Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-05-18 / 20. szám

Katedrán és szószéken — D. Kovács Sándor emlékére — Akik személyesen ismerték, ma is hatása alatt állnak. Ne­kem az élő szó varázsa helyett csak írásai maradtak. Egyéni­sége titkát kutatva-vizsgálva, azt két szóba tömöritem össze: katedra és szószék! Nem külön, hanem együtt. Nem egymás el­len, hanem egymásért. Mert Kovács Sándor egyháztörté- nész-püspök azok közé tarto­zott, akikben a történeti érzék a gyülekezetek forró szereteté- vel párosult Alagyveleg szülötte A Bakony és a Vértes ölelke­zésében egykor virágzó telepü­lés volt Veleg vezér földje. De a távoli sűrű hegyláncok és a közeli lankás dombok sok szenvedésről vallanak: a szom­szédos Csókakő uradalmának zömében protestáns jobbágyai mind egy szálig elpusztultak a török időkben. A k;uruckor új evangélikus telepeseinek sem volt sokkal könnyebb sorsuk, ha reformátori hitükhöz ra­gaszkodni akartak: esztergomi ferencesek és osztrák hadiszál­lítók , lettek a környék új föl­desurai. Ebben a környezetben látta meg a napvilágot száz éve, 5869. május 20-án Kovács Já­nos hatholdas gazdának és fe­leségének, Farkas Évának Sán­dor nevű gyermeke. Ide jött haza mindig szünidőre a győri kisdiák, a soproni licista, majd a soproni, pozsonyi és végül haliéi teológus. De ide jött mindig megpihenni a tudós professzor, ide jött utóbb egy­házlátogatásra az egyházkerü­let püspöke. Ma is élnek itt a rokonok. Nagyveleg népe pedig örömmel készülődik a centená­rium megünneplésére. A történelem szerelmese Ki tudja: talán Nagyveleg tragikus múltja, a magyar re­formáció sorsa, vagy a hitvalló ősök szenvedései ihlették meg Kovács Sándort: már fiatalon eljegyezte magát a történelem­mel. Még licista éveiben első díjat nyert a soproni ev. Ly­ceum Magyar Társaságának történetéről írt dolgozatával. Miután Karsay Sándor dunán­túli püspök 1894. szeptember 30-án Sopronban lelkésszé avatta, egyéves káplánság után, 26 éves korában már he­lyettes tanárnak hívta meg a pozsonyi Teológiai Akadémia. A dunáninneni kerület meleg­Bibliai ábécénk befejezése 1966. október 9-ét írtunk. Akkor kezdődött el ez a soro­zat lapunkban. Több mint két és fél éven át jelent meg rova­tunk címe az Evangélikus Élet számaiban. Mielőtt eltűnnék az ismétlődő két szó, „Csillám­ló szavak” a lap hasábjairól, a megtett út végén visszanézünk, hogy búcsúzóul magunkkal vi- hessük legalább a sűrített lát­ványt 102 bibliai szót, fogalmat dolgoztak fel cikkíróink. Az „ajándék” volt az első, és a „vi­lágosság” az utolsó. Legszíve­sebben elsorolnánk itt a közbe­eső valamennyit: atya, áldás, áldozat... halál, hatalom, hála, hit. hívás, hű ... örökkévaló­ság, örökség, öröm .. . terem­tés, test, testvér, törvény, türe­lem ... Ahogyan elgondolkoz­va futna tekintetünk egyik Szóról a másikra, újra feltá­rulna előttünk a kinyilatkoz­tatás és az emberi szavak mély összefüggése.' Károli Gáspár bibliafordítá­sának emlékezetére éppen negyven esztendeje született megragadó vers utolsó sora jut eszembe: „Az örök Isten beszél — magyarul” (Remé- nyik Sándor: A fordító). Isten önmagát, szeretetét, .irgalmas hatalmát úgy tárja fel, hogy emberi szavak szürke, válto­zékony medrébe lép. Szavak nélkül hogyan értenénk és is­mernénk meg őt?! Végtére is mindazt, amit Isten az emberi nemért tett a teremtés kezde­tétől, majd a zsidó nép törté­netében, folytatólag Jézus Krisztus életében, halálában, feltámadásában —, szavak hor­dozzák. Szavak, melyeket le le­het fordítani minden nép nyel­vére, s így megértheti minden ember a Földön. A bibliai szavak mind a hét­köznapi életből származnak. Vannak köztük, amelyeknek a használata lassanként vallá­si, térre szűkült, de mindegyik bibliai szónak felfedezhető az eredeti köznapi, társadalmi gyökere. A bibliai szavak mégsem minden további nél­kül közérthetők. Szükség van jelentésük kutatására, és meg­ismertetésére. A nyelvek tör- ténetétben megfigyelhetjük, hogy ugyanaz a szó nem min­den korban, sőt — lefordítva — nem minden nép ajkán fog­lalja magában ugyanazt a tar­talmat Magyar nyelvünkön belül is láthatjuk a nyelv életének változásait. A „mu­latni” szó például nyelvünk­ben valamikor nem a későbbi, mai értelemben szerepelt, ha­nem a ,múlik” ige származé­kaként egyszerűen azt jelen­tette: az időt tölti, „elmúlatja”. A Szentírás könyveinek ke­letkezése több mint ezer esz­tendőt ölel át, méghozzá két egészen különböző nyelvterü­letre, a héber és a görög nyelv világába vezet. Át kell hidal­nunk azt a távolságot, ami egyazon szó jelentését elvá­lasztja a biblia-korabeli és a mai használata között. Kimon­dom ezt a szót magyarul: „lélek”, de nyomban tudnom kell, hogy amikor ugyanezt a szót olvasom a Szentírásban, valami mást értett rajta az Ószövetség és az Újszövetség írója, mint a modern ember. Túlságosan könnyelmű és meg­tévesztő dolog a Bibliát úgy olvasni, hogy az ott talált sza­vakat egyszerűen a mai ma­gyar értelmükben veszi valaki. Kereken száz címszóból álló kis bibliai szótárunk az egyko­ri szentírási jelentés és a mai olvasó között próbált hidat ver­ni. Közben valamit megsej­tettünk a Szentírás szavainak változatosságából, gazdagságá­ból. Rovatunk címét is in­nen kaptuk: „csillámlóak” a biblia szavai, mert több szín- árnyalatban, többféle jelentés­ben mozognak az olvasó szeme előtt, ahogyan lapoz a Szent­írásban könyvről könyvre. Ha ezzel meghökkentettünk né­hány rutinos bibliaolvasót, aki eddig úgy gondolta, hogy érti jól a bibliáját, ez sem történ­hetett áldás nélkül. Nem árt, ha rájövünk: tör­pék vagyunk mi, köztünk még a legtudósabb teológusok is, eh­hez a nagy könyvhöz! Sőt, mi­nél jobban próbálunk behatol­ni a Szentírás szövegének ér­telmébe, annál inkább érez­zük, milyen keveset tudunk. Rövidke cikk helyett mind­egyik szóról születhetett vol­na avatott toliból egy-egy egész könyv, összefoglalásá­ul annak a sok kutatásnak, amelyet az egyház tudósai nemzedékeken át végeztek a Szentírás megértéséért. Maradjon csak így, nagyon hézagosán és töredékesen ez a kis bibliai szótár, melyet heti­lapunk a múló idő által tova­sodort tünékeny hasábjaira bíztunk. Hiszen minden biblia- ismeret csupán azt szolgálja, hogy hitünk tiszta és erős le­gyen, s valósággá váljék az életünkben. Nem leéli nagy tu­domány ahhoz, hogy valaki higgyen Jézus Krisztusban, és komolyan vegye mindennapi életében cselekvésében, sorsá­ban, az Isten szeretetét. Örültünk az ismételt lelkes visszhangnak, amelyet rova­tunk az olvasóktól hosszú idő alatt sokszor kapott. Ezek a je­lek mutatták, hogy sokan sze­rették, várták és olvasták bib­liai ábécénket. Éppen ezt a célt akartuk elérni: legyen a „Csillámló szavak” olvasóinak meghittebb, kedvesebb, ismer­tebb barátja a bibliájuk, hogy megtapasztalják forgatása so­rán az élő Krisztus kegyelmes, tanácsoló, biztató, vigasztaló és erőt adó jelenlétét. Veöreös Imre szívű főpásztora, Baltik Fri­gyes kezdettől fogva szemmel tartotta a tehetséges fiatal lel­készt. A későbbi püspök-utód hálával is emlékezett meg min­dig egykori elődjéről. A pozsonyi katedrát 1918 után három évig az ideiglene­sen Budapesten (az akkori Esz- terházy utcában működő), majd soproni Teológiai Akadémia, illetve utóbb egyetemi fakultás katedrájával cserélte fel. A magyar protestáns egyháztör­ténet és egyházjog tanáraként széles körű tudományos mun­kásságot fejtett ki. A történe­lem nagy összefüggéseit annak kereszt- és hosszmetszeteiben szuggesztív erővel tudta meg­eleveníteni. Az események jelenségei mögött mindig rá­mutatott a belső összefüggé­sekre is. Ezt a látását érvénye­sítette minden tanulmányában, akár a reformációról, akár a kuruckor hőseiről, akár a ma­gyar egyházalkotmány jelleg­zetes vonásairól írt Az egyházi irodalmi élet szervezője Kovács Sándor még mint a pozsonyi Teológiai Akadémia igazgatója Masznyik Endrével és Raffay Sándorral együtt kezdeményezte a pozsonyi „Protestáns estéket”, a mai gyülekezeti estek első formá­ját. Irodalmi munkássága ré­vén utóbb választmányi tagja lett a Magyar Protestáns Iro­dalmi Társaságnak, díszdok­tora a Debreceni Tudomány- egyetem teológiai fakultásá­nak, főtitkára, majd elnöke a Luther Társaságnak, társelnö­ke az Országos Bethlen Gá­bor Szövetségnek, és tisztelet­beli tagja a Petőfi Társaság­nak. Az ő nevéhez fűződik a Lut­her Könyvtár és Múzeum megalapítása, ő rendezte saj­tó alá Zsilinszky Mihály szer­kesztésében a Magyarhoni Protestáns Egyház történetét (1907), amelynek a 18. század­ról szóló nagy fejezetét ő írta. Szerkesztett „régi jeles szer­zők műveiből” imádságos- könyvet, és olyan jelentős egy­házi folyóiratokat, mint a Jó Pásztor, Evangélikus Örálló, ösvény, Evangélikus Családi Lap. Irodalmi működésének rendszerezésével és értékelé­sével még adósok vagyunk. Az ihletett énekköltő Ami talán legjellemzőbb vo­nás Kovács Sándor munkás­ságában, az a régi magyar énekköltészet szeretete. A róla írt nekrológban szépen és ta­lálóan mondja utódja, Sólyom Jenő professzor, hogy „isten­ihlette szeme volt arra, hogy a rejtett mélységekben, a lel­kek legmélyén húzódó törté­nést meglássa... Történeti realizmusát a költészet szerete­te tette lelkessé. A magyar egy­háztörténetnek azokat a kor­szakait kedvelte, amelyekben bőven buzgott a költők szava. A hazai reformátorok mélyére az énekköltők' szívén át látott. Bűnbánatukban és nemzeti bűnbánatra hívogatásukban láttatta meg legnagyobb szol­gálatukat. Folytatóikat pedig a kuruc kor egyházi ének­költőiben találja meg”. Valóban felbecsülhetetlen érdeme, hogy az 1901-ben kia­dott csaknem 200 oldalas „Kis énekes könyv” lapjain megis­mertette egyházunk népével és meg is honosította — hiszen utóbb a Dunántúli énekes­könyv is átvette tőle — Balassi Bálintnak, Rimay Jánosnak, Pécseli Király Imrének és Pet- rőczy Kata Szidóniának örök­szép költeményeit, ö maga is írt 32 éneket ebben az énekes­könyvében, amiből több ma is közismert és közkedvelt a gyü­lekezetekben. (Te vagy remé­nyem sziklaszála, Kitárom előtted szívem, s i. t.) A szórványok pásztora Kovács Sándor számára a történelem valóban az élet ta­nítómesterévé vált. Katedráról és szószékről egyaránt a szór­ványsorsban küzdő magyar evangélikusságot akarta hité­ben erősíteni. Munkássága nem volt öncélú: mindent a gyülekezetekért tett. A kutatá­sok eredményeit, az újonnan napfényre hozott szép énekek kincseit szüntelenül utazó, fá­radságot nem ismerő lényének önzetlen szeretetével szórta szét a gyülekezetek között. A püspökké választott pro­fesszornak különösen is szív­ügye volt a szórványok gyüle­kezetté szervezése és az árva nyájak pásztorolása. Püspöki székfoglalójában, amikor „az egykor erős, min­den csapással vívni kész ifjú már ősz harcossá vált”, arról vall, hogy a hit lángját éppen azoknak kell továbbadnunk, akik messze élnek a templom­tól, akik szomjúhozzák t az evangélium világosságát. Bib­liát, énekeskönyvet, kátét kell adnunk szórványegyházunk tagjai kezébe, mert különben — mondta — „lassanként egy árva korhadt harangláb és el­némult harang hirdeti majd, hogy ott híveink éltek valaha, de elszéledtek vagy eltűntek, kiáltó vádul azok ellen, akik nem törődtek sorsukkal __” Íg y mentette meg és szer­vezte meg többek között Esz­tergom, Komárom, Dorog, Ta­ta és Tatabánya evangéliku­sait. Köszönjük, amit Kovács Sándor püspök a katedrán ta­nított és a szószéken prédikált. Csontjai 1942 óta már porlad­nak. De amit hirdetett, ma is élő, elkötelező valóság. Dr. Fabiny Tibor Karioék rólunk Erkki Kario és felesége, Maija Kario az elmúlt hónap­ban töltöttek két hetet ha­zánkban, egyházunk vendégei­ként. Hazatérve Finnország­ba meleg hangú beszámolók­ban emlékeznek meg útjuk ta­pasztalatairól. Eddig a Koti- maa-ban és a fővárosi Kirkko ja kaupunki-ban jelentek meg cikkeik rólunk. „Valami olyan érzésünk van — írja Maija Kario —, hogy ezen út után az eddigi­nél könnyebb hinni az ember­ségben, a testvériségben és a szeretetben.” „A magyar egy­házban tudják, hogy az egyház helyzetének megváltozása ar­ra sarkallja a keresztyéneket, hogy az eddiginél szilárdab­ban ragaszkodjanak a keresz­tyén hit forrásalapjaihoz, ah­hoz az igéhez, amely volt, van és lesz. Ezáltal van adnivalójuk más, változó körülmények kö­zött élő országok egyházai­nak.” Bőven közlik a két püspö­künkkel készített interjút, s nyomatékosan kitérnek az egyház és állam kiegyensú­lyozott viszonyára, gyüleke­zeteink életének elevenségére és problémáira, teológiai to­vábbképzésünk lüktető rend­jére. összehasonlítják a két testvéregyház arányait s esz- méltetőn vetik fel a kérdést, hogy hasonló feladatok előtt vajon a finn egyház hogyan viszonyulna a kérdésekhez. Az egyháznak nem kell sem jobbra, sem balra kacsintgat­nia — idézik itteni beszélge­téseiket —, mert mindkét irány az egyház számára az uralko­dás kísértését rejti, amely pe­dig az egyháztól idegen. Az egyház feladata a diakónia. az ember szolgálatára hivatott el az evangélium töretlen erejé­vel. Visszaemlékeznek az egyes gyülekezetekben tett látogatá­saikra és szeretettel idézik él­ményeiket. Ezekkel az írások­kal előremutatón szolgálják a sajtóban a kölcsönös egymás-, rafigyelést, a testvéri bizal­mat, amit magunk is igyek­szünk ápolni a szivünkhöz oly közelálló finn egyházzal. A DÉL-AFRIKAI EVANGÉLIKUS EGYHÁZAK egységesen léptek fel a faji számolt be C. H. Mau, a LVSZ megkülönböztetés ellen, s ad- főtitkárhelyettese dél- és kö- tak ki közös nyilatkozatot — zép-afrikai útjáról visszatérve. Húsz éves egyházunk békemunkája 1. Indul a békemozgalom Az összes magyar protestáns templomban 1949. virágvasár­napján valamennyi püspök, egyházkerületi felügyelő és egyhá­zi vezető által aláírt közös pásztorlevelet olvastak fel. A pász­torlevél az evangélium hangján a béke mellett tett bizonysá­got. A békéért való imádkozásra szólította fel a magyarországi evangélikus, református és más protestáns felekezet templo­mos népét. A magyarországi protestáns egyházak virágvasárnapi felhí­vásában többek között ezt olvassuk: „A nekünk adott kijelen­tés szerint a békesség evangéliumának készségében kell jár­nunk. Reánk nézve egyedül döntő mindig az Ige világos pa­rancsa: «Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak imád­ságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodal­mas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel». En­nek az intésnek abban is engedelmeskednünk kell, hogy szót emelünk a béke ügye mellett. Valljuk együtt az Ige szerint, hogy: boldogok a békességre igyekezők." Amikor 1949-ben Párizsban a béke híveinek első világkong­resszusa egybeült, 72 ország kétezer küldöttével, a két magyar protestáns egyház püspöke, Bereczky Albert és dr. Vető Lajos is Párizsba utazott a békekonferencára. Egyházunk párhuzamosan haladt a békemozgalommal. Ami­kor 1949. jún. 17—18-án Budapesten tartottak békekonferen­ciát, egyházunk püspökei felhívást bocsátottak ki a lelkészek­hez. amelyben kérték, hogy „a békéért fáradozók munkáját vi­gyék Isten elé a gyülekezettel közbenjáró imádságban”. A bu­dapesti békekongresszus 500 küldötte a magyar társadalom minden rétegét képviselte. Az Üj Harangszó az első atombomba pusztítására irányítot­ta a figyelmet, amikor arról írt, hogy ünnepség keretében he­lyeztek el az egyik Los Angeles-i templomban egy fakeresztet. Az avatás szertartásán számos mexikói, néger, japán és kínai keresztyén is részt vett. Az egyszerű fakeresztnek megrázó tör­ténete van. A kereszt egy hirosimai kámforfából készült. Ez a fa keresztyén templom előtt állt ebben a nagy japán kikötővá­rosban és 1945-ben az első atombomba robbanása tépte dara­bokra. A fa csonkjából készült keresztet, mint a hirosimai ja­pán gyülekezet ajándékát, egy japán keresztyén kisleány vitte át az óceánon túlra. Édesapját az atombomba robbanása ölte meg. Egyházunk püspökei békefelhívással fordultak a gyülekeze­tekhez, hogy szolidárisak legyenek az atomfegyverek megsem­misítését követelő békemozgalommal: „Kegyelem néktek és bé­kesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunktól, a Jézus Krisztustól! Mint evangélikus egyházunk felelős vezetői, ezzel a köszöntéssel fordulunk hozzátok és az apostollal együtt Isten kegyelmén kívül békességet is kívánunk nektek. Tesszük ezt abból az alkalomból, hogy az egész világot mérhetetlen szen­vedéssel és pusztulással fenyegető új háború lehetősége ellen a népek százmilliói emelik fel szavukat, követelvén az atom­fegyverek megsemmisítését és annak a kormánynak háborús bűnösként való megbélyegzését, amely ezt a szörnyű fegyvert először alkalmazná. Kérjük Lelkésztestvéreinket és többi Mun­katársainkat a Békesség Fejedelmének nevében, álljanak mind­nyájan egy szívvel, lélekkel a béke ügye mellé, amennyiben pe­dig békebizottságokban való munkára nyílik lehetőség, Isten­től kapott alkalomnak tekintsék ezt a szolgálatot. Járjunk elöl jó példával a békeívek aláírásában is”. A párizsi első béke-világkongresszus után a másodikra ké­szült a világ. Az 1950. őszén rendezett magyar békekongresz- szusra az ország különböző vidékeiről összesen 97 lelkészt vá­lasztottak meg küldöttnek, köztük 6 püspököt, valamennyi egy­ház képviseletében. Ezek hitük és meggyőződésük természetes és szerves részének érezték azt, hogy harcoljanak a békéért. A magyar békekongresszus papi küldöttei azzal a tudattal tér­hettek haza gyülekezeteikbe, hogy népükhöz való hűségben olyan mozgalomban vehettek részt, ami keresztyén meggyőző­désükkel megegyezik. Eredetileg az angliai Sheffieldben tervezték meg a második béke-világkongresszust, de át kellett tenni Varsóba, ahol 130 ország ezerhétszáz kiküldötte jelent meg. Már a békemozga­lom elején is természetes volt, hogy szép számmal vesznek ab­ban részt egyházi emberek is. Ebben is kifejezésre jutott a keresztyén ember felelőssége azért, hogyan foglal állást a háborúval szemben és a béke megvédése érdekében. A földi békesség ügye szorosan hozzá­tartozik a keresztyén felelősséghez. D. dr. Ottlyk Ernő Könyvespolc Nemeskürthy István: Ez tör­tént Mohács után (Szépirodal­mi, 12,—Ft). Második kiadás­ban jelent meg a mohácsi csa­tát követő 15 esztendő króni­kájáról írt tudósítása Nemes­kürthy Istvánnak. Riporteri hűséggel, a szakavatott szen­vedélyével, a filmesztéta bonc­késével kutatja, értékeli és dolgozza fel az 1526—1541 esz­tendők sokrétű és összekú- szált történetét. Thomas Hardy: A weydoni asszonyvásár (Európa, 34,—Ft) A regény cselekménye távol áll a mai olvasótól, — hisz egy különös asszonyvásár kö­ré szövi az író regényének mondanivalóját. És mégis ér­demes végigolvasni a regényt, mert a főhős szenvedélye és szenvedése, bűntudata és bűn­bánata olyan útat jár be, amelyben a bukás és a fel­emeltetés követik egymást. Norman Mailer: Meztelenek és holtak (Magvető, 48,—Ft). Mailer amerikai író mindösz- sze huszonöt éves volt, amikor ezt a regényt, a II. világhábo­rúról írt legjobb amerikai há­borús regényt megírta. A szín­hely Távol-Kelet. A regény hő­sei egy japán sziget elfoglalá­sában részt vevő felderítő sza­kasz katonái, akiket az írói fantázia úgy válogatott össze, hogy abban van vallásos pa­raszt és zsidó kispolgár, déli fehér, svéd, mexikói és len­gyel bevándorolt, vagány és tanult, tisztviselő és kereske­dő, munkás és gyárosfi. A há­ború ebből a heterogén közös­ségből akar, egymásért áldo­zatot is vállalni tudó közös­séget kovácsolni — amit az író rendkívül pszichológiai tájé­kozódásán alapuló írói vénája sem tud megtenni. Erős kriti­kai érzéke, a nagytőke poten­ciájának szerteágazása, megis­mertet bennünket azzal az Amerikával, amely a kulisz- szák mögött próbálja világ­uralmi igényét érvényesíteni. Ezért ma is érdekes olvas­mány ez a 756 oldalas háborús regény. E. A. A LUTHERÄNIA május 25-én, pünkösdvasárnap a délután 6 órai istentisztelet keretében a Deák téri templomban J. S. BACH műveiből egyházzenei áhítatot tart.' Műsoron három kantáta és orgonaművek. Közreműködnek: Sándor Judit, Mohácsi Judit, Takács Judit, Marik Péter, Mezőfi Tibor és Trajtler Gábor. Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: DR. D. KÉKÉN ANDRÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom