Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-09-01 / 35. szám

Sorsunk az Esten Rm 9, 15—16 Bár a XX. században anakronizmusként hat, néhol még téli falusi estéken előkerül a jövendőmondó kártya s izgatottan lesik hiszékeny lelkek, hogy megjelenik-e a kérő, vagy betop­pan-e a váratlan szerencse. Nagyvárosok lefüggönyözött szo­báiban pedig az asztal kopogását várják mások s elhaltak lelkei üzenetével akarják kifürkészni a sorsot, a jövendőt. — Mind­ezek, az emberi lélek vadhajtásai ugyan, de mégis jelzik, hogy bennünk olthatatlan a vágy: megismerni, s úrrá lenni sorsun­kon. KEZÜNKBEN A SORSUNK. Nem lennénk emberek, ha öl­hetett kezekkel tudnánk várni a holnapot; s a vak belenyug­vás valami megváltoztathatatlan „végzetbe” életünk értelmét, a küzdelem szépségét rabolná el tőlünk. — Az első köbalta, amit az ember hosszú fáradsággal alkalmas szerszámmá csi­szolt, az első társadalom, ahol a közös erőfeszítés megrázó si­kerét és örömét élte át. az első gép, amit az emberi értelem megtervezett — arról beszél: az ember kezébe akarja s kezébe is vette sorsának irányítását. Ma pedig, amikor nemcsak a ter­mészet törvényeit ismerjük meg egyre fantasztikusabb mély­ségeiben, hanem a történelmet s a társadalom életét mozgató törvényeket és erőket is, és elektronikus számítógépeinkkel a jövő század életlehetőségeit és feltételeit tervezzük — mégin- kább áll: kezünkben a sorsunk! Nem hiszem, hogy akadna a világon egészségesen gondolkodó ember, aki erről az igényről lemondana. VAKÍTÓ FÉNYBEN. Ez a kép jutott eszembe, amikor szent igénk értelmét kutattam. Mert annak a „dicsőséges Istennek” a képe — aki ebben az igében nyilatkoztatja ki magát: „Kö­nyörülök azon, akin könyörülök és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek” —, valóban lenyűgöző és szemkápráztató. A Min- denség Ura szólal itt meg nem kisebb igénnyel, mint azzal, hogy akaratát mindentől és mindenkitől „szabadon” akarja és fogja is gyakorolni afelett a világ felett, amit keze teremtett. S ezt az igényt természetszerűleg kiterjeszti az emberre is. — S mint ahogy a tiszta fehér fény valóban vakít, színeire bontva azonban felfogható és gyönyörködtet — így van ez Istennél is, mikor a maga fennséges hatalmát nyilatkoztatja ki nekünk. Mi ugyanis — akik az Isten dicsőségének ragyogását a kereszt­re! eszitett Jézus Krisztusban láttuk meg —, hisszük, hogy világ­fölötti hatalmát sohasem az ember ellen, velünk szemben gya­korolja, hanem mindig értünk, az emberért. Minket a szeretet­nek és könyörületnek az a ragyogása ejtett hatalmába, ami a Keresztről árad. NEM EPIZÓDSZEREP. Istennek ez a csodás magafelfedése sohasem akarja az emberi alkotást, küzdést és munkát értel­metlen erőlködéssé silányítani. Nem azért szól hozzánk, hogy üres szélmalomharccá degradáljon minden erőfeszítést, amit az emberiség — s benne a magunk — jövőjéért, békéjéért és boldogulásáért vívunk. Nem kárhoztatja az embert a maga világában szürke „epizódszerepre”, mondván: „hiába erőlköd­tök, a sorsot én Írom”. Sőt azáltal, hogy szeretetével így fölénk magasodik, nemcsak világ fenntartó és gondviselő, de üdvözítő tervének is részesévé és munkásává akar bennünket formálni. ATYÁNK KEZÉBEN. A mi emberi kezünk, amivel ugyanis sorsunkat, jövőnket alakítjuk — bún által megrontott kéz is. Nemcsak épületóriásokat emel, de atombombát is gyárt száz­ezrek pusztulására. Nemcsak iskolát épít, hidakat, öntözőcsator­nákat tervez, de megismétlődő „Vietnamokat” is létrehoz, ahol mindezek elpusztulnak. Amikor hisszük, hogy hatalmas Atyánk kezében van magunk s világunk sorsa, abban bízunk, hogy az ő szerető, irgalmas keze erősebb bűneinknél s érdemünk nélküli könyörületéből megőrzi nekünk a holnapot. — Atyánk kezé­ben vagyunk. Ez a reménységünk arra indít minket, hogy fákat ültessünk, hogy magot vessünk a földbe, hogy hűséggel dol­gozzunk az esztergapad mellett, hogy harcoljunk az éhezés, el­nyomás ellen a népek békéjéért, hogy sírokat vigasztaljunk és bűnösöket oldozzunk evangéliumával. Így lesz a holnapért fe­szülő akaratunk és tetteink szüntelen indukálójává ez a mi keresztyén hitünk: „sorsunk, az Isten”. Csizmazia Sándor Istentiszteleti rend Budapesten, 1968. szeptember 1-én Deák tér de. 9 (úrv.) dr. Ha­fenscher Károly, de. 11 (úrv.) D. Káldy Zoltán, du. 6 dr. Kékén András. Fasor de 11 Bizilc László, du. 6 Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b de. 10 (szlo­vák), de. 12 (magyar). Thaly Kál­mán u. 28. de. 11 (úrv.) dr. Rédey Pál, du. 6 Bándi Sándor. Kőbánya de. 10 (úrv.) Sülé Károly. Utász u. de. 9 (úrv.) Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12 (úrv.) Sülé Ká­roly. Zugló de. 11 (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8 Bízik László. Gyarmat u. de. fél 10 Bo­ros Károly. Fóti út de, 11. Váci út de. 8. FrangepáD u. de. fél 10. Újpest de. 10 Blázy Lajos. Pest­erzsébet de. 10 Virágh Gyula. Soroksár-Ujtelep de. fél 9 Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11 Matuz László. Pestújhely de. 10 Kürtösi Kálmán. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota-Nagytemplom de. 10. Rábospalota-Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 Karner Ágoston. Sashalom de. 9 Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegj’ de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9 (úrv.) Ma­docsai Miklós, de. 11 (úrv.) Vá- rady Lajos, du. 6 Madocsai Mik­lós. Torockő tér de. fél 9 Várady Lajos. Óbuda de. 9 Mikler Gusztáv, de. lo (urv.) Mikler Gusztáv. XII., Tarcsay Vilmos u. de. 9 Csengődy László, de. 11 Csengődy László, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkut de. fél 11 Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8 Bencze Imre, de. fél 10 Bencze Imre, de. 11 (úrv.) Bencze Imre, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9 dr. Rezessy Zoltán. Kelen- völgy de. 9 Visontai Róbert. Buda­fok de. 11 Visontai Róbert. Nagy­tétény de. fél 9. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11 (úrv.). — Szentháromság után a 12. vasárnapon az oltárteritő szí­ne: zöld. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltár! igéje: Mk 10, 17—27; az igehirdetés alap­igéje: Rm 9, 15—16. A délutáni istentisztelet alapigéje szabad textus. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÄDIÖBAN. Szeptember 15-én, vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus vallásos félóra lesz a Petőfi Rádió és az URH hullamhosz- szán. MARCALGERGELYL Augusztusban tartotta meg a gyülekezet a két évtized óta szo­kásos évi szeretetvendégségét. A templomi szolgálat keretében Németh Ferenc pápai másod­lelkész hirdette az igét. A gyü­lekezet énekkara Síkos Lajos­né vezetésével végzett szép szolgálatot. A gyermekek, köz­tük nemcsak a helybeliek, ha­nem a szergényi filiából valók is, énekeket és verseket mond­tak. A lelkészlak udvarán te­rített asztaloknál téstvéri együttlétének örült a gyüleke­zet, amely nemcsak az egyetér­tés gyümölcse, hanem annak erősítője is. KÖLCSE. A gyülekezet augusztus 25-én ünnepelte temploma építésének századik évfordulóját. Az ünnepség ke­retében adták át rendeltetésé­nek az új lelkészlakást. Az ün­nepi szolgálatokat D. Dr. Ott- lyk. Ernő püspök végezte. ÖRIMAGYARÓSDON a temp­lom építésének 106. évforduló­ján Baráth József uraiújfalui lelkész hirdette az igét de., majd beszámolt az uraiújfalui gyülekezet történetéről és éle­téről. Az ünnepi alkalom dél­után úrvacsorái istentisztelet­tel ért véget. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VTIL Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 68.1922 100 éves az Athenaeum Nyomda. Budapest — Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató KÉTKÖTETES NEMET teljes SZENTIRAS az apokrifus köny­vekkel, 1000 képpel, Luther fordí­tásában, jó állapotban eladó. Ki- szely, Budapest, VI., Székely Ber­talan u. 2/b. IH. 18. HARANGOK újraöntését, harangko­ronák, harangállványok készítését, átalakítását, újrendszerűvé vállalja DÚSAK ISTVÁN harangöntő. örszentmiklós, Dózsa György út 26. „Tört nádszálat nem zúz ösz- sze, hunyorgó mécsbelet nem olt ki, törvényt igazán ő visz.” (Ézs 42, 3) VASÁRNAP. „Elöl-hátul kö­rülzártál és rám helyezted ke­zed.” (Zsolt 139, 5) Értelmetlen és hiábavaló kísérlet Isten elől futni. Előle nem lehet mene­külni, hiszen mindenütt jelen van Ö. Az Ö erős keze minden gonosztól megőriz, minden baj­ban megvéd. Ha bűneink miatt ránk nehezül karja, nem sújt halálra. A büntetést javunkra fordítja. Köszönjük meg a mi mennyei Atyánknak, hogy so­ha nem hagy magunkra! Erős kezével vezet, simogat, meg­fedd, megvéd, HÉTFŐ. „Igazságos ő, az Ür, s én engedetlen voltam parancsával szemben.” (Jer sir 1, 18) Az ember általában meg van győződve a maga igaz voltáról. Sokszor még az Úristennel szemben is a maga igazát hajtogatja. Ez azért van, mert nem ismerjük magunkat eléggé. Minél jobban megis­merjük magunkat, annál job­ban rádöbbenünk arra, hogy sokszor és sokféleképpen vét­kezünk Isten és az Ö paran­csolatai ellen. Alázzuk meg magunkat Isten előtt, és vall­juk meg vétkeinket! Ha ezt megcselekesszük, megtapasz­taljuk, hogy a mi Urunk nem­csak igaz, hanem kegyelmes is. KEDD. „lm, amit leront, nem épül fel; ha valamit be­zár, nem nyílik meg annak.” (Jób 12, 14) Isten sokak sze­mében az a „kedves öreg”, akiből hiányzik minden erély, minden keménység. Az Ür Jé­zus pedig a gyermekek „szelíd Jézuskája”, aki nem is tud mást, csak simogatni. Nagyon torz ez az istenkép! Az igaz­ság ezzel szemben egészen más. Isten felséges, szuverén Ür. Szabadon rendelkezik ve­lünk és a világgal. Senki sem állhat ellene. Senki nem me­nekülhet előle. Senki sem von­hatja kérdőre. Félelmetes igazság ez, de ugyanakkor nagy öröm. Az övéit senki sem ragadhatja ki erős kezéből! SZERDA. „Kivisz majd a vi­lágosságra, meglátom igazsá­gát.” (Mik 7, 9) A fény, a vilá­gosság az élet egyik feltétele. Ahol nincs kellő világosság, megsápad, majd megbetegszik, s végül elpusztul az ember. 16- ten világosság. Nélküle elsor­vad, elpusztul a lélek. Istent megismerni, világosságában élni, igazságát szemlélni — ez mindennél jobb, ez maga az élet. Adjunk hálát, hogy meg­ismerhettük a világ világossá­gát: az Ür Jézus Krisztust! Kérjük Istent, hogy soha sem­mi se szakítson el tőle! Kö­nyörögjünk azért, hogy napon­ként gyönyörködhessünk Isten igazságában, s egykor szemtől szembe láthassuk a mi Urunk­nak teljes dicsőségét! CSÜTÖRTÖK. „Ti lesztek az én papjaim királysága és szent népem.” (2 Móz 19, 6) Kifejez- hetetlenül nagy megtisztelte­tésben részesült és roppant el- kötelezést kapott Izrael, ami­kor minden nép közül őt vá­lasztotta az Isten, hogy legyen a többi nép között az ő papja­ként. Izrael méltatlannak bi­zonyult a megtisztelő szerep­re, ezért Isten később azanya- szentegyházat választotta, hogy legyen az ő szent népe ebben a világban. Az egyház feladata, hogy szolgálja az Urat, hir­desse és megjelenítse Isten szeretetét, szentségét és hűsé­gét. Ez a kitüntető megbízatás töltse be örömmel a szívünket, és késztessen hűséges helytál­lásra az Urnák való szolgálat­ban! PÉNTEK. „Boldog az, ki nem jár bűnösök tanácsán, yétkesek útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül.” (Zsolt 1, 1) Minden ember boldog akar lenni, ezért keresi a boldogságot. A legtöbb em­ber —• sajnos — mégsem bol­dog, mert rossz helyen keresi, s nem leli a hőn óhajtott bol­dogságot. De ki a boldog em­ber? Aki az Ür kijelentésében, igéjében leli örömét — mondja az első zsoltár. A boldogság az istenes élet gyümölcse. Sokkal boldogabbak lehetnénk, ha jobban figyelnénk az Ür igé­jére, és nem hallgatnánk a go­noszok tanácsára; kerülnénk a bűnösök útját és a csúfolódók székét. SZOMBAT. „Az Or meg­nyitja a vakok szemeit.” (Zsolt 146, 8) A vakság nagy nyo­morúság, minden betegség kö­zött az egyik legsúlyosabb, s csak kevés esetben gyógyítha­tó. A testi vaksághoz hasonló a lelki vakság. Ez is súlyos baj, s nehezen gyógyítható. Az Ür Jézus azonban mindkét vakságon tud segíteni. Van ha­talma arra, hogy megnyissa a vakok szemeit Az ő segítségé­vel operál a szemorvos és gyó­gyítja betegeit Jézus igéjével meggyógyít a lelki vakságból. Megnyitja szemünket hogy lássuk bűneinket — és a mennyei Atya nagy szeretetét Adjunk hálát Urunknak, hogy ma is végzi köztünk áldott munkáját: nyitogatja vaksi szemünket hogy lássunk. Táborszky László FINNEK DÍCSÉRETE Idén is három lelkészházaspárt hivott ven­dégül a Lutheránus Világszövetség Finn Nem­zeti Bizottsága. Utunk üdülés és tanulmány­út volt egyszerre. Finn lelkészcsaládok adtak bennünket kézről kézre, mint a stafétabotot. Mi például hat család vendégszeretetét élvez­hettük. Huszonkilenc évvel ezelőtt, a második világ­háború kitörése előtt egy hónappal voltam már egyszer Suomiban rövid ideig. Akkor a finn tájak és városok szépsége vé­sődött mélyen emlékezetembe és néhány em­ber kedves arca. Akkor a finnek úgy tekintettek ránk mint nagy és gazdag testvérnépre, amelyre bősé­gesen ontja sugarát az éltető nap. Megütközve hallották előadásomból (nekem kellett beszá­molnom hazánk és egyházunk akkori életéről), hogy 3 millió koldus, agrárproletár élt ebben a gazdag országban. Akkor Finnországra elsősorban az ébredési mozgalmak szemüvegén át néztünk. Az el­hangzott beszámolók nyomán sokszor az az érzés támqdt a hazai hallgatóságban, mintha minden finn ember egy kis Ruotsalainen Pál, vagy Laestadius, vagy éppen Aku Räty lett volna. Egyházi kapcsolataink is jobbára az éb­redési mozgalmak hatása alatt álló személyi kapcsolatok voltak. Idén nem vettem részt Ylistaróban a feléb­redtek nagy nyári ünnepén. Mostani utunk al­kalmával közvetlenebb találkozásunk volt a finn nép hétköznapjaival és a finn gyülekeze­tek mindennapi életével. Együtt éltünk a lel­készcsaládokkal. Paplakok ablakán át néztünk ki a finn világba. S mindjárt hozzá kell tenni: ezek az ablakok tágak, nem rekesztik ki a vi­lágot, sőt szinte behívják környezetüket a la­kásba és tele vannak szebbnél szebb virággal. Milyennek látom innen és így a mai finneket? Nem halványodik el a kép, ha mítosztalanul nézem? A kép gazdagabbá és élesebbé vált. Sok újat láttam, sok mást is láttam, mint közel har­minc éve, de úgy érzem a finnek dicséretét kell írnom. Mi volt legdöntőbb élményed háromhetes tartózkodástok idején? — kérdezte Lauri Ko­mulainen szaunázás közben. Azonnal válaszol­tam kérdésére: az emberek. Igen, a finn em­ber szorgalmával, szívósságával, ízlésével, le­leményességével, meghökkentően modern épü­leteivel, új üzemeivel, politikai józanságával, meghitt otthonaival — és evangélikus egyhá­zával. Ez volt a legmélyebb élményem, öreg Paavo még nyírfakérget őrölt lisztté ínség ide­jén, ha elfagyott vetése. Most ötven év alatt talpraállt. Tavaly ünnepelte ötvenéves fenn­állását a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom kohójában született Finnország. A finn otthonok dicséretével kezdem. Nem­csak paplakokban jártunk. Megfordultunk pa­rasztok, kikötőmunkások, kereskedők, üzemi dolgozók, tanárok, szociális házak lakóinak otthonában. Sokat lehetne írni ezeknek az ott­honoknak modern, célszerű, Ízléses berende­zéséről; az elmaradhatatlan hintaszékről, könyvtárról, faliszönyegekröl, kandallókról. Csak összegezni lehet most. Új népművészet keletkezett az utóbbi években Finnországban, egy nagyon modern művészet: a lakásberen­dezés. Külön meg kell dicsérni a vidéki gyülekeze­tek régi parókiáit. A joutsenói papiak több mint százéves. Fából épült. Olyan mint egy régi vidéki kúria. Belül modern, komfortos, mintha tavaly épült volna. Dicséret illeti a gyermeknevelést. Szabad­ságra, önállóságra nevelik gyermekeiket. A kéthónapos csecsemőt már beviszik a saunába, ahol 100 fok fölé hevítik a levegőt. A kis Ma­yát leteszi édesanyja a padlóra (olyan tiszta, hogy tésztát lehetne gyúrni rajta) kúszik a cuclisüveg után a féléves csöppség. Tanuljon meg küzdeni. Megkaparintja, hátára fekszik s boldogan szív belőle nagyokat. A 3 éves Kaisu maga tölti üvegből az orvosságot kanalába. Juha 11 éves, de ő szereli rá a motort a csó­nakra, begyújtja és ő kormányoz a sziklás partok között. Dicsérem a finn konyhát. Nem olyan ízes, fűszeres, mint a magyar. Egyszerűbb és sok­kal egészségesebb. A tej mindig ott áll az asz­talon. A finn háziasszonyok művészei a terí­tésnek a legegyszerűbb otthonban is. Dicsérem a finnek józanságát. A nyugati gazdasági és társadalmi rend keretében élnek, de a hid szerepét szeretnék betölteni. Mindent megtesznek, hogy a szomszédos Szovjetunió­val jó barátságot tartsanak. Valimaa-ban na­ponta több száz autó megy át a finn—orosz határon. A tv sorozatban mutatta be az új Saima-csatornát, a Kelet felé irányuló keres­kedelem fővonalát. Jelentős része halad szov­jet területen. Ezt is a finnek építették. Dicsérem végül a finn lelkészeket. Szorgal­masak Hűségesen gondozzák sokszor 30, 60 km átmérőjű gyülekezetüket. Finn lelkész alig ebédel vasárnap családjával. Annyi a szolgá­lata, hogy sokszor csak este kerül haza. Te­metést, esketést, keresztelést főleg erre a nap­ra tömörítenék az emberek. — Tág színűek és nem merevek. Leikkonen esperes nyitott szív­vel fogadta azokat a mély benyomásokat, ame­lyeket júniusban a finn csoport magyarorszá­gi látogatása alkalmával szerzett. Erről prédi­kációiban is bizonyságot tett. Határozottan ítélt meg minden olyan hangot, ami a finn— magyar barátságot és egyházaink jó kapcsola­tát megronthatná. Jorma Pyrrhonen lelkészt behatóan érdekelte falusi társadalmunk szer­kezetének minden változása. Erkki Löndroos Lappenrantaban afelől kérdezget, hogyan ala­kult az egyház élete és szolgálata nálunk, mi­után megtörtént az állam és az egyház szét­választása. Azért érdekel — mondotta —, mert ez előbb-utóbb nálunk is bekövetkezik. — Di­csérem a finn lelkészeket. A fiatal Paavo Hillo-t azért, mert nem akar mindenáron vá­rosba kerülni. Mindnyájukat azért, mert nem kritikátlanul szeretik egyházukat. Mondhatok valami bírálatot is? — kérdez­tem tartózkodással, miután már sok szépet felsoroltam friss benyomásaimból. Imatrában szerzett élményemről számoltam be. Ebben a háború után létesült,' 30 ezer lelket számláló új ipari városban nem könnyű a gyülekezetei összefogni. Nem a pénzen múlik. Alvar AaltoJ val, a világhírű finn építésszel terveztették új templomukat. Tavaly készült el új egyházi központjuk. Olyan luxuskivitelben, hogy meg­tekintése után szédülés fogott el. Az a kérdés foglalkoztatott, vajon ezen az úton elérik-e a modern embert és az ifjúságot — mert ez a szándékuk —, vagy elveszítenek valamit az egyház lényegéből? Aggodalmaimban megér­tőén osztoztak. A finn egyháznak szoros alkot­mányos és hagyományokon nyugvó kapcsolata van a finn állammal és néppel. A tömegek el- világiasodásának a folyamatát azonban a lel­készek is világosan látják. Itt nem csupán a templomlátogatás kérdése a döntő, ami talán alacsonyabb százalékot mutat a mienkénéL Tudják, hogy a lakosság negyedrésze kommu­nista. De a rikítóan egyházellenes hangok in­kább nyugati filozófiák hatása alá került fia­talok köréből hangzanak. Tudják, hogy a ma­gas életszínvonal és az egyre növekvő igények mellett ott van a munkanélküliség problémá­ja. Most 47 ezer a munkanélküli, de arra szá­mítanak, hogy télen ismét 100 ezerre nő ez a szám. Az ébredési mozgalmakhoz még széles, főleg falusi rétegek tartoznak. Erről a ylistarói felébredtek ünnepe is tanúskodott. Kisugárzó erejük azonban korántsem a régi. Belső ellen­tétek is támadtak. A finn lelkészek dicséreté­re válik, hogy komolyan foglalkoztatják őket ezek a tények. Azt hiszem kölcsönösen nem vehetünk át és nem másolhatunk le semmit egy az egyhez léptékben. Mások a körülményeink. Hogy csak egyet említsünk a finn evangélikus egyház szinte az egész ország lakosságát magába fog­lalja, mi mindig kisebbségi egyház voltunk. Mégis sokat tanulhatunk egymástól. Jó, hogy mélyülnek, tágulnak kapcsolataink. A finnek dicséretével kezdtem. Isten dicsé­retével szeretném befejezni. Azt hiszem Sel- meczi János tatabányai esperesek és Sólyom Károly paksi lelkészék, akik más vidékeken jártak Finnországban, velünk együtt dicsérik Istent, hogy ebben a feledhetetlenül szép uta­zásban, a finn egyház és a finn lelkészcsalá­dok odaadó szeretetében részesülhettünk. Benczúr László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom