Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-12-27 / 52. szám

XXXV. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM 1970. december 27. Ára: 4,— Forint M indazt, ami az első kará­csonykor történt többféle­képpen fogalmazhatjuk meg. Mondhatjuk azt is, hogy „meg­nyílt felettünk az ég és Isten kegyelmével fordult felénk”. Azt is mondhatjuk, hogy „meg­született a Megváltó, aki meg­szabadít bennünket a bűnnek és a halálnak hatalmából”. így is fogalmazhatunk: „Békesség szállt a földre”. Egyik szép énekünk szavaival élve ezt is mondhatjuk: „Eljött hozzánk az üdvösség”. Mindegyik fogal­mazás valamit felvillant abból a gazdag valóságból, amit ka­rácsony jelent. Mindig kará­csony teljes gazdagságát kell magunk előtt látnunk, az egész gazdagságból kell élnünk és az egész gazdagságot kell ünne­pelnünk. 1970 karácsonyán ebből á gazdagságból kiemeljük kará­csonynak azt az ajándékát, amelyet ez a mondat jelez: „Testvérünkké lett!” Jézus Krisztus, Isten Fia, testvérünk­ké lett! Magára vette az embe­ri testet, valóságos emberré lett. Nem mint fölöttünk élő, elérhetetlen istenség'közelített meg bennünket, hanem olyan hús-vér ember lett, mint mi vagyunk. Így lett testvérünk­ké. A zzal, hogy Jézus Krisztus L testvérünkké lett, oz em­beri méltóságot erősítette meg. Isten az embert „saját képére és hasonlatosságára teremtet­te”. Ennek a meghatározásnak teljes gazdagságát kimeríteni soha nem tudjuk. Annyi azon­ban bizonyos, hogy az „Isten- képűség” nagy méltóságot je­lent. Embernek lenni méltóság! Kiváltság! Az Istenhez való hasonlóság mindenesetre azt jelenti, hogy nem „tömegcik­kek” vagyunk, hanem minden ember külön személyiség és ar­ra van hivatva, hogy tükrözzön valamit Istenből, az ö tisztasá­gából, szeretetéből, jóságából, szabadságából, „elhatározó ké­pességéből”, munkásságából, teremtő erejéből. A z emberi méltóságnak nem­csak Istenhez való viszony­ban van tartalma és jelentősé­ge, hanem embernek a másik emberhez való viszonyában is. Az emberi méltóság azt köve­teli, hogy az egyik ember tisz­telje a másikban az „Isten kép­mását”, becsülje személyiségét, sajátosságait. Tisztelje életét, védje azt. Tartsa magával egyenrangúnak. Ne tekintse „másodrangú embernek” csak azért, mert más bőrének színe, más a kultúrája, hite és világ- aézete és mások a sajátosságai, aaint az övé. Az emberi mél­D. Káldy Zoltán tóság azt is követeli, hogy az ember szabadságban éljen és lehetőséget kapjon a benne rejlő tehetségek és adottságok kifejlesztésére és kamatoztatá­sára a másik ember javára. Ez az emberi méltóság azt is kö­veteli, hogy az ember ne ön­magáért éljen, hanem a má­sikért, annak boldogulásáért, anyagi szellemi előrehaladásá­ért Az emberi méltóság így a közösségért, a családért, a tár­sadalomért való önfeláldozó munkában teljesedik ki. Ennek az emberi méltóságnak a meg­becsülését és magasra emelé­sét jelenti az, hogy Jézus test­vérünkké lett. Ez a „testvé­rünkké létei” nemcsak a meg­becsülését jelenti az emberi méltóságnak, hanem egyben felkiáltójeles felszólítás arra, hogy valóban legyünk emberek és védjük a másik ember mél­tóságát. A világ számos Helyén az emberi méltóságot nemcsak veszély fenyegeti, hanem sok­szor ezt a méltóságot meggya­lázzák, összetörik és megszé­gyenítik. Az emberi élet tisz­telete helyett — amit többek között Schweitzer Albert is olyan erőteljesen hangsúlyo­zott — az emberi életek el­pusztítása folyik háborúkban, börtönökben, dél-vietnami „tigrisketrecekben”. A faji megkülönböztetés nyomán „másodrendűvé” süllyesztett emberek szenvednek az „első­rendű emberektől” Afrikában és az Egyesült Államokban. A világ más részeiben pedig az antiszemitizmustól és cioniz­mustól. A fajilag megkülönböz­tetett emberek nem kapnak módot és lehetőséget arra, hogy a bennük rejlő sajátosságokat és tehetséget kifejleszthessék az egész emberiség javára. Kö­zel 2 milliárd ember arcát pe­dig az éhség és a rosszultáplált- ság torzítja el és ezek az éhség­től eltorzult arcok éppen nem tükrözik az „Isten képmását” és éppen nem hordozói az emberi méltóságnak. A gyarmatosítás igájában szabadságuktól meg­fosztott emberek meg vannak fosztva attól, hogy emberi mél­tóságuknak megfelelően ma­guk intézzék sorsukat, döntse­nek sorsuk felől és maguk ren­dezzék be politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életü­ket. Mindez sértés az emberen, az emberi méltóságon, Isten „képmásán”. Jézus Krisztus testvérünkké lett! Jött, hogy a bűn által megrontott „isten-képűség” ál­tala újra megtisztuljon és az emberi méltóságnak becsületet szerezzen. Jött, hogy az embert kiszabadítsa a bűn hatalmából. Rábízta követőire evangéliu­mát, hogy általa ez a szabadí- tás tovább folyjék. Tanítvá­nyainak ma is fáradozniuk kell azért, hogy mindenütt a vilá­gon ember maradhasson az ember. Küzdeniük kell azért, hogy az emberi méltóság meg­becsültessék. Vagyis küzdeniük kell minden ellen, ami az em­beri méltóságot megrontja és csonkítja: a háború, a társa­dalmi igazságtalanság, az el­nyomás, az éhség, a faji meg­különböztetés és gyarmatosítás ellen. Jézus Krisztus tanítvá­nyainak tudniuk kell azt is, hogy nem ők vannak egyedül hivatva arra, hogy küzdjenek az emberi méltóság megbecsü­léséért, mert sokan vannak a világon olyanok, akik más alapból indulnak ki, de ugyan­azért á célért harcolnak: az emberért, az emberiségért, az emberi méltóságért. Kará­csonykor a testvérünkké lett Jézustól kérjünk új erőt ehhez a munkához. 2 ISTEN HOSSZAN KE- • SZÍTETTE ELŐ FIÁNAK ŰTJAT. A Szentírás első lap­jain elhangzott az ígéret Arról, aki majd a bűn legyőzője lesz. Innentől kezdve végigvonul az Ószövetségen a jövendölés: el­jön az Isten Báránya, hogy mindazt beteljesítse, amit Is­ten a prófétákon keresztül üzent. Isten Jézus Krisztusban nyújtja a kinyilatkoztatás tel­jes gazdagságát. Rajta kívül nincsen a világon semmi más kinyilatkoztatás, viszont a Fiú magában foglalja Isten szavá­nak és akaratának teljességét. A karácsonyi evangélium így hangzik: Akit Isten a pró­féták által ígért, ime most nékünk ajándékozta Fiát. Az ádventi várakozás beteljese­dett. Az Ige testté lett. Jézus Krisztus megszületett. 2 KI EZ A MEGSZÜL E- • TETT JÉZUS KRISZ­TUS? Milyen ajándékot nyújt Isten őbenne? A Fiú tökéletesen képviseli ÜNNEPKÖSZÖNTÉS Karácsonykor egy órára megtérünk a gyermekkorhoz — szokták mondani. Euekíoszlányok zsonganak az öregek szivé­ben is: gyermekkori dallam, gyertyafényben ringó szavak... Karácsonykor térjünk meg Istenhez. Biztosabb erő Ö, mint a szálló emlék. Ahhoz térjünk, akivel szemben minden kö­nyörgésünk és hálaadásunk, hitbeli tartásunk és örömünk csak visszhang. Az angyali dicsőségmondás visszhangja. Tőié és ve­le mindig el lehet indulni. Éppen ezért: karácsonykor térjünk meg az emberhez. Az legyen mérté­künk — ne egy órára, de egy életre — amit tőle, az „emberré lett”-től tanultunk jóságban, erőben, szeretetben. A földön bé­ke, az embereknek jóakarat — általa nemesített szavak, s- az értékfedezet mögöttük ő maga. A ma születettben mellénk állt az Isten, hogy ml szorosab­ban álljunk egymás mellett. Boldog ünnepeket! — de ne álljunk meg a kívánságnál, s ne csak ma. Szerezzünk, szerezzünk mindig mindenkinek ünne­pet jóságban, megbocsátásban, szeretetben, békességben. Köszönet és jókívánság D. Káldy Zoltán és D. dr. Ottlyk Ernő püspököt a karácsonyi ünnepek és az újév alkalmából többen köszöntötték levélben a teológiai tanárok, az esperesek, az egyházmegyék elnökségei, a lelkészek és a gyülekezetek tagjai közüL A püspökök szívből köszönik a köszöntést és jókívánságokat. Egyben szívből köszöntik a Teológiai Akadémia tanárait, az egyházmegyék elnökségeit, espereseit és felügyelőit, a gyüle­kezetek lelkészeit, felügyelőit, presbitereit és tagjait. Kívánnak Istentől gazdagon megáldott Karácsonyt, boldog, békés, ered­ményes új esztendőt D. dr. Ottlyk Ernő az Atyát. Benne jelenik meg a kinyilatkoztatás végső, lezárt, tökéletes foka. Amit Isten mondott és cselekedett, Benne foglalódott össze, Benne érte el a csúcspontját, úgyhogy nincs is már szükség a kinyi- latkoziatás folytatására, kiegé­szítésére, vagy fokozására. A Fiú mindenek örököse, az Atya szándékát, tervét, aka­ratát, üzenetét tökéletesen je­leníti meg. A Fiú az Atya képmása, di­csőségének visszatükröződése. Olyan szoros a kapcsolat az Atya és a Fiú között, mint a fényforrás és a kisugárzás kö­zött. A Tükörkép pontosan az eredetit követi. Mindezeknek a képeknek az a feladatuk, hogy belőlük megértsük: Isten valóban ön­magát adja az embervilágnak. A betlehemi jászolbölcsőben a kezdet és vég Ura piheg, ki­csiny gyermek formájábán. Hallatlan ajándékot jelent az a csecsemő, mert benne az örökkévaló Isten született a vi­lágra, olyan embernek, mint mi vagyunk. Ez Isten legna­gyobb ajándéka, amit az em­bernek adhat, ezt nyújtotta a Krisztus születésében. 3 MIÉRT LETT ISTEN • EMBERRÉ? Miért adta ezt az ajándékát? Mit akar vele elérni? Érettünk adta. Hogy meg­szabadítson a bűn és halál ha­talmából. fjem önmagáért cselekedte, hanem miattunk. Nem is volt könnyű néki ezt megtennie, hiszen az Atyától a Fiú feláldozását követelte ez a lépés, valóban Egyszülöttjét adta oda miértünk. A Fiútól pedig a keresztre feszíttetés vállalásának az áldozatát je­lentette. Mégis így történt. De csakis azért történt így, hogy általa mi éljünk, kárhozatun­kat magára vegye, bűneinkért eleget tegyen, a haláltól meg­szabadítson, minden váltság­díjat lefizessen értünk, hogy mi az ő halála árán élhes­sünk és üdvözölhessünk. Jézus Krisztus isteni teljha­talmával Istent magát kép­viseli. Általa pillantunk be a mennyekbe. Általa, mintegy tükör által ismerhetjük meg Isten jóságtól és szeretettől su­gárzó orcáját. Általa nyílik meg szívünk Isten igéjének és kinyilatkoztatásának befogadá­sára. Ö a közvetítő Isten és a világ, Isten és az emberiség, Isten és az ember hite között. Nem valami elvont eszme vagy előfeltevés, vagy kiváló egyé­niség ő, akin keresztül szel­lem és anyag, eszme és mítosz kapcsolatba jutnak egymással, hanem 0 a történeti Jézus, az Isten egyszülött Fia, a valósé* gos ember és a valóságos Is­ten, a megfeszített, feltáma­dott, megdicsőült Űr, akit nem a spekuláció, hanem a kinyi­latkoztatásból származó hit ra­gad meg és tesz magáévá, 4 VILÁGOT HORDOZO • SZERÉTETRÖL tesz BIZONYSÁGOT. Isten kinyi­latkoztatását nem adja vissza hűen az, aki csak a lélek bel­ső körében, vagy legfeljebb szűk emberi közösségekben képzeli el az Ige testté levé­sének eseményét. Az ö per­spektívája nem azonos semmi­féle szűklátókörű szemlélettel. Ö világméretben lát és ugyan­úgy cselekszik. Néki nem mindegy, hogy merre halad as embervilág. Néki nem mind­egy az emberiség jövője. Hi­szen övé a mindenség. ö gondviselő szeretetével hordoz­za, teremtő szavával kormá­nyozza azt. Szeretetéből nem is következhet más, mint az embervilág javának, előmene­telének a munkálása. Ez ér­vényes mind lelki, mind anya­gi vonatkozásban. Az Ö világ- tervében egyszerre van hang­súly azon, hogy ne legyen el­nyomott, éhes, betegségtől, gondoktól gyötört ember, ha­nem érvényesüljön a társadal­mi igazság, az anyagi és kul­turális fejlődés — és ne legyen lelkileg egyedül maradt, meg- váltatlan ember, hanem han­gozzék az evangélium szava, hogy belőle áldás fakadjon. Ennek a fényében torz a faji megkülönböztetés minden változata, a színes bőrűek jo­gainak korlátozása, a faji gyűlölet és ellenségeskedés mindenféle formája. Ennek a fényében torz az önző, csak magára tekintő nacionalizmus, amely más népek ellen gyűlöl­ködik. Karácsony fénye úgy veze­ti az Isten népét, hogy egyre inkább felfigyeljen a szeretet­ben kinyíló lehetőségekre, s egyre inkább ellent mondjon a gyűlöletnek, a rablásnak, a kizsákmányolás megnyilvánu­lásainak. Az agresszió, a há­ború, a vérontás kárhozatos volta egyre világosabb kará­csony fényében. Viszont egyre kívánatosabb az emberi együttélés békés rendje, kontinensünk bizton­ságai Európa népeinek zavar­talan jövője. Ezt a Jézus Krisztust, a pró­féták által jövendölt, az Atyá­val egy, az érettünk emberré lett, az egész világot gondvi­selő szeretetében hordozó Jé­zus Krisztust hirdeti igénk, mint Isten legdrágább kará­csonyi ajándékát! Az emberi méltóságról i an szó Világot hordozó szeretet

Next

/
Oldalképek
Tartalom