Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-04-02 / 14. szám

VASÄRNAP. Oktass, hogy megőrizzem a te törvé­nyedet és megtartsam azt tel­jes szívemből.” (Zsolt 119, 34.) A konfirmandusok vasárnap­jának reggelén jó ha tisztá­zom, hogy amíg csak élek, ta­nuló vagyok a legnagyobb Tanítómester iskolájában. Fi­gyelemmel kell hallgatnom ma is oktató szavára és meg kell tartanom, amit tőle tanu­lok a hétköznapokon is. Sok vizsgaalkalom vár rám uta­mon, vigyáznom kell, hogy megálljain őket. Mégis azzal a bizalommal vágok neki az út­nak, hogy Mesterem az én ja­vamra halt meg és támadott fel, erejét meg fogja mutatni az én életemen is. HÉTFŐ. — „Nem voltam engedetlen, hátra nem fordul­tam” (Ézs 50, 5). Ha nehéz is a hazafelé vezető út, nem kell egyedül járnom rajta. Előttem jár utamon az én diadalmas Uram. Vállán ott a kereszt, fején a töviskorona. Szünte­lenül őreá kell tekintenem. Hátrafordulnom nem szabad! Ez a keresztyén ember életé­nek igen fontos törvénye. A hátraforduló embert az ördög előbb vagy utóbb mindig megcsalja. KEDD. — „Az ítélet Istene az Űr; boldogok mindazok, akik őt szolgálják!” (Ézs 30, 18). Milyen komoly figyelmez­tetés számomra ez az ige! Minden cselekedetem Isten ítélőszéke elé kerül, akár jó, akár gonosz legyen az. Jó volna ezt nagyon komolyan a szívembe vésni. Mert akkor jobban vigyáznék szavaimra és cselekedeteimre, sőt még a gondolataimra is. Akkor öröm­mel keresném ma is a szol­gálat lehetőségeit, mert iga­zat adnék Uramnak, aki arra tanított, hogy nem az uralko­dás, hanem a szolgálat teszi boldoggá az embert SZERDA. — „örüljetek, akik őt szeretitek; vigadjatok vele örvendezéssel mindnyájan, akik gyászoltátok miatta!” (Ezs 66, 10). Ha fáj a szív, ha nélkülözés, gond, vagy gyász gyötör, nehezen megy a di­cséretek éneklése. De hiszen Jézusban gondviselő Atyámmá lett az Isten! Megsegítő ke­gyelme mindig készen van számomra. „Nincsen olyan mélység Olyan gyötrő kétség, Hogy abból ki Ne segítsen Hatalmával, irgalmával A jó­ságos Isten.” Bódelschwing mondta: „Énekeljünk napon­ként eggyel kevesebb siralmas éneket és eggyel több ujjongó dicséretet!” Szót fogadok neki. CSÜTÖRTÖK. — „Engem várnak a szigetek és karomba vetik reménységüket” (Ézs 51, 5). Örömmel dobban meg a szívem erre az igére. Nem sze­mélyválogató az Isten! Min­den nemzetben kedves Öelőtte, aki őt féli. Szent Fia evangéliumát hirdettetni akar­ja az egész világnak. Ebben a munkában engem is fel akar használni. Nem kell ok­vetlenül távoli szigetekre men­nem, közelebb is akadnak, akik engem várnak. Prédiká­ciót sem kell feltétlenül mon­danom, mert egy meleg kéz­szorítás, egy résztvevő mosoly is elég lehet ahhoz, hogy vala­kit közelebb segítsek uram­hoz. PÉNTEK. — „Nevemért el­halasztóm haragomat és di­cséretemért fékezem maga­mat” (Ézs 48, 9). Ebben az igében Isten magáról beszél ugyan, de nekem is azt kell tennem, amiről itt szó van. Nem szabad haragudnom! „A harag rossz tanácsadó!” „Meg­haragudni könnyű, de a hara­gon uralkodni nehéz!” — hal­lom a bölcs figyelmeztetése­ket. Fékezni kell hát maga­mat! Mennyi megszégyenülés ért már azért, mert nem tud­tam megfékezni az indulatai­mat. Még mindig nincsen ké­sőn! Féket teszek a szívemre, a számra, a nyelvemre, az indulataimra. SZOMBAT. — „Sok bajt és nyomorúságot éreztettél ve­lünk, de ismét megelevenítesz és a föld mélységéből ismét felhozol minket” (Zsolt 71, 20). Nincsen a földi életnek olyan fordulata, amelyben az Isten­be vetett hit megszégyenülne. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem ad nehéz mepróbáltatá- sokat benne hivő gyermekei életébe is. De akkor is ke­gyelmével veszi körül őket! Türelmet ad szívükbe a sza­badulás órájának megérkezé­séig. Az a tapasztalat, hogy jobban hallgatunk annak a vigasztalására, aki ugyanazo­kon a nehézségeken megy ke­resztül, mint mi. — Húsvét utáni í. vasárna­pon (Quasi modo geniti) az ol­tárterítő színe: fehér. A dél­előtti istentisztelet oltári igé­je: 2 Kor 4, 10—14; az ige­hirdetés alapigéje: Jn 5, 24— 25. A délutáni istentisztelet alapigéje: Ezék 11, 19—21. — evangélikus VALLÁ­SOS FÉLÓRA A RÁDIÓBAN. Április 30-án, vasárnap reg­gel fél 8 órakor evangélikus vallásos félóra lesz a Petőfi Rádió és az URH hullámhosz- szán. Az igehirdetés szolgála­tát MEKIS ÁDÁM békéscsa­bai lekész, a Kelet-Békési evangélikus egyházmegye es­perese végzi. — A VESZPRÉMI EVAN­GÉLIKUS EGYHÁZMEGYE LELKÉSZI MUNKAKÖZÖS­SÉGE március 30-án Veszp­rémben tartotta ülését, ame­lyen Mesterházy Ferenc áhí­tattal, Németh Tibor igehir­detési előkészítővel, Halász Béla ' esperes tájékoztatóval szolgált. Előadást tartott Dorn Vilmos „A lelkészcsalád idő­szerű kérdései” címmel. — MIHÁLYI. Március 4-én Weltler Rezső esperes meglá­togatta a vadosfai gyülekezet legnagyobb filiáját, ahol böjti igehirdetéssel szolgált. Gönye Jolán és Papp Irma szavalt, a gyermekek pedig a Keresztyén Énekeskönyv új részének két énekét mutatták be. — TEOLÓGUS OTTHON. A Teológiai Akadémia Teológus Otthonában március 16-án D. dr. Vető Lajos püspök tar­totta a szokásos heti otthon­órát, s ennek keretében a teo­lógusokkal valláslélektani kér­désekről beszélgetett, válaszolt kérdéseikre, majd írásmagya­rázatot tartott. — KONDOROS. Március 12-én a gyülekezeti szeretet- vendégségen Deme Károly bé­késcsabai lelkész „Az anya- szentegyház vándorútján” cí­mű sorozat keretében az első keresztyén gyülekezetről tar­tott előadást. — A NYUGAT-BÉKÉSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZME­GYE LELKÉSZI MUNKAKÖ­ZÖSSÉGE március 14-én Oros­házán tartotta ülését Koszo­rús Oszkár esperes vezetésé­vel. Megyaszai László s. lel­kész áhítata után Farkas La­jos kardoskúti lelkész „A gyü­lekezetek anyagi kérdései: Az önkéntesség helyes és helyte­len értelmezése”, Hegedűs La­jos csanádapácai lelkész „Az egyház, mint közösség 1 Kor 12—13 fejezetei tükrében”, Táborszky László kondorosa lelkész „A világpolitika idő­szerű kérdései” címen tar­tott előadást. HARANGOK újraöntését, harangkoro­nák, harangállványok készítését, átalakítását újrendszerűvé vállalja DÚSAK ISTVÁN harangöntő. Örszentmik- lós, Dózsa György út 26. — GYÓN. id. Sziráki Pál, a gyóni gyülekezet örökös tb. presbitere március 13-án hosz- szú szenvedés után 86 éves korában elhunyt. Temetése március 15-én volt igen nagy részvét mellett. „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők az Isten meglátják.” — BP.—ANGYALFÖLD. A gyülekezet szeretetvendégség keretében emlékezett meg a Váci út 129. sz. alatti kápol­nájának jubileumáról. A Fóti úti templomtól távol lakó evangélikusok már régebben különböző helyeken tartották istentiszteleteiket. Családias, állandó otthonukat 15 évvel ezelőtt, a gyülekezet mostani felügyelőjének és feleségének buzgó fáradozásával alakítot­ták ki. A szeretvendégségen Fa Ferenc felügyelő ismertette a kápolna létrejöttének és a gyülekezet életének történetét. A gyülekezet egy 90 éves tag­ja, lapunk hűséges olvasója, özv. Kubacskáné magnószala­gon küldte el üdvözletét. A böjti szeretetvendégség köz­pontjában Babits Mihály „Jó­nás könyve” című verse állt. A konfirmandusok a Luther- rózsa történetét és jelentését ismertették. — JUBILEUM. Berecz Gá­bor ny. nemeskéri lelkész március 15-én töltötte be 90. életévét Beleden. (Győr-Sop- ron m.) Ebből az alkalomból sokan keresték fel jókívánsá­gaikkal volt nemeskéri híved közül is. Deák tér de. 9 (úrv.) dr. Kékén András, de. 11 (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6 (úrv.) Trajtler Gábor. Fasor de. fél 10 (úrv.) Koren Emil, de. 11 (úrv.) Koren Emil, du. 6 Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 10 (úrv.) Szir­mai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsonyi Sándor ú. de. 9. Rá­kóczi út 57/b. de. 10 (szlovák), de. 12 (magyar) Thaly Kálmán u. de. 10, de, 11, dú. 6. Kőbánya de. 10 Veöreös Imre du. 7. Vajda Péter ú. de. fél 12 Veöreös Imre. Zugló de. 11. Rákosfalva de. 8. Gyarmat ú. de. fél 10. Fóti út de. 11 Soly­már Péter. Váci út de. 8 Benczúr László. Frangepán ú. de. fél 10 Benczúr László. Üjpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10 Vir.'u'h Gyula. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11 Matuz László. Pestújhely de 10 Kürtösi Kálmán. Rákospalota MÄV-telep de. 8. Rákospalota Kistemnlom de. 10. du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 Karner Ágoston. Sashalom — LAKÁSÉRT kántori szolgála­tot elvállalna 50 éves férfi, cim a kiadóban. — HARMÖNIUMOK speciális ja­vítása garanciával. Adás-vétel. Pokorny Pál Bp. TV., Üjpest, Rom­ját u. 120. Telefon: 493—017. BündAk — kucsmák — szőrmegallérok — átszabások So­mogyi szűcsnél, Bp. V., Kossuth Lajos u. 1., az udvarban. S- MEZŐTÚR. Március 5-crt a gyülekezet szeretetvendégsé- gén Zátonyi Pál csabacsüdi lelkész szolgált. — MAKÖ. Március 5-én a szeretetvendégségen „A ke­resztyén böjt” címen Pová- zsai Mihály békéscsabai má­sodlelkész tartott előadást. — GYULA. Március 5-én gyülekezeti nap keretében Bo- zorády Zoltán s. lelkész és felesége Lőrincsik Judit lelké- szi munkatárs szolgált. — CSŐVÁR. A hétköznapi böjti áhítatok keretében az anyagyülekezetben és a penci leánygyülekezetben Hafenscher Károly budapesti, Szabó Ist­ván ősagárdi és Ferenczy Zol­tán rákoshegyi lelkészek vé­geztek igehirdetést. — SZARVAS—ŰJTEMP- LOM. Március 5-én a délelőtti istentiszteleten Benkő István orosházi lelkész szolgált, aki az esti szeretetvendégségen előadást tartott „A reformáció egyháza Finnországban és egyházunk” címen. — SOLTVADKERT. Március 6—11 között böjti igehirdetés­sorozat volt a gyülekezetben, melynek során Sikter András és Éltes Gyula helyi lelkésze­ken kívül Ponicsán Imre kis­kőrösi lelkész szolgált. A be­fejező istentiszteleten Szalay Tamás teológus prédikált. — BUDAPEST—RÁKOSKE­RESZTÚR. Március 6—8. böjti szolgálatokat végzett a gyüle­kezetben Boros Károly zuglói, Kökény Elek rákospalotai lel­kész és Baranyai Tamás zug­lói s. lelkész. — KÉTY. Március 12-én a gyülekezetben, valamint Zom- bán és Hőgyészen Pálffy Mi­hály sárszentmiklósi lelkész prédikált istentiszteleteken. de. 9. Karner Ágoston. Rákos­csaba de. 9 Békés József. Rákos­hegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9, de. 11, du. 7. Óbuda de. 9 Mikler Gusztáv, de. 10 (úrv.) Mikler Gusztáv. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csen- gödy László, de. 11 Csengődy László, dú. fél 7 Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11 Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11 dr. Rezessy Zoltán, du. 6 Bencze Imre. Németvölgyi út de. 9 dr. Rezessy Zoltán. Kelen- völgy de. 9. Visontai Róbert. Albertfalva de. 7. Nagytétény de. fél 9. Csillaghegy de. fél 1». Csepel de. 11. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Pálfy Miklós Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VIII. Előfizetési ár: egy évre 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 67.01222/2 Zrínyi Nyomda, Bpest F. v.: Bolgár Imre Kutas Elek ... a halottak ... élni fognak Jn. 5, 24—25. Húsvét vasárnapjának igéje a feltámadott Jézus üres sír­jába világított be. A testvérünkké lett Isten Fia győzött a halál felett. Isten kihozta Szentjét az enyészet világából. Az ügy azonban ezzel nem zárult le. Húsvét hétfőjének igéje máris továbbragadott bennünket, elvitt egy gyászoló családhoz, Betá- niába. S itt Mártán keresztül Jézus bennünket is arra tanított, hogy mindaz, ami vele történt nemcsak az Isten Fiának egyéni, személyes ügye, annak az egész emberiségre, minden emberre kihatása van. Halála és feltámadása éppen nem lezárása, ha­nem nyitánya egy csodálatos eseménysorozatnak. Mártának és Máriának és a velük levőknek megadatott, hogy meglássák: a gyarló, halandó földi ember sírját is megüresíti a kegyelmes Isten. A bűn által enyészetre odavetett embert is új életre ele­veníti meg az örök Isten örök szeretete., Jézus a minden embert új életre megeleveníteni akaró Isten munkájáról beszél a mai vasárnap igéjében. Arról tesz bizonyságot esküszerű kijelentésével, hogy mindenki számára adatott általa a haláltól való szabadulásnak, az új életnek és az örökkévalóságnak az útja. Kétfelé ágazik el Jézus útmutató szava. Egyrészt arra mu­tat, hogy az örök élet kapuján már e földön beléphetünk. A ha­lál, az örökre megsemmisülés fulánkját Isten Jézus Krisztus által kihúzza a mi halandó testünkből. Ez úgy történhetik meg, ha vele közösségbe kerülünk, ha■ igéjét hallgatjuk és hiszünk annak. Az ige segít meglátnunk, felismernünk a halál fulánk­ját: a bűnt, s az ige Isten áldott műtőkése — a bűnbocsánat evangéliuma —, amellyel eltávolítja a veszedelmes fulánkot. Ezen az úton mehet a „Lázárok” menete, kikerülve az ítéletet, földi életből örök életre, enyészet világából a soha el nem múlás diadalmas új világába. Jézus másik mozdulatával a sírhalmokra, a végtisztesség jeleként felállított kövekre mutat. Azt mondja, az az idő, ami­kor a halálé volt az utolsó szó, s valóban csak búcsúzni leheteti az eltávozóktól, véget ért. Az utolsó szó az Isten Fiáé. Nagy titok ez, az emberi ész mélységeket kutató képességének messze határán túl, hogy az Isten Fiának beszéde van a holtakkal. S ha mi a „mikor” és „hogyan” kérdésekre nem is tudunk vá­laszt adni, a veszteség fájdalmától, a gyász szomorúságától, a „miért” kérdések gyötrelmétől összeszorított szívünk, érezheti, hogy a szorítás már enged. Mert a halottak, akik meghallják az Isten Fiának szavát, élni fognak. Szemeink előtt megképzik Ezékiel csodálatos látomása a holtak megelevendéséről, új testbe önözéséről. Az Isten Fia szava meghallásának és elfogadásának órája most van. Most, az Ö győzelmes feltámadása és diadalmas visszajövetele között. Az életre vágyók most felelhetnek neki. Felelhetnek a bűnt megváltó, a bűnbocsánatot elfogadó, a Szentlélek erejét kérő hit bízó szavával. Felelhetnek szavára a hit engedelmességével, amely szívet és észt, akaratot és ké­pességet eszközül ad szent, mindenkit életre megmenteni akaró szeretetének. Mert élni végül is azt jelenti: mindent az em­berért, minden ember boldogságáért tenni, ahogy Urunk tette és teszi szüntelen. Mezősi György Budapesten, 1967. április 2-án RENDHAGYÓ IMÁDSÁG Anna elbájoló, nem kihívó, de feltűnő asszony volt. Akik ismerték, csodálták. Munkatársnak, barátnőnek, háziasszonynak, családanyá­nak kifogástalan volt. De An­nából sohasem lett volna jó színésznő. Nem tudta magát megjátszani. Barna szemében szívének legkisebb rezdülését is ki lehetett olvasni. Ahogyan sokszor mondta önmagáról, egyetlen értéke van, hogy mindig őszinte. És ez igaz is volt. Egész élete olyan volt, mint egy tükör. Ott játszódott le az emberek előtt, bárki, mint a nyitott könyvből úgy olvashatta ki érzéseit, érzel­meit, szívét. De ilyen egyszerű és tiszta volt a hite is. Nagy csínnel berendezett otthonában, a szobája falán az ágya felett egy aprócska fe­szület függött. Nem volt ez nagyobb egy ceruzánál. Láto­gatói észre sem vették. Ki­csiny volt, de ott volt. És ezt Anna helyezte oda. Nem be­szélt sohasem arról, hogy ki­ben hisz és miért, neki ez ter­mészetes volt, nem hivalko­dott és nem élt vissza vele. Ezért döbbent meg minden­ki, amikor múlt vasárnap dél­után Anna fölkelt ágyából, odaszédült elé, letérdelt, ösz- szekulcsolta csonttá száradt kezét, fáradt, megtört szemét a feszületre emelte s először halkan, majd mind hangosab­ban, nem törődve azzal, hogy ágyát körülállják, hogy a szo­ba tele van idegenekkel, így kezdett imádkozni: „Uram, Is­tenem, csak azt kérem tőled, hogy ajándékozz meg engem egy kilóval. Nem kérek mást, csak azt, hogy egy kilóval ne­hezebb legyek jövő szerdán.” Amikor ez megtörtént, a vendégek már régen nem An­nával törődtek. Az ilyenkor szokásos virág még ott hevert az asztalon, de a beteglátoga­tók mar régen túl voltak a hi­vatal legújabb hírein és ép­pen a tavaszi ruhadivatnál tartottak, amikor Anna imád­kozni kezdett. Első pillanat­ban mindenki megdermedt, mintha valami rendkívüli ese­mény történt volna. Ebben a kedves, csevegő tár­saságban olyan hatást váltott ki Anna imádsága, mini de­rült égből lecsapó első vil­lámcsapás. A döbbenetből elő­ször Mária ocsúdott töl, kö­nyökével meglökte Erzsit, majd összenéztek és szemük­ből olvasni leheteti a sajnál­kozó ítéletet: szegény, ez megbolondult. A karmozdvhl- tok pillanatok alatt minden­kit figyelmeztettek s csendes fejbólintássál tudomásul vet­ték a történteket s magukban megállapították: na, ez a mai délután is jól „el van rontva”. Néhány perccel később — mintha már régen készülődtek volna —, búcsúzni kezdtek. Annára csak rátekintettek s helyette a családnak fejezték ki őszinte részvétüket. Anna még ekkor is térdelt és azért a kilóért könyörgött. Észre sem vette, hogy egyedül maradt a szobában. Tulajdonképpen nem is volt egyedül... Mi is történhetett Annával? Valóban megbomlott a vugy fájdalomban? Annát ismerni kell ahhoz, hogy ezt megértsük. Ez az asz- szony nemcsak arra fordított mindig nagy figyelmet, hogy körülötte minden a legna­gyobb rendben történjék, hogy lakása tiszta legyen és kelle­mes, hogy munkáját jól vé­gezze el, hogy társaságban lé­pést tudjon tartani a többiek­kel, hanem arra is, hogy kül­ső megjelenésében se látszód- ]ék raita, hogy már túl van harmincon. Nem volt hiú asz- szony, de szerette a csínt. Benn a munkahelyén már min­denki tudta, hogy Anna „tu­dományosan” étkezik. Nagyon vigyázott, hogy elkerülje a fe­lesleges dekákat. Sokszor mondogatta magáról, néha fa­nyar humorral, hogy ő szám­űzné a konyháról a finom, fa­latokat. Vacsorákról már ré­gen lemondott, a csábítóan mosolygó habos sütemények­től is örökre' elbúcsúzott. Min­dennél fontosabb volt számú­ra, hogy megőrizze fiatalos bá­ját. Ez a küzdelme sokáig si­kerrel is járt. Másfél éve történt, hogy An­na először ment orvoshoz. .1 tünet jelentéktelennek tűnt, éppen csak barátnői unszolá­sára fordult szakemberhez. Aztán a nyár őszbe hajolt s mind sűrűbben kezdte érezni, hogy valami nincs rendben. Az öreg Molnár, a bérelszá­molásból a szemébe megmond­ta: „Ez a nagy fogyókúra nem vezet jóra.” Anna ezen is csak nevetett. Ismerte az öreget, aki sehogy sem tudja megér­teni, hogy a mai nőnek nagyon kell vigyáznia az alakjára. „Olyan” régimódi ember ez az öreg Molnár. Már jól bentjártunk a de­cemberben, amikor Anna ész­revette, hogy rohamosan fogy­ni kezd. Ekkor változtatott az étrenden. Visszatért a cukrász- süteményekhez, táskáját ki­tömte a bőséges uzsonnákkal, de ekkor már késő volt. Január elején ágynak dőlt. Az orvosok egymásnak adták a kilincset, de Anna ekkor még mit sem sejtett. Csak azt tud­ta, mert érezte, hogy minden nappal könnyebb lesz. Az éle­te és a testsúlya is ... A család ekkor már min­dent tudott. Tudták, hogy a végzetes kór már szétfolyt tes­tében. Az asszony mindebből csak azt érzékelte, hogy meg­változott körülötte a hangulat. Lebeszélték a kórházba me­nésről — pedig még erre is hajlandó lett volna. Mindenki mosolygott, amikor benyitot­tak szobájába. Dicsérgették csinosságát és bizonygatták minden meggyőződés nélkül, hogy napról-napra jobb szín­ben van. A betegségéről vi­szont hallgattak. Néhány hét múlva már An­na is tudta, hogy többé nem kell fogyókúráznia ... Egy csendes éjszakán, ez március elején történt, amikor körülötte mindenki aludt és csak ő viaskodott a közelítő Rémmel, könnyben úszó sze­mével megkereste az utcai lámpa sápadt fényében azt a kis feszületet ágya fölött, ak­kor térdelt először eléje s ak­kor imádkozott először így: „Uram, csak még egyszer ad­jál nekem egy kilót, hogy megerősödjem és tovább él­hessek.” Ettől az éjszakától kezdve nem szólt egy szót sem, a ki­jelölt csepeket hűségesen be­szedte. Nagyon-nagyon enge­delmes lett. Ezen az utolsó vasárnap dél­utánon őt már nem érdekelte, hogy mi van Kisnével, már nem tartott lépést az új divat­tal, már csak egy foglalkoztat­ta, az ts mind homályosabban: vajon szerdán hány dekával lesz könnyebb? Men Anna most sem tudta megjátszani magát. Most is az volt, mint régen, őszinte asz- szony. Talán csak annyiban különbözött a régi Annától, hogy most már az elf egy ó ki­lókkal harcolt. És ezért még imádkozni is tudott, mégha rendhagyó módon is, de imád­kozott. Vajon eUutott-e oda, akitől segítséget var-' Kilók helyett, vajon kivel találkozott az égi országúton? Karner Ágoston

Next

/
Oldalképek
Tartalom