Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-12-28 / 52. szám

GYURÁTZ FERENC ÉLETÉBŐL

Két évtizeden át volt az egykori Dunántúli Egyházkerületnek köztiszteletben és közszeretetben álló püspöke Gyurátz Ferenc pápai lelkész. A büki származású, rendkívül tehetséges fiú — Gyurátz János és Mesterházy Terézia 1841-ben született gyermeke — soproni gimnáziumi évei után nevelő lett, majd 1863 őszén beiratkozott Sopronban az akkor úgynevezett „bölcsészeti—jogi—teológiai tanfolyamra”.

Hároméves teológiai tanulmánya idején naplót kezdett írni. Ennek első ívei sajnos elvesztek, de az 1865 januárja óta fennmaradt töredékek — Deus pro nobis jeligével — így is igen érdekes képet tárnak elénk ifjúsága élményeiről. Nem naponta írta feljegyzéseit, hanem időnként, amikor néhány szabad perce volt, sokszor az éjféli órákban.

Idei karácsonyunkkor idézzük fel először Halléban töltött karácsonyának emlékét.

1865 ádventjében egy külföldi tanulmányút tervének izgalma tölti be Gyurátz fiatal életét. Utolsó teológus-évét a nagymúltú hallei egyetemen végezheti! így ír erről naplójában: „1866, fontos év lesz egész életpályámra nézve. Tanulmányaim itt véget érnek s a philosophia classicus hazájába, a német földre hív utolsó tanévem. A jövő Isten kezében van. . . A seregeknek Ura őrködjék felettem, vezesse lépteimet, teremtsen bennem új szívet, új lelket, hogy jól végezzem az én futásomat az 6 nevének dicsőítésére s az énhoz- zám tartozóknak örömére.”

Több akadály után késő őszszel. megérkezik Francke városába. „Istenem segítsége mellett itt vagyok reményem ellenére is a philosophia classicus földjén, jó Németországban. Holnapra lesz három hete, hogy hazulról elindultam, nem csekély aggodalmak között, ugyanis a szükséges pénzösszeget csalt a legutolsó napon, az indulás óráiban sikerült össze- gyűjtenem,,. De az Isten nem

hagy el. Magyarországról hatan vagyunk itt eddigelé. A beiratkozások már megtörténvén, tantárgyakat választottam, mégpedig négy philosophiert és öt theologiait. és hallgatom ezeket hetenként 24 órában.”

A hatvanas években valóban sok, később híressé vált magyar evangélikus diák tanult Halléban. Itt járt Raphanidcs Sámuel Honiból — akit Mikszáth név szerint említ a„Szent Péter esernyője” című regényében, Händel Vilmos Szepesből, Zsilinszky Mihály Békésből, Koren István Aszódról. Petro- vics Sámuel — Petőfi rokona, a későbbi szentesi lelkész ■— Szarvasról. Az egyetemi város szelleméért mind lelkesedtek. A Bach-korszakban 6 évi várfogságra ítélt rákoskeresztúri lelkészünk, Melczer János Gyula fia, a későbbi acsai lelkész, még 30 év után is így önti ki szívét a hallei magyarokhoz írt üzenetében: ^Lelkesedjetek hát ü is vallástokért / És hogy ott lehettek, ne adjá- tqk sokért. / Isten Lelke lebeg Saale vize felett! / Boldogultak sírján sír az emlékezet: / Újra éledjenek lelkes Müller. Tho- luck, / Zöld mezőben legyen sok hű apostoluk!”

1866 karácsonyát Halléban töltötte tehát a 25 éves Gyu- rátz Ferenc is. Életének szép, de nem könnyű időszaka volt ez. „Az itteni élet nagyon drága s gyakran aggaszt: mily viszonyok között zárandom be majdan a tanévet? Adós nem szeretnék maradni, sőt fő törekvésem szegény apám által felkért kölcsönt is valahogy összetakarítani, de e drágaság mellett ez évre kevés reményem van e szándékom kivihe- téséhez”.

Isten mégis megsegítette. Keresethez juttatta a karácsonyi szünet tartamára, is: 12 tal- léros fizetéssel p. Hallei Magyar könyvtár őrének választották társai. Ennek ellenére szerényen kellett élnie. A többi magyar társának is kevés volt a pénze: mindnyájuk nevében ő ír kérő levelet Jókainak és Bdllagi Mórnak, hogy lapjaikat, a „Hon”-t és a „Protestáns

Karácsony első „lábnyomai’

Jézus születése napját az első keresztyének, az „ősgyülekezetek” nem ünnepelték. Számukra a legfontosabb a kereszthalál és a feltámadás volt. Ezért hetenként, az „Urnák napján” erre a kettőre emlékeztek. Éppen ezért nem is kutatták, melyik napon született Jézus. Egyébként is pogány dolognak tartották a születésnap ünneplését. Minden bizonnyal ezért nem találjuk a Bibliában a születésnapok ünneplésének szokását sem az ószövetségben, sem az újszövetségben. Csak a fáraó és Heródes születésnapi ünnepléséről van hír a Bibliában.

így érthető, hogy amikor a II. században mégis, egyes keresztyén gyülekezetek kezdték ünnepelni Jézus születése napját, akkor Alexandriai Kelemen egyházatya, e század végén ellene volt az efféle szokásoknak.

Ez azonban nem gátolta, legfeljebb csak késleltette Jézus születése napjának egyre általánosabb ünneplését, melynek első nyomai a II. század közepére! tehát Krisztus Urunk születése után a 150. év környékére vezetnek. Ekkor kezdtek kialakulni azok a „karácsonyi” liturgiák, amelyek ellen Alexandriai Kelemen tiltakozott, majd a III. század első felében Origenés egyházatya is. őszintén szólva, ez nagyon különös és érthetetlen nekünk, hiszen az, hogy „az

Ige testté lett és lakozott miközöttünk” mindenképpen rendkívül fontos. Ügy is mondhatnánk, „kozmikus esemény”- nek tekinthetjük ezt mi, akik hiszünk benne.

Ezt ismerték fel, igen helyesen először az egyiptomi és a szír keresztyének, akiknél már nagyon korán, a II. század második felében találkozunk Jézus születése napjának megünneplésével. Ettől kezdve kereken 100 év alatt kész „karácsonyi” liturgiák alakultak ki. Ezek szerint történt karácson;' megünneplése. A 300-as évek első: évtizedeiből kelt az a legrégibb „karácsonyi” liturgia, amely egy egyiptomi papyruson

maradt reánk. Feltehető, hogy ez előtt is voltak már ilyenek. A szír keresztyénektől is maradt ránk Jézus születését ünneplő korai karácsonyi ének. Ezekből idézünk most egy-kettőt

Az egyiptomi keresztyének a „karácsonyi” liturgia szerint először elolvasták a születés és az Egyiptomba menekülés, valamint a visszatérés történetét, majd a kórus ezekre a következőt válaszolta: „Betlehemben született! Názáretben neveltetett! Galileában. lakott...”

Ennek elhangzása után a pap felolvasta a mágusok, történetét. A kórus válaszolt rá:

„Mi láttuk a jelt az égből,

A fénylő csillagét...”

Megint a pap következett, amikor is elmondta a születés Lukács által írt változatát. Erre is kórus válaszolt: „Pásztorok a mezőben elámultak legeltetőben s térdrehullva énekeltek az Atyának, dicséretet: Halleluja!

Dicséret a Fiúnak és a Szent Léleknek!

Halleluja Halleluja Halleluja!” A szír keresztyének egyik karácsonyi himnusza pedig ez: „Az egész teremtés hirdeti,

A mágusok is hirdetik,

A csillag is hirdeti:

Nézzétek, a Király Fia megérkezett!

Az ég megnyílik,

A Jordán vize habzik.

Galamb megjelenik:

Ez az én szerelmes fiam!”

Boros Károly

Egyházi és Iskolai Lap”-ot díjmentesen kaphassák Halléban.

Ebben a karácsonyi szünidőben ül azután össze az evangélikus magyar ifjúság, és születik tanácskozását során a rég óhajtott Magyar Kör is.

A fiatalság élete száz éve sem volt egészen más — csak talán egy fokkal romantikusabb — a mainál, őszinte, a szokottnál is melegebb hangon ír erről a későbbi nagy püspök. „Igen számos családnak kedves vendégei valánk, s ..főképp a hölgyvilágnak kedvenczei, minek eredményéül két collégéin nyíltan eljegyze magának egy-egy szerelmes kedves német leányt. A gyöngéd viszonyokat nekem is nem annyira keresni, mint inkább óvatosan kerülni kellett; több helyütt olvashattam szép szemekben vonzó rokonszenvet. Sokszor volt alkalmam tapasztalni, hogy a magyar kedves vendég és kitüntetett udvarló a női körökben... igazán édesen emlékezem vissza a velük töltött órákra.”

Hamar tovatűnt azonban a szép hallei karácsony, gyorsan elrepült a tízhónapos tanév is. 1867 nyarán így végzi hallei naplórészletét Gyurátz: „Bevégeztem az égyétemi tanévet, megfordultam Haliéból. Igaz, ott sem hordozott jobb kezén Fortuna kisasszony, de mégis szakpályámon az ott töltött idő volt a legkellemesebb: szabad voltam mindenekelőtt, búvárkodhattam a könyvek közt jótetszésem szerint s ez alkalmat nem is mulasztottam el. És emellett nemcsak időmet, de pénzemet is híven pazaroltam e hideg, sokszor hálátlan, de mégis oly kedves kincsbányára : összevettem vagy 180 kötet könyvet s haza is szállítottam szerencsésen”.

Ezzel a nem is sovány eredménnyel végződött a kedves német ismeretségeknek és a hallei tanulmányoknak az esztendeje.

*

Több mint ötven év telt el azután. Nyolcvan év körül járt már az öreg püspök. Nagy tudásánál csak szerénysége és áldozatkészsége volt nagyobb. Pápa népe osztatlan szeretettel övezte. Ő pedig mindenét kész lett volna szétosztani hívei között.

íme, egy emlék, öregkorának karácsonyáról. Egykori titkár* Czipott Géza mesélte el — és írta is meg egy régi Luther- Naptárban — a fatális esetet. Karácsony estén éppen a templomba igyekezett Egy toprongyos, mezítlábas férfi kopogott be hozzá. A főpásztor körülnézett az előszobában, és a vándor kezébe nyomott egy szép pár cipőt. Utóbb tudta meg, hogy vadonatúj cipő volt: ezzel akarta a főtisztelendő asszony a szentestén férjét meglepni.

Aki a szeretetnek sok ajándékát kapta, nem teheti, hogy ne adja azt tovább másoknak is! '

dr. Fabiny Tibor

PÁSZTOROK ES BÖLCSEK

Amikor oj. esték hideg télbe hullnak, és az éjszakák már mind hosszúra nyúlnak megtelik a szívem karácsonyi vággyal, együtt várok bölccsel, pásztorral és nyájjal, figyelve mikor jön a drága üzenet: örömet hirdetek, Megváltó született!

Mert valaha régen, sok-sok éve van már, csillag ragyogott fel, fényes lett a határ, és csak a bölcs s pásztor voltak akkor ébren, a legelső, áldott karácsonyi éjben.,! i *

Egyszerű pásztorok és a bölcs királyok,

..ezért virrasztva ma a csodára várok, készenlétben mindig és Mindig ‘éígyázban békés karácsonyi áldott éjszakában.

Szeretném, ha egyszer majd megint üzenik: örömet hirdetünk, Megváltó születik, én is indulhatnék, aki vártam ébren egy egész élten át karácsonyi éjben.

Gyarmathy Irén

Karácsony után - karácsonyi hittel

Lukács 2, 25—32

A karácsony utáni vasárnapon még fel-fellobbannak a karácsony gyertyái, de amint egyre jobban múlnak a napok, s távolodunk karácsony ünnepétől, ugyanígy kezd egyre halványabbá, színtelenebbé válni a karácsonyi ragyogás.

Isten azonban nem akarja azt, hogy karácsony ünnepének elmúltával elmúljék szívünkből és az életünkből mindaz, amit a karácsony jelent nekünk és az egész világnak. Éppen ezért a ■ karácsony utáni vasárnapon az agg Simeon rövid történetén keresztül még egyszer összegezni akarja számunkra mindazt, amit Jézus Krisztus földrejövetele hozott számunkra. Halljuk meg a mai igén keresztül még egyszer a karácsony hármas üzenetét!

JÉZUS KRISZTUS BÉKESSÉGET HOZOTT A FÖLDRE. 0

azért jött el az első karácsonyon, s azért szólított meg bennünket a mostani karácsonyon is, hogy észrevegyük első ajándékát: a békességet. O volt az, aki megszüntette az ellenségeskedést Isten és az ember között. Ő volt az, aki elfordította rólunk Isten bűneinket sújtó haragját. 0 volt az, aki békét akar teremteni ember és ember között, hogy a halált osztó fegyverek ne csak néhány órára hallgassanak el, hanem végleg, egyszer s mindenkorra, ő azt a békességet hozta el, hogy az egyik ember ne az ellenségét lássa a másik emberben, hanem a testvérét, aki segítséget vár tőle, s akihez bármikor fordulhat segítségért.

Vajon megtaláltuk-e a karácsonyi ragyogásban ezt a békességet? Vajon megtaláltuk-e a családunk tagjai között? — Isten azért szól hozzánk a Itarácsony utáni vasárnapon is, hogy valóban mienk legyen Jézus Krisztus ajándéka: a béke.

JÉZUS KRISZTUS VILÁGOSSÁGOT HOZOTT A FÖLDRE. Az agg Simeon élete alkonyán talált rá a Krisztus által hozott világosságra. Isten azonban azért szólított meg minket a mostani karácsonyon, s azért szól hozzánk ma is, hogy a karácsonyi világosság soha ne hunyjon ki az életünkben.

Ha úgy érezzük, hogy bizonytalan talajon járunk, ha úgy látjuk, hogy nehéz problémákat kell megoldanunk, ha úgy érezzük, hogy átláthatatlan labirintussá vált körülöttünk minden, keressük a karácsonyi világosságot, s aklurr kitisztul számunkra minden.

Ebben a karácsonyi világosságban nyilvánvalóvá válik az útunk, a hivatásunk, a szolgálatunk. Ügy kell járnunk tehát ebben a világban, ahogy Jézus Krisztus járt: örök szolgálatban.

Isten ma újból megszólít minket, hogy soha ne halványodjék el az életünkben a karácsonyi világosság.

JÉZUS KRISZTUS ÜDVÖSSÉGET HOZOTT A FÖLDRE. Ez a karácsony harmadik ajándéka. Jézus Krisztus meglátásával az üdvösség ajándéka is az agg Simeoné lett. Miért ne lenne a mienk is az ige által?!

Akkor, amikor Jézus Krisztus eljött a világra, Isten üdvösséget szerző akarata lett nyilvánvalóvá. És ahová Jézus Krisztuson belépett, s akivel csak találkozott, ajándékul mindig az üdvös**», ség ajándékát adta, .............. ,

Va

jon felfigyeltünk-e a karácsonyi üzenetnek erre a mondatára? Mert Jézus Krisztus nemcsak néhány napig tartó örömöt akar szerezni gyermekeinek, hanem örök ajándékkal, üdvösséggel ajándékozza meg övéit.

Karácsony ünnepe elmúlik ugyan, a karácsonyi gyertyák kialszanak, de életünkből ne múljék el karácsony fénye! Éljünk karácsony után is — karácsonyi hittel! Haikánvi László

A napló oldal, melyen végigfolyt a vigyázatlan Dominico atya utolsó kortynyi vörösbora, az Úr születésnapját jelezte, a kegyelem 1686. esztendejében. A burgosi érsek gesztenyés lepényt és lépesmézet osztat ilyenkor a székesegyház előtt ázó szegényeknek és még egy ilyen nyomorúságos rabszolgahajón is portói bor és három font sózott hús jár a matrózoknak a fedélzeten rendezett jászol játék után. A jámbor atyát igen felháborította a Szűzanyát alakító konyhainas ittassága, aki kétszer is elbötlött a homályban pislogó feketékben, úgyhogy az elgurult kisdedet végül is csáklyával kellett kihalászni a tengerből. A balsikerű élőképért csak némileg kárpótolta a naplójában is megörökített tömegkereszte- lés, melynek során jeles vértanúk és szentek nevét adományozta a fekete szállítmány kétszázhatvanhárom tagjának. Ám a salamancai frencesnővé- rek, — akiknek ilyen alkalmakra ajánlott könyvecskéjéből a neveket választotta —• nem számoltak ekkora igényekkel, így kénytelen volt kilenc Anselmust, négy Jakabot és több Pált is kijelölni a riadt pogányok közül.

A borzalmak kezdetét csak az őrszemek tudták volna pontosan megmondani, őket azonban örökre elnémították a lesújtó bilincsek, melyek egyedüli fegyverei lehettek az elszabadult feketéknek. A legtöbb fogoly lecsüngő fejjel, holtrészegen lógott a kötelek szorításában, csak igen kevesen fogták fel a történteket. A négerek magukra öltötték a kabi-‘ nokban talált ruhákat és fegyvereket, hahotázva mutogattak egymásra és a bamba tekintetű, félmeztelen spanyolokra, — akik tegnap még rettegett uraik voltak, — ma pedig lepisz- kolt szakállú, didergő madárHosszú hajóút

ijesztők, akiknek előbb ki kell józanodniuk, hogy félni kezdhessenek.

Dominico atya borzadva pillantott végig illetlen öltözékén és csakhamar felfedezte csuháját egy grimaszokat vágó feketén, aki épp csinos hurkot formált a ruha fehér kötélövéből. Mivel az este nem sokkal lépte túl a regulában engedélyezett ünnepi boradagot, viszonylag hamar kijózanodott és bár a feketék előkészületeit cseppet sem találta biztatónak, mégsem a félelem volt az első, amire ráeszmélt. Szégyenkezett. Szé- gyellte mezítelenségét — a dölyfösek példaszerű megaláztatását, melyről az Írás beszél és úgy érezte, hogy boldog lenne, ha mindazt, ami majd ezután következik a Megfeszítettért szenvedhetné el, az ártatlanok szelídségével, ahogy legszebb . óráiban oly sokszor megálmodta.

De nem az Üdvözítőért kell meghalnia, hanem undorító sötét üzelmek miatt, melyekről mindig is sejtette, hogy Isten előtt nehezebb lesz elszámolnia velük, mint a gyóntató barátok előtt. Lecsüggesztett fejjel' megértette, hogy csak most, könnyelmű élete utolsó óráiban lett azzá, akinek mindig is lennie kellett volna — emberrablók korbácsos pátere helyett alázatos szolgájává az Istennek,

Az árbocokhoz kötözött matrózok sorra józanodul kezdtek a hideg hajnali szélben — eszelős rémülettel meredtek a nekik szegezett muskétákra. Eddig nem is sejtették, hogy rabjaik értenek kezelésükhöz és döbbenten figyelték, amint egyikük többször egymásután eltalálta az árbóckosár apró rézharangját. Időközben óriási halomba hordták az összeszedett holmikat — távcsövek, vállrojtok, földabroszok tornyosultak az elsőtiszt emelvénye alatt — köztük volt Dominico atya nagy fekete feszületé is. Aztán félkört alkottak mindezek körül és vártak. Nemsokára egy óriás lépett elő — Dominico atya nem emlékezett rá és ahogyan társai tekintetéből kiolvashatta, azoknak is úgy tűnt, most látják először. Semmit sem vett fel az összérabolt ruhákból, de mindkét kezéről hiányzott a csuklóperec — a többiek csak egyik kezükről tudták levenni. Tűnődve nézte a szanaszét heverő tárgyakat és a foglyokat és Dominico atya csakhamar megértette szemének útját és megborzongott. Az óriás a szex- tánsról az elsőtisztre, a réz- üstről a szakácsra pillantott, elért a korbácshoz, lassan felemelte szemét a reszkető hajcsárokra és sokáig nézte a mellette heverő feszületet. A polipkor okként szerteágazó szíjjak körülfonták a sovány, fehér alakot, aki széttárt karokkal hevert alattuk. Sokáig, elviselhetetlenül sokáig nézte a két holmit, — percek múltak el, még centiméterenként feljebb és feljebb emelte tekintetét a ziháló barátra. Aztán már csak őt nézte ugyanilyen sokáig. A lába elé mutatott és végre megszólalt:

— őt is ti öltétek meg? *

Dominico atya behunyta szemét és most is, mint élete válságos óráiban annyiszor — egy ide nem illő gondolat merült fel elsőként benne: az óriás meglepően jól beszélt spanyolul, mégis a mór házalók kiejtését jutatta eszébe.

— Igen, öt is mi öltük meg, — felette halkan, hangjában nyoma sem volt félelemnek — ezen maga is meglepődött. Az óriás bólintott. A felszálló ködöt nézte a látóhatár szélén, melyből vékonyka zöld vönal tűnt elő — olyan volt, mint egy tejbe hullott fűszál.

— Megjegyeztem azt a szót, amit felettem mondtál, mikor vízzel varázsoltál. — Azt

mondtad ezentúl Haris a nevem. Mit jelent'ez?

Dominico atya arca eltorzult, sovány villáin roppanva szakadtak el a kötelek — csak a végsőkig megkínzott lélek tud ekkora erőt kisajtolni az emberből. Kiszabadult kezei görcsbe merevedtek, karommá görbült ujjal közt cafatokká szakadt gyűrödt inge és zokogott, ahogyan férfinak, spanyolnak sohasem szabad.

— Könyörületes, — irgalmas szívű — ezt jelenti a neved amire kereszteltelek, üvöltötte rekedten és nem emlékszem rá, mert részeg voltam, tökrészeg, mint ezek is itt mind. És- akinek a nevében ezt csináltam — az ma. született —, ott van ni a lomok alatt, az arcára tekeredett a korbács és nem messze tőle ott a kapitány kardja, meg a vasládák, amibe a pénzt zártuk volna, amit a rakományért vártunk, Jamaicában.

Csend lett, melyen át ide- rémlett a közeli sziget láthatatlan madarainak rikácsolása és a televény szag, melyet megérezve keresztet vet és letérdel a vizek vándora és kacag a hajóharang — mert karnyújtásnyira a föld, az ujjak közt szétpergő homok — a ha- nyattfekvő test alatt semmi sem, mozdul már csak a felhők szállnak tovább valahová.

A fekete óriás intett, — a kötelek legombolyodtak a testekről és összegömbölyödtek az árbocok alatt. A nyikorgó csigákról a csendes Vízre csapódtak a csónakok — a beszállók nem néztek fel, szemüket elvakította a vizen táncoló megannyi csillámlás.

Kora reggel volt — Madrid érseke ebben az órában mutatja fel az Ür arany szelencébe zárt testét a térdeplő királynak és a végeláthatatlan tömegnek, miközben szünet’' nélkül zúgnak a harangok •— messze irdatlan távolságban innen.

Turchányi Sándor