Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-10-11 / 41. szám

Egymástól jó segítséget várunk Európai evangélikus kisebbségi egyházak konferenciája Brassóban A felhők átjárnak rajtunk s a hatalmas fenyők csúcsain fenn­akadnak, mint álomtöredékek. Ködösen és sejtelmesen nyúj­tózkodnak bennük az ágak, mint álomból ébredő lusta karok. Ritka a levegő — 1080 méteren vagyunk — s az ősz köddel és fénnyel, borzongással és meleggel telített. Kell ez a néhány romantikus mondat, hogy elvezessem az ol­vasót oda, ahol nem hatnak a köd s az álmosan nyújtózó ka­rok, mert munka folyik kora reggeltől estig, s a beszélgetések, beszámolók és értékelések, benyúlnak messze az éjszakába. A Lutheránus Világszövet­ség által rendezett európai kisebbségi egyházak konferen­ciáján vagyunk a romániai Brassó mellett fent a Pianán, fenyvesek, havasi legelők, s fellegekkel barátkozó szikla- ormok világában, de bent a Sport Szálló modem nagyter­mében, tárgyalóasztalok mel­lett. Százhármán, húsz ország­ból, huszonnégy evangélikus egyház képviseletében. Közöt­tünk több egyházi világszerve­zet és testvéregyház megfigye­lője. HETEDIK ALKALOMMAL. gyűltek, itt össze az Európában kisebbségi helyzetben élő evangélikus egyházak képvise­lői, az összehívó LVSZ európai titkárának, D. Paul Hansennak, s a romániai vendéglátó egy­házak nevében jelenlévő Al­bert Klein püspöknek elnökle­tével, Voltak résztvevők a többségi helyzetben élő egyhá­zakból is: dánok, finnek, né­metek, norvégok, svédek. S ha már őket felsoroltuk, vegyük sorra a kisebbségieket is: Ang­liából, Ausztriából, Csehszlo­vákiából (szlovákok és szilé­ziaiak), Franciaországból, Hol­landiából, Írországból, Jugosz­láviából (szlovének és szlová­kok), Lengyelországból, Ma­gyarországról, Olaszországból, Romániából (magyarok és szá­szok), Svájcból, Szovjetunió­ból (észtek és lettek) voltak képviselők. A SOKSZÍNŰSÉG állandó mozgásban tartotta az egyhe­tes együttlétet az egymás meg­értésének törekvésével, s az előadások és terítéken volt té­mák mellett — mint minden szakmai, vagy tudományos konferencián — rendkívül je-. lentős volt a résztvevők egy­mással megismerkedése, talál­kozása, s a szünetekben s az éjszakákba nyúló egymással beszélgetése. Mindenben az fejeződött ki, ami Albert Klein püspök és D. Paul Hansen megnyitóiban hangzott el: „dolgozni va­gyunk itt, hogy szolgáljunk egymásnak” — és „napi szol­gálatunkhoz egymástól jó se­gítséget várunk.” AZ EGYMÁSNAK SEGÍTŐ JŐ SZOLGALAT keresése négy előadás köré csoporto­sult, amelyeket „A nagykorú világ”, „A gyülekezet új arca”, „Az igehirdetés és az istentisz­piispököt kérdezzük. Mit ér­tett ezen a konferencia? — A kifejezés Bonhoeífer óta használatos az egyházban. Az előadás is ebből indult ki s igyekezett helyes diagnózist adni arról a világról, amivel az egyház találkozik s amiben benne él, s értékelni az egy­ház feladatait és felelőssé­gét. Az előadáshoz dr. Prőhle Károly korreferátuma járult, aki tovább építette a monda­nivalót s különösen is öt frap­páns pontban foglalta össze szemléletünket a nagykorú vi­lágról, s benne az egyház szemléletéről. — Ezen kívül mivel járul­tunk hozzá az eszmélkedés- hez? — Igyekeztem rámutani hoz­zászólásomban arra a felelős­ségre és elkötelezésre, ami a nagykorú világban az egyhá­teleti élet megújulása” címe­ken Mönnich holland prcxfesz- szor, Cornelius Kohl szuperin­tendens az NDKJból, Zeuthen dán lelkész és Neidhart hol­land professzor tartottak. Vé­gül beszámolók hangzottak el a LVSZ eviani nagygyűlésé­ről, amelyeket élénk megbe­szélés követett Részletes beszámolóra alig­ha volna helyünk, ezért kér­déskörökre csoportosítva rövid interjút kérünk egyházunknak ott jelen volt képviselői tőL A „NAGYKÖRŰ VILÁG” témájáról D. dr. Ottlyk Ernő A lélek ideje 1967. november harmadikéin, délután négy órakor Midek úr kézhez kapta Michigan állam­ban elhunyt nagynénje kész­pénz hagyatékát — ezzel le­zártnak tekintette elintézni­valói végeláthatatlan listáját — elégedett volt, talán boldog is. Hatvannyolc esztendejéből félévszázadot szentelt köteles­ségeinek: családot alapított, házat vett, férjhez adta hízás­ra hajlamos félszeg leányait és tisztességesen eltemette mind­azokat, akik elhunytak szeret­tei közül. Most flanelt házikabátban, hátratett kézzel állt az ablak előtt és a vizenyős őszi ködöt nézte, mely magába gyűjtötte és igazságosan elosztotta a bőrgyárak bűzét a nagyváros egész területén. Ünnepélyesen a szobafalnyi könyvespolchoz lépett és leemelte a fekete bőr­be kötött Szentírást, mely világképtárak reprodukciós kötetei és egyenkötéses remek­író sorozatok társaságába állt ott, tisztántartva és házi kata­lógusba foglalva. Meghatottan nyitotta fel a szinte golyóálló börfedelet, egy pillantást ve­tett Barrias: „Isten megterem­ti a világot” című képére és belefogott Mózes első könyvé­be. Derűs elégtételt érzett né­hai hittanárára gondolva, aki idegesen köhécselve bizony­gatta a mindennapos kegyes­ség szükségét. Ö azonban az eredmény utánra tartogatta a hálát, mely most egy dolgos, felmutatni tudó élet után mél­tányos és elérkezett. Gondosan, módszeresen ol­vasott, figyelmesen végig bön­gészte a nemzetiség táblázato­kat és nem untatták az áldo­zati előírások, a Szent Sátor aprólékos kelléktára sem. Kö­telességtudó, türelmes érdek­lődést tanúsított Isten szerte­ágazó rendelései iránt, me­lyek egy különc örökhagyó végrendeletére emlékeztették, amiért mégiscsak hálával tar­toznak a jusshoz jutók. Az első ellenérzést a Dina miatti alattomos vérfürdő kel­tette benne — a csaló Jákob orvgyilkos fiainak rémtette, mely után a ravasz ősatya ol­tárt emelt az Úrnak —, Aki­nek egyetlen szava Sem volt e hitványság ellen. Egész életé­ben kemény, de méltányos volt ellenfeleihez és mélyen felháborította ez a gonoszság, melyet bármely törvénykönyv méltán megtorolna. Háborgó szívvel érkezett el Elizeus szívtelenségéhez — amikor a kopasz próféta vérmedvékkel tépet szét negyvenkét csacso­gó bétheli kisgyermeket. Dühtől reszketve csukta be a vén családi Bibliát — becsap­va, keserűen járt fel s alá a túlfűtött szobában. Békességre, merengő elmél­kedésre vágyott — az útra kész lélek gondos nagytakarí­tására, az öregek jussára —, akik gyermekkorukban ját­szottak, ifjúságukban szeret­tek, férfikorukban pedig dol­goztak serényen. Fáradt és csüggedt volt, értetlenül mére­gette milliók vigasztaló hitét, melynek lám Szentkönyve csupa vér, fondorlat_ és kegyet­lenség. Gyámoltalanul megkí­sérelte jelképesen értelmezni mindezt, hiszen része annak, ami annyi másnak tartást, bi­zalmat ad, de érezte, hogy képtelen erre. Éveket sejtett még maga előtt melyeket Is­tennel, összegező, megbánó számvetéssel kívánt eltölteni és fájt, hogy nem képes meg­valósítani. Olyasmit érzett, mint nász- útja végén egykor, Athénban, ahol rnindig az Akropolist lát­ták a város felett — mindent megnéztek, de azt az utolsó napokra tartogatták. Mikor végre felmentek — unalmas­nak. kietlennek találta, pedig mindenki más megigézve cso­dálta. Majd egy hétig marad­tak még ott, de már nem volt mit tenni, csupán az időt töl­tötték le. ami még hátra volt az indulásig. Turchányi Sándor zakra vár az európai béke és biztonság kérdésében. — A hozzászólások között mi volt kiemelkedőbb? — Igen sok értékes hozzá­szólás hangzott el. Ezek közül kiemelem a nemrég vezetőpüs­pökiké választott MichaLko szlovák professzor szavait, aki az egyház nagykorúvá válásá­nak felelősségéről szólt, Matu­lis lett érsek szavait, áld arról szólt, hogy a nagykorú társa­dalom nyitva áll az egyház szolgálata számára, és Opfer­mann Ernő kolozsvári magyar lelkész szavait, aki arra muta­tott rá, hogy a nagykorú egy­ház a szolgáló egyház. A GYÜLEKEZET ŰJ ARCA kérdéskörben. Görög Tibor es­perest kérdeztük, aki az egyik munkacsoport titkára volt. — Volt-e egységes látása a konferenciának a kisebbségi egyházakban kialakult gyüle­kezeti arculatról? Egy erős ncm-mel, s egy hangsúlyos igen-ne 1 felelhetek. Nem volt egységes a látás ate- kintetben, hogy a megváltozott világban kell-e és hogyan kell megváltoznia a gyülekezetek arculatának. Voltak — főként nyugatiak — akik egészen új arcú gyülekezet kialakítását sürgették. Mások pedig — a másik véglet — ijedten kapták fel a fejüket a legkisebb vál­toztatási javaslatra is. Ami az egységes látás volt — tehát az igen — az kifejeződött abban, hogy a gyülekezetét ki kell mozdítani a „nyáj” passzivitá­sából. A népegyházi formák megtartása mellett nyitottan, kapkodás és rezignáció nélkül egy test tagjaiként kell moz­gásban lennie lelkészeknek, gyülekezeti tagoknak. — Mit adtak hozzá a ma­gyar felszólalások? — A magyar hozzászólások talán annak a három alapvető elvnek a felmutatásával szol­gáltak, hogy a) nincs igazi külső változás anélkül, hogy belsőleg, a szí­vekben ne kezdődjék el a döntő megváltozás, b) ha csak „egyházi féltés­ből” akarunk változtatni a dol­gokon, az okos ügyeskedés csu­pán, de nem a sónak az önfe­ledt szolgálata, c) ahogy a család minden tagjának megvan a feladata, úgy a gyülekezet nagy család­jában is így kell lennie. — Milyen reménységgel lát­ta a konferencia a jövő egyhá­zának gyülekezeti arculatát? — A futurológia ma friss tudomány. Az egyháznak ugyan fel kell józanul mérnie a tennivalókat, de a jövőbe azzal a reménységgel tekint, amely boldogan hisz Abban, aki azt mondotta: én vagyok az úí. AZ IGEHIRDETÉS, ISTEN- TISZTELET ÉS LELKIGON- DOZAS kérdésköreiben Mekis Ádám esperest kérdezzük. — Az előadók s a hozzászó­lások egyaránt arra mutattak rá, hogy a nagykorúvá lett vi­lágban, új körülmények között az egyház sem ragaszkodhat mereven egyes elavult formák­hoz és keretekhez, hanem meg kell újulnia belsőleg és külső­leg egyaránt. Az igehirdetés és istentisztelet megújulása négy területen lehetséges és szükséges — mondotta Zeut­hen Mogens előadó — „az apostolok tanításában” (ige­hirdetés), a „közösségben” (lel­kész és gyülekezeti tagok), a „kenyér megtörésében” (úrva­csora) és az „imádságban” (Csel. 2,42). ízelítőnek lássunk néhányat a tizennégy előadói javaslat közül: formai megú­julás csak belső megújulást követhet — az egyház nem él­het gettószerű zárkózottság­ban, ki kell lépnie a világba szolgálatra — Krisztus szolida­ritást vállalt a világgal, a ma egyházának is szolidárisnak kell lennie az emberiséggel — érvényt kell szerezni annak, amit az EVT uppsalai nagy­gyűlése (1968) kimondott: a vi­lág megszabja az egyház „na­pirendjét” — a lelkész az ige­hirdetésre készülésébe vonja be a laikusokat — elképzelhe­tő párbeszédes igehirdetés is, ahol a hívek kérdéseket vet­hetnek be, vagy utána megbe­szélhetik a prédikációt a lel­késszel — szükség van az úr­vacsora! közösség elmélyítésé­re, korszerűbb imádságok írá­sára, új énekek bevezetésére. — A lelkigondozás kérdéseiről szőlő előadás nagyszerűségét leulbrí ki kell emelnem. AZ EVIANI GYŰLÉS ÉR­TÉKELÉSE kérdésében dr. Prőhle Károly professzort kér­dezzük. — Három beszámoló hang­zott el: Deák Ödön nagyvára­di lelkész, Klapper egyházfő- tanácsos az NSZK-ból és Mau főtitkár részéről. Lényegében mindhárman igyekeztek egyen­súlyt teremteni a pozitívumok és negatívumok között. Klap­per egyházfőtanácsos ismerte a magyar értékelést és igen ta­nulságosnak tartotta. — A hozzászólások is meg­oszlottak a pozitívumok és ne­gatívumok között? — Igen, a hozzászólásokban felvetett kérdések valójában pozitív, vagy negatív értéke­lést jelentette. Pozitív eredmé­nyeknek értékelték a világért való felelősség növekedését, a felekezetközi munkában való előrehaladást, többen rámutat­tak az evangélikus egyház kü­lönleges hivatására, s jelentős előrelépésnek tekintették, hogy egyre komolyabb hangsúly esik Luther két birodalomról szóló tanításának iránymutató üze­netére. Viszont negatív jelen­ségként értékelték, hogy a vi­lágért való felelősség kérdései­ben nem volt a gyűlés elég konkrét, a katolicizmussal folytatott dialógus kérdéseiben Evianban elhangzott néhány megnyilatkozás, amelyek a ki­sebbségi egyházakban aggo­dalmat váltottak ki. Ez utóbbi két kérdéskörre jelentősen mu­tatott rá Ottlyk püspök hozzá­szólásában. Kiemelkedő volt Matulis érsek hozzászólásában különösképpen az a rész, ami­kor az ifjúság aktív szerepé­nek elismerése mellett hiá­nyolta, hogy saját feszült kér­déseikben viszont nem tudtak a megoldás felé mutatni (ká­bítószerélvezet, nyugtalanság stb.), valamint rámutatott az európai béke és biztonság ér­desének egyházi felelősségére. Végül a brassó-poianai együttíét igehirdetési keretére muta­tunk rá. Minden nap munkáját igeszolgálat keretezte. S az egész konferenciát a brassói magyarajkú gyülekezet templomá­ban tartott úrvacsoraj istentisztelet indította meg, s a brassói németajkú gyülekezet templomában, a híres fekete templom­ban tartott igen ünnepélyes záróistentisztelet zárta. Ez utóbbin Ilmari Soisalon-Soininen finn professzor tartott meleg hangú igehirdetést. A befejező vasárnapon pedig a külföldi delegátu­sok közül sokan prédikáltak szerte Romániában az evangélikus gyülekezetek istentiszteletein vendégigehirdetőkként. D. Koren Emil Hogyan dolgoztunk Beszámoló az eviani nagygyűlésről „Gyógykúra Evianban?” Az eviani világkonferencia sokféle értékelése közt az egyik legtalálóbb így jellemezte a találkozót: Evian keserű, de üd­vös „gyógykúra” volt az ismert francia gyógyüdülőhelyen a világ evangélikussága számára. Küldötteinek rá kellett jönniük, hogy egy korszak végleg lezárult a világ-lutheranizmus szá­mára: a gazdasági, társadalmi, nemzetközi kérdésekben való részvételtől idegenkedés korszaka. És talán egy új korszak kez­dődött ezen a tóparti gyógyhelyen: a világ evangélikusságá- nak fokozott felelősségérzése és aktivitása a társadalmat, a mai világot mindenütt foglalkoztató „napi kérdésekben". Hogyan dolgozik egy világkonferencia? Az eddigiekben aránylag kevés szó eshetett a világgyűlés munkamódszeréről. Ezt a hiányt szeretném itt némileg pótolni. Az eviani világgyűlést több mint kétéves előkészítő munka előzte meg. A harmadik szekció („Az egyház részvétele a tár­sadalomban") témáival például három nagy kontinentális kon­ferencia foglalkozott előzőleg Dél-Amerikában (Caracas), Afri­kában (Addisz Abeba) és Európában (Baden). Ezeken alakult ki — részben Badenben magyar javaslatra — a világgyűlés „társadalmi szekciójának” következő négy allémája: 1. a tudo­mányos-technikai fejlődés és a nevelés: 2. a társadalmi átala­kulás és az egyházak; 3. gazdasági igazságosság a világban — emberi jogok; 4. az egyházak szolgálata a világbékéért. A világkonferencia ezt a négy fontos kérdéskört négy albi­zottságban vitatta meg, mindegyikben 40—50 résztvevővel. Végül a teljes világkonferencia tárgyalta le a jelentéseket és hozott határozatokat a különböző bizottságok szűrőin át a plénum elé kerülő javaslatokról. Hol voltak a „csomópontok" a társadalmi és nemzetközi kér­désekben? Az első albizottság munkájában — tudományos-technikai világfejlödés és nevelés — előtérbe került a „tudományos­technikai űr” és a „nevelési űr” problémája. Végtelenül nagy a különbség a világ egyes részei között a tudásban, a techni­kai fejlettségben és a kultúra kincseiben való részesülésben. Az egyházaknak mindent meg kell tenniük, hogy a gazdasági­társadalmi nevelés és a kultúra terjesztése minél hatékonyab­ban és szélesebb körben mehessen végbe a világ minden ré­szében. A szociális átalakulásban való keresztyén részvétel ügyében a világgyűlés nem jutott el az igazán súlyos kérdésekig. Nem mertf tovább a keresztyének felelősségének és aktív részvételé­nek általános hangoztatásán. A harmadik albizottságban eleven vitákat folytattunk először is a gazdasági-társadalmi igazságtalanság okairól a világ szá­mos részében. A vita ezután kiszélesült a gazdasági kérdé­seken túl: Isten akarata az, hogy minden emberteremtményé­nek joga és életlehetősége legyen emberségének testi, szellemi, erkölcsi és lelki kibontakoztatására. Minden olyan berendezke­dés, hatalomelosztás és megkülönböztetés, amely a teljes em­berség kibontakozását akadályozza, ellenkezik Isten akaratá­val. Ezért a keresztyéneknek és egyházaknak is küzdeniük kell ellenük, a igével és a szeretet teljes aktivitásával. Végül a negyedik témakör. Az egyházaknak nemcsak a lelki békét, hanem a világ, a népek külső békéjét is minden erejük­kel elő kell segítemf^k. Ez egyrészt az egyházak és a keresztyé­nek elszánt küzdelmét jelenti a háború veszélye és a fegy­verkezési hajsza ellen. Másfelől minél nagyobb részvételüket a világbéke megszervezésében, a békére nevelésben. A világgyülés — kudarc vagy elindulás egy új úton? A vélemények rendkívül nagy megosztottsága miatt sok ne­gatív értékelés is elhangzott Evianról. Hogy milyen értéke volt a rendkívül sürített, tíznapos tanácskozás munkájának, ezt a jelentések és határozatok még nem mutathatják meg. A delegátusok magukkal vitték egyházaikba a határozatokat és a világkonferencián kapott indításokat. Hogy mennyi válik életté a gyülekezetekben, az egyházak magatartásában ezt a jö­vő mutatja meg. Hisszük: Évian reményteljes elindulás volt egy új úton. A hitből fakadó, világ- és társadalomformáló keresztyén szeretet és cselekvés útján, a világ evangélikus egyházaiban. Dr. Nagy Gyula Renovált templom szentelése a jugoszláviai Nagybecs kereken A nagybecskereki (Zrenja- nin) evangélikus egyháznak múlt hó 30-án nagy ünnepe volt: dr. Sztruhárik Juraj püs­pök szentelte fel az újonnan renovált szlovák—magyar templomot szíves és őszinte ünnepség keretében. Az ünne­pélyen részt vettek a becske- reki hívek teljes számban, de sokan voltak a közeli Aradác- ról — asszonyok és lányok szép nemzeti viseletben, Ko- vacsicáról, Bácskából és Sze- rémségből. A püspököt és kíséretét a te- levirágos templomudvarban Mentei és Ambrózy felügyelők üdvözölték, míg néhány isko­lásfiú és leány szép szlovák és magyar szavalatokkal és dí­szes virágcsokrokkal kedves­kedett az érkezőknek. Ambrózy Zoltán helyi fel­ügyelő üdvözlő szavaiból idé­zünk : „A szlovák testvérekkel ma templomunk újbóli felszente­lését ünnepeljük. Nagy hálá­val tartozunk a Lutheránus Vi­lágszövetségnek, amely a templom javítására szükséges összeg nagyobb részét rendel­kezésünkre bocsátotta, továb­bá dr. Sztruhárik püspök úr­nak és Chalupka Karol espe­res úrnak szíves közbenjárásá­ért. De köszönjük Mentei fel­ügyelő és Halász gondnok uraknak, akik személyes mun­kájukkal és fáradozásukkal segítettek a nagy munkában. ■ Köszönjük testvéreinknek és templomlátogatóinknak, hogy adományaikkal segítségünkre voltak.” Program szerint váltakozott a szlovák és magyar liturgia és szónoklatok. Sztruhárik püspök szolgálata után Vladimir Veres sztara-pazovai lelkész-esperes a szószékről szlovák nyelven, majd Chalupka Carol kovacsi- cai lelkész-esperes zengzetes magyar nyelven mondott szép szónoklatot. Végül a helybeli papot helyettesítő Kovács Ta­más észak-bánáti esperes mondta el röviden a becskere- ki egyház történetét, valamint azt, hogy a jelenlegi restaurá­lás — a hívek munkáján kí­vül — kb. 2 millió 600 ezer régi dinárba került. Stefan Vjerg — A GYÜLEKEZETI SE­GÉLY országos előadója, Va- rady Lajos esperes a Bajor Gustav Adolf Werk elnökének meghívására Dinkelsbüchlbe utazott. A közgyűlésen előadást tartott „A Gyülekezeti Segély munkája a magyarországi szórványban” címmel. —• A VESZPRÉMI EGY­HÁZMEGYE lelkészi munka- közössége október 14-én Pápán tartja ülését. Úrvacsorát oszt Síkos Lajos esperes, igehirde­tési előkészítőt Kiss Ferenc, korreferátumot Orbán Lajos, előadást Asbóth László, Hor­váth József és Hernád Tibor tart. Sikos Lajos esperes áz időszerű kérdésekről tájékoz­tatja a lekészeket.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom