Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-02-02 / 5. szám
készpénzzel bérmentesítve bp. n. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXXIV. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 1969. február 2. Ara: Z,— Forint Egyházunk 1919-ben Utószó egy cikksorozathoz A Szent ír ás ma Egyházunk és minden egyház vallásszabadságot élvezett a proletárdiktatúra alatt. Természetesen az egyház és állam szétválasztásának következményeként új helyzet alakult ki az előzőkhöz képest, de ez nem érintette egyházunk legfőbb funkcióját, az igeszolgálatot. Még a legfelsőbb egyházvezetés is úgy igyekszik az egyház és állam szétválasztásának következményeit hátráltatni, hogy közben az egyházalkotmány demokratikus felépítettségével mutatja ki egyházunk készséges beilleszkedését az új rendbe. „Egyetemes egyházunk vezetői a jogügyi bizottságban jöttek össze a múlt héten Budapesten, s tanácskoztak azon teendőkről, amelyek szükségesek a magyarországi új politikai alakulat alkalmából. Ami az egyház belső életét illeti, a bizottság megállapítja, hogy alkotmányunkban nem tart semmiféle •reformot szükségesnek, mert az, akár csak a mai kormányzó elvek, a nép akaratán és önrendelkezési jogán alapszik. A tanácsrendszer az egyházközségi közigazgatásban szintén be van vezetve. Csupán annak a közigazgatási felsőbb fórumokon is ki kell épülnie, akkor teljesen bele tudunk illeszkedni egyházi életünkkel az új világrendbe.” Ez persze csak a szavakkal való játék volt. Attól, hogy egyházalkotmányunkat a tanácsrendszerrel hasonlították össze, *még nem változott meg az egyházkormányzat iránya. A főúri egyházvezetés minden szereplője változatlanul megmaradt tisztségében. De az alkalmazkodási törekvés világosan mutatja a proletárdiktatúra tömegerejét. 'Egyházunk egyetemes felügyelője és kerületi elnökségei memorandumot nyújtottak át a Tanácsköztársaság kormányának. Ebben a fenti szellemben bizonyítják egyházunk alkalmazkodó képességét: „A mi ev. egyházunk szervezete keletkezése óta a tanácsrendszerre van felépítve. Ez a viszony az új társadalmi rendhez való alkalmazkodásunkat különben is igen megkönnyíti”. A jóindulat megnyerésének szándéka után következtek azok a kérdések, amelyek az egyház anyagi helyzetének régi körülményeit akarták fenntartani, ha csak ideiglenesen is. Ilyen kérés volt a kötelező egyházi adózás fenntartása, az egyházi vagyon meghagyása, az államsegélyek további folyósítása. A memorandumot négytagú küldöttség adta át a kormánynak. Dr. Raffay Sándor püspök az átadáskor hangsúlyozta, hogy a „protestáns egyházak voltak Magyarországon az egyetlen harcosai az emberi jogoknak, védelmezői a polgári társadalmi szabadságnak és előkészítői mindazon társadalmi irányzatnak, amelyen most a Tanácsköztársaság felépült”. Ennek mlapján kért támogatást a lelkészek számára. Fáber Oszkár vallásügyi politikai megbízott rendelete nyomán 1919. július 1-től megszűnt a lelkészi állami segélyezés, a vallástanárok pedig illetményeiket augusztus végéig kapták meg, ezenkívül végkielégítés címén 1000 koronát kaptak a esaládtalan, 2000 koronát pedig a családos lelkészek. Minden istentiszteleti vagy gyülekezeti célt szolgáló ingatlan, a parókiát, gyülekezeti termet is beleértve, megmaradt az egyházak birtokában. A gyülekezetek teljesen szabadon választhatták tisztségviselőiket, illetményeiket a hívek saját maguk állapították meg, az egyházak a legteljesebb autonómiával rendezkedhettek be. Az egyház és állam szétválasztása teljes következetességgel valósult meg. Az állam szociális gondoskodása kiterjédt a lelkészekre is, a nyugdíjas papokról az állam gondoskodott, a családos lelkészek gyermekeinek neveltetéséhez hozzájárult, a hivatásukból megélni képtelen lelkészekről, mint munkanélküliekről gondoskodott. Az egyházak gyűjtés, önmegadóztatás, adományok által teljes szabadsággal gondoskodhattak bevételeikről. Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos 1919. április 17- én a vallás szabad gyakorlásáról kiadott rendeletében utalt azokra a rémhírekre és rágalmakra, amelyekkel a reakció meg akarta zavarni a szocialista átlakulást. Azt suttogták, hogy a templomokból mozikat csinálnak, megszűntetik a vallást, „kommunizálják” a nőket, stb. Hogy az ellenforradalmárok ne tudják a munkások, katonák és parasztok uralma ellen izgatni a még kellően fel nem világosított tömegeket, a népbiztos a helyi tanácsok kötelességévé tette, hogy a húsvét vasárnapján és a rá következő két vasárnapon a papok hirdessék ki a szószékről és magyarázzák meg a népnek, hogy 1. A Tanácsköztársaság mindenki számára teljes vallásszabadságot biztosít; 2. A papokat vallásos ténykedésükben, vallásos szertartásaik elvégzésében senki sem zavarhatja; 3. A templomok és vallásos célokat szolgáló épületek kizárólag vallásos célt szolgálnak; 4. Nem változik a házasság és a családi élet eddigi rendje; 5 Mindazok, akik ezeknek ellenkezőjét hirdetik, a forradalmi rend ellenségei, ehhez mért elbánást kapnak. Fáber Oszkár, a közoktatásügyi népbiztos vallásügyi politikai megbízottja, éberen vigyázott arra is, hogy a helyi direktóriumok mindenütt betartsák a rendeleteket, s ahol előfordult. hogy valahol akadályozták az egyházi életet, nyomban intézkedett a visszásságok megszüntetéséről. D. Dr. Ottlyk Ernő HEIMER VIRKKUNEN a magyar lelkészek körében is ismert finn lelkész 69 éves korában váratlanul elhunyt. Helsinki egyik legkedveltebb templomának, az „öreg-templomnak” volt a lelkésze. Példakép volt a lelkiismeretes gyülekezeti munkában. A nagyváros elérhetetlen gyülekezetében is meg tudta valósítani a híveit gondjaikban és örömeikben is ismerő lelkipásztor típusát Számos gyülekezeti munkaág kezdeményezője volt, a cigánymissziótól az egyházi sajtóig. A ma 150 000 példányban megjelenő „Kirkko ja kau- punki” (Egyház és város) c. lap alapítója és 14 éven át fő- szerkesztője volt Rokonszen- vének irántunk számos esetben adta tanújelét, nyitotta meg előttünk szószékét s a gyülekezeti alkalmakat Emlékét szeretettel őrizzük. A Szentírás ma — sokkal in- kább, mint ezelőtt bármikor — vitatémává lett. Sokszor ilyen vonatkozásban: csupán az emberi szellem nagy alkotása-e ez a könyv, a múlt történelem- és erkölcsformáló hatalma; vagy sokkal több ennél, Isten újjáteremtő igéje ma is számunkra? Keresztyének között ez így nem is lehet kérdés. A „Biblia problémája” azonban a mai egyházak és a mai keresztyének előtt egészen más vonatkozásban kerül elő. Abban, hogy miképpen értjük ma helyesen az egyház szent könyvét; hogyan találjuk meg benne Isten szavát, az ige aktuális üzenetét. A Szentírás mélyebb és teljesebb megértésének a vágya — éppen az említett, vitás kérdések miatt is — erősen megnőtt ma a hívek között. Ez a mélyebb, igazabb megértés viszont elkerülhetetlenné teszi, hogy komolyan szembenézzünk a modern bibliakutatás és teológiai tudomány által itt felvetett kérdésekkel. Nem arról van tehát szó, hogy „változatlanul a Szentírás-e keresztyén hitünk és életünk alapja”. Keresztyének közt ilyen kérdés fel sem merülhet. Hanem az a „Biblia-vita” lényege a mai teológiában: hogyan van együtt a kétezer éves Szentírásban relatív értékű, mert a történeti múlthoz tartozó, emberi szó és a feltétlen, ma is érvényes, isteni ige? Még élesebb formában: a Biblia csodái, elsősorban Jézus csodái hozzátartoznak-e Isten kinyilatkoztatásához, vagy csupán ennek történeti keretei, puszta „mitologikus elemek” a Bibliában? Ezeknek a vitáknak a hullámverése — ha nem is olyan erősen, mint más egyházakban — hozzánk is elért, lapunk hasábjain jelentkezett. Mivel pedig nem egyszerű és könnyen elintézhető kérdésről van szó, ezért született meg egy, hónapokon át közölt, hosszabb cikksorozat lapunkban. „A Szentírás ma” címmel. írói arra törekedtek, hogy szélesebb összefüggéseiben láttassák meg a modern Biblia-kutatás és a mai Szentírás-szemlélet legfontosabb eredményeit TT tószóként a sorozathoz, kí- séreljük meg most összefoglalni a legfontosabbakat. De mivel az ilyen összegezés csak töredékes maradhat, szeretnénk bátorítani az érdeklődőket arra, hogy most már együtt, ösz- szefüggésükben is tanulmányozzák sorozatunk cikkeit. Elsőnek azt emeltük ki — a modern bibliakutatásnak is ez a kiindulópontja — hogy a Szentírás történeti irat: magán viseli keletkezési korának és régi íróinak jellegzetes vonásait. A történeti kutatás ezért jogosan nyúl a Bibliához, kutatja keletkezési körülményeit, a bibliai írók életét és a bibliai eseményekre vonatkozó történeti adatokat. Eredményeit hálásan fogadjuk és felhasználjuk a Biblia mélyebb megismerésében. A bibliai történelmet és az ehhez kapcsolódó „bibliai üzenetet” azonban két dolog különbözteti meg más, régi iratoktól. Egyrészt az, hogy a bibliai történelem „Isten történelme”: Isten találkozását írja le az embervilággal, az Ószövetség eseményeiben és Jézus Krisztusban. Ezért egyes pontokon át is töri a megszokott történeti kereteket. Másrészt az, hogy a bibliai iratok beszámolói és „üzenete” inspirált, hivő emberektől származnak, és ugyanezen a hiten keresztül lesznek érthetővé, elfogadhatóvá. Láttuk a további cikkek során, hogyan világosodott meg a Szentírásnak ez a sajátos kettőssége — emberi-történeti valósága és isteni-kinyilatkozta- tási jellege — az egyház története folyamán Luther teológiájában és hitvallási iratainkban; hogyan határozza meg ez a Szentírásra vonatkozó mai teológiai kutatómunkát, és hogyan jelentkezik a bibliakutatás két legismertebb irányzaté. ban, az ödvösségtörténeli és az egzisztenciális Biblia-értelmezésben. p ikksorozatunk végén hadd vonjunk le néhány fontos tanulságot is az elmondottakból. A Szentírás körüli vita sarkpontja ma is változatlanul ez a kérdés: kinek tartjuk Jézust? Az emberiség fája csodás hajtásának? Vagy Isten szentsége és szeretete megtestesülésének, akin ezért nem győzhetett a halál, és ezért lehet feje, élő és éltető Ura a benne hívőknek? Ha elvetjük Jézus isteni igényét, ezzel eldőlt a Szentírás- vita is. De ha elfogadjuk őt az egyetlennek és összehasonlít- hatatlannak, Isten Fiának, csak akkor nyílik meg az út a Biblia egyedülálló eseményeinek és üzenetének hívő megértésére. Igen kérdéses dolog — ez a további, lényeges tanulság —, hogy a bibliai történetek racionalizálásával, tehát észszerű „megmagyarázásával”, vagy „egzisztenciális átértelmezésével”, tehát kizárólag a személyes, lelki síkba vetítésével, megkönnyíthetnénk a modem embernek, hogy hinni tudjon Krisztusban. Mert a legfőbb bibliai csoda Isten valósága, nem pedig a beteggyógyítások vagy a feltámadás eseménye. Ha az utóbbiakat ki is kerülhetnénk, ezzel még egyáltalán nem kerültük ki a teremtő és megváltó Isten valóságának legfőbb csodáját, a hit legnagyobb titkát. Végül: a „biblikus keresz- tyénség” ma helyes értelemben azt jelenti, hogy együtt valljuk a Szentírás történetiségét és kinyilatkoztatás voltát. A tudományos-történeti kutatást a Bibliára nézve szükségesnek tartjuk és objektív eredményeit elfogadjuk, mert a történeti igazság kötelez. Ugyanígy valljuk azonban a hit szükséges voltát is a Szentírásban foglalt, kinyilatkoztatási eseményekkel és a hozzájuk kapcsolódó ..bibliai üzenettel” ösz- szefüggésben. Csak ez a kettő együtt nyit ma utat előttünk a Szentírás mélyebb, igazabb megértésére és elfogadására. Dr. Nagy Gyula £ héten.,. Hetvened vasárnapja alkalmából ismét érdemesnek látszik néhány szót szótanunk az egyházi esztendő ősi hagyományairól. Az első keresztyén gyülekezetek húsvétra, Krisztus feltámadásának emléknapjára kétnapos böjttel (nagypéntek, nagyszombat) készültek fel, majd a 3. században ezt az ünnepi előkészületet kiterjesztették az egész nagyhétre. A 40 napos böjt szokássá válásának első írásbeli nyomaira a niceai egyetemes zsinat (325) határozataiban bukkanunk, s ettől kezdve — különösen is az aszketikus kegyességi mozgalmak hatására — ez az időszak az egyházi esztendő jelentős elemévé lett. A böjti időszak „hamvazószerdával” kezdődött, de napjaihoz sohasem számították hozzá az „öröm napjait”: a vasárnapokat. A későbbiek folyamán — először a gall hagyományú keresztyénség körében — újabb két, illetve három hetet csatoltak a böjti időszak elé (innen a „böjtelő” elnevezés), amely heteket — visszafelé számítva — az „ötvened”, „hatvanad”, majd „hetvened” vasárnapok vezettek be, jelezve azt, hogy még kb. ennyi nap hiányzik hűsvét ünnepéhez. Reformátoraink a kialakult egyházi szokások közül több, a Szentírásból nem igazolható ünnepi alkalmat (közöttük a hamvazószerdát is) kiiktattak az ünnepnapok sorából, a böjt igaz, helyes megtartásának követelésében pedig visszatértek az Újszövetség tanításához, de — nagyon helyesen nem szakítottak az egyházi esztendő beosztásának ősi hagyományaival, ezzel Is jelezve, hogy nem alapítottak új egyházat, hanem csak megújították azt. IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk a Jézus Krisztusban! Hálát adunk neked, hogy tanítványok lehetünk a hitre és engedelmességre nevelés iskolájában. Köszönjük, hogy annyi kísértés és próbatétel ellenére hívek maradhattunk hozzád. Nevelj bennünket Szcnt- lelkeddel, hogy keresztyén hitünk és reménységünk soha ne tapadjon csupán múlandó dolgokhoz, hanem össze tudjuk kapcsolni életünkben a mát a holnappal, ennek az életnek nagy feladatait üdvösségünk munkálásával. Így dicsérje életünk a te nagy kegye'medet a Jézus Krisztusban abban a világban, amelyet földi otthonunkká avattál. Így munkálja életünk bizonyságtétele a te országodat, hogy magasztalhassunk e földi életben és dicsőítsünk a mennyei hazában. Ámen. AZ EGYHAZAK BÉKEGYÜLÉSE MOSZKVÁBAN A Szovjetunió egyházai ez évben július 1—4-ig Moszkvában békekonferenciát rendeznek, amelyre meghívnak egyházi vezetőket a világ minden tájáról. A békekonferencia megrendezésének kezdeményezője Alexej moszkvai pátriárka, s a gyűlést karácsony előtt határozták el Zagorskban. Az orosz ortodox egyház mellett részt vesznek a szovjetunióbeli római katolikusok, protestánsok,- mohamedánok, buddhisták, zsidók s minden más egyházi szervezet. A konferencia tárgya az egyházaknak a világbéke ügyében való együttmun- kálkodása. (Kotimaa) JUGOSZLÁVIA EVANGÉLIKUSSAGA TÖMÖRÜL Jugoszlávia Szlovák Evangélikus Egyháza (50 000), a Slo- véniai Evangélikus Egyház (24 000) és a Kroáciai, Boszniai s Hercegovinái Evangélikus Egyház (3000) elvileg kimondták, hogy egy új Egyházszövetségben tömörülnek. Az Egyházszövetségnek egy püspöke lesz, de egyébként mindegyik egyház megtartja autonómiáját. A terv kidolgozására bizottságot küldtek ki. HOLLAND PROFESSZOROK BATOR LÉPÉSE Tizennégy holland lelkész, köztük 4 teológiai professzor, nyílt levelet intézett a holland kormányhoz, parlamenthez és a hollandiai egyházakhoz, amelyben felszólítják a holland kormányt, hogy csökkentse Hollandia hozzájárulását a NATO költségvetéséhez és ismerje el az Odera—Neisse-ha- tárt a Német Demokratikus Köztársaság és Lengyelország végleges határaként. Nyugat-Németország, amely napról napra erősebb, és hatalmasabb lesz, igényét az Odera —Neisse-határtól keletre eső területekre máig sem adta fel — mondja a levél Ilyen körülmények között a holland kormány is csak akkor viszonyul helyesen a fejleményekhez — állapítja meg a nyílt levél, ha világosan és egyértelműen támogatja az Odera—Neisse-határ elismerését és — ahogyan azt már egy kormánybizottság is javasolta, támogatja egy állandó összekötő szervnek a felállítását a NATO és a Varsói Szerződés között a béke és biztonság érdekében. A nyílt levél aláírói között találjuk többek között dr. H. Berkhof, dr. Bronkhorst, dr. H. M. M. Fortmann és dr. Schil- lebeeck teológiai professzorokat BEFEJEZŐDÖTT A FINN ZSINAT A finn evangélikus egyház öt hete tartó zsinata befejeződött. A 139 zsinati tag a tárgyalások során mintegy 250 ügyben hozott döntést. Több kérdést továbbmunkálás céljából bizottságoknak adtak ki. A zsinatot ünnepi ülés fejezte be, amelyen Martti Si.nojoki érsek mondott záróbeszédet. Utána az ősi turkui székesegyházba vonultak, ahol Hannes Leino- nen oului püspök prédikált. ÜJ PÜSPÖK FINNORSZÁGBAN A Toivo Laitinen nyugalom- bavonulásával njegüresedett finn tábori püspöki székbe Kekkonen köztársasági elnök Yrjö Massa eddigi tábori esperest nevezte ki. Az új püspök 51 éves, 1954-ben doktorált teológiából.
