Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-11-01 / 44. szám

ÉLHETÜNK A reformátorok tanításának magva, mondanivalójának summája: az ember ingyen, ajándékképpen nyer igazságot Isten színe előtt, s ezt csak el kell fogadni, mint egy felénk nyújtott, jó szívvel szegett karéj kenyeret. így tanultuk konfir­mációban, hallottuk sokszor prédikációban, ez a „kegye­lemből, hit által való megiga- zulás”. Ez a tanítás evangéli­kus hitünk közepe. így tudták ezt őseink századokon át. A kérdés csak az: értjük-e igazán ma is, élünk-e vele, sőt belőle? Vagy úgy vagyunk vele, mint kegyelettel őrzött családi ék­szerrel néha az ember: időn­ként elgyönyörködünk benne, de hasznunk nincsen belőle. A reformáció korában ez a tanítás nem véletlenül került Luther prédikálásának közepé­be. A középkor vallásos embe­rét az aggasztotta, nyugtalaní­totta: eleget tett-e Isten tör­vénye követelésének? Nem vé­tett-e az erkölcsi követelmé­nyek, az egyházi előírások, pa­rancsolatok ellen, amik életút­ját sziníe tilalomfák erdejével övezték. S mivel senkinek sem volt — mert hogyan is lehetett volna — tiszta a lelkiismerete, szüntelen azon töprengett: ho­gyan lehetne „igazzá”, feddhe­tetlenné lenni Isten színe előtt? Mivel s hogyan lehetne pótol­ni keresztyén életének kiáltó hiányosságait? Hogyan bizto­síthatná maga és szerettei szá­mára Isten felmentő ítéletét s ezzel az örök életet, üdvössé­get? A középkori egyháznak több­féle felelete is volt erre a szo­rongató kérdésre. Ezek a vála­szok azonban inkább növelték, mint csillapították a lelkek szo­rongását. Ezen a ponton hir­dette meg Luther s a többi re­formátor a keresztyén ember szabadságát. Pál apostol igehir­detése nyomán hirdette az új­rafelfedezett evangéliumot: az örvendetes jó hírt Isten ingyen­való, ajándékba adott szerete- téről. Amiért Isten nem kér sem előzetes, sem utólagos ellen­szolgáltatást az embertől, csak azt, hogy bízza magát rá erre a túláradó szeretetre. így lehet az ember „igazzá”, kedvessé Isten színe előtt. A középkor s Luther kora messze mögöttünk van már, évszázadok köde takarja. A ma élő ember kérdései, gondjai, aggodalmai és reménységei sok tekintetben mások, mint a négyszáz esztendő előttiek vol­tak. Egy szellemes megfogal­mazás szerint a mai ember nem annyira Isten kegyelme után vágyakozik, mint inkább az irgalmas felebarátot keresi. Azt jelentené ez, hogy a re­formáció mondanivalójának veleje idejétmúlt, csakugyan avitt, múzeumba való ereklyé­vé vált? Nézzünk szembe bát­ran ezzel a kérdéssel s próbál­juk megkeresni ennek a taní­tásnak mai értelmét, hasznát. Hátha csak arról van szó, hogy újra, másként kell azt megfo­galmaznunk. S a régi újjá, az egykori maivá lehet. Isten rendezi az ember dol­gait — éz a reformátort taní­tás érvényes summája. Egy na­gyon erős és nagyon jóságos kéz — képpel szólva — teremt rendet az életünkben, önma­gunkban, sokszor zaklatott, csüggedt szívünkben, néha ku­sza gondolatainkban. Rendet teremt nemcsak bennünk, ha­nem közöttünk is, közöttem és felebarátaim között. Rendezi, tisztázza mindazt, amit mi sok­szor olyan reménytelenül ösz- szebogoztunk. Életünk könyvé­ben új lapot kezd, adóslevele­inket összetépi, fáradhatatlan türelemmel mindig újra útra­kel velünk, vállal bennünket, nem szégyelli társaságunkat, nem rója fel, sőt háta megé veti vétkeinket, elfogad min­ket népéül, úgy ahogy va­gyunk. Azt jelenti ez, — többek kö­zött —, hogy Isten felől szem­lélve értelme és értéke van a legegyszerűbb, legszegénye­sebb, legreménytelenebbnek látszó emberi életnek is. Nin­csen az életnek olyan mélysé­ge, ahova Isten szeretete le ne hajolna, nincsen olyan zsák­utca és görbe út, ahol irgalma utói ne érne. És azt is jelenti, hogy Isten nem úgy mér le és mér meg, ahogyan az emberek szokták megmérni és felmérni egymást. Az ö országában az utolsókból is lehetnek elsők. Micsoda evangélium, felszaba­dító örömhír ez a modem élet feszített életiramában élő, szün­telen határidőnaptárra pillan­tó ember számára! Tétlenségre, lustaságra, kész­tet talán bennünket Isten ir­galmas szeretete? Arra, hogy elpihenjünk „babérainkon”, hi­szen felesleges az erkölcsi s egyéb erőfeszítés, Isten úgyis mindent elintézett helyettünk; nem „jócselekedeteinkből iga­zulunk meg, hanem kegyelem­ből”? Ilyen s eféle vád gyakran érte a lutheri keresztyénséget s e félreértés nemegyszer meg­környékezte az evangélikus embereket. Méltatlan volt a vád, oktalan a félreértés. Mert Isten megtapasztalt szeretete és jósága csak még inkább serkent a jóra, a neki való engedelmességre. Csak éppen szabadon, önként, derűsen él­hetünk és dolgozhatunk. Ab­ban a tudatban, abból a háttér­ből, hogy nem kell magunkat szüntelenül igazolnunk — cse­lekedeteinkből — önmagunk, lelkiismeretünk, az emberek ítélkező tekintete és Isten szí­ne előtt. Nem kell szüntelen bizonygatnunk és bizonyíta­nunk, mert nem érdemeinkből élünk, hanem Isten gazdagsá­gából. Korlátlan hitelünk van Istennél, megbízik bennünk s mindez nem tőlünk van, ha­nem Tőle és nem miattunk, ha­nem a Krisztusért. Ezért bízha­tunk mi is benne feltétlenül. Életünk látóhatárán nem az el­számoltató számonkérés fenye­getése sötétlik, hanem a keve­sen is hű szolgákat irgalmába fogadó Atya bíztatása világít. Mennyi bénító görcsöt oldhat) fel ez a látás egyes emberben és közösségben egyaránt. Néha úgy tűnik, korunk egyházi éle­tében, főként nyugaton néhol újra felüti fejét a Luther által annyira ostorozott „Werkerei”, az önigazolás igyekezete. Mint­ha az egyháznak úntalan iga­zolnia kellene léte értelmét, hasznosságát, „modernségét” s minden változó divattal való lépéstartását. Pedig mennyivel szabadabb, derűsebb, gyümöl­csözőbb lenne szolgálata, ha magától el — és egyedül Urára tekintve, önmagát, dicsőségét, érdekét egészen feladó szere­tettel vetné magát a gyönyörű­séges igába, a felebarát javát munkáló cselekedetekbe. Nem azért, hogy önmagát igazolja — erre nincsen szüksége — hanem, hogy Mesterét kövesse, hiszen erre hivatott eL Élhetünk, ez a reformátort tanítás mostani megfogalmazá­sa, vagy legalábbis egy szerény kísérlet erre. Élhetünk Isten­ből s ezért feloldottam szabad szívvel, szorongás és kétkedés nélkül, egészen odaadottan szolgálatunknak, Urunk szere- tetéből s ezért szeretetben. Hit­ből, vagyis abban a bizodalom- ban, hogy semmit sem kell igazolnunk önmagunkért, de mindent meg kell tennünk — vagy talán még inkább: min­dent megtehetünk — a feleba­rátért. Ahogy Jézus mondotta: ingyen kaptátok, ingyen adjá­tok — az Atya szeretetét — tovább. Dr. Groó Gyula A wittenbergi oltárkép előtt Turisták belépnek, kimennek,.. Századok belépnek, kimennek... Szép ősi templom, wittenbergi. Üj meg új gyülekezet zengi dicséretét az Ür Istennek. Messziről jött magyar zarándok, áhítattal én is megállóik. Kőbe, színekbe dermedt zsoltárt, gót íveket és szárnyasoltárt csendesen sorra megcsodálok. Századok belépnek, kimennek. Az atyák portanaik, pihennek. Kiáltó köveken keresztül, képeken, szobrokon keresztül mégis, ma is szólnak, izenneK. Szószéken áll a reformátor, s valamit számonkér a mától. Gyülekezete vele szemben szavát issza, figyeli csendben. Tartása, arca nyugodt, bátor. NGELIKUS FOLDRAZJZ Az Újvilág sötét évszázadai Alighogy Amerika felfede­zése és feltárása végbement, kiderült, hogy aranyból még- sincs annyi, mint amennyit el­képzeltek a konkvisztádorok, hogy a véres küzdelmek és a behurcolt betegségek követ­keztében az őslakos indiánok száma vészesen megcsappant, és hogy a gyarmatosított terü­leteken nem hajlandók és nem is tudnak dolgozni. Egyszóval a roppant kontinens végtelen őserdőivel, határtalan pampái­val, művelésre alkalmas föld­jeivel ott terült el az európai vállalkozók előtt munkaerő nélkül. A munkaerő égető kér­dése terelte a figyelmet Afrika felé és így egyszerre két kon­tinens sorsa pecsételődött meg. Elindult egy olyan folyamat, amely örök szégyene marad kontinensünknek és keresz- tyénségünknek. Mert a 16. szá­zad elejétől Afrikában állatok módjára vadászták össze a fe­ketéket és indították Amerika felé, hogy azután ültetvénye­ken, bányákban, később pedig gyárakban dolgoztassák addig, míg erejük van, mert ha az már nincsen, leggyakrabban agyonéheztették vagy verték őket. A spanyolok és portugálok ötven év alatt rohanták le és hódították meg azt a roppant területet, amely a Hom-foktól Kanada határáig terjed. Az észak-amerikai angol, francia hódítás valamivel lassabban ment végbe. A meghódított te­rületek egyúttal gyarmatokká lettek. Mégis hozzávetőlegesen 400 évig tartott, amíg az indi­ánok erejét teljesen megtörték s területeiket uralmuk alá haj­tották. Ezzel párhuzamosan 360 esztendeig tartott a néger rab­szolgák behurcolása, Amerika leigázása, az indián társadalom és kultúra tökéletes szétzúzása. A bevándorló gyarmatosítók, valamint a behurcolt rabszol­gák ezután merőben megvál­toztatták a kontinens kultúrá­iig képét. A rabszolgaság Intézménye az amerikai függetlenségi moz­galmakkal kezd megszűnni. Az első felszabadult állam Haiti szigetén alakult ki 1803-ban, ahol a nemzeti függetlenség kikiáltásakor eltörölték a rab­szolgaságot is. Függetlenségi Nyilatkozata emlékeztet a nyo­morúságos múltra: „...Ősi méltóságunkat visszanyerve hangsúlyozzuk jogainkat. Es­küszünk, hogy nincs hatalom a világon, amelynek ezeket a jogokat valaha is átengedjük. Széttéptük az előítélet szörnyű fátylát. Maradjon ez örökre így! Jaj annak, aki arra me­részkednék, hogy újból össze­illessze véres foszlányait...” Észak-Amerikában a függet­lenségi háború nem érintette a rabszolga kérdést. Majd száz évig váratott magára egy tipi­kus rabSzolga-felszabadító há­ború, melynek élén nem kisebb egyéniség állt, mint Lincoln Ábrahám. Itt szabadultak utol­jára fel Afrika gyermekei. (1861—65) Fél évszázad alatt megszűnt a gyarmati rendszer és szabadokká lettek a rabszol­gák. Ez idő alatt alakult kJ Ameri­ka politikai arculata úgy, aho­gyan ma ismerjük. Észak- Amerika 220 millió lakosával, Közép-Amerika a Karib-szi- getekkel 75 millió lakosával és Dél-Amerika 170 millió lako­sával. Észak-Amerikában 2, Közép-Amerikában 13, Dél- Amerikában 11 állam van. Ahhoz, hogy az evangélikus- ság helyzetével közelebbről megismerkedhessünk, szüksé­ges volt ez a rövid történeti át­tekintés. Dr. Rédey Pál Középen általszegzetten Krisztus a megváltó kereszten, Luthernak Biblián a balja, és jobbkeze, kinyújtott karja Krisztusra mutat ihletetten. Fénylik, ragyog a szárnyasoltár. Ez vagy, Luther Márton, ez voltál! Ha így festett le jóbarátod, így ismert, így hallott, így látott. Krisztust hirdetted. Róla szólták Századok belépnek, kimennek, múlt ad helyet ifjú jelennek. Forrongó újban, mindig másban, ezer meg ezer változásban Te megmaradsz mindig ilyennek. Te prédikálsz tovább a képen. Nem némulhatsz el semmiképpen. És két kezed mozdulatában élsz: tegnapban, holnapban, mában... szólsz hozzám is, ki most beléptem. Századak belépnek, kimennek, te megmaradsz mindig ilyennek: ugyanannak és soha másnak: örök Krisztusra-mutatásnak. Hirdeted jövőnek, jelennek, mának, holnapnak... jöhet más kor .. néha korszerűtlennek látszol ezzel az örök mozdulattal. De minket más ma sem vigasztal. Te így vagy ma is — reformátor. Túrmezei Erzsébet A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa október 31-én, szombaton este 6 órakor a Deák téri evangélikus temp­lomban a tagegyházak közreműködésével Ökumenikus reformációi emlékünnepélyt tart. Az ünnepély rendje: 1. „Te benned bíztunk eleitől fogva... Közének. 2. Igét olvas és imádkozik: NAGY JÖZSEF baptista teológiai tanár. 3. „Térj magadhoz drága Sión ...” Közének. 4. Igét hirdet: DR. BAJUSZ FERENC református teológiai dékán. 5. Bárdos Lajos: „Adjunk hálát mindnyájan...” Kodály Zoltán: „Jövel Szent Lélek Ür Isten...” Előadja a Kálvin Kórus, vezényel Máté János karnagy. 6. Ünnepi beszédet mond: DR. PRŐHLE KAROLY evangé­likus teológiai tanár. 7. Gárdonyi Zoltán: „Mily szerelmetesek a Te hajlékaid...” (84. Zsoltár) Előadja a Lutheránia énekkar. Orgonán kísér Trajt- ler Gábor orgonaművész. Vezényel: Weltler Jenő karnagy. 8. Befejező imádságot és áldást mond: DR. BERKI FERIZ es­peres a Magyar Ortodox Egyház adminisztrátora. 9. „Erős vár a mi Istenünk..Közének, Az ökumenikus mozgalom jö.iíje Ez a téma állott annak a tanácskozásnak központjában, ame» lyet október 21. és 25. között Genfben rendezett meg az Euró­pai ökumenikus Információs Munkaközösség. E szervezet ta­valy éppen hazánkban, Siófokon tartotta évi konferenciáját és most több felekezeti világszervezet lezajlott világgyűlése után a központban, Genfben kívántak tájékozódni arról, hogyan képzelik a nemzetközi keresztyén világszervezetek vezetői a jövőt, az elkövetkező tíz évet. A sajtó nagy közvéleményfor­máló erejével számolva az ökumenikus mozgalom vezetői nyílt és alapos vitákban tárták föl az eddigi eredményeket, vizsgál­ták a hibákat és hiányokat és próbáltak utat szabni a jövő számára. Az ökumenikus mozgalom nagy „veteránjának”, a volt főtit­kárnak, Dr. W. A. Visser’t Hooftnak alapvető előadása „Az öku- menizmus a mai világban” címen adott helyzetraj zot. Még jobban aláhúzta ezt a fölmérést az a tény, hogy három viszony­lag kevésbé ismert nemzetközi szervezet, az Európai Egyházak Konferenciája, az Egyházak Világtanácsa és a Vatikán közös munkaszervezete, a SODEPAX és a Keresztyén Békekonferen­cia kapott lehetőséget arra, hogy az európai sajtó képviselői előtt ismertesse munkáját. A legjelentősebb azonban az volt, hogy a meghívott résztve­vők közreműködésével vitát rendeztek „Az ökumenikus moz­galom Európában és annak kilátásai a következő tíz évben” címen. A nyilvános vitában az Egyházak Világtanácsa főtitkára, E. C. Blake, a Lutheránus Világszövetség és Református Világ- szövetség főtitkára, A. Appel és E. Perret, a Vatikán képvise­letében Robert Tucci jezsuita atya szólaltak föL Az ortodox keresztyéneket Damaskinos Papandreou atya képviselte. Örömmel említhetjük, hogy a szocialista országok egyházai és a kisebbségi egyházak képviseletében erre a beszélgetésre meg­hívták D. dr. Ottlyk Ernő püspökünket is. E nagy érdeklődést kiváltó vitára nem térhetünk ki részle­tesen, szeretnénk azonban ismertetni a magyar hozzászólást. Az ökumenikus mozgalom jövőjével kapcsolatban először azt hangsúlyozta a püspök, hogy a szocialista országok egyházai örömmel veszik az ökumenében számukra a világ más terüle­tein élő egyházakkal történő találkozási, beszélgetési és együtt- cselekvési lehetőséget. Öröm számunkra, hogy az ökumenében véget ért a hidegháború a szocialista országok egyházai ellen és a jövőben az együttműködés fokozódásával számolhatunk. Ezzel kapcsolatban megjegyezte a püspök, hogy a genfi köz­pont munkájában jelenleg csak egy képviselője van egyháza­inknak és reményét fejezte ki, hogy a jövőben az Egyházak Világtanácsa tervezett hivatali átszervezése kapcsán a szocia­lista területeken élő egyházak több kiküldöttje kapcsolódhat bele majd a központ munkájába. Az ökumenikus mozgalom és a római katolikus egyház kap­csolatáról szólva a püspök kifejtette, hogy öröm számunkra a katolikus egyház újabban tapasztalt megértése, de rámutatott arra, hogy az ökumenikus világszervezetek vezetőinek nagyobb figyelmet kell szentelniük a kisebbségi egyházakra ebben a tekintetben, hiszen például a vegyesházasságok ügyében akár a lengyel akár a magyar katolikus egyház álláspontja és gya­korlata sokkal konzervatívabb, mint például a német katolikus egyházé. Végül aláhúzta a püspök a jó ökumenikus határozatok végre­hajtásának fontosságát. Hiszen a keresztyénség világgyűlései sok nagyszerű határozatot hoztak nemcsak az egyházak belső életével kapcsolatban, hanem a világ égető kérdéseiről is. A legfontosabb azonban, hogy ökumenikus munkánk ne öncélú és és egyházközpontú legyen, befeléforduló és csak a lelki életet magában foglaló, hanem nyíljon ki a szemünk a világ égető kérdéseinek meglátására és találjuk meg szolgálatunkat Isten szeretetétől indíttatva az éhezők, jogaiktól megfosztottak, há­borúktól szenvedők és háborúktól Vettegők világában. Kiemelte a püspök az európai egyházak különleges felelősségét saját földrészünk és a világ biztonsága szempontjából és hangsú­lyozta, hogy olyan konkrét dolgok támogatása, mint az európai biztonsági konferencia összehívása, amint azt a budapesti fel­hívás kifejtette, egyházi föladat is. hb Szentendre A gyülekezet területe a Du- na-parti hegyek a főváros pere­métől Visegrádig. 440 lélek szóródott szét e tájon, és sehol egy hely, ahol megvethette vol­na lábát. így kezdődött. 1950-ben adományozás útján telekhez s egy romos épülethez jutott a kis gyülekezet, amelyet akkor Kaposvári Vilmos lel­kész gondozott. Gábriel Károly, aki később a gyülekezet fel­ügyelője lett, buzgólkodása indította meg a gyülekezetét, s 48 nap alatt megépítették az új kicsi templomot. Pénzük hozzá a saját adakozásukból volt csak, s alig érte el a 10 000 ft-ot De a szívük annál erő­sebb volt. Az anyag nagy részét özv. Szombathy Béláné adomá­nyozta bontási anyagból. A gyülekezet tagjai pedig ösz- szesen 460 munkanapot áldoz­tak rá. Szentendrei fuvarosok felekezeti különbség nélkül 112 ingyenes fuvarral járultak hoz­zá. Azóta 20 esztendő telt el. Az épületet árvíz is rontotta, s korszerűsíteni is kell. Az LVSz segélye teszi lehetővé, hogy a rekonstrukciós tervet végre­hajtsák, amelyet Gyurgyik Gyula építészmérnök készített A gyülekezet jelenlegi lét­száma 220, lelkésze Szirmai Jó­zsef. evangélikus elei A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályénak lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadós D. Koren Emi! Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm.. Puskin u 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412— vm Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 70.3036 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom