Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-01-08 / 2. szám

Sok tag, de egy test 1 Kor 12, 12—26. It. Káldy Zoltán püspök igehirdetéséből, amely az 19«6. de­cemberében tartott zsinatot megelőző istentiszteleten hangzott eL Kedves Zsinati Atyák! Ami ebben a teremben történik, az egyháztörténeti ese­mény. Zsinatot tart a Magyarországi Evangélikus Egyház. Eb­ben az egyháztörténeti pillanatban hangzik el a felolvasott igeszakasz, amely lényegében teológiai háttere új törvény- könyvünknek. Amikor ezt kimondjuk, akkor arról is vallunk, hogy Isten igéjének a tanulmányozása közben mit vallunk az egyházról. Azt, amit Pál apostol is vallott, hogy az egyház „Krisztus teste”. Nem arról van tehát szó, hogy az egyház „hasonlít” a testhez, hanem, hogy az egyház valóban „test”, mégpedig a Krisztusé. Ennek a testnek „Feje” Krisztus tag­jai pedig a gyülekezetek, illetve az egyes gyülekezeti tagok Hogy az egyház „Krisztus teste”, ez azt is jelenti, hogy az egyház élő „organizmus”, amelyben minden élet a „Fejből" a Krisztusból áll. A gyülekezetek és tagjai Krisztushoz^ tartoz­nak, tőle függnek és neki vannak alárendelve. Téves úton jár tehát az, aki az egyház létét vagy létrejöttét az egyes tagok felől közelíti meg. Az organizmusban mindig az egész van az egyes részek előtt: a test van a tagok előtt. Az egyház nem úgy jön létre, hogy vallásos egyének vagy csoportok egyesül­nek, mivel soha sem jöhet létre a test „organizmusa” úgy, hogy szerteszét heverő emberi kezeket, lábakat élő testté organizá­lunk. Igen, előbb van a Krisztus, és beléje plántáltatnak a „tagok”. Ennek eredménye lesz az, a útit Pál apostol mond: „Noha sokan vannak mégis mind egy test”. Az egyház szervezeti életére nézve nem tudjuk magunkévá tenni az 1891—92-es alkotmányozó zsinat egyik jelentős megál­lapítását, mely szerint: „A gyülekezet minden jognak a kút­feje”. Ez a megállapítás abból a liberális teológiából szület­hetett, amely az egyházat „az egyes hívők önkéntes csoporto­sulásának" tekintette. Ennek az egyesületi elgondolásnak fe­lelt meg, hogy a gyülekezetben minden a tagok összakaratán fordul meg. Mindenben az egyházközségi akarat dönt. Senki nem szólhat bele abba, hogy kit választ lelkészévé a gyüleke­zet mivé nevelődik a megválasztott lelkész, milyen nézeteket vall, hogyan viszonyul az egyház egészéhez, vagy mire for­dítja a gyülekezet a maga pénzét. Ebbe a gondolkodásba nem fért bele az egyes gyülekezetek fölött átnyúló és életükbe ép­pen az organizmus jegyében beleszóló országos egyház képe. Az új törvényjavaslatok már abból a valóságból indulnak feí, hogy „az egyház a Krisztus teste”, tehát élő organizmus. Ez a látás nem az egyesek felől, nem is a gyülekezetek felöl, ha­nem Krisztus felől közelíti meg az egyházat, az egyház szol­gálatát és szervezeti életét. Ezért esik az eddiginél sokkal na­gyobb hangsúly az egyház egészére, az országos egyházra anélkül, hogy lebecsülnénk a tagokat. De hogyan kell működnie ennek az organizmusnak? Igénk szerint a test „tagjai” a Lélektől különböző ajándékokat és megbízatásokat kaptak. Pál beszél arról, hogy az organizmus „tagjai” közül egyesek „apostoli”, mások „prófétai”, ismét mások „tanítói” szolgálatot kaptak, de vannak olyanok is, akik a „gyógyítás kegyelmi ajándékát”, vagy a „szegények megsegítését” vagy éppen az „egyházkormányzás” karizmá­ját nyerték. — Amikor zsinati törvényeinket készítettük, Isten iránti hálával gondoltunk arra, hogy a mi egyházunkban is osztogatta és osztogatja Isten a lelki ajándékokat és azok sok­félesége az egyház lényegéhez tartozik. A tagok sokfélesége alkotja a testet. A mi egyházunkban is jelentkezik ez a sok­féleség a funkciók és hivatalok vonalán. Vannak, akik arra kaptak megbízást Istentől, hogy presbiterek legyenek kicsi szórványokban, vagy fővárosi gyülekezetekben, mások felü­gyelői tisztre hivattak el gyülekezeti, egyházmegyei, egyház­kerületi vagy országos szinten. Ismét másokat lelkészt mun- ícába állított Isten és ezen belül azt a megbízást kapták Isten­től, hogy esperest, vagy püspöki funkciót töltsenek be. De van­nak olyanok is, akik karizmát kaptak a gyermekekkel való foglalkozásra, az egyházi zene művelésére, a diakóniai szol­gálatra az öregek és betegek között, a betű szolgálatára a saj­tóban vagy a teológusok tanítására a Teológián. Soha sem szabad azonban elfelejtenünk, hogy Krisztus testének organizmusában a különböző funkciók, szolgálatok, hivatalok és más lelki adományok egymásra vannak utalva, mint a tagok és szervek az emberi testben. Ezek a szolgálatok és lelki adományok nem szakíthatok el egymástól, hanem fel nem bontható egységben kell maradniok. Nem működhetnek egymás ellen, hanem csak egymással együtt és egymásért. Együttvéve pedig minden tagnak az egész testet kell szolgál­nia. A sokféleség ellenére nem bomlik meg a test egysége, míg minden egyes tag az „egy test” tagjának értelmezi magát és többet ügyel arra a szolgálatra, amelyet neki kell elvégeznie az egész test javára, mint azokra az igényekre és jogokra, ame­lyeket a saját érdekéből támaszt. Csak igy kerülhető el a mi egyházunkban is, hogy az egyes hivatalokat és funkciókat egy­mástól izoláljuk, egyiket a másik fölé emeljük és ki-ki a saját tiszteletéért és méltóságáért küzdjön. A Krisztus testében, az egyházban természetesen megvan a hivatalok és funkciók szer­vezeti rendje, megvannak az egyes tagok jogai és erre szükség is van azért, hogy „mindenek ékesen és jó renddel” történ­jenek. De a hangsúly mégsem azon van, hogy méricskéljük: kinek vannak nagyobb jogai, a püspöknek vagy a gyülekeze­teknek, hanem azon, hogy a püspök is szolgálja az egész testet és a gyülekezetek is, a teológiai tanárok is, a szórványokban élő presbiterek is, a szeretetszolgálatra elhivottak és az egy­házi zenét művelők is. Felbontja a test egységét az is, ha egyetlen tag vagy cso­port akarná ábrázolni az egész testet. Ez az a helyzet igénk szerint, amikor a „szem” azt hiszi, hogy ő az egész test, vagy a „fül” hiszi ezt magáról. Ha evangélikus egyházunkban akad­nának egyének, vagy „kegyességi csoportok”, akik akár úgy gondolkodnak, hogy az ún. „hivatalos egyház” nem az „igazi egyház”, nem a „test”, hanem ők az „igazi test” akik „igazán megtértek” vagy akik „nem avatkoznak a világ dolgaiba”, akik nem a „felszínen”, hanem valahol „lent a mélyben” dolgoznak, azoknak meg kell hallaniok Pál apostol kérdéseit: „Ha az egész test szem, hol a hallás. Ha az egész hallás, hol a szag­lás?” Mivel ez a kísértés itt-ott még fennállhat egyházunkban, ezért beszél a törvényjavaslat arról is, hogy milyen szolgá­latra van kötelezve a lelkész mindenféle szektás csoportosulás­sal szemben. Ez a „teológiai háttér” van tehát zsinati törvényeink mö­gött. Az egyház csodálatos organizmus, amelyben minden tag egymásért van és az egész a testért. De figyeltünk arra is, hogy ez az organizmus a világban van, a mi vonatkozásunkban szociaVi~must építő hazánkban. Tudjuk és valljuk, hogy a test tagjai csak akkor szolgáinak jól egymásnak, ha egyben szol­gálnak magyar népünknek az országépítés óriási munkájában és szolgálnak az emberiség egész családjának a béke és az igazságosság munkálásával. Az egyház organizmusa akkor mű­ködik jól, ha kiveszi részét a nemzet organizmusának munká­jából jó szívvel és örvendezve. „GONDJAIDBA BÍZOM” Lelkésziktatás Takácsiban A „REFORMÁCIÓ SZELE” már a 18. század elején meg­mozgatta a Takácsi-i lakosok szívét és a reformátusokkal együtt hallgatják az igét és éneklik az „Erős várunk”-at. Annyira egyek voltak, hogy „annakidején a reformátusok­nak mind templomjokat, mind paróchiális házaikat vélek együtt összevetett vállakkal építeni segítették; emellett an­nakutána is minden ecclésiai szolgálatokban csak a maguk becsüléséért is nem az utol­sók, hanem mindenkor az el­sők voltak” — olvassuk a gyü­lekezet megsárgult jegyző­könyvében. Az 1806. év Gergely napján azonban „nagy zendülés tá­madt a takácsi evangélikusok között” amiatt, hogy fizetés nagyobbítást kértek a „helvé­1 tica confession levő” reformá­tus atyafiak. A zendülés kö­zönséges összvegyülekézéssel — azaz közgyűléssel — végző­dött, amely kimondotta a ha­tározatot: hogy semhogy töb­bet fizessenek, készebbek in­kább végképp elválni”. Ezzel a határozattal lezáró­dik a takácsi gyülekezet éle­tében az első kofszak. 1806 áp­rilisában kérelemmel fordul­nak a vármegyéhez és „praeo- rans mester behozására, mes­terlakás, oratórium és oskola­ház építésére engedélyt és a közönséges fundusból azok számára eléggé tágas tér ki­hasítását kérik”. A gyüleke­zet lélekszáma 335 lélek és a gyülekezet „teljes szívbéli örömmel és nagy lelki kész­séggel hozzá kezdett az ő dol­gához”. AMIKOR A TEMPLOM el­készült, „Tóth János egy ke­gyes, jó lelkű s vallását buz­gón szerető” egyháztag fel­ajánlotta pajtáját istentiszte­leti helyül. Szakonyi József pápai prédikátor 1806. jubilá- te vasárnapján szentelte fel a pajtából rendezett imaházat és indította el az építkezést. Ad­vent 4. vasárnapján már meg- kondult az első harang is, amelyet az utcán lábakra he­lyezett toronyba húztak fel. A következő évben „Isten szent segedelme mellett sok örömkönnyhullatások között” a templom fundamentumát le­tették, majd a toronnyal el­készült templomot 1810. év Szentháromság 18. vasárnap­ján felszentelték. A templotri- építés idején már a pápai gyü­lekezet filiájaként hallgatja a tudós és neves pápai lelkészek tanítását. jrö'aíöjajaröiaiaiaMíarajaisíerarsraiörajajsieraiaiaiajaiarajaiaraiEsraia/aiiaiajaíaíajajajajarafaiaiaaEjajaiajajaj^^eja^gy^jgjsj Finn nyelvű istentisztelet Budapesten Karácsony első ünnepén finn nyelvű istentisztelet volt a budavári iemplom kápolná­jában, teljes énekes finn li­turgiával. Az istentiszteleten a budapesti finn nagykövetség tisztségviselői és a Budapes­ten tartózkodó finnek vettek részt, élükön Eidem Raustila nagykövettel. Jelen volt D. Káldy Zoltán püspök és Vá­radj/ Lajos esperes is. Az igehirdetést s az oltári szolgálatokat Koren Emil es­peres végezte. Arról az igéről prédikált, amelyről aznap minden magyar evangélikus templomban prédikáltak s amely ezzel kezdődik: „Az ige testté lett”. A finnországi templomokban aznap a finn perikópa szerint ez a mondat az igehirdetés textusánaik utol­só mondata volt „Az ige test­té lett, — ebben a mondatban a mai napon kezet fog a két testivéregyház s ezzel az isten- tisztelettel mi is részt vészünk ebben a kézfogásban. Egyhá­zaink között a kézfogás ere­jét és melegét a testté lett ige, az emberré lett, ma megszü­letett Jézus Krisztus jelenti — mondotta Koren EmiL Az istentiszteleten elhang­zott az az imádság is, amelyet karácsony első ünnepére a finn püspökök minden finn templomban imádkozni ren­deltek, s amely így hangzik: „Mindenható, mindeneket szerető Isten, könyörgünk Hozzád: segítsd a népeket és a népek vezetőit, adj nekik békére kész szívet. Távoztasd el a nukleáris fegyverek és minden fegyver veszélyét a világ felől, segítsd a népeket megegyezésre, vezesd a fajo­kat testvériségre. Könyörgünk magunkért is. Békesség Feje­delme, tartsd szabadon a szí­vünket a haragtól és az ön­elégültségtől. Mérd ki ránk azokat a feladatokat, amelyek által részt vehetünk e földön a béke építésében.” A Magyarországi Evangélikus Egyház Egyházi Törvénykönyve újév napján hatályba lépett Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Prantner József, 1966. december 21-én értesítette egyházunk elnökségét, hogy az 1966. december 8. és 9. napjain tartott zsinaton megalkotott és eléje terjesztett Egyházi Törvénykönyvet jóváhagyta és meg­erősítette. A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem Közgyűlésé­nek elnöksége értesítette a lentiek alapján a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeteit, egyházmegyéit, egyházkerü­leteit, Teológia Akadémiáját és intézményeit, hogy az új Egy­házi Törvénykönyvet 1967. évi január hó 1-én, újév napján hatályba léptette. Istennek adunk hálát azért, hogy a teológiájában, igehir­detésében és egyházkormányzatában megújult evangélikus egy­házunk új korszakot nyithatott, meg az új Törvénykönyvvel történetében. Amikor most 1967. január 1-ével az új Egyházi Törvénykönyv szerint folyik egyházunk kormányzása, könyör­günk is Istenhez, hogy' adja áldását egyházunk most kezdődő új egyháztörténeti korszakára és adjon engedelmes és bölcs szívet azoknak, akik az új Törvénykönyv alapján fogják ve­zetni és kormányozni evangélikus egyházunk életét és mun­káját. LUTHER MÁRTON mondta: VÍZKERESZT UTÁN AZ. 1. VASÁRNAPON A gyermek Jézus nem kolostorba szaladt, hanem otthon maradt, segített Józsefnek és édesanyjának, bizonyságául an­nak, hogy mi is megtanuljuk milyen drága, nemes és szent dolog mindaz, amit Krisztus, a mi drága Urunk maga csele­kedett. Azt is meg kell ebből tanulnunk, hogy Krisztus nem­csak a fia volt Máriának, hanem Istene és Ura is, sőt min­denek Ura és azokban a dolgokban foglalatoskodik, amelyek Istennek a dolgai. Bár már ekkor mindenek Ura volt, mégis megalázta magát, engedelmes volt apjának és anyjának, hogy mi is kövessük őt étetünkben és minden tettünkben és meg­tanuljuk mindkettőt: Legyünk engedelmesek Isten iránt és le­gyünk hűségesek atyánk és felsőbbségünk iránt. Csak így le­szünk mindkét irányban igazak és reméljük azt, hogy boldog­ság és áldás koronázza életünket, PM IMÁDKOZZUNK Urunk, Istenünk! Nincs olyan név, amely felülmúlhatná neved dicsőségét! Hatalmad és bölcsességed hirdeti a világ­mindenség, amelynek csodáiba és titkaiba beleszédül a kutató emberi értelem. Szentségedről és irgalmadról tanúskodik a tör­ténelem, amely lerombolja mindazt, ami megmerevedett és hamis alapokba épült, de az új kezdet lehetőségét is megadja nekünk. Igazságodra vall a szolgáid által hirdetett ige, amely' világossá teszi valódi helyzetünket. Mégis, dicsőséged teljes nagyságát abban a kiapadhatatlan szeretetben csodáljuk, amellyel felkaroltad ügyünket a Jézus Krisztus által. Bocsásd meg, hogy hitetlenségünk miatt sokszor rejtve marad előttünk a Te dicsőséged, és ezért embereket dicsőítünk, vagy a magunk dicsőségét keressük. Urunk! Bennünket is a magad dicsőségére teremtettél. Mindennél nagyobb méltóságot adtál nekünk azzal, hogy esz­közeidül választottál bennünket. Dicsőségedet nem magadnak keresed, ezért a Te dicsőségedet a reánk szorulók szercteté- ben szolgálhatjuk. Bűnbánattal valljuk, hogy a nekünk adott világosságot elrejtettük mások elől. Ezért felelősnek érezzük magunkat a világ sok bajáért, az éhezők miliőiért, a háborúk pokláért, az egyedül maradottakért, a kétségbeesettekért, az erkölcsi halottakért, a közönyössé váltakért. Ne engedd, hogy hamis önelégültségben maradjunk. Ébressz igaz önismeretre bennünket, hogy ismét drága legyen számunkra a Krisztusban nyújtott kegyelem. Istenünk! Dicsőséged öl és elevenít. Megemészti a bűnt, de irgalmas a bűnöshöz. Kérünk, dicsőítsd meg magad mi- közöUünk! Amen. Döntő fordulatot hozott 1939 karácsonya a kis gyülekezel életében. Boros Lajos első lelt kész személyében önálló gyü­lekezet lett. A hívek leiké-* szűkkel vállvetve újítják meg templomukat és 1956-ban a 150 éves jubileumot ünnepük, EBBE A TEMPLOMBA ser reglett össze a falu népe, hogy résztvegyen a november 6-án tartott lelkésziktató ünnepi is-> tentisztteleten. Szakái Árpád, a gyülekezet második lelkésze, már Kemeneshőgyészen végzi lelkipásztori szolgálatát és utódjául a gyülekezet Magas- sy Sándort hívta meg egy aka­rattal Tárnokrétiből lelké­széül. Halász Béla, a veszprémi egyházmegye esperese Lk 7, 1—10 alapján arról szólt, hogy a kapernaumi századostól ta- , nulhatunk emberszeretetet és népszeretetet. Ez a gyülekezet is azt a lelkészt várja, aki sze­reti az embert, aki együtt érez és él azzal a néppel, amely itt ebben a községben és gyüle­kezetben él. Ez a nép szereti és megbecsüli lelkészeit, ha együtt élnek velük. Az esperes szavai után 9 lelkész vonult az oltár elé és megáldották az új lelkészt Majd Mag assy Sándor tnon- dotta el bizonyságtételét Jn 12, 20—23. alapján. Az írás tanítása szerint mindig embe­rek vezetnek embereket Jé­zushoz. Ezért van szükség az egyházban az igehirdetésre. Gyülekezet és lelkész kölcsö­nösen legyenek egymás iránt bizalommal. A bizalom a Krisztus szolgálatának a szi­ve. AZ ISTENTISZTELETET díszközgyűlés követte, araei lyen Halász Béla esperes kö­szöntötte az egyházmegye gyü­lekezetei és lelkészei nevében az új lelkészt, majd felolvasta püspökeink köszöntését. A gyülekezet köszöntése után Szántó Emil református lel­kész, majd a római katolikus gyülekezet világi elnöke üd­vözölte az ünneplő gyülekeze­tei és lelkészt. A szép őszi vasárnapon há­latelt szívvel vonult a nép ott­honába és boldogan tapasztal­ta Isten szeretetét abban, hogy hittel vehet részt az emberi együttélés munkájában, mint hazáját szerető evangélikus magyar. Tóth Sándor A Nyugdíjosztály Tanácsának ülése A Magyarországi Evangéli­kus Egyház Nyugdíjosztálya Budapesten 1966. december 13-án tartotta tanácsülését D. Dr. Vető Lajos és D. Káldy Zoltán püspökök részvételé­vel. A tanácsülésre az egyház­megyék elküldték küldöttei­ket. Mégpedig a Bács-Kiskun egyházmegye: Murányi György kiskőrösi lelkészt, a Nógrádi egyházmegye: Kovács Gyula szécsényi lelkészt, a Győr- Soproni egyházmegye: Novák Elek, nemeskéri lelkészt. A tanácsülés meghallgatta az intézőszervi ülésekről szóló beszámolót és szívből örült annak, hogy a lelkésszé ava­tásuk 50. és 60. évfordulóját ünneplő lelkészeknek az ille­tékes püspökök 500—500 Ft rendkívüli segélyt utaltak ki. A tanácsülés kegyelete« sza­vakkal emlékezett meg az 1965-ben és 1966-ban elhunyt lelkészekről és lelkészfelesé­gekről. A nyugdíjasok javát szolgáló offertóriumból 1965- ben kifizetésre került 26 764 Ft. Foglalkozott a tanácsülés nyugdíj rendszerünkkel és egy több tagból álló bizottságot küldött ki azzal a kéréssel, hogy ez a bizottság kísérelje meg a következő tanácsülés elé terjessze egy jobb nyug­díj rendszer kidolgozását és ilyen irányú javaslatát A tanácsülés kéri a gyüle­kezeteket, hogy nyugdíjjárulé­kukat már az év elején siesse­nek befizetni. Ezzel lehetővé válik a nyugdíjaknak időbe» való elküldése^ Fű lop l)ez»o

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom