Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-02-09 / 6. szám

Haan Antal Gábor Megalakulásának 250-ik év­fordulóját ünnepelte a békés­csabai gyülekezetünk az elmúlt évben, november 17-én. Ennek a szép ünnepnek befejező ré­szében, a „kistemplom”-ban, az anyai ágon Haan leszármazott D. Koren Emil budapesti espe­res szólott az ünneplőkhöz azon oltár előtt, amelynek ké­pét Haan Antal festette. Hazánknak és egyházunknak e sok sikert aratott fia, az 1818. szeptember 12-én, Sám- sonházáról, Nógrád vármegyé­ből Békéscsabára költözött Haan János lelkésznek és fele­ségének Petényi Juditnak (Pe­tényi Gábor ábelfalvai lelkész­nek és feleségének Miklóssy Annának leánya) hetedik gyer­mekeként született Békéscsa­bán, 1827. január 5-én. Elemi iskolai tanulmányait szülővá­rosában, a gimnáziumot Szarvason, a főiskolai tanul­mányokat pedig az eperjesi kollégiumban végezte. Ezután Pestre ment, ahol nagybátyja: Petényi János Salamon előbb cinkotai lelkész, hírneves orni­tológus, a magyar tudományos madártan megalapítója, akkor már Magyar Nemzeti Múzeumi őr taníttatta tovább Morelli ne­vű rajztanár tanítványaként. 1845 őszén Bécsbe ment, az ot­tani képzőművészeti akadé­miára, ahol Kuppelvieser és Waldmüller festészeti mester- iskolájában folytatta és fejezte be tanulmányait 1847 tavaszán. Honvéd őrmesterként vett részt »z 1848/49-es szabadsághar­cunkban, amelynek leverése után Olaszországba költözött. Haan Antalnak lelkülete és előkészülete egy célt tűzött k: maga elé. Azt, hogy magyar hazájának művésze legyen. A magyar művészet gondolata foglalkoztatta mindaddig, amíg hazajővén arról győződött meg, hogy az akkori osztrák elnyo­matás Bach korszaka ezt lehe­tetlenné teszi. Ennek ellenére. íií^/mkÁ/Z/h Bibliai ábécé: Új A csiílániló szavak között Hamupipőke. Mégcsak nem is főnév. Melléknév, jelző — mégis, jelentős, hiszen nem mellékes, hogy egy ember, egy tett — milyen! A teremtés, megváltás, meg­szentelés, kegyelem, hit, üd­vösség súlyos szavai mind ott hordozzák tartalmukban ezt az újat, amit Istenünk kezdett értünk, tesz rajtunk és végez majd velünk. A teremtétt világ rendje új a káoszhoz viszonyítva. Prófé­ták szájából a bálványimádó népet új engedelmességre .hívó, ösztökélő ige hangzik. Keresz­telő János egy új kor hírnö­ke, és a karácsonyi üzenet — a törvény által elveszett em­ber számára — az evangélium új világát hirdeti. Krisztusban. Oj „módit” tanulnak a tanit- vápyok, irgalmasságot Jézus­tól és nem áldozatot. Betegek es holtak újra teljes emberré lesznek, s az uralkodásnak egy új, eddig soha nem tapasztalt útját járja Jézusunk — a ke­reszten. Ivó cimborává züllesztett ró­mai istenek korában új az egyház apostoli hangja. A 95 tétel közül az első a napon­kénti megtérés, megújulás szükségességéről ver dobper- gős riadót. Egyházunk mai útját új felismerések szegé­lyezik. Jövőbe tekintő hitünk pedig a Szentírás utolsó ígére­te fényében tart célra: „Íme, mindent újjá teszek”. (Jel 21. 5) Tartama világkorszakot fog át. De ha mellé tudjuk ten­ni emberi tapasztalatunk meg­újuló napokról-évekről, öröm­ről, bánatról, kezdésről és be­fejezésről, akkor láthatjuk: a végtelennek tűnő út egy-egy új lépését — Hozzá. ’ Vízbe dobott kő apróktól parttalanná tágulókig gyűrű­zik, mozgásba hozva a felszínt. Az új érvényességi kö- r e így tágul az örökkön mun­kálkodó egy Atyától az embe­riség milliárdjáig; a megvál­tás egyszeri eseményétől az „éheztem és ennem adtatok” aprópénzzé váltott, érthetővé. megfoghatóvá és ismételhető- vé tett indulatáig. így lesz újjá a szív (Ez 18, 31) mely a Bibliában az ember akarati, érzelmi és értelmi egységét jelzi — krisztusi in­dulatává. Tágul új emberré (Gál 6, 15) aki indulatát, esz­közeit és tevékenységét a szol­gálatban próbálgatja, mint aki tudja, sokkal tartozik. Ék bon­takozhat megújuló világ, ahol az egymásért élő emberek végzik „okos” istentiszteletü­ket kenyeret adó munkahely­től a békét szerző tárgyaló asz­talig. A gyülekezet pedig úgy él itt a világban, mint bizony­sága annak, hogy Isten új or­szága már itt kezdetét vette. (2 Kor 5, 17) Üj teremtés vagy: vetkezd le a régit (788. é. 6 vers.) Er ed ra én y e : mozaikkép Cserepekből , .összeálló eg'éüz, melyben a földre tükröződik a menny. Oj szövetség, mely a prófé­tánál még csak ígéret (Jer 31, 31) ám Jézusban már betelje­sedett valóság (Mt 26, 28) szá­munkra mint hirdetett és leírt Ige is — Újszövetség. Benne a bűn miatt romlott kapcsolat helyreállításának jó híre. Üj név, (Ézs 62, 2) mely mögött felesi lián'a „ne félj, neveden hívtalak”, hovatartozásunk biztatása. Ezért nem helyezhe­tő hatályon kívülre a szeretet új parancsolata (Jn 13, 34) ami tetteink indítékát jelenti, s lesz belőle új erő, mely elfogy- hatatlan, hiszen Tőle kaptuk. Az ilyen erővel szolgáló tanít­vány képes új ugart, szántást (Jer 4, 3) törni, magára venni méltatlannak tartott terheket, járni szokatlan utakat. Hitünk az újat tehát min­dig Isten cselekvésének és ne­künk haszonra adott ajándé­kának látja. Ezért tud szünte­len Rá tekinteni az egyház és az egyes, keresztyén ember, földi szolgálataiban pedig a „jobbért harcolók hadával” menetelni, tud új éneket (Jel 5, 9) zengetni a naponta meg­újuló kegyelemért. Dorn Vilmos A cselekvő szeretet János, a szeretet apostola ír­ja levelében: '„Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és való­sággal. (1 Jn 3,18) Jakab apos­tol ezt hangsúlyozza erőtelje­sen: „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei ninfcsenek, meg­holt őmagában.” (Jak 2,17) Mindkét igehely arra figyel­meztet, hogy csak a tevékeny szeretet érdemli meg a való­ságban a keresztyén szeretet megjelölését, amelyre elsősor­ban a mi Urunk Jézus Krisztus tanított Viszont csak a szóval és nyelvvel való szeretés, visz- szaélés a krisztusi szeretettel. Sokszor nincs is nagy dolog­ról szó keresztyén szeretetünk gyakorlásánál. Sokszor elegen­dő egy pohár víz a szomjazó- nak, vagy a párna megigazítása egy szenvedő beteg ember feje alatt. Sokszor egy barátságos mosoly vagy egy meleg kézszo- ritás is elegendő ebhez. Valahol a világváros forgata­gában az autóbusz elütött egy árva kis gyermeket. A kisfiú haldokolva az utca aszfaltján minden erejét összeszedve ezt mondotta: „Mondják meg a ta­nítónéninek, hogy tisztelte- tem ..Egy szemfüles újság­író, aki hallotta ezeket, utána­járt, hogy megtudja: Ki lehet az a tanítónő, aki felé az utol­sót dobbanó szív ilyen hálás szeretettel fordult. Sok szalad­gálás után kinyomozta, hogy egy külvárosi iskola tanítónője, aki azonban nem emlékezett rá, hogy valami különösebb jót tett volna ezzel a növendéké- vel.Legfeljebb, emlékezete sze­rint néha megcirógatta. És lám, egy-egy simogatásból a fény­nek olyan tengere áradhat egy egész emberi életre, hogy be tudja ragyogni még azt a sö­tétséget is, amely a halál órá­jában hull reánk ... Sikter László édesapja kérésére és barátai rábeszélésére, az 1350-es évek elején Békéscsabán telepedett le és arcképfestéssel foglalko­zott mind itt, mind több alka­lommal Aradon és Nagyvára­don. Atyjának 1855. szeptember 12-én bekövetkezett halála után azonban újra Olaszor­szágba költözött, ahonnan édesanyjának 1862. december 23-i halála hívta vissza Bé­késcsabára. Itt festegetett az­után tíz éven át oltárképeket, arcképeket és népviseleti ta­nulmányokat. 1877 április ha­vában Olaszországba költözött vissza véglegesen,- Rómába és Capri szigetére, ahonnan már csak két alkalommal: 1881 no­vember közepén és utoljára 1883 június hónapjában tért vissza rövidebb időre hazájába. Capri szigetén épített villájá­ban halt meg 1889. május 9-én s ott temették el. Művészetének kiemelkedően "’agy értékű emlékei nagyobb- részben képmásolatok, melyek jelentékeny részét a magyar kormány megbízásából, Rafael ex-edeti műveiről, eredeti nagy­ságban készítette Rómában, a, Vatikánban. Ezek közül mú­zeumaink őrzik az „Athénéi is­kola”, a „Disputa”, a „Leo és Attila találkozása”, „IX. Pius pápa arcképe” (1857), „Léda a hattyúval” (1861) és a „Leve­let olvasó férfi” festmény-má­solatait is. Abban az időben külföldön élt két kiváló festőművészről: Soldaticsról és Haanról igen érdekes a Széchy-féle össze­hasonlítás, amelynek főbb rész­letei ezek: „Haan Antal Sol- daticsnak sok tekintetben me­rő ellentéte. Ez katolikus, az protestáns, ez még gondolkoz­ni sem szeret a dogmák körén kívül, az pedig az újabb termé­szettudományi haladás szorgal­mas olvasója.” „Soldatics tisz­telője a régi nagy mesterek­nek, mert katolikusok, Haan tisztelője a régi katolikusok­nak, mert nagy mesterek. Alig van művészünk, ki őket úgy ér­tené, mint ő. Az ő legnagyobb öröme, ha ott ülhet a vatikáni stanzákban, Rafael geniális freskói között.” „Haan művé­szi tehetsége szinte felolvadt a nagyok ez olvadó tiszteleté­ben, mert dacára igaz tehetsé­gének, ritka képzettségének, alig fest eredeti művet. Pedig nem egy szép olasz genreképe szól mellettünk, hogy kár érte. Ha eredeti képet készít, csak akkor teheti mikor nem másol­hat, mikor ugyanis az elvisel­hetetlen nyári hónapok Rómá­ból elűzik s ő capribeli csinos villájába vonul vissza.” Még egy — a Haan családra jellemző — érdeklődési köré­ről teszek említést, ez az ősré­gészet (archeológia) iránti nagy érdeklődése. Nagy értékű és gazdag ilyen tárgyú itáliai gyűjteményével a Békés me­gyei Múzeum egyik megalapí­tójaként írta be nevét várme­gyéje történetébe. Rell Lajos Lefelé tartunk? Lefelé tartunk, mondják rólunk az emberek, ha fakul szemünk fénye és hangunk megrem . Sajnálkozó mosolyt is meg-megfigyelhetünk. amikor kihagy néha az emlékezetünk. De bánkódjam miatta? Az óra lepereg, s vár az az ország, ahol senki se lesz öreg. ♦ Lefelé tartunk, mondják. Lépteink lassúak, óvatosak... Nem várnak derűs, fényes utak Halkabb a szó csengése, nehezen halljuk már. és veszít melegéből a kedves napsugár. De bánkódjam miatta? fia dermeszt a hideg. ( vár az az ország, ahol senki se lesz öreg. Lefelé tartunk, mondják. De biztatón ragyog felénk Isten mosolya: ne félj, pajzsod vagyok Fáradt gyermeket hordoz erős égi kéz. Szólít. Szava színarany és édes, mint a méz. Mit bánkódjam, ha szívem Isten állítja meg, s vár az az ország, ahol senki se lesz öreg. Lefelé tartunk, mondják. Nem! Fölfelé megyek! Hallom már a magasból a győztes éneket. S látom, fehér ruhában, királyi trón körül nagy nyomorúságból jött, boldog sereg örül. Utam nem lefelé tart, csak a cél közeleg! Vár az az ország, ahol senki se lesz öreg! Németből: Dékány Ida Minden évben újra A filmvásznon karácsonyi éjféli mise folyik: éppen a szentbeszédet halljuk. „Ez a büntetésem, amiért karácsony­kor nem voltam templomban” — mondja valaki váratlanul a nézőtéren mellettem — „most végig kell ezt hallgatnom ...” A karácsonyi evangélium navv- szerű üzenete valóban ijesztően üresen és sablonosán vissz­hangzik a templomban a fil­men. Ezt az ürességet és köz- helvek-táplálta ‘ képmutató „vallásosságot” azonban már magukkal hozták a résztvevők a templomba: igehirdető is, igehallgató is. „Minden évben újra” a címe ennek a nyugatnémet filmnek, melynek cselekménye a kará­csonyi hánnasünnep idejét öleli fel. Két és fél nap, mely­nek eseményei, családi összejö­vetelei és istentiszteletei, tánc­iskolái illedelmes műsoros est­jei és kocsmai, kevésbé illedel­mes mulatozásai, hazug for­malitásai és megüresedett em­beri kapcsolatai hűen tükrözik egy társadalmi réteg visszata­szító képét, karácsonyi ünnep­lésük hiábavalóságát Ebbe az összképbe épp ügy beleillenek az egymást gátlástalanul csaló házastársak, a borgőzös han­gulatban háborús emlékeiket felidéző és dicsőítő városi elő­kelőségek és az őt körülvevő világ igazi kérdéseit nem is­merő, vagy ismerni nem aka­ró, frázisokat puffogtató lel­kész. A rendező döbbenetes erővel gyakorol önkritikát majdnem eszköztelemül, a va­lóságot fényképezve. A kísérő- szöveg nélkül bemutatott ar­cokból és jelenetekből a néző sokat megért a német múltból és jelenből egyai'ánt. öntuda­tuk történelmi hagyományok­ban gyökerezik és csorbítatla­nul él a maiak gondolkodásá­ban is. A rendező jól teszi, hogy a felvillantott arcok lát­ványához alig fűz magyaráza­tot: ezt kiki emlékei tapaszta­latai és ismeretei alapján ma­ga is elvégezheti... A film ugyanazzal a képpel zárul, amellyel kezdődik. Kö­dös időben tér vissza, a „főhős” fiatal kísérőjével oda, ahon­nan ugyanilyen ködös időben indult. Mi is történt közben — fejezi ki a két kijózanodott autóban ülő tekintete? Semmi különös. Az, ami „minden év­ben újra” lejátszódik: kölcsö­nös hazudozás, látszatok gon­dos megőrzése, unalom és mi is még? Ja, igen: Jézus Krisz­tus születésének megünneplése úgy, ahogyan illik: énekléssel a karácsonyfa körül, sok misé­vel a dómban, ünnepi érzések­kel ... (Münster, Westfália, 1967 karácsonyán.) A hiba nem a karácsonyi evangéliumban van ... Ezt tudnom kell, amikor legköze­lebb az evangéliummal meg­szólítom a gyülekezetét! „És a világosság a sötétben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.” (Jn 1, 5) Nem éppen a gyülekezetekben ülnek, akik nem fogadják be? Szirmai Zoltán A történelmi realitás és á haladás jegyében Januar 23-án Budapesten es Rómában egyidejűleg tették közzé, hogy a Magyar Népköztársaság és a Vatikán képviselői között megállapodás született, melynek alapján VI. Pál pápa Magyarországra két érseket, két megyéspüspököt, két apostoli kormányzót, két püspök-apostoli kormányzót és két segédpüs­pököt nevezett ki. Mi van e kinevezések mögött? Köztudomású, hogy a Vatikán azt a történelmi helyzetet, ami Magyarországon 1945-ben a szocializmus építésével elin­dult, átmenetinek tekintette, kritizálta, sőt nemegyszer a hi­degháború eszközeivel is élt a Magyar M épköztársasággal szem­ben. Az egymást követő pápák nem neveztek ki Magyarország­ra püspököket. A Vatikán ebbeli magatartásán bizonyos válto­zás történt 1964. szeptemberében, amikoris a Magyar Népköz- társaság és a Vatikán képviselői között létrejött részleges meg­állapodás nyomán apostoli kormányzók — de még mindig nem megyés püspökök — kinevezésére került sor. Valószínűleg az apostoli kormányzók kinevezését 1964-ben a Vatikán kísérlet­nek tekintette. Ezekután került sor ez év január végén a két érsek és a két megyéspüspök, továbbá más hat főpap kinevezé­sére. Mi úgy látjuk, hogy e kinevezések mögött a Vatikán részé­ről a történelmi realitások felismerése van. Rómában is felis­merték, hogy a Magyar Népköztársaság léte, államrendje, a szocializmus megerősödése olyan történelmi tény, amelyet tu­domásul nem venni többé nem lehet. Nem „ideiglenes” hely­zetről van szó Magyarországon, amellyel a jövőben már nem kell számolni, hanem egy megszilárdult helyzetről, amelyet ha valaki nem vesz tekintetbe, saját maga esik áldozatul hamis hiedelmeinek. A történelem kerekét ugyanis Magyarországom sem lehet visszafelé forgatni. És ennek következtében a ma­gyarországi romai katolikus egyház útja is csak előre vezethet és semmiképpen nem a megítélt múltba. A szolgálat azon útján kell haladniok, amelyen a római katolikus egyházban a papi békemozgalom indult el először. Megismételjük: Mi úgy te­kintünk a magyarországi római katolikus egyházban történt főpapi kinevezésekére, mint a történelmi realitások tudomásul­vételére Róma részéről. Az is köztudomású, hogy a magyarországi római katolikus egyház Mindszenty József nélkül találta meg a helyét és szol­gálatát a Magyar Népköztársaságban. Ehhez nyugodtan hozzá­tehetjük azt is, hogy VI. Pál pápa ugyancsak Mindszenty Jó­zsef nélkül eszközölte a főpapi kinevezéseket. Ez is a történel­mi realitás jele. Mindszenty József személyét és „koncepcióját” a történelem már túlhaladta. Személyé már a történelemhez és nem a jelenhez, főképp pedig nem a jövendőhöz tartozik. Az is tény, hogy VI, Pál pápa olyan személyeket nevezett ki a magas főpapi tisztségekre, akiknek kinevezéséhez a Magyar Népköztársaság előzetesen hozzájárult, mert úgy ismerik őket, mint akik — íjjas József érsek szavai szerint is — „miközben nyájuk lelki gondozásán munkálkodnak, egyúttal a társadalom és az állam boldogulásán és javán fáradoznak.” Ebből a szem­pontból különösen is jelentős Dr. Brezanóczy Pál és Dr. íjjas József érseki kinevezése. Nem lehet kétséges, hogy sem a római katolikus egyházban, sem más magyarországi keresztyén egy­házakban nem tudják híveiket jól pásztorolni és irányítani olyan egyházi vezetők, akik elsősorban önmagukban nem tud­ták harmóniába hozni Jézus Krisztus hűséges szolgálatát szo­cializmusban élő népünk hűséges szolgálatával. Nemcsak né­pünknek, de egyházuknak is ártanak azok a lelki vezetők, akik e kettőt szembeállítják egymással. Talán nem leszünk szerénytelenek mi evangélikusok — és általában magyarországi protestánsok — ha emlékeztetünk arra, hogy a magyarországi protestáns egyházak már 1948 őszén megkötötték az Egyezményt az állammal, míg a római katolikus egyház csak 1950 augusztusában követte ezen az úton a protestáns egyházakat. A protestánsok előbb ismerték fel a realitásokat és állásfoglalásuk nyilvánvalóan kihatással volt a római katolikus egyházra is. Most, amikor VI. Pál pá­pa a történelmi realitások útjára lépett Magyarországgal össze­függésben, mi magyarországi protestánsok úgy érezzük, hogy részünk van ebben. Reméljük azt, hogy a tíz főpap kinevezése bizonyos magyar- országi római katolikus körökben nem kelti azt a hamis hiedel­met, hogy a római katolikus egyházat Magyarországon a betöl­tött püspöki székek nyomán bizonyos „súlybeli többlet” illeti meg a protestantizmussal szemben. A protestáns egyházak ugyanis éppen a szocializmusban érték el teljes egyenrangúsá­gukat és egyenjogúságukat a római katolikus egyházhoz való viszonyban is és ebből az egyenjogúságból és egyenrangúságból nem tudnak többé engedni. Nincs többé Magyarországon „ural­kodó egyház”, mert az „uralkodó” egyház felett eljárt az idő. Ellenben vannak Magyarországon „szolgáló” egyházak, ame­lyek végzik Istentől kapott feladatukat az egész nép javára. Ha a római katolikus egyház is és a protestáns egyházak is szol­gáló egyházaknak tudják magukat, akkor nem egymás ellen fognak szolgálni, hanem az egész nép javára, szocializmust építő népünk boldogulására. CSALÁDI HÍREK — SZÜLETÉS, ifj. Harmati Béla lelkészéknek január 20-án Genfben második gyermekük született. Neve: Gergely, Adám. — HALÁLOZÁS. Liska Endréné, sz. Czöldér Erzsébet, a somogydöröcskei, a varsádi és a bikácsi gyülekezet volt kántora január 20-án, 58 éves korában váratlanul elhunyt. Liska Endre bikácsi lelkész az elhunytban nemcsak hűséges élettársát, hanem munkatár­sát is gyászolja. — Január 23-án temették a bikácsi temp­lomból a bikácsi, a nagydorogi és a varsádi gyülekezetek nagy részvéte mellett, A vígasztalás igéjét Kröhling Dániel esperes. Csepregi Béla és dr. Kiss Béla lelkész hirdette. Áldott volt az élete, legyen áldott az emléke is. — özv. Horváth Petemé, la­punk hűséges olvasója és to­vábbadója december 26-án el­hunyt. Ravatalánál Nagy Tibor székesfehérvári lelkész hirdette a feltámadás igéjét. „Tudom, hogy az én Megváltóm él.,.” — özv. Takács Béláné, sz. Fáik Zsófia, hosszú, türelmesen hordozott szenvedés után 75 éves korában elhunyt. Férje, a kaposvári gyülekezet első lel­késze mellé helyezték örök nyugalomra a kaposvári Keleti temetőben. — Gál Károly, a pilisi gyü­lekezet gondnoka, kilenc évi hűséges szolgálat után, 74 esz­tendős korában elhunyt. Teme­tése január 25-én volt a gyüle­kezet nagy részvéte mellett. „Az igaznak emlékezete ál­dott.” — Rózsa Lajos, a miskolci gyülekezet tagja, lapunk hűsé­ges olvasója 1968. december 30-án elhunyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom