Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-08-03 / 31. szám

Elszámolásra

Lk 12, 42—48

A NAPILAPOK gyakran beszároctoak anraL, hagy egy-egy gyár, üzem, válMat, szövetkezet vagy intézmény egyik vagy másik alkalmazottja étien a társadalmi tulajdon megkárosítása miatt eljárást indítanak. Sajnos, nem ritka dolog az, hogy emberek, akikre a társadalom, a közösség tulajdonát képező pénzt vagy értékeket bíztak elszámolásra, azok aizt a maguk céljaira használják fel.

Az ilyen emberek általában az ellenőrzés lazaságéiban, (késedelmességében bízva követik el üzalmeifcet. Színibe minden esetben kis összegek eltulajdonításával kezdik, de a lejtőn nem tudnak megállni.

AZ ELLENŐRZÉS, A SZÁMONKÉRÉS azonban nemcsak Hyen hivatalos formában történik és a megőrzésre kapott értékek gondatlan kezelésének nincsenek mindig törvényes, jogi következményei. Hányán és hányszor herdáljuk él életünket: erőnket, időnket, egészségünket olyanformán, hogy csak magunknak étünk és féltékeny önzéssel vizsgáljuk, hogy ki méltó a saesrebetünfcre és ki nem. Érdekeink finom és hajszál pontos mérlegének egyik serpenyőjébe azt tesszük, amit hajlandók vagyunk adni javainkból; életünkből: időnkből, türelmünkből, megértésünkből, figyetaünik'ből. A másik serpenyőbe pedig a várható éllenértók kerül; viszonzás: köszönet, hála, előny, elismerés, elismertetés, megbecsültetés.

Istien igéje azonban arra tanít, hogy a várható viszonzást méricskélő szerebet és a viszonzásra váró áldozat is hűtlen gazdálkodásnak számít. Hűtlennek azért, mert soha nem adhatunk annyit embertársainknak, mint amennyit kaptunk. Mert mindig több az, amit kaptunk életünk Urától és gazdájától, Istentől, annál, amit adni, 'továbbadni akarunk, vagy egyáltalán képesek vagyunk.

Számon kéri sok mulasztásunkat a szeretet és segítőkészség számtalan egyszeri és soha vissza nem térő mindennapi alkalma. És számonkéri Krisztus egyházát és egyházait maga az élet; döntő nagy események és történelmi mulasztások is.

Megtettünk-e mindent azért — vagy tettünk-e egyáltalán valamit is azért, — hogy a példázatbeli „házunk népe”, amely maga az emberiség, megkapja „eledelét”, a mindennapi kenyeret és az egyenjogú emberi méltóságot, s az Isten szeretet tének átélhető jelenlétét Nem éltünk-e úgy, mint akik nem akarunk tudni semmiféle „elszámolásról”. Sem arról a végsőrőt amely minden idők végén vár iánk, s amely felé mutat minden emberi fetelosségrevonás. De nem akarunk tudni arról az elszámoltatásról sem, amelynek eredménye az is lehet, hogy a keresztyénektől tényleges segítséget már nem is remélve, feleslegesnek -találja hitüket és szolgálatukat a világ.

ELSZÁMOLÁSRA -kaptuk életünket IstentőL Nagy ennek a ténynek a kötelezése, de nagy a vigasztalása és az ereje is. Sáfárok vagyunk. Isten gondviselő szenetekének őrzői és továbbadó!. Ügy, ahogy a Konfirmandus Kátéban tanítjuk gyermekeinknek: Isten úgy visel gondot az emberekről, hogy egymásra bízza őket.

Ez nemcsak azt jelenti, hogy Urunk igéjével, embertársaink magatartásával, az éltet és a történelem eseményeivel vagy a lelkiismeret figyelmeztetésével a végső elszámolásra emlékeztet.

Hanem azt is jelenti, hogy lehet jól is szolgáim, örömmel sáfárkodni és Urunk tulajdonában tudná mindenünket. Így tehet megszabad útra az önféltés és az aggódó szorongás telkünket gúzjsbaköfő béklyódtól is. Ilyen sáfárokká tegyen ben- ttünket a mi Urunk!

Schreiner Vilmos

Alapot építünk

Nyár vége felé jártunk, amikor a gyermekeim megérkeztek a Nagymamától. Mindkettő a nyaralás örömét sugározta. Meséltek mindenről, ami velük Budapesten történt. En úgy éreztem, nem vesznek észre semmit, ami itthon történt azalatt az idő alatt, amíg nem voltak itthon. Pedig ekkor már nagy átalakuláson ment át a parókia udvara. Nem írott könnyű nekem sem visszafojtani a közölnivalómat. Leraktuk az új épület alapját!

Üj, új, új... Szerettem volna megosztani az örömömet velük. De nem lehetett, mert a fáradtságtól gyötört volt a két kis lelkes mesélő. Vámom kellett másnap reggelig. Reggel azután én nem bírtam magammal.

— Gyertek csak, most én mutatok nektek valamit.

A két gyereknek nem kellett könyörögni. Ügy ugrottak ki az ágyból, mint húsvétkor a locsolók elöl menekülő lányok.

Ha akkor valaki megkérdezi miért izgulok, nem tudtam volna pontosan válaszolni rá. Kilépünk az öreg parókia ajtaján és megindultam velük a kisajtó felé. A két gyerek a hátam mögött suttogott:

— Apu, mi az ott??

— Hol? — kérdeztem, mint aki nem tudja miről van szó, csodálkozó arccal.

— Ott, ott! — mutatott az udvar jobb oldala felé.

— Ja. igen az az alap.

— Milyen alap? Mi az az alap? Kik csinálták? Mikor csinálták? — zeng az udvar, s zúg a fejem a kérdések özönétöl.

A két gyermek, mint a villám száguld az új épület alapja felé.

— Vigyázzatok, még nincs feltöltve a belső tér. Bele ne essetek! — Kérem a kezeteket Menjünk együtt.

Fellépek az alapra és vezetem őket, mutatva ide-oda.

— Itt az utcai szobák lesznek, egyik a tiétek lesz.

— Ott az udvari szoba és az iroda foglal helyet. Itt a nagy szoba mellett lesz közvetlenül a

régen várt fürdőszoba. Kamra és a konyha szintén.

— Apu, ez igaz? — kérdezi Annika.

— Bizony ez igaz!

Gondolatban ott állok újra a

presbiterek között, s majd a közgyűlés előtt.

— Üjat építünk!

— Nem toldjuk meg a régit.

— Tudjuk, mit vállaltunk.

— Jövünk dolgozni. Pénzt és munkát adunk hozzá.

' — De sokba kerül — wála- szoltam.

— Vállaljuk.

Vállalták. Jöttek dolgozni, s az alap most már áll. En pedig mutathatom a gyerekeimnek. A szemem az örömtől meghomályosodik.

Üjabb kép jelenik meg előttem. A munkától gömyedezö gyülekezeti tagok képe. Jönnek és nem lankadnak. Elhozták a TSZ-ből a nagy „lajtot”. Fogy a viz, fogy a sóder és a cement.

Velünk együtt izgul a falu népe. Csak meglegyen az új ... S mire este lesz a harmadik nap, már áll az alap.

— Tisztelendő úr! — locsolja, nehogy tönkremenjen a beton.

— Igen, csinálom! — vállalom a munkát örömmel...

— Apu, Apu! — Itt játszhatunk? — és én hirtelen ébredek, mint egy álmos kisdiák.

Istenem! Én is táncolnék, de nem lehet, mert még a gyerekeimnek is furcsa lenne. Pedig jó lenne most Dávidot utánozva hálát adni így is Tenéked, Aki az emberek szívébe a jót, a szeretetet, az egymásért élés

magját elhintetted

__

Él

tes Gyula

MEGJELENT

D. Koren Emil: „IRGALMADAT ÉNEKLEM”

című könyve, amely énekeink történetét ismerteti meg az olvasóval.

Ára: 35,— Ft Megrendelhető a Sajtóosztályon

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1M. augusztus 3-án

Deák tér he. 9. (úrv.). dr Kékén András, de. 11. (úrv.). dr. F. Schlots, du. 6. Trajtler Gábor. Fasor de. 11. (úrv.). D. Korén Emil, du. 6. Szirmai Zoltán. Dézsa György út de. fél 10. (úrv.). D. Korán Emil. Üllői út 24. de. fel 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák), de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv.) dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.). Utász u. de. 9. (úrv.). Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.). Zugló de. 11. (úrv.) Bízik László. Rákosfalva de. 8. Bízik László. Gyarmat u. de. fél 10. Bízik László. Fóti út de. 1L Solymár Péter. Váci út de. 8. Solymár Péter. Frangepán u. de. fél 10. Solymár Péter. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Erstem pl om hu. 3. Rákosszentmihály he. fél 11. Karner Ágoston, Sashalom he. 9. Kaiser Ágoston. Mátyásföld he. tel 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. föl 11, du. 3.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Ma- docsai Miklós, de. 11. (úrv.) Reuss András, du. 6. (úrv.) Madocsai Miklós. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Reuss András. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső, de. 10. (úrv.) Fülöp Dezső. XH„ Tarcsay Vilmos u. de.

9. Takács József, de. 11. Takács József, du. fél 7. dr. Benes Miklós. Pesthidegkút de. fél 11.. Kelenföld de. 8. Bencze Imre,, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út de. 9. Filip- pinyi János. Albertfalva de. 7. Vi- sontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok dé. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10.Csepel de. 11. (úrv.).

— Szentháromság ünnepe után a 9. vasárnapon az oltár- teritő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltár! igéje: 1 Kor 10, 1—13; az igehirdetés alapigéje: Lk 12, 42—48. A délutáni istentisztelet alapigéje: 2 Krön 1, 7—12.

— EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 17-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó.

— SZÜLETÉS. Blatniczky János pécsi segédlelkószéknek május 19-én első gyermekük született. Neve: Gábor, János.

— KERÉSZTÉLÉS. Józsa

Dénes István és felesége sz. Ormos Anna agrármérnököknek első gyermekük született Neve: Judit. A gyermeket nagyatyja, Ormos Elek mohácsi lelkész részesítette a ke- resztségben. A mohácsi lel- készházaspárniak az újszülött hetedik unokája.

— HÁZASSÁGKÖTÉS. Sághy András segédlelkész és Lakatos Márta július 26-án tartották esküvőjüket a révfülöpi templomban.

— HALÁLOZÁS. Tátrai Ká- rolyné, sz. Pokorny Irén aranydiplomás nevelő. Tátrai Károly ny. csorvási lelkész felesége július 18-án, életének 75. évében elhunyt. Temetése július 23-án volt Pécsett

— Kartalik János ny. általános iskolai tanár, a ceglédi gyülekezet volt kántora és gondnoka, türelemmel viselt hosszú betegség után életének 75., házasságának 50. évében Cegléden elhunyt.

— özv. Szabó Károlyné, sz. Szombat Eszter, Szabó Rezső szederkényi gondnok édesanyja 77 éves korában Szederkényben elhunyt Négy nemzedéket átölelő népes családja, rokonai és a gyülekezet nagy részvéte mellett temették el Missura Tibor vasasi lelkész szolgálatával

Megjelent dr. Pálfy Miklós: JEREMIAS IL

Ara: 62,— Ft Kapható a Saj tóosztályon

— KÜLÖNBÉ JÁRATÓ, csendes albérleti szobát keres fürdőszoba használattal papleány ideiglenes bejelentővel. Telefon munkaidő alatt: 130—886.

EVANGÉLIKUS ELET

Á Magyarország! Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja

Szerkeszti: a szerkesztőbizottság

Felelős szerkesztő és kiadó;

D. Koren Emu

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VUL, Puskin u. 12.

Telefon: 142—074

Csekkszámlaszám: 20.412—vm. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta

Index 25 211

69.2542

Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás

Felelős vezető:

Soproni Bél? igazgató

1392 NYELVEN AZ EVANGÉLIUMOK

A múlt évben újabb 66 te az 1392-t Az elmúlt négy nyelvre lett legkevesebb, mint évben újabb 160 nép anya- egy teljes evangélium lefordít- nyelvére fordítottak. Az 1968. va, s ezzel a Szentírás, illetve évben kiadott Bibliák példányegyes részeinek fordítása elér- száma elérte a 110 507 890-et.

„Meglássátok annakokáért, hogy mimódon, okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek”. (Ef 5, 15).

VASÁRNAP. — „... Adj számot a te sáfárságodról, mert nem lehetsz tovább sáfár”. (Lk 16, 1—8 )Valamennyi ember háromféle tekintetben is sáfár Isten előtt. Mindenki kapott testi és lelki képességeket; minden embert megbízott Isten egy sajátos feladattal és mindenkire van rábízva felelősséggel egy másik ember is. A sáfárnak állandóan szem előtt kell tartania, hogy Gazdája akkor, amikor jónak látja, elszámoltatja. A példázatbeli sáfár csak abban követhető, hogy gondol a jövőjére s annak biztosítására minden eszközt megragad. Módszere elrettentő példa. Mi vájjon gondolunk-e a számonkérésre? Hogyan állunk a Gazda elé?

HÉTFŐ. — „Jobb a bölcsesség az erősségnél. .(Préd. 9, 13—18) Igénk üzenete mélyebb, mint amit a „többet ésszel, mint erővel” közmondásunk ki akar fejezni. Az eszesség: emberi képesség, ügyeskedés. Nem lehet vele messze jutni. A bölcsesség: Isten kegyelmi ajándéka (1 Kor. 12, 8) és kezdete az Ür félelme. Ezért érdemes könyörögni, megszerzésére érdemes mindent latbavetni, mert aki ezt a bölcsességet megnyeri, az „nyert életet és szerzett az Űrtől jóakaratot” (Péld. 8, 35).

KEDD. — „Utálatos az Úrnak minden, aki elméjében fel- fuvalkodott”. (Péld. 16. 1—9) Vélt, vagy valóságos sikerek, eredmények; saját, vagy velünk kapcsolatban állók kiválósága miatt szoktunk felíuval- kodni. Veszedelmes magatartás, mert. olyankor nem lát az ember önmaga felett senkit sem: önmagának lesz a bálványa. Minden bálvány utálatos az Isten előtt s összetöri azokat. Ha viszont helyes az alapállásunk Isten felé, akkor tudjuk, hogy mindent kegyelemből kapunk Tőle s legfeljebb az <3 irántunk való szeretetével dicsekedhetünk s nem magunkkal.

SZERDA. — ige nélkül is megnyeressenek; szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket”. (1 Pét 3, 1—6) Számos példa igazolja, hogy a misszió sikere azon fordult meg: vajon az igehirdető élete aranyfedezet” volt-e ahhoz, amit hirdetett. Keresztyénsé- günk súlyát és hatóerejét ma sem a zengzetes nyilatkozatok és a jól kicsiszolt mondatok jelentik csupán, hanem az: vajon áradhat-e az egyes keresztyénen keresztül pl. Isten könyörülő irgalma a világ felé? Tudomásul kell vennünk: döntő dolog az, hogy mint keresztyének mit mondunk, — de még döntőbb, hogy mit csinálunk!

CSÜTÖRTÖK. — látták,

hogy Isten bölcsessége van az ő szívében az ítélettételre”. (1 Kir 3, 16—28) Nemcsak Salamonnak, nekünk is meg kell tanulnunk igaz ítélettel ítélnünk. Döntő fontosságú, hogy különbséget tudjunk tenni az Isten szerinti „jó” és „gonosz” között Örök életünk mehet rá arra, hogy tesszük a gonoszt, abban a hiszemben, hogy az jó. S nem csupán ismeret ez a bölcsesség, amire nekünk is szükségünk van, hanem erő is, amellyel képesek vagyunk cselekedni a jót Mindez a mienk lehet Jézus Krisztussal, aki „bölcsességül lett nekünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltsá- gul”. (1 Kor 1, 30)

PÉNTEK. —

___és afelett

va

ló örömében elmegy és eladván mindenét, amije van, megveszi azt a szántóföldet”. (Mt 13, 44—46) Ezek a példázatok az Isten országának, vagyis Istennek az emberrel való élet- közösségének mindenekíelett való értékét domborítják kt Aki rájön ennek a viszonynak az értékére, az mindent szívesen odaad érte. Ma ennek inkább az ellenkezőjét tapasztaljuk: annyira nem jelent semmit ez a viszony az ember . számára, hogy a legkönnyebben éppen erről mond le a veszendő, múlandó dolgokért. Vajon az idők folyamán „devalválódott” ennek a kapcsolatnak az értéke? Vagy inkább a mai ember halálos betegségét mutatja ez a magatartás? ...

SZOMBAT. — „fis valakinek

sokat adtak, sokat követelnek tőle”. (Lk 12, 42—48) Kétségkívül a keresztyén ember az* aki többet kapott: az örökkévalók birtoklásának lehetőségét. Ezért kíván tőlünk többet Isten. De a „több” cselekvéséhez az erőt ugyancsak Istentől kapjuk. A keresztyén ember szégyene az, ha nem ő jár elől az irgalmasság, a humanitás, a szociális igazságtalanságok felszámolása, a béke munkál ás a- nak a dolgában. Isten szíve vágya, hogy valamennyien hű és bölcs sáfárok lehessünk!

Mitykő Zoltán

— NY AB ALAS. A badacsonytomaji protestáns imaház vendégszobája három fekvőhellyel, önkéntes adomány ellenében, a Balatoo mellett üdülni kívánó egyházi személyek rendelkezésére áll. Nagy Imre felügyelő, Badacsony, Patikai villa.

A SAJTÓOSZTÁLY értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy

JÜLIUS 15-TÖL AUGUSZTUS 15-IG iratterjesztési szünetet tart. A július 15-ike után érkező megrendeléseknek csak augusztus 15-ike után tud eleget tenni.

Változnak az idők, változnak az emberek — tartja a közmondás. S úgy tűnik, hogy a változás nem kíméli még a közmondásokat sem. Valamikor nagyon régen, talán egy egyházlátogatási jegyzőkönyv zárójelentésében vetették papírra először e mondást: „Szegény az eklézsia, maga harangoz a pap.” E mondás annyira találó lehetett, hogy a köztudatban megrögződve hamarosan kilépett az egyházi szó- használatból. Tágabb értelmezést adtak neki. Elvilágiasodott. A későbbiekben általában azt kellett érteni alatta, ha valaki méltóságán aluli, pozíciójával összeegyeztethetetlen munkát kényszerült végezni. Mintha csak azt mondta volna a ma embere nyelvén: „Elnézést! Tudom, hogy ez nem tartozik az én profilomhoz, de hát valakinek meg kell csinálni.. stb. S mivel nem kifejezetten harangozásra történt a célzás, így a mondás hátulja idővel elnyelődött, lekopott valahogy ilyenformán: „Hja kérem! Szegény az eklézsia...” Az így félbe vágott mondat még kifejezőbben demonstrálta az életrevalóságot, találékonyságot, általában a konvenciókkal szembeni nemtörődömséget is, mely által némi demokratikus színezetet is kapott. Így alakult változott külsejében és tartalmilag a régi mondás, de fennmaradt, mert finomabb árnya... maga harangoz a pap

latú zöngéje közkedveltebbé tette a hasonló állapotot kifejező, de egyházon kívül született ama másik mondásnál: „A szegénység nem szégyen, csak kellemetlen!” Ezt az alaki és tartalmi változást annak idején nyilván az idézte elő, hogy az egyházon belül huzamosabb ideig a régi formában elveszítette találó élét, mert nem volt rá sehol precedens.

Igen ám! De semmi sem tarthat örökké! Ismét beköszöntött egy olyan periódus, melyben többnyire a szükség parancsára újra harangozni kezdtek a papok, papnék, papgyermekek, papapósok stb. általában a papi famíliából kikerült egyháztagok. Ügy annyira, hogy ami régebben szokatlan jelenség volt, az ma már természetes vonása kisebb gyülekezeteinknek. Es itt ismét a változások sokféleségével találkozva bár, a régi mondás egyházon belüli használhatósága nagyon is vitatott. Még akkor is, ha a pap- né vagy papgyerekek helyett maga a pap húzza meg a harangot. Persze akad olyan gyülekezet is, hol sorban végzik e szolgálatot az egyes családok havonként. Utóbbi megoldásnak egy változata némely gyülekezetben úgy módosult, hogy akinek derogált a torony alá

állni, bizonyos összegben megállapított készpénzzel megválthatta magát. De meg a hívek munkaviszonya sem engedheti meg sok esetben ezt a lekötöttséget, pl. ha valaki vasárnapi műszakban dolgozik, vagy koránál fogva már nem bírna helytállni. Ugyanakkor azonban kihúzó sem akar lenni a közösen vállalt feladatból.

Ahány gyülekezet, annyi szokás kezd kialakulni napjainkban. De egy dologban áll a rend. A harangok szólnak, hívogatják az élőket, siratgatják a holtakat. Valaki mindig akad mindenütt, aki meghúzza a harangkötelet.

De a régi mondás már semmiképpen sem kelhet életre, még akkor sem, ha maga harangoz a pap. Mert a harangozóprobléma nem a gyülekezetek szegénységéből adódik. Hanem ennek éppen az ellentéte idézi elő. Túl igényes lett a mi népünk. Amíg egyesek úgy vélekednek, hogy: „Kis pénzért nem éri meg!”, mások, többen megalázónak vélik elvállalni állandó jelleggel. Pedig nem is olyan kicsi az a pénz, mely a befektetett munka után bizonyos, hogy minden gyülekezetben az átlag napszámon jóval felüli összeggel van honorálva. És megalázónak sem lehet

mondani. Hiszen egyházunkban ma nagyon sokan vannak tekintélyben, tisztességben élenjáró gyülekezeti tagok, akik zokszó nélkül és örömmel töltik be ezt a megbízatást.

Bizony változnak az idők s változnak az emberek. Az én gyerekkoromban pl. 1 pengőt kellett adnunk a harangozónak. hogy elhúzhassuk helyettte a déli harangszót. Ma viszont nagyon sokan inkább fizetnek 50—60 forintot is, hogy ezt a kötelességet elháríthassák maguktól. Így azután a régi mondásnak inkább a hátulja kerül előtétbe. Mármint hogy: _ maga harangoz a pap.

Azonban ennek a mondásnak így csonkán nincs közmondásszerű értéke, mert féltétel nélküli eseményt regisztrál. Viszont, ha az első felének megváltoztatásával tényszerűvé tennénk, akkor meg értelmetlen és nevetséges lenne az ösz- szetétel így: „Gazdag a gyülekezet, maga harangoz a pap!” Ezért a változó idővel e változó közmondást, ha valaki visz- sza is erőszakolná az egyházi szóhasználatba, esetleg e másik változattal próbálkozhatna: „Hitben szegény a gazdag gyülekezet, ezért maga harangoz a pap!” Ennek már van ugyan közmondásszerű éle. De hát éppen ez az, amitől mentse Isten gyülekezeteinket, hogy szállóigévé népszerüsödjön.

Sárkány András