Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-08-30 / 35. szám
Hogyan prédikált Tessedik Sámuel? Lelkésznek, bármikor és bárhol is éljen, a prédikálás a legsajátosabb munkája. Itt mutatkozik meg igazán egyénisége. Ezért izgalmas kérdés ez Tessedikkel kapcsolatban is. Erről tudunk a legkevesebbet. Ismerjük mint mezőgazdászt, tanítót, falufejlesztőt, de mint igehirdetőt nemigen. Ezzel még adós egyházunk. 200 évvel ezelőtt kezdte szarvasi szolgálatát. A gyülekezetben már nem hagyomá- nyozódik igehirdetöi mivolta, kortársi feljegyzéssel sem találkoztam hatását illetően, ö maga önéletrajzában csak beszédei bőséges témáira utal és nevelési szándékára. Eddigi ismereteink szerint nem tudunk általa leírt, fennmaradt prédikációiról, pedig sokat írt le szóról szóra. Azt sem tudjuk, hogy milyen lehetett a személyi hatása, szuggesztivitása. Puritán, önmagához és másokhoz szigorú, uralkodásra hajlamos egyéniség volt. De tudott örülni kis eredményeknek is, lelkesedni és lelkesíteni, csak az értelmetlenség hozta ki sodrából. A szarvasi Vajda Péter Gimnázium féltve őriz két kis kéziratos kötetet. Haan Lajos a híres békéscsabai történészlelkész köttette egybe s irta rá a belső címlapra: „Boczkó Dániel és Tessedik Sámuel hírneves szarvasi ev. lelkészek prédikációi, úgy, amint azokat elmondás közben a templomban leírta Kristóffy György szarvasi ev. tanító.” A mi esetünkben ez most a legnagyobb érték a fenti kérdésben. Igaz, hogy egy igehallgató gondolatain átszűrve kapjuk a prédikációt, de közvetlenül, az első benyomás alatt Nyilván befolyásolta az ő hallgatóságát is személyisége, de mégis- az ige iránti alázatossággal figyelt a lelkészek beszédére és lejegyezte a legfontosabbnak vélt gondolatokat. Az említett gyűjtemény 1796 és 1801 között 85 beszédet hoz rövidebb. hosszabb vázlatban Tessediktől. Ebből 2 temetési, 1 katechézis, a többi vasár- és ünnepnap délelőtti istentiszteleten elhangzott beszéd az egyházi esztendő különböző időszakaiban. Szlovák nyelvűek, ilyen volt a gyülekezet. Általában az óegyházi peri- kóparend textusait használja, néhány esetben vesz csak más alapigét, valószínű, hogy nem akarta ismételni magát és szívesen beszélt Istennek a természetben megnyilatkozó dicsőségéről. ajándékainak gazdagságáról (pl. a 104. zsoltár alapján). A hála. az örvendezés sokszor előkerül beszédeiben. így beszél 1797. december 3-án is, amikor megemlékezik Szarvasra való érkezésének 30. évfordulójáról. A 71. zsoltár első verseit veszi alapigéül. Hálás, hogy Isten eddig megsegítette, az ő és lelkésztársai munkájának van eredménye, növekszik a nép az ismeretekben. Majd az ismeretek és a hit összefüggéséről szól. „Aki azért Istenről, tulajdonságairól, ajándékairól úgy akar ítélni, ahogy az a keresztyénhez illik, annak egyik szemével hittel az Istenre, a másikkal a természeti dolgokra kell figyelmeznie.. A Kristóffy György által készített prédikációs-kötet egy lapja, amely az irgalmas sama- ritánus textusát vázolja Akarod ismerni Istent és az ő rendeléseit? Nézd a cselekedeteit, hallgasd igéjét, engedd jói a szivedhez, akkor megnyugtatod szívedet, szeretni fogod Istent.” Alázatosan kéri Isten további segítségét. „Neked ajánlom munkámat és a többi velem együtt munkálkodóét. Adtál nekem időt, alkalmat, kedvet, türelmet, fáradhatatlan munkabírást — megújítottad és megújítod a múló egészséget, erőt, türelmet, ne vess el engem az öregség idején sem, én segítségedet és áldásodat soha soha nem felejtem el, hanem arra ezután is türelmesen várakozom és érette mindig dicsőítlek.'’ Erős érzéke van a valóság látására. Nem befelé forduló, elmélkedő ember, hanem odafordul az élet felé, az emberek felé. Ez a reális látás teológiai felismeréseit is áthatja. Karácsonyi beszédében hangsúlyozza, hogy sokan Jézusban a kis gyermeket látják csak, holott ő már nem gyermek. Elvégezte a munkáját, uralkodik Istennel együtt. Ez a Fiú egyszer mint Bíró jelenik meg, hogy dicsőségében részeltessen, ha a rendeltetésünket a világon jól betöltjük. Isten személyválogatás nélküli sáeretete elhalmoz minket, hiszen ő adott szülőket, tanítókat, barátokat, de ő ad utat, módot, eszközt, lehetőséget is a jó cselekvésére. Csak meg kell ragadni mindezt és tenni, tenni kell. Sokszor kel ki az emberi előítéletek, a konokság, a tunyaság ellen. A hitnek a hiszékenység, a babonaság felé hajlását ostorozza. Nem ezt várja Isten tőlünk. Amikor egyik pünkösdi beszédében utal a 10 szűz példázatára, azt mondja: „Jézus itt azt mutatja meg, hogy milyen könnyen csalódik a bűnös ember, az, aki abban bízik, hogy Isten kegyelme mindig biztos.” Nem kételkedik ő sem Isten kegyelmében, de nem elég csak ezt hajtogatni, élni kell Isten sokféle ajándékával. Az ember mulasztása és kára az, ha egyszerűen Istenre akar hagyatkozni és nem tesz meg mindent, ami tőle telik. És amíg lehet. Előbb említett beszédében maga állít össze egy példázatot, hogy érzékeltesse azt, hogy aki késlekedik, könnyen elkéshet s azt sem viheti végbe, amit lehetne egyébként. A bűn nála konkrétan hálátlanság, tudatlanság, közömbösség, lustaság. Nem azt nézte, hogy mennyire elveszett és elkárhozott az ember, inkább azt érezte, hogy elmaradott, tudatlan, babonás, tehetetlen. Ezért hiányzik nála a bűnbocsánat mai értelmű meghirdetése is. Jézus Krisztusról sokat beszél, de nem tudja segítségét konkretizálni másban, csak tanításban, példaadásban. A lehetséges emberi megoldásokat fontosabbnak látta annál, amit Isten Jézus Krisztusban készített, a bűnbocsánatot, a megváltást, szabadulást. Így aztán Jézus cselekedetei, csodái hirdetésekor is gyakorlati tanítást és útmutatást igyekszik adni a józan, felvilágosult keresztyén élet számára. A feltámadás, az utolsó ítélet reménysége is elsősorban biztatás, hogy bátran cselekedjünk, van értelme a földi életnek, tevékenységnek. Tessedik racionalizmusa, az a felfogás, amely mindent az ésszel próbál megmagyarázni, csak a földi dolgokra irányul. Ezekben akar józanul tájékozódni és ebben akarja segíteni az embereket. Világosan, értelmesen beszél minden rendű és rangú ember kötelességéről, feladatáról. Megmagyarázza a nehézségeket, a káros szokásokat, a testre-lélekre ártalmas dolgokat, hogy kedvet adjon az azoktól való elfordulásra és a jó cselekvésére. Egy helyütt beszél arról, hogy az embernevelést korán, már az anyaméhben, az anya józan életével kell kezdeni. Sok gyakorlati fordulat, példa van beszédeiben. Ezek nagy része a Szentirásból, az ótestamentum történeti és tanító könyveiből való. A Biblia számára hatalmas v példatár. Ezek nagy részét a beszéd bevezetésében mondja el, majd azután jön az ige felolvasása, a beszéd témájának és felosztásának elmondása és úgy kerül sor a kifejtésre és a végén rendszerint, de nem mindig, külön az alkalmazásra. Konkrét kérdéseit, amelyekkel munkájában küzködött, nem viszi fel a szószékre, megmarad a textus adta téma általános fejtegetésénél, de kora élete azért ott lüktet a beszédeiben. Pásztori egyéniség, aki nemcsak bölcsen szemlélődik, megalkuszik a tényekkel s csak az adott lehetőségeket igyekszik a legjobban kiaknázni. Teremtő szellem, aki mögéje néz a dolgoknak s biztos benne, hogy mindebből ki lehet hozni valami hasznosat is. Hiszen Isten világa alapvetően jó, tele van Isten ajándékaival. Ezeket kell meglátni, kibányászni, felhasználni az ember javára. Kovács Pál MÜLT ÉS JELEN Jó nézni téged, Drégely, ősi fészek! Szondy, s a hősök jönnek most elém. Hazám múltját most együtt a jelennel egyre tisztábban, jobban értem én. Akkor töröké lett minden e tájon. Ma győz kis népünk munkás ereje! Akkor vért, könnyet vetettek-arattak, ma itt terem mindnyájunk kenyere. Hanvayné, T. Mária Az imakönyv Púpos vagyok. Hátulról, orvul uralkodó nyomorúság ez, melyet nem lehet megszokni. A tükör nem mutatja, ha csupán belepillantok — csak az árnyékom hivalkodik vele azonnal. Gonoszabb minden másnál — a féllábú, a félsze- mü csak elvesztett valamit abból, amiből az épeknek több van —, én olyat hordozok, amiből nem szabadna lennie. Ez nem fogyatékosság — ez a balsors gúnyos többlete! Aki elvesztette valamijét, attól együttérzően meg lehet kérdezni, hogy mikor történt — tőlünk csak egy őrült kérdezhetné meg, hogy mikor kezdett nőni a hátunk? Ez még az önkívület síkjában sem tűnik el, még sosem álmodtam, hogy nem vagyok púpos. Ha elájulok egy tornaünnepélyen, eszméletlenül is tudom, hogy ilyen vagyok. Huszonhat nyelven ismerem ezt a szót — a spanyolon kívül mindegyik csúfondáros hangzású. Hispániában Corcovado a nevem — ez dallamos és ünnepélyes — hangalakja után akár délceget, lovagot, vagy hősszerelmest is jelenthetne. Magam sem tudom, miért tanultam meg őket, hiszen az utcára sem megyek ki, ha nem feltétlenül szükséges. Talán, mert kiváncsi vagyok, hogy hangzik ez a gyűlöletes szó, melyre összerezzennek török, japán, spanyol sorstársaim. Furcsa, hogy az evangéliumok egyetlen púpos gyógyulásáról sem tudósítanak, pedig a Megváltó bizonyára megkönyörült szomorú, félrehúzódó őseinken. Vagy talán oda sem mertek menni — ismerem magunkat, mi nem szívesen szorongunk sűrű sokaságban — félünk a mögöttünk állók megjegyzéseitől. Elszomorít, hogy milyen sok az istentagadó közöttünk. Megpróbáltatásunk nevetséges volta lehet az oka ennek a komor ellenszegülésnek — sokan úgy vélik, hogy Isten ártatlanul gúnyt űzött belőlünk, mikor torz poggyászunkkal elvegyített az épek vidám sokadalmában. Magam is sokat tépe- lődtem ezen — áttanulmányoztam szerény családfánkat — titkos bűnök, álnokul visz- szaűző vétkek után kutatva, de csak szokásos esendősége- ket, jelentéktelen életeket találtam. Nem tudom miért kell ilyennek lennem, nincs kit vádolnom, nem kisebbségi érzés vezetett Istenhez. Valami miatt így kellett lennie ennek és ezernyi más fájdalomnak és bajnak szerte a világon. Hiszek a feltámadásban — és ne mosolyogjon meg, ha ez nekem esztétikai kérdést is jelent. Hiszem, hogy új, szebb testben állok a Szabaditó elé, aki felold gyötrő talányainktól. Félrevon majd — súg egy szót és én nevetve elindulok utána, mert semmiség, tovatűnt apró titok lesz akkor már, olyan, mint amiket a gyerekek suttognak egymásnak tavasszal, a megújult mezők füvén. Turchányi Sándor Ketten álltak a polcos szekrény előtt: az öregasszony, meg az unokája, Zsiga. A szekrényből egyenként került ki a hófehér, vasalt fehérnemű, sál, nyakkendő, zsebkendő, ami mind egy nagy bőröndöt töltött meg: Zsiga rakosgatta azokat bele, amint egyenként átvette a nagyanyjától. — Ezt is vigyed fiam, ezt se hagyd itthon — biztatta az öregasszony —, mert ki tudja, szükséged lehet rá a városban. — Fele ennyi kell csak, nagyanyám — mondta a fiú —, hiszen van a munkásszálláson minden. Még televízió is, oí- vasókönyvek is. Az öregasszony arca egy pillanatra megrándult, fonnyadt, dolgos keze leesett, fényes szeméből a tiszta jóság derült: — Elhiszem, elhiszem gyermekem, de még ezt az egyet, ezt a kis könyvet vidd magaddal. — Es reszkető kezekkel átnyújtott egy kis barnafede- lú imakönyvet. A fiú hátrarántotta bitlesz- frizuráját, lebiggyesztette száját, szólni azonban nem mert, hát elvette a könyvecskét és jó mélyen beletette bőröndjébe, a fehérneműk alá. — Vigyázz ám rá nagyon, kisunokám. Mert bármi sors érjen, ez megsegít. Sok szép ima van benne. Ha bajban leszel, nyisd fel s meglátod, ez az imakönyv kisegít a bajból. Zsiga csak legyintett egyet, aztán becsukta a bőröndöt. Másnap pedig elbúcsúzott öreganyjától, elutazott a városba dolgozni. Elmúlt a karácsony, de Zsiga nem jött haza. Helyette levél magyarázkodott: nagy bál volt a vállalatnál, meg aztán Jucikára költött sokat a prémiumból, mert neki Jucikéval komoly szándékai vannak. Ju- cika egészen más, mint az Ol- gi volt, meg a Tériké, meg a Giziké, akiktől végre sikerült megszabadulnia. A Jucikénak most vett egy szép teddiber bundát, „hát elképzelheti nagyanyám, hogy még vonatköltségre sincs pénzem." Amikor az öregasszony a levelet elolvasta, vastag üvegü ókuláréja tele lett könnyel. Mindjárt tollat ragadott, s egy szép levelet kanyarított az unokájának: „Édes kis unokám! Látszik hogy nagy bajodban sem vetted elő az imakönyvet, hát ezért megint csak azt tudom mondani, hogy lapozd fel, mert látod, ha megszívlelted volna a tanácsomat, már rég itthon lennél, gyermekem!" A fiú két nap múlva olvasta a levelet. Nagyot nézett: — Ugyan miért erőlteti nagyanyám azt az imakönyvet? — De mikor ezt gondolta mégis odalépett a bőröndjéhez. Könyékig belekutatott, a fehérneműk aljáról kivette a kis barna fedelű imakönyvet. Belelapozott, s akkorára nyílt a szeme, mint egy jókora kávésbögre. Az imakönyvben két darab piros hasú Í0ű forintos lapult, meg egy kis gyűrött papíros, rajta néhány sor: „Amikor csak teheted, gyere haza kisunokám. vár téged mindig szeretettel a te nagyanyád!" Dénes Géza Lelkészek emlékeznek Az utolsó napok Nehezen jött el az a nap, amelyet annyi szív várt repesve. Ti. a háború végének napja. Igaz, hogy már csak a Dunántúl nyugati ha- társávján voltak csatározások, de az ottlevő falvak, városok megpróbáltatása annál' súlyosabb és keservesebb volt. Ide zsúfolódott össze a menekülők sok tízezres tábora és itt tombolta ki magát a magyar fasizmus pünkösdi királysága. Szálasi a hírek szerint a Brennberg-bánya vájataiban szólította végső ellenállásra „testvéreit” és a gyerekeket. Mert ide toborozták a még gyermekszámba veendő levente ifjakat, hogy néhány órás kiképzés után halálba kergessék őket. E drámai órákban a községeken átmasírozó menekülő alakulatok hol az „Erika”-t, hol a nyilas indulót fújták. De lélek és hit nélkül. Fáradt, elcsigázott, rongyokba bujtatott munkaszolgálatosok, börtönök politikai foglyai keltek útra, hogy szenvedésüket majd nyugaton folytassák tovább. Egy ilyen lerongyolódott, az éhségtől elgyötört munkaszolgálatos csapatra kiálltott az őrmester: — Nóta! A halálos iróniával megfogalmazott válasz így nyeker- gett a szomorú csapat ajkán: — Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája ... Az emberi életnek, az emberi javaknak végképp nem volt már értékük. Káldy Lajos emlékszik ezzel kapcsolatban: „Én ebben az időben Szentan- talfán (Zala m.) szolgáltam. Mindvégig ott voltam a gyülekezetben. Közös döntés alapján kivonultunk a gyülekezet pincéjébe a közvetlen események sodrában. A szomszédos Dörgicséről aknavetőztek az oroszok. Kivittük az egyház dolgait is ide. Hevenyészett fekvőhelyeken itt éjszakáztunk mindaddig, míg át nem vonult az orosz hadsereg. A hívek állatai otthon maradtak, este és reggel bementek etetni. Négy evangélikus halottunk lett az aknaszilánkoktól... Frontbeli tapasztalatom, élményeim alapján nyugodtan leírhatom, az orosz hadsereg magatartása nem olyan volt, amilyennek a német propaganda beállította. Ami sok és komoly értékű holmimat elvittek, azt a menekülő és a lelkészlakást feltörő németek lopták el Szentantal- fán. Ez így igaz! Fájdalom! Sokat tudnék erről érdekesen írni és beszélni.” A legdrámaibb azonban az alább ismertetett naplórészlet, amelyet Hubert István, akkori celldömölki lelkész rögzített. Tömör mondatai a „Sors szimfóniá”-jára emlékeztetnek. Csapásai alatt ma is belenyögünk. Pedig huszonöt éve jegyezte egy evangélikus lelkész, nem gondolva arra, hogy valaha ez dokumentum lesz. „1945. február 13. kedd. Délután kb. egy és fél kettő között Cell bombázása. 72 bomba hullott, sok halott (38), sok sebesült. Három evangélikus halottunk is volt. Rettenetes az épületek pusztulása. 1945. március 8. csütörtök. Hosszú riadó. Megsebesített angol repülőgép mesteri fili- ánkra 4 bombát dobott Egy egész családunk elpusztult: férj, feleség és 15 éves gyermekük. 1945. március 26—30. Nagyhét. Hétfőn a németek a katonai raktárakul használt épületeket felgyújtották. A hétfőről keddre virradó éjszakát nem a parókián töltöttük. Az orosz városparancsnok a lelkészeket mentesítette a közmunka, a lelkészlakot pedig a katonai igénybevétel alól. Később magához hivatta a celli papságot és tőlük az egyház munkájának folytatását kívánta. Jóindulatot tapasztaltunk nála. 1945. április 5. csütörtök. Hívek látogatását Luther-köntöst felöltve megkezdtem. 1945. május 9. szerda. Reggelre „kitört a béke”. Harangzúgás és fegyverropogás adta tudtúl a lakosságnak. Templomokban istentisztelet. (János 14,27. Molitorisz János esperes. Ének: 13, és Himnusz) Szentháromság téren is volt ünnepély.” Az idézett ige: „Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” Az ének pedig: „Mily nagy az Űr kegyelmessége ...” volt. Elgondolhatjuk, hogy az ősi, artiku- láris gyülekezet híveinek torkából hogyan szakadt fel a hálaadó ének: „Mily nagy az Űr kegyelmessége!” Talán azóta sem tudta ilyen szívből fakadóan, minden érzését a hangokba préselve zengeni az Ö kegyelmének határtalanságát A fenti naplórészletet szóról szóra idéztem. A dátumok a halálra emlékeztetnek. Arra a halálra, amely mindannyiunkra leskelődött azokban a napokban. Alattomosan és orvul szedte áldozatait. Sírhantok domborodtak nyomában és a fájdalmakat nem tompította a közhely: „hiába, háború van”. De ez a napló emlékeztet a békére is. így írja: „Kitört a béke”. És ebben az ellentmondásos kifejezésben benne van egy nagyszerű esemény időbeli rögzítése. Fegyverropogás, harangzúgás, istentisztelet, igehirdetés és ének. Ugyanilyen ellentmondás. De ebben az ellentmondásban rögzítődik számunkra az, amivel életünk újra kezdődött. R. P. Gondolatok Egyedül Jézus Krisztus tudja, hová vezet az utunk. Mi viszont tudjuk, hogy ez az út egészen biztosan minden mértéken felül irgalmas út lesz. (Bonhoeffer) Gyakran a száraz lombot siratjuk, és nem vesszük észre a fakadni készülő rügyeket. (Bővet) Isten a második lépést csak akkor mutatja meg, mikor az első lépést már megtettük. (Oehler) Ne gondold, hogy Istennek olyan kiváló emberre van szüksége, mint amilyen te vagy. A valósiig az, hogy neked van szükséged Istenre. De azt se gondold, hogy Isten számára felesleges egy olyan nyomorult ember, mint amilyen te vagy. Neki még nagy tervei vannak veled! (Heinrich Vogel) Az egész Szentírás egyetlen hatalmas és egységes szimfónia. Minden összefügg és egybehangzik. Nem lehet szétválasztani és soha nincs disszonancia. (Oetinger) Az imádságban a fül épp oly fontos, mint a nyelv. (Gordon) Még mindig túl sokat várunk a beszédünktől és túl keveset az imádságainktól. Első helyen Isten, második helyen a felebarát és csak a harmadik helyen állok én. Ez a szolgáló keresztyén élet nyelvtana. A szeretet lábai mindig sietnek a testvér felé és az elveszett után. Egy cseppnyi segítség sokkal többet ér, mint a tengersok szimpátia. Mi a megkötözöttség állapota? Tudni, hogy mi a jó és helyes, és mégis képtelennek lenni arra, hogy azt meg is cselekedj ük. ■ Az ember nem érti meg addig a házasság titkát, amíg egyik házastárs nem ült egy éjszakát átvirrasztva a másik betegagya mellett. Csak a teher alatt tűnik ki, hogy mi mindent tud elhordani az ember! A gyermek nem arra felel, amit szülei kérdeznek tőle, hanem arra, amit a szülei cselekszenek előtte. Sz. P. Elmondom—milyen...
