Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-09-06 / 36. szám

Szeret, megáld, megsoKasít 5 Móz 7,13 Ibsen drámájának Solness építőmestere, mint bevallja, nem képes (lelkileg) templomokat építeni, amióta személyes tragé­dia sújtotta. Mennyire hasonlítunk mi rá néha. Amíg mást ér a baj, addig „hát ilyen az élet, el kell szenvedni”, ám ha ránk zúdul a csapás, akkor rögtön a vádlottak padjára ültetjük Is­tent: hogy mert olyasmit megengedni, ami ennyire nem illik bele elképzeléseinkbe. Hát így szeret? Micsoda gyerekes önzés­sel tudunk „ugrálni” az Isten előtt: elvárnánk tőle, hogy szere- tetének tartalmát és módját a mi igényeinkhez szabja, kiszol­gáljon bennünket, s ami fő: meghagyjon olyannak, amilyenek vagyunk, másokat viszont programozzon át kedvünk szerint. MAROKRA FOGÓ SZERETET az Istené, s nem valami pro­tekciózó kényeztetés. Ahogy a kovács kiszemel egy vasdarabot, hogy abból remek szerszámot, vagy művészi díszt kovácsol­jon, s épp azért a kiválasztott, „megszeretett” vasat tűzbe teszi s irgalmatlanul megmunkálja, valahogy így szeret az Isten: sokkal különbül, mint ahogy azt várnánk tőle. Mellénk áll ez a szeretet, hogy megvédjen önmagunk ellen. Elmélyedésre biztat, amikor felületes diadalokra pályáznánk — s bizony csak így lehet elkerülni, hogy életünk elsivatagia- sodjék vagy elvaduljon, „sikereink” kellős közepén. Cselek­vésre indít, amikor belefúrnánk magunkat bánatunkba, mint iszapba a hal, emberek közé küld a gyakorlati szeretetet való­sággá élni, amikor olyan jól esnék energiarabló álmokba, vagy önsiratásba burkolózni s hátat fordítani az egész világnak — amivel viszont magunkat ítélnénk fokozott sérülékenységre és lassú magányba fúlásra. Sokszor szinte magára haragít az Is­ten szeretete, amikor felzajdítja imádott nyugalmunk mocsara­sodó állóvizét és kidob a hintaszékből, melyet összetévesztünk a gondviseléssel. „Veszedelmesen” szeret az Isten, s nem olyan önelégült lomhaságra nevelve, ahogy azt kegyes leplű önsze- retetünkben kívánnánk tőle. Merő istenkáromlás ilyen szerep- osztással sérteni meg Istent, melyben neki segédmunkási funk­ciók jutnak. Hiszen Isten tud „anyai” módon is vígasztalni- szeretni (Ézs 66, 13), amikor beleroskadunk saját lelkünk éhez- tetésébe, vagy önérvényesítésünkbe, és nyiladozni kezdünk előtte. Am szeretete sohasem folyik szét a semmibe, nem szi­rupos érzelgés, hanem teljes testi-lelki-szellemi-érzelmi vilá­gunkat istenien megragadó és szüntelen formáló drága vihar, mely sokkal jobban szeret, sem hogy tespedni hagyjon ön- tetszelgésünk vitrinjében. TALPRA ÁLLÍTÓ ÁLDÁS a második ajándék. Pszichológus szakértők írják, hogy a léleknek minél mélyebb rétegeiből szár­mazik egy ősi álom-jelkép, annál nehezebb tartalmát, jelentését a köznapi logika nyelvén megfogalmazni s annál többrétű és kimeríthetetlenebb az értelme. Valahogy így vagyunk az áldás fogalmával is. Többet most sem tehetünk, mint hogy egy-két oldalról megpróbáljuk megközelíteni: mit is akar mondani. Annyi bizonyos: nem tétlen jóváhagyást jelent az Isten ré­széről, ahogyan azt a mi „áldásom rátok” kiszólásunk sejteti. Ha valakit tényleg megáld az Isten, az nem tetszés szerinti szabad utat jelent az illetőnek, hanem sokkal inkább azt, hogy mind jobban FUNKCIÖKÉPESSÉ VALIK emebrségének egész vonalán. Testi, lelki, szellemi javait magánzsákmány-szerzés helyett kezdi átirányítani a közösségi szolgálat frontjára, s közben megtapasztalja, hogy még neki egyénileg is pont ez használ igazán. (S ez az áldás.) Lassacskán megtanul örülni annak, ami van, s nem keseredni bele abba, ami még, vagy már nincs. Mikor, milyen jellegű nyomorúságait kezdi Isten riadóztató provokációinak tekinteni, melyekkel a felelős sze­retet gyakorlására indítja — s másképp nem is lehet ezekből „kimászni”. Nyilvánvaló, vagy titkos kudarcaiból, kétségbe­eséseiből, vagy dühöngéseiből, félelmeiből, vágyaiból és indu­lataiból egyre kijózanítóbban sejti, mennyivel tökéletlenebb s mennyire tényleg bűnösebb, mint azt hinni szeretné. Naponta megszenvedi szűkölő önféltését s tetten éri kerülőutakon teker­gő önzését — de épp eközben gyógyul, mert számára „áldássá lesz a keserűség” (Ézs 38, 17). Ilyen fájdalmas és mégis örven­detes folyamatos újjászületés közben tanulunk bele Isten se­gítségével az emberi funkcióinkba életünk legszélesebb skálá­ján, testtől lélekig és vissza. MINŐSÉGI SOKASODÁS indul meg így. Kezdjük megbe­csülni a kicsit — bármilyen értelemben — s akkor mind haté­konyabbnak bizonyul életünkben és talán nagy dolgok veszik belőle kezdetüket. Merünk mind többet befektetni a lélekbe, s idővel kiderül, hogy ez busásan megtérül: lelki energia-utánpót­lásban, életörömben, belső szilárdságban, mert folyamatosan értelemmel telítődik meg életünk, ha újra meg újra vállaljuk a szolgáló eltökéltség kockázatait. Bodrog Miklós EGYHÁZI VILÁGSZERVEZETEINK SEGÍTIK a román Árvízkárosultakat Az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövet­ség 120 ezer dollár gyorsse­gélyt küldött a romániai ár­vízkárosultak megsegítésére, amint ezt D. Paul Hansen, a Lutheránus Világszövetség titkára bejelentette. Sylvester János irodalmi szolgálatáról Sylvester János humanista tevékenységével a reformáció hazai munkásai számára elő­készítő szolgálatot végzett. .* Sylvester János Szinyérvár- alján született, valószínűleg 1504 körül. 1526—27-ben —, de talán tovább is — a huma­nista centrumban, Krakkóban tanult. Tanára volt Cox Lé- nárd is. Sylvester János Krakkóban magas fokú műveltségre tett szert: elsajátította a legmaga­sabb humanista rangot adó három szent nyelvet (héber, görög, latin) és így ő lett az első magyar, aki ezzel megva­lósította az erasmusi művelt­ségeszményt. \ Nem a papi pályán akart érvényesülni. 1534 májusától 1543 végéig Sárvár mellett, Üjszigeten, Nádasdy Tamás birtokán tevékenykedett, mint iskolamester. Itt, — sőt, talán még Krakkóban — kezdte el az egész Újszövetség lefordítá­sát. Mielőtt ezt befejezte volna, megírta Grammatica Hunga- rolatiná-ját, amelyet Újszö­vetség-fordításához szánt elő­tanulmányként. Nyelvtanában is megemlé­kezik arról, hogy a Sárvár melletti Üjszigeten kezdték művelni Magyarországon elő­ször „ ... a nyomtatás isteni művészetét...” A nyomda ve­zetője ő maga lett. A felszere­lés egy részét Bécsben vásá­rolták, betűkészletüket ők ma­guk állították elő, mert a magyar nyomdai munkához külön jelekre is szükség volt Nádasdy nem sajnálta a költ­séget a betűmetszéshez. A nyomtatás munkáját az Új­szövetség nyomása közben az odahívott Abádi Benedek vette át a német nyomdá­szoktól. Még a nyelvtanírás közben a különböző nyelvekkel, főleg a latinnal összehasonlítás kap­csán jött rá Sylvester a ma­gyar nyelv szabályos voltára és gazdagságára: „ ... eddig el volt rejtve előlünk a haza nyelvének ez a kincse, s ezt a most először megtalált (kin­cset) kiástuk és napfényre hoztuk: s ha ezzel élni nem vonakodunk, rövidesen (amint remélem és óhajtom) dúsgaz­dagok leszünk...” Az itt szerzett tapasztalatait az Újszövetség fordításánál kamatoztatta. Ennél a fordí­tásnál felhasználta elődeit: egy középkori fordítást, to­vábbá Pesti és Komjáti mun­káit, valamint az erasmusi jegyzeteket és parafrázisokat is beledolgozta szövegébe. A magyar Újszövetség 1541- ben került ki az újszigeti nyomdából. Ez volt az első, Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű könyv, és az első teljes magyar nyelvű Új­szövetség-fordítás. Sylvester arra is rájött, hogy nyelvünk is alkalmas a klasz- szikus mértékű verselésre. Új­szövetség-fordítását még érté­kesebbé teszik az egyes evan­géliumok tartalmát összefog­laló disztichonok. Művének a magyar néphez szóló ajánlását ugyancsak disztichonokban írta meg. Mind tudatosságára, mind alaposságára, mind pedig az erasmusi filológia döntő hatá­sára egyszerre kapunk illuszt­rációt 1547-ben Nádasdy Ta­máshoz írt levelében. Ná­dasdy ugyanis Bécsben ki akarta nyomtatni bizonyos Szegedi (vagy Thegezi) Lajos néhány zsoltárfordítását, de előbb elküldte bírálatra az akkor már bécsi egyetemi ta­nár Sylvestemek. Sylvester válaszában általában is kitért a fordító munkára, amelyet nem lehet amúgy vaktában folytatni, mert megvannak a szabályai, és ezek tudása, fi­gyelembevétele nélkül nem lehet „ .. • e századhoz mél­tót...” alkotni. Ezután a bí­rálatra küldött munka hibáit csak nagyvonalúan, az elő­szó megszólításán mutatta be úgy, hogy minden szavát kü­lön vette, és szavanként ma­gyarázva bizonyította be, hogy a fordítás miért nem jó. 1544-től a Habsburgokhoz hű bécsi egyetem tanára lett Sylvester János. Hébert, gö­rögöt, majd történelmet taní­tott. Többet, bizonyosat nem tudunk róla. Halála időpont­ját sem ismerjük. Lutheri teológia szólal meg Sylvester Újszövetség-fordítá­sában, amikor a Rómabeliek- hez írt levél tartalmi össze­foglalását adja. A hit általi megigazulás jellegzetesen lu­theri tanítása csendül ki megfogalmazásában. Bécsi tanársága idején (1544 —1551) néhány latin, részben vallásos színezetű verset is írt. Ezek pedig — amennyiben felekezetiségét jellemezhetik — nem protestáns szerzőre vallanak. Ha tehát korábban hajlott a reformációs állás­pont felé, később, úgy lat­szik, visszahúzódott. Sylvesterrel végetértek az erasmista bibliafordítások. Ké­szen állt a tudatos, irodalmi magyar nyelv a jövendő nagy feladataira, és jelentős ered­ményei már a reformáció kö­vetkező évtizedeiben megmu­tatkoztak. Kazinczy véleménye róla: hatása addig él közöttünk, „... valamíg a Múzsák ma­gyar hangon fognak énekel­ni ...” Sylvester János homályból kilépő és oda visszatűnő alak­ját sajátunknak valljuk. Barcza Béla KERESZTELŐRE Kezem kinyújtom. Várom áldásod Atyám. Könyörgöm, áldj meg. Kérlek, vonj magadhoz. Nézzed gyengeségem. Nálad menedék vár. Oszlopaid közt igaz áldozat tüze ég. Nekem semmim nincsen. Csak dadogó ajkam és szívem Állhatatlan, ingadozó vagyok. Tehozzád menekülök. Megragadom irgalmas kezed. Gyöngyöző forrás vize csillan. Abban te vagy, Örökkévaló. Legyen magasztalás és dicséret. Harsona szóljon angyalok ajakán. Józsa Mártonná Semmelweis Ignác 1818-1865 Az anyák megmentője 1818 július 1-én született Budán és 1865. augusztus 13-án halt meg Döblinben, ugyanabban a házban, amelyben a „legna­gyobb magyar”: Széchenyi István önkezével vetett véget életének. Semmelweis egyetemi ta­nulmányait Pesten és Bécsben végezte. Mint tanársegéd a bé­csi Klein professzor mellett az Algemeines Krankenhaus szü­lészeti osztályán dolgozott. Egy ideig rendkívül sokat szenvedett, amikor látta, hogy az anyák százai halnak meg valamiféle ismeretlen beteg­ségben. Éjjel-nappal dolgozott és élete legboldogabb napja volt, amikor rájött — 1847- ben — hogy a gyermekágyi lázat „bomlott állati szerves anyag” okozza, amely nemcsak állatoktól, hanem élőktől is származhat. Ez a felfedezés világraszóló volt, hiszen Sem­melweis a sebfertőzés megelő­zését is felfedezte. Osztályán elrendelte a kéznek klórmész- szel való fertőtlenítését, ennek következtében, szinte minden szülő anya életben maradt, azok, akik ellenőrzése alatt szültek. Hatalmas támadás indult ellene, professzortársainak egy része alattomosan és nyil­vánosan is támadta. El kellett hagynia Bécset. 1850-ben a pesti Szt. Rókus Kórház főor­vosa lett. Itt Pesten is voltak ellenségei, de az életben ma­radt anyák ezrei bizonyítot­ták, hogy Semmelweis felfede­zése világraszóló eredmény. 1862-ben a Pesti Egyetem szü­lészeti tanára lett. Tanítvá­nyai rajongásig szerették. Könyvei először német nyel­ven jelentek meg, érmék kö­vetkeztében fél Európa szak­emberei olvasták azt Eredmé­nyeit Európa minden nagyobb városában elfogadták és a szü­lő, életben maradt édesanyák áldották nevét. Felfedezésének igazságát há­rom évtized múlva a bakterio­lógiai vizsgálatok is igazolták, ami azt is jelenti, hogy Sem­melweis nemcsak a szülészet­nek, hanem a sebészetnek is csodálatos úttörője volt. Negyvenhét éves korában elméje elborult, Döblinben kezelték élete szomorú végéig. Nevét világszerte ismerik, fel­fedezését korszakalkotónak tartják. Aki látott már vér- mérgezésben meghalt, gyertya­színű asszonyt, aki betegségét szülés közben kapta, tudja hogy Semmelweis felfedezése életek millióit megtartó cso­dálatos ajándéka a szorgalmas, következetes tudományos kí­sérleteknek, amelyeket a nagy tudós roppant egyszerű körül­mények között végzett. Meg­hajtjuk fejünket a tudomány előtt és az asszonyok meg- mentőjét köszönjük Istennek. Még valamit: Hazánkban a gyermekhalandóság 1938-ban 13,1%. Ugyanakkor a szülő anyák halálozása szintén na­gyon magas: tízezer szülésre: 38,5 esik. Ezzel szemben 1968- ban a szülő anyák 99%-a szült intézetben és tízezer szülést számítva három anya halt meg. Minden dolgozó nő anyasági, terhességi, gyermek­ágyi segélyt kap, ezenkívül csecsemőkelengye utalványt. Semmelweis hazája megbe­csüli a nagy tudós tanításai­nak nemes örökségét. Fülöp Dezső LENGYEL PAPOK ÉS PÜSPÖKÖK A PAPÁNÁL Sóhaj Bartók-muzsikánál Az idei szeptember az év legnagyobb ma­gyar szellemidézése. E hónap 26-án lesz hu­szonöt éve, hogy Bartók Béla befejezte földi útját. Immár negyedszázada, hogy a halha­tatlanok mindent fölülmúló erejével él a vilá­gon. Nincs abban semmi túlzás, ha azt állít­juk, hogy ez a korszak zenében Bartók kor­szaka. A világ bármely sarkából nézzük: min­denünnen egyformán nagy jelenség, a XX. század legnagyobb zeneköltője. A lángész el­ismerése: a nemzet elismerése. Bartók külső hódítása, vagyis ízlésformáló hatékonysága Európában és a többi földrészen, a legtelje­sebb magyar érvényesülés. Magasra növése magától történt, nem művelődéspolitikai ered­mény. Ilyen hatóerőt kívánunk irodalmunk­nak. A muzsika fordítás nélkül közvetlenül hat, az irodalmi alkotást tolmácsolni kell, ha azt akarjuk, hogy nyelvünk határain túl is megértsék. Külföldön most az a felfogás ter­jedt el, hogy a magyar zenecentrikus nemzet, hisz Bartók népe vagyunk, s a Kodály-kóru- sokat is messzire viszi a hangrezgés. E század­ban két világháborúban megégett a nemzet és országa, de két zeneköltö lépett az égett arcú magyar elé s elfödte. Bartók és Kodály ma­gyar harmóniát és magyar hangnemet jelent szerte a világban. A zene kifejező erejének bővítése, a zenei alkotás nagy szabadsága vi­lágszerte Bartók és Kodály nevéhez fűződik. Más nemzetek ügyesek voltak a politikai for- golódásban, vagy rátermettek gazdasági érvé­nyesülésben, nekünk Bartók és Kodály muzsi­kája maradt nemzetrendező varázsvesszőnek. Messze idegenből utaznak hozzánk az embe­rek, hogy lássák Bartók műhelyeit, s a Ko- dály-kórusok eredeti légkörét és sarjasztó tár­sadalmi valóságát. De a világérvényesülés nem hazai érvénye­sülés is egyúttal. Ne áltassuk magunkat sem ezen, sem más évfordulón, hogy Bartók (és Kodály) muzsikáját szívébe fogadta a nem­zet. Még nem fogadta be, Bartók muzsikája idehaza még nem általános érvényű. Semmi­képpen sem mondhatnám, hogy közkedvelt. Sötétenlátó volnék, vagyis nem tárgyilagos, ha azt írnám, hogy a zenei fórumokon, a hangversenytermekben és iskolákban, nem ér­vényesül a nagy ikerpár zenéje. Érvényesül, de az élő nemzedék nem élvezi, bár udvaria­san fogadja. Ha figyelmesen vizsgáljuk, mit kér zenében és dalban a magyar tömegízlés, ha azt nézzük, milyen zenét kér és kap a rá­dióban a magyar fiatalság, s mi a zenei kíván­ságok programja, bizony nem ez a muzsika áll elöl. A Bartók-muzsika fölzengésekor a leg­több lakásban nem szólnak a rádiók. Kodályt még elfogadják, mert dallamos, Bartók disz- szonanciáit nem bírják, vagy nem akarják megvárni, mi kerekedik ■ elő az egész Bartólt- kompozócióból. A táncdalmüveltség terjed mindenütt, falvakban is, kisebbségi magyar területeken is, szomszédainknál. Bartók zenéje magyarázza, hogy a nagyobb szabadság nagyobb fegyelmet jelent s a Bar­tók disszonanciák éppen annak a kornak bot­lásait jelzik, amelyet mi hordozunk. Bartók haragja, dühe megszólaltatja mindazt, ami az élet szép, nemes ritmusát fölbontja, tessék, ilyenek vagytok, ez a mai világ. Zenei kife­jező eszközeiben minden hang szerepel, a mai világé. De észre kell vennünk, hogy Bartók nem csupán a mai világ hangját másolja, ha­nem mélyről merít új harmóniát. Juhász Gyula írja Bartókhoz címzett versében, hogy muzsikájában Erdély erdői zúgnak, tiszai tájak sírnak és zeng a régi ázsiai éden. Ez a költői jellemzés azt jelenti, hogy Bartók a népzené­ben, a legrejtetteb dallamokban, kultúránk gyökérzetében találta meg zeneköltészetének tápláló forrásait. A világ disszonáns hangjait összekapcsolta az ősi zenei elemekkel. A ke­leti pentatónia és a nyugati polifónia eggyé olvad Bartók kompozícióiban. Magyar nép­zenei talajon és a szomszéd népek dallamai­nak talaján fakadt föl a bartóki forrás, az új világ zenei forrása. Magyarországon, nyugat és kelet mezsgyéjén, született meg az európai muzsika újjáteremtője. Meg kell ismernünk ezt a zenét, hogy magunkénak vállaljuk s ugyanazt a teljes világot lássuk benne, mint a zeneértők szerte a nagyvilágban. Valamikor Ady Endre költészetét sem értet­ték azok, akik nem szerették Bartók zenéjét. Éveken át kitartóan olvastuk fel s magyaráz­tuk és szavaltuk Ady verseit, míg meggyőztük nemzedékünket az Ady-líra szépségéről, nagy­ságáról, világképünket kifejező erejéről, Ady prófétikus nemzeti szólásáról. A Bartók-zené- vel sem vagyunk másként. A Cantata profa­nában a szarvasokká vált fiúk nem térhetnek vissza többé abífc a társadalomba, amelyből kiléptek. „Szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból” — hangzik a nagy alko­tásban. Ez a tiszta forrás nemcsak a népze­nére utal, hanem arra az erkölcsi erőre, amellyel újjászületik az ember. Bartók ilyen újjászületett ember volt, s szellemét bátran és gáncstalanul tudta műveiben kifejezni. Fel­lépése és alkotó munkássága művelődéstör­téneti szükség volt, nagyobb szabadság, na­gyobb fegyelem, a magyar kultúra betetőzése. Századunk nagy zeneköltője egész munkás­ságával párhuzamba került századunk magyar költészetével és irodalmával. Mindkettő haté­konyságát emelnünk kell, vagyis magunkévá kell tennünk, hozzá kell nőnünk! Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez írott költeményében kérdezi: van-e hangja a beteg hazának a velőket rázó húrokon, van-e hang­ja, mely a szívet háborgatja s a bánatot elal­tatja? A zene a nemzet igazi fiaiban tetteket érlel, országot épít, boldog népet szervez, ezt mondja Vörösmarty Liszt zenéjének értelme­zéseként. Mi is kérdezhetjük Bartók Bélát ugyanígy, s a Bartók-zene ugyanazt válaszol­ja, mint Liszt zenéje a költőnek. Bartók ze­néje is velőket rázó húrokat szólaltat meg, ugyanúgy visszakísér a múltba, mint Liszt ze­néje, ugyanúgy késztet előre lépni, mint a Liszt-zene, mélynek Bartók volt, mint tudjuk, egyik legjobb értője és bemutatója. Tiszta, nagy szenvedélyeket ébreszt Bartók zenéje, akár Liszté. Valóban úgy érezzük, ahogy Vö­rösmarty mondja, hogy a nemzet, mint egy férfi, áü föl s érckarokkal győz a viszályon. Hallgatjuk a Bartók-muzsikát, mint kultúránk kristálytiszta forrásvizének csobbanását, mint korunk idegtépő zaját, mint ösztöneink mér­hetetlen küzdelmét értelmünkkel. S ez mind a nemzet ereje. Minél élesebb és elütőbb a szokott hangoknál, annál nemzetibb. S minél nemzetibb, vagyis nemesen emberi, annál nemzetközibb. Bartók nem jelent lemondást a nemzeti igényről, hanem annak kiteljesedé­sét. A nemzet majd millió ajakkal utána zengi a dalt, ahogy Vörösmarty írja. Nem lehet más. ként. Szalatnai Rezső Nagy feltűnést keltett a nyugati sajtóban, hogy VI. Pál pápa 218 tagú lengyel kato­likus papi küldöttséget foga­dott a Vatikánban. A küldött­ség vezetője a krakkói kato­likus érsek volt, tagjai ped'g mind egykori foglyai voltak a náci haláltáboroknak. A len­gyel küldöttség időszerű kér­désekről tárgyalt a katolikus egyház fejével.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom