Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-11-01 / 44. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP

KXXV. ÉVFOLYAM 44. SZÁM 1970. november L

Ara: 2,— forint

Luther a világ és a társadalom kérdéseiről

Luther korában az egyház és a világ, az egyház és a társadalom határai nem voltak könnyen elválaszthatók egymástól. A középkori egyház vi- lághátalomra tört, emiatt az egyházban bent volt a világ és a világban bent volt az egyház.

A KÉTFÉLE KORMÁNYZÁSRÓL szóló tanításában Luther világosan elhatárolja az egyház és a világi felsőbb- ség feladatát. A kettő középkori összezavarásától méltán óv az Ágostai Hitvallás is. Az egyház és állam közötti határ megvonásával, a különbségek világos kifejtésével Luther előremutatott az egyház és az állam szétválasztása felé. Határozottan kijelentette, hogy az evangéliummal nem lehet a világot kormányozni. Ezzel döntő csapást mért a középkori „keresztény állam”, „keresztény társadalom” fogalmára. Az egyháztól elhatárolta a nem-egyházat. Az egyház csakis és kizárólag a Krisztusban hívők közössége. Jézus nyája. És semmi más egyéb.

A KÖZÉPKORI EGYHÁZI MAGATARTÁSSAL jelentett ez szembenállást. De szembenállást jelent minden mai kísértéssel, amely a világ fölé akar kerülni, uralkodni vagy parancsolgatni akarna annak, vagy fölényesen akarná lekezelni. Ma is igy kell kiszűrni az egyházból minden ilyen nem egyházi célú megnyilvánulást.

AZ EGYHÁZ ÉS A VILÁG SZEKTÁS FELFOGÁSÁVAL is szembeszállt ugyanakkor Luther, amely a világot átadta az ördögnek, hátat fordított neki, tudni sem akart róla, mindenestől gonosznak és megvetésre méltónak tartotta. Ez a világtól elvonuló, azzal haragban álló magatartás homlok- egyenest ellenkezője a lutheri tanításnak, amely a világban végzett munkát olyan nagyra értékeli. A világ is Istené, benne rejtetten munkálkodik,

LVTHER A VILÁGI FEL- SÖBBSÉG VALLÁSOS TISZTELETBEN TARTÁSÁRÓL ÍR. A Szentírás nyomán fejti ki, hogy a világi felsöbbség- nek, azaz az államnak, a tiszte a „Vateramt”, az apai gondoskodás az élet jó rendjéről. Azzal, hogy az állam ezt biztosítja, máris méltó a keresztyének igaz tiszteletére. Aki tehát a világi felsőbbséget megveti és semmibe veszi, az a felsőbbséget rendelő Istennel találta magát szemközt. Sem Luther, sem az Ágostai Hitvallás nem tesz különbséget államforma és államforma között, a keresztyén hit egyaránt érvényesnek vallja a Szentírás világi felsőbbségről szóló tanítását, bármelyik államforma esetében. Ezt ma úgy fejezzük ki, hogy az egyház nincs társadalmi rendhez kötve.

A REFORMÁCIÓ ÜZENETE eligazít minket az egyház és a világ mai helyzetében is: az ige mérlegén mutatja meg az „apai” tisztet, az emberek javát szolgáló felsőbbség tisztességét és dicsőségét. Az emberszeretet cselekedeteiben olvad össze — az egymástól világnézetileg elhatárolandó két tényező — az egyház és az állam, mert mindkettő végeredményben egyet akar, az emberek boldogulását és felemelkedését. Az életnek ezen a területén oldódik fel az egyház és világ feszültsége, ezér* tudnak a jó keresztyének egyben jó hazafiak lenni, mert az emberek javának munkálása egybefűzi őket mindazokkal, akik bár más alaptól, de ugyanezekért a célokért fáradoznak.

FORRADALMI ÜJlTAST JELENT Luther azzal, hogy a Római levélhez írt magyarázatában a testi munkát egyenlő értékűnek tartja a lelkészt szolgálattal. Míg a középkor a feudalizmus szellemében osztályozta a munka egyes ágait, addig Luther a munka értékét függetlennek tartotta annak feudális rangsorától. Az egyszerű emberek lenézett munkáját ugyanúgy a teremtés rendje iránti engedelmesség-; nek tartotta, mint a szellemi munkát, s így minden munkát azonosan Isten parancsaira vezet vissza. A munka minőségét nem lehet azzal mérni, hogy mennyi annak a lelki dolgokkal való kapcsolata, hanem aszerint kell értékelni, hogy a világ teremtésével adott rendet mennyiben szolgálja. A munkának nem kell egyenesen Istent szolgálnia, hanem azzal, hogy embereket szolgál, találja meg a munka legigazibb működési mezejét, a cselekvő keresztyén testvérszeretet szolgálatát. Mert azzal, hogy a munka embert szolgál, Isten akaratát szolgálja, ezért a világigazdasági munkában való szorgosság nem távolít el Istentől, hanem az éppen az iránta való engedelmességet jelenít

A REFORMÁCIÓ KORA

ÓTA evangélikus egyházunk tanítása mindig kiemeli Istennek az élet rendes viszonyai között való szolgálatát. A lutheri erkölcsiségnek, ha nem is kizárólagos, de fő megnyilvánulási területe a családi élet és- a hivatásszerű munka köre. A családiassággal együtt a hivatáshűség a lutheri erkölcsiségnek egyik legjellemzőbb vonása s elsősorban annak az útján igyekszik betölteni legmesz- szebbmenő társadalmi, nemzeti és egyetemes emberi feladatait is. Ezért van a keresztyén- ség lutheri típusának bizonyos józan, egészséges, munkaszerető jellege.

A LEGELSŐ PROTESTÁNS PAPI HÁZ CSALÁDFŐJE joggal taníthatta a keresztyén családi élet útját. Szerinte az emberi élet alaptényezője a család, mint a teremtés rendjén alapuló legtermészetesebb szeretetkötelék, amelynek gyümölcsei és új hajtásai a gyermekek. Itt történik a nevelés legelső munkája: a közösségi életre való előkészítés, a kisgyermekek lelki és szellemi befogadóképességeihez mért aránya.

így válik a reformáció tiszta erkölcsi magatartást követelő erővé. Követelheti, mert Jézus Krisztusban Isten minden ajándékot megadott az új élet lehetőségére.

HELYESEN ÉRTELMEZTE Luther Márton Isten akaratának summáját, amikor Jézus Krisztus nagy parancsolata nyomán az Isten iránti szerete- tet szoros összefüggésbe hozta az embertársak iránti szeretettel. A felebaráti szeretetre alapozódik a keresztyén ember világhoz és társadalomhoz való viszonya. Az emberek szerete- tének és szolgálatának állandó bibliai motívuma az univerza- lizmus, azaz egyetemessség, amely minden emberre kiterjed. A keresztyén ember nemcsak azokat szereti, akik vele egy hiten vannak, hanem minden embert felebarátjának tart és minden ember iránt szolgálatra van kötelezve.

A SZERETET NAGY PA RANCSOLATÁN nyugszik a keresztyén ember lelkesedése minden igaz és jó ügy iránt, azért természetesnek kell tartanunk,' hogy a keresztyén em berek foglalata, az egyház, az

a hely, ahol mindezeket a törekvéseket végső komolysággal kell vállalni, és Isten hivatásaként kell őket cselekedni. A hit meglátja a szolgálatokat és feladatokat a templomban a gyülekezetben, de ugyanakkor a szántóföldön, a gyárban, a közéletben. A keresztyén ember az egyházban való kötelességét, de a hazában reá váró kötelességét is, hűséggel akarja teljesíteni.

D. dr. Ottlyk Ernő

A megtérés — mások javára

Néhány gondolat a reformáció ünnepén

Sem régi értelemben vett reformációs megemlékezésre, sem valamilyen hős előtti tisztelgésre nem vállalkozom. Azt a büszke érzést is csak mértékkel vállalom, hogy a lutheri örökség megőrzői vagyunk. Bennünket nem az pecsétel evangélikusokká itt Magyar- országon ma is és holnap is, hogy állandóan Luther MárEmlékezés és szembesítés

Reformáció hetében évről évre visszatérően megemlékezünk arról az egyháztörténelmi, sőt világtörténelmi fordulatról, melyben Istenünk irgalmas cselekvésének példaszerű jelét látjuk. Emlékképek gyűjtögetése és különböző szempontú témá- sítása azonban önmagában súlyos hiba lenne: hasonló olyan múzeumjáráshoz, melyben a látogató érdeklődése nem terjed túl a tárlókba tett relikviák patinás szépségének megcsodálásán. És hiba lenne megelégedni az „Erős várunk” felekezeti öntudattól dagadó elharsogásával, a wittenbergi kalapácsütések koppanásával, vagy a gályarab-láncok félelmetes zörgésének felidézésével. Emlékekbe kövesedő reformációünneplés hamis és korszerűtlen látásra nevel. Abba a tévhitbe ringat, hogy elég megtapsolni a harcos múltat. „Tegnapi manna” ez magában. De önmagunknak és gyülekezetünknek szembesítése a reformáció szóval és tettel önvizsgálatra, bűnbánatra és önkritikára késztet, érzékennyé teszi a korkérdéseket a ma emberének gondját illetően és kényszerítő erővel mozdít ki a küzdőtérre kényelmes páholyunkból. Emlékezés és szembesítés együtt: friss és ízes kenyér, melynek fogyasztása erőgyarapodással jár és hasznossá tesz a holnap számára. Reformáció hetének kérdései ebben a szembesítésben kapják meg igazi fényüket, értelmüket és jelentőségüket — írja a „Lelkipásztor” legújabb számában dr. Prőhle Károly, a reformációi sorozat bevezetésében.

Luther dolgozóasztala Wartburg várában

LUTHERHOZ

— 450 év múltán —

Ezerötszázhúszban temérdek sort írtál.

Te tenger veszéllyel körülpaskolt kőszál.

Hosszan, lassan készül, ami ravasz, álnok. Esztendőbe került, míg elért az átok!

Folyvást rettegtettek. Más tán összeroppan. Tőled erő áradt sűrűn rótt sorokban.

Testi ijesztés mást aléltságig megráz.

Te serkentél tőle: mi a hit, az egyház?

Űztek. Te az igén mérted le, hol állsz —

S könyvre könyv jelent meg. Csodálatos válasz!

Mégis — necsak írva, valósággal lássák S példán „a keresztyén ember szabadságát” —

Mikor ott álltái egy decemberi reggel Az Elster-kapuban maroknyi sereggel,

Bátran tűzíbe dobtad — már hiába sújt rád — A kulcsokkal ékes Leo-féle bullát!

Ezerötszázhúszban rengeteget írtál

Tenger veszély között. Ügy álltái, mint kőszál.

Scholz László

tonra kacsintunk, ha valamit mondani akarunk mi evangélikus keresztyének a keresztyén élet tartalmáról és az egyház küldetéséről. Mi másként akarunk mindig hívek maradni a reformátori felismerésekhez és másként akarunk közelférkőzni magának a reformátornak a szándékaihoz. Mi mindig azt a kérdést tesszük föl Lutherral kapcsolatban is, hogy szavai és tettei iránytmutatóak-e számunkra ma is, a 453 esztendő óta alaposan megváltozott világban?!

Luther, Isten igéjére mutat

Ilyen gondolatokat forgatva elménkben tesszük föl a kérdést: Mi történt lényegében 1517.. október 31-én, amikor Luther Márton — nem dörgő kalapácsütésekkel ugyan — vitát kezdett 95 tételének a kifüggesztésével a bűnbocsánat kérdéséről? Nem véletlen, hogy ezzel a híressé vált mondattal vezeti be Luther 95 tételét a keresztyén emberről: „Ha a mi Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus azt mondja, hogy térjetek meg, stb., akkor azt akarja, hogy a hivő ember egész élete megtérés legyen.” Mit jelentett ez a mondat Luther idejében és ml mindent jelent számunkra ma?

Ezzel a tételével Jézusnak arra az ismert kijelentésére nyúlt vissza, amelyben Jézus egész mondanivalóját foglalták össze az evangélisták: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa” (Mt 4, 17). Ha arról van szó, hogy közel van az idő, amikor Isten átveszi az uralmat mindenen, akkor valóban csak egy teendő marad az ember számára: Térjen meg! Gyakoroljon bűnbánatot! Ennek a' követelésnek valóban nem szab határt az idő. Nem üli meg dohos szag. Mert ha számolunk azzal, hogy van Isten és van érkezése hozzánk, akkor vagy kitérünk a vele való találkozás elől, tehát nem vagyunk keresztyének, vagy száznyolcvan fokos szögben Hozzá fordulunk. Mert Luther szerint a megtérés, tehát bűneink megváltása és \k>- nyörgés bűnbocsánatért az ember egész életét hatalmába kerítő, átalakító, megújító és magától menekülő, de a másik ember felé forduló mozdulatot jelent.

Hogy mennyire igaza volt Luthernak, amikor visszautalt Jézus kijelentésére, akkor tűnik ki, ha figyelünk arra, hogyan konkretizálja maga Jézus a megtérés és bűnbánat értelmét. Hiszen az Isten országáról szóló örömhír után azonnal következik Máté evangéliumában a Hegyi Beszéd. Azért, hogy tudjuk: mennyire konkrét következményei vannak a megtérésnek. A Hegyi Beszéd szerint ugyanis az emberi élet célja ez: „Ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága” (Mt 5, 13. 14).

A megtérés — másokért élés

Ma már modern dolognak számít, ha arról beszélünk, hogy a keresztyén embernek a világban kell megélnie keresz- tyénségét, hogy az egyháznak* a világért kell lennie. Mindez azonban már benne foglaltatik a Hegyi Beszédben. De hát akkor miért kell nekünk úgy értékelnünk Luthernak az első tételét, mint azt a képet, amikor Grünewald mester isenhei- mi oltárának a Krisztusára mutat? Mert a keresztyének és teológusok könnyen gyengítik le a Hegyi Beszéd „utópistának” tartott követeléseit polgári értelemben. Megfeledkeznek arról, hogy Luthernak az első tétele a Hegyi Beszédben gyökerezik;

A hallatlanul nagy és új aa első tételben és a Hegyi Beszéd só és világosság hasonlatában, hogy a bűnbánatban, a megtérésben megtisztult keresztyén élet megszabadul negatív megkötöttségeitől és fölszabadul arra, hogy hálás munkatársa legyen Istennek a teremtett világban. Az Isten uralmát elfogadó ember nem úgy értékeli és gyakorolja a megtért emberi életet, hogy az önmagában és önmaga meg- tértségében gyönyörködik. A bűnbánatot mélyen gyakoroló és a bűnbocsánatban részesült élet az egyházra sem úgy tekint, hogy az valami a világon kívül és a világ fölött létező alkotmánya Istennek. Keresztyén ember és a bűnbánat mélységeit is megjárt egyház a másik emberért és a világért él és létezik.

A 453 évvel ezelőtti egyház szem elől tévesztette az evangéliumot. A mai egyháznak arra kell Vigyáznia, hogy ne veszítse szem elől .a világot. A reformációban Jézus Krisztust, az evangélium közepét ismerte fel újra. A mai egyháznak arra kell törekednie, hogy újra fölfedezze az evangélium meghallgatóinak az értékét.

Mások hasznára

Maga Luther is tisztában volt azzal, hogy keresztyénnek és egyháznak csak ilyen értelemben van létjogosultsága, amikor ezt mondja egyik ádventi 'igehirdetésében: „A keresztyén ember ne beszéljen sokat, hanem annál többet cselekedjék. Ezt meg is teszi, h# igazán keresztyén. Ha viszont nem teszi meg, akkor még nem igazi keresztyén ember.” Vagy: „A keresztyén ember csak azért él, hogy hasznára legyen az embereknek”.

Ahol másokért élve bíznak Jézus szavában, ott megszűnik az aggályoskodás, de önmagunktól is megszabadulunk: saját önző elképzeléseinktől és saját kegyes üdvegoizmusunktól. Akkor lehullanak a gátak, melyeket egyes csoportok állítottak fel, korlátlan szolidaritás jön létre az emberekkel Isten színe előtt, aki felhozza napját az igazakra és gazokra egyaránt.

dr. Pálfy Mikló*