Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-05-28 / 22. szám

A HIT ÜTJA János 4, 39—43 Az egyház minden munkájának abban kell csúcsosodnia, hogy az embereket elvezesse életük Istentől rendelt középpont­jához, Jézus Krisztushoz. A mai evangélium a HITRŐL beszél. A Jézust látni akaró, falu szélére kitóduló samaritánus gyülekezet élményében azon­ban valami fejlődési fokozat van. A hozzájuk hírt vivő asz- szony szavai felgyújtják, érdeklődésüket felébresztik. Minden apró mozzanat, pontos leírás hiányzik az asszony hírvivésé- ben, csupán a lényeg, amire támaszkodhatnak, ami kíváncsi­ságra gerjeszti őket van meg. Elibük állt egy megváltozott asszony, aki maga beszélt Jézussal, s neki „... mindent meg­mondott ...” Hogy az asszonnyal sietnek Jézust látni, az igaz­ságról meggyőződni, ez még nem hit, még nem a hitr e ju­tás. Elfogadták az asszonytól, amit mondott, de ők maguk is látni akarták ezt az embert. Találkozni akartak Vele. Addig csak homályosan sejtették, hogy van valami, ami ennek az asszonynak az életében döntő változást okozott. De a keresés, mely az asszony szavaira megindul, lehet csak érdekesség, csak szórakozás, valami ismeretlen, még nem látott utáni vágy. A HITET az adta, hogy ők maguk is találkoztak Jézussal. Enélkül nem sokat ér heti istentiszteletünk, igehirdetésünk, jelenlétünk, vagy sündörgésünk a gyülekezetben. Életünk holt­pontjáról nem mozdíthat ki semmi más, csupán a Krisztussal való személyes találkozás. Az előbbiek csak előzményei a vele való személyes találkozásnak. Van valami, amit sem az egy­ház, sem senki nem pótolhat a hitrejutásban, amit egyedül Isten Szentlelke végezhet el minden emberben. Az, amit a mai evangélium a samaritánusok tapasztalataként így fejez ki: „Magunk hallottuk és tudjuk...” Ők maguk találkoztak Jézus­sal! Ők maguk látták, élték át a vele való találkozás csodála­tos pillanatát! Ez az üdvösségre jutás útja, az a pillanat, ami­kor hitre gyullad a szív. Mint a samaritánusoknak, nekünk is találkoznunk kell Jézussal. Azzal, akinek eledele az Isten akaratának cselek­vése, akivel Isten országáról beszélhetünk, aki által valósággá lesz megmentésünk. Benne érezhetjük a Szentlélek minden adományának gyümölcseit. A találkozás forrpontja az hogy leleplez. Nem hiszem, hogy az asszonynak kellemes dolgokat mondhatott Jé­zus. Nem általános dolgokról csevegtek. Keményen leplezte le bűneit, szemére hányva életét, annak szennyét. Valószínű, hogy a hozzá siető csoportnak sem hízelgett, míg körükben volt. Hanem ítélte hitetlenségüket. De nem a káröröm, hanem a megmentés, a hitre vezetés szeretetével. Találkozni Jézussal, elé menni — ez a hitrejutás egyetlen útja. Mindenfajta vita, elmélkedés, két csoportra osztja az em­bereket: akik a Vele való találkozásból hitre jutnak és akik elmenekülnek előle. Elvek helyett tapasztalatok azok, amik döntőek: „Megmondott nekem mindent...” „Tudjuk, hogy bi­zonnyal ez a világ üdvözítője...” Minden azon dől el az éle­tünkben, hogy történt-e valami, ami a Jézussal való találko­zás nyomát mutatja? A samaritánusokkal az történt, hogy Jé­zushoz mentek és a Vele való találkozás élményeként hitre ju­tottak. A Krisztussal való találkozás kezenyoma az új látás, a megbizonyosodott hitvallás: Bizony, Krisztus a világ Üdvözí­tője! Ez pedig a hit leghatalmasabb bizonysága Róla. Talál­kozni Krisztussal, elébe menni; meglátni WkSTesztet! — ennek átélése mindenre elég. Akkor a samaritánusokhoz hasonlóan mi is magasztaljuk Jézust! Keressük az Üdvözítővel való találkozás lehetőségének minden pillanatát! Csak így juthatunk igazán hitre! Ez nem teológiai műveltség, képzettség, nem kiszínezett fantázia szüle­ménye! Egyáltalán nem! A hit boldog tapasztalása Jézus jelen­létének. Hit nélkül az élet sivár, a hit tűz célt elénk, Istennel tár­salog, reményt kölcsönöz. Hitben élni nem egyszerűen meg­emberelni magunkat, hanem teljes valónkkal futni Jézus elé. Befogadni őt, s el nem engedni magunktól. Meggyőződés ez, mely a samaritánusok hitével együtt mondja: HISSZÜK, hogy Jézus a világ üdvözítője!!! Solymár Péter ANGLIA A Brit Egyháztanács április 19-én tartotta félévi rendes ülését, amelyen újból felszó­lította a brit kormányt, hogy mondjon le az atomfegyverek birtoklásáról és ezzel megújí­totta 1963 októberében hozott határozatát. Egyúttal azt kí­vánja a határozat, hogy kor- látoztassék az atomfegyver birtoklása az Egyesült Álla­mokra, a Szovjetunióra és Kí­nára. Személyi változások egyházunkban ÍZ'özei 19 évi püspöki szol- gálát után egészségi ál­lapotára való tekintettel nyu­galomba vonult D. DR. VETŐ LAJOS az Északi Evan­gélikus Egyházkerület püspö­ke, az országos egyházi köz­gyűlés lelkész-elnöke. Nyolc évvel ezelőtt súlyosan megbe­tegedett, de Isten kegyelméből a hosszú betegségből felépült és tovább szolgált. Az utóbbi időben azonban a püspöki szolgálat igen nagy terhe, az állandó lekötöttség, a mások terhének hordozása és az egy­re szaporodó egyházvezetői munka megviselte egészségét. Ezt egyre jobban érezte, ő maga, de látták családja és munkatársai is. Életének vé­delmében kérte, hogy nyuga­lomba vonulhasson. Hálával és megbecsüléssel gondolunk D. dr. Vető Lajos­ra, közel két évtizedes püs­pöki szolgálatáért. Amikor 1948-ban a Tiszai Evangélikus Egyházkerületben megkezdte püspöki szolgálatát, munka­társaival együtt igen nehéz feladat előtt állt: utat kellett keresni a magyarországi evangélikus egyház számára agy új politikai, gazdasági és társadalmi rendben. Bár ezt a feladatot nem neki kellett egyedül megoldania — több lelkész és nem-lelkész fára­dozott ezért, elsősorban Mi- hályfi Ernő, — rá is nagyon je­lentős munka hárult. Ma már történeti tény, hogy dr. Vető Lajos azok közé a nagyon kevesek közé tartozott, akik a „legelsők'’ voltak a valóság helyes felismerésében. Az el­sők között is elöl járt annak meglátásában, hogy az új po­litikai és társadalmi rend nem „átmeneti”, amely „rö­vid időn belül megváltozik”, hanem olyan rend, amely egy- r^e jobban kiépül és megszi­lárdul és ebben az új rend­ben kell majd az egyháznak a jövőben is szolgálnia. Eh­hez pedig 1948-ban prófétai látás kellett! Mennyi vádat, gyanúsítást és hántást kellett neki is elszenvednie a „hamis prófétáktól”, akik éveken ke­resztül egyik ősztől a másik őszig jövendölgették a „for­dulatot” és akik mindent el­követtek azért, hogy az egy­házban az „ideiglenességet”, a „rendezetlenséget” fenntart­sák a „biztosra vett változás” idejéig! Isten Vető Lajost és a bátor elsőket igazolta, a ha­mis „messianizmus”-ban élők­kel, a visszahúzókkal, az el­lenállókkal, a semlegeskedők- kel és a rosszul számítókkal szemben. 'T'örténelmi érdeme dr. Ve­A tő Lajosnak és a vele együtt gondolkodóknak, hogy kiépítették evangélikus egy­házunk és államunk, a Ma­gyar Népköztársaság kapcso­latát, amely kapcsolat később egyre inkább javult és való­ban tisztázottá és őszintévé vált. Az is történeti tény, hogy dr. Vető Lajos és dr. Berecz- ky Albert volt az első két protestáns püspök, akik a meginduló békemozgalomnak támogatói és élharcosai vol­tak. Bár egyházunk útjának teo­lógiai tisztázása részletekben menően csak az utolsó évti­zedben történt meg, mégis igaz, hogy a főbb vonalak ki­jelölése már az 1950-es évek elején teológiai vonatkozás­ban is megtörtént és annak egyik jó munkása volt Vető Lajos. Irodalmi munkássága segí­tette a lelkészeket és gyüle­kezeteket egyházunk új útjá­nak megértésében. Valláslé- lektani munkássága, különö­sen pedig „Tapasztalati val­láslélektan” című könyve, nemcsak a hazai, de a külföl­di egyházakban is ismert és megbecsült. 17 gyházunk külügyi kapcso- tainak építésében is kez­deményező munkát végzett, különösen is az 1950-es évek­ben. Bár most nyugalomba vo­nul, szolgálatára egyházunk továbbra is számít, különösen a valláslélektan területén. Annak is örülhetünk, hogy magyarországi evangélikus egyházunkat a Parlamentben továbbra is dr. Vető Lajos képviseli. Az Északi Evangélikus Egy­házkerület Presbitériuma, amely törvényeink szerint hi­vatva van arra, hogy a meg­üresedett püspöki tisztségre jelöltet nevezzen meg, május 22-i ülésén egyhangúan úgy döntött, hogy dr. OT7 LYK ERNŐ teológiai professzort, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának fő­titkárát jelöli a püspöki szol­gálatra és őt ajánlja a gyüle­kezeti presbitériumoknak megválasztásra. Alapos mér­legelés, valamennyi szempont gondos számbavétele után, az országos egyházi elnökséggel összhangban, (amit a törvény előír) az Északi Evangélikus Egyházkerület Presbitériuma dr. Ottlyk Ernő jelölésében állapodott meg. Dr. Ottlyk Ernő professzor is azok közé tartozik, akik már az 1950-es évek elején felismerték, hogy melyik úton kell járnia egyházunknak az új társadalmi rendben, ha Is­tentől kapott szolgálatát jól akarja betölteni. Előadásai­ban a Teológián, Lelkészi Munkaközösségekben, cikkei­ben a Lelkipásztorban és az Evangélikus Életben fáradha­tatlanul munkálkodott azért, hogy a fiatal teológiai hall­gatók és a lelkészek maguk is felismerjék a helyes utat és járjanak azon. Gyakran adott jó segítséget az egyházvezető- ségnek teológiai munkájával, Az utóbbi években mint ökumenikus főtitkár szá­mos külföldi konferencián vett részt és jó szolgálatot végzett egyházunk kapcsola­tainak építésében a külföldi testvéregyházakhoz. Erre a munkára a jövőben fokozott mértékben szükség lesz. Egy évtizeden keresztül gyülekezetekben szolgált és így jól ismeri a gyülekezeti élet problémáit is. IVfint aki számára nem kö- zömbös, hogy ki lesz a püspöktárs, akivel együtt kell a munka terhét hordoznia és a felelősséget első renden megosztania, bizalommal és szeretettel ajánlom a gyüle­kezeti presbitériumok figyel­mébe dr. Ottlyk Ernőt. Isten áldja meg döntésüket! D. Káldy Zoltán j püspök Aarre Lauha finn püspök május 13-án délelőtt felkeres­te feleségével együtt hivatalá­ban dr. Vető Lajos püspököt, ahol D. Káldy Zoltán püspök, dr. Nagy Gyula akadémiai dékán, dr. Ottlyk Ernő, a Ma­gyar ökumenikus Tanács fő­titkára, és dr. Pálfy Miklós, teológiai professzor jelenlété­ben beható megbeszélés folyt az evangélikus egyház szerve­zeti, egyházkormányzati, ige­hirdető, tanítói és lelkipászto­ri munkájáról. D. Káldy Zol­tán ilyen irányú tájékoztatá­sán kívül dr. Ottlyk Ernő egy­háztörténeti professzor beszá­molt egyházunk történetéről a reformációtól napjainkig, dr. Pálfy Miklós pedig a biblia- fordítás jelenlegi helyzetéről tájékoztatta Lauha püspököt. Május 16-án délelőtt 10 óra­kor a Teológiai Akadémia hallgatói és a nagy-budapesti segédlelkészek részére tartott előadást Lauha püspök az Or­szágos Egyház imatermében. A jelenlevő akadémiai profesz- szorok, segédlelkészek és aka­démiai hallgatók nevében dr. Nagy Gyula dékán köszöntöt­te a finn evangélikus egyház küldöttét, aki az ószövetségi perikópák és az evangélikus igehirdetés problémájáról tar­tott rendkívül értékes elő­Lauha püspök látogatásai egyházunkban adást. Hangsúlyozta előadásá­ban Lauha püspök (aki egyéb­ként korábban az ószövetségi tanszék professzora volt a Teológiai Fakultáson Helsin­kiben!), hogy az ószövetségi igehirdetési alapigéknél meny­nyire fontos magának a szö­vegnek a nyelvtani, történeti, kortörténeti megértésé. Az ószövetségi szövegnek a köz­vetlen alkalmazása a keresz­tyének mai helyzetére, helyte­len. Először mindig azt a kér­dést kell fölvetnünk, hogy mit mondott az a szöveg annak idején az Ötestámentom gyü­lekezetének és csak utána le­hetséges a kérdés megvála­szolása, hogy mit mond a szöveg alapján Isten nekünk, mai keresztyéneknek. Viszont ilyen sorrendben az ószövetségi alapigék rendkívül sokatmon- dóak lesznek, hiszen az Ótes- támentom sokkal inkább fog­ja át és tárgyalja az élet tel­jességét, mint az Üjtestámen­tom. A hozzászólások során dr. Pálfy Miklós professzor tájé­koztatta vendégünket a ma­gyar evangélikus egyház által kidolgozott „magyar perikópa- rend”-ről és néhány megjegy­zést fűzött az előadáshoz. Az előadás után megláto­gatta Lauha püspök az Aka­démia tanári karát és megbe­szélést folytatott vele az aka­démiai oktatás és nevelés je­lenlegi kérdéseiről. Fontos ré­sze volt a megbeszélésnek a finn—magyar diákcsere prob­lémája és az a vélemény ala­kult ki, hogy mindkét részről olyan fiatal lelkészeknek a cseréje kívánatos, akik rendel­keznek a megfelelő élettapasz­talattal, teológiai műveltség­gel és egyházismerettel és akik tudják, hogy milyen irányban akarnak teológiai és egyházi szempontból tovább művelődni. Alapkövetelmény, hogy egy év alatt megtanulja­nak tökéletesen magyarul, illetve finnül, hogy a teológiai eszmecsere folyamatos legyen a két egyház között. Dr. Aarre Lauha püspök és felesége május 17-én délelőtt résztvettek a budai, pesti és fejér—komáromi egyházme­gyék együttes lelkészi munka- közösségi ülésén. D. Káldy Zoltán püspök, a lelkészi munkaközösségek országos ve­zetője üdvözlő szavai után Lauha püspök előadást tartott a finn evangélikus egyház mai életéről és teológiai gondolko­dásáról. Kiemelte annak fon­tosságát, hogy az egyház a mai világ és a mai ember élet­kérdéseiben szolgáljon Krisz­tus evangéliumával. Az elő­adást követően a lelkészek kérdéseire válaszolt a püspök. Május 18-án délelőtt részt­vettek az Evangélikus Elet szerkesztőbizottságának ülé­sén, ahol D. Dr. Vető Lajos püspök, a szerkesztőbizottság elnöke, köszöntötte őket. Lau­ha püspök, aki éveken át volt a finn Kotimaa egyházi lap főszerkesztője, nagy érdeklő­déssel hallgatta meg dr. Pálfy Miklós szerkesztő beszámoló­ját egyházi lapunk szolgálatá­ról. HÍRÜNK A VILÁGBAN A Német Demokratikus Köztársaságban megjelenő egyházi kőnyomatos sajtószol­gálat (ENA) április 26-i szá­mában részletesen ismerteti a magyarországi protestáns bib­liafordítás jelenlegi állását. §:-:i A magyarországi reformáció nagy alakjai Magyari István AZ ORSZÁGOK. BAN VALÓ SOC ROM: LASOKNAC Okairól, es azoig BOL VALÓ MEC SZ A B A D V L A SN AC ÍO modgúrol, moílan vyonnan irattatot, «s focbSlis cmbertkncc trafókból fzcrcztctct haft- nos kdnyuetskc. MAGYART ISTVÁN SÁRVÁRI Píjfdicator altsl. Pf.Imo LXXXI*. vcrf:XIII* Vitba ag tn tirpem balgatot volna cngemtt, ti "A «Kfn irtaimban iart volna, niluan femm'ie toctem 'soha az, 6 cüenfegehet, eia^ é háborgatoi ellen, fel emeltem "tolnaaz, ett Yfzemtt. niomtáttatot sárvárát; AZ Author kähftgcucl. MANLivs JANOS ÁLTÁL, -anno m. d. Cll, Magyari István munkájának címlapja A katolicizmusnak a 16. század második felében Európa-szerte nagy veszteségei voltak. Ezeknek a hatására kezdett Róma magához térni, eszmélődni: megindította teológiai-val­lási és politikai-társadalmi téren a restaurá­ciót, az ellenreformációt, hogy ismét megerő­sítse pozícióit meggyengült befolyását az európai államokban — így hazánkban is. Ebben Róma legerősebb támaszai a jezsui­ták voltak. A rend célja a katolikus egyház középkori hatalmának a visszaállítása volt, és az erőszakosság minden formáját alkal­mazták. Pázmány Péter jezsuita mesterének, Bellárminnak a tanítása szerint a pápa egy­házi dolgokban közvetlenül, világi dolgokban pedig közvetve a legfőbb hatalom, és ha az uralkodók nem engedelmeskednek a pápának, letehetők, sőt meggyilkolhatok. A trienti zsi­nat (1545—1563) is jezsuita befolyás alatt hoz­ta meg ellenreformációs határozatait. A katolikus ellenreformáció hazánkban a Habsburgokban találta meg hűséges szövetsé­gesét, akiknek rendelkezésére bocsátotta ideo­lógiai fegyvertárát, a Habsburgok pedig a hatalmi szó, a fegyver hozzájárulását adták közös céljaik megvalósításához: A reformá­ció visszaszorítására, a nemzeti-függetlenségi gondolat elnémítására, a földesúri befolyás és hatalom fokozására, a jobbágyság további elnyomására. Így összefonódott a katolikus egyház vezetőinek és a Habsburgoknak az érdeke az ellenreformációban, de összefonó­dott a reformáció egyházainak és a magyar­ságnak az érdeke is a szabadságharcokban, a nemzeti függetlenségért és a jólétért folyta­tott küzdelemben. Hazánkban a katolicizmus annyira meg­gyengült, hogy egy belső használatra készült bizalmas jelentés az arányszámát mindössze egy ezrelékre becsülte. Az ellenreformáció hevességére jellemző, hogy 1559-ben Oláh Miklós esztergomi érsek 300 eklézsiából ül­dözte el a protestáns igehirdetöket és tanító­kat. A jobbágyfalvak ellenszegülése több he­lyen heves összetűzésekre adott alkalmat. A Habsburg zsoldosok fosztogattak. A ka­tolikus ellenreformáció zaklatott és erőszakos­kodott. Magyaroszág függetlenségének még a látszatát is egyre inkább elveszítette. Ki volt a felelős mindezért? Magyari István legfontosabb művében, „Az országokban való sok romlásoknak okairól” című könyvében felvetette a kérdést és a he­lyes feleletet is megadta reá. Magyari István Nádasdy Ferenc sárvári bir­tokán volt lelkész. Részt vett a törökkel foly­tatott 15 éves háborúban is. Mint tábori pap, ott volt Eger ostrománál 1594-ben. Visszatért Sárvárra, ahol kiemelkedő munkássága elis­merésül főeseperesnek is megválasztották. Mint ilyen, püspökhelyettesi tevékenységeket folytatott: lelkészeket avatott, egyházi gyűlé­seket vezetett, egyházlátogatásokat végzett stb. Fenti könyve 1602-ben jelent meg. Ekkor már világossá vált, hogy a gyarmatosító Habs- burg-kormányzat és a vele mindig, minden­ben együttműködő, ellenreformációs-katoli- kus egyházvezetés együttesen felelős hazánk kiuzsorázásáért és a lakosság nagyrészét ki­tevő jobbágyságnak fizikai-lelki rabságba kényszerítéséért. De Magyari éles szemmel észrevette a többi bajt is. Társadalomkritiká­jában a keresztyén lelkiismeret szava szólalt meg: az elnyomott nép szószólója, ügyének védelmezője. Kigúnyolta a katolikus főpapok hibáit: kapzsiknak, pénzhaihászoknak nevezte őket. A visszaélésekben elöl járt a pápa: ,,... az ki, az 'szolgáknak szolgája volna, az uraknak ura akar lenni, úgy szól, mintha Is­ten volna”. Az értelem nélküli, és céltalan „misézésről” meg ez a véleménye: ......Bír­ság alatt hajtják az embereket a misére, no­ha annyit ért az község hozzá, mint az tyik az regéhez...” A romlás oka a bűn, amely a legnagyobb mértékben van meg a katolikus egyházban. Istentiszteletük bálványozás, ér­telmetlenség, papjaik erkölcstelen életet él­nek, és a más hitűeket ártatlanul üldözik. Ezért kell elszakadni Rómától, mert a szaba­dulás a reformációban van. A reformáció egy­szersmind a hazafiságnak és a nemzet fenn­maradásának a biztosítéka. Isten az egyéni és a közösségi bűnök miatt büntet, és a szaba­dulás útja: megtérni ezekből a bűnökből. Magyari könyvére Pázmány 1603-ban vála­szolt. Műve Nagyszombatban, a jezsuiták köz­pontjában jelent meg. Pázmány ezzel a művé­vel kezdte meg irodalmi tevékenységét. Ma­gyari könyve minden tekintetben felette van Pázmányénak, és így könnyű eldönteni: Ma­gyari István könyvével reális helyzetrajzot adott a magyaroszági állapotokról, saját korá­ról. A Habsburgok kitüntetésekkel, földbirto­kok adományozásával is erősítették a katoli­kus egyházat, mint hatalmi bázisukat. Ezért pl. az udvari tanácsban — ebben a kifejezet­ten „világi" intézményben — a 6 „világi” tag mellett 14 katolikus főpap volt. Később Páz­mány is minden elképzelhető formában jutal­mazta juzsuitáit, és gazdagította saját roko­nait. Magyari István könyvével jó szolgálatot tett a protestantizmusnak és a nemzet ügyé­nek. Reális érzékkel mutatott rá a bajokra. Tevékenységével a nemzeti érzés ébrentartója és Bocskai István mozgalmának előkészítője volt. Hálával és kegyelettel emlékezünk reá. Barcza Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom