Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-21 / 3. szám

I Kezünk munkája »A mi kezünknek munkáját tedd állandóvá né künk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!« (Zsolt 90,17). Ha va­laki azt gondolná, hogy a keresztyénség, a hit valami pusztán belső magatartás, tétlen és passzív «égbe nézés-«, azt a zsol­tárimádságnak ez a része jobb belátásra kell hogy eljuttassa. Hitünk mindig a szívnél kezdődik; de mindig kezünk munká­jában, tehát a felelős, aktív cselekvésben folytatódik. A hit, az Istenre tekintő «-bölcs szív«, a jóra irányul. Mindig felada­tokat lát az életben maga előtt. Az igaz, a jó, az igazán emberi megvalósítására törekszik, fáradhatatlanul. Az egész Bibliára jellemző az, hogy a hit — ez a belső magatartás — mindig és mindenütt szeretetten, az igaz és a jó cselekvésében folyta­tódik. A reformáció ezt tehette az egész keresztyén teológia alaptételévé: hit által leszünk igazzá Isten előtt, de ez a hit a jó állandó cselekvése, a szeretet állandó gyakorlása is itt a világban. A zsoltár nagy imádkozója nagyon is tisztában vart azzal, hogy «kezünk munkája« az idő korlátái közé van szorítva. Napjaink számlálása arra figyelmeztet: éveink száma nein végtelen, évek és napok meghatározott száma van előttünk a múló időben; és jaj, ha eltékozoljuk a munkára adott, visz- szahozhatatlan, drága időt! A másik veszély, amely «kezünk munkáját« mindig fenyegeti: a sikertelenség, a hiábavalóság. Nincs nagyobb gyötrelem, mint fáradni — hiába! Ezért kéri a zsoltáros Istent: tegye állandóvá, maradandóvá, eredményessé kezeink munkáját a múló időben. A harmadik veszély kezünk munkájával kapcsolatban az, ha kiszakítani próbáljuk a kö­zösség fáradozásából. «Kezünknek«, nem pedig «kezemnek munkáját« «tedd állandóvá!« Ahogyan a hitünk nem lehet befelé forduló, passzív és tétlen magartatás, ugyanúgy nem lehet «beszűkülés« csak a személyes, egyéni életre. «Kezünk munkája«: ez közös fáradozást, közös feladatokat, közös fele­lősséget jelent mindannyiunknak. Felelősséget és fáradozást jelent családunkért, élettársunk és gyermekeink jövőjéért. Hűséges és lelkiismeretes kötelességteljesitést a munkahe­lyünkön, ahol jól vagy rosszul elvégzett munkánkkal építjük, segítjük, vagy romboljuk mások életét. «Kezünk munkája« népünk életében most egy új gazdasági rend elindulását je­lenti, és tőlünk, keresztyénektől a közösség javáért való foko­zott felelősséget, népünk anyagi-gazdasági előmenetelének lel­kiismeretes és önzetlen segítését, szellemi-lelki felemelkedésé­nek fokozott támogatását várja. De Isten népének, a keresz- tyénségnek a «keze« világviszonylatban is tele van feladatok­kal. Ez az esztendő a tavaszi III. Keresztyén Békevilágkonfe­rencia és az Egyházak Világtanácsa nyári nagy világkonferen­ciája éve lesz. A világ keresztyénségének a véres és igazság­talan vietnami háború, az emberiség békéjét fenyegető veszé­lyek, a világ sok részében még ma is égbekiáltó szociális nyo­morúság, éhség és társadalmi igazságtalanság sürgető és sú­lyos tennivalókat ad. Van okunk kérni Istent: tegyen éberré ezeknek a feladatoknak a meglátására és vállalására, és ke­zünk munkáját tegye állandóvá, erőssé és eredményessé. A keresztyén hitnek ezt a dinamikáját — az időszerű etikai feladatok látását és megvalósítását — úgy kapjuk Istentől, hogy sohasem vonhatjuk ki magunkat a véghezvitel felelős­sége alól. Az imádság mindig szeretetve és cselekvésre moz­gósít. Jézus Krisztusban olyan Urunk van, aki arra tanít: «Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.« Vele napról napra, évről évre, a múló idő­ben mindig kapunk hitet, szeretetet, kegyelmet az előttünk álló feladatok megvalósítására, kezünk munkájának állan­dóságára! dr. Nagy Gyula EGYESÜLNEK AZ OLASZORSZÁGI PROTESTÁNSOK Az olaszországi protestáns egyházak egy része egy egy­házi szövetségben egyesül. No­vember első napjaiban ülése­zett a mintegy száztagú gyű­lés, amely megállapította az új egyházi szervezet közös alkot­mányát. Az új egyházi szövet­ségben a valdens, metodista, baptista és evangélikus egyhá­zak egyesülnek. Az előzetes tárgyalásokban, még 1965-ben részt vettek, de végül is nem csatlakoztak az adventisták és a pünkösdisták. Az üdvhadse­reg és az ún. »apostoli egy­ház« (a pünkösdi mozgalom egyik szárnya) rendkívüli ta­gokként csatlakoztak. Az új egyházalkotmány autonómiát biztosít a tagegyházaknak, több területen azonban, így pl. sajtóban, ifjúsági munkában, evangelizációban stb. közösen járnak el. Az alkotmány egy közös új hitvallást is tartal­maz, amely az egyesült egy­házak közös hitét fejezi ki. A négy egyház ebben a szövet­ségben összesen mintegy 50— 60 000 lelket számlál. Közös, április óta megjelenő, hetilap­juk a »Nuovi Tempi« (Űj Idők) c. lap. Luther - spanyolul Luther műveinek spanyol nyelvre fordítását határozta el és szervezte meg az Argentínai Evangélikus Teológiai Főiskola, amelynek igazgatója dr. Leskó Béla. Az öt kötetre tervezett spanyol Luther-kiadás első kötete nem régen jelent meg. Hosz- szú évek munkájának gyümölcsét látva, érthető azoknak az öröme, akik ebben közreműködtek. A fordítást Witthaus Ká­roly ny. teológiai tanár végezte. A stilisztikai szerkesztést Val- lejo Diaz Manuel chilei egyetemi tanár látta el. Bevezetést az első kötethez D. Obermüller Rudolf és dr. Bahmann Manfred teológiai tanárok írtak. Rövidesen a második kötet is nyomdába kerül. Képünkön dr. Leskó Béla igazgató a Főiskola dísztermében ünnepélyesen átadja az első kötet első példányát a fordító­nak. A képen balról: Vallejo Diaz Manuel, dr. Held Heinz Joachim, dr. Leskó Béla, D. Obermüller Rudolf, dr. Bahmann Manfred és Witthaus Károly. MINDEN NAP! Jóságod és kegyelmed követnek engem életem MIN­DEN napján Zsolt 23,6 MINDEN reggel meg-megujul, nagy a Te hűséged! Jer Sir 3,23. Íme én tiveletek vagyok MINDEN nap a világ végez­téig Mt 28,20 306! Jövendő -új napok, visztek-e, hoztok-e, vesztek-e, adtok-e, szóljatok, váltjátok: 366! Mind ködös, mély titok Hoz borút, sugarat, s elsiet, nem marad, jönni és menni fog. 366! Hívom is, várom is. Mert minden új napon világit útamon ígéret három is. 366! Bármi vár, bármi ér, jóság és kegyelem jön velem, jár velem, minden nap elkísér. 366! Oj hűség, kegyelem vár reám és fogad, fényű be napomat minden új reggelen. 366! Félre gond, félelem! Mindig lesz támaszom. Hisz minden új napon Jézus jár énvelem. 366! Vallom is, áldom is. Nevében kezdem eL ígéret énekel szivemben három is. Turmezei Erzsébet Az egyháztörténetből Az első egyetemes zsinat Niceában 325-ben A szentháromsági vita tár­gya a Fiúnak és a Szentlélek- nek az Atyával való egylénye- güsége (homousia) volt. Ennek széles körben voltak ugyan hí­vei, de több tekintélyes egyhá­zi tanító attól tartott, hogy az egvlényegűség mellett a Fiú és a Szentlélek külön személyisé­ge nem tartható fenn. Árius, az éles elméjű tudós, kiváló szónok és szigorú asz­kéta 313. óta volt Alexandriá­ban presbiter. Az isteni mo­narchiát féltve, azt tanította, hogy az Igazi Isten csak az Atya, aki nem született, ha­nem öröktől fogva van. A Fiú már csak az Atya teremtmé­nye, aki teremtése előtt nem létezett. Nem is az Atya lénye­géből való, hanem a semmiből teremtette az Atya, mint Isten közvetlen és legtökéletesebb teremtményét. Mivel állhata­tos volt a jóban, nevezhető Is­tennek és méltó az imádásra, noha valósággal nem Isten. Áriust e tana miatt az Ale­xander alexandriai püspök ál­tal összehívott zsinat 321-ben megfosztotta hivatalától. De tekintélyes pártja volt, vele tartott a császári házzal rokon Eusebius, nikomédiai püspök is. Nagy Konstantinus először levelet írt mindkét párt fejé­nek, s Hosius, kordovai püs­pököt bízta meg a béke hely­reállításával, de ez nem veze­tett célhoz. A kitört vita a leg­nagyobb szenvedéllyel folyt, annak eldöntése végett kény­telen volt Nagy Konstantinus összehívni az első egyetemes zsinatot Niceában 325-ben. Alexander püspök elhozta ma­gával fiatal, tehetséges diakó­nusát, Athanásiust, akinek ér­velése és a császár kifejezett akarata döntötte el a zsinati vitát. A zsinat hitvallásában ki­mondták, hogy a Fiú és az Atya egyek, a Fiú az Atya lé­nyegéből öröktől fogva szüle­tett, egylényegű az Atyával. Árius tanítására kárhoztató ítéletet mondtak s négy hívé­vel együtt száműzték. Á püs­pökök csaknem kivétel nélkül aláírták a hitvallást Akadtak azonban olyanok is. akik elfo­gadták a niceai hitvallást, de Árius kárhoztatásának ellene mondtak. Nagy Konstantinus császár azonban hamar elfordult a győztes niceai orthodoxiátóL Látta, hogy Keleten tekinté­lyes pártja volt Áriusnak, ezért politikai megfontolásból az ellenzéket is támogatta. Haldokló leánya kívánságára megengedte Árius visszatéré­sét, sőt az egyházba való ün­nepélyes felvételét is elrendel­te. A tiltakozó Athanásiust — akit időközben püspökké vá­lasztottak — letétette és 335- ben száműzte Trierbe. Árius Alexandriába való diadalmas bevonulását csak hirtelen be­következett halála akadályoz­ta meg. Konstantinus halála után (337.) fiai nyugaton a niceai táborral, keleten az ariánusok- kal tartottak. Politikai okok­ból egységet akartak létre­hozni, ezért 341-ben Antiochiá- ba, 343-ban Szófiába hívtak össze zsinatot, de a kibékitési kísérlet nem sikerült. Az arianizmus császári tá­mogatással egyre erősödött volna, ha belső ellentétek nem gyöngítették volna. Két pártra szakadtak. Aetius vezetésével az ún. szigorú párt azt tanítot­ta, hogy a Fiú az Atyához semmiben sem hasonló, míg az ún. enyhébb párt elismerte, hogy a Fiú hasonló lényegű az Atyával. Utóbbit semiariánus pártnak nevezték. Juliánus császár szívesen vette a keresztyének megha- sonlását, egyik pártnak sem állt útjában. Az egyházon be­lül dőlt el végül is a kérdés, amikor a három »nagy kappa- dókiai« közvetítésével az ún. új niceai teológiával a két pár­tot egyesíteni lehetett. A belső teológiai győzelem után Nagy Theodosius császár 380-ban ki­adott rendelete végleg megtör­te az ariánizmust, mert az egész birodalomban kötelező­vé tette a niceai hitvallást és az ariánus templomokat bezá­ratta. Dr. Ottlyk Ernő MEGHALT FR. GOGARTEN PROFESSZOR Dr, Friedrich Gogarten, a göttingeni egyetem Teológiai Fakultásának nyugalmazott rendszeres teológiai professzo­ra 80 éves korában október 16-án szívbénulás következté­ben meghalt. Gogarten pro­fesszor megalapítója volt Barth Károllyal és Bultman- nal együtt az ún. dialektikus teológiának. Gogarten a Rajna-vidéken, Brémában majd Tübingenben lelkészkedett és 1927-ben tette le doktori vizsgáját a jénai egyetemen. 1931-ben Boroszló­ban lett professzor. Négy év­vel később már a Göttingeni egyetem professzora és az is maradt 1955-ben bekövetke­zett nyugdíjba vonulásáig. Gogarten egyike azoknak at evangélikus teológusoknak, aki minden egyes könyvében bizonyságot tett arról, hogy lépést tart korának a szellemi irányzataival. SZEMÉLYEKRŐL Spellmann New York-i ér­sek, az Észak-amerikai Egye­sült Államok hadseregének püspöke, december 2-án agy­vérzésben váratlanul elhunyt. Spellmann bíboros 78 éves volt. Dr. 3. Jänicke magdeburgi (NDK) evangélikus püspök 1968 októberében »ifjabb ke­zekbe« akarja átadni a Szász Tartományi egyház vezetését. A 67 éves D. Jänicke 1955 óta tölti be a püspöki tisztet Szászországban. Petersen Alfred esperest választotta meg a Schleswig- Holstein i Evangélikus Egyház (NSZK) püspökévé a Rends- burgban ülésező országos zsi­nat. Petersen volt az egyetlen jelölt a püspöki tisztségre. Ellesett ffűthnsi élet <n> DE NEM MINDEN ILYEN SZÉP és magá­val ragadó a falu életében! Most nem is arra a. feneketlen sárra gondolok, aminek nem fel­tétlenül kellene elterpeszkednie éppen a köz­ségi mázsáié körül. Pedig csak nagyon kevés pénz és talán több figyelem kellene, hogy ez se legyen igy. Nem a felszínen meghúzódó sárra és nemtisztára akarok most utalni, ha­nem arra, ami belül van, talán most már mé­lyen is. Ami lassanként életmód és életstílus lesz és együtt jár a falusi ember jólétével. Arra a könnyelműségre, amiből nagyon köny- nyen lesz nemtörődömség! A MAGYAR PARASZTEMBER mélyen és vészesen zsugori volt az én gyermekkorom­ban. A fiának kevés pénzt adott — azt is csak hosszas könyörgés után —, ha búcsú vagy va­lami mulatság volt a faluban. A lányától pe­dig még a jó kedvet és a táncot is sajnálta, mert neki sanyarú volt a sora. Pedig a lánya sem azért volt vidám, mert jól ment a sora, hanem — mert fiatal volt és buzgóit benne az élet.Tojást csak akkor evett a magyar paraszt, ha véletlenül eltörött eladás előtt. Tyúkot akkor vágott, ha vagy a tyúk vagy maga volt beteg. A malacra meg a hízóra meg jobban vigyázott, mint a saját édes gyerekére! A gye­rek elmehetett lyukas csizmában télvíz ide­jén az iskolába, de a hízónak tiszta és száraz szalma kellett, hogy meg ne fázzék. Hiszen a hízó az egész család hús- és zsíradagját fe­dezte egy esztendőre. Vigyázni kellett rá! A gyerek meg majd csak kiheveri azt a náthát! Milyen jó és mennyire megnyugtató, hogy ennek az életfelfogásnak nyoma sincs már a magyar falun! «Elfújta a szél...« — az az új munka- és életmód, ami már nem hajszol­ja ezeket az embereket a föld után, amiért annak idején éhezett és rongyoskodott, szen­vedett és meghalt, mert az orvos is pénzbe került volna! Ma máshová adja a pénzét. De 'mire? Sokan vannak ugyan, akiknek megnyílt a szeme és megnőtt az igénye a kultúra és civilizáció vívmányai iránt: rádiót és televí­ziót vesznek, könyvet, újságot és folyóiratokat, meg szakkönyveket olvasnak. De — sokan hajlamosak a könnyelmű életmódra. Könnyen jön a pénz, könnyen kiadják az emberek. De nem mindig jóra! Hanem az italra! Nem mindenütt, de sok faluban «útközben« folyik le a falusi ember élete: a családja és a korcsma, a templom és a korcsma között. A templomba a korcsmából megy — ha megy és a templomból a korcsmába vezet az útja. .4 pénze pedig fogy, vészesen fogy az italra. A gondolkodása, az életérzése pedig vészesen csökevényesedik a korcsmával egyenes arány­ban. Könnyelművé lesz a magánéletében éf közönyössé válhatik ezért a közösségi gondol­kodásában is. Megoldást kell találni ezekre a iroblémákra! A lelkészeknek is! KEMENESALJA ES A RÁBAKÖZ EVAN­GELIKUSSÁGA sokáig rejtély volt számom­ra. Szüleim — amíg éltek — soha nem mu­lasztották el vasárnap, hogy olvassák a régi «családi bibliát« — egyetlen örökségem! — és az akkor kapható Gyurátz-féle imadságos könyvet. Nem voltak ők pietisták, a szó elkop­tatott és rossz értelmében! Bibliás és imádko­zó keresztyének voltak. Ma már tudom, hogy a Bárány György és János féle «evangélikus kegyességi forma és élet« mélyen gyökerezik ennek a két tájegységnek az evangélikusságá- ban. Nem is tudott itt tért hódítani a finn vagy sváb vagy angol ébredési kegyesség! Nem volt erre szükségük! Ma is az a lelkész tud közelférkőzni ezeknek az evangélikusok­nak a szivéhez, aki ismeri Kemenesalja és Rá­baköz evangélikusságának a történetét, azt a kemény és szívós hitvallásosságot, ami náluk nem dogma, hanem életforma. Megvan ez még ma is? Nem mindenütt, de megtalálható. Én legalábbis ráakadtam, ami­kor odaérkezésem délutánján szétnéztem csendben és titokban az anyósom szobájában Árulkodnom kell, mert különben nem leszek szavahihető! Egy 1921-ben kiadott öreg Bib­lia az asztalon, kinyitva Lfc 9,18 és következő verseinél, ahol azt kérdezi Jézus a tanítvá­nyaitól, hogy kinek mondják őt az emberek és kinek tartják a tanítványai. És erre vála­szolja Péter nagy bizonyossággal: «Az Isten ama Krisztusának.« De ez a vallomás Krisztus szerint nem maradhat elröppenő szó, olcsó bi­zonyságtétel. Tetté és magatartássá kell izmo­sodnia az élet minden órájában, mert gondol­ni kell az utolsó órára is, ami után arról kell számot adnunk, ahogyan éltünk, nem pedig arról, amit mondogattunk. Két imádságos könyv is ott fekszik az asz­talon. Kezembe veszem. Kapi Béla és Raffay Sándor imádságos könyvei. «Szamárfülek- és cédulák jelzik azokat az imádságokat, amiket olvasója rendszeresen szokott elimádkozni: Imádság a »gyermekekért«, «Beteg gyerme­kért«, «Bánatban«, «Csalódások között«, «Nap­közben«, «Kitartásért«. öt élő gyermeke, sok unokája és dédunokája van. Mindig van oka arra, hogy bánata legyen és vigasztalást ke­ressen, beteg gyermeke legyen és viaskodjék imádságban az egészségéért. Es a csalódások miért kerülnék el?! És neki «mindenre van ereje a Krisztusban«, aki megerősíti. • A kék mennybolton kezd gyorsan alákúszni a téli nap. Kihűlt sugarai vibrálva ölelik át nég egyszer a falusi házakat. Bennük emberek ttik mai életüket, amely sokkal tartalmasabb, mint mi városi emberek gondolnánk. Tudnak befelé nézni és látnak kifelé. De aggasztó tü­netek is vannak. Foltok a falu arcán. És azo­kat a xapfény sem tudja eltüntetni, vm I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom