Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-01-19 / 3. szám
„... Mit tehet ész és szív és a szilárd akarat.. ” — Czékus István emlékére •— Százötven éve a szokottnál Is boldogabb karácsonya volt Czékus Márton gömörpanyiti földművesnek és feleségének, Bacsó Erzsébetnek. Nagy szegénységük egyetlen gazdagsága addig az istenfélelem volt — könyv nélkül tudták a Gra- duált —, de most még fiúgyermekkel is megajándékozta őket Isten. Az ünnep tövében, 1818. december 22-én született gyermeket István névre keresztelték. Gyorsan teltek az évek. Az éleseszű gyermek előtt megnyíltak a rozsnyói gimnázium kapui. De igazi öröme az volt, amikor a templom kapuján is bemehetett. Fel, a díszesen egyszerű, merészen nagyszerű boltozatok alá: az orgona mellé, a karzatra. Nyiladozó értelme, minden szépért és jóért lángoló szíve lelki otthonra talált itt. Tudta, miért nem épülhetett tornya templomának. Ismerte a nagyapák áldozatkész buzgóságát a Türelmi Rendelet után. Büszke volt rá, hogy evangélikus e nagy katolikus püspökvárosban, — és hogy magyar I. Ferenc császár birodalmában .., A rozsnyói szószéken akkor nem kisebb egyéniség állott, mint Pákh Mihály. O határozta el, hogy az egyház pénzén kitaníttatja a vasgyúró, de szegény sorsú panyiti diákot. Amikor évekkel később — a szomorú emlékű Pátens évében, 1859 virágvasárnapján — a már tekintélyes, fiatal Czékus Istvánt rozsnyó lelkészévé választották, ezekkel szavakkal kezdte beköszöntő beszédét: — Évekkel ezelőtt, amott az orgona mellett, mint karénekes, és az egyház neveltje kezdtem az Űr szolgálatát. S ki hitte volna, hogy ma, e szent helyen, mint annak lelkésze folytassam azt? Mint karénekes diák valóban alig hihette, hogy 30 év múlva ő áll Pákh Mihály helyén a rozsnyói szószéken ... Ekkor, a Pátens évében három évtized pereghetett le előtte azóta, hogy a rozsnyói dják búcsút mondott a karéneklésnek. Lőcsén a bölcselet, Pozsonyban a teológia évei következtek, azután két évi ne- velősködés Pesten és egy év külföldi ösztöndíj Tübingen- ben. Majd sűrű egymásutánban pesti káplánév Székács mellett, gyülekezeti lelkészség Vácott, Kecskeméten, Sajógö- mörben és Dobsinán. Így tért vissza Rozsnyóra, mint parochus, a századnak egyik legnehezebb évében. Beiktatása ünnepén előre is három évtizedet engedett meg neki a gondviselés. Bizony, azt is alig hihette, hogy nemcsak a rozsnyói szószéken áll egykori kedves papja helyén, hanem a Tisza-kerületi püspöki székben is utódja lesz. pákh Mihályt 1848 nyara emelte Jozeffy Pál tiszolci püspök helyébe, Czékus 1871 tavaszán lett a kerület bizalmából — már mint főesperes — Máday Károly utóda. Amikor Rozsnyón 25 éves lelkészi szolgálatát ünnepelték (1884), hívei a jubiláris ajándékserlegre ezt a hexametert vésették: Iskolák, és intézetek, egyletek, özvegyek, árvák Áldják műveidet, hirdetik érdemidet, S érdemeid emlékét a hála megőrzi, s csodálja, Mit tehet ész és szív, és a szilárd akarat! Valóban: az egész hazai evangélikusság bizonyíthatta az utolsó verssor igazságát Hiszen már Kecskeméten templomalapot, Sajógömörben és Dobsinán lelkészözvegyeknek és árváknak magtáralapot létesített, majd Rozsnyón 1860-ban gyámintézetet szervezett, 61-ben a templomot re- nováltatta, 63-ban főgimnáziumot, 66-ban temetkezési egyletet, 68-ban kisdedóvót, 81-ben „filléregyletet” (önkéntes hozzájárulás bevezetése végett, a kötelező egyházi adó helyébe!), esperességi lelkészi nyugdíjintézetet, majd kerületi nyugdíjintézetet özvegyek és árvák részére, tanítóképzőt, majd 1883-ban kerületi árvaházat, 86-ban felső leányiskoBibliai ábécé: TESTVÉR A „testvér” és az „atyafi” magyar nyelvű Bibliánkban gyakran szereplő szavak. Mindkettő ízes és kifejező. Az „atyafi” azonban kezd kikopni nyelvünkből, régiesnek tűnik, inkább csak bibliai szövegekben használatos. Egyre inkább felváltja a másik, a „testvér”. Ezzel a szóval elsősorban rokoni kapcsolatot szoktunk kifejezni: vér szerinti testvérekre gondolunk. így volt testvér Kain és Ábel, vagy a tanítványok között Jakab és János, Péter és András. Olvasunk Jézus testvéreiről is: Jakab, József, Simon és Judás (Mt 13, 55). Bár az eredeti szó pl. unokatestvért is jelenthet, nincs semmi okunk arra, hogy az egész Újszövetségben csak Jézussal kapcsolatban értsük így ezt a szót. De nemcsak a szűk családi kör tagjait mondták testvérnek, hanem a széles rokonság, a nép tagjait is, és az se volt idegen, hogy minden embert testvérnek tekintsenek, hiszen mindnyájukat Isten teremtette, •ki mindnyájunknak ura. így használták megszokottan a szót, sokszor megfeledkezve értelméről. Ezért kárhoztatta Jézus a hegyi beszédben a testvérrel szemben tanúsított haragot (Mt 5, 22) és azt, aki csak a testvér szemében levő szálkára figyel (Mt 7, 3). Még az egymással olykor versengő tanítványokat is inteni kellett: ti mindnyájan testvérek vagytok (Mt 23, 8). Jézus meglepően használta ezt a szót, amikor azokat mondta igazi testvéreinek, akik hallgatják és cselekszik Isten igéjét (Lk 8, 19—21), — szemben vér szerinti testvéreivel, akikről ismételten feljegyezték, Hogy — legalábbis eleinte — nem hittek benne. Az evangéliumok szerint Jézus néhányszor kifejezetten is testvéreinek mondta tanítványait (Mt 28, 10; Jn 20, 17) és ez a megszólítás a szétszaladt, hitetlen tanítványok iránti megbocsátó szeretetének kifejezése volt. Csak Jézus nyomán vehették az apostolok is a bátorságot, hogy a keresztyéneket Krisztus testvéreinek mondják (Hm 8, 29; Zsid 2, 11). Az apostolok leveleikben gyakran szólítják testvérnek a gyülekezetek tagjait. Nem divatos megszólítást akartak, inkább azt kifejezni, hogy nemcsak ember voltuknál fogva egy test és egy vér valamennyi, hanem azért is, mert Krisztus testvérükké lett és őket testvérré fogadta. Ez az alapja a gyülekezeti közösségnek: egyenlőek, szabadok mind, egyformán közel vannak Urukhoz mind és Krisztus példája szerint testvérként kell egymással élniük. Az első keresztyének nemcsak maguk között, egymásra használták ezt a szót, hanem olyan zsidókra is, akik nem lettek Krisztus követői. Ha csak azt nézzük, hogy az első keresztyének is zsidó nemzetiségűek voltak, akkor ezt természetesnek vesszük. De ha arra is gondolunk, hogy zsidók üldözték a zsidókból lett keresztyéneket és ezek a keresztyének sokszor az utolsó szó jogán szólva is testvérnek szólították üldözőiket (Csel 7, 2; 22, 1; 23, 1), akkor Krisztus példájának követését látjuk benne. Nem vették tehát szigorúan, hogy csak az testvér, aki hisz velük együtt Krisztusban. Krisztusra való tekintettel nemcsak egymást, hanem a nem hívőket is testvérnek szólították. Tudták, hogy Krisztus a nem hívőkért is meghalt. Krisztus már akkor testvérükké lett, amikor még ellenségei voltak. Reuss András lát, 89-ben pedig a híres „Karsay—Czékus-féle” Agen- dát hívta életre... Csak bámulattal tekinthetünk a vaskezű, de aranyszívű Czékus püspökre, „o ma- gyar f'ranckéra”, akinek — Stromp László szavaival — „még az emlékezetes hét ezüsttallérja sem volt, amivel művét megkezdhette”. Hetvenedik születésnapján 9 gyermeke vette körül az ünnepeltet, a méltó élettárssal: Bauhofer Vilmával — a nagy budai lelkész leányával — együtt Terray Gyula, aki mint főesperes, utódja volt, találóan mondta róla: „Lutherunk sorsában, mint annyi sok jelesünk, ő is osztozott: hogy a legalsó fokon kezdve, önerejéből küzdötte fel magát e helyig, és e helyen, egyházi pályáján, a legmagasabb polcig”. Hetvenkét éves korában, 1890. február 5-ép hunyt el. Váratlan halála az egész egyházat gyá'"ba borította. Egy hét leforgása alatt ekkor két püspök feküdt a ravatalon: a dunáninneni Geduty Lajos és a tiszakerületi Czékus István. Az egykorú nekrológ szépen írja: „Még alig hogy elnémult a gyászének Pozsonyban Gedulynk sírja felett, — és íme, már Rozsnyón visszhangja kél, Czékusunk ravatala felett!" Nemcsak a Tiszakerület siratta. Versbe öntötte fájdalmát egykori kecskeméti diákja: Sántha Károlyunk is. Verséből amelyben a tanítványi szeretet hálás melegével meg- kapóan írja, hogy „ki szívednél melegedtem, első lángot onnan vettem” — hadd idézzük befejezésül ezeket a sorokat: „Megnyerted az üdvösséget / Zászlódon két jelszó égett: / Szent az Isten és félelme, / Szent a haza és szerelme. / Azt imádtad, ezt szeretted, / Ebből sarjadt minden tetted. / Gyászol téged a szentegyház, / S a hazáé is lón e gyász”. Istenfélelem és hazaszeretet: erre tanít ma is minket Czékus István világító példája. Dr. Fabiny Tibor Teli este Már újra itt van az öreg est. Álmatlan hányódik ágyában a rest,, de te menj s aludj! Ne álmodj semmit, csak pihenj, hogy holnap újra dolgozni tudj. Kint fehérben alszik a határ: aludj vele! Fölötted Isten szent keze vigyáz, hogy védett legyen gyermek s a ház, hol napjaid orsója pereg. Hallga csak! — egyik gyerek fázósan felsír odaát. Menj, takard be még... aztán legyen elég az írás és az olvasás. Hagyd pihenni a szobát. Jó éjszakát! Dóka Zoltán Kantáta est a budavári templomban Budapesti evangélikus templomainkban egyre sűrűbben hallhatunk orgonaesteket, zenekari és kantáta hangversenyeket Ha csak az idei — szeptembertől januárig terjedő — időszakot nézzük, egész kerek sorozatot hallhatunk, melyben megszólaltak a preklasszikus és a barokk zeneszerzők legjobbjai, természetesen legtöbbször a protestáns barokk zene királya, Bach. A sorozatnak méltó befejezése volt a december 23-án a Deák téren sorrakerült Bach: Karácsonyi oratóriuma, és egyik emlékezetes eseménye marad a december 15-i budavári kantáta est Szerencsés a budavári gyülekezet hogy olyan kitűnő or- gonaművész-kántort mondhat magáénak, mint Peskó György, akitől az elmúlt években elkészült új orgonán már több koncertet hallhattunk. A kantáta est zenei műsorát ő indította Bach: g-moll fantázia és fúgájával. A technikailag és zeneileg minden részében tökéletes előadás és a mindent elsöprő fúga ugyanúgy magával ragadott mint a műsor második felében felhangzó Buxtehude: fisz-moU prelúdium ée fúga. A két orgonaszámot, zenekarra és kórusra írt kantáta fogta körül. A protestáns kantáta-műfaj fejlődése jól lemérhető az elhangzott három művön. Heinrich Schütz: A 12 éves Jézus a templomban című, velencei stílusjegyeket és az új dramatikus-deklamációs kórustechnikát alkalmazó kantátája ugyanúgy, mint a felhangzó Buxtehude: Karácsonyi kantáta abba a kísérletező és forradalmi korszakba esik, melyre a koronát a több mint kétszáz kantátájával Bach tette fel. Az ő 153. számú, „Ö Isten nézd ..kezdetű kantátája hangzott még el a zenés áhítaton. Az ismert korálokkal átszőtt kantátában az Isten segítségéért esdeklő, és az Istenben megnyugvó ember szólal meg. Az üde és tiszta hangzású kórust és a zenekart Csorba István karnagy irányította. Várady Lajos esperes prédikációja stílusosan alkalmazkodott Heinrich Schütz művéhez és a 12 éves Jézus történetéről szólt. Az igehirdetés hangsúlyozta az ige és a mű együttes üzenetét: Szeresd Jézust és a templomot, F«|Ö9 Dezső Kenyeret a.. kenyeret! Első tanítvány: Százezrével jönnek! Csak jönnek szakadatlanul! Micsoda örök folyamat! Hová helyezzük őket? Második tanítvány: Alszik, vagy imádkozik. Ilyenkor mindig ezt teszi. Ilyen iszonyatos sokaságra nem számítottunk. Szólni kellene neki! Első tanítvány: Nyilvánvalóan kenyérért jönnek. Második tanítvány: Amióta először kenyeret adott nekik, azóta egyre csak jönnek. Félelmetes ennyi embert együtt látni! Második tanítvány: De nézd a sorokat! Nem is sor-k! özönlő folyam tengerré dagadt áradat. Nincs annyi fűszál a réten, csillag az égen, porszem a földön, vízcsepp a tengerben, mint amennyi ember árad itt felénk. Első tanítvány: Ismersz-e valakit közülük? Második tanítvány: Senkit. Csak azt tudom, hogy emberek. Közéjük küldött egyszer a Mester. Második tanítvány: Honnan jöhetnek? Mely Föld tud ennyi népet kiokádni magából? Első tanítvány: Az öt világrész, ahová a Mester küldött bennünket. Második tanítvány: Hívta-e őket valaki ide? Első tanítvány: Nem, senki sem. Jöttek maguktól, hívás nélkül is. Vagy hajtotta őket a nélkülözés, a nyomor. Iszonyatos látvány! Második tanítvány: Nem lehet elviselni! Pedig milyen némán gyülekeznek. Te nem félsz? Nem félsz, hogy egyetlen jeladásra széttépnek bennünket? Első tanítvány: Éhesek, gyengék. Nézd, hogy dülled a szemük! Nézd a száraz karókat! Azok a lábak. Nézd az aszott ágakat! Azok a kezek. Ujjaik helyett csak csontok. Ízületekre szabdalt csontok vannak. Pókhasak támaszkodnak a vékony lábszárcsontokra. Nézz a hordágyakra! Milyen szörnyű! Mint a szálkák, állnak ki a bordák. Csoda, hogy a bőr még össze tudja tartani a csontokat És hallod? Minden lépésnél valóságos csikorgás, nyikorgás hallatszik. Ilyet még nem láttam és nem hallottam! Második tanítvány: Nem, nem tudom nézni! Hányinger kerülget. Hát ezek sohasem ettek? Az a gyerek ott! Az anyja úgy vonszolja, mint egy halott rongybabát. S azt az öreget! Alig tudják lábán tartani. Első tanítvány: Sohasem tudtam, hogy ilyen feneketlen a nyomor! Mély, mint a tenger s ha belenézünk, szédülünk. Hát mind idehozzák? Második tanítvány: És most alszik, vagy imádkozik. Első tanítvány: Elakadt a folyam! Jaj, eltapostak valakit! S félrelöktek tizet, százat, ezret! Harmadik tanítvány: (Lélekszakadva jön, kapkodva mondja) Ti már itt vagytok? Persze, gondolhattam volna, hogy megelőztök, s ide menekültök hozzá. Pedig azokat kellene csillapítani, azokat a milliókat, akik idesereglenek, akik éheznek. Akiknek testvériségről, egyenlőségről, szeretetről beszéltünk. Számon fogják kérni szavunkat. Végtelen áradatban jönnek. Nyugtalanok. Odalenn már a levegő is kevés. E sötét felhők sóhajukból születtek. Csontos lábuk alatt porrá őrlődött a szikla is. Olyan vihar lesz, amilyen még nem volt! S ti itt álltok tétlenül! Pedig itt el fog szabadulni a pokol! Én ott jöttem közöttük. Hozzák magukkal betegeiket, némelyek halottaikat, a bűnjeleket. Szóltatok már a Mesternek? Első tanítvány: Alszik, vagy imádkozik. Nem merjük zavarni őt. Harmadik tanítvány. A végünket akarjátok? Nem érzitek, hogy itt valami rettenetes kezdődik? Hogy itt elkezdődhet a világ vége? Szóljatok, hogy jöjjön közénk! Ébresszétek fel! Hívjátok ide! Hiszen egyszer adott már kenyeret az éhező sokaságnak. Második tanítvány: Adott, de nem ennyinek. Csak ötezernek. Első tanítvány: (önmagának) Az is milyen sok volt! Harmadik tanítvány: Sok? Semmi ehhez képest. Egy csepp a tengerben. S ez a csepp azért duzzadt tengerré, mert akkor kenyeret adott. Ha akkor nem ad kenyeret, ma nem jönnének. Nagy hiba volt kenyeret adni nekik. Most egyszerűen bennünket falnak fel! Akkor csak ötezerről volt szó, most ki tudja megszámlálni őket? Akkor volt öt árpakenyér, most még a kövek is kevésnek bizonyulnának! Első tanítvány: Gondolod? Akkor mi tehetetlenek vagyunk! Harmadik tanítvány: Persze, hogy tehetetlenek! Ezért loholtam ide! Ezért mondtam el, mit láttam. Ébredjetek, ti ábrándo- zók! Ezeknek mi beszéltünk arról, hogy a Mester mindent ad. Kenyeret ruhát, ételt, italt. Ezek most számonkérik ezt. Én ott jártam közöttük! Ébresszétek fel már a Mestert! Első tanítvány: De hátha imádkozik? Harmadik tanítvány: Ha imádkozik, most hagyja abba! Nézzen a szenvedő milliókra! S mireánk! Mert mi elvesztünk! Jézus: (egyszerre közéjük áll és szelíd hangon mondja) Adjatok ti kenyeret nekik! A három tanítvány: Ennyinek? Akkor is ezt mondtad nekünk. Vagy megfeledkeztél? Akkor is teutánad jöttek és nekünk mondtad, hogy adjunk enni az ötezernek. És most ezt a tengernyi embert is ránk bízod? Tömeg: (halk morajból egyre hangosabb követelés hangzik és végül, mint az égzengés) Kenyeret kérünk! Kenyeret adjatok, mert éhezünk! Kenyeret követelünk, mert meghalunk! Kenyeret.. kenyeret,.. kenyeret!! ! Egy hang a tömegből: Most halt éhen a gyermekem! Másik hang: Az anyám rogyott össze! Harmadik hang: Jaj, meghalok! Tömeg: Adjatok kenyeret! Adjatok enni! Jézus: Adjatok enni nekik! Első tanítvány: (megszeppenve) Miből? Honnan? Nincs * világnak annyi kenyere, amennyi elég lenne nekik. Második tanítvány: Jézus! Most segíts! Ne hagyd cserben tanítványaidat! Harmadik tanítvány: (lemondóan) Ezen még te sem tudsx segíteni, Mester! Jézus: Óh, kicsiny hitűek, meddig leszek még veletek? Tömeg: Jézus, Názáreti Jézus, segíts rajtunk, a tieid képtelenek! Jézus:(a tanítványok felé) Van valamennyi kenyeretek? Első tanítvány: Csak annyi van, mint akkor volt. öt kenyerünk van. Jézus: öt kenyér, öt világrész éhezőinek. Mindig elég lett volna, ha igazságosan szétosztottátok volna. Tömeg: Jézus, Názáreti Jézus könyörülj rajtunk! Jézus: (tanítványai felé) Én azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Ti meghamisítottátok az igazságot. Én azt mondtam, az éhezőknek enni adjatok, a mezítelennek ruházatot. Ezért mondtam akkor is: adjatok ti enni nekik! Sokat beszéltetek rólam, de nem cselekedtétek akaratomat. Pedig ez a parancsom mindig érvényben volt. Az emberek nem születnek raboknak, még ha azt mondtam is: szegények mindig lesznek veletek. Vádollak benneteket, hogy kétezer éven át tűrtétek a kenyértelenséget, az éhezést, a nyomort. Én azt mondtam, adjatok ti enni nekik, s ha most elsodornak benneteket, magatokra vessetek. (A tömeg felé. Már nem szánakozóan) Kiáltásotok az égig hallatszott és én nyugtalanságot bocsátottam a Földre. Álmatlanságot, szorongást és félelmet az emberi szívekbe. Ma az egész világ kenyeret akar nektek adni Amit az enyéim elmulasztottak, azt majd bőven kárpótolják mások. Az igazság és a jövő a tiétek Ellő hamarosan az idő. amikor az éhség bilincsei lebullanak rólatok. Most csak az öt kenyeret teszem elétek, de a világot kényszerítem, hogy terítse meg asztalotokat. Mert szeretlek benneteket, végtelenül szeretlek, Dr. Rédey PM
