Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-10-06 / 40. szám

Nem kell félteni — Nem kell félteni a mi fia­taljainkat — mondotta Kisté- tényi Melinda tanárnő, amikor egy szavakkal, muzsikával, belső csenddel telített óra után beszélgettünk az óbudai paró­kián. Kiket is „nem kell kell félteni” — gondolkoztam el, még-még szemembe rögzítet­ten láttam magam előtt őket, akik művészetet és áhítatot egyszerre adtak egy órán át. Alig két tucat fiatal. Nem másra — arra szövetkeztek, hogy csak Bachot játszanak. Ez a „hobby”-juk. S vidám, életigenlők, s maiak. Egészen maiak. „Nem kell féltem a mi fiataljainkat.” Kistétényi Melinda dirigálta őket az óbudai templomban, az evangélikus gyülekezet idei zenés áhítat-sorozatának első alkalmán. Zenekar, orgona szólóénekesekkel és szólóhang­szerekkel. H-moll szvit, — részletek a „Magnificat”-ból szoprán, alt, 1 tenor, basszus áriákkal, oboa d’amore, fuvo­lák és cselló kíséretével — s a IV. Brandenburgi Koncert hegedűvel, fuvolákkal. Játszi könnyeden ölelkeztek a han­gok, futamok. Siklottak, simul­tak egymás nyomában, kerge- tőztek és tempósan lépkedtek, mint Bachnál mindig. Vissza­idéz egy-egy dallamsort a mondat, s megszínesednek kö­rülöttem az arcok, s életek. „Nem kell félteni a mi fiatal­jainkat.” Ahogyan a hangok simullak egymáshoz, úgy simult az ige­hirdetés a muzsikához. D. Ko­ren Emil a zsoltárírót idézte: „Citerával adom meg találós mesém nyitját” (Zsolt 49,5). Évezredes bizonyságtétel ar­ról — mondotta —, hogy az ige tolmácsolása nemcsak sza­vak kérdése. A muzsika embe­re is felel a kérdésekkel teli hallgatónak, mert ismeri az emberi sorsnak és a muzsiká­nak az egységét, egymásra utaltságát. De ismeri az ige di­menzióit is. Nem szorítható az csupán szavakba. Az egyházi zene nem aláfestés, kíséret, vagy művészi pótlék, hanem — igehirdetés, feleletadás. A szószék, az oltár, s a kórus azért egységesek, hogy Isten hangja elérje az embert, s az ^mber megtalálja Istenét. Az egyházi zenében Isten népének imádsága, hálája, küzdelme, békessége, szomorúsága és örö­me vesz körül, mint bizonysá­gok fellege, s a hangok mögül hitben eleink figyelik, hogyan futunk. „Nem kell félténi a mi fiataljainkat” — milyen jó ez. Ami a hitünkben központi, az éppen túl van az emberi formanyelven. Isten nem sza­vakat küldött a világba, ha­nem a Fiát. A muzsika a templomban őt szolgálja. Strindberg „Álomjáték”-ában hangzik el ez a mondat: „a szemet belülről is meg kell mosni.” Ez az óbudai este még többre tanított: a szívet is meg kell mosni, meg lehet mosni. Milyen szép, amikor ebben fiatalok segítenek. Mai fiata­lok. PfffíFfWfW Bibliai ábécé: SZABADSÁG II. Mint minden igaz emberi szónak, fogalomnak, úgy a szabadság szónak is mérhetet­lenül gazdag a gondolattartal­ma. Ezért s innen érthető az, hogy a gazdag gondolattarta­lomból egy-egy kor embere mást és mást tart a maga szá­mára nézve lényegesnek, fon­tosnak. Ezzel az értékeléssel korántsem lesz szegényebbé maga a szó, a fogalom, hanem éppen ellenkezőleg: inkább megíoghalóbbá, érthetőbbé és egyúttal emberibbé válik. Az Újszövetség és benné mindenekelőtt Jézus Krisztus, a szabadság lényegét nem az Ótestamentum módján, tehát a zsidó nép múltbeli, történel­mi eseményein keresztül figye­li, fejti ki, hanem a maga ko­rának vallásos, társadalmi kérdéseivel kapcsolatban. Egy­szerűbben szólva: Jézus Krisz­tus szavaival, cselekedeteivel fel akarta szabadítani az em­bert azok alól az évszázados vallási megkötöttségek alól, amelyek lehetetlenné tették számára az igaz hit megérté­sét, az emberséges élet folyta­tását. Ez Jézus szándéka ak­kor, amikor a Hegyi Beszéd­ben „Mózest” (tehát az ószö­vetségi törvényt) és a „prófé­tákat” új módon magyarázza,' alkalmazza s ez a szándéka akkor is, amikor a „szabad-e szombatnapon jót cselekedni?” kérdés után meggyógyítja a „száradtkezű” beteget. (Márk 3, 1-6) Jézus „több”, „nagyobb” sza­badsága ez. Az, amely meg­szabadítja az? embert saját bű­neitől, szeretetlenségétől, ön­zésétől, hogy a jót cselekedhes­se — szabadon. S ez szabadít­ja meg az embert a „bűn zsold- jától”, a haláltól is, hogy Krisztussal élhessen a jelen­ben és örökké. Pál apostol sokszínűén fejti ki és teszi kézzelfoghatóvá a gyülekezeti tagok előtt ezt a „több” és „nagyobb” szabadsá­got. Iráshelyek sorát idézhet­nénk, amelyek mind erről a Jézus Krisztusban kapott sza­badságról szólnak, de bárme­lyiket is hoznánk emlékeze­tünkbe, azt kellene megállapí­tanunk, hogy az apostol a ke­resztyén szabadság legfőbb lé­nyegét a szeretet cselekedetei­nek gyakorlásában látja. S te­szi ezt úgy, hogy egy új szót, fogalmat kapcsol az előző mel­lé, mégpedig a szabadság szó­val homlokegyenest ellentétes fogalmat: a szolgaságot, — még pontosabban — a rabszol­gaságot. Gondolatilag e kettő kizárja egymást, mert a szolga, a rabszolga — a szó szoros, tárgyi' értelmében — nem le­het szabad és a szabadság nem tűri, nem tűrheti meg a szol­gaságnak még az árnyékát sem. Pál mégis tudatosan, hi­tében megalapozottan írja a galáciai gyülekezet tagjainak: „Ti szabadságra hivattatok, atyámfiai, de'ne legyen a sza­badság ürügy -a test számára, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.” (Gál 5,13) Az a Pál írja ezt a gyüleke­zet tagjainak, aki többször is magabiztosan, büszkén han­goztatja, hogy „mindenkivel szemben szabad”, de aki ugyanakkor rögtön hozzá is te­szi: „magamat mindenkinek szolgájává (rabszolgájává) tet­tem.” (1 Kor 9,19) S ebben a gondolatban, magatartásban szép harmóniává cseng össze az, amit az Ótestamentum prófétái, amit Jézus Krisztus és az első keresztyén gyüleke­zetek hitben elöljárói tanítot­tak, az életükkel példáztak, cselekedeteikkel megvalósítot­tak: az Istentől kapott szabad­ság önkéntes szolgálat, az em­ber, az egész emberiség jó, ér­dekeinek naponkénti szabad szolgálata. Dr. Vámos József FELVÉTEL KÁNTORI TANFOLYAMRA 1968. november 18-tól 1969. március 22-ig az Országos Kántorképesítő Bizottság Foton négyhónapos kán­tori tanfolyamot tart teljesen kezdők, haladók részére és kán­torok továbbképzésére. A tanfolyam bentlakásos. Részvételi díj havonként 450,- forint, amelyben benne van a lakás, a teljes ellátás és a tan­díj. Azok számára, akik nem tudnak a teljes négy hónapon keresztül résztvenni, mint bentlakók, lehetővé tesszük, hogy a tanfolyam idején, közepén vagy végén 2—2 hetet töltsenek a tanfolyamon. Ez időre az ellátási díj felét fizetik. A közelben lakók esetenként is bejárhatnak, ezek havi 120.— Ft tandíjat fizetnek és esetenként térítik az ellátási költséget. Jelentkezési határidő: 1968. október 20. Jelentkezési cím: Országos Kántorképesítő Bizottság Buda­pest, VIII. Puskin u. 12. A kérvényhez mellékelni kell: lelkészi ajánlást, orvosi bizonyítványt és rövid életrajzot. A felvételről részletes értesítést küldünk. ORSZÁGOS KÁNTORKÉPESÍTÖ BIZOTTSÁG Az Ökumenikus Tanács Közgyűlésének állásfoglalása (Folytatás az 1. oldalról) ezt a formáját nevezték nyu­gati politikusok a fellazítás po­litikájának. A fentiekben elmondottakon kívül látnunk kell azt is, hogy a szocialista társadalmi rend, mint minden emberi vállalko­zás, — még akkor is, ha rela­tíve jobb mint a megelőző tár­sadalmi berendezkedés —, meg van terhelve a velejáró hibákkal. XJj mozzanat azon­ban a szocialista társadalmi rendben — a korábbi társadal­makhoz képest —, hogy ennek az új társadalomnak az építői, saját kezdeményzésükből eze­ket a hibákat ki akarják javí­tani, és képesek is erre. Azon­ban a szocialista társadalmi rend hibáiról és azok kijavítá­sáról csak azok beszélhetnek, akik látják az új társadalom felépülésének az eredményeit is. Az 1956-os magyarországi, és az 1968-as csehszlovákiai események világossá tették előttünk azt, hogy a társada­lom vezető erőinek a hibák kijavítására irányuló törekvé­séből a régi rend hívei és a visszahúzó erők a hibák meg­létét hangsúlyozzák anélkül, hogy az új társadalom eredmé­nyeit elismernék, sőt a hibá­kat eláltalánosítva, a hibák kijavításának célkitűzésével alapjában véve támadják az új társadalmi rendet. II. MOST PEDIG vessünk egy pillantást a jelenlegi világ- helyzetre és annak főbb jel­legzetességeire. Általánosan elismert és sokat emlegetett tény, hogy a jelenlegi világ- helyzetet ma legfőképpen az jellemzi, hogy a társadalmi haladás erőinek az előretöré­sével, a nemzeti felszabadító mozgalmak sikerével párhuza­mosan, és ezek ellenhatása­ként egy ellep forradalmi hul­lám próbál felülkerekedni. Ha az ázsiai kontinenst vesszük szemügyre, az indonéziai ese­mények is erre intenek ben­nünket, nem is szólva a Viet­námban folyó szörnyű hábo­rúról. Az afrikai kontinensen is, a kialakult fiatal államok egyikében-másikában a hala­dó társadalmi fejlődést gátló rendszerek kerültek uralomra. Ebbe a vonalba helyezhető el a múlt évi izraeli agresszió is az Egyesült Arab Köztársaság ellen. Vagy vegyük a legfor- rongóbb földrészt: Dél-Ameri- kát. A guatemalai és domini­kai amerikai invázió esemé­nyeit a világközvélemény már kezdi elfelejteni. Mindez sem­mit nem változtat azon a té­nyen, hogy Dél-Amerikában robbanásig feszült a helyzet a társadalmi forradalom követe­lői és a társadalmi változáso­kat tűzzel-vassal gátló reak­ciós erők között. Ezen a kon­tinensen a keresztyén egyhá­zak legjobbjai és a kommunis­ták vállvetve küzdenek egy­más mellett a társadalmi igaz­ságokért. Ebben a küzdelem­ben esett el Camillo Torez atya éppúgy,, mint Che Gue­vara is. Elképzelhető lenne-e, hogy a szocialista társadalmi rend hibáinak kijavítását öve­ző légkört az új társadalmi rend ellenségei nem használ­ják fel a támadásra? Ügy vél­jük, hogy a csehszlovákiai ese­ményeket, különösen az au­gusztus. 21-én. az öt szocialista ország részéről tetf. lépést ak­kor értjük igazán, ha mind­ezeket a szempontokat figye­lembe vesszük. III. SZÜKSÉGES egy rövid pil­lanatra emlékezetünkbe idézni a keresztyén egyházaknak a forradalommal kapcsolatos magatartást is. Az Egyház- és Társadalom Világkonferencia 1966-ban nyilvánosan és hiva­talosan kimondta, azt, amit mindenki tudott, nevezetesen, hogy a keresztyén egyházak a forradalmi munkásmozgalom megindulása óta a leghatáro­zottabban szembeszálltak a társadalmi forradalom gondo­latával. A tiszteletreméltó ki­vételek ellenére is megállapít­ható, hogy a keresztyén egy­házak, a keresztyén teológia és itt nincs különbség a római katolikus egyház, az ortodox egyházak és a protestáns egy­házak között — egyértelműen a nemzetközi munkásmozga­lom tagadását vallották. Igaz ugyan, hogy az utóbbi években divatos keresztyén teológiai körökben sokat emle­getni a forradalom teológiáját. De kérdezzük: hogyan lehet a forradalom teológiájáról szól­ni, és közben tagadni mindazt, amit a forradalom in concreto jelent. A keresztyén egyházak­ban még mindig megbúvó an- tikommunizmus és szovjetel- lenesség összeegyeztethetetlen a forradalomról hangoztatott nemes kijelentésekkel. Ha pe­dig a legutóbbi csehszlovákiai eseményeket szemléljük, min­denekelőtt az eseményekkel kapcsolatos propagandát, abba sajnos — ha óvatosan és tar­tózkodóan is, de a keresztyén egyházak is bekapcsolódtak, — elkerülhetetlen az a megál­lapítás, hogy a keresztyén egy­házak nagy többségét még mindig az antikommunizmus szelleme motiválja. AZ UTÓBBI IDŐBEN di­vattá lett a keresztyén teoló­giában a humanizációról be­szélni. Semmiképp sem szeret­nénk ennek a törekvésnek a jelentőségét kisebbíteni. Rá kell azonban arra mutatni, hogy egy adott társadalom vi­szonyainak humanizálásáról, emberibbé tételéről csak úgy lehet beszélni, ha a társada­lom alap-strukturái nem mon­danak ellent az alapvető em­beri törekvéseknek. A társa­dalom humanizációját követel­ni, és ugyanakkor az emberte­len társadalmi alapstruktú­rák talaján állni, — ellent­mondás, amely elkerülhetetle­nül konfliktushoz vezet, mint például sok esetben a cseh­szlovákiai események megíté­lésében is történt. IV. A MAGYARORSZÁGI pro­testáns egyházak számára a Csehszlovákiában élő keresz­tyénekkel fenntartott kapcso­latok mindig a legértékesebb ökumenikus kapcsolatok közé tartoztak. Egyházaink törté­nelmi együvétartozásának szá­mos ragyogó példáját tudnánk itt felemlíteni, amikor az el­múlt 'századok során a két nép protestáns egyházai a krisztu­si szeretet jegyében valóban hordozták egymás terheit. Saj­nos ezeket a kapcsolatokat az első világháború után elbur­jánzott sovinizmus és nacio­nalizmus mindkét országban beszennyezte. Ezért volt olyan nagy öröm mind a csehszlová­kiai testvérek, mind a magyar- országi egyházak körében, amikor a második világháború után a szocializmus társadal­mi rendjében újra egymásra találtak a hagyományos test­véri kapcsolatok jegyében a keresztyén egyházak is. Cseh­szlovákiai keresztyén testvé­reinkhez az együvétartozásnak nagyon sok szála fűz bennün­ket. A csehszlovákiai egyházak képviselőivel együtt küzdöt­tünk az evangélium igazsá­gáért és világosságáért, az el­igazodásért az új világtörté­nelmi helyzetben. Együtt vall­juk velük, hogy a keresztyén egyházak Ige iránti engedel­messége gyümölcsei között mérjük, hogyan tudják magu­kat azonosítani népük gond­jaival, örömeivel, törekvései­vel és szenvedéseivel. Együtt ismertük fel, hogy az új tár­sadalmi rend atheizmusa is­tennek az egyházon gyakorolt — talán a világtörténelemben egyedülálló módon, a legéle­sebben gyakorolt — ítélete. Is­ten ítélete előtt meghajolva, bűnbánatban és alázatban is­mertük fel a csehszlovákiai testvéreinkkel együtt, hogy az atheisták társadalmi célkitűzé­sei elfogadhatóak — anélkül, hogy atheizmusukból bármit is vállalnánk. Együtt ismertük fel csehszlovákiai atyánkfiái­val, hogy csak az Ige iránti engedelmességben és a bűnbá­natban lehetséges az új társa­dalmi rendben szolgálnunk. Az elmúlt két évtized során az ökumenikus fórumokon — nem utolsósorban a Keresz­tyén Békekonferencia mozgal­mában — olyan szorosan egy- gyé lettünk a csehszlovákiai keresztyén egyházakkal, mint soha a két nép története so­rán. Ennek a mélységes együ­vétartozásnak az egyik példá­ja volt az a szolidaritás és se­gítség, amelyet az 1956-os tra­gikus magyarországi esemé­nyek idején a csehszlovák egy­házaktól Hromádka professzor személyében kaptunk. Tisztá­ban vagyunk azzal, hogy mi­lyen veszélyes a történelmi helyzetek között analógiát húzni. Mégis elkerülhetetlen­nek tartjuk, hogy ne idézzük itt fel Hromádka professzor 1956-os, a magyarországi ese­ményekre vonatkozó megál­lapításainak most is érvényes mondanivalóját. Hromádka professzor akkor ezt írta: „A magyar tragédia megmutatta annak a szovjetellenes hisz­tériának minden következmé­nyét, amelyet nyugati orszá­gokban annyira kultiválnak. Vajon tanulunk-e ebből a lec­kéből? Megértjük-e végre, hogy az etikai alapokon álló koegzisztencia az európai né­pek és az európai politikai és társadalmi haladás közölt, Ázsiában és más kontinense­ken csak úgy lehetséges, ha egymáshoz fűződő kapcsola­tainkat nem mérgezi meg a szovjet- és kommunistaelle­nes propaganda. Tudatában vagyunk annak a ténynek, hogy ez a propaganda aláak­názza a nyugati civilizáció te­remtő erőit és táplálja a reak­ciós célkitűzéseket és lehetet­lenné teszi a szocialista orszá­gok népei számára, hogy ki­javítsák politikai, gazdasági és jogi helyzetük hiányosságait? Nagy megértéssel viseltetek a Nyugat szovjet ideológia és a népi demokráciák vonat­kozásában hangoztatott kriti­kája iránt. Azonban ezek a kritikák meddőek, sőt rombo­lók azért, mert alapjában vé­ve a szovjet rendszer és a kommunizmus elvi tagadásá­ból indulnak ki.” HROMÁDKA professzornak 1956-ban, a magyarországi események megítélésében iga­za volt. A későbbi fejlemények őt igazolták, pedig emlékezhe­tünk arra, milyen hatalmas propagandahadjárat kísérte megnyilatkozását. Mégis, az elmúlt 12 évben a magyar társadalom fejlődése kézzel­foghatóan bizonyította azok­nak az igazát, akik — még a népszerűtlenséget is vállalva — az adott világtörténelmi helyzetben helyesen tudtak dönteni és cselekedni. Csehszlovákia népei életé­nek e nehéz szakaszában telje­sen egynek tudjuk magunkat csehszlovákiai testvéreinkkel, imádságainkba foglaljuk őket és szeretnénk mindent meg­tenni annak érdekében, hogy nyilvánvalóvá tegyük együvé- tartozásunkat. örömünket fe­jezzük ki azért, hogy Csehszlo-. vákia népei, és köztük keresz­tyén testvéreink is — sok eset­ben józanabb és higgadtabb magatartást tanúsítottak, mint az ügyük védelmére kelt kül­földi testületek. A legutóbbi napok eseményei örömmel töltenek el bennünket. Látjuk, hogy Csehszlovákiában a szo­cialista társadalmi rend a ki­bontakozás útján előrehalad, és azok az erők érvényesül­nek, amelyek a társadalmi ha­ladást képviselik, és a jövőbe mutatnak. AZ UNA SANCTA ECCLE­SIA közösségében kérjük ke­resztyén testvéreinket szerte a világon, a nemzetközi egyházi Szervezeteket is, hogy elha­markodott véleménynyilvání­tás, ítéletmondás helyett ön­magunkat vizsgálva, bűnbá­natban tekintsünk mindarra, ami Csehszlovákiában történt. Kérjük a testvéreket, hogy a fentiekben előadottakat olyan nyíltsággal és olyan őszinte lelkülettel mérlegeljék, mint ahogy a magyarországi egyhá­zak azokat előadták. Kérjük a keresztyén testvéreket szerte a világon: ahhoz nyújtsanak segítséget, hogy a világ ne forduljon újra vissza a hideg­háború legrosszabb időszaká­hoz, amelynek alapja a fékez- hetetlen, dühödt antikommu­nizmus és szovjetellenesség. Az a reménységünk, hogy ke­resztyén békeszolgálatunk még értelmesebb lesz, még na­gyobb jelentőséget nyer azzal, ha nem az ítélkezés és a gyors véleménymondás indulatai sze­rint cselekszik. Derűs sorok Gyónó-bor Amikor 1750-ben a nemeské­ri artikuláris eklézsia jó rend­jét (Ordo adminislrationis) a Konvent összeállította, a gyó­nóborról a , következőképpen intézkedett: „De minthogy a i Kortsma bora majd zavaros, majd a szü­ret táján a Conjmunióhoz (úr­vacsora) nem alkalmatos, ha azért Tiszt. Prédikátor Űr bő­vebb esméretséget szerezvén a Halgatóságnál: a Lotsmándia- kat vagy a Szakonyiakat, avagy másokat, kiknek szőlő­termések vagyon, szépintésé­vel a borból buzgó adakozásra fel indétthatná, annyiban az Ekklézsiának költsége meg- kíméltetnék. Ha pedig ennek folyamatja nem remélhető, szükségesnek ítéltetik, hogy apró hordócskák készíttesse­nek, mintegy hat akóig valók és azokba alkalmatos bor sze- reztettvén, a parochiális ház­nál levő péntzében Prédikátor Uram által, a bornak maga töltelékjével, jó módjával as- serváltassék, ezt követvén Pre­ceptor Uram (gondnok), egyik vagy másik hordócskának megürülésével, úgy az Ekklé- zsia nem fog szűkölködni al­kalmatos borból.” A gyülekezet rendtartását a böjt előtti időszakban állítot­ták össze s a mérvadó a gyó­nóbor tekintetében az úrvacso­rázás böjti és húsvéti idősza­ka volt. A 7000 lelkes artiku­láris eklézsia évi szükségletét gyónóborban 6 akóban, azaz 336 literben határozták meg és látták biztosítottnak. Bár sem­mi feljegyzés nem található az úrvacsorázók számára nézve, könnyen megállapíthatjuk a bormennyiségből, hogy - evan­gélikus eleink az Ür asztalá­hoz j árulásban messze meg­előztek és felülmúltak bennün­ket. A jó borok átlag árát te­kintve évi 680 Ft-t jelentett a 336 liter bor beszerzése. Az ar­tikuláris idők szabad vallás­gyakorlatában megszorított és helyhezkötött buzgó népe meg­szégyenít és példájával arra int, hogy az Or asztalának gyakoribb vendégei, és megbe- csülői legyünk. Novak Elek A FORRADALOM TEOLÓGIÁJÁRÓL s a társadalmi etika fejlődésé­ről tárgyalt a LVSZ teológiai bizottsága, amelynek elnöke dr. Mikko Juva finn professzor, titkára pedig dr. Ivar Asheim norvég lelkész. A bizottság tár­gyalásait Genfben folytatták, s azon három földrész evangé­likus teológusai vettek részt. Az egyháznak fel kell vetnie a társadalmi és politikai kérdé­seket, s ezáltal szolidaritást kell tanúsítania a társadalom­mal. Ezek között a forradalmat sem vetheti el, mint a szüksé­ges társadalmi változások lét­rehozóját — állapították meg. A teológiai bizottság évente tartja összejövetelét. A LENGYEL PROTESTÁNSOK egyháznak, amelynek 1953 óta dr. Jan Niewieczerzal esperes a vezetője. A szabadegyház­nak 7500, a metodista egyház­nak kereken 4500, a baptista egyháznak pedig 4000 tagja van. A legújabb adatok szerint 120 000 protestáns keresztyén él a Lengyel Népköztársaság­ban. Ebből 97 000 evangélikus és a püspökük a nálunk is jól ismert dr. Wantula. Kereken 5000 tagja van a református

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom