Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-07-26 / 30. szám

Igazság és használhatóság 2 Tim 2, 19—21 Az egyházak egységtörekvései, valamint közös fáradozásaik eredményeként fellelhető nagyobb felelősség, több emberség, őszintébb törekvés a békességre — mindezek reményt keltő bizonyságai Jézus mai követői életének és szolgálatának. Van­nak azonban kevésbé reményt keltő bizonyságok is. Amikor Isten nevében és egy vált igazság egyedüli birtoklásának tuda­tában szeretet helyett öntelt elkülönülés, a békesség munkálása helyett békétlenség szítása, az igazság keresése helyett mások igaza semmibevétele mutatkozik keresztyének életében, akkor szorongatóvá válik a kérdés: hol van hát az igazság? Van-e olyan biztos és helyes mérce, amellyel eldönthetnénk ezt? Ilyen egyszerűen felállítható, emberi gondolkodással megkö­zelíthető mérce nincsen. Sem különböző felekezetek közötti döntésre, sem egyes felekezeteken belüli elhatárlásokra, sem vallási felekezeteken kívüli döntésekre. Ahhoz, hogy az igazság után nyomozzunk, Isten egy praktikus érzéket adott nekünk: annak észlelését és megítélését, hogy mi fakad életünk, sza­vaink és cselekedeteink nyomán? Mire vagyunk használhatók e világban? Timótheus gyülekezetében tévtanítók hajtogatják erőteljesen saját, vélt igazságukat az evangélium üzenetét kiforgatva. Mit tdgyen Jézus fiatal tanítványa, Timótheus ezek ellen? Pál olyan mértéket ajánl, amelyek nekünk is hasznosak lehetnek: minden háztartásban különféle edények vannak. Hasznosak és haszontalanok. Tisztességre és gyalázatra valók. A kérdés tehát nem az, hogy milyen az edény alakja, formája, hanem, hogy mire használható. Ez a mi életünk döntő kérdése is. S ahhoz, hogy erre őszintén felelni tudjunk, igénk két segítséget kínál: 1. ISTEN ISMERI AZ ÖVEIT. — Miért fontos ezt' hangsú­lyozni? Néhány példát erre: egy kis vallási csoporthoz tartozó fiatalember fanatikusan „hivő” anyja befolyásolására elhagyta fiatal feleségét és éppen akkor megszületett gyermeküket, mert az „nem méltó őhozzá”, inkább saját vallási közösségéből kere­sett új partnert magának. Jó ennyit hozzátenni: Isten ismeri övéit, ismeri az igazságot, de ismeri azokat is, akik az Ö nevé­ben igaztalanságokat követnek el! — Egy új olasz film bravú­ros rendezői ötletekkel mutat be egy bűntényt, és az ez ellen beinduló, tökéletes egyházi apparátust, melyben csodálatosan motorozó, autózó és repülőző papok teszik ártalmatlanná a bűnbandát. Szórakoztató történet, de azt juttatta eszembe: Isten ismeri azt is, hogy a jól szervezett és bravúros tettekre képes egyház hogyan hirdeti az evangéliumot, és miként szol­gál — modem vagy hagyományos eszközökkel — a mai ember­nek, a mai égető világkérdésekben! — Nemrégen egy fiatal orvosnő történetét hallottam: egészen ritka, halálos végű beteg­ség támadta meg. ö jól tudta, mi lesz a betegség lefolyása és vége. Titokban orvosi naplót vezetett, ismerte s ezért leírta be­tegségének minden ismérvét, saját szervezetének reagálását, talán segíthet ezzel az orvostudománynak. Isten ismerte őt is, szolgálatát is. Azt is, ami naplója forgatása nyomán hasonló betegségben szenvedők számára hasznossá válhatott. — Csu­pán ennyi a mérték: ő tudja, milyen edények vagyunk... 2. ÁLLJON EL A HAMISSÁGTÓL az, aki Krisztus nevét vallja. — Nem gyengeségtől, gyarlóságainktól, emberi tévedé­seinktől kell elállni, hanem a „hamisságtól”. S ha őszintén né­zünk körül ebben a világban, őszintén tekintünk embertársaink szemébe, könnyen rájövünk arra, mi is a hamisság, a keserűsé­get, könnyeket fakasztó magatartás, önző önigazolási kísérletek. Az előbbi mérték megértéséből és komolyan vételéből termé­szetszerűleg fakad ez a második mérték. Lehetetlen lenne el­sorolni a hamisságnak valamennyi válfaját, csakúgy, mint az igazság lehetőségeinek teljes tárházát. Nekünk magunknak kell megtalálnunk e mértéket. Marad csupán az egyszerű kér­dés: mire használhat minket az igazság Istene? Szirmai Zoltán IMÁDKOZZUNK Hálát adunk Neked, Mindenható Istenünk, hogy ismersz bennünket és előtted nem takargathatunk semmit. Ismered sok gyarlóságunkat, tévedésünket, erőtlenségünket. Mégis megszó­lítasz ezen a vasárnapon is, mégis kitárod előttünk szép vilá­godat és benne a munkálkodásnak és szeretetnek ezernyi lehe­tőségét. Hálát adunk a napfényért, a termő földekért, az em­beri közösség áldásaiért, amellyel nehéz próbatételeket is le­győzhetünk, családjainkért, melyben gondviselők, a Te kegyel­mednek sáfárai lehetünk. Segíts bennünket és minden keresz­tyént, és minden jóakaratú embert e világon, hogy az igazság útjait keressük és találjuk meg minden hamisság és igaztalan- ság ellenében. A Te igazságod és szereteted vezessen minket. Ámen. — Szentháromság ünnepe után a 9. vasárnapon az oltár­terítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Lk, 16, 1—9; az igehirdetés alap­igéje: 2 Tim 2, 19—21. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 9-én, vasárnap reg­gel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH-adó. — ALSÓSÁG. Joób Olivér, a Vasi Egyházmegye sajtólel­késze június 28-án este isten­tiszteleten szolgált a gyüleke­zetben, majd beszámolót tar­tott a Sajtóosztály munkájá­ról, kiadványairól, különös te­kintettel az Evangélikus Élet­re. — A VASI EGYHÁZME­GYE lelkészt munkaközössége június 29-én Szombathelyen tartotta ülését. Ürvacsorát osz­tott Szabó Lajos esperes, ige­hirdetési előkészítőt Szerdahe­lyi Pál, előadást Lehel Ferenc, beszámolót Fehér Károly és Szabó Lajos esperes tartott. — SEGÉDLELKÉSZ ELHE­LYEZÉSEK A DÉLI EGY­HÁZKERÜLETBEN. D. Káldy Zoltán püspök, a Déli Egyház- kerület püspöke augusztus 1-i hatállyal Eszlényi Lászlót Bó- csára és Bács-Kiskun Egyház­megye esperese mellé, Krámer Györgyöt Békéscsabára és a Kelet-Békési Egyházmegye es­perese mellé küldte ki segéd- lelkészi szolgálatra. Ugyancsak augusztus 1-i ha­tállyal Kertész Géza segédlel­készt Békéscsabáról Gyulára helyezte át az egyházkerület püspöke. Sághy András vései segéd­lelkészt helyettes lelkésznek nevezte ki D. Káldy Zoltán püspök augusztus 1-i hatállyal. — BAKONYTAMASI. Jú­lius 5-én iktatta hivatalába a gyülekezet egyhangúlag meg­választott felügyelőjét, Németh Pált, valamint új presbitereit, Bors Istvánt, Dely Ferencet és Vargha Gyulát Ruttkay Le­vente, a gyülekezet lelkésze. — HALÄLOZÄS. özv. Ha­jas Gyuláné, sz. Horváth Te­rézia, a farádi gyülekezet egy­kori kántortanítójának özve­gye 83 éves korában Nemeské- ren elhunyt. Temetése Fara­don volt. „Örökkévaló szere­tettel szerettelek téged, azért vontalak magamhoz hűsége­sen." Nagyon szeretem a falusi, nyári esték hangulatát. Elsöté­tedő udvarunkon üldögélek egy orgonafa alatt és átadom magam a hangulatnak. Először a hangokra figyelek. Kutyák ugatása jut a fülembe. Érdekes az, hogy a kutyák nem ugatnak minden este. Van amikor szinte napokig nem hallom a hangjukat, de vannak esték, amikor szinte az egész falu minden kutyája ki akarja venni a részét az esti kutya­hangversenyből. A távolból egy mély kutyahang kezdi, azután átveszik a dallamot a szomszéd utca legmagasabb hangú kutyái. Szinte magam előtt látom e kedves jószágo­kat, amint felajzva, tálán ép­pen az udvar közepén, hátulsó lábaikon ülve fújják a nótáju­kat. Gyerekkoromat idézik ezek a hangok, amikor gyak­ran halottam őket nyári éjsza­kákon illatos szénával töltött pajtában elkészített fekvő he­lyemen és amikor arról ábrán­doztam, hogy milyen is lesz az életem, milyen világban élek majd. Most már tudom, hogy az ábrándok szertefoszlanák. Küzdelmes az élet, keserűségek és örömök váltogatják egymást benne. A távolból motorzúgás hal­latszik. A hang és a fény erő­södik. Vajon ki lehet az, aki­nek még mindig úton kell len­nie? Bizonyára a munka pa­rancsol még e sötétben utazó­nak, vagy talán szórakozni igyekszik valahová? Az ige jut az eszembe arról, hogy addig igyekezzünk munkálkodni, amíg világosságban járhatunk, mert aki sötétségben jár, köny- nyebben megbotlik és elesik. A nyári este hangulatából nem maradhat el az esti ha­rangszó sem. A mi falunknak különösen szép harangjai ■van­nak. Tekintélyes harangok ezek, mélybongású szavuk messzire elhallatszik a Sajó völgyében. Nem csoda az, hogy az esti harangszó már sok köl­tőt és írót megragadott, mert az valóban színesebbé érzelmi­leg gazdagabbá teszi az életün­ket. Ma is egy nap végét jelzik; jöjjetek emberek, hálásan gon­doljatok Istenre, Közben egymásután tűnnek elő a nyári este meghitt, ked­ves fényei a csillagok. Szinte simogatja őket a szemem, mert igen szeretem a csillago­kat. Ezek a hol erősebben, hol gyengébben pislogó fények jellegzetes fényei földi éle­tünknek. A keleti égbolton előtűnő csillagképek olyanok, mint egy hatalmas égi óra számlapjának beosztásai. A sö­tétedés kezdetekor a keleti égbolton feltűnő csillagok kér­lelhetetlen pontossággal tovább vándorolnak. Néhány óra múl­va a fejünk felett ragyognak, majd eltűnnek a nyugati ég­bolt csillagsűrűjében. Rohan az életünk is kérlelhetetlenül! Nyári éjszakákon a nyári ég­bolt három fényes csillaga ra­gyog a fejünk felett. Ügy he­lyezkednek el, mintha egy há­romszöget alkotnának. Emlé­keztetnek arra a mértani rend­re, amely uralkodik a minden- ségben. E három csillag közül az egyik a Hattyú a hozzátarto­zó kevésbé fényes csillagokkal különösen is tetszik, olyan mint egy hatalmas kereszt, Isten ke­zével rajzolva rá a felettünk elterülő égboltra. Ez a csil­lagkereszt arra a keresztre emlékeztet , amelyik valami­kor a földünk egy pontján ál­lott. Mostanában már egyre jobban látható a szeptemberi éjszakák jellegzetes csillagképe a Pegazus négyszög. Apropo! Pegazus négyszög, de régi név ez a Pegazus! Valamikor régen a görögök nevezték el ezt a csillagképet és íme ez a név dacolt az idő múlásával, meg­maradt a mai napig. És van abban valami megkapó, hogy én évezredekkel később élő ember ugyanúgy nevezem e csillagképet és íme ez a név régi görög pásztor, aki éjszaka is őrködött is nyája mellett és felnézve az égboltra, látta ezt a csillagot. Azt is érdemes len­ne végiggondolni, hogy mire gondolhatott ő és mire én. Neki talán e csillagképhez fűződő monda jutott az eszébe, én meg arra gondolok, hogy az ember­nek lassan kicsi lesz a vén öreg Föld, kikívánkozik a vi­lágűrbe. ' Ismét hang jut a fülembe. Ezúttal nem olyan erős, mint a kutyaugatás, vagy mint a mo­torzaj, esetleg egy-egy távolodó vonatfütty, hanem egy kedves muzsikus szólalt meg, a nyári esték vidám, ingyen muzsiku­sa: a tücsök. Ciripel olyan erő­sen, mintha minden erősítőt bekapcsolt volna. Vajon minek örül ez a tücsök? Bizonyára megihlette őt a langyos meleg, a nyugtató csend és a sötét. Szabó Lőrinc sorai jutnak eszembe a tücsökzenéről. El­tűnő fiatalságára emlékeztette őt ez a bájos, kedves zene. El­tűnő fiatalságra, amely sajnos soha nem tér vissza és lassan halkul el, mint a tücsökzene. Nyáresti hangok, nyáresti fé­nyek. Kedves hangok, kedves fények. Köszönöm, hogy színe­sebbé teszitek az életemet. Völgyes Pál EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Puskin u. 12. Telelőn: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—Vm. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 70.2351 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „Meglássátok annak okáért, hogy mi módon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek.” (Ef 5, 15). VASÁRNAP. — „Hallgassa­tok rám, akik tudjátok az igazságot!” (Ézs 51, 7). Isten a most kezdődő héten arra akar megtanítani minket, hogy mi­képpen kell járnunk életünk sokszor szürke hétköznapjain. S itt mindjárt az a mai vasár­nap üzenete, hogy nem tehe­tünk úgy, mintha nem ismer­nénk Istent, és soha nem hal­lottuk igéjét. Ahhoz, hogy he­lyesen tudjunk eligazodni az éiet sokszor nagyon is szövevé­nyes labirintusain, nyitott fül­lel és nyitott szívvel kell él­nünk . Nemcsak vasárnapon­ként kell hallgatnunk Isten szavára, hanem minden nap, mert csak így kerülhetjük el azt, hogy életünk véglegesen zsákutcába jussom. HÉTFŐ. — „Nem a mi igaz­ságunkban, hanem a te nagy irgalmadban bízva terjesztjük elődbe esedezéseinket.” (Dán 9, 18). Sokszor úgy állunk Isten színe elé, hogy érdemeinkre, nagyszerűségünkre hivatko­zunk, s így követeljük Istentől a meghallgatást, kéréseink tel­jesítését. Éppen ezért tanít minket a mai ige az alázatos­ságra. Soha nem állhatunk ön­magunkra hivatkozva Isten színe elé, csak Jézus Krisztus­ban adott szeretetében bízva könyöröghetünk hozzá. De így, bűnbánó és alázatos szívvel minden nap bátram könyörög­hetünk hozzá! KEDD. — „Igazságban járat­ja és útjára tanítja meg az alá­zatosokat.” (Zsolt 25, 9). ön­magunkban soha nem tudjuk elérni az igazságot, de Isten Jézus Krisztusban igazzá tesz és igaznak fogad el minket. És naponként tanít minket az ő útjára, amely a hit és a cse­lekvő szeretet útja. A békesség útja ez nemcsak a másik em­berré!, hanem a világban is. Vajon tudjuk-e értékelni azt a békességet, amelyet Isten nem­csak a szivünkbe adott, hanem hazánknak, népünknek is, ami­kor pedig oly sok felé dúl a pusztító háború és embertelen­ség? Magasztaljuk őt azért az ajándékért, amelyben minket részeltet! SZERDA. — „Az Űr uralko­dik örökké.” (2 Móz 15, 18). Vajon valóság-e az életünkben Isten uralkodása? Vajon lát­juk-e mindig, hogy ö az Ür, mi pedig az alattvalói,, szolgái vagyunk? Sokszor mi akarunk Isten felett uralkodni ahelyett, hogy alázatosan engedelmes­kednénk néki. Isten ma az alá­zatos szolgálatra, a benne való hitnek a hozzá fűző szeretet­nek a továbbadására akar meg­tanítani minket. Engedelmes­kedjünk neki, s teljesítsük kül­detésünket a világban: járjunk példamutató módon, szeretet­tjein. CSÜTÖRTÖK. — „íme te­nyérnyivé tetted napjaimat és az életem teelőtted, mint a semmi. Bizony, hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is.” (Zsolt 39, 6). Mennyire más az értéke az emberi életnek* ha Isten, vagy az ember szem­pontjából értékeljük! Az em­ber számára az élet hosszú* Isten szerint csupán arasznyi, az ember számára a nagyszerű lehetőségek ideje, Isten szerint pedig sok általunk nagyra tar­tott dolog semmiség. Ezért kell nagyon komolyan figyelnünk az ige szavára, hogy észreve­gyük azt a sok szépet és jót, amivel Isten ajándékoz meg minket életünk folyamán. A hit és szeretet nemcsak nagy köve­telmény, hanem Isten ajándé­ka is a Szentlélek által. Könyö­rögjünk hozzá, hogy életünk hivő és szeretetben cselekvő élet legyen. PÉNTEK. — „Tudjátok meg* hogy én az Ür szóltam és cse­lekedtem.” (Ez 37, 14). Az élet­ben nincsenek véletlenek, mindenkor Isten szól és cse­lekszik. Sokszor talán elhomá­lyosul a szemünk az életút lá­tására, de Isten teszi ezt a ho­mályt is, hogy utána még tisz­tábban lássuk küldetésünket. Sokszor talán elibizonytalan- kodnafc a lábaink, de ez csupán ezért van, mert néha-néha el­feledkezünk róla. S a bizony­talanság után igéje és Szent­lelke által ő erősít meg minket a jó úton való járásban. Néz­zünk rá mindenkor! SZOMBAT. — „Pásztorokat rendelek melléjük, hogy legel­tessék őket, és többé nem fél­nek.” (Jer 23, 4). Isten nemcsak parancsokat osztogat, követel­ményeket szab ki a számunkra* hanem gondoskodik is rólunk. Megszólaltatja szavát szolgái által, legeltet minket az általa küldött pásztorok útján. Nem kell bizonytalanságban élnünk, ő szól és cselekszik, erősít és bátorít. A hét utolsó napján olvassuk el még egyszer a heti igét: „meglássátok annak oká­ért, hogy mi módon okkal jár­jatok, nem mint bolondok, ha­nem mint bölcsek”. Vajon ho­gyan telt el életünkben ez a hét? Harkányi László — HÁROM SZEMÉLYRE főzést vállaló segítséget keresünk kb. 9— 2-ig. Telefon: 209—149. — FŐISKOLÁS LEÁNYOM ré­szére keresek Budapest belterületén szeptember 1-re megbízható család­nál albérleti szobát. Vizy Ferencnél Balassagyarmat, Kolozsvári u. 1. — VIDÉKEN LAKÓ evangélikus lelkész Budapesten dolgozó, most végzett diplomás, szolid leányának albérleti szobát keres. Lehetőleg kü­lön bejárattal. Cím a kiadóhivatal­ban. — HARANGOK VILLANY ME G- HAJTÄSÄNAK beszerelését jól be­vált módszerrel, jutányos áron, ga­ranciával vállalom. Hívásra a hely­színre utazom és részletes tájékoz­tatással szolgálok. Kraszkó Jenő vil­lanyszerelő mester. Békéscsabai Gyulai út 22. Az ég kék, a nap süt, a ma­darak csiripelnek, a fülemüle csattog a berekben. Fönn, a kék égen keringő gólyák, lenn, a kis mocsár szélén kelepelő gólyák. S amerre a szem ellát, hullámzó búzatenger. A teknő alakú Tólaposban piros arató­gépek úsznak, nyomukban át­metszett derékkal haldokolnak az érett-sárga kalászok. A Tólapos, a mocsár, s a kis erdő között keskeny sávban húzódik valami hetven hold. Itt kézikaszások vágnak egye­nes rendet a sárga tengerben, mögöttük kombinéra vetkőz- tette a lányokat, asszonyokat a nagy tüzes égi kályha; hajla­doznak, szedik a markot. Ide nem messze, a Tólapos végiben tornyos épület meredezik: az ősi urasági kastély. Most nap­közi otthon a gyermekeknek. Túl az erdőn, a dűlöút végi­nél porfelhő száll a magasba. A porból lassan előtűnik két poroszkáló deres, mögöttük egy szekér meg egy vizestartály. Ez már azt jelenti, hogy köze­ledik az ebéd ideje, hozzák a meleg ételt, a friss vizet. Mire az erdő innenső szélihez érnek, mintha csak erre várt volna, megkondul a falu kis fakeresz­tes templomának nagyharang­ja. És alig giling-galangozik kettőt-hármat, máris megele­venedik a határ: versenyt fut­va rohannak az aratók, ma­rokszedők a kis erdő felé, ott nekiesnek a vizestartálynak, előkerül néhány lavór meg szappan is, és lemossák ma­gwkról a fáradságot. Nemso­kára helyükön ülnek a kis erdő tisztásán megterített hosszú asztalnál. Fehér porce­lán tányérjukon gusztusoson gőzölög a gulyásleves. De se­hogy se akar hűlni, pedig fúj­ják rendületlenül. Nem is hűl a bors, meg a paprika. Aztán mégis elfogy, utána a mákos metélt is, és elnyúlnak a jó pu­ha fűben. Némelyik alig for­golódik kettőt-hármat, máris horkol. A fiatalok letépnek egy-egy fűszálat, s hanyatt fekve ábrándoznak: elmereng­ve nézik a fák koronáját, a messzeségben ballagdáló fehér felhőket. Egyiknek szakállas emberfejet, másiknak traktort, vagy kerekre sült cipót mutat a páragomoly. Ahogy kergetik egymást, úgy formálódnak. Ahány szem, annyiféle alak. Minden felhő egy-egy üzenet. Sárközi Andris bácsi egy idő múlva szétnyitja a szemét a fű közt. Ránéz a napra, annak állásából látja, hogy pontosan egy óra telt el. Elkiáltja magát: —Vége a szanatóriumnak! Gyerünk! — S nemsokára he­lyén áll mind, ki az aratógé­pen, ki kaszával a kezében. S újra zakatolnak a gépek, su­hognak a kaszák. Ügy látszik, a kastélyban is vége az ebédidőnek, ott is kez­dődik a „munka”, mert gyer­mekének száll az égnek: — Lánc, lánc, eszterlánc... — A kastély drótkerítéssel körülvett udvarára odalátni, ös platán­fák hajladoznak ott a sárga kavicsos kis utak között. De lám, egyszer csak elhallgat a csengő ének, helyette kiabálás, visítgatás. Az aratóknak meg­dobban a szívük. Megáll a kéz­ben a kasza, abbamarad a kéve-guzsolás. Felütik a fejü­ket. Nincs tán valami baj? De csak fogócskáztak a gyerekek, s nagy a visítgatás, amikor a fogó közel ér a menekülőhöz. Az óvó nénikének előtűnik fe­hér köpenye. Nincs hát semmi baj. És újra felhangzik a gyer­mekének: — Lánc, lánc, eszterlánc... — Alig akarják abbahagyni. Aztán következik a — Bújj, bújj zöldág...— meg az a gug­golójáték, hogy — Dombon tö­rik a diót, mogyorót. — Az ara­tók szíve most is nagyot dob­ban, de már nem az ijedtség­től. S mintha lendületesebben suhognának a kaszák, erőtel­jesebben búgnának a gépek. Még az idősebbje is fiatalo­sabban mozog. Egy megma­gyarázhatatlan, belülről feltö­rő erőtől megnyílik a szív, ki­tágul a tüdő és beáramlik az izmokba az életet adó valami, mikor a gyerekek énekét hall­ják. A gyerekek, az unokák, ott a tiszta napköziben... jó he­lyen vannak. Nyugodtan végez­hetik munkájukat. És suhog­nak a kaszák, búgnak a gépek, lüktetnek az erek, s a lihegésbe beleszóródik az ég felé szár­nyaló pacsirta csivitálása, s a gyermeksereg éneke: —Lánc, lánc, eszterlánc... Egy fiatalasszony kiegyene• siti a derekát, karjával meg- törli izzadt homlokát. Rekkenő a hőség. Mégis mosoly ül az arcán, amikor belekezd az énekbe: Áldjuk mi jó Atyánkat, Aki minden munkánkat Bőséggel megáldotta Éltünket megtartotta. Itt is, ott is belekapcsolód­nak. Előbb vékonyka lány-, meg asszonyhangok, utána öb­lös férfihangok. Száll az ének át a sárga búzakereszteken, a Tólaposon. A kastélyból is szárnyal csilingelve a gyer­mekének ... — Lánc, lánc, eszterlánc... S a Tólapos kastély felőli partos oldalán a két ének ösz- szeölelkezik. Az ősi kastély ud­varában a gyermekek egyszer csak egymást törve-zúzva ro­hannak az udvar végibe. Ott csillogó szemmel kapaszkod­nak a kerítés drótjába, és éles hangjukkal átkiabálnak a Tó­laposra: — Idesanyám! Idesapám! — Nagyanyám! — Nagyapám! És fél kézzel a kerítés drót­jába kapaszkodva, mosolygó arccal integetnek Tólapos felé. Dénes Géza ARATÁS Nyári esték

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom