi méltó­ságától akar megfosztani. Szolgálatunkba beletartozik a földi békesség megvalósításáért folytatott küzdelem vállalása. Krisz­tus szolidaritása az emberiséggel arra kötelez, hogy mi is sors közösséget vállaljunk népünkkel, fáradozni tudjunk hazánk felvirágoztatásáért. Közösséget tudjunk vállalni minden jóin­dulatú emberrel, akik a világ kínzó kérdéseinek megoldásán fáradoznak. Krisztus útja az embertárs életéért való szolgálat útja eb­ben a világban. Nem uralkodás a világ felett, de nem is a vi­lágtól való elvonulás, hanem önmaga odaszánása a világ javá­ra. A mi utunk és szolgálatunk sem lehet más. Ez a „megta­lált” élet útja. A másokért élő egyháznak van jövője a világ­ban. \ Az élet szolgálatában tevékenykedő embernek van igazi, ma­radandó karácsonyi öröme. Az ünnep fénye és ragyogása el­szürkül az utána következő hétköznapokban. De éppen az az ünnep rendeltetése, hogy hitet, erőt és reménységet gyűjthe­tünk a mindennapi élet megoldandó feladataihoz. Hitünk és az emberi életért végzett szolgálatunk próbaköve a hétközna­pok sokasága. Aki ezekben helytáll és hűségesen szolgál, az értette meg a karácsonyi evangéliumot. Garami Lajos Imádkozzunk Mennyel Atyánk! Hálát adunk Neked, hogy Jézus Krisztus­ban Te magad jöttél közénk a Földre, hogy világot átölelő szereteteddel új életet teremts közöttünk és általunk. Indítson minket ez a szeretet új életre és embertársainkért való odaadó hűséges szolgálatra életünk minden napján, hogy ezáltal kamatoztathassuk a világban azt a szeretetet, melyet Jézusban kaptunk. Ámen. ÚJBÓL MARSHALL LESKELŐDÉSEK Az Amerikai Lutheránus Egyház (LCA) minneapolisi zsinata újból elnökévé válasz­totta dr. Robert Marshall ed­digi elnököt. Marshall két év­vel ezelőtt vette át ennek az amerikai evangélikus egyház­nak a vezetését, amikor dr. Franklin Fry meghalt. Mar­shall a szavazatok 92 százalé­kát megkapta már a választá­sok első menetében. A 33 tagú Végrehajtó Bizottságba egy 16 éves új tagot is beválasztott a zsinat. Hiába a gyermeki kíváncsi­ság! A kis látószögű kulcs lyuk­nál izgultam egykor és fülel­tem az ajtókon, mi a helyzet odaát a másik szobában? Gyermekkori rossz tulajdon­ságom megőriztem. Ha utazom, neveletlenül hajolgatok az új­ságolvasók fölé. Hiába, a női kíváncsiság! Ha történik valami, vagy párbe­széd folyik, mindenhol odafi­gyelek — most már nagyobb látószögben — mi a helyzet odaát a másik ember fejében? így leskelődöm és beszélgetek. „MINDENNAPI KENYERÜNKET.. Valahol már olvastam, meny­nyi Budapest kávéfogyasztása, s bár a számot elfelejtettem, de biztos elég sok lehet, mert azt mondják a külföldiek, hogy fővárosunknak kávéillata van. Részben a lépten-nyomon hí­vogató vácimihályos presszói­tól, részben az ABC-k és Kö­zértek darálóitól, ahol sok­sok család duplájának alap­anyagát őrlik. Most is sor álL Van aki fél- kilóhyit darál egyszerre. Nagy család, öregasszony áll előttem. Zsebéből üres dobozkát vesz elő s a daráló környékén szét­szóródott barna szívdobogást összesöpörgeti. Tökéletes mun­kájának eredménye legalább három jókora dupla. Még meg­köszöni kedvesen, hogy türel­mes voltam s ki ballag zsák­mányával. Előttem meg földereng vala­mi hasonló József Attila életé­ből ... azzal a különbséggel, hogy akkoriban szénnel csi­nálták ugyanezt. Változnak az idők. KÁNTOR-REFLEX Meséli a kántorfeleség: — Ha a férjem mélyen al­szik reggelente egyszerűen le­hetetlenség életet verni belé, De újabban pompás cselhez folyamodom. — Éspedig? — Kimegyek az előszobába és elrikkantom magamat „ÁMEN!” Erre egyből kiugrik az ágyból és elkezdi az „A te áldott beszéded”-et. Mint egyébként. k£t bizarr Alighogy felment a lelkész a szószékre, megérkeztek a ke- resztelősök. A bébi meghallván a pap hangját, néhány pere múlva keservesen sírásra fa­kadt Pedig még nem is értette. * {Régi eset, de valami miatt vélelenül most jutott eszembe). „A gyülekezet döntő vállal­kozás előtt áll, aminek kivite­lezését szeretné a lelkész vasár­nap alaposan megbeszélni a hívekkel. Felmegy a szószékre és ezzel kezdi: — Keresztyén Gyülekezet, testvéreim a Jézus Krisztusban! Ma nem lesz pré­dikáció, ma valami fontos mon­danivalóm van.” LELKÉSZEK EGYMÁSKÖZT Telefonbeszélgetés. — Szóval akkor számítha­tunk rád most vasárnap! — Na jó, vállalom, bár aznap ez lesz a negyedik. —• Előre is köszönjük! Aztán majd az egyházfi odaadja a helyettesítési díjat. — Az a legkevesebb, kérlek! * — Nem is mondtad még, milyen az új káplánod? — Biblikus. — ? — Mindenre azt mondja „igen, igen”,aztán nem csinál semmit, LOGIKA . Az istentisztelet csak 11-kor kezdődött, de a keresztelendő gyermekkel már a templom­kapuban toporgott a család fél órával a harangszó előtt. Odaszól a lelkész az egyház­finak: — Miért jöttek ezek ilyen korán? — Biztos koraszülött a gye­rek. »IVAT Paplány az édesapjához: — Apa! Vedd meg nekem karácsonyra azt a szép stólát! — Azt hiszem lányom nem fog menni, mert kevés a stóla. — De apa! Olyan jó lenne az a szép piros stóla! — A piros stóla még keve­sebb lányom. HIHETETLEN Noé történetét hallották a gyerekek a vasárnapi iskolán. Miután sajnálkoztak egy data big a majdnem egészen kipus& tűit emberi fajon, az egyifc megkérdi: — És tessék mondani, hogy lehet az, hogy most megint olyan sok ember van a földön? —Tudod, a bárkában nem­csak Noé fiai voltak, hanem néhány lány is, akik már rég­óta Noé házában laktak albér­letben, s mikor vége lett az özönvíznek, fiúk feleségül vet­ték a lányokat s a családban gyerekek is születtek. — De ez még mindig nagyon kevés! — Hát ahogy vesszük, mert Noénak született vagy tizen­négy unokája, aztán amikor azok is felnőttek, ismét meg­házasodtak, nekik is lettek gyermekeik, amikor azok fel­nőttek, azok is megházasodtak, s nekik is lettek gyermekeik és így tovább. —• És tessék mondani, nem unták meg örökösen ugyanazt? — Ügylátszik ... Hhm akkor most énekeljünk tehát egyet, MEGHATÁROZÁS — Tudod, X tipikus négyke­rekes keresztyén. Valahányszor az egyházzal találkozik, min­dig négy keréken gurul. Elő­ször babakocsin, majd taxin m konfirmációjára, az esküvőjén már saját FIAT-jávál, végül pedig a Temetkezési Vállalat tulajdonát képező, szintén olasa márkájú kocsival. KARÁCSONY PROLONGÁLVA A szokásos vasárnap! unal­mában ténfergő pesti kissrác at templomlépcsővel szemben fi­gyeli a már lassan szállingózó embereket. Mozi, — dönti el végre, csakis mozi lehet. Uszodának túl kicsi az átjáróházak meg sokkal piszkosabbak szoktak lenni. ■— Mikor kezdődött itt a mű­sor? — kérdi az első arrafelé siető kövér felnőttől (ugyanis a kövér felnőttekhez valahogy nagyobb bizalommal volt.) — Műsor?! az már vagy két­ezer éve elkezdődött! — Kétezer éve?!? S azóta még mndig azt adják? Jó mű­sor lehet! — Jó műsor fiam. B. Plagányi Erzsébet Betlehemi emlélc Hüllő pehely számra lehel, s e hamvadó máglya rég-izzása holt imája sóhajt a világba. Fehér oltár öröm voltál, lelkünk szűzi násza. Most szemfedő — őt elfedő — hószín zokogása. Fecske Csaba SVÁJCI SEGÉLY PAKISZTÁNNAK A Svájci Evangélikus Egyhá- áldozatainak megsegítésére. A zi Segélyszerv (HEKS) 50 000 svájci vöröskereszt pedig svájci frank gyorssegélyt folyó- gyógyszerszállítmányokaí indí- sított a pakisztáni katasztrófa tott útnak Pakisztánba. Egy naardeni ajtófélfára Comenius hívott ide, $ ti fogadtatok este, fénnyel, meleggel, párolgó levessel, gyümölcs­csel. Izmaimban még a repülőgép székét érez­tem, s már száz észlelnivalóval fogott Hol­landia. Nagyon meghatott a csönd és a sok fény. A repülőtértől Naardenig minden ház ki volt világítva, s itt, Naardenben, ahogy ki­szálltunk a kocsiból, ugyancsak világított minden ablak. Láttam, hogyan éltek, tiszta ruhában hétköznap estén. Folyton az volt az érzésem, hogy karácsonyeste érkeztem ide. Mi odahaza behúzzuk függönnyel az ablakot, ti nem ismeritek a függönyt. Mint akinek nincs mit takargatnia. S nem áll meg senki kandi szemmel az ablakok előtt. Nem érdemes, úgy­is világos az utca, mindenkit látni, mintha filmfelvétel volna. Oldalról is kapjátok a fényt, de felülről is. Szeret a föld és szeret az ég, mondom magamban, ti sokat dolgoztok, pihenjetek a csöndes fény hullámain, este van már. Robog a vonat, melynek nincs füstje, kicsit megrezzen az utca s a kis szálló, ahol lakom, a Gooiland, mely olyan, mintha mézes­kalácsból készült volna. Nagyon kényelmesen éltek, látom, minden csavar a helyén van. Minden gombnyomásra jelentkezik a szolgálatkész erő, mely a falak­ban és csövekben lappang. A falak régiek, az energia hálózata új. Amsterdamban olyan házaknál baktattam, amelyek mentén bakta­tott Comenius és Rembrandt, háromszáz évvel ezelőtt. De állnak még régebbiek is. már-már egymásra dőlve, szorongva, csokoyádébarna falak, hófehér ablakok, mélyzöld ajtók. A, régi Hollandiát átjárja az új, s ez olyan szépen s elválaszthatatlanul itt van, mint múlt és jelen, ami a nemzet szívében egyetlen egy érzés. Boldog az a nép, mely úgy fejlődik, mint a fa, egyik nemzedék kezet fog a másikkal, mint fában az évgyűrűk. Hollandia a hagyomány és a modernség ötvözője. Lám, minden össze­illik, semmi sincs egymás rovására. Ettől az ember könnyűvé válik, mint á madár. Jólesett a tisztaság, amit lépten-nyomon tapasztaltam. A tisztaság az egészséges élet­érzés egyetlen megfelelője. Nincs porszem a levegőben, nincs szemét az utcán, nem potyog a vakolat, nincs bevert lámpabúra, nem látni eldobott cigarettavéget. Ez a városka nyugtató és engesztelő. A holland ház nagyon ember- szabású, jólesőn közeli minden kilincs, min­den ablak. Nincs pöffeszkedő házforma, ahogyan nincs reklám, ismeretlen fogalom a házmester, s szilárdak az árak. A férfiak sokat dolgoznak, az asszonyok még többet. Voltak holland századok, amikor a férfiak tengereken jártak, katonáskodtak, keresked­tek, a háztartást az asszonyok vezették s a nevelést is. Mondják, majdnem matriarchátus jött létre a kis országban a szép bútorok, sza­bályos földek és csatornák között, ahol olyan virágmezők láthatók, mint nálunk a búza­mezők. Száz piktor élt itt, aki megörökítette ezt a tájat s a merengő polgárokat, ünnepi ruhában, éjjeli őrjáratban, vagy orvosokat boncolás közuen, aranyló barna háttérrel. Ez a régi Európa, régi szokásaival, türelemmel és jó modorral. Amsterdamban csak a piszkos, szakállas hippik lopják a napot, de a hollan­dok nem veszik őket észre, nincs idejük, dol­goznak, s közben egy ordináré szó sem hallat­szik. Elveszítették Indonéziát, a nagy gyarma­tot, melyet emlőként szívtak, s az indonézek most gazdasági szövetségest keresnek Német­alföldön. Engem Comenius hivott ide, de kimeresz­tettem a szemem, megnéztem Hollandiát. Co- meniusról megbeszélés folyt a Holland Aka­démián, főként a cseh delegátusok szólaltak fel a háromszázadik évfordulón. Én a magyar küldöttség nevében szóltam. Azt a Comeniúst magyaráztam, akit Szeges Jánosnak hívtak, s aki okosságot és békességet hagyott ránk, csehekre és magyarokra. Másnap Naardenben, a sírjánál, amikor leraktuk mi is nemzeti­színű koszorúnkat, a holland igazgató, Come­nius múzeumának vezetője, már elfogadja s hirdette az író magyar származását. Ezért jöttem ide, e halkszavú országba, ahol az emberek értik a világos szót, csak el kell mondani. Vasárnap gépkocsi vitt el Hollandia most is zöld mezőire. Megcsodáltam az autóutat, a kertészkedő mezőgazdálkodást. Láttam egy várkastélyt, legelésző fekete-fehér teheneket. Leidenben délben megfogott a harangjáték s a Szent Péter katedrális óriási arányai. Egy kis nemzet, mely kis térfogatú házakat épített, meggyőződését nagyszabású templomokban fejezte ki. S az istenfélelem élő valóság ma is. Láttam, hogyan vonulnak a fiatalok nem templom-nézésre: istentiszteletre. Zandvoort- ban szemben találtam magam a háborgó ten­gerrel. S míg elnéztem a fáradhatatlanul tá­madó hullámokat s szívtam a kettős levegőt, az édeset és a sósat, amely fölöttünk talál­kozott, eszembe jutott a hollandok bátorsága. Vagyis, hogy ők szembeszálltak a tengerrel, nem féltek tőle, véglghajózták, meghódították. Nem féltek a spanyoloktól sem, akik leigázták őket, mint minket a törökök. Délután Ams­terdamban láttam a régi iskolahajót, ahol tengerészeket nevelnek a változatlanul fontos szembeszállásra. Roppant forgalom, századok óta. Sose felejtem el Etát, aki teológiát végzett s most pszichológus s folyton mosolyra áll a szája, ő vitt a kocsiján országnézésre, s vissza­térve Amsterdamba, barátaimmal együtt ven­dégül látott finom ízléssel berendezett ottho­nában. Ez a gyakorlati humanizmus. Még el­vitt a Rijksmuseumba is, hogy kívánságom szerint megnézzük Rembrandtot, aki a világ legszebb realizmusára neveli a hollandokat, s egész Európát. S láttam Mikulást, aki minden sürgős üzleti és idegenforgalmi érdeket le­gyűrve már november közepén vígan megje­lenik Hollandia városaiban, síppal-dobbal, gyermekek, ifjak, felnőttek felvonulásával, még nagyobb fénybe borítja az esti Hollan­diát, mint amilyen megszokott itt. Egy ter­mészetes, realista észjárású nemzettel talál­koztam. Itt voltam, s megszerettelek, okos emberek. Szalatnai Rezső

Next

/
Oldalképek
Tartalom