Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-11-23 / 47. szám

Elkötelezetten Napirenden szereplő kísértésünk a „magánéletforma”, a könnyed elkötelazetlenség. Milyen simán uralkodhat el ben­nünk az az elképzelés, hogy annak jó, aki magának élhet, ahogy éppen neki tetszik, kötetlenül, „szabadon”. És hogy ez lenne a boldogság útja, még hitbeli síkon is. AZ ELKÖTELEZETLEN KEGYESKEDÉS MAGÁBAN HORDJA ÍTÉLETÉT — csak idő kérdése, hogy ez mikor válik nyilvánvalóvá. Van ennek néhány válfaja. A „fogyasztói” val­lásosság úgy viszonyul Istenhez, mint egy bolthoz, vagy köz- intézményhez: igényei vannak vele szemben. Tulajdonképpen a Mindenhatóra kivetített óriási önzés ez, mely önmaga he­lyett Istent nézi elkötelezettnek. De mert Istent úgysem imád- kozhatja le alkalmi segédmunkásnak, lelke mélyén adósának tartja és haragszik rá. A hobby-keresztyénség sem engedi megragadni magát Istentől és szeretetének szerszámává sem óhajt lenni. Széplelkek választékos sportjaként „űzi” a vallá­sosságot, persze szigorúan helyre és időre korlátozva. Ennek a szórakozásszerű lelkizésnek persze véletlenül sem az élő Isten a középpontja, hanem az emelkedett lelkű, önmagától meghatódott egyén, aki ezt az egészet „csinálja”. Az első ko­moly megpróbáltatás könnyedén szétzúzza az efféle játszado­zást a Leghatalmasabbal. Az ötlet-kegyesség zavartatja ma­gát a legkevésbé Istentől, lévén teljesen rendszertelen. Min­dent a körülményekre és kedélyhullámzására bíz. Számára Isten csak egy színes gomb a hangulati kapcsolótáblán. Enge­delmességről szó sincs, teljes az öntörvényűség. Közösségi változatai is vannak persze az elkötelezetlenség- nek. „Keresztyén” kiadásban például az egyház öncélúsága. Képzeljünk el egy hatalmas fényezőgépet — amely azonban jobbára csak önmagát fényezi, s mellesleg még így is csak a homlokzata fényes. Nincs a világon az az üzem, amelyben egy ilyen gépre „fényes” jövő várna. Inkább egy beutaló a rozsdatemetőbe. Ez a perspektívája a magáért reszkető, ön­ápolásba görcsölődött egyháznak (vagy bármely más közös­ségnek). Kell ugyan építenie magát az egyháznak (Ef 4, 16), de nem önmagáért, hanem szolgálatképességéért, az ember- világért, amelynek adósa az evangélium hirdetésével és a cselekvő szeretettel! Nagyjából ugyanez érvényes a családra (vagy nagyobb kollektívumra) is. Vastörvény, hogy amelyik kis vagy nagy közösség csak önmagáért él, abban az energiák összekuszálódnak és bomlást okoznak. Ézs 5, 1—7 és Pt 4, 17 figyelmeztet, hogy fő gondunk a magunk portájára legyen. Annál is inkább, mivel A HIT ELKÖTELEZETTSÉGE ENERGIAI!ÁZIS. A minden kötöttségből szökni akaró álszabadság egyre fokozódó csődbe jut, a „szeresd felebarátodat, mint magadat” parancs viszont egy képletszerűen fel nem írható kölcsönviszonyt teremt: ahogyan mással cselekszünk (a mód, a lényeg!), az bennünket magunkat is alakít belülről. Ezen túlmenően embertársunk­ból is visszahat ránk tettünk tartalma és szelleme. Ez azt jelenti: szeresd felebarátodat, mert amit vele teszel, azt tulaj­donképpen magaddal teszed! A szeretet ebben az értelemben döntés amellett, hogy el vagyok kötelezve a másik ember javára. És Istent hogyan kell „szeretni”? Ez is folyamatos döntés az engedelmesség mellett: „leszavazom” önzésemet, félelmeimet, indulataimat, „átállok” isteni hullámhosszra és ehhez szabom cselekvésemet. A keresztyén személyiség megszilárdulásának ez a kizárólagos útja (Mt 7, 24)! Egyéni és közösségi hitbeli elkötelezettségünk adja meg azt a medret, amely nélkül csak szétfolyna életünk. Megdöbben­tően idevág Jung pszichiáter-professzor megállapítása: „Mint eddig, úgy a legtávolabbi jövőben is megbosszúlja magát minden megtett, elgondolt vagy szándékolt rossz a saját lel­kűnkön —, akár megfordult velünk a világ, akár nem.” Em­bervilág, nemzet, család, egyén csakis közösségi beágyazott­ságának felszabadult vállalásában élhet méltóan. Ilyen eleven elkötelezettségre hív Jézus Krisztus hatalmas szeretetem Mt 22, 36—39 — Jn 7, 17 — Ézs 5,5. ' __________________ Bodrog Miklós KI LESZ PRADERVAND UTÓDA? A Református Világszövet­ség Európai Intéző Bizottságá­nak üléséin Bécsben szeptem­ber 21—23-ig elsősorban a jö­vő esztendőben Nairobiban (Kenya) tartandó közgyűlést készítették elő a résztvevők. Dr. Pradervand, a Reformá­tus Világszövetség főtitkára utolsó alkalommal vett részt az Intéző Bizottság ülésén és a küldöttek köszönetét mond­tak neki a Református Világ- szövetség élén kifejtett tevé­kenységéért Az Európai Intéző Bizottság úgy határozott, hogy az euró­pai területnek külön főtitkárt kell választani, ha az új fő­titkár nem európai lesz, A finn-magyar kapcsolatok történetéből 4. — Mai egyházi kapcsolataink — Azokat érdemes elővenni a múltból, akiket meg lehet kérdezni a ma felől is. Ez nem csupán távoli múltunk nagy alakjaira érvényes, hanem a saját generációnkra is. Emlé­keink, tapasztalataink, tudá­sunk anyagának felgyűjtése annyiban érdekes igazán, amennyiben segítséget jelen­tenek ahhoz, hogy a mai kér­désekre helyes feleletet ad­junk. Ez az összekötő vonal a finn—magyar egyházi kapcso­latokban is a háború előtti és a mai között. Viszont igen nagy a hely­zeti és tartalmi különbség, amit felismerve azt kell mon­danunk, hogy nem a régi kap­csolatok folytatásáról van szó, hanem új kapcsolatokról. Az első különbség az egy­ház történelmi és társadalmi helyzetéből érthető. A har­mincas években egy félfeudá­lis, sokak által „Európa mú­zeuma”-ként értékéit társa­dalmi rendben élt egyházunk, a római egyház hatalmi politi­kájának árnyékában, kisebb­ségi egyház voltában is az uralkodó egyház harcainak kí­sértései között. Ugyanakkor Finnországban polgári demok­rácia uralkodott, s az egyház észak sajátosságai szerint nép­egyház volt, kiegyensúlyozott élettel, az ébredési mozgal­makkal átitatattan. Ma mi szocialista társadalomban élünk. Az egyházban az evan­gélium erejének felismerése mellett markánsabban érez­zük múltunk leterhelő körül­ményeit is. Mégis: kisebbségi voltunk ellenére — történel­münkben először! — közjogi egyenrangúságot élvezünk, s az uralkodó egyház kísértő képlete helyett a szolgáló egy­ház létformájára találtunk. Finnországban pedig valójá­ban ugyanaz a polgári demok­rácia van, s ugyanaz a nép­egyházi forma, bár elem enta­ils történelmi tapasztalatokkal a tarsolyukban politikailag a pozitív semlegesség útjára ta­láltak, egyházilag pedig a kor ezerféle izgalmas kérdésével átitatotitan élnek, amelyben szinte teljesen eltűnt a háború előtti nyugalmas és egyértel­mű egyházi kép. A másik különbség teoló­giai. (Félreértés ne essék: nem a finn és a magyar egyházak közötti, hanem a két korszak közötti különbség!) A magyar egyház a fent említett új hely­zet elé került. Bennünk, — a környező államok hasonló egy­házaival együtt — a történe­lemben először találkozott a protestantizmus a szocializ­mussal. Az egyházat Isten olyan eszmélkedésre kényszerí- tette, amire nem volt példa. Magának kéllett megvívnia. A háború előtt a külföldi egyhá­zak teológiai irányzatain és eredményein érlelődtünk, s azokat emésztgettük. Most ma­gunknak kellett kérdéseinkkel és feladatainkkal megvívnunk. És ami nagyon jellemző: ezt a teológiai eszmélkedést hovato­vább az egyház egésze vívta meg. A vajúdás izgalmában él­tünk és döntésekre jutottunk, amelyekben világosan látjuk, hogy útra találtunk. Ebben a folyamatban rendeződött ná­lunk világosan az állam és az egyház viszonya is. A finn egy­ház viszont a nyugati szekuila- rizmussal találta magát szem­ben, s az vetett fel számára új kérdéseket. S a kérdések között csak most került előtérbe az ál­lam és az egyház viszonya. Még folytathatnánk a sort, amely világossá teszi, hogy nem húzható egyenes vonal a kapcsolatokban a két korszak közé. Tartalmában módosult a helyzet, s ez formálta a kere­teket is. Nevezetesen részünk­ről azt, hogy a kapcsolatot nem egyénék, vagy az ügy iránt felmelegedett szívűek csoportja tartják, hanem az egyház egésze, mert ezt kíván­ják a kérdések, feladatok és döntések. És nem egyes finn irányzatokkal keressük a kap­csolatot, hanem a hivatalos finn egyház egészével, amely nem a múlt varázsában, ha­nem a jelen realitásában él, még akkor is, ha az a nagy „egész” sokszínűségében, diver­gáló irányaival más képet mu­tat, mint a mi kicsiny „egé­szünk”. Noha belső tartalmában a kapcsolat korántsem olyan egy­szerű, mint volt a háború előtt, a skálája nemhogy szűkülne, sőt inkább tágul, s a szeretet benne egyre melegebb. Kisebb kereső próbálkozások után voltaképpen 1962-ben in­dult meg a mai kapcsolatok kiépítése, ámikoris háromtagú delegációnk utazott Finnor­szágba D. Káldy Zoltán püspök vezetésével. A látogatást 1963- ban adták vissza Lehtinen püs­pök s Auranen esperes. Téte­les tárgyalásra és megállapo­dásra pedig 1965-ben került sor, amikor Simojoki érsek lá­togatott hozzánk kíséretével, s hét pontban fektettük le kap­csolataink folytatásának kere­teit. Ennek nyomán már negyedik éve tanul egy évig kölcsönösen egy-egy finn, illetve magyar fiatal lelkész a testvémép teo­lógiáján. (Ennék örülünk s igen nagy eredménynek tart­Kalifomía episkopális egy­házának volt püspökét, James Pike-1 holtan találták a ju~ deai pusztában. A hivataláról nemrég lemondott püspök fe­leségével együtt autóval1 a ju- deai puszta megismerésére in­dult, ahol Jézus a negyven-, napos böjtöt töltötte. Útköz­ben eltévedtek, az autó el­akadt a homokban. Az asszony segítségért ment gyalog egye­dül, mert a püspök maga erre gyenge lett volna, ö a célhoz is ért. A püspököt azonban hatnapi keresés után, amely­ben helikopterek, repülőgépek és több száz ember vett részt, holtan találták egy sziklaorom tövében, ahová lezuhant, ami­KANTÄTA est lesz november 23-án, va­sárnap délután a 6 órai is­tentisztelet keretében a ke­lenföldi templomban (XI., Bocskai út 10.) Műsoron: Bach, Sulyok, Gárdonyi művek. Közreműködnek: Hegyi Ágnes, Fülöp Attila, Mezőfi Tibor és a gyüle­kezet ének- és zenekara. Igét hirdet: BENCZE IMRE A templomot fűtjük! juk, bár ennek keretében is elő­fordult, hogy más irányba igyekeztek terelni, s megbonta­ni a mindkét egyház számára gyümölcsöző folyamatot. Ter­mészetesen az ilyen törekvések mindkét oldalon a kapcsolato­kért felelős egyházvezetők látásával és döntéseivel ütköz­nek, és ellenállásukkal talál­koznak.) Folytatjuk a teológiai professzorok kölcsönös vendég­előadásait, fogadunk és kül­dünk hivatalos látogatókat, nyaranta három lelkészházas­párunk vendége a finn lelkész- egyesületnek, finn lelkész- és egyházi énekkari csoportok tu­ristautak keretében ismerked­nek hazánkkal és egyházi éle­tünkkel, a finn egyház jelentős papírmennyiséggel látja el évente Sajtóosztályunkat, köl­csönösen és tervszerűen cikke­zünk egymásról stb. Mindezek­ben való buzgólkodásért tisz­teletbeli doktorátust adomá­nyoztunk kölcsönösen, s ma­gas finn állami kitüntetést ka­pott D. Káldy Zoltán püspök. Kapcsolataink tartalmában ott van a felismerés: kölcsönö­sen van tanulóival ónk egymás­tól, s minél jobban és minél valóságosabban ismerjük meg .egymást, annál jobban mélyül a szeretet bennünk, s annál se­gítőbben ágyazódunk be azok­ba a soha nem látott méretek­ben szélesedő kulturális, társa­dalmi, gazdasgi, politikai kap­csolatokba, amelyek a két test­vérnép között napról napra szövődnek. j>. Koren Emil kor megpróbált felmászni, hogy tájékozódjék. Pike püspököt Kaliforniában különcnek tartották egyéni nézetei miatt. Ezek miatt tá­madt annak idején feszültség is körülötte, s mondott le idő előtt tisztségéről. A SAJTÖOSZTÄLY felhívása A Sajtóosztály értesíti a Lelkészi Hivatalokat és a Gyülekezeteket, hogy az 1970. évi EVANGÉLIKUS NAPTÁR és az ÚTMUTA­TÓ előjegyzések november 30-ig küldhetők be. A Saj­tóosztály az igényeket a be­érkezés sorrendjében elégí­ti ki. A megjelölt határidőn túl beérkező előjegyzéseket a Sajtóosztály nem tudja fi­gyelembe venni. Mivel a két kiadványból visszavételezés nem lehetséges, a Sajtóosz­tály kéri a Gyülekezeteket, hogy csak a szükségnek megfelelően küldjék be ren­deléseiket. A Naptár ára: 12,— Ft. Az Útmutató ára: 8,— Ft. Boldog vagyok — s csak Rólad álmodom Még álomnak is szép volnál Nagyisten, Ki trónolsz fent a csillagok felett... S fényt sugárzó, örök lángbetűkkel Porló szívünkre ráirtad neved. Ha nem volnál is tiszta, szent valóság, Csak napsugár, csak fény az ormokon.. Még akkor is, még úgy is boldog volnék Hogy tövis közt is Rólad álmodom... Élek és vagyok —- de ml célra jöttem? S ki gyújtja föl tettekre agyvelőm? Ki irányítja szivem dobbanását S ki edzi meg, — acélozva erőm? — Mely titkos kéz gyújt eszméket agyamba? Kivel lesz szívem bizalmas, rokon? Ezernyi kín és ezer vágy közt járva Mért, hogy mindig csak Rólad álmodom?! S ha örömrózsák nyílnak a szívembe, Mért, hogy könnyek közt adózom Neked? — •S ha meg orkánok tépik lelkem szárnyát Mért kötöznek titkon angyal-kezek? Mért nem választok más eszményt magamnak Mért kapcsolom Beléd akaratom? Eszmény, valóság, álom vagy-e Isten? Boldog vagyok — s csak Rólad álmodom! Gyúrói Nagy Lajos PIKE PÜSPÖK HALÁLA Az Evangélikus Élet egyik számában Szabó Lajos kőszegi esperes-lelkész néhány sorban beszámolt a kőszegi templom nagyszabású renoválásáról. Írását a szerénység szültbe, ezért érzem úgy, hogy annál többet Is kell mondanunk, mert a kőszegi templom sorsa, múltja és jövője nem egyszerűen egyetlen gyülekezet ügye. A dolgok megismeréséhez kicsit ismételgetni kell, elsősorban azt, hogy a templom már a végső romlás előtt állott részben azért, mert 186 esztendő óta áll már és alapjaiban megrokkant, részben mert öreg hibák kezdtek mutatkozni. Le ‘kellene bonta­ni, hogy helyébe alkalmasabb épüljön. Akkor mondták ki a nagy szót az illetékes állami szakemberek, hogy a templom műem­lék és így a magyar nemzet egyik kincse. En­nélfogva nem lebontani kell, hanem újjáépí­teni! A műemlékvédelem, amely országszerte millióikat áldoz régi, drága értékű épüle­teinkre, közöttük templomokra is, felaján­lotta anyagi támogatását Is, amely a kiadá­soknak jelentős részét fedezi ugyan, de nem egészen. A többit a gyülekezetnek és az or­szágos evangélikus egyháznak kell előterem­teni, ami egyben azt is jelenti, hogy a ma­gyar evangélikusságnak is tetemes áldozatot kell hoznia a nemzet egyik értékének a meg­tartásáért. Ez az a viszonosság, amelyben él nép és egyház, amelyben kölcsönösen egymás támogatását vállalják, megbecsülve a múltat és építve vagy újjáépítve erre a múltra a jö­vőt Ebből érthető az is, hogy az egyház veze­tősége is a kőszegi gyülekezet mellé állott nagyarányú anyagi segítséggel, ahogyan ezt számtalan gyülekezettel megtette eddig is, hogy a kicsinyek, kevesek ne veszítsék hitü­két, hanem lángra lobbanjon bennük az áldo­zatos szeretet, A kőszegi gyülekezet felállította, a maga hároméves tervét, hogy megajánlásokkal biztosítsa a fedezetet. Ékes rendben olvasható az a 317 név, amely mö­gött felvonulnak a családok és egyesek, és ahogyan gyorsan összeadtam a felajánlások összegét, több mint kettőszázezer forint ígé­rete bontakozott ki. Kiolvasható az is, hogy ki mennyit törlesztett, kik azok, akik máris túlteljesítették az ígért adakozást, de ott ol­vasható az a 72 egyháztag is. aki eddig még meg sem mozdult, pedig az ő templomszere­tet ük is számításba volt véve... Régi szokás az, hogy egy gyülekezet, ha bi­zonyos magasztos célra áldoz, hiány mutat­kozik más oldalon. Mindenesetre meg kell di­csérni a kőszegi testvéreket, mert az offerto- riumban nincs ilyen hiány. Szeptember és ok­tóber statisztikája azt mutatta, hogy a legki­sebb offertorium 248.— forint volt, a legna­gyobb 392.— forint De amikor októberben Kőszegen jártam, — hétfői napon volt — és a lelfeészi hivatalban két férfitestvért találtam, elpanaszolták, hogy a hivek a fenntartási já­rulék tekintetében a római katolikusokra hi­vatkoznak és ezen a vonalon gyengécske az eredmény, mert nem veszik tekintetbe, hogy a római katolikus egyház sokkal nagyobb és a sok kicsi adja össze az elegendőt Miért rendkívüli erz a kőszegi templom és miért indokolt, hogy a közegyház különös tekintettel legyen újjá­építésének biztosítására? Erre a kérdésre a gyülekezet múltja is felel. Ek’ebb kutatást ugyan nem végeztem, de izgalommal olvas­tam végig Kamer Frigyes nyug. igazgató- tanító ékes kézírással feljegyzett gyülekezeti történetét, amelyből mgtudható, hogy a kő­szegi gyülekezet a diakónia gyülekezete, hi­szen fennállása alatt az iskola, árvaház, öre­gek otthona, betegek otthona tekintetében mindig az elsők között járt és a sok névtelen diák, megmentett árva, ápolt beteg, körülsi- mogatott öreg mellett olyan nagy embereket adott egyháznak és hazának, mint egy Schnel­ler István vagy Péterfy Sándor. Azok helyett, akik már meghaltak, a mai nemzedéknek kell helytállani országosan, nehogy a hálát­lanság bűnébe essék. Küzdelmes múltat őriz­nek a fakult okmányok (a gyülekezet levél­tára 1650 körüli időkben kezdődik) és ez a múlt meghatottságot és köszönetét teremt bennünk. Kívül pajta, de betűi a barokk és rokokó szépsége van el­rejtve a kőszegi templomban. Nem az első kőszegi evang. templom, mert az elsőt, a „magyar templom”-ot akkor építették, amikor Kőszeget a plébános is elhagyta, mert él­fogytak a híved. Áll ez a templom ma is, de Szent Imre templom a neve. (A „német templom”-nak, ma Szent Jakab templom, homlokzatán látható domborművek kísérte­tiesen hasonlítanak Lutherre és reformátor társaira — a legenda szerint, mert az is evan­gélikus kézben volt egykoron.) Volt idő, ami­kor a kőszegiek temploma — Namsscsón ál­lott, mert az artikuláris hely volt. A Türelmi Rendelet életbelépése után jó késéssel, „miután a kőszegiek Bécsiben pró­báltak kitiporm engedélyt” — mondta Szabó Lajos esperes — 1783. május 25-én, egy va­sárnapi napon meg is jött az és Lada Ferenc kőszegi főbíró azonnal közölte azt a gyüleke­zettél. Az lehetett ám egy vasárnap! A mai templom helye nedves, mocsaras telek volt, de június 25-án már sor került az alapkőle­tételre. November 30-án, ádvent e’sö vasár­napján pedig — öthónapos építkezés után — felszentelték a templomot. Azóta ez a nao a gyülekezet számára a hálaadás és az öröm ünnepe. Szépecskén dolgozgatnak a kőszegi templomon is bizonnyal eljön az a nap, amikor kivül-belül teljes szépségében tündököl mindannyiunk örömére még akkor is, ha utána jó néhány teher marad a gyüle­kezet vállán. De persze, ha a Várkör felől tényleg felépítik a modern kollégiumot, ak­kor végképpen elzárják ezt a szépséget a né­zők elől... Ez már „az érem harmadik olda­la”, mi addig is azt kívánjuk, hogy a kőszegi gyülekezet műemlék templomát buzgón láto­gassák azok, akik a várost felkeresik, de a gyülekezet is, úgy, mint eddig. Várady Lajos Templomepités—öt hónap alatt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom