Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-10-27 / 43. szám
KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. 72. 0 R SZAG 0 S E VA N G E L I K U S HETILAP miU. ÉVFOLYAM 43. SZÁM 1968. október 27. Ára: 2.— Forint SZEMELLENZŐSEN? Bizonyos oldalról nézve, a reformáció úgy jött létre, hogy Luther kételkedni kezdett az egyház tanításának helyességében és kereste a nagyobb igazságot. Nem elégedett meg azokkal a feleletekkel, amelyeket a hitbeli és erkölcsi kérdésekre a középkori egyház adott, merte az évszázados feleleteket megkérdőjelezni és kutatni jobbért és igazabbért. Ha kissé le akarnám szűkíteni a problémát még azt is mondhatnám, hogy a reformáció egy felvetett kérdésből született: „Hogyan nyerhetek kegyelmes Istent?” Számunkra most nem lényeges — a cikk keretében — a kérdés tartalma, csupán az a tény, hogy Luther kérdezett, volt bátorsága kérdezni, a problémákat újra végiggondolni, azokkal szembenézni és a teljesebb igazságért a régit, az ósdit feladni. Vajon nem fordult-e visszájára a mi időnkben a reformáció mai népének magatartása vagy legalábbis nincs meg a kísértése annak, hogy visszájára forduljon? Nem az a helyzet hazai evangélikus egyházunk széles vagy legalább is bizonyos rétegeiben, hogy az számít valódi „evangélikus”-nak — ha úgy tetszik: „lutheránusának — aki minél jobban őrzi — és pedig lehetőleg változtatás nélkül őrzi — a reformáció örökségét, a reformáció megindulásakor adott feleleteket a hitbeli és erkölcsi kérdésekre? Nem vagyunk-e megsértve, ha valaki az egyházban vagy az egyházon kívül meg meri kérdőjelezni eddig „szent”-nek hitt és megfellebbezhetetlennek gondolt feleleteinket? Nem tekintjük-e „hitetlenség”-nek vagy éppen „támadás”- nak már a kérdés-felvetéseket is? Nem az lett-e számunkra az „ideális hivő”, aki nem kérdez semmit, hanem „vakon” hisz? Nem azt állítgatjuk-e, hogy aki ma az egyházon belül az eddig tartott feleletekben kételkedni mer az „besegít az ateistáknak”? Figyeljünk csak fel néhány jelenségre, amelyek mintha ezt igazolnák. Más-más minőségűek ezek a jelenségek, de egyforma előjelűek: Vannak egyházunkban olyan hívek, akik már a Biblia újra való leforditását is bűnnek vagy legalább is eltévelyedésnek tekintik. „Már nem jó nekik, ami apáinknak jó volt” — mondogatják egyesek azoknak, akik a Biblia mai nyelvre való fordítását szorgalmazzák. Egyik biblia-fordító professzorunk kapta ezt a levelet: „Miért akarják megváltoztatni a Biblia eredeti szövegét, ahogy az Károli Gáspárnál(ü) van?” Ide tartozik az a visszhang is, amely egyik munkatársunknak Jézus feltámadásával kapcsolatban írt húsvéti cikkét kísérte. Annak a cikknek kétségtelen volt gyengéje, mert kimondott egy olyan- tételt, amit a Biblia nem rncmd ki, azt tudniipik,. hogy „Jézus teste elporjadt” ‘ ugyanakkor pedig; néni m'pn'dta ki azt,”amit1 pedig a Szentírás alapján ki kell mondanunk, azt tudniillik, hogy Jézus új testben támadt ugyan fel, de ez'az új test szoros összefüggésben volt Jézus régi testével. Bizonyos mértékben érthető, hogy többen kifogásolták ezt a cikket. A magam részéről mégis jobban megdöbbentem attól a magatartástól és alapállástól, amit egyesek e kérdésben tanúsítottak, mint magától a cikktőL A kritikákból ugyanis olyan felfogás lett'előttem nyilvánvaló, hogy „mindenki rossz, hitetlen, egyházromboló” aki nem ismételgeti — és pedig szószerinti — azokat a feleleteket, amelyeket pl. a Bibliával, annak bizonyságtételével kapcsolatban, eddig birtokoltunk. — Egy harmadik példa: Nem is olyan régen — egy egyházi közösségben — és hozzá ifjúsági csoportban! — kifogásolták, hogy „különböző világi újságok kritika tárgyává teszik az egyház tanítását”. E megjegyzés mögött „egyházi megsértődöttség” volt érezhető. Az ilyen fajta magatartások összeegyeztethetők a „reformáció örökségé”-vel? Hát nem tartozik bele éppen ebbe az „örök- ség”-be nagyon hangsúlyozottan az is, hogy szabad, lehet és kell a már megadott feleleteket is újra végiggondolni, szükség esetén megkérdőjelezni és a jó feleletek helyett még jobb feleleteket keresni! Vagy most már evangélikus emberek sajátossága lesz az, amit mindig a római katolikus egyházzal összefüggésben szoktunk mondogatni, hogy tudniillik „belemerevedtek a dogmákba”? Miközben Róma megbátorodott bizonyos kérdések felvetésében és új feleletek keresésében, most bizonyos evangélikus körök vissza akarnak térni a reformáció előtti magatartásba? Tényleg az lenne a „jobb” hivő, aki „nem kérdez semmit, csak hisz” és az lenne a „hitetlen”, aki kérdez, kutat, gondolkodik, viaskodik problémákkal mert „nagyobb igazság”-ra vágyik? És miért érzékenykednek egyesek a „kí- vülvalók” kritikája miatt? Ez az „érzékenykedés” vajon nem azt mutatja-e, hogy nem merjük próbának kitenni egyházunk tanítását? A „kívülállók” kritikájából valóban nem tanulhatunk semmit? És ha nem is sikerül minden esetben egy jobb feleletet találni kérdéseinkre — mint pl. a sokat emlegetett húsvéti cikkben történt — mégis nem szükséges-e mindig nyitottnak maradni arra, hogy önmagunkat és tanításainkat korrigáltuk. Meggyőződésem szerint, a Szentirással kapcsolatban ma alig van veszedelmesebb álláspont, mint a „naiv” pietista szemlélet, amely igen gyakran a Bibliát „szószerint” (még a Károli fordítást is!!) Istentől ihletettnek tekinti és nem hajlandó azt a tudományos kutatás módszereinek alávetni. Azt vallom, hogy a Szentírást nyugodtan alávethetjük — és alá kell vetnünk! — a történet-kritikai kutatásnak. E nélkül nem tudunk korszerűen prédikálni és szolgálni sem a gyülekezetben, sem a világban. Ha elzárkózunk régi feleleteink újra való átgondolása elől. a Biblia tudományos feldolgozása elől. akkor szektává leszünk. Szektává, amely önmaga felé fordul, csak a „hátát” mutogatja a világnak. Szemellenzősen tiltakozik minden ellen, ami nem azonos azzal, amit ő hisz és gondol, toy azonban dialógust sem lehet folytatni sem az egyházak között, sem a világgal! A dialógus mozgató eleme ugyanis az. hogy jobban meg akarjuk ismerni az igazságot és nagyobb igazságra akarunk eljutni. Ha bezárkózunk, ha trónolunk igazsáffainkon vagy vélt igazságainkon, és azokat nem merjük szembesíteni mások igazságával, akkor legfeljebb farizeusok lehetünk, de semmiképpen sem a dialógus résztvevői. Dialógust csak az folytathat, aki kinyitja a fülét is, a szemét is, a szívét is és az eszét is! Nemcsak magunknak használunk, ha feladunk minden szemellenzősséget. hanem embertársainknak is, mert kölcsönös tanulás közben végezhetjük el közös munkánkat. A világ felé kitárulkozó, és a tudományok felé is nyitott, mindig nagyobb igazságot kereső egyház hordozója ma a reformáció örökségéIKSí D. Káldy Zoltán Az osztrák testvéregyház meglátogatása Október első hetében látogatást tettünk az osztrák evangélikus egyháznál. Utunk annak a testvéri kapcsolatnak egyik jele, amely a nyugati szomszéd ország evangélikus egyházával az utóbbi években oly örvendetesen és gyümölcsözően alakult. Delegációnknak három tagja volt: D. Dr. Ott- lyk Ernő püspök, Dr. Pálfy Miklós professzor és D. Koren Emil esperes. Ottlyk püspököt elkísérte felesége is. Az egyhetes rendkívül gazdag program bőségén végig sem lehet futni egy rövid beszámoló keretében, ezért csupán néhány képet villantok fel összefoglalásképpen. GYÖKEREIHEZ NYÜLÓ egyházzal találkoztunk Ausztriában. Az utóbbi évtizedekben örömmel figyeltük, hogy ebben a harmincas évek egyházi képletében élő, katolikusnak ismert országban milyen szépen fejlődik az evangélikus egyház. Ez így van, de most meglepetten észleltük, milyen következetesen nyúlnak vissza osztrák testvéreink a reformáció koráig vezető történelmi emlékeikhez és értékeikhez. Bécsben Traar szuperintendens gazdag protestáns éremgyűjteménye lapokat, fejezeteket tár fel- múltjukból. A gasteini völgyben, ahol dübörgő vízeséseken zúg lé az Áche patakja, a Weitmoser család régi házába vezetnek, amely a- völgy reformációjáról beszél s íel- felhangzik Martin Lodinger neve, az osztrák reformátoré. E völgyben született a salzburgi Gruber, aki a Stille Nacht-ot szerezte ■— mesélik — s máris megelevenednek a ami nálunk már-már feledésbe megy, főleg városon, az náluk élő hagyomány, még Bécsben is. Traar szép kiállítású könyvében lapozok: hatvan egyháztörténelmi név, életrajz, jellemzés. Valamennyi az osztA Szentháromság templom Wien-Hütteldorfban dallam melegén a sajátos hegyi házak virágos erkélyeikkel s népviseletes embereivel. De a mély gyökerekhez vezet isten- tiszteleti életük is. Vasárnap mindhárman prédikáltunk egy-egy bécsi gyülekezetben, s az oltár mindenütt roskadásig volt gyümölccsel: almával, szőlőfürtökkel, , sőt — banánnal. Aratási hálaadó ünnep van, s Reformációi emlékünnepély A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsába tartozó egyházak 1968. október 27-én, vasárnap este 6 órái kezdettel a Budapest-Deák téri evangélikus templomban REFORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉLYT TARTANAK Az ünnepély rendje: 1. „Erős vár a mi Istenünk”. Közének. 2. Imádkozik: HECKER ÁDÁM, a Metodista Egyház szuperintendense. 3. „Térj magadhoz drága Sión”. Közének. 4. Igét hirdet: SZAMOSKÖZI ISTVÁN református püspök. 5. Schütz: XXIII. zsoltár. Előadja a Kálvin kórus. Vezényel: Máté Jánosné, orgonán kísér: Máté János. 6. Ünnepi beszédet mond: D. DR. OTTLYK ERNŐ evangélikus püspök. 7. Johann Sebastian Bach: A 21. kantáta zárótétele. Előadja a Lutheránia ének- és zenekar. Vezényel: Weltler Jenő karnagy. 8. Befejező imádságot mond: DR. BERKI FERIZ, az Ortodox Egyház esperes-adminisztrátora. 9. 90. Zsoltár: „Tebenned bíztunk eleitől fogva”. Közének. IMÁDKOZZUNK Mennyei Édesatyánk! Áldunk és magasztalunk Téged, hogy Szent Fiad által a keresztségben gyermekeiddé fogadtál, sóvá és kovásszá tettél e világban, hogy elhivatásunkhoz méltóan megszentelt életben járjunk a Te dicsőségedre és embertársaink örömére. Bocsásd meg, hogy erről sokszor megfeledkeztünk, hogy csak ünnepnapokon, a templomok csendjében gondoltunk erre, s hétköznapjainkban megfeledkeztünk a szent elhiva- tásunkról. Kérünk, hogy az igében és az úrvacsorában lépj velünk igazi közösségre, hogy hétköznapjaink folyamán minden munkánkkal, szavunkkal és egész életünkkel a Te szeretetedről tegyünk bizonyságot, s igazi emberként munkálkodjunk minden ember javán és előmenetelén. Köszönjük Néked azt a reménységünket, hogy egyszer végetérnek a hétköznapok és zavartalanul részesedhetünk a Te dicsőségedben és az egész világmindenséggel együtt örök ünneplésben magasztalhatunk Téged. Ámen. Akikre hallgatnunk Az imádság ereje Egyházunk, mely ezekben az esztendőkben csak a megmaradásáért harcolt, mintha önmagáért léteznék csupán, nem képes arra, hogy a megbocsátó és megváltó igének a hordozója legyen az emberek és világ számára. Ezért kell elnémulnia minden korábbi szónak és csak két dologban kell megnyilvánulnia keresztyén létünknek: az imádságban és a tettben. Eb’>ő; a- imádságból és tettből kell újjászületnie a keresztyénségben minden gondolkodásnak, beszédnek és szervezetnek. ö. Bonhoeffec rák evangélikusság nagyja. Gyökereihez nyúló egyház. MOZGÖ EGYHÁZ. A „bolygó város” megtekintése — mondja programunk, amikor Linz felé megyünk. Temmel szuperintendens hatalmas tér- . kép előtt áll és magyarázza a . mozgásban levő népesedési viszonyokat. Falvak zsugorodnak . össze, s nő, duzzad a város. Ezt igyekeznek nyomon kísérni, s ennek nyomán „mozog” az egész egyházi szolgálat. — Fiatalok, idősebbek, újítók és konzervatívok mozgása a lel- készi kar is. Az igen nagy megbecsülésben élő idős May püspök nyugalomba vonulásával a püspökválasztásnak tizenkilenc (!) menetét harcolták végig, míg eljutottak Sakraus- ky egyházfőtanácsos püspökké választásáig. Összetételében is mozgó maga a lelkészi kar. A mi egyházunk három lelkészt adott áz osztrák testvéregyháznak: Fliegenschnee Frigyest, Heib Istvánt és Weiler Henriket. De meglepetten hallunk a bécsi lelkészi karban itt is, ott is magyar szót. Bácskából— Bánátból származó papok. Badgasteinben pedig Lebou- ton esperes beszél, hogy ő valahol Dobrudzsában született. JÖVÖT KERESŐ EGYHÁZ. Azok a kérdések, amelyekről vezetőikkel s lelkészeikkel beszélgettünk, s amelyek mélyen foglalkoztatják őket, jelzik, hogy erjedő világukban a kibontakozó jövő útját keresik, legyen az lelkészképzés, vatikáni kérdés, idegenek átáram- lása az országon, dialógus, vagy teológiai fejlődés, Keresztyén Békekonferencia, vagy az egyházi világszervezetekhez való viszony kérdése. — Diakóniájuk még nem tart ott, hogy — mint nálunk — a gyülekezeteknek, az egyháznak magának közvetlen ügye legyen. Náluk egyesületszerűen tartja fenn intézményeiket az Inneremission és számos más egyházi szervezet és egyesület. De intézményeik a kor színvonalán, óriási erőfeszítéssel és áldozattal végzik feladatukat. Számos ilyen intézményüket csodálhattuk meg. — A jövőt keresik józan és reális arányaikkal. Magában Bécsben 24 gyülekezetük működik és 38 istentiszteleti helyet tartanak számon. A sok között meglátogattuk a Wien- Hütteldorf-i gyülekezetei, ahol építkeznek. Templomuk képét íme itt közöljük. Ultramodern. A fejlődő városrészben jelenleg mintegy 2000 evangélikust tartanak számon. A templomot kórussal együtt 180 ülőhelyesnek építették meg. Józan realitás ez és nem dómok miniatűr álma. — Lelkészhiányuk van. 15 állás betöltetlen. Igehirdető-képzésük ezért három különböző kategóriát ismer, s a lelkészi továbbképzést szolgáló Lelkészi Szeminárium rugalmasan fejlődő tudományos intézetté nőtt. TESTVÉREGYHÁZ. Történelmünk is összefonódik. Az egykori híres felsőlövői papunkat, Wimmer Gottlieb Ágostot ők is magukénak tartják. De nemcsak szoros szomszédságunk miatt testvérek. Arányaik is azonosak, kisebbségi helyzetükkel együtt, ők is valamivel 400 000 fölött jegyzik létszámukat. Szervezetük tagoltabb, de kisebb, 170 gyülekezetük van, s egy püspökük. Mi azonban a testvériségnek egy sokkal dinamikusabb jeléről ' szereztünk bizonyságot. Amikor egyházunk kérdéseiről beszélgettünk a bécsi lelkészek összejövetelén, csak úgy záporoztak felénk a kérdések. Mind testvéri, megértő és előrevivő kérdés volt. Sem közösségben, sem négyszemközt nem kaptunk sem piszkálódó, sem irritáló, sem bántó kérdést. Ez több, mint „tapintat”. Ez testvériség. ■ Ebben a légkörben a legkényesebb kérdéseket is meg lehetett beszélni. Szerete- tük melege versenyre kél másokéval. Sakrausky püspök otthona épp úgy nyitva volt számunkra, mint a nekünk oly kedves Fliegenschnee Frigyeséké. May püspök szeretetének melege hosszú évek óta azonos hőfokú, és Traar Györgyöt akár ide ültethetnénk közénk. Fischer egyházfőtanácsos jóindulatú barátsága szemünk láttára nőtt melég szeretetté — s folytathatnánk a neveket szuperintendensektől lelkészekig, esperesektől professzorokig, akikkel csak találkoztunk, s együtt lehettünk. Fehér asztal mellett pedig összefont karú, „dreifirteltaktos” kacagásuk épp olyan, mint amikor mi cigány muzsika mellett koccintunk nótázva. Ügy érezzük, kapcsolatunk több szálú lett, kézfogásunk szorosabb. Egymásra figyelő szeretetünk időtálló. Értjük különbözőségeinket is. Szolgálatunkat ez modulálja, kölcsönös megbecsülésre vezet és egymás megértésére. D. Koren Emil REVIDEÁLJÁK LUTHER KISKÁTÉJÁT A németországi Lutheránus gét is egyszerűsítik és a Mi- Egyházak vezetői szeptember atyánknak azt a szövegét dol- elején határozatot hoztak, hogy gozzák bele, amelyet legutóbb a Kiskátéban szereplő bibliai egy evangélikusokból és kato- idézeteket össze kell egyeztet- likusokból álló bizottság a néni az új bibliafordítás szőve- met nyelvterület részére meg- géveL A tízparancsolat szőve- állapított. A BERLINI FAKULTAS ÚJ DÉKÁNJA A berlini TTumboldt-Egye- vetségi professzort választottéin Teológiai Fakultásának ták, aki korábban a rostocki dékánjává 1968—70-re dr. T6016^! Fakultáson volt az ^ t ószövetségi tanszék professzor Karl-Hemz Bernhardt ószö- gg.
