Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-07-28 / 30. szám

Hívők továbbképzése 1 Ju 5, 11—13 A keresztyének általában a Jézus Krisztusban való személyes hitet végső célnak tartják. Annyiféle válfaja szakasza, fokoza­ta van a személyes lelki életnek — közöny, bűntudatra ébredés, bűnbánat, kétségek kudarcok, stb., — hogy azok után vagy azokhoz képest a Jézus Krisztusban, mint Isten Fiában való hit célhoz érésnek tetszik. Ennek a felfogásnak a helytelenségéi mutatja mai igénk, amely nem más mint a hívők továbbképzé­se. Benne János apostol egyenest azokat szólítja meg, akik hisz­nek az Isten Fiának nevében —, hogy tovább vezesse őket. Milyen leckéi vannak a hívők továbbképzésének? 1. LÉGY bizonyos az üdvösségedben Sok keresztyén is csak a földi életre tekint. Jézus áldását, bűnbocsánatát, segítségét itt akarja felhasználni. Valóban sokat jelent a megtisztított lelkiismeret, az Isten iránti gyermeki bi­zalom, a felebaráti szeretet földi életünk számára. De még töb­bet is akar jelenteni. „Ezeket azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében —, mondja mai igénk — hogy meg­tudjátok, hogy örök életetek van.” Nemcsak megtisztított, meg­szentelt, megáldott földi életetek, hanem örök életetek. Ez pe­dig az Istennel való eltéphetetlen kapcsolat: az üdvösség. Ke­resztyéneknek erről is lehet, sőt kell tudni. Nem a magunk gon­dolatai, elmélyedése, keresztyén tapasztalatai vezetnek el erre a bizonyosságra, hanem Isten Igéje. „Ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nekünk az Isten”. A „bizonyságtétel” az Űjtestamentum gyakori szava. Erede­tileg tanúskodást, igazságot felderítő tanúvallomást jelentett. Tanúskodásra ott kerül sor, ahol a valóság nem bizonyítható tapasztalatilag, vagy mi magunk nem lehetünk az esemény köz­vetlen tanúi. Ilyenkor át kell adnunk a szót a tanúknak, régies magyar szóhasználattal bizonyságoknak. Az ő vallomásukból szerezhetünk bizonyosságot. Az üdvösség különösen is ilyen do­log. Isten Igéje egyértelműen tanúsítja, hogy „örök életet adott nekünk az Isten.” Légy bizonyos az üdvösségedben! 2. ÉPÍTSD EGYEDÜL JÉZUSRA AZ ÜDVÖSSÉGEDET Sok üdvbizonytalanságnak éppen az az oka, hogy ezt nem tudjuk, vagy szem elől tévesztjük. A magunk bünbánatá- ra, megtérésére, engedelmességére, hitére, szeretetére tekin­tünk, s annak alapján nem merjük hinni, hogy üdvözülünk. Nézz Jézusra: az ő engedelmességére, szeretetére, teljes és tö­kéletes áldozatára, bűntörlő halálára és feltámadására! Abban van a te üdvösséged rendíthetetlen alapja, „örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az ö Fiában van”. A reformáció felismerése: solus Christus, egyedül Krisztus nemcsak a meg- igazulás tekintetében igaz, hanem az üdvösség tekintetében is Elfordulhatsz magadtól, gyengeségeidtől, bűneidtől. Építsd egyedül Jézusra üdvösségedet! 3. ÉLJ MAR MOST KÖZÖSSÉGBEN JÉZUSSAL Nem elég tudni Jézusról, elismerni tanítása magasztosságát, vallani és vállalni erkölcsi eszményeinek a követését. Szemé­lyes kapcsolatba kell vele kerülnünk, őt magát kell bírnunk. „Akié a Fiú, azé az élet akinél nincs az Isten Fia, annak élete nincsen”. A Krisztussal való közösség a hit műve, a hit csodája. Ügy is mondhatjuk: Isten ajándéka. „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gál 2,20) Az üdvbizonyosság éltető forrása a Jézus Krisztussal való közösség. Ez kiteljesedik korlátlanná válik az örök életben. De élj már most közösségben Jézussal! Csepregi Béla evangélikus élet A Magyarországi Evangélikus országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vili.. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—Vili. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 _____ 68.191 7 !00 éves az Athenaeum Nyomda, Budapest — Rotációs magasnyomós Felelős vezető: Soproni Béla igazgató — S1RTABLA, erős, csiszolt alu­mínium lemezből, vésett betűkkel 120,— Ft, sírkereszt vascsőből, ko­vácsolt díszítéssel 180,— Ft. KTSZ MŰHELY, PALFA. NYÄRESTI ORGONAMUZSIKA A VARBAN VI. Augusztus 2-án, pénteken este 7 órakor a Bécsikapu téri templomban orgonaest lesz. J. S. BACH MÜVEI IV. „KORAL” Műsoron: Praeludium és fuga e-moll (Kathedrál), 6 Schübler-korál, 3 „Nun komm den heiden Heiland”, 4 Orgelbüchlein, Praeludium és fuga G-dúr. Előadók: FÖLDES IMRE és várnái Péter zeneesztéták Orgonái: PESKÖ GYÖRGY Jegyek ára: 12,— Ft Istentiszteleti rend Budapesten, 1968. július 28-án Deák tér de. 9 (úrv.), de. 11 (úrv.) dr. Hafenscher Károly, du. 6 dr. Hafenscher Károly. Fasor de. 11 Bizlk László, du. 6 Bízik László Dózsa György út de. fél 10 Bizik László. Üllői út 24. de. fél 11.. Ka­rácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák), de. 12 (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11 dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12.. Zugló de. 11 (úrv.) Baranyai Tamás. Rákosfalva de. 8 Baranyai Tamás. Gyarmat u. de. fél 10 Bara­nyai Tamás. Fóti út de. 11. Váci út de. 8. Frangepán u. de. fél 10. Új­pest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsé­bet de. 10 Virágh Gyula. Soroksár- Üjtelep de. fél 9 Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11 Matuz László. Pestújhely de. 10 Kürtösi Kálmán. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota-Nagytemplom de. 10. Rákospalota-Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 Kar­ner Ágoston. Sashalom de. 9. Kar­ner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9 Bé­kés József. Rákoshegy de. 9. Rá­kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél ií, du. 3. Bécsikapu tér de. 9 (úrv.) Mado- csai Miklós, de. 11 (úrv.) Várady Lajos, du. 6 Madocsal Miklós. To- roczkó tér de. fél 9 Várady Lajos. Óbuda de. 9 Fülöp Dezső, de. 10 (űrv.) Fülöp Dezső. XII., Tarcsay Vilmos u. de. 9 Takács József, de. XI Takács József, du. fél 7 Csen- gődy László. Budakeszi de. 8 Rutt- kay Elemér. Pesthidegkut de. fél 11 Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8 (úrv.) id. Harmati Béla. de. 11 (úrv.) id. Harmati Béla. du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9 (úrv.) dr. Rezessy Zoltán. Kelenvölgy de. 9 Visontay Róbert. Budafok de. 11 Vosontay Róbert. Nagytétény de. fél 9. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. — Szentháromság után a 7. vasárnapon az oltárterítő szí­ne: zöld. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltári igéje: Jn 12, 44—50; az igehirdetés alap­igéje: 1 Jn 5, 11—13. A délu­táni istentisztelet alapigéje szabad textus. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RADIO BAN. Július 28-án, vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus vallá­sos félóra lesz a Petőfi Rádió és az URH hullámhosszán. Igét hirdet DUBOVAY GÉZA kaposvári lelkész. — A VESZPRÉMI EGY­HÁZMEGYE július 25-én Pá­pán tartotta egyházmegyei közgyűlését dr. Mihály Dezső egyházmegyei felügyelő és Ha­lász Béla esperes elnökletével. A közgyűlésen jelentések hangzottak el az egyházmegye területén folyó egyházi mun­kaágakról. — TATABANYA. A gyüle­kezet újonnan megválasztott tisztikarát június 16-án a déle­lőtti istentisztelet keretében iktatta be tisztébe Selmeci Já­nos esperes és Lábossá Lajos igazgatólelkész a II. kerületi, bánhidai templomban. A gyü­lekezet új felügyelője Jóná- csik Imre, másodfelügyelője Magyar Gyula, gondnokai Dax János, Ferstl János, id. Nagy Sándor és Pinke József. A 36 tagú presbitériumnak 17 nő tagja van. Az Istentisztelethez kapcso­lódó közgyűlésen emlékezett meg a gyülekezet a bánhidai templom 30 éves jubileumáról. Ez alkalommal köszöntötték a gyülekezet első presbitériumá­nak két, ma is élő tagját: id. Nagy Sándort, aki 1932 óta presbitere a gyülekezetnek és Villányi Istvánt, CSALÁDI HÍREK — HÁZASSÁGKÖTÉS. Szkaliczky Csaba (Malmö, Svédország) és Hidi Éva (Ko­márom) július 7-én tartották esküvőjüket a komáromi ima­házban. — HÁZASSÁGI ÉVFORDU­LÓ. Szakács Lajos a vadosfai gyülekezet volt gondnoka, fe­lügyelőhelyettese és felesége sz. Rosta Lidia július 7-én is­tentisztelet keretében ünnepel­ték házasságkötésük 50 éves évfordulóját. „Mindeddig meg­segített minket az Űr!” — HALÁLOZÁS. A szív­trombózisban tragikus módon elhunyt csákvári lelkészt, Fenyvesi Lászlót július 2-án gyászistentisztelet keretében búcsúztatták a gyülekezet, az egyházmegye lelkészi kara és a testvér gyülekezetek képvi­selői. A vígasztalás evangéliu­mát Szakáts László lajoskomá- romi lelkész, espereshelyettes hirdette. A gyülekezet nevé­ben Mészáros Miklós felügye­lő, a lelkészi munkaközösség nevében Lábossá Lajos lel­kész, valamint Simonfay Fe­renc lelkész, a református egy­ház nevében Kis Boáz lelki- pásztor, a római katolikus gyülekezet nevében a gyüleke­zet esperes-plébánosa búcsú­zott az elhunyttól. Fenyvesi Lászlót másnap szülővárosá­ban, Hódmezővásárhelyen te­mették el édesapja mellé a feltámadás reménységében. — Dr. Széchey Béláné, sz. Károlyi Erzsébet harmadik gyermekének szülése közben július 13-án váratlanul el­hunyt. Az elhunytról lapunk következő számában emléke­zünk meg. — Dr. Mesterházy Kálmán celldömölki körzeti orvos jú­lius 2-án hosszas szenvedés után életének 60. évében Ostf- fyasszonyfán elhunyt Temeté­sén Józsa Márton celldömölki lelkész hirdette a vigasztalás igéjét. „Krisztus a mi békes­ségünk”. „Emberi módon szólok a ti testeteknek erőtlensége miatt. Mert amiképpen odaszántátok a ti tagjaitokat a tisztátalan- sasnak és hamisságnak szol­gáiul a hamisságra: azonkép- pen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igaz­ságnak a megszenteltetésre.” (Rm 6, 19) VASÁRNAP. — „Sokak bű­nét hordozta.” (Ézs 53, 12) Jé­zus mindaddig ismeretlen ma­rad számunkra, amíg mint a bűnösök Megváltójával nem találkoztunk vele és át nem adtuk neki bűneinket. Ezt kí­vánja tőlünk. Nem azért, hogy bűneink miatt súlyos adóssá­gunkkal vádoljon és annak jó­vátételét követelje, hanem hogy magára vegye és ő tegyen eleget érte. Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy mi is ré­szesek vagyunk az ő halálá­ban. De nemcsak miattunk, hanem értünk is meghalt, azért, hogy bűneinktől meg­szabadítva új életet kezdhes­sünk. HÉTFŐ. — „Boldog ember az, aki az Űrba vetette bizo­dalmát.” (Zsolt 40, 5) A meg­próbáltatásokban válik el iga­zán, hogy mennyire bízunk Is­tenben. Mert ván olyan Isten­be vetett bizalom is, mely csak addig tart, míg verőfényes fe­lettünk az ég, de mihelyt el­borul és kitör a vihar, minden összeomlik bennünk. S előbb, vagy utóbb így jár minden olyan Istenben való bizalom, melynek nem Jézus Krisztus keresztje a fundamentuma. Ha azonban Istennek nem csupán ideiglenes, földi ajándékokat osztó kezét látjuk, hanem azt a kezet is, mely Krisztust ér­tünk a keresztre adta, bizo- dalmunknak szilárd funda­mentuma van, s megállja a próbát. Istentől elpártolásunk és ezál­tal magunkra maradásunk kínzó, kegyetlen érzése. Isten ettől az érzéstől akart megsza­badítani bennünket Jézus Krisztus elküldésével. Eltöröl­te mindazt, ami elválasztott tőle. Megfogta kezünket és visszavezetett bennünket ma­gához. Mielőtt bármit is köve­telne tőlünk, szeretetével ő jön felénk, jár előttünk. Ki nem érezhetné magát bizton­ságban Isten szeretetébe fo­gadva? CSÜTÖRTÖK. — „Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől.” (Móz 25, 17) Isten a mai igében számon kéri tőlünk magatartásunkat felebarátainkkal szemben. Va­jon szavainkban és cselekede­teinkben az egyenesség és az őszinteség vezetnek-e minket? Tudunk-e önzetlenül egymá­sért élni, vagy mindenben csak a magunk hasznát keres­sük? Azok vagyunk-e valóban, akiknek mutatkozunk? Isten olyan hitet keres bennünk, melyből embertársaink iránt önzetlen szeretet és szolgálat fakad. PÉNTEK. — „Eltörlöm a földnek álnokságait egy na­pon.” (Zak 3, 9) Isten szerete- tének legteljesebb megnyilvá­nulása a golgotái kereszt. Je­lent-e ez számunkra valamit? Ha igen, akkor kell, hogy kö­vetkezménye legyen életünk­ben. Akkor engednünk kell, hogy eltörölje a mi bűneinket is. Éspedig nemcsak azokat, amelyeket mi is szeretnénk el­felejteni, meg nem történtté tenni, hanem azokat is, ame­lyekhez ragaszkodunk, ame­lyeket szeretünk. Isten a ke­reszten történt áldozatával minden bűnünket el akarja törölni és új irányt akar adni életünknek. KEDD. — „Elhatároztam igazságomat, nincs messze, és az én szabadításom nem ké­sik.” (Ézs 46, 13) Isten dolgai­ban soha nincs késés. Terveit megérleli, de nem halogatja. Amit a próféták által meg­ígért, az idők teljességében teljesítette: Jézus Krisztusban megszabadított bűneinktől. Krisztusban úgy ismerjük meg őt, mint aki haragszik bűne­ink miatt, mert szent, de sze­ret bennünket, bűnösöket, mert mennyei Atyánk. Célja az élet és nem a halál. A megmentés és nem az elveszítés. Szabadí- tásához csak úgy jutunk el, ha előbb bűnbánatunkban átél­tük haragját; de a Péter bűn­bánatával, tudva, hogy mindig közel van hozzánk szeretetével: SZOMBAT. — Meg ne kí­sértsétek az Urat, a ti Istene­teket.” (Móz 6, 16) Isten ismé­telten megtapasztalt szeretete ellenére hányszor kételkedünk mi is, — mint Izrael népe a pusztában —, az ő szeretetében és lázadozunk vezetése ellen. Saját magunk szeretnénk a magunk urai lenni. Hálátlan­ságunkkal, lázadozásainkkal szeretetét tesszük próbára. Éberen kell vigyáznunk, hogy gyermeki, bizodalmas hitünket megőrizzük. Erőt a vigyázás- hoz és a kísértések közt való megálláshoz Istentől kell kér­nünk és kapnunk. Szekeres Elemér SZERDA. — „Ne rettegjetek és ne féljetek azoktól; az Űr a ti Istenetek, aki előttetek megy, ő hadakozik értetek.” (Móz 1, 29—30) Az ember élet­útját végigkíséri a félelem. Hogy milyen nagy tud lenni felettünk, nem egyszer tapasz­taltuk saját életünkben. A bűn következménye ez; elhagytuk Istent s félelmünk voltaképpen — BUDAI villalakásba, három felnőtt személy háztartásának ve­zetésére leinformálható háztartási alkalmazottat keresek azonnali be­lépésre. Különbejáratú szép szobát biztosítunk. Fizetés megegyezés alapján. (Lehet bejáró is!) Gombó Pálné, Budapest, I., Szirtes út 3/b. Telefon este: 459—920. — A FÓTI MANDAK INTÉZET egyedülálló fözőmindenest keres. Jelentkezést, érdeklődést a helyi lelkészi hivatal ajánlásával Man- dák Intézet, Fót címre kérünk. ZSÖMLE Nem a pék sütötte. Vásárban vettük. Tehén volt. Pista bácsi segített a vásárban. Ö alku­dott, én fizettem. Nem a magam pénzéből, kölcsön kaptam. Amikor leparoláztunk a volt gazdájával, a passzus is a zsebben volt, mi­előtt a kötelet eloldotta volna Pista bácsi, megfogta az eladó mellényét és közel hajolt hozzá: — Nézze, most már mienk a tehén, jöjjön igyunk meg egy fröccsöt áldomásként, aztán mondja el, van-e valami természete ennek a tehénnek? — Vanni van — felelte a másik —. de nem kell attól félni! Elmondom a fortélyát. — No, no! Hát ez is becsület, meg a barát­ság! — fontosított Pista bácsi. — Ide figyeljen, nem szívleli ez az idegen férfiembert. Asszonyféle mehet hozzá, fejheti, vakarhatja, vezetheti, terelheti, de idegen em­ber nem.. — Ehe, de hát akkor hogy vezetem haza? — aggodalmaskodott Pista bácsi. — A fortélya az, hogy ad neki egy darab sós kenyeret, aztán örök a barátság. — Értem! — örvendett neki Pista bácsi — de akkor igyuk meg a fröccsöket. Pénzt adtam a fröccsökre. ök elmentek a lacikonyha felé, mert amellett volt a sátor, ahol fröccsöt mértek. En addig ott támasz­kodtam illő távolságban Zsömlétől. Vigyáztam rá. Pista bácsi a fröccsök után örök barátsá­got kötött Zsömlével. Azzal kezébe vette a kötelet és elindultunk hazafelé. Pista bácsi vezette, én mögötte toltam a biciklim és haj­tottam. Otthon én is barátságot kötöttem a tehén­nel. Vittem neki sós kenyeret. Alig barátkozott meg az új istállóval. A já­szolban megtalálta a szép, zöldreszáradt szé­nát. Nekilátott jó étvággyal. Jöttek a nézők. Szakértők. Mustrálták. — Földig tehén! — nézte vaskos lábait és zömök termetét az egyik. Gyuri bácsi azt mondta: — A szemeit kellene kiverni a kiválasztó­jának! — Miért, te? — fortyant fel Pista bácsi. — Hát nem látod te a ruháját? A szemed álljon meg! Milyen seszínű egy jószág ez? — A színe!... A színe, bolond te! Ez csak olyan, mint hogy a fehérnépben az egyiknek a szőke tetszik, a másiknak a barna. Hát ez szőke! Ezért Zsömle a neve! — Hát hallod, igen sületlen zsömle ez! A vitát a fejés döntötte el. A zséterböl egy­szer ki kellett önteni a tejet, mert nem fért el. Ettől még Gyuri bácsi véleménye is meg­változott. Amikor a járomban is jól vizsgá­zott, elült a szakértők vitája Zsömle körül. Ettől kezdve reggelenként és esteienként el­vezettem Zsömlét legelni, a telekre. Egyszer amint Zsömle púposra tömte a ben- dőjét és hazavezettem, az utcaajtóban meg­álltunk beszélgetni. így estefelé beszélgető mindig akadt. Valahol a világ sorát is meg kell tárgyalni. Hazahajtott a kanász is, Fren- ki — Ferencből bérmálták el így — hoz­zánk csatlakozott beszélgetni. Megszoron­gatta a kezem jó estét kívánás mellett, és mo­solygó szemével felnézett rám. Alacsony, véz­na ember Frenki. Sok gyerekes, sok gondú apa, de nem a gond, vagy a gyerekek javára való lemondás soványitotta meg. ö ilyen. Rám kacsingatott mosolygós szemével. Tud­tam, valami huncutság bujkál a zsíros kalap­ja alatt. — Hanem hallja — szólalt meg mi kol­légák volnánk! — Hát ha maga annak tart — feleltem. — Nézze, maga is pásztor, meg én is! — Látja, ebben igaza van — egyeztem bele. — A különbség tudja az, hogy én ostor­ral terelem az én híveimet, maga meg csak úgy szóval a szószékről. — Ez a valóság! — mondtam. — Hanem hallja, én úgy látom, az én hí­veim jobban szót fogadnak nekem, mint a magáé. Ettől kezdve mint kollégák köszöntöttük egymást. Paroláztunk. Beszélgettünk, ha rá­érősen találkoztunk. Nem szakmai kérdések­ről, hanem csak ahogyan jött. Nos, egyszer azután úgy hozta a sor, hogy a kolléga segítségére szorultam szakmailag. Már hűvöses őszi esték voltak és én jó alkonyatig legeltettem Zsömlét. Már bogár is kevés volt, ami zavarta volna Zsömle vacsoráját. Jó sarjú volt a teleken, legelhetett kedvére. Mégse győztem terelni. Fel-felemelte a fejét, rám né­zett. Nagyokat fújt, hogy látszott a lehelete a ködsávokat húzó őszi alkonyaiban. Egyszerre csak felvágta a farkát, hátsó lábaival kirú­gott, aztán vágtában megindult az utca felé. Mint aki megunt minden fegyelmet és kitör a szokás korlátjai közül, hajrá! Alacsony léc­kerítés választotta el az udvart a telektől. Azt gondoltam, majd az megtorpantja s utolérhe­tem. Szólongattam is, ahogyan szoktam. Olyan sós kenyér adó ígérettel. Az én Zsömlém nem állt meg a kerítésnél. Mint az űzött szarvas, ugrotta át. Azzal a nyitott utcaajtón ki az ut­cára. Az utcán még ott gomolygott a disznó­csorda felkavart pora. Frenki kolléga terelte liska fülű hiveit haza. Teljes szolgálati fel­szereléssel ballagott egy elnehezült koca után. No — gondoltam hirtelen —, most legalább hasznát veszem annak, hogy kollégák let­tünk. Láttam, hogy minden kelléke — a bot is, karikás is — kezeügyében van, amikkel hí­veit biztatgatja szófogadásra. Rákiáltottam: — Ferenc, terelje meg a Zsömlét! Az én kollégám azonnal átlátta a helyze­tet és a segitőkészség igyekezetével dereka­san forgatni kezdte nyomosabb érvü eszközét, a fúrkósbotot. Hasztalan volt minden, Zsöm­lét nem tudta jobb belátásra bírni. Földfelé szegte fejét és kajla szarvával neki az én kol­légámnak. Megrémülni sem volt időm, csak annyit láttam, hogy Zsömle akadály nélkül vágtázik végig az utcán. Frenki kolléga meg a szomszédok utcaajtaja felett dugta ki tasla- kalapos fejét. — Az annyát! — mondta olyan hangsúly- lyal, hogy érződött, lenyeli a magvát véle­ményének, amit mégsem akart szabadjára engedni kollégája előtt. — Na, Ferenc kolléga! — mondom. De nem folytathattam, mert Frenki szavamba vágott. — Tudja, tisztelendő úr — fogta komolyra a szót, mert nem szólított kollégának —, a ma­ga szavára se hallgatnak a más felekezetűek. Igaz-e? — Igaza van! — egyeztem bele, mert hiszen Frenki a tékozló fiú mesterségét űzi. A Zsöm­le meg tehén. Azért azután is megőriztük a kollegiális jó viszonyt, de nem szóltunk bele többet egymás mesterségébe. Nagy hajkurászás után, amikor elfogtuk és hazavezettük Zsömlét, Pista bácsi így ma­gyarázta meg a dolgot: — Na, a fene essen az erkölcsödbe, Zsömle! Elvezetlek a bikához! Máiis István 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom