Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-09 / 45. szám
Hegyet mozdító hit Bogy an is képzeljük el a hitet, a nagy hitet? ... A koporsó mellett ül és messzire néz, az örök élet felé. Betegágyon békességgel tűr. Magába tekint bűnbánattal. — Igen, ez mind drága dolog, hozzátartozik a hithez. Jézus hegyet mozdító hitről beszél (Mt. 17,20). A hitnek keze és lába is van, — nemcsak messzire néző szeme! Tudod, micsoda hegyet kellett elmozdítania az irgalmas samaritá- nusnak? Önmagát! Lóháton ment, — tehát sietett. S a jajgató ember emellett megáll és keze, lába mozdul. Önmagát, ezt a nagy hegyet tette félre az útból. Faji és vallási elfogultságát. Valami jó üzletet, talán szerződéskötést halasztott el. Óriási hegy az ÉN! Az igazi, élő hit ezt az utunkban álló én-t teszi félre azzal, hogy keze és lába megmozdul mások felé. Valami történik, — ez a hit mindig! Az új katolikus bibliafordítás Jk 2,14—17-hez ezt a lábjegyzetet fűzi: „Szent Jakab tanításának éppen az ellenkezőjét tanította Luther, aki fölmenti az embert a jótett kötelessége alól, mert szerinte a hit önmagában is üdvözít,” Teljes félreismerése ez Luthernak, aki írásaiban mindenütt arról beszél, hogy az igazi hit nem is kérdezi, kell-e jót cselekedni, mert mielőtt kérdezné, már meg is cselekedte azt. Persze, Luther nem tartotta legfőbb jótettnek a pápának való engedelmességet, a külsőséges, szövevényes egyházi paragrafusok betöltését. (A jerikói úton haladó papnak és lévitának is voltak ilyen „jótettei”.) Nélkülözhetetlen hiánycikk-e az olyan ember, aki ül, a semmibe mereng, — s körülötte nem történik semmi szép és jó?! Ha a faluban tűz üt ki, — tenni kell valamit! Ha karambol van az utcám és sebesültek jajveszékelnek, — nem maradhatunk mozdulatlanok. És mennyi baj körülöttünk s a világban! A keresztyének pedig „ülnek”, semmibe révedt tekintettel. Sokszor az az érzésem egy-egy bibliaórán, ahol megszokottan, néha unatkozva ülnek (az én hibámból is), — most mennünk kellene, ahányan vagyunk, annyifelé a városba, — ki egy magányos beteghez vigasztalni, ki egy másikhoz kitakarítani, befűteni, gyerekre vigyázni. A hitnek nemcsak szeme van, — keze és lába is! Mert találkozott és találkozik naponként az önmagát félretevő Jézussal, existen- ciálisan mozdít ki, az egész embert érinti ez a találkozás, értelmét, érzelmét, akaratát. Mit ér ma a keresztyénség, ha csupán szeme van (ez a szem is gyakran csak villogni, megvetni, lenézni tud)?! Máté 25-ben azok mennek el örökre Isten szeretetének köréből, akik nem adtak enni-inni, nem látogattak meg égő szeretettel bajban levőket. Werfel „Musza Dag 40 napja” c. regényében amikor világos tesz már a törökök szándéka: eltiporni az örmény népet, — a falu két vezetője beszélget egymással. Bagradjan ezt kérdezi a főpaptól ebben az izgalmas pillanatban: — Mit tesz most ön, akire hallgat az egész falu? — Imádkozom. .. f ................. — Im ádkozzék, Tér Hajgazum! — feleli Bagradjan. De Istent támogatni is kell! S azért maradt meg egy falu, mert Isten mentő szeretetének árnyékában rejtőztek el a hegyen. Mozdultak — az imádság mellett — kisgyermekek, asszonyok életéért. Mi haszna volt a jerikói leütöttnek a papból (6, miiven kegyes még a lépkedése is!), — mi haszna volt a lévitából (o, mennyit fáradt az egyház ügyében!)?! A kérdés furcsa: van-e haszna valakinek abból, hogy élsz, hogy élek? Hidegebb lenne-e a világ nélkülünk? Hiányoznánk-e úgy igazán valakinek? Hampton Court gazdája, London mellett, 1759-ben egy szőlőtőkét ültetett el. Éveken át csak kínlódott a növény s alig hozott termést. Néhány évtized múlva szokatlanul friss, erős növekedésnek indult a tőke; fél méteres törzse lett, vesszői SO m-re nyúllak s rengeteg termést hoztak. Hogyan történt mindez? A szőlőtőke gyökerei hosszú-hosszú út után elérték a Temze folyót s a bőséges táplálék meghozta az eredményt. Keresztyénség! Gyökerekkel Jézusig! S akkor a legnagyobb hegy, az én-ilnk is elmozdul. Akkor történnek mindig nagy dolgok a világon! G5r5g Tibor Kerékasztal D. Koren Emil könyve: Irgalmadat éneklem... Meghívott hozzászólók: gyülekezeti felügyelő, lelkész, gondnok, író, tanár, nyugdíjas, kántor, diák, iratterjesztő — s a kérdező. • író: elolvasok néhány sort a könyv előszavából: „...élmény megismerni azok életét, akiknek szavával énekelünk. Elmélyülnek a versek, értelmük kitárul... Egyre jobban értem, miért volt hitbeli eleinknek a biblia mellett oly nagy kincsük az énekeskönyv. Imádságuk, áhítatuk, vallomásuk volt az ének, s feleletük az Írás szavára. Vigasztalásuk, biztatójuk megacélozójuk volt. Amit most kézre adok, csak háttér az énekhez. Fra Angelico festményein a színek üdeségét az adja, hogy — arany a háttér. Valahogy így vagyok énekköltőink életével s az olykor ellesett versihlető pillanatokkal. Ismeretükben üdébbekké válnak az éneitek. S a legtöbb élet valóban aranyfedezet...” Az egész könyvet ez jellemzi: színes magyar beszéd, ízlésnevelő. olvasmányos írás. Felügyelő: Kritikával kezdem: más könyvekhez képest magas a könyv ára. Ennyi pénzért lehetne a könyv vastagabb is. — Könyveink árát nem a szerző állapítja meg. Különben is: édesapám azt szokta mondani, hogy minden csak addig drága, míg ki nincs fizetve. Gondnok: 35 forint? két liter közepes bor ára. Felügyelő: igaz! örüljünk, hogy könyveink jelennek meg; ennek a könyvnek meg külön is örülök. — Mit szóljunk a könyv címéhez: „...Irgalmadat éneklem...”? Lelkész: jó, mert azonnal elárulja, hogy énekekről szól. Illetékesek régen rájöttek, hogy népünk nem csak nyelvében, hanem dalaiban-éne- keiben él. Ennek a felismerésnek nagy irodalma van már. Ideje, hogy egyházi énekeink történeti, irodalmi feldolgozása is megkezdődjék. — Megkezdődött; s úgy tudom, hogy a szerző folytatni szándékozik énekeink ismertetését. Kántor: jó a cím nemcsak azért, mert kifejezi a könyv tartalmát, hanem mert jól határozza meg magának az éneknek és éneklésnek a célját is. Mikor énekelünk, Isten irgalmát magasztaljuk. Még temetési énekeinkben is. — A könyvet olvastuk; ki miben tudná összefoglalni a hasznát? Tanár: énekeink széles területen születtek, az ismertetés is széles sugarú. D. Koren Emil ebben az énekismertető könyvben életrajzi gyöngyszemekből valóságos miniatűr egyháztörténetet is nyújt. Felügyelő: miközben születésüket, történetüket megismerjük, még közelebb kerülnek hozzánk kedves énekeink. Az ismertetés szinte életet visz az énekekbe. tró: a könyv valóságos példatára annak, hogyan kell és lehet dicsérni Istent. Irattérjesztő: eddig is kedves énekem volt a 374.; „Légy csendes szívvel...” De mióta Koren Emil könyvéből olvastam, hogy Gerhardt Pál ezt az éneket súlyos szenvedésben írta, koporsók közt és felesége betegágya mellett, sőt földönfutó hontalanként, túl a hatvanon, azóta máskép éneklem, magamra nézve is: „Légy csendes szívvel, légy békével. Bízzál ember az Istenben .. „ ö minden boldogságok atyja, A bút örömre fordíthatja; Légy csendes szívvel...” Nyugdíjas: olvasnék a könyv 149. oldaláról: a könyv írója itt a Maradj meg kegyelmeddel ... kezdetű énekünkről szól: „Ez az énekünk a megszokottság válságába sodródott. Gyakorisága miatt a megüresedés kísérti: minden istentiszteletünk ezzel fejeződik be. Nem is az egész énekkel, csak töredékével. A sietősebbek már be sem várják. A végig maradók a hitben megmaradás könyörgésekor csukják be a könyvet, húzzák fel a kesztyűt, keresik kalapjukat s az utat kifelé. Máskor nem is énekeljük. Főénekül nem tűzzük ki, hiszen a végén úgyis elénekeljük. Meglopjuk ezt az éneket. A kegyelmet, az igét, s a hűséget még igényeljük, de a fény, az áldás, s az oltalom már nem kell. Pedig először egy sokat megpróbált ember szivéből fakadt fel, sokat megpróbált idők tüzében __A 30 év es háború kezdetén születőit ez az ének. Szomorú idők jártak akkor a protestánsokra..., a 30 éves háború kárát valóiéban a protestánsok szenvedték, s bizony a hitükért. Stasmgnn (az ének írótál is ezek közé a szenvedők közé tartozott... A sok meghurcoltatás .. . annvira megviselte, hogy testileg-lrikileg összerot-ipant. 44 éves volt akkor. Hagvd a retíkült. s ne keresd a kalanedat, ha éne- kei„d: arH erőt. how meg- álliunk -rniedvériz a hitben.” — Mit várhatunk a könyvtől? Kántor: lelkesebb, átéltecfo templomi éneklést. Diák: hogy az ifjúság is szívesebben énekel majd. Gondnok: aki szeret énekelni, igen megszereti majd ezt a könyvet. író: fordítva is igaz: elolvassa ezt a könyvet, még jobban megszereti énekeinket. — Javaslatok a könyv terjesztésére? Lelkész: bibliaórákon olvassuk fel a könyvből a kitűzött ének történetét. Gondnok: az istentiszteletre kitűzött énekek történetét is lehetne a hirdetésben, a könyvből vett egy-két rövid mondattal ismertetni. Felügyelő: jön a karácsony; ez a könyv ajándéknak is szép. Hasznos is. Meg konfirmációra, — ha akkor még lesz belőle. Többen: ez a kerekasztal egyhangúan ajánlja D. Koren Emil könyvét az Evangélikus Élet olvasóinak. — Megkérdezem iratterjesztőnket: Balassagyarmaton hány példány fogyott el? Irattér jesztő: megyünk az ötvenedik felé. — Ebben az arányban országosan tízezer példánynak kellene a könyvből elfogyni! tró: csak megemlítem, hogy D. Koren Emil könyvének több nógrádi, sőt balassagyarmati vonatkozása is van_ ? ? ? Nógrádi vonatkozás az, hogy háromszor említi a könyv Nógrád nagy szülöttjét, Madách Imrét, a 28., 89., és 119. oldalon. Balassagyarmati vonatkozás pedig az, hogv az ismertetett énekek egyik írója és egyik fordítója balassagyarmati. a — Mit üzenjünk befejezésül D. Koren Emilnek? Többen: köszönjük a könyvet! És várjuk a folytatást! Szabó József HONVÁGY Munkám szólított messze idegenbe; tenger, napfény, luxus vett körül, ? T lármás zene tépett idegembe, kínálja, minek a ma úgy örül. Néztem a fényben csillogó tengert, őszi levelét vesztő pálmafát, furcsa virágot, sok furcsa embert, míg sétálva mentem a parkon át. ...Otthon már ősz van. Hull a sok levél. Csali az akác áll ellen a szélnek, • a vándormadár már délebbre tér, csak a bátrabb vág neki a télnek. Olvasom, esik s beborult az ég és mégis, hozzád vágyom kis hazám, itt napfény van s a tenger tiszta kék, s mégis, téged szeretlek igazán. KOTIMAA Viljanen Paavo tamperei könyvét. Külön kiemeli és ase-sor melegen ismerteti a méltatja, hogy a könyvben öt KOTIMAA-ban D. Koren Emil finn éneknek a története is „Irgalmadat éneklem” c. megtalá'ható. ' Előfizetőink figyelmébe Tehozzád vágyom. Mennék már hazat Meghalnék, ha nem lehetnék nálad, s várnék, mint egykor Mikes egymaga amíg a szívem bele nem fárad. Én gazdagságom, kis hazám, kincsem, őrizzen meg minekünk az Isten, halálig tartson kettős bilincsem, Istennel s veled, itt lenn és ott fenn. Gyarmathy Irén Értesítjük kedves Előfizetőinket, hogy lapunk mostani számában csekkbefizetési lapot helyeztünk el azok számára, akik az előfizetési díjukat rendezni szeretnék. Azok, akik előfizetési dijukat már rendezték, ne vegyék zaklatásnak a csekkbefizetési lap küldését, s tegyék el azt akkorra, amikor számukra is esedékessé válik újabb befizetés. Azokat pedig, akik még nem rendezték az előfizetési díjat, szeretettel kérjük, szíveskedjenek az előfizetési dijat befizetni. Az előfizetési díj egy hónapra 7,50 Ft, negyed évre 22,50 Ft, fél évre 45,— Ft, egész évre 90,— Ft. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Három ébresztő GHANDl India felszabadítója — aki száz évvel ezelőtt született, s most megemlékezett róla az egész világ — mélyen vallásos lélek volt, de a kor nagy képviselője is. Ázsiai szabadító, aki Angliában tanult s a nyugat-európai szemléletet, bírálatot és módszert ráhangolta az óriás India tengerként hullámzó és morajló millióira. Maga irányában éppoly szigorú erkölcsű volt, mint nemzetét féltő hazafiként a brit gyarmatosítókkal szemben. Ne fogadjatok el semmit a gyarmatosítóktól akik igába kényszerítik Indiát! — mondotta jelszóként. S példát mutatott arra, hogy szelíd pasz- szivitással is lehet harcolni egy elnyomó idegen hatalom ellen. A kecsketej, amivel táplálkozott, a gyékény, amelyen aludt, a só, melyet maga termelt a tenger vizéből, a rokka, melyen megszőtte ruháját, hogy angol szövetet ne vásároljon — mind szabadság-jelképpé vált Ghandi kezében. Sokszor járta meg az angolok börtöneit, de nem gyűlölte az angol nemzetet. A türelem apostolaként állott a hinduk élén, egyszerűen és világosan magyarázta, hogy a gyarmatosítás korszaka lejárt, India szabad lesz. Bátran szembenézett a brittek ágyúival, s az ágyúk meghátráltak a törékeny férfi előtt. Romain Rolland nevezetes könyvében a világ egyik legnagyobb emberének nevezi Ghandit, akinek hazai jelzője is, a Mahatma, Nagy Lelket jelent. Arra gondolunk, hogy lehet lelkierővel, vagyis Istennel, ma is küzdeni egy nemzet szabadságáért, emberi méltóságának kivívásáért. Ghandi megtagadott minden erőszakot, s ez tette félelmetessé. A béke és türelem elszántabb harcosa a jognak és igazságnak, mint az erőszak. S az erőszak nem kedves Isten előtt. Honfitársait arra tanította, hogy fejüket hajtsák meg a kényszer előtt, de önként ne vállaljanak szolgálatot az angolok alatt, ne vásároljanak tőlük, ne érintkezzenek velük. Az angolok mosolyogtak a kis rokkáját pergető, páphszemes, foghíjas apostolon, de hamar ajkukra fagyott a mosoly. Bande matasam, vagyis Édes anyánk —■ hangoztt a Ghandi-mozgalom köszönési módja. Az édes anya India, neki szólt a köszöntés. Ghandir a néhai oxfordi diák és londoni ügyvéd, győzött. Mellékes, hogy testét utóbb egy fanatikus hindu ölte meg, lelkét sem a fanatikusok, sem az angolok nem tudták megölni. India felszabadult, manapság egyre fontosabb szerepet játszik Ázsiában és a világpolitikában, messze van még ugyan a kiegyensúlyozott élettől, de Ghandi útján arrafelé halad. Mert Ghandi volt India szabadságának megtervezője, a Nagy Lélek, akiben Isten lakik, aki a lelkeket szabadítja fel elsőnek. • BABÉRFÁK a címe annak a külsőleg is gyönyörű gyűjteménynek, melyben délszláv népköltészetet olvashatunk Nagy László költő kiváló fordításában. Bolgár népköltészeti kötete után Nagy László most e Babérfákban szerb—horvát, szlovén és makedón dalokat, balladákat és hősi énekeket mutat be. A délszláv népköltészetben, akár a magyarban, ott lobog a szorongatott nép századainak nemzet- fenntartó ereje. Sűrű, nehéz, de aranyfényű líra ez. Nézzük például ezt a pársoros verset: Jön a török a hegy alól, Rabot három láncon vonszol Első láncon jön Todóra, Todóra az ifjú özvegy, Kezében a fiát hozza, Kisfiának ezt susogja: „Nöjjél, fiam, nagyra, nagyra, Nöjj fel, fiam, olyan nagyra, Hogy a kardot könnyen elbírd, Hogy anyádat kiszabadítsd!” Ezt a bátor hangot ismerjük, történelmi sorstársak voltunk. A magyar anyák is vonultak igy síkon és hegyi ösvényen. Rokon a miénkkel a délszláv népi líra. Lován rugtat Králjevics Markó, a szerbek nevezetes népdal-hőse, Buda várába, magyar égbolt alól ereszkedik a szerbek közé Hunyadi János, s Kömives Kelemenné szívszorító balladájának van délszláv változata. Örülhetünk, hogy szépen buzog az a tiszta forrás, a népköltészet, melyet a mi Bartókunk és Kodályunk fedezett fel újfent a világ számára. Nagy László tolmácsolása közel hozza nekünk a délszláv forrásokat. És itt óhatatlanul eszünkbe jut, hogy e szomszédbeli tiszta források felfedezése terén messze'megelőztünk mindenkit. Feltűnt egy magyar fordításban megjelent délszláv népköltészeti gyűjtemény, mely érvényes volt az egész 19. században. Evangélikus pap készítette ugyancsak számottevő, komoly művészettel: Székács József, s 1836-ban jelent meg Szerb népdalok és hősregék címmel. Székács ifjúkorában nevelő volt a szerb Nikolics- családnál Karlócán. Megtanult szerbül, s Vük Karadzsics híres délszláv népdal-gyűjteménye alapján magyarra fordította a legszebb szerb népi énekeket és balladákat. Mintaszerű és nagyhatású költői fordítások voltak ezek, felkavarták a magyar irodalmi életet, amelyben a „szerbus manir" különben is már ismert és megbecsült versforma volt. Székács fordításainak második kiadása elé Gyulai Pál írt előszót, a megbecsülés legnagyobb jeleként. Szép a Babérfák minden friss strófája, de nem szép, hogy Székács József úttörő gyűjteményét Nagy László kötete sem az utószóban, sem a jegyzetekben nem is említi. Székács műve egy. századon át élő lírai szó és tartós szerb—magyar kézfogás volt. Ilyesmiről, ilyen jelentős hagyományról, nem szabad ma sem megfeledkezni. Hisz éppen ilyesmi a legfontosabb. Nem ma kezdtük egymás hangját átönteni. VÉRES PÁLNÉ nevét övezik most újra a virágok. Százéves egy budapesti gimnázium, a Veres Pálné iskolája, mely változatlanul az alapító asszony nevét viseli. Ez közismert, de a százéves évforduló arra nógat, hogy elmondjuk itt is a közismertet. Veres Pálné Beniczky Hermin 1869 egyik októberi vasárnapján, Va- chott Sándor író özvegyének lakásán, a mai Múzeum-kőrúton, intézetet nyitott meg — a magyar oktatás történetében először — lányok rendszeres képzésére. Tizennégy lány és kilenc tanár találkozott az első iskolaévben a különös új iskolában, s Gyulai Pál lett az igazgató. S Veres Pálné internátust is alapított a vidéki lányok számára, s tandíjmentességet biztosított a szegényeknek. Ebből lett az első magyar leánygimnázium. Ez az intézet dajkálta a magyar nők egyenjogúságát nevelésben és oktatásban, vagyis az értelmiségi pályák megszerzésére. Forradalmi cselekedet volt, történelmi lépés, melynek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Eötvös József, a nagy miniszter felismerte Veres Pálné gondolatának nagyságát, és támogatta az új pesti iskolát. Ezernyi ezer lány fejezte be középiskolai tanulmányait ebben az iskolában, amely nem véletlenül a legkiválóbb tanári karral dicsekedhetett mindig. Az évforduló alkalmából most megkoszorúzták Veres Pálné pesti szobrát, s a pesti utca sarkán elhelyezett emléktábláját. Az élő régi diákok összegyűltek a mai intézetben, ahol leleplezték Veres Pálné emléktábláját. Erre a táblára Veresné következő mondatát vésték: „A tudományos képzettség a szellemi látókört kibővíti, gondolatgazdagságot nyújt, előítéletektől, hiábavalóságoktól megszabadít, magas emberi méltóságra emel.” Ha esetleg valaki nem tudná, megemlítjük. hogy Veres Pálné evangélikus volt, nógrádi, s Mikszáth Kálmánnak kedves ba- rátnéja. Mély lélegzetvétellel gondolhatunk erre az elmerengő, régi, szép és okos asszonyra. Szalatna! Rezsit
