Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-10-18 / 42. szám

Tiszta kezek, kereső szeretet Janis Matnlis lett érsek reggeli áhítata a brassó-pojánai kisebbségi konferencián, Csel 20, 26—28 alapján. Egymásra találtunk Az Ökumenikus Tanács ünnepi nagygyűlése Az idézett szakasz részlet Pál apostolnak az efezusi vének előtt tartott búcsúbeszédéből. Az egész fejezet jó példája az apostolok missziói tevékenységének az akkori világban, Mace­dóniában és Görögországban. A könyv szerzője, Lukács, a görög orvos, rátermett történész­ként nem csak történeteket közöl kiválasztott fejezetünkben, hanem emberi jellemeket is ábrázol. Önmagáról ezt mondja az apostol: „Mind zsidók, mind görögök előtt bizonyságot tettem az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől.” És: „de semmivel sem gondolok, sőt még az életem sem drága nekem, csakhogy elvégezhessem futásomat örömmel és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól vettem, hogy bizonyságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról”. Ez a megállapítás mutatja, hogy mi a háttere az apostol hitének. Pál apostol nem tud teológia nélkül gondolkozni, ami itt is érezhető. Ha mindezt összehasonlítanánk saját szekularizált és nagy­korúvá vált világunkból eredő gondolkodásformánkkal és el­képzeléseinkkel, az olyan lenne, mint amikor egy asszony „kikészíti magát” Bonhoeffer nagykorú világához alkalmazkodó szándékkal rúzzsal, aztán Heidegger „mintha" filozófiája szerint fekete szemöldöktussal, majd az arcra tesz valamit Moltmann „reménység-teológiájából” szépségápolásul, sőt az ajakfestés művészetében olykor Harvey Cox is szerepel. Amit azonban Pál apostol teológiája itt drámaian képvisel, azt csak éles kontúrokkal szilárdan, plasztikusan lehet ábrázolni, mint aki nem szépítkezik, hanem vall. 1. Az apostol így kezdi bizonyságtételét: mindenkinek a vérétől tiszta vagyok! Veszélyeztetett világunkban ez kifejezet­ten provokatívan hangzik. A világ tele van vérrel: háborús színterek Vietnamban és Közel-Keleten, mérgesgázok, elnyo­más, megkülönböztetés, fajelmélet, nyomor és éhezés mind a mai világ ismérvei. A ma embere borotvaélen egyensúlyoz véres kezeivel. Isten igéje, amit az apostol hangsúlyoz, bemutat az olvasónak először egy embert, aki „tiszta minden ember vérétől”, másodszor azt a feladatot adja, hogy mindent megtegyünk az emberiség békéjének és biztonságának valóra váltásáért, mert ez egyben Isten döntésével is. megegyezik, harmadszor következtetni enged Kain bűnének általános történeti és társadalmi kihatásaira. 2. Ennek a textusnak egy másfajta fordítása is lehetséges. Például a lett nyelvű Bibliában következőképpen szerepel: „bizonyságot teszek, hogy általam egyetlen lélek sem veszett el”, vagy az angol Bibliában: „ünnepélyesen kinyilvánítom előttetek ezen a napon, hogy senki vesztéért nem vagyok felelős”. A fele­lősség kérdése egészen új értelmet kapott éppen a mai világban, s a holnap világában még inkább. Nekünk már most meg kell találnunk azokat az etikai területeket, ahol a tudomány már démonná vált a nagykorú világban. A komputerek bálvány­imádásába estünk és igy a hideg ismeret „elektromos agya” nem törődik azzal, hogy a lélek elvész, vagy nem. Divatos ma a genetikai kérdés felvetése. Charles Dervis euge- netikus egészen nyíltan meg is mondja: kontrollálni kell az embereket. Perucco és Meller azt követelik, hogy kiválasztott egyedek spermáit őrizzék meg a mesterséges továbbnemesítés számára. Az új technikai módszerek az emberiség öröklöttségének mesterséges formálását is lehetővé teszik. A genetikai kontroll még a biológiai fejlődést is tudná irányítani, amely által a családok halálra lennének ítélve, amely által minden lelki emóció és ”végül maga a lélek is elhalna. Micsoda tragikus végkövetkeztetés! Ezzel szemben áll a felelősségteljes apostoli szó: egyetlen lélek sem veszett el általam, mert tevékenységemben az Isten kegyelme evangéliumának a figyelembevételével végzem a valódi igehirdetést. 3. Végül óvnunk kell magunkat attól, hogy mindennek elvég­zése a mi feladatunk lenne. A pásztornak nem szabad önmagát figyelmen kívül hagyni, hiszen nagy feladatra kötelezte el: hogy a Szentlélek segítségével Isten gyülekezetévé legyenek. A régi eszménykép és az új probléma: a pásztor és a nyáj. Az apostol szavai szerint azzal a sajátos felhatalmazással rendel­kezik, hogy mint episzkoposz tevékenykedjék. Nem szeretném az ókatolikus fordítás szerinti „püspök” szót használni, mert az eredetileg „őrizőt, az iszonyatos farkasok elleni védelmezőt” jelent. Tehát a nyájat óvni kell éppen akkor, amikor „ti magatok közül is felléptek férfiak, akik fonák dol­gokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják” (30 v.). De hol tudja az ember az önmagával váló tisztázódáshoz az erőt megtalálni, katarzisát bizonyítani, Isten igaz végzését hirdetni, igazi pásztornak lenni és Isten gyülekezetéhez tartozni? Itt jön az utolsó következtetés: Krisztus szeretetében. Saját vére, önfeláldozó szeretete által mindnyájan szert tehetünk erre. A nagykorú világ is, minden kérdésével együtt. Krisztus szeretete mindig nyitott, kereső és megmentő szeretet. Ez az az erő, amely az elveszett, elerőtlenedett, elpártolt, ellenséges, kishitű és kételkedő lelkeket szeretni képes. De ez már az a bizonyos „egészen más”: Isten titka. Reformációi emlékünnepély A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa október 31- én, szombaton este 6 órakor a Deák téri evangélikus templom­ban a tagegyházak közreműködésével ÖKUMENIKUS REFORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉLYT tart. Az emlékünnepélyre mindenkit szeretettel hív és vár AZ ÖKUMENIKUS TANÁCS ELNÖKSÉGE Mint arról lapunkban már hírt adtunk, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa 1970. szeptember 27-én a Bu­dapest Deák téri evangélikus templomban jubileumi emlék­ülést tartott. Ezt a nagy jelen­tőségű emlékülést nem zárhat­juk le anélkül, hogy annak ese­ményeiről, az ott elhangzott igehirdetésről, előadásról és ál­talában annak eseményeiről ne tájékoztassuk részletesebben is olvasóinkat. A szétküldött meghívó is gazdag programot sejtetett, de a program teljes gazdagsága csak a résztvevők előtt lett nyilvánvaló. A sok meghívott vendég — akiknek sorában köszönthettük Prantner József államtitkárt, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét és két munkatársát, a Keresztyén Békekonferencia budapesti tanácskozásaira ér­kezett kedves külföldi vendé­geket, az evangélikus egyház vendégeiként hazánkban tar­tózkodó W. Westergaard Mad­sen dán prímás-püspököt, az ökumenikus Tanács tagegyhá­zainak vezetőit — és a gyüle­kezetek érdeklődő tagjai telje­sen megtöltötték a templomot. Az ünnepség D. Káldy Zol­tán püspök, az ökumenikus Tanács alelnökének igehirdeté­sével kezdődött. (A püspök ige­hirdetését lapunk múltheti szá­mában teljes terjedelmében kö­zöltük.) Ezután D. Káldy Zoltán püs­pök, mint házigazda, nyitotta meg az ülést és köszöntötte ha­zai és külföldi vendégeinket. Már a megnyitó is tanúskodott arról, hogy igazi ökumenikus találkozóról van szó, ahol azon van a hangsúly, ami összeköti és egyesíti az egyházakat nem­csak az ünneplésben, hanem a szolgálatban is. Az ünnepség másik fókusza dr. Bartha Tibor református püspök, az ökumenikus Tanács elnökének előadása volt. A nagy érdeklődéssel és figye­lemmel kísért előadásában egyebek közt a következőket mondta: „Ez az ünneplés a ma­gyar ökumené egyházainak testvéri közösségét, egységét fe­jezi ki, hiszen a mögöttünk ál­ló negyed évszázad során egy­házaink olyan közel jutottak egymáshoz, mint történelmünk során még soha. Hazánk új éle­téért való hálaadás imádsága szívünkben egybefonódik az egyházaink megmaradásáért, sőt újulásáért hálát adó imád­sággal. .. Ünnepi megemléke­zésünk központjában hazánk felszabadulása áll... Munkára épülő, a nép legszélesebb réte­geit jogokhoz juttató, tehát de­mokratikus és szociális rend lépett a megítélt helyébe... A 25. évfordulót ünnepelve Is­ten iránti hálával tudunk szá­mot adni önmagunknak és a körülöttünk élő világnak arról, hogy egyházaink hivő népe vé­gül is nem került ellentétbe a társadalmi átalakulással, an­nak nem vált akadályozójává, ellenkezőleg, elfogadta és ma­gáévá tette az új társadalmi rend hazafias és humanitárius célkitűzéseit.” E megújulás jellemzőiként dr. Bartha Tibor a Biblia új­rafelfedezését és értelmezését említette. Ennek következmé­nye lett az igazi bűnbánat, mely „magába foglalja a Krisz­tus követésére hívó parancs­csal együtt az emberszeretet gyakorlására való elkötelezést is... Ezek olyan adományok, melyeket egyházaink együtt és közösen nyertek el... Az elvek kölcsönös tiszteletben tartása mellett alkotó párbeszéd folyik hivők és nem hívők között, amelynek tárgya a haza java, a nép boldogulása, az emberi­ség igazi érdekeinek szolgála­ta. .. Amikor egyházaink ha­zánkban az igazság ügye mellé álltak, ezzel állást foglaltak ab­ban a világméretű küzdelem­ben is, amely századunkban az osztályelnyomás, a kolonializ- mus és a kiváltságos népek ha­talmi törekvései által elnyo­mott és szenvedő emberiség fel- szabadulásáért folyik. Az utób­bi évek nagy egyházi tanácsko­zásai azt mutatják, hogy az em­beri társadalom égető kérdései az egyházak érdeklődésének a homlokterébe kerültek... Eb­ben a szolgálatban jelentett segítséget egyházainknak a Ke­resztyén Békekonferencia és ebben a szolgálatban szeret­nénk mi is támogatni ezt a mozgalmat további működésé­ben” — mondta befejezésül dr. Bartha Tibor püspök. Dr. Pálfy Miklós professzor, az Ökumenikus Tanács fótit­ZSEBEHÁZA Zsebeháza a vadasfai gyü­lekezet egyik filiája. Nagyság szerint a negyedik. A meleg­szívű, 180-lelkes gyülekezet 1948 után készült templom- építésre. Az építés lelke Kiss Endréné, Mesterházy Eszter volt. Az ő hite, kitartó mun­kája indította meg a gyüleke­zet nő- és férfitagjait az épí­tésre. A kis templom már el­készülése előtt összefogta a kis gyülekezetét. A 80 férőhelyes templom Pe- tőházi József mihályi kőműves^ mester munkája. Nagyon sok egyháztag áldozatos, önkéntes segítsége épült bele a templom­ba. A környező szomszédos gyü­lekezetek jószomszédi és test­véri segítsége által akkor 37 000 forint volt a templom költsége. Felavatása 1951. június 3.-án volt. Azóta is szépült, kiegé­szült a templom. Havonta két vasárnap istentisztelet, gyer- mek-bibliaóra van a templom­ban. Böjtben, ádventben he­tente van esti istentisztelet Sümeghy József vadosfai lel­kész szolgálatával. kára ismertette ezután azokat a leveleket és üdvözlő távira­tokat, melyeket külföldi egyhá­zi személyek intéztek a Nagy­gyűléshez. A jelenlevő külföldi vendé­gek közül hárman köszöntötték a nagygyűlést és résztvevőit. Dr. H. Hellstem svájci lelkész örömének adott kifejezést az­ért, hogy az elhangzottakban mindig a közelmúlton, a jele­nen és a jövőn volt a hangsúly; majd méltatta a Magyarorszá­gi Egyházak ökumenikus Ta­nácsának a béke ügyében tett fáradozásait és azt az aktív résztvételt, ami az ország fej­lődésében, építésében az egy­házak részéről megmutatkozott. A harmadik világ küldöttei közül Ősei ghanai lelkész hangsúlyozta, hogy „egyetlen egyház sem élhet elszigetelten, korunkat az összefüggések ko­rának mondhatjuk.” Harma­dikként C. Ordnung lelkész az NDK-ból, mondta el üdvözle­tét. Kiemelte, hogy a felszaba­dulásnak belső és külső oldala van, és fontos, hogy az egyhá­zak megszabaduljanak a múlt kötöttségeitől és a múlttal kap­csolatos kísértéseiktől. Végül Laczkovszki János, a Baptista Egyház elnöke imád­kozott és kérte Isten áldását az ökumenikus Tanács továb­bi munkájára is. A Nagygyű­lés — melynek ünnepélyességét a Lutheránia Énekkar és az egyesített baptista-ádventista énekkar szolgálata is emelte — a Himnusz eléneklésével ért véget A jubileumi Nagygyűlés is demonstrálta azt, hogy a ma­gyarországi evangéliumi egy­házak milyen testvéri szeretet­tel dolgoznak együtt hazánk további fejlődésén, az emberi­ség nagy családjának békéjén, a társadalmi igazságosság meg­teremtése érdekében. Adja Is­ten, hogy ennek az „egymásra találásnak” és közös szolgálat­nak minél több és hasznosabb eredménye legyen. ifj. Kendeh György Jövőnk műhelyeiből A gondolkodó ember tisztá­ban van azzal, hogy ezekben az őszi hónapokban „sorsdön­tő” tervezgetések folynak né­pünk történetének legközeleb­bi öt, sőt ennél még sokkal több évére vonatkozólag. A NEGYEDIK ÖTÉVES TERV fogja megszabni, hogy orszá­gunkban mit fogunk csinálni és miből fogunk élni. A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusának a negye­dik ötéves tervre vonatkozó tételeit vitatta meg az elmúlt napokban előbb a Hazafias Népfront országos tanácsa, majd az Országgyűlés. Amikor ezeken a gyűléseken hallgattam az előterjesztése­ket és a felszólalásokat, elein­te az járt az eszemben, amit nemrég olvastam az egyik külföldi egyházi sajtótudósí­tásban, hogy nevezetesen a mai angol papok magukat a társa­dalomban nemkívánatosnak és fölöslegesnek érzik. Hiszen ilyen érzése kezdettől fogva •van a keresztyén embernek: idegennek, jövevénynek és vándornak tudja magát ebben a világban, ahol nincsen neki maradandó városa (Zsid 11, 13; 13, 14). Ezt az érzést a hí­vőknek és különösen a lelké­szeknek hordozniok kell, mint hitük lényeges velejáróját. Ugyanakkor tudatában kell lenni nekik afelől is, hogy reájuk szüksége van a világ­nak, mindenekelőtt a népük­nek, a szűkebb és tágabb kö­zösségnek, a társadalomnak, amelyben élnek. Közelebbről: szükség van a vallásos hivők, a pártonkívü- liek munkájára is, hogy a ne­gyedik ötéves terv megvaló­sulhasson, s népünk tovább­haladhasson a szocializmus építésében. Ez az igazság szó­lalt meg igen határozottan a Hazafias Népfront országos tanácsának gyűlésén. Amikor az egyházak nevében dr. Bart­ha Tibor református püspök felszólalt, beszédét a népes gyűlés minden tagja feszült figyelemmel hallgatta. Maga Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt első tit­kára, majd dr. Bencsik István egyetemi tanár, a Hazafias Népfront főtitkára ismételten is helyeslőén idézte dr. Bartha Tibor püspök egy-egy gondo­latát. Azt is, hogy minket át­hidalhatatlan ideológiai kü­lönbségek és ellentétek vá­lasztanak el a Párttól. De azt is, és ezt még hangsúlyozot­tabban, hogy különbségeink és ellentéteink ellenére egyek vagyunk népünk szeretetében, abban, hogy hazánkban a mai kor követelményeinek megfe­lelő állapotokat teremtsünk az emberség és az emberiesség fenkölt szellemében. Az Országgyűlésen most a rengeteg felszólalás ellenére papszánok nem volt. Annál nagyobb a jelentősége dr. Bartha Tibor püspök népfron­ti beszédének. A Hazafias Népfront szelleme kristály- tisztán érvényesült az Ország- gyűlésen s a negyedik ötéves terv törvényerőre emelésében is. Fock Jenő, a Miniszter- tanács elnöke erőteljesen hangsúlyozta, hogy a negyedik ötéves terv megvalósulása ér­dekében mennyire fontos a nemzeti összefogás ideológiai különbségeink ellenére is. — Miniszterelnökünk aláhúzta azt is felszólalásában, hogy csaik azt kelthetjük el, amit megtermelünk. Vagyis az élet- színvonal emelkedése, a lakás­építés, a munkabérek és nyug­díjak növekedése, a jobb köz­lekedés és áruellátás, a kul­turális és egészségügyi ellá­tás, a gyermekekről, valamint az idős kordákról való gondos­kodás csak olyan mértékben valósítható meg, amilyen mér­tékben dolgozik és termel az ország népe. Mindez reánk, vallásos hí­vőkre, pártonkívüliekre is vo­natkozik. Nem vagyunk fölös­legesek országunkban, mely a szocializmust építi. Ez az or­szág a mi országunk is. Ami itt történik, az velünk, értünk és általunk is történik. A tör­vényerőre emelt negyedik öt­éves terv a mi tervünk is. Mi­nél jobb megvalósítása a mi javunkat, jólétünket, előbbre haladásunkat és békénket is szolgálja. D. dr. Vető Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom