Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-10-26 / 43. szám

Az életet formáló hit Jónás 3,1—10 Az élet megszokott menetének megtorpanása, a ninivei „or­szágos” gyász mozgatórugója a hit, vagyis a nem látott dolgok­ról való meggyőződés —, ahogy a Zsidókhoz írt levél szerzője írja. Ez a következetesen és szabályszerűen végigharcolt hit pe­dig még Isten elhatározását is megváltoztatja. A város elkerüli a katasztrófát. A sorsformáló hitnek kifejező példázata ez a részlel a Jónás próféta történetének mesteri tollal megírt el­beszéléséből. A SORSFORMÁLÖ HIT KOMOLYAN VESZI Isten szavát akkor is, amikor azt semmi külső jel sem támasztja alá. Ninive felett még derült az ég, megszokott medrében zajlik a nagyvá- város jövője. Isten üzenete feltárja azt a törvényszerű összefüg- város jövője. Isten üzenete feltárja azt törvényszerű összefüg­gést a bűn és pusztulás között, amelynek Berzsenyi Dániel a „Magyarokhoz” című versében így ad hangot: „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma le­dűl, s rabigába görnyed.” A niniveiek hisznek az igének, fel­ismerik, hogy letértek a szeretet isteni rendjének útjáról, s rá­ébrednek arra, hogy az önzésben és embertelenségben belsőleg széthullt társadalom számára nem üres fenyegetés a pusztulás ígérete. A szeretetlenség, közöny és felelőtlenség felett ma is érvényes Isten ítélete, s ma is szükségünk van a hit döbbeneté­re, mielőtt learatnánk azt, amit vetettünk. CSAK AZ A HIT VÁLHAT sorsunkat megváltoztató erővé, amely őszinte bűnbánathoz vezet. Mentegetődzés és vádaskodás helyett a bűneik miatti gyász tölti be őket, és őszintén elítélik eddigi életútjukat. Csak a bűn miatti bánat szülhet igazi meg­újulást. Ha csak a bűn következményeitől való rettegés tölt be bennünket, még nem igazi a megtérés. Luther éppen azért emelte fel szavát a 95. tételben a bűnbocsátó cédulák árusítása és vásárlása ellen, mert mögötte csak a büntetés miatti ret­tegést, és nem a bűntől való szabadulás vágyát látta. Az igazi hit a bűn megtagadásában és az ítélet vállalásában nyilatkozik meg. Fonákjára fordult az a kegyesség, amely Isten jóindulatát akarja biztosítani, s ugyanakkor nem változtat élete folyásán. Az egyházi élet gyakorlása önmagában még nem óv meg senkit Isten ítéletétől, csak a múlttal való becsületes leszámolás. Ma, amikor Isten annyi mulasztásunkra mutat rá, az igének ezt az intését különösen is meg kell szívlelnünk. A SORSFORMÁLÖ HITBEN felébred a reménység, hogy Is­ten még megváltoztathatja elhatározását. A „hátha” szócska az igazi hit alázatát fejezi ki. A niniveiek jogosnak tartják a pusz­tulást, de szívük mélyén mégis reménykednek Isten kegyelmes szeretetében. Ez az egyetlen, ami jnég segíthet rajtuk. Isten elé nem is lehet másképp állni. „Nem vagyok méltó, hogy gyerme­kednek neveztessem”, mondja a tékozló fiú apjának. Csak akkor lesz számunkra Isten szeretetének Jézus Krisztusban történt megnyilatkozása csodává, ha felismerjük azt a tényt, hogy egy­általán nincs jogunk hozzá. A hitnek nem mindig a magabiz­tosság a jellemzője, hanem éppen a kételkedés. Nem az Isten szeretetében való kételkedés, hanem abban, hogy az feltétlenül kijár nekünk. EZ A BIZALOM megállíthatja Isten büntető karját. Ez a bi­zalom pedig a hitnek szabályszerűen vívott harcában születik meg. Ebben a szabályszerűen 'vivőtt harcban nem a mi akara­tunkat akarjuk Istenre kényszeríteni, hanem éppen fordítva: azért küzdünk, hogy Isten akarata érvényesüljön életünkben. Cserháti Sándor Budapesti BékeíalálBozó 1969. szeptember 27. A finn-magyar kapcsolatok történetéből 2. Irodalmi kapcsolataink faultja Ezzel a címmel készült dí­szes, képes meghívó gyűjtött össze a Vasas Székház kultúr­termébe négyszáz küldöttet szeptember 27-én. A legkülön­bözőbb állású, foglalkozású, vallású, világnézetű nők és férfiak ültünk le a vietnami kérdésről, Európa biztonságá­ról, a békés egymás mellett ttfés politikájáról, a közel-ke- -----------------------—....----­le li kérdésről és a budapesti békemozgalom jelenlegi szaka­száról beszélgetni. Sok lelkész vett részt ezen a békegyűlésen. Evangélikusok ketten voltunk: Karner. Ágos­ton és Fülöp Dezső. A konferenciáról úgy men­tünk el, hogy méginkább szív­ügyünkké lett a béke. Fülöp Dezső I A tudományos kutatás terén elért eredmények vázlatos is­mertetése után azokról a ma­gyar írókról, költőkről és mű­fordítókról szeretnénk most megemlékezni, akik főleg a szépirodalom képviselőiként hoztak létre eltéphetetlen kö­teléket Finnország és Magyar- ország között. Finn barátaink bizonyára részletes adatoldal szolgálhat­nának azokról a finn írókról, akik Jókai. Mikszáth és Gár­donyi első finn fordítójától, Niilo Vainio evangélikus espe­restől kezdve — aki századunk elején az egyházi kapcsolatok első ápolója is volt — Arany és Petőfi avatott tolmácsoló- jáig, Otto Manninen-ig a ma­gyar irodalmat népszerűsítet­ték Északon. Mi azonban most a finn iro­dalmat szeretnénk nyomon kí­sérni Magyarországon. Kazinczy Ferenc unokaöccse, Kazinczy Gábor (tl8C4) volt az első, aki a finn szépirodal­mat magyar nyelven megszó­laltatta. 1856-ban, Pesten ki­adott kis füzetkéjének „Finn népmesék” volt a címe. Tizen­öt évvel később jelent meg ná­lunk Elias Lönnrot ősi népéne­kekből szerkesztett híres Kale­valája Barna Ferdinánd fordí­tásában. Legavatottabb tolmá- csolója azonban Vikár Béla volt (+1945), akinek Kalevala­fordítását Kosztolányi Arany Hamlet-fordításához hasonlí­totta. A lírai verseket és balladá­kat tartalmazó Kanteletar-t 1902-ben tette közzé először magyarul Bán Aladár (+19G0), aki az észtek nemzeti eposzát, a Kclevipocg-et is lefordította és több finn antológiát s iro­dalomtörténetet is adott ki ma­gyarul. A már említett népköltészeti művek mellett a magyar olva­sóközönség először Győry Vil­mos lelkészünk (fi 885) négy Runeberg-versét ismerte meg a finn irodalomból, mégpedig Szinnyei József fiatalkori gyűj­teményes írásában 1882-ben: „Az ezer tó országa, Finnor­szág” című műben. Ugyanebben az évben Július Krohn (Suonio) prózai költe­ménye: „A hold regéi” volt az első hazánkban megjelent ön­álló finn munka, Vikár Béla fordításában. Még ugyancsak a múlt szá­zadban vált ismertté nálunk Juhani Aho (+1921) neve. Az ő munkája az első finnről ma­gyarra fordított regény: a há­rom kiadást is megért „Tiszte- letesné asszony”. Ennek fordí­tója a piarista szerzetesből evangélikus főgimnáziumi ta­nárrá lett olasz származású Popini Albert volt (1T930). Századunkban a finn iroda­lom legkiválóbb képviselőit Kivi, Järventaus, Linnankoski, Sillanpää és Waitari személyé­ben ismerte meg magyar né­pünk. Méltó, hogy legalább vázlatosan mi is megismerked­jünk velük. Aleksis Kivi (+1872) világhí­rű műve, a „Hét testvér” dialó­gusban írt, líraisággal és ro­mantikával átszőtt paraszttár­gyú regény, nálunk 1955-ben jelent meg Rácz István fordí­tásában. — Arvi Järventaus (+1939) író és lelkész volt egy- személyben. Magyar tárgyú tör­téneti regényeket is írt a hon­foglalásról, a törökvilág küz­delmeiről és a Rákóczi-szabad- ságharcról, de ezek magyarul még eddig nem jelentek meg. Kodolányi János, Móricz Virág és Lakó György azonban több híres regényét közkincsünkké tette (Kis falu a világ végén, Kereszt és varázsdob, A meny- nyei mester). Johannes Linnankoski (erede­ti nevén Vihtori Peltonen, +1913) a finnek egyik legismer­tebb írója külföldön, ö a finn nemzeti romantika legerőtelje­sebb képviselője. A „Dal a tűz­piros virágról” olyan remekmű, amelyet N. Sebestyén Irén is, majd Ambrózy Ágoston is le­fordított, több más kisebb re­gényével együtt. Nagy elragadtatással fogadta a magyar olvasóközönség Frans Emil Sillanpää (+1944) Nobel- díjas regényét, a Silja-t, ugyan­csak Sebestyén Irén fordításá­ban. A finn nemzeti irodalom e vezető egyéniségének a műve egy falusi cselédlány megrá- zóan tiszta, tragikus szerelmi története, s mint film is világ­sikert aratott. Silja alakja oly népszerű lett nálunk, hogy még verseket is írtak hozzá. A re­gény 6. kiadása 1965-ben jelent meg; sokan ismerik más regé­nyeit is (Napsugaras élet, Egy férfi útja, Jámbor szegénység). — Még a háború előtt lett is­mertté nálunk Mika Waitari (sz. 1908), aki főleg a finn vá­rosi polgárság életét ábrázolja PAPNÖTLENSÉG? Az utolsp bat hónap alatt 7137 római katolikus pap kért engedélyt a Vatikántól, hogy házasságot köthessen. Megjelent a KERESZTYÉN ÉNEKESKÖNYV új, nagyalakú kiadása. Ara: 40,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon hagy erővel. Regényeit (Az a as­szony és az idegen, Cselszövők, Antero nem tér vissza (Beke Margit, Langtet Éva és Sebes­tyén Irén, a már meg is íilme- sített „Szinuhe”-t pedig Gom­bár Endre fordításában ismer­hettük meg. E kimagasló irodalmi alkotá­sok mellett sok más jelentős irodalmi kincset kaptunk a finn testvérnéptől. Csak az utolsó két évtizedből is több tu­cat könyvet sorolhatnánk fel. Egyházi szépirodalmunkat is meggazdagították Podmanicz- ky Pál, Koren Emil és mások finn fordításai és útleírásai. A finn költészet termékei kö­zött tallózva első helyen kell megemlítenünk Képes Géza József Attila-díjas költőnket, akinek korábbi gyűjteményes munkái után egy gondosan vá­logatott finn antológiája is rendelkezésünkre áll (Finn versek és dalok, 1959). Benne átfogó képet kaphatunk a finn költészet terméséről annak kezdetétől napjainkig. Jó tud­nunk, hogy Kovács Sándor egykori püspökünk és profesz- szorunk is szerkesztett egykor egy „Finn csillagok” című ver­seskötetet (1939), s hogy a finn mesevilág szép népmesegyűjte­ménye is nemrég (1960) jelent meg a magyar könyvespolcon. Rámutathatnánk még több olyan útleírásra és riportra, amely a rokonnép meleg ven­dégszeretete alapján született meg. Hunfalvy Pál és Szinnyei József múlt századi élményei óta számos ilyen munka is gazdagította irodalmunkat, fő­ként Kodolányi, Weress Jolán, Sebes Tibor és Móricz Virág tolmácsolásában. Sok mindenről kellene és le­hetne még szólni, hiszen az irodalomban a finn nép iránt érzett vérrokoni és hittestvéri szeretetünk sok-sok rezdülése csapódik le. Szólhatnánk a finn—magyar szótárakról,f megemlíthetnénk a Finnugor, Finn—Magyar és Magyar— Finn Társaságot, a berlini Finnugor Intézetet, három finn és három magyar egyetem lek­torátusait, a finn függetlenség tavaly Helsinkiben megrende­zett 50. jubileumát és a jövőre Moszkvába tervezett III. Nem­zetközi Finnugor Kongresszust. Most azonban csak annak a reménységünknek adunk kife­jezést, hogy a más társadalmi rendszerben élő, de a nép fel- emelkedéséért küzdő és reális politikai szempontokat megva­lósító Finnországgal a jövőben tovább fognak bővülni irodal­mi és kulturális kapcsolataink. ár. Fabiny Tiber ÚTI MOZAIK A Gera hídján A Gera hídján állok. Erre járt, mint víg diák és erre, mint barát Megyek nyomában a vén hídon át, és hallgatom a századok dalát A kolostorban Ülök az erfurti kolostor kerengőj ének boltíve alatt Zsolozsmák zengnek régletűnt napákból... Márton barát! Itt jártál! Láttalaki Luther-cella Hát itt vívódtál bűnnel, kegyelemmel! Itt ölelt át a hideg cella-csend! Itt talált imádságban minden reggel... s itt láttad meg, a váltság mit jelent! Wartburg, Luther-szoba Ablaka végtelen erdőkre nézett Nem látott, csak hegyeket, völgyeket De amint írta az őrölt igéket, messzebb látott: Krisztusira nézhetett. Turmezei Erzsébet Kíélesedett ellentétek között gyakran a kö­zépút járható egyedül. Ezért beszélnek az „arany középút”-ról ilyenkor. Van azonban idő, amikor a középút keresése gyávaság, áru­lás és zsákutcába vezet. Ilyenkor kikerülhetetlen a döntés. Aki nem tud dönteni, nem meri elköte­lezni magát, az is dönt — mégpedig rosz- szul. A hitleri^ embertelenséggel szemben nem adatott például az emberiségnek középút. Már 1938-ban, a müncheni tárgyalások ide­jén nyilvánvalóvá vált, hogy a középút jár­hatatlan, mert nincs. Luther fellépése és nyomában a reformáció kibontakozása is olyan időben történt, amikor császárnak, pá­pának, nemesnek, parasztnak, hercegnek és városi polgárnak döntenie kellett. Ebben a korban élt — és megpróbálta kikerülni a dön­tést — a „humanisták királya”, Rotterdami Erasmus, akit nem egészen alaptalanul, még­is egyoldalú torzítással nevezett a „reneszánsz Voltaire”-ének Babits Mihály „Az európai iro­dalom története” c. könyvében. Erasmus éles nyelvével és kihegyezett tollával támadta a középkori egyház sok visszaélését. „A balgaság dicsére­te” c. magyarul is megjelent könyvében nem­csak a szerzeteseket, papokat, bíborosokat, teológusokat pellengérezi ki, hanem a pápá­kat is, „akik hagyják, hogy Krisztus néma feledésbe merüljön, akik az egyházat mocs­kos pénzkerítő törvényekkel megkötözik, kö­telező törvénymagyarázatokkal meggyalázzák és pestises életükkel meggyilkolják.” Voltalretől eltérően Erasmus mégis „vallásos kedélyű” ember. Ezt marxista irodalomtörténészek is megállapít­ják, mint pl. Kardos Tibor „A balgaság di- cséreté”-hez irt tanulmányában. Erasmus val­lásos lelkűidéről tanúskodik az igaz keresz­tyén ségről alkotott nézete: „Nem az a keresz­tyén, akit megkereszteltek, szentelt olajjal megkentek, aki eljár a templomba. Sokkal in­ERASMUS A kább az, aki szive mélyén ragadta meg Krisz­tust és erről igazi jótettekkel nyújt tanúsá­got.” (A keresztyén uralkodó kézikönyve — 1516.) Nagyra értékeli a Bibliát. Nagy érde­me, hogy 1916-ban kiadta nyomtatásban az Újszövetséget eredeti görög szövegével. Ezt a szöveget használta Luther is, amikor német nyelvre fordította a Szentírást. A mi Szilvesz­ter Jánosunk is Erasmus szövege alapján ké­szítette el az első magyar Újszövetséget. Ezt írja előszavában Erasmus: „Egyáltalán nem osztom azok véleményét, akik nem tartják kí­vánatosnak, hogy a világiak is saját nemzeti nyelvükön olvassák a Szentírást.” Küzd a tü­relmetlenség ellen. A mainzi érseknek írja Lutherről: „A keresztyén érzület azt követeli, hogy Luther javát keressük, védelmezzük a rosszindulat ellen, ha ártatlan. Ha meg téved, szívesebben látnám őt a helyes úton, mint hol­tan, elvégre így mutatott példát Jézus.” A lel­kiismereti szabadság mellett kardoskodik a spanyol szerzetesekkel folytatott vitájában: „Gondoljátok meg jól, nem válnék inkább be­csületére a keresztyén egyháznak, ha tűrné az eretnekeket, mint hogy kiirtja őket.” Az erasmusi „vallásos kedély” azonban nem elegendő ahhoz, hogy a refor­máció mellett döntsön. „A szabad akaratról" írott művében megtámadja Luthert és elha­tárolja tőle magát. Kijelenti: „A katolikus egyháztól sose pártoltam el. Elviselem egy­házamat, míg jobbat nem találok. Igaz, neki is el kell viselnie engemet, míg magam jobbá nem leszek. Nem boldogtalan ember az, aki két különböző veszedelem között kitart a kö­zé p ú t o n.” Középúton járva nem tudta a pápaság megtisztulását elősegí­teni, de a reformáció előrehaladását se meg­akadályozni. Azért kivánt reformokat, hogy elkerülhesse a reformációt. Példáján iemérhe­KÖZÉPÚTON tő: mi a különbség a reform és a reformáció, a reformer és a reformátor között. Mi tartotta vissza Erasmust a bátor dön­téstől? Humanizmusa korlátozta vallásossá­gát, vagy vallása humanizmusát? Kölcsönö­sen korlátozta egyik a másikat. Mindegyik­nek volt gyengéje. Sok értéke mellett fogyatékos az erasmusi humanizmus mert tartózkodik minden elkötelezettségtől és az ezzel járó kényelmetlenségektől. Hiúsága, pénz- és kényelemszeretete gazdag mecéná­sainak lekötelezettjévé teszik. Fél kegyük el­vesztésétől. Hutteni Ulrichot az egekig ma­gasztalja a középkori társadalom visszásságait kicsúfoló verseiért. De amikor csatát veszt­ve, betegen, lerongyolódva menekül hozzá, bezárja előtte bázeli palotája ajtaját, maga elé se engedi. Zwingli, a zürichi reformátor karolja fel. Luthert is csak addig pártfogol­ja, amíg ez nem járt kockázattal. Az erasmusi szabadság a felelős döntések elől kitérő em­ber szabadsága. Találóan írja „A szolga aka­ratról” c. válasziratában Erasmusnak Luther: „Magad írod, hogy nem akarsz elkötelező ki­jelentést tenni, hanem csak hozzájárulsz va­lamivel ügyünkhöz.” „Szívből kívánom, elé­gedj meg adományaiddal és foglalkozz a tu­dománnyal meg a nyelvészettel, szorgalmazd és gyarapítsd azokat, amint eddig is haszno­san és dicséretesen tetted. A mi ügyünkhöz azonban még nem nőttél fel. Isten eddig még nem adta meg néked.” Letagadhatatlan Erasmus reformokra vágyó, érzelmileg telített, gyakorlatiasságra törekvő vallásossága. De az erasmusi vallásosság is fogyatékos sőt sekélyes. Krisztusban filozófust lát, aki töretlenül folytatja Plátó és a többi antik fi­lozófus munkáját. „Ez a filozófia inkább élet, mint elmélet — jobban lelkesültség, mint tu­dás. Mi egyéb Krisztus filozófiája — ö maga nevezi újjászületésnek •=-*, mint természetes jó hajlamaink felélesztése?” fgy nyilatkozik Újszövetség-fordításának bevezetésében. Eras­mus nagy érdeme, hogy megmutatta az utat a forráshoz, a Szentírás eredeti szövegéhez. Maga azonban nem merített sokat a forrás­ból. A szövegkritika, a Biblia történelmi elem­zése fontos szerepet játszik az egyházban, de belőle megújulás, reformáció önmagától nem támad. Erasmus vallásosságának kiinduló­pontja, forrása tulajdonképpen nem a Szent­írás, hanem az ember vallásos tudata. Isten Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatása mel­lett értetlenül megy el. Az erasmusi vallásos­ság nem ismeri a hit döntését. A későbbi el- polgáriasodott protestantizmus és liberális teológiájának gyökerei hozzá érnek el. Október 28-án ünnepli Erasmus szülővárosa, Rotterdam, hí­res fiának ötszázadik születésnapját. A meg­emlékezés tulajdonképpen már öt éve tart, mert máig tisztázatlan, hogy 1464—1469 kö­zött melyik év őszén született. — A magyar- országi Actio Catholica folyóirata, a Vigilia, megemlékezik augusztusi számában az évfor­dulóról. „Erasmus-interjú” címen ügyesen vá­logatott és csoportosított idézetekkel mutatja ki, mennyire időszerű Erasmus reformkeresz- tyénsége a mai katolicizmusban. Hivatkozik egy belgiumi nemzetközi eszmecserén elhang­zott előadásra. Az előadó szerint: „a II. Va­ticanum elindítója XXIII. János pápa mel­lett Erasmus, kit korunk jobban ért minden elóző kornál. A zsinat klímája is annyira erasmusi, hogy helyenként az ő szavát vél­jük hallani. Hogy szólhatott volna Rómában 1961—1964. között a legtalálóbb fohász? — kérdezi, s a felelet: Sancte Erasme óra pro nobís.” (Szent Erasmus imádkozzál érettünk!) Ha a II- Vatikáni Zsinat klímája valóban erasmusi és Róma egyházában nem futná többre a fent említett imádságnál, az igaz megújhodás reményei sem lehetnek nagyob­bak, mint amit Erasmus nyújtott annak ide­jén a maga középútjáról. Erasmus szellemé­ben csak egy újabb tridenti zsinathoz, vagy az elpolgáriasodott, liberális protestantizmus zsákutcájába lehet eljutni ®e*eesáy L&sié

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom