Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-12-07 / 49. szám

A szabadság harangja 1776. Július 4. döntő fordu­latot jelent az Egyesült Álla­mok történetében, es napja ma is a legnagyobb nemzeti ün­nepnek számít. Ezen a napon Philadelphiában, New YorK és Washington között a Delawa­re partján fekvő városban al­kották meg és hirdették ki a Függetlenségi Nyilatkozatot. Döntő mondata: „Szándékunk igazságának ügyében a világ Legfőbb Bírájához appellálva, e gyarmatok derék népének nevében és felhatalmazásával kihirdetjük és kijelentjük, hogy ezek az Egyesült Gyar­matok jog szerint SZABAD ÉS FÜGGETLEN ÁLLA­MOK. ... és az Isteni Gond­viselés oltalmában szilárdan bízva fogadjuk, hogy e nyilat­kozat védelmében kölcsönösen támogatjuk egymást életünk­kel, javainkkal.” Az Egyesült Államoknak ez a születési ok­mánya egyúttal minden nép szabadságra és függetlenség­re való jogát is deklarálja. Amerika hősi és eredményes szabadságharca példaképül szolgált a szabadságukért küz­dő népeknél, egyebek között a magyaroknak is 1848-ban. Az Egyesült Államok az első felszabadult gyarmat, elindító­ja annak a folyamatnak, amely napjainkban zárul le az utol­só gyarmatok függetlenségi harcával Ügy adódott, hogy éppen október 15-én jártam Phila­delphiában. Ez volt a „Mora­torium napja”, az „M day”. Amerika népe imponáló töme­gekkel tüntetett a vietnami háború ellen. Röpiratok és plakátok millióival árasztot­ták el az utcákat, a nemzeti zászlót félárbocra eresztették, az emberek fekete karszalagot, békegalambos jelvényt visel­tek. Diákok néhol jelképes hő­si temetőt készítettek a ke­resztek erdejével, mindegyi­ken egy-egy elesett katona ne­vével. Másutt mindenki egy- egy vietnami áldozat nevét hordozta végtelen menetben. A tiltakozás minden számítást meghaladó méretű volt. A philadelphiai teológiai szeminárium hallgatói a tilta­kozásnak azt a csendesebb formáját választották, hogy egész napos programot készí­tettek előadásokkal és megbe­szélésekkel. A megnyitó elő­adást tőlem kérték. Mint ven­dég, nem foglalkoztam az Egyesült Államok politikájá­val, hanem a keresztyének közéleti felelősségéről s a né­pek együttélésének humánus alapjairól beszéltem. A meg­beszélés kapcsán azonban ér­deklődtek egyházunknak és a szocialista országokban élő egyházaknak az álláspontjáról a vietnami kérdésben. Elgon­dolkoztató volt számukra, hogy nemcsak a béke jelszavát han­goztatjuk — itt sokan egyelő­re eddig jutottak el —, hanem tanulmányoztuk a kérdést, és a megoldás menetére vonatko­zó javaslatunk is van a tűz­szünettől a függetlenség ga­rantálásán át az ország felépí­tésében való segítségnyújtá­sig. Igaz, hogy a vietnami tünte­tésben nem vett részt minden amerikai, sőt némelyek a tün­tetés ellen tüntettek, a félár­bocra eresztett zászlót ismét felhúzták, nemzeti zászlót tűz­tek a házuk elé, nappal Is égő reflektorral autóztak, vagy aj­tóra, kocsira nemzeti zászlót ragasztottak ezzel a felirattal: „Amerikát szeresd, vagy hagyd el!” A közvélemény-kutatók szerint azonban a nép többsé­ge ellenzi a vietnami háborút, és sokan érzik, hogy az Egye­sült Államok Vietnamban szembekerült saját alapokmá­nyával, a Függetlenségi Nyi­latkozattal. Mégis sokan opti­misták. Ezzel kapcsolatban mindig a „Szabadság Harang­jára” kell gondolnom, amely 1776. július 4-én először hir­dette a nemzet függetlenségét és szabadságát. Ez a harang néhány évtized múlva megre­pedt és elnémult. Így őrzik ereklyeként Philadelphiában. Jelkép lett számomra az elné­mult harang. Sokan remélik, hogy meg lehet forrasztani, hogy Amerika adott formáival is meg tudja oldani a nemzet­közi kérdéseket. Valószínűbb azonban, hogy a harangot új­ra kell önteni, hogy tisztán szólaltassa meg a szabadság hangját. Vannak, akik látják ezt, és érzik a felelősségüket Amerika népéért és az embe­riség békéjéért. Dr. Prőhle Károly Áprily Lajos: AZ ÉN CSODÁM Az egyház megélhetése Madách Az ember tragédiája című művében a XII. jelenet­ben arra a kérdésre, hogy milyen eszme élteti azt a társadal- I mat, ezt a feleletet adja a tudós szájába: ez eszme nálunk a megélhetés! Gyülekezeti költségvetések készítésének hónapjában szólunk. AZ EGYHÁZAT NEM A MEGÉLHETÉS ESZMÉJE ÉLTETI. Nem az a feladata a világban, hogy „megéljen”. Az egyház a hitet kínálja, az igével szolgál és a hitből fakadó szeretet cse­lekedeteire ösztönöz. Hogy ezt a szolgálatát végezhesse, ahhoz meg kell élnie ebben a világban. Az egyháznak is van háztar­tása! Evangélikus egyházunk legújabb törvénykönyve így szól erről: „A Magyarországi E. E. Jézus Krisztus ígérete szerint az evangélium hatalmára alapozza háztartását... a gyülekezet tagjai önként vállalt egyházfenntartói járulék fizetésével bizo­nyítják a gyülekezethez való tartozásukat...” Ez a két paragrafus (I. T 11 és V T. 2) az egyház megélhe­tésének elvi hordozója. Az egyes egyházközségek megélhetése viszont nagyon sokféleképpen alakul. Nagyobb gyülekezetek­ben az önkéntesen vállalt fenntartói járulék nagyon kevés. Szinte morzsának mondható egy-egy egyháztag jövedelméhez képest. Egészen kislétszámú egyházközségeink tagjai sok he­lyütt igen magas járulékot vállalnak azért, hogy lelkészük, ige­hirdetőjük, egyházközségük legyen. A megélhetés gondja azért mindenütt más, de mindenütt: gond! Ahol sok az egyháztag, ott kicsiny a fenntartói járulék; ahol kevés az egyháztag, ott | aránylag nagy teher esik egy-egy hivő vállára. NEM VOLNA-E JÖ valamilyen irányelv alkalmazásával he­lyesebb, igazságosabb, arányosabb alapokra fektetni az egyház háztartását? Helyesnek tartjuk-e, hogy valaki a saját egyház- községében havi 5 forintos fenntartói járulékkal járul hozzá az egyház fenntartásához; a szomszéd gyülekezetben pedig havi 20 forintos hozzájárulás sem elég?! S ezt az összeget nem is egy család, hanem minden kereső családtag külön-külön meg­fizeti. Ügy érezzük, tenni kellene valamit az igazságosság, a testvéri összetartozás, a közös ügy irányában anélkül, hogy a gyülekezetek belügyeibe, önálló gazdálkodásába beleavatkoz­nánk! Mi lenne, ha arra kérnénk egyházuk szolgálatát igénylő, egy­házukat szerető minden evangélikus hittestvérünket, — függet­lenül attól, hogy nagy vagy kis gyülekezetben él —, hogy havi jövedelmüknek legalább egy százalékát ajánlják fel az egy- kA?. megélhetésére. Sok kedves olvasónk azt mondja erre: ná­lunk már régen ezen az alapon áll az egyházközség háztar­tása. Valóban így van. De túlnyomó többségben nincsen így! Pedig ez nem magas mérce. Egy ezer forintos havi jövedelem után havi 10 forint! MI LENNE, ha sok gyülekezetben letérnének az elavult és oly rossz hangzású „párbér” rendszerről és helyébe a személyi hozzájárulást vezetnék be. Ezzel megoldódnék a vegyes vallású házastársak önkéntes járuléka is. Minden fél a maga jövedel­me után ajánlja fel járulékát. Igen ám, de különösen falusi gyülekezetekben még mindig sok a háztartásbeli asszony, aki­nek nincs külön jövedelme! Mi legyen azokkal? Szeretettel és igazságérzékkel ez a kérdés is megoldható. Ml LENNE, ha általánossá lenne az a sok — főleg kicsiny lélekszámú — egyházközségben bevezetett gyakorlat, hogy, aki elmúlt 18 éves — tehát nagykorú — és önálló jövedelme-kere- sete van, ugyancsak beáll önként az egyházat fenntartók sorá­ba. Fiataljaink remekül keresnek. Miért maradnának ki a ter­het viselők közül? Nekünk az a véleményünk, hogy egy ilyen helyesen és nem mereven értelmezett egy százalékos hozzájárulással sok-sok problémánk megoldódnék. Jobban tudnánk egymásnak segíteni és „egymás terhét hordozva” a krisztusi szeretetparancsot be­tölteni. AZ EGYHÁZ MEGÉLHETÉSE AZ EVANGÉLIUM HATAL­MÁN NYUGSZIK. Senki nem kíván a gyülekezet tagjainak I fizetési jegyzékébe vagy borítékjába beletekinteni. Az egyház fenntartása, megélhetése híveinek lelkiismereti kérdése ma­rad. S amit most megírtunk, nem azért tettük, mert az egyes egyházközségek belső ügyeibe kívántunk volna beleavatkozni. Csupán szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét az egyház megélhetésének problémáira. Ha kívánjuk, pedig kívánjuk, hogy egyházunk betöltse szolgálatát életünkben, hogy ti. szol­gáljon az igével; segítsen helyesen tájékozódni a világban; az emberiség kérdéseiben; cselekedje a jót; akkor szeretettel és önként vállalt áldozatunkkal hozzá kell járulnunk ennek a szolgálatnak jó betöltéséhez. Ezt véleményünk szerint úgy kell tennünk, hogy az egyházfenntartás ne könyöradományszerü, jövedelmünk morzsája, hanem szeretettel, önként és szívesen hozott: áldozat legyen. 'Vidék* lelkéss Szeretnék Krisztus lenni egy napig. Ha nem egy napig, egy pillanatig. Csak ennyit, míg a kezem ennyit int: Kelj fel a mélyből, hegyre menj megint Levenném melledről a sziklasúlyt mely vad korunkból rád zuhogva hullt Fáradt pilládat megérinteném, s gyötört szemedből megszöknék a rém. Takarodnának gondok és romok, menekülnének régi démonok. Megölelném a kín-örvény felett maga-mélyébe szédült lelkedet. Csodatevésem sűrű delejét pazarló kézzel önteném feléd. S ha kelnél s néznél álmélkodva rám, fejed a Nap felé fordítanám, fényes szemeddel csúcs ragyogna szembe — S én visszahullnék ember-életembe. 1939. A költő „Akarsz-e fényt?” címen megjelent postu­mas kötetéből.---- I _____ i Az élő ige szolgálatba állít Sajátságos időszerűséggel hangzott Zsid. 4, 12 üzenete D. Dr. Ottlyk Ernő püspök ige­hirdetésében a csepeli gyüleke­zet csütörtök esti áhítatán. Felmutatta és számon kér­te a gyülekezettől és szolgálat- tevőktől az élő és ma is ható ige eredményeit, gyümölcseit. Az élő ige ma is úgy hat, hogy szolgálatba állít azokban az emberi közösségekben, ahol élünk: családban, munkahe­lyen, népünk között, az embe­riség nagy családját foglalkoz­tató ügyekben. De szolgálatok­ra hív a gyülekezetben, az egyes feladatokra is. Az ige hatása az, ha vannak, akik szívesen vállalnak és végeznek munkát a gyülekezetért. Az igehirdetést aktualizálta a csepeli gyülekezet új tiszt­ségviselőinek beiktatása ezen az istentiszteleten. Teli Péter felügyelőt, Cserháti Mátyás gondnokot, Scháf János pénz­tárost és Grosschmied Iván presbitert iktatta be a gyüle­kezet lelkésze szolgálatukba. A szépen terített fehér asz­tal, amelyet a püspök és felesé­ge társaságában a gyülekezet munkásai, presbiterei hozzá­tartozóikkal együtt népes csa­ládként ültek körül, arról ta­núskodott, hogy az új tisztség­viselők élettársai sem akar­nak férjeik mögött lemaradni a szolgáló szeretetben. — Az asztali beszélgetésben a kerü­let püspöke az emberiség szé­les körét foglalkoztató kérdé­sektől befelé haladva a helyi gyülekezetét érintő ügyekig, arra a kérdésre adott választ, hogy az összefüggésekben hol a helyünk és feladatunk. Majd hosszan beszélgetett, ismerke­dett személyesen is az új tiszt­ségviselőkkel. Mezősi György lelkész arról szólt, hogy az új tisztségviselők előbb bizonyí­tották az egyház iránti szere- tetüket és szolgálatkészségüket s így fordult feléjük a gyüleke­zet bizalma. Mindnyájan re­méljük, hogy az élő és ható ige a jövőben is késszé teszi őket, hogy helytálljanak egy szün­telenül mozgásban, fejlődésben levő iparkerületi gyülekezet­ben. M. Gy. DR. TÓTH ENDRE PROFESSZOR 70 ÉVES A Debreceni Református Te­ológiai Akadémia egyháztörté­neti tanszékének professzora, dr. Tóth Endre december 7-én tölti be 70. életévét. Tisztelet­tel gondolunk rá mi evangéli­kusok is születésnapján, hiszen mint a volt pápai református Teológiai Akadémia hosszú időn át veit professzora az evangélikus Payr Sándor egy­háztörténész munkáját egészí­tette ki dunántúli vonatkozá­sú protestáns egyháztörténeti kutatásaival és számos nyom­tatásban. is megjelent munká­jával. A legújabb időkre vo­natkozó egyháztörténeti kuta­tásaiért különösen is hálásak vagyunk neki Az európai biztonság A jelenben mindnyájan sokat foglalkozunk az európai biz­tonság kérdéseivel és Európa minden részében egyre inkább több érdeklődéssel találkozik az európai csúcskonferenciára szóló felhívás. Még ha köszönettel nyugtázhatjuk is, hogy Európában bi­zonyos feszültségek az utóbbi időben enyhültek, a további megbékélés lehetőségeként és a béke megerősítésének prak­tikus lépéseként javasolták az európai kormányzati vezetők konferenciáját. Egy ilyen konferencia jelentős szerepet játsz­hatna a katonai tömbök leépítése, a baráti kapcsolatok elmé­lyítése és egy erősebb együttműködésre irányuló, a „harma­dik világ” fejlesztési feladatainak megvalósítása terén. A bu­dapesti felhívásban elhangzott egy, az európai biztonság kér­déseivel foglalkozó, magas szintű konferencia összehívására való felszólítás. Ezt a javaslatot egyetlen európai kormányzat sem utasította el. A Európai Egyházak Konferenciája elnökségi ülése foglal­kozott az európai béke és biztonság kérdésével. Ez napjaink égető problémája, s megoldásához bennünket, evangélikuso­kat, sok minden erősen kapcsol. A nevezetes budapesti felhí­vásról ma már ország-világ hallott. Köztudomású, hogy sikere elemi érdeke kontinensünk valamennyi nemzetének, minden jó szándékú európai embernek.. Ez a siker pedig nagyban függ a társadalom, a különböző társadalmi rétegek akaratá­tól. Egyes országokban bizonyos húzás-halogatás, elodázás fo­lyik a budapesti felhívás körül. Miután az európai egyházak konferenciája a különböző országokban hatást gyakorolhat mind a tömegekre, mind a kormány álláspontjára, igyekszünk befolyásunkat a nemes cél érdekében latba vetni. Nálunk, Ma­gyarországon, ahol törvény büntet minden háborús megnyil­vánulást, ez az igyekezet talán egészen természetesnek tűnik. De bizonyos országokban szükség van ilyen erőfeszítésre. Egészen természetes, hogy igyekszünk aktív segítséget kapni azon egyházaktól, amelyeknek országában a kormányzat halo­gatja a békelépéseket. A budapesti felhívás felkeltette az európai kormányok ét parlamentek figyelmét, ami azt jelzi, hogy ebben a felhívás­ban több van, mint szokásos nyilatkozatban. örvendetes, hogy a finn kormányzat, amely magát a keresz­tyén kultúra örökösének s egy liberális politika követőjének tartja, felvette magára azt a feladatot, hogy a csúcskonferen­ciát megrendezze. Világos, hogy az európai biztonságról sem beszélni, sem dön­teni nem lehet a két német állam konstruktív együttműködése nélkül. Ez azért van így, mert a német kérdést változatlanul nem lehet kikapcsolni az európai biztonsági problémák köré­ből. Ennek megállapítása nem jelent sem germánközéppontú- ságot, sem germánfélelmet. Ha Németországról beszélünk, nem szabad elfelejteni, hogy két német állam létezik, s ezt a tényt, valamint azt, hogy az NDK önálló állam és nem „meg­szállási övezet”, már az NSZK is kezdi figyelembe venni. A két német állam közül csak az NDK vonta le a Harmadik Birodalom bukásának politikai és erkölcsi konzekvenciáit. Az NDK elutasította magától és elítélte a restauráció gondolatát, egészen odáig menően, hogy állami szerződésben ismerte el véglegesként az Odera-Neisse határt Lengyelországgal. Az el­múlt 20 esztendőben az NDK egy új szociális és politikai men­talitást képviselt, amely elüt a nagynémet imperializmus gon­dolatától. De természetesen nem felejtjük el azt sem, hogy vannak olyanok az NSZK-ban, akik már eddig is sokat tettek a megbékélés, az európai biztonság érdekében. Az Európai Egyházak Konferenciája és a Keresztyén Békekonferencia leg­alkalmasabb politikai diakóniája most az lenne, ha szerveiben, az egyházakban és a hívekben az európai biztonsági konferen­cia létrehozásának fontosságát tudatosítanák. Az európai slattis quo elismerése a jövőbeli fejlődés egyik előfeltétele. A fejlő­désen a következőt értjük: a szocialista országok készek arra, hogy a Varsói Szerződést felbontsák, ha a nyugati felek is ezt teszik a NATO-val. Nem a hatalmi tömbök, hanem egy több oldalú biztonsági rendszer garantálhatja Európa jövőjét. A bu­dapesti felhívás ezt tartalmazza. Minden más kísérlet háború­ra vezet, amely háborút mi, keresztyének, még lehetőségeiben is elutasítunk. A status quo a következőket jelenti: 1. a két német állam és Nyugat-Berlin különleges statusának elismerése; 2. a háború utáni határok elismerése (Odera—Neisse-határ); 3. a münche­ni egyezmény érvénytelenségének elismerése. Az Európai Egyházak Konferenciája részéről az európai biz­tonság kérdésében a következő lépések történnek: 1969. no­vember 25—28-ig a svájci Gwattban ülésezett az Európai Egy­házak Konferenciája 2. számú tanulmányi bizottsága, amely az európai béke és biztonság témával foglalkozott. Ennek elnöke Dr. Nagy Gyula professzor, magyar részről tagjai: Kovách At­tila, református konventi osztályvezető és Dr. Kocsis Elemér, debreceni professzor. Az elkészített dokumentumot megküldik a tagegyházaknak hozzászólásra. 1970 májusában Hollandiában tartja legközelebbi ülését Mt Európai Egyházak Konferenciája elnökségi és tanácsadó bi­zottsága. Ez, az előre kiadott dokumentum alapján állást fog­lalhat az ewópai biztonság ügyében. Reméljük, hogy akk*r olyan deklaráció születik majd, amelyet nemcsak a tagegyhá­zaknak, hanem az európai országok vezetőinek is megküldhe- tünk, egyházi hozzájárulásként az európai biztonsági konferen­ciához. Meggyőződésünk, hogy a békéért viselt felelősség hv •. zátartozik egyházi szolgálatunkhoz, amint ez az Európai Egy­házak Konferenciájának 1971-re tervezett nagygyűlésének köz­ponti témájában is tükröződik: Szolgálat Istennek, szolgálat embernek! D. dr. Ottlyk Ernő NIKOLAINEN PROFESSZOR A HALLGATÓKRÓL Nikolainen professzor, az újszövetségi írásmagyarázat professzora Helsinkiben, 14 évi dékánság után ezt a hiva­talát átadta Pirinen profesz- szornak, aki egyháztörténész. Nikolainen professzor ebből az alkalomból nyilatkozott a Ko- timaa-nak, visszatekintve 14 éves dékáni tapasztalataira. Rámutatott a nehézségekre, amelyek a létszámnövekedés­ből erednek. Ez idő alatt a né­hány százas létszámról 1400-ra emelkedett a hallgatók száma a hittudományi karon, s ezzel a helsinki egyetem hittudo­mányi kara a világ legna­gyobb evangélikus teológiájá­vá nőtt. Ez a létszámnöveke­dés nagyon befolyásolta az előadók é$ a hallgatók számé- lyes kapcsolatát A hallgatókról többek kö­zött a következőket mondot­ta: „Az eszményi hallgató a tanulmányi időt rendeltetése szerint használja fel és végzi tanulmányait. A legszomorúbb jelenségnek azt tartom, hogy a fakultásra járást formaság­nak fogják fel, ha a Bibliáról és más dolgokról biztos, kia­lakult véleménnyel jönnek, s amikor kikerülnek, visszatér­nek ezekhez a nézetekhez. A tanulmányi idő felismeréseket kell, hogy ébresszen.” Felszabadult idejét Nikolai­nen professzor az új testamen­tum! teológia tankönyvének új megírására fordítja, ami nagy érdeklődésre tarthat szá­mot, hiszen számtalan részlet­tanulmánya és előadássoro­zata alapján közismert arról, hogy tudományágának leg­újabb kutatási eredményeit rugalmasan felhasználja és al­kalmazza.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom