Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-04-21 / 16. szám

Reménységgel tovább Nemrégen magyarul is megjelent, világsikert aratott ame­rikai regény címe: »ÍJton.« Fiatal emberekről szól, akik min­dig úton vannak. Szédületes tempóban száguldoznak Amerika több ezer mérfoldes autóútjain. Nincs otthonuk, ahonnan el­indulnak és nincs céljuk, ami felé tartanak. Mindig úton van­nak ötletszerűen és hiábavalóan. A könyv ezzel a mondattal fejeződik be: ebben a nagy rohanásban »senki, de senki nem tudja, mi vár rá, csak azt tudja, hogy mind magányosabb, öre­gebb, nyomorultabb lesz«. Egy másik mai regény alakja egy nagyváros neon-reklá­moktól fényes utcáját rója, amikor többek közt ezt olvassuk: Hová megyek? Mi vagyok én? — A szorongás ránehezedett, szerette volna megállítani valamelyik járókelőt, megragadni és megkérdezni tőle, hogy hová megy, miért siet úgy — A hiábavalóság rettentő kín. Már a görög mitológiában a legsúlyosabb büntetés volt. Sziszifusz hiába görgeti a hegyre a sziklát, az a tetőről mindig vissszagurul. A Danaidák hiába hordják a vizet, a hordó sosem telik meg. Rettentő kín a hiába­valóság és belülről mérgezi az ember életét, mert megrontja örömeit, elveszi az akarás és cselekvés bátorságát. De lehetne másképpen is. Lehetne az úton reménységgel járni. Nem értelmetlen száguldásban, nem vakon sodródva, hanem reménységgel. A reménység lendületet ad az ember­nek, belső tartást, megsokszorozza az erőt és megszépíti az örömöket. Lehet, hogy közben külső nehézségek szorongatnak, lehet, hogy közben belső kételyek kínoznak, de a reménység előre néz, a célra s megy tovább az úton. Hogyan lehet az úton reménységgel járni? Erre a kérdésre lehet olyan tanácsot, útmutatást adni, ami csak erőtlen emberi szó. Nekünk többre van szükségünk: nem meleg, vallásos gondolatokra, hanem az élő Krisztusra, aki az alfa és az omega. Aki kezdetben volt, aki az idők tel­jességében megszületett s Pontius Pilátus helytartósága idején kereszthalált halt. De akit Isten feltámasztott és kezébe adott minden hatalmat mennyen és földön. Ennek a hitvallásnak biblikus hangvételű szövegét sza­kítsuk félbe hétköznapi tapasztalatainkkal, nehogy valami szent elragadtatásban messzire kerüljünk életünktől és önma­gunktól. Tapasztalatunk az, hogy fiatal szerelmesek, vagy kicsi gyermekük kezét fogó édesanyák nem szoktak panaszkodni az élet hiábavalósága miatt. Egyszerűen azért, mert a szeretet lobogásában átélik, hogy nem hiábavaló az az élet, amelyik adni tud. Ahol szeretet van, onnan menekül a hiábavalóság, mint a sötétség a fény elől. Jézus életünknek ezt az egyszerű tapasztalatát általános érvényűvé tette, amikor ezt mondta tanítványainak: ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást! A szeretet­nek e kötelezése alól Jézus még az ellenséget sem vette ki. Az élet sokféle helyzetbe belesodorhat, de olyan helyzetet még elképzelni sem tudunk, ahol szeretni ne lehetne. A hiábavaló­ság mindig akkor keríti hatalmába a lelkeket, amikor az em­ber nem vállalja a szeretet kapcsolatát, amikor elindegenedik a többiektől. Ismerjük azt a naiv optimizmust, amely elkendőzve az élet reális tényeit, illúziókkal próbálja gyógyítgatni az embert. Az üres frázisoknál többre van szükségünk: reménységre, amely az élet beteljesedéséről szól. Arról, hogy az útnak, amin járunk nemcsak vége van, hanem célja is! S hogy ez a cél elérhető és boldogító. Jézus ezt a reménységet adta, amikor így szólt tanítványainak: az én Atyám házában sok lakóhely van s én el­megyek, hogy helyet készítsek nektek. Erről a reménységről beszélt Mártának is Lázár sírjánál: aki él és hisz énbennem, soha meg nem hal! A régi keresztyének az egyházat így nevezeték: »commu­nio viatorum« =s az úton levők közössége, akik vallják, hogy Jézus Krisztus ajándéka a célbaérkezés bizonyos reménysége. Madocsai Miklós Ötszázötven éve fejeződött be a kostanzi zsinat A reformációt megelőző megújhodási mozgalmak sorá­ban jelentős helyet foglal el a Húsz Jánosról elnevezett hu­szitizmus. Húsz János működéséhez a waldensek, Wiclif iratai, a nemzeti szellemű prágai érsek­ség, a prágai egyetem és né­hány prágai lekész jelentették a kedvező feltételeket. 1402-ben Húsz János már a prágai egyetem tanára, és a Bethlehem-kápolna igehirdető­je volt. Széles körű bizalom és népszerűség kísérte működé­sét. Először filozófiai kérdések miatt volt vitája az egyetemen. Később Vencel király azt kí­vánta az egyetemtől, és a klé­rustól, hogy a pisai egyetemes zsinat (1409) időtartama alatt a pápákkal szemben semlege­sek maradjanak. Húsz és kö­vetői ezt meg is tették, de az érsek, a tanárok és a diákok egy csoportjával XII. Gergely pártjára állt. Prágában Húsz lett a helyzet ura, mint egye­temi rektor, és a király taná­csosa. Húsz győzelmét az érsek nem nézte jó szemmel. Huszt és munkatársait »eretnekség­gel« bevádolta V. Sándornál, az új pápánál. Wiclif iratait az 1410. évi nemzeti zsinat hatá­rozata szerint elégette, és Huszt eltiltotta az igehirdetéstől, ma,jd Sbynko érsek Huszt és követőit kiközösitette. Sbynkót a nép kigúnyolta és — a za­vargások miatt — kénytelen volt hazánkba menekülni. Itt is halt meg. A pápa Húszra és követőire 1411-ben kimondta a birodalmi átkot, de ez hatásta­lan maradt. A teológiai fakultás szakított Huszszal, a pápa pedig tartóz­kodási helyét is átok alá vetet­te. A király kívánságára Húsz elhagyta. Prágát. Így a mozga­lom vidékre is kiterjedt Húsz János tanaiban küzdött a pápai uralom mindenfajta megnyilvánulása ellen. Az egy­ház feje Krisztus, a pápa nem csalhatatlan, Krisztus és az apostolok nem rendelték a pá­paságot, a pápa nem nagyobb, mint a többi püspök és igehir­dető. A szerzetesrendek feles­legesek. Az igehirdetőket az eleven hit és az alapos tudás jellemezze. Az úrvacsorát Krisztus rendelése szerint, mindenkinek két szín alatt kell kiszolgáltatni, stb. Hang­súlyozta a nemzeti nyelv fon­tosságát az igehirdetésnél. Fő­műve: »Értekezés az egyház­ról«. Zsigmond császár, cseh és magyar király, Vencel testvére és utóda, 1414. november 1-én zsinatot hívott össze Konstanz- ba, a szakadás megszüntetésé­re. Erre a zsinatra Huszt is meghívta, hogy ott igazolja magát és tanításait. A zsinat távolabbi célja a megrendült pápai tekintély helyreállítása volt. Húsz János tudta, hogy éle­tét kockáztatja, ha elfogadja Zsigmond meghívását. Mégis, 1414. november 4-én megérke­zett Konstanzba, garancia-le­véllel és császári kísérettel. A kostanzi zsinat külsőségei­ben is jelentős esemény volt. Jelen volt egy pápa s a másik két pápa követe (ebben az idő­szakban 3 pápája is volt a ka­tolikus egyháznak),3 pátriárka, 29 bíboros, 33 érsek, 150 püs­pök, Í24 apát, 1800 pap és egyetemi tanár. Ott volt Zsig­mond császár, 5 fejedelem, 5 királyi követ. Az idegenek szá­mát a zsinat tartama alatt 150 000-re becsülték. Huszt háromszor vitték a zsinat elé: 1415. június 5-én, 7- én és 8-án. Érdemleges és tár­gyilagos kihallgatásban nem részesült. A zsinat Wiclif téte­leit és Húsz tanításait elítélte. ÉVFORDULÓK Amikor születtem, így mondta jó anyám, csupa virágban állt a kerti barackfánk; s mire kereszteltek dér lepte a fákat, lehullott szirmokat, virágverte ágat. Épp nagyhét napja volt, hétfő vagy kedd talán... ... nagypénteken -jött a világra az apám. Húsvéti öröm volt anyám születése, három évforduló esett a nagyhétre. De a hármat mindig Húsvét napján ültük, anyánk kedvéért a mienket töröltük. Szimbólum volt talán, hogy ő el ne hagyjon, mindig Húsvét legyen, közöttünk maradjon. Nagyhét van, nagypéntek és húsvét vasárnap, egyedül ünneplem, egyedül a hármat; s amíg a csokrokat helyettük átveszem, szívemben mindig csak őket ünnepelem. Gyarmatliy Irén Húsz nem vonta vissza tanait, amelyek közül 39-et »eretnek­tanításnak« minősítettek. Ha­lálra ítélték, és 1415. július 6- án máglyán elégették. Ham­vait a Rajnába szórták. A ha­gyomány szerint, halála előtt ezt mondta: »Most csak egy li­bát égettek meg, de majd egy hattyú jön utánam, akit nem tudtok elnémítani!« (Húsz ne­ve cseh nyelven libát jelent — Luther címerében pedig a hattyú volt). Prágai Jeromos, Húsz barátja és munkatársa, — aki Csehországban, Auszt­riában, Lengyelországban és Magyarországon hirdette és terjesztette a huszita tanokat — a konstanzi zsinat ítélete folytán, szintén máglyára ke­rült. A konstanzi zsinat 550 évvel ezelőtt, 1418. április 22-én ért véget. A pápizmus könyörtelen elnyomással és terrorral sem tudta megakadályozni a refor- mációs törekvések terjedését és az egyházban megindult tisztulási folyamatot, amely Húsz János és sok követője életét kívánta. Húsz János és Prágai Jero­mos máglyahalálában a csehek á pápa és Zsigmond részéről nemzeti sérelmet láttak. A konstanzi máglyák szították fel igazán a néphangulatot. A nemzeti és vallási bajokhoz szociális bajok járultak. A huszita mozgalom két ág­ra szakadt: a mérsékeltebbek (utraqu isták) általában meg­maradtak Húsz tanainál; a ra­dikálisabbak (taboriták) Ziska, majd Prokopius vezetésével az ítéletnap közeledtét és Jézus váratlan visszatérését hirdet­ték nagy erővel, helytelenítet­ték a Bibliából le nem vezet­hető egyházi tanokat, hirdet­ték a vagyonközösséget, a feu­dális rend elleni fegyveres küz­delmet, a tizedfizetés megszün­tetését, az igehirdetők egysze­rű életmódját. Zsigmond kérésére V. Már­ton pápa kereszteshadjáratot indított a husziták ellen. A hu­szita szabadságharcok több mint 20 évig tartottak. Hazánkban főleg az északi országrészen érződött a huszi­tizmus hatása, de országszerte ismerték tanításukat. A tatoo- rita irányzat hatással volt az 1437. évi erdélyi parasztfelke­lésre. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti hősének tekinti Húsz Jánost. Nemrég új Husz-emlékmüvet avattak fel Huszinecben, Húsz szülővá­rosában. A Bethlehem-kápol- nát renováltatta az állam, Húsz életéről és szolgálatáról pedig nagyszabású filmet ké­szíttetett. Húsz János szobra Wald és Wiclif szobrával együtt a wormsi Luther-emlékmű ta­lapzatán áll. Méltó helyen. Bareza Béla KIS GYÜLEKEZETEK, VAGY SZAKOSÍTOTT EGYHÁZI MUNKA Érdekes próbálkozás fölött vitáznak a finn egyházban. A rendkívül gyorsan fejlődött Tamperében, Finnország máso­dik legnagyobb városában 15 évvel ezelőtt nyolc gyülekezet­té szervezték a megnövekedett és megváltozott várost Töb­beknek véleménye szerint a gyülekezeti keretek nem tud­ják frissen nyomon kísérni a fejlődést ezért az egész várost egyetlen gyülekezetté javasol­ják olvasztani, s az egyházi munkát mintegy a kegyelmi ajándékok szerint szakosíta­nák. Négy területet állapítaná­nak meg a szolgálatban: a templomi szolgálat, a csoport- munka, a diakónia és az ifjú­sági munka. A híres tamperei Kaleva templom lelkésze, Paa­vo Viljanem ellene van a vál­toztatásnak. Elhamarkodott döntésnek mondja a törekvést, s rámutat a finn lelkiségnek megfelelő helyi gyülekezeti kö­zösségek erejére. A JAPÁN EVANGÉLIKUS EGYHÁZ amelynek 15 000 tagja van, csupán 1947-ben szerveződött önálló egyházzá. A háború utáni időszakban most avat­ták egyszerre a legtöbb japán evangélikus lelkészt, tizenket­tőt. Az egyház eddigi elnöke, Dr. Chitose Kishi, most nyu­galomba vonul, de továbbra i- megmarad a japán evangéli­kus egyetem rektorának. Dr. Kishi buzgón részt vesz a nem­zetközi egyházi életben, főleg a LVSZ munkájában. így kezdődőtf;-* 1955. — Egy január végi napon cseng a tele­fon dr. Martin Luther King lakásán. Halálo­san fáradtan fölveszi a hallgatót. —■ Hallod-e nigger! — ordítja egy dühödt hang. — Még ezen a héten megbánod, hogy Montgomerybe jöttél! Fenyegetések zúdulnak rá. Martin Luther King csak tarja kezében a kagylót. Ügy érzi, mintha az utolsó hetek minden rettegése és szorongása rázúdulna. Ereje elhagyja. Mért is jött ebbe a városba? Miért kell ezt az utat járnia? A konyhába megy, egy csésze kávét készít magának és elgondolkodik. 1954-ben járt először ebben a városban. Vendég igehirdetésre hívták meg. Éppen ak­kor fejezte be tanulmányait és doktori disz- szertációját akarta elkészíteni. Három egye­tem ígéretes állásokat kínált neki. Az észa­ki államokból két nagy gyülekezet hívta, le­gyen a lelkészük. És akkor érte a kérés Montgomeryből, nem vállalná-e el egy néger gyülekezet lelkipásztori állását ebben a vá­rosban, mely a faji kérdés egyik gyújtópont­ja. Montgomery Alabama államban van. Ala­bama, Florida, Georgia, Mississippi, Loui­siana, Mexikó, Texas az USA déli államai. Ezekben a déli államokban legkirívóbb a fe­hérek megkülönböztetett helyzete, a nége­rek elnyomása. Amikor most világgá futott a döbbenetes hír, hogyan végződött, ismerkedjünk meg ki­csit azzal a küzdelemmel, melyet dr. Martin Luther King több mint 10 évvel ezelőtt foly­tatott, és amelyről ő azt mondta: »... Az erő­szak tőrének az erőssaknélküliség gyógyító kardját szegezzük szembe.« 1492—-93-ban Kolumbusz fölfedezte Ameri­kát. Csakhamar spanyol, angol, francia, né­met és más nemzetiségű kalandorok serege indult el az új földrészre. Aranyat és egyéb kincseket kerestek, hogy egyszerre meggaz­dagodhassanak. Az őslakosság, az indiánok, csak az őserdők mélyén találtak menedéket a gyilkoló, fosztogató kalandorok elöl. Két­ségbeesetten védekeztek. Élet-halál küzde­lem alakult ki, amelynek vége az volt, hogy az indiánokat szinte teljesen kiirtották. De az óriási kiterjedésű fÖV észen emberre és munkaerőre volt szükség. Ekkor kezdődött a történelemnek egyik legsötétebb fejezete. Af­rikából szállították ide a barmok módjára összeterelt négereket. »Fekete áru« volt a nevük. Összefogdosták, hajóra rakták és Amerikában piacokon eladták őket. Rabszol­gákként dolgoztak aztán a gyapotültetvénye­ken és az őserdőkben. Durvábban bántak ve­lük, mint a barmokkal. Néger meggyilkolásá­ért semmiféle büntetés nem járt. Viszont őket a legcsekélyebbért is kegyetlenül büntették. Mérhetetlen szenvedés volt évszázadokon át a néger férfiak, asszonyok és gyermekek sor­sa. Talán némelyest emlékszünk Baker Sto­ve: Tamás bátya kunyhója című könyvére. Sokan közülük keresztyénné lettek. Egyet­len vigaszuk akkor a Jézus Krisztusban való hit lett. Saját szenvedéseikben mélységesen megragadta őket Krisztus szenvedése és ke­reszthalála. Ebből a hitből sok nagyon szép néger lelki ének, ún. spirituálé született. Köl­tészetük panaszos, fájdalmas, telve súlyos váddal a fehérekkel szemben. A hódítások és felfedezések ideje lassan véget ért. A sok gyarmatból egy állam lett, amely megalkotta alkotmányát és törvényeit. A déli államok nem akarták ezeket a törvé­nyeket elfogadni. Főleg a rabszolgaság meg­szüntetéséről szőlő törvényt nem. Sok lázon­gás és gyilkos polgárháború után az északi államoknak sikerült az alkotmányt és a tör­vényeket a déliekkel is elismertetni. Eltö­rölték a rabszolgaságot és garantálták a né­gerek egyenjogúságát. De csak az északi álla­mokban vált ez valósággá. Aki a déli álla­mokban jár, mindenfelé ezekkel a feliratok­kal találkozik: Csak fehéreknek. Csak nége­reknek. Ahol ez a felirat látható: For white only (csak fehéreknek), négernek nem szabad mutatkoznia. Dr. Martin Luther King 1929-ben születeti. Édesapja is baptista lelkész volt. Ö maga teo­lógiát és filozófiát tanult és mindkét szakon doktorátust szerzett. Később több amerikai egyetem dlsz.doktorává avatta. Felesége Co- retta Scott énekesnő. Négy gyermekük van. Mindnyájan nagyon szeretnek énekelni. Étke­zések előtt közösen éneklik az asztali imádsá­got. Montgomeryben a fehérek és feketék kö­zötti gyűlölet mint jeges szél csapott az ar­cukba. Amennyire csak lehetett, távol akar­ták tartani magukat minden faji harctól. Es egyszer csak ott álltak a legélesebb ellentétek középponjában. Sőt, Martin Luther King példaképe és vezetője Lett egy olyan moz­galomnak, mely ezt a gyűlöletet meg akarta és akarja változtatni. Ahogy történni szokott, egy jelentéktelen kis esemény nyomán egy­szer csak betelt a mérték. 1955. dec. 2-án cseng a telefon. A vezeték túlsó végén Mr. Nixon volt, egy szakszerve­zeti funkcionárius. A szokásos »halló« nélkül, csak úgy ömlött belőle a szó. — Hallja, King! Tegnap este letartóztattak egy néger asszonyt. Egy áruházból hazafelé tartva felszállt egy autóbuszra. Amikor a busz megtelt, a kocsivezető rászólt, adja ál a helyét egy fehér utasnak. De ő nem állt föl, azt mondta, elege van belőle, hogy úgy bán­janak vele, mint egy barommal. Erre megbi­lincselték és börtönbe hurcolták. Hallja, King! Nekünk is elegünk van! Torkig va­gyunk! Most végre valaminek történnie kell! A néger asszony letartóztatásának híre fu­tótűzként terjedt el a városban. Máris röp­cédulák adtak hírt az esetről mindenfelé. King sorban fölhívta barátait és tanácskozott velük, mit tegyenek. Elhatározták, hogy az­nap este találkoznak, és orvosok, lelkészek, ügyészek, szakszervezeti funkcionáriusok, postai alkalmazottak egy csoportjával megbe­szélik a dolgot. Este 40 férfi gyűlt össze a templomban. Együtt töprengtek, imádkoztak és terveztek. Végül megfogalmaztak egy röp­cédulát, melyet már reggel osztogattak is mindenfelé a városban. Autóbuszbojkott. Egyetlen pontot ragadtak ki: Nem akarták igénybe venni azokat az autóbuszokat, melyeken a négereket mindig megalázták, valahányszor felszálltak rájuk. December 5-e. Martin Luther King jóval 5 óra előtt már fönn volt, aztán feleségével együtt ott álltak az ablaknál és figyelték, mi fog történni. Velük szemben volt egy autó- buszmegálló. Amikor megérkezett az első busz. mellyel nagyon sok néger szokott mun­kába menni, nem akartak hinni, a szemük­nek. üres volt. 15 perc múlva jött a kővet­kező. Az is üres volt. A 18 000 néger munkás, diák és hivatalnok közül egyetlenegy sem ment ezen a napon autóbusszal. Gyalog men­tek vagy autóstoppal, néhányan taxival, vagy magánkocsival, vagy egyéb ritka és szokatlan alkalmatossággal. Olyan embereket is lehe­tett látni, akik öszvéren, vagy lovaskocsival mentek munkába. Estére tömeggyűlést hívnak össze. Ének­kel és imádsággal kezdődik. Aztán bemutat­ják a sokaságnak Martin Luther Kinget, mint aki ezután vezetni fogja a küzdelmet. Harsogó taps közben megy a szónoki emel­vényre. — Barátaim, ma azért gyűltünk itt össze, hogy azoknak, akik olyan sokáig bántalmaz­lak minket, megmondjuk, hogy elegünk van. A tömeg nagy nyugalommal hallgatja. Martin Luther King beszéde közben sokszor maga sem tudja, mit mond. — Nem gyűlölködéssel és terrorral akarjuk elérni célunkat. Nem kényszeríteni akarunk, hanem meggyőzni. Csak azt akarjuk meg­mondani az embereknek: engedjétek, hogy a lelkiismeret vezessen benneteket. Cselekvé­sünket a keresztyén gondolkodás legmaga­sabb elvei kell hogy áthassák. A szeretetnek kell irányítania mindazt, amit teszünk. Jézus szava az évszázadokon át találjon visszhang­ra szíveinkben: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, imád­kozzatok azokért, akik kergetnek titeket. Ne engedjétek magatokat senkitől olyan mélyre rántani, hogy gyűlöljétek öt. A döntő pillanat azonban még csak most következik. Lassan, messzehangzóan felol­vassák azt a tervezetet, melyet délután fogal­mazlak: 1. A négerek mindaddig nem veszik igény­be az autóbuszokat, míg nem garantálják nekik ugyanazt az udvariasságot, mint a fe­héreknek. 2. A négerek mindaddig nem veszik igény­be az autóbuszokat, míg a négerek és fehérek nem használhatják egyenlő joggal az ülőhe­lyeket. 3. A négerek mindaddig nem veszik igény­be az autóbuszokat, míg nem alkalmaznak négereket is autóbuszokon gépkocsivezetőül. — Akik egyetértenek ezzel a határozati ja­vaslattal, álljanak fel! Mindnyájan egy emberként álltak (el. (Folytatjuk.) Foltin Bruno

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom