Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-02-11 / 6. szám

Micsoda az ember?

Zsolt 8.

Legalább háromezer év telt el azóta, hogy ez az ének, ez az ember dicséretét zengő himnusz, először szólalt meg Dávid hárfáján. Évszázadok szörnyűségein tört keresztül. Most itt hangzik közöttünk.

Azért szól, hogy betöltse szívünket, hogy kicsorduljon ajkunkon. Szükségünk van erejére, mert nagy ellenállást kell legyőznie, — szívünk keménységét. Nem vesszük könnyen ajkunkra. Félünk mindentől, ami túl szép.

Van néhány keserves tapasztalatunk arról, hogy — micsoda az ember? Afrikában, Fokváros egyik kórházában orvosok serege fáradozik azon, hogy egy beteg embert új szívvel ajándékozzon meg. Ugyanakkor Vietnamban amerikai katonák naponta százával ölnek meg embereket és tesznek csonkává, gyógyíthatatlanná. Mennyi ellentmondás! Kezd kísértésünkké válni a mohóság. A ma kultúrembere hajlamos arra, hogy az emberség színvonalát felcserélje az életszínvonallal. Amíg folyton növekvő étvágya kielégítését tekinti fő kérdésének. Délamerikában másfélóránként 200 gyermek hal éhen. Ezért nem merjük eredeti dallamával ajkunkra venni Dávid zsoltárát. A valóságot keressük. A 8. zsoltár azonban csak mosolyog rajtunk. Türelmesen vár, mint aki biztos a dolgában. Az az ereje, hogy benne nemcsak a valósággal, hanem az igazsággal is találkozunk. Az igazság az, hogy a valósághoz szeretetének diadalmas erejével, odafordította arcát Isten jóakarata.

Ezt a nagy fordulatot a 8. zsoltár így fejezi ki: Isten megemlékezett rólunk, néki gondja van reánk. Problémát csinált magának belőlünk. Ezért küldte el Fiát. Jézus Krisztus pádig nyilvánvalóvá tette, hogy bármilyen nagyok a mi problémáink még nagyobb Isten irántunk való szeretete. Ö maga az igazság Erősebb a halálnál és mélyebb a sírnál. Általa válik a valóság mégis széppé.

Ha rá hallgatok, megtanulok újra énekelni. Mint gyermek tudok csodálkozni és álmélkodni. Egész életem, alapmagatartásom áthangolódik.

Megnövekszik bennem a bizalom az emberek iránt. Merek bizalmat hitelezni és az emberek bizalma is megnövekszik irántam. Eszreveszem azokat az embereket, akik nem problémáénak. Magam is felbátorodom.. Ráiövök, hogy én is tehetek valamit. Nem kell félénken visszahúzódnom.

Ha ö a nagy és én a kicsi, megnövekszik bennem a felelősség. A dolgok leegyszerűsödnek. A gyermek nem komplikálja el a dolgokat. Milyen gyermeki egyszerűséggel látták meg a lényeget a madagaszkári keresztyén konferenciának résztvevői: a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek. Ebben az egyszerűségben vált érthetővé ma a keresztyének között is az akut éhezéssel küzdő népek számtalan forradalmi megmozdulása. Enyszerűen meg kellett látnunk. hogy ezeknek a népeknek a küzdelme a felemelkedésért, és a mi irántuk érzett felelősségünk elkerülhetetlen út, ha az egész emberiség békéiét tartjuk szem előtt.

Ha eredeti dallamával szólal meg ajkamon Dávid zsoltára, megnövekedik bennem a reménység A reménykedő ember tisztelettel néz az emberi célkitűzésekre és erőfeszítésekre. Miután leegyszerűsödtek az emberi kérdések, türelemmel merjük azokat bonyolult és szövevényes összefüggéseikben is kezünkbe venni. Nem minden csomó gordiuszi csomó. Mind kevesebb lesz azoknak a csomóknak a száma, amelyeket erőszakkal, karddal, háborúval lehet megközelíteni. A türelem ilyen időkben nehéz kereszt. Szívesen levetnénk. De aki felveszi, az találja meg az életet.

A 8. zsoltár 3. versében, megemlíti Isten ellenségeit is. Isién ellensége a bizalmatlanságból, felelőtlenségből és a reménytelenségből származó gifűlölködés szelleme. Ezt az ö ellenséget bennem is el tudja és el akarja némítani. Azzal némítja el bennem. hogy ajkamra adja Dávid zsoltárát. Bizakodó, felelős reménykedő gyermekévé tesz Jézus Krisztus által, akiben megemlékezett rólunk emberekről — rólam is. Aki által a maga problémájává tette a mi életünket, mindnyájunkét — az enyémet is. Benczúr László

ßkikre IjaUqatnurík. kell

Emberiesség az életben

Nem kétséges, hogy mindig kisebbségben lesznek azok, akik komolyan akarnak keresztyének lenni. Csak álom az, hogy a tömegek általában keresztyének lesznek. Talán elképzelhető volna, ha a keresztyénné levest és a keresztyénnek megmaradást nagyon könnyűvé tennénk. Ezt azonban semmiképpen sem szabad megtennünk! ... De aki elfogadja az evangélium igaz ságát. az az ember nagy hatással van a környezetére és népére. Hiszen milyen nagy dolog az, ha a nyilvános életben vannak emberek, akik fegyelmezettek és tiszták jóságosak, igazságosak és megvesztegethetetlenek! ... A humánumnak, az emberiességnek kell meggyógyulnia. Ezt munkálja az evangélium öröm- üzenete.

Adolf Köbcrle,

volt tübingeni teológiai professzor

Peskó György orgonaestje

Január 27-én, szombaton, este tartotta Peskó György orgonaművészünk idei első orgonaestjét a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. A hang- versenyterem, még a beállított pótszékek mellett is, zsúfolásig megtelt. Megszoktuk már, hogy Peskó György művészete, bámulatos technikája, Szenvedélyes játéka, dinami- kussága, érettsége, hírneve, eddigi kirobbanó sikerei tömegeket vonzanak. Feltűnő volt a fiatalság sokasága és ezzel együtt tomboló lelkesedése. A ráadások — hogy a végénél kezdjük —, elkerülhetetlenek voltak, s ezek között szívesen vettük az apa emlékét idéző Chaconne-t, mint az est méltó befejezését.

A műsor sokat mond az estről ebben a sorrendben. Bach: C-moll passacaglia; a hat nagyon népszerű és nagyon nehéz Schübler-korál; Bach: G- dúr prelúdium és fuga; Mendelssohn: D-mcll szonáta; An- talffy Dezső: Faunok tánca. Külön kell kiemelni egy bemutatót a sorrendből. Dr. Gárdonyi Zoltán II. szonátája osztatlan sikert aratott s a forróság csúcspontját érte, amikor a szerző és az orgonaművész találkoztak egymással a pódiumon.

Köszönjük a muzsika nagy élményét Peskó Györgynek. Ismét meggyőzött bennünket — többek között — arról, hogy az orgonamuzsika, minden »egvházias« múltja és jellege mellett, nemzeti zenekultúránk alkotórésze és nagy kincse és olyan művészeink, mint Peskó György, határon belüi és túl, a magyar nép zenei tehetségét hirdetik.

Várady Lajos

Egyház a világban

Az első keresztyén gyülekezetek — szervezetileg — az első pünkösdi eseményeket követően alakultak meg. Péter apostol prédikációja és az ő, valamint társai munkássága nyomán előbb Jeruzsálemben, majd további, más izraeli helységek zsinagógáiban, magánházaiban gyűltek rendszeresen egybe azok a férfiak és nők, akik Krisztus tanítványainak mondták, tartották magukat.

Nem sokkal később — elsősorban megintcsak az apostolok szolgálata révén — eljut a Jézus Krisztusról szóló evangélium Kisázsia partvidéki városaiba s egy kevés idő múltán kedvező fogadtatásra talál az akkori idők nagy »világvárosában«, Rómában is. Mindez 2—3 évtized alatt történik, egyre fokozódó gyorsasággal, és ha a Kr. u. 1. évszázad hatvanas-hetvenes éveinek képzeletbeli »gyülekezeti térképét« magúnk elé terítjük, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a keresztyén közösségek száma nemcsak hogy meglepően nagy, hanem területileg is igencsak kiterjedt. Persze, a »hivek« száma — az előbb mondottak ellenére — ekkor még csekély és különösen is annak mondható, ha az összlakosság lélekszámával hasonlítjuk össze.

Hogy a keresztyén egyház kezdete és kezdeti terjeszkedése az első évszázad középső harmadában, a Földközi-tenger térségében keresendő, ez — természetszerűen —, azt jelenti, hogy történetének első szakasza szorosan kapcsolódik az Imperium Romanum, a Római Birodalom, akkori általános helyzetéhez, az ebben a hatalmas államban végbemenő folyamatokhoz. Kapcsolódik úgy, hogy a jeruzsálemi, gali- leai zsidó nemzetiségű keresztyének csakúgy, mint a kis- ázsiai görög származású gyülekezeti tagok, egyformán a Római Birodalom különböző rendű és rangú polgárai. De kapcsolódik úgy is. hogv bárhol is keletkezett, élt egy gyüle..Csendesen munkálkodva...”

kezet: tagjai alá voltak vetve annak a társadalmi, gazdasági, gazdálkodási rendnek, amely éppen a gyülekezet közvetlen környezetére volt jellemző.

Innen érthető az, hogy akár társadalmi, akár foglalkozási szempontból figyeljük az Újszövetségből ismert gyülekezetek összetételét, színesen változatos az a kép, ami így eli- bünk tárul. Az egykori zélóta lázadó mellett ott találhatjuk a zsidó vallásos-népi közösség tekintélyes vezetőemberét (a -Nikodémusokat«) s a szegény, kétkezi halászember mellett a jómódú vámszedőt. S a Birodalom más részén, egy asztalhoz telepedett le a hitét a diaspóra (szórvány) helyzetében is megőrző zsidó, a vallásából kiábrándult göröggel, a társadalmon kívül, a jognélküliségben élő rabszolga, a szabad — esetleg igencsak tehetős — római polgárral.

Történhetett pedig ez azért, mert elsőrendűen személyeshitbeli tényező volt az, ami ezeket a különböző fajú, érdeklődésű, társadalmi helyzetű, vagyoni állású embereket gyülekezetté egybeforrasztotta, összetartotta. Személyes és hitbeli annyiban, hogy külön-kü- lön is és együtt is, ezek az emberek a megváltásukat, az üdvösségüket keresték és találták meg a »keresztről való beszédben«.

Az igehirdetés: a Jézus Krisztusról szóló bizonyság- tétel is erről szólt — mindenekelőtt. Róla. megváltói életművéről tudósítottak az evangélisták, ennek a megváltásnak időt és teret átfogó valóságáról írtak leveleikben az apostolok. — Nem olvasunk ugyanakkor arról, hogy az első keresztyén nemzedékek tanítói valamilyen kidolgozott politikai vagy gazdasági »programot« adtak volna követőiknek. Ez kimaradt szavaikból. leveleiknek soraiból és nemcsak azért, mert a nagy vilgbirodalom egy elenyészően kicsiny létszámú csoportjához szóltak, írtak, amelynek semmiféle irányító szerepe nem is

Pál apostol — a saját életpéldájára hivatkozva —, a címünkben is idézett szavak kíséretében: »Az ilyeneknek

azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a maguk kenyerét egyék.«

S kéri ezt az apostol nemcsak azért, mert az emberi életnek értelmet adó, az emberi közösségeket anyagilag fenntartó, továbbépítő munka mindenkire kötelező isteni parancs, hanem méginkább azért, mert az a felebaráti szeretet tettekben megnyilvánuló cselekedete. Az, mert az ember nemcsak azért dolgozik, nemcsak azért kell, hogy dolgozzék (erről is jó néhányszor írt az apostol övéinek), hogy önmagát, családját eltartsa, hanem azért is, hogy két kezének, értelmének célszerű tevékenysége gyümölcseiből részesedhessék a felebarát, az őt körülvevő közösség is. A munka így lesz és lehet a hivő keresztyén ember számára nemcsak parancs, hanem a felebaráti szeretetből fakadó, mindennap megvalósítandó »e világi program«.

D. Dr. Ottlyk Ernő

Kistarcsai Szeretetotthonunkban

TEL

J. Peter Hebel után németből

Csak hó meg hó. Bárhogy kutat, nem lát a szem örvényt, utat.

De mennyi kicsi mag pihen védetten a föld mélyiben!

S a hó akármeddig szakad,

i— húsvétra vár a hó alatt.

Ford. Turmezei Erzsébet

Január 21-én, vasárnap délután szép és meleghangú ünnepségben volt része az otthon lakóinak, a kis gyülekezetnek és a vendégeknek.

D. Dr. Ottlyk Ernő püspök feleségével és Karner Ágoston országos főtitkár, valamint Muncz Frigyes diakóniai ügyvivő-lelkész meglátogatták az otthont. A püspök elsőízben járt hivatalosan az otthon épületében és ezért elsősorban az otthon lakóival óhajtott személyesen találkozni.

Az otthon épülete, belső berendezése, a célnak kitűnően megfelelő beosztása, a nemrégen felújított falak, ragyogó fehér ajtók az országos egyházi diakónia legszebb intézetei közé emelik. A látogatókat az a jó érzés töltötte el, hogy egyházunk szép és kellemes helyet tud biztosítani az ige szolgálatában megöregedett, vagy megrokkant lelkészi-há- zastársak részére.

A püspök látogatása azonban nemcsak a hely és a körülmények szemrevételezése, nemcsak egyszerű ismerkedés a dolgokkal. A látogatás középpontja az istentisztelet volt, amelyen Ottlyk püspök arról a kétféle indulatról, vonzásról szólott, amelyek közül az egyiket Kain személye és cselekedete jelez és jelképez ma is az emberben, a másikat pedig Jézus Krisztus és az ő odaadó, segítő és megértő szeretete jelent az emberek között

Az istentiszteleten a Budavári Egyházközség Énekkara is szolgált több énekszámmal, Csorba István karnagy vezetésével.

Az istentisztelet után a vendégek, az otthon vezetősége, Blatniczky Jenő cinkotai lelkész, id. Kendeh György otthonvezető lelkész és az énekkar szeretetvendégségen maradt együtt és az egész épületet, folyosókat és az öreg testvérek szobáit is megtöltötte az egyházi kánonok csengő harmóniája.

Az egyháztörténetből

A keleti (görög) teológusok

A teológia! tudomány virágzását elősegítette az egyház kedvezőre fordult külső helyzete. A klasszikus műveltséghez való viszony kialakítása a kor színvonalán álló fejtegetéseket kívánt. A jelentkező eretnekségekkel szemben is meg kellett fogalmazni az igaz tant. A császárok egységesítő politikája kedvezett az egyetemes zsinatok létrehívásának, lehetővé vált, hogy az egész keresztyénségre érvényes határozatok születhessenek. Ilyen viszonyok között keletkeztek a dogmák, a hivatalosan megállapított tantételek. Ezek kialakítása és megvédése élénk teológiai küzdelmek között ment végbe, ami együtt járt a teológiai tudományok felvirágzásával.

A teológiának ebben az időszakban két fő iránya alakult ki, a keleti (görög), amely inkább a szentháromsági és krisztológiai kérdésekkel foglalkozott, és a nyugati (latin), amely az üdvösség és a gyakorlati keresztyén élet problémájára igyekezett válaszolni. A kiemelkedő keleti (görög) teológusok a következők:

EUSEBIUS volt a legkiválóbb képviselője az alexandriai teológiai irányzatnak. Mint caesariai püspök (megh. 340-ben), a nicaeai zsinat leg- tudósabb teológusa volt, a zsinat az ő hitvallását tette dogmává. Ugyanakkor az egyháztörténetírás atyjának is tekinthető. Tíz kötetből álló művét különösen a felhasznált gazdag forrásiratok teszik igen becsessé, noha kritikája nem eléggé következetes. Ez különösen Origenes megítélésére érvényes, akit az alexandriai irányzat nagy tisztelettel vett körül.

ATHANASIUS a másik büszkesége az alexandriai iskolának. Origenes tévedéseit kiküszöbölte, helyes tanítását pedig következetesen fejtette tovább. Kiváló igehirdető, aszkéta, teológus, méltán tisztelték meg a »pater orthodoxiae« címmel. Alexandriában született, itt lett diakónus, majd 328. óta püspök (373-ban halt meg). Az ariánus vitában ő volt az orthodoxia vezéregyénisége. Halált megvető bátorsággal küzdött Jézus Krisztus igaz istensége elismertetéséért. Székhelyéről ötször űzték el, s közel húsz évet töltött száműzetésben. A szentháromsági dogma megalkotásában neki van a legnagyobb érdeme. Nagyon vigyázott, hogy tanítása ne kerüljön ellentétbe sem a Szentírással, sem az Apostoli Hitvallással. Művei között legfontosabb az ariánusok ellen írt könyve, valamint Remete. Antal életrajza Küzdelmes életéről főleg Nazianzi Gergely felette mondott halotti beszédéből tudunk meg sokat.

BASILIUS püspök (megh. 379.) már keresztyén családba

született, de nagyra értékelte a klasszikus műveltséget is, az athéni akadémián tanult. Igehirdetései, hitvitázó és aszke- tikus művei tették nevezetessé. Kiváló lelkipásztor is volt, jótékony intézeteket alapított szegények, betegek, idegenek számára.

NISSIAI GERGELY püspök (megh. 394.) az előbbinek öcs- cse, eredetileg világi rétornak készült. Kiváló filozófus és dogmatikus vált belőle. írásaiban a pogányokat és a zsidókat akarta megtéríteni, ezért olyan művet írt, amely dogmatika és apologetika egyszerre, hogy így tárja fel a keresztyén hit alapjait az érdeklődők és a katechumenok számára.

NAZIANZI GERGELY püspök (megh. 390-ben) apja is püspök volt, szintén Athénben tanult, ahol magas szinten sajátította el a klasszikus műveltséget. Konstantinápolyban Jézus Krisztus istenségéről tartott igehirdetés-sorozatáért »Theó logos« melléknévvel tisztelték meg. Theodoros császár a pátriárkái székbe emelte, de élete végén visszatért Nazianzba, hogy kontempla tív-aszkéta életet éljen.

Az utóbbi hármat nagykap- padókiainak nevezik nézet- azonosságuk alapján, amellyel a »homousia« vitában azonosan képviselték közvetítő nézetüket.

CHRYSOSTOMUS az antiochiai teológiai irányzathoz tartozott. Az alexandriaiak: misztikus irányzatával szemben ez az iskola reálisabb volt, az exegézis és bibliakritika terén nagy munkásságot fejtettek ki. A filozófiában sem Platon, hanem Aristoteles volt a mesterük. Jézus Krisztus személyében az istenit és az emberit szigorúan elkülönítették egymástól, különösen az emberinek a jelentőségét igyekeztek kiemelni. Egyrészt érdemük, hogy Jézus Krisztus történeti személyiségét a dogmatika számára megmentették, de másrészt közel jártak ahhoz a veszélyhez, hogy a két természet különválasztásával Jézus Krisztus egy személyét is kettővé szakítsák szét. Chrysostomus filozófiai és jogi tanulmányok után vált szerzetessé, majd presbiterré, míg 398-ban a pátriárkái méltóságot is elnyerte Konstantinápolyban. Az aniiochiai irányzat nagyobb kritikával fordult Origenes felé. mint az alexandriai, ez az álláspont jellemzi Chrysostomus vitáit is. Irodalmilag mint dogmatikus és exegéta is működött, de igazi életeleme az igehirdetés volt, nemhiába nevezték »aranyszájúnak«. Könyvében a lelkész! tiszt méltóságát és sokféle kötelességét tárta fel, nemzedékek merítettek hivatáshűséget gondolataiból.

D, Dr. Ottlyk Ernő

v

lehetett ezeken a területeken, hanem azért, mert ilyen programjuk nem is volt, nem is lehetett. Másképpen fogalmazva: az első keresztyén gyülekezetek vezetői, elöljárói és tagjai egymás közt építve a hitből és szeretetből fakadó közösséget, elfogadva az őket környező világot olyannak, amilyen, nem akarták (de nem is tudták) koruk társadalmi, gazdasági berendezettségét -krisztianizálni«, valamiképpen -keresztyénivé« átformálni. Erre nem kaptak Mesterüktől -utasítást«, sem pedig hitükből indítást.

Persze ennek az alapmagatartásnak sokféle — többek között: káros — változata volt lehetséges. Voltak olyan csoportok — hogy csak egy példát említsünk —, amelyeknek tagjai szinte elfelejtették azt. hogy földi emberek és ez a rajongó -elfelejtkezésük« odáig fajult, hogy csak a -nem e világból való« dolgokkal kívántak, akartak foglalkozni, de az Isten teremtette világgal magával, a mindennapi életben adódó, egyszerű, köznapi emberi feladatokkal nem. Gondoljunk csak a tesszalonikiaik- ra. akik -rendetlenül éltek«, semmit sem dolgoztak (2. Tessz 3, 6—15). Nekik írja