Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-03-12 / 11. szám

Ismét a „k ikapcsolótlás”-r61

TZ^ ét hete dr. Groó Gyula ^ cikket írt lapunkban „Ki- kapcsolódás?" címen. Bírálat tárgyává tette, hogy „a gyülekezet — sokszor — kikapcsolódni járt a templomba". „Legalább az istentisztelet idejére kapcsolódjam ki a mindennapi életből” — mondják. A templomba járás helyes célját igy fogalmazta meg: „A templomba ne azért menjünk, hogy elfelejtsük a hétköznapokat, s azokból kikapcsolódva ünnepi hangulatba ringassuk magunkat. Hanem azért, hogy vigyük oda egész életünket Isten színe elé, úgy amint van.”

A cikk minden sorával egyetértek. Most megpróbálok mégis más oldalról közelíteni a templomlátogatás céljához. Ezért kérdem: minden esetben ejtenünk kell a „ki- kapcsolódás” fogalmát? Nem indokolt sokszor a gyülekezet vágya: Nyújtson az istentisztelet kikapcsolódást. Nem lehetne-e ugyanúgy, ahogy az említett cikk kérdőjelet tett a kikapcsolódás szó mellé, felkiáltójelet is tenni melléje, sőt éppen ezzel a szóval jelölni az istentisztelet célját? Ebben az esetben tisztáznunk kell azonban, milyen összefüggésben beszélünk kikapcsolódásról és mit értünk rajta.

XJ étköznapi értelemben ki- kapcsolódásnak nevezzük, ha mindennapi munkánk helyett pihenés céljából tudatosan valami mást csinálunk. Sétálni megyek, olvasok, tévét nézek, meglátogatom barátomat, moziba, színházba váltok jegyet. A kikapcsolódás, különösen, ha otthonunk elhagyásával jár, némi el- szánást is igényel. Mindez vonatkozik az istentisztelet-látogatásra, a templomozásra is. Ilyen összefüggésben nem kell szégyelnünk, hogy az isten- tisztelet — kikapcsolódás is.

Az istentiszteletet azonban mélyebb értelemben is kikapcsolódásnak nevezhetjük. Az a helyes — olvastuk Groó Gyula cikkében, ha „egész életünket Isten színe elé visz- szük, úgy amint van”. De nem úgy van-e, hogy sokszor helytelenül, kórosan kapcsolódik valamihez az életünk? Megváltozhat-e viszonyunk embertársainkhoz, ha nem kapcsolódunk ki az előítélet, a gyanú, az irigység, az ellenszenv vaskapcsaiból? Az igehirdetésnek sajátos szolgálata, hogy túl tanácsoláson, útmutatáson, felszabadítja az embert hamis megkötöttségeiből, kikapcsolja az embert éppen olyankor, amikor önmagától képtelen a kikapcsolódásra. Gondoljunk arra a diákra, aki jól elkészült vizsgájára, mégis rémképeket lát, gyötri magát, fél hogy megbukik. Neked most már nem tanulásra van szükséged, mondtam egyszer egy ilyen diáknak vizsgája előtti napon, éppen vasárnap, hanem bizalomra. Isten igéje, amikor bizalmat ébreszt bennünk a jövő torz szemlélete helyett, józanságra vezet — kikapcsol.

M ennyi régi beidegződés, 1,J' téves gondolat nehezíti emberek helyes bekapcsolódását a közéletbe. Amikor a régiek azt kérték Istentől énekükben ........hogy e földtől elszakadjunk, csak te- hozzád ragaszkodjunk.” — akkor nem kolostori elvonulás után áhítoztak, még kevésbé felelőtlenség után, hanem belső szabadságra. A rossz kerékvágásból akartak kizökkenni. Tudták és éppen az istentiszteletein győződtek meg róla, hogy az embernek nem kell „vergődnie az ördög hálójában”, fel- oldozásban részesülhet — kikapcsolódhat.

Azt hiszem ilyen értelemben nem csupán megengedhető, hanem szükséges is, hogy az istentiszteleten kikapcsolódásra kerüljön sor.

Benczúr László

Bibliai ábécé: „élet"

Aligha van valami, ami jobban érdekel bennünket, mint az élet. De nincs is semmi, ami olyan drága, olyan értékes, olyan fontos, mint az élet.

Bennünket, embereket az vezet, hogy életünket védjük, ápoljuk. Más szóval minél jobban és minél tovább akarunk élni. Éppen ezért az egészséges, fejlődő élet örömet ad, boldogsággal tölt el, a hanyatló, beteges, pusztuló élet lever, elszomorít, mert hiszen valamennyien igeneljük, szeretjük az életet. Az ember cselekedeteinek középpontjában tehát az élet szeretete, védelme áll. Éppen ezért jó tudnunk, mit mond a Biblia erről a nagyon fontos fogalomról : é 1 e t.

Szó van a Bibliában az életről úgy, amint az mindenki által látható, nyilvánvaló. Ez a bölcsőtől a koporsóig terjedő, itt a földön élhető élet. — A másikról azt mondja az ige: „örök élet”, vagy egyszerűen csak így nevezi: „a z é 1 e t.” Mindkettőre áll azonban, hogy „ ... ö ad életet mindeneknek.” „Ö az élet forrása.” (Zsolt 30,10.)

1. A legkézenfekvőbb, amit a Biblia az életről mond az, hogy ez minden test, növény, állat és ember fizikai, természetes élete. Ennek az életnek látható a kezdete — születés —, de a vége, határa is — a halál.

Ennek az életnek megvannak a maga örömei, szépségei, értékei, feladatai. Nem üres edény tehát, amiben nincs semmi. De mindezekre is áll az, hogy a biztos vég közel van. Tehát ez az élet a maga gazdag tartalmával, csak ideig-óráig való. Rövid, múlandó élet. Olyan, mint a fű, amely „reggel virágzik és sarjad, estére elhervad és megszárad.” Zsolt 90,6.

2. Isten igéje azonban mást is mond az életről. Helyesebben az igazi életet egy kis szócskával jelzi és ezzel különbözteti meg a fizikai, természetes élettől. így mondja: „örök élet.” Sőt annyira ezt tartja az igazi életnek, hogy ismételten csak úgy beszél erről az „örök élet”-ről, hogy ez „az élet.” Ezzel azt fejezi ki

az ige, hogy csak az ilyen élet érdemli meg, hogy „az élet”- nek nevezzük.

Ez az „örök élet”, ez „az élet” a miénk is lehet. Isten nem tartja meg a maga „specialitásának.” Ellenkezőleg, mindent elkövet, hogy „az élet” elnyeréséért legyőzze a legnagyobb akadályt, a halált. Ezt tette Jézus Krisztus által, aki egyedül volt képes áttörni a halálon s így életre, örök életre jutott. Csak ő tudott eredményesen szembeszállni a halállal. Így támadt fel a halálból s többé meg nem hal.

Ezt a győzelmét azonban másokkal is meg akarja osztani. Sőt éppen azért győzte le a halált s éppen azért él, hogy mi is megkaphassuk „az életet.” Mondhatnánk azt is, hogy halála és feltámadása nem más, mint a szülés. Ebben a fájdalomban, gyötrelemben van benne a jövendő új élet, A mi „örök életünk”, a mi „életünk.”

De semmiképpen sem mechanikusan. Csak annak van „örök élete, aki hisz énben- nem” — mondja Jézus. Tehát az örök élet Istenhez, Jézus Krisztushoz van kötve: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél a Jézus Krisztust.” (Ján 17,3.) Ez a megismerés nem más, mint Jézus Krisztus által, magával az Atyával való közösség, együttlét.

Ez itt, földi létünk jelenében még, csak „tükör által, homályosan” lenetseges, de máris elkezdődik azzal, hogy hittel, bizalommal hallgatjuk Urunk szavát és parancsolatait megtartjuk. Így „érlelődünk” meg az Istennel való tökéletes közösségre. Ebből a közösségből ered az is, hogy teljessé lesz közöttünk a szeretet. Tehát nem „megiátsszuk” a szereteted de ez lényünk, a Krisztus által.

Még nem nyilvánvaló, hogy vele való közösségünk, hogy Isten gyermekei vagyunk, mire vezet. De „tudjuk, hogy ha nyilvánvaló lesz, hasonlókká leszünk őhozzá, mert meg fogjuk őt látni, amint van,” Istent, Jézus Krisztust. Ez a mi legigazibb örömünk.

Boros Károly

A keresztyének és Vietnam

Az elmúlt húsz esztendőben a világ gyökeresen megváltó zott körülöttünk. Politikai, társadalmi és gazdasági átalakult' son ment át népünk. A szocializmus kibontakozásának és me, izmosodásának lehettünk szemtanúi. Az egyház egy teljesen ; helyzettel találkozott, olyannal, amilyennel még történelr. : során sohasem találkozhatott. Ez a megváltozott történelr helyzet és az egyház jövőjéért érzett felelősség késztette eg házunk vezetőit és teológusait arra, hogy vállalják az útkereső nehéz és felelősségteljes munkáját az új társadalmi rendbe A ma élő nemzedéknek, mely az igében elmélyedt és tusake dott a helyes út megtalálásáért, megadta Isten a feleletet art a kérdésre, hogy miben látja az egyház a maga lényegét, léte nek értelmét és hogyan tudja betölteni küldetését új társadé' munkban. Isten Szentlelke által bizonyságot tehetünk arre hogy az ige tanulmányozása közben minek ismertük fel az égi házat, vagyis mit vallunk róla.

A mi korunkban különösen Pál apostol bizonyságtétele ke pott nagy jelentőséget. Pál apostollal együtt valljuk, hogy t> egyház a feltámadott és megdicsőült Jézus Krisztus „teste mi pedig a keresztyén egyének és a gyülekezetek ennek a tesnek tagjai vagyunk. (lKor 10, 15—17; lKor 12, 12 és Ef 5, í és 32 versek.) Ennek a testnek az élő Krisztus a „Feje". A egyházat Isten Szentlelke teremti meg az igehirdetés és . szentségek kiszolgáltatása által. A keresztség által leszünk r Krisztus testének tagjai, ezáltal plántál bennünket a Szentiéle az egyházba. Isten Lelke állandóan munkálkodik ebben a test ben, annak építésén, amikor az ige tisztán és igazán hirdetteti és a szentségek Krisztus rendelése szerint szolgáltatnak k Ezáltal lesz az egyház élő, eleven test. Minden élet, mozgat erő és parancs Krisztusból árad, mert ö az egyház „Feje" Az egyházban minden tag. az egyén, és a gyülekezet, Jézv Krisztushoz tartozik. Tőle függ, neki van alárendelve, Öt kei- szolgálnia és Neki kell engedelmeskednie.

Éppen ezért az egyház nem öncélú intézmény. Csak addi van létezésének értelme, amíg betölti azt a küldetését a vilá gon, melyre Jézus rendelte. Isten igéjének egybehangzó bizony ságtétele szerint az egyház létének értelme, hogy a Krisztusié kapott szeretettel szolgáljon a világban, embertársai javár, éljen. Ott kell egyháznak lennünk, ahová az Isten állított. A m egyházunknak a mi hazánkban és társadalmunkban kell szol gálatát elvégeznie úgy, hogy az egész emberiség égető kérdé seinek megoldásából is részt kérünk. Ez a felismerés tükröző dik az 1966. dec. 8—9-i zsinaton hozott új Törvénykönyvün] II. §-ában: „A Magyarországi Evangélikus Egyház Jézus Kris? tustól kapott szolgálatának tekinti, hogy Isten igéjét tisztán é: igazán hirdesse, a szentségeket Krisztus rendelése szerint szol gáltassa ki és a Szeretetet Krisztus tanítása és példája szerin gyakorolja, ezért minden munkáját, egész szervezetét és telje anyagi erejét erre a szolgálatra szánja.” Ez a felismerés az: jelenti, hogy egyházunk megtalálta helyét társadalmunkban Nem vágyik a régi előjogokra, a „főhelyekre”, hanem csende sen és őszintén a Krisztustól kapott szeretet melegével kívá: szolgálni az igével és a segítő szeretet cselekedeteivel népűnI életének szebbé- és jobbátételében. Krisztus tanítása és pél dája arra kötelez, hogy az irgalmas samarit.ánusi magatartás sál, előítélet és megkülönböztetés nélkül szolgáltunk társadalmunkban.

Szolgálatunk a só és kovász bibliai hasonlatával szemléltethető. Kicsi a só és kevés a kovász az egész tésztához viszonyítva, mégis meg van a maga feladata. Átjárja, ízessé teszi azt. Az egyház szolgálata is ilyen. Csendes, éber és leleményes Segíteni mindig kész. Látszólag jelentéktelennek tűnik, mégit Isten életformáló ereje áramlik általunk társadalmunk életébe Az egyház csendes, hűséges jelenléte és a segítő szeretet bizonyságtétele lehetővé teszi a nem keresztyénekkel való együttműködést hazánk és népünk javára, valamint az egész emberiség kínzó kérdéseinek közös megoldására. Népünk felemelkedésének érdekében és az egész emberiség boldogabb jövője érdekében végzett munkánkat is keresztyén reménységben végezzük, mert a világkormányzó Isten így tud felhasználni tervei megvalósítására.

Mit jelent ma egyháznak lenni? Jézus Krisztus élő, eleven testéhez tartozni és engedelmeskedni a „Fejnek”. Krisztus a világért élt és adta életét. Az egyház népét is a világba he- lye&te, hogy itt végezze el szolgálattá a Tőle tanult szeretettel és segíteni mindig kész szívvel,

, Garami Lajos

EVIit jelent ma egyháznak lenni?

A nyugat-berlini „Német Béketársaság 1892” ülésén japán lelkészek elítélték a Német Szövetségi Köztársaságot, mert támogatja az amerikaiak vietnami agresszióját. To- kunaga japán lelkész szembeszállt azzal a megállapítással, hogy csak a kapitalizmusban volna szabadság. A hívek sorsa a Vietnami Demokratikus Köztársaságban és Dél- Vietnamban, ahol az északiakkal ellentétben brutálisan elnyomják őket, csak egy példa ennek a propagandának a leleplezésére.

Birmingeni tudósok, 50 lelkész és a társadalmi és szellemi élet több kiváló személye nyilatkozatot tett közzé, amelyben kijelentik: „Azon a véleményen vagyunk, hogy az Észak-amerikai Egyesült Államoknak azonnal, maradéktalanul és fenntartás nélkül be kell szüntetnie Észak- Vietnam bombázását.” A nyilatkozatot megküldték Harold Wilson miniszterelnöknek is.

Az Osztrák Evangélikus Egyház lapja, az „Amt und Gemeinde” hosszú cikket közöl arról, hogy „Az egyház nem hallgat a vietnami kérdésben.” Sorban közli a különböző keresztyén személyeknek vagy egyházaknak a megnyilatkozásait a vietnami háború kérdésében. A nyilatkozatoknak a csoportosítása és azoknak értékelése azonban sajnálatos módon hasonlít

IDŐ

Hogy érnék rá? — mondta

tizenkét éve — állás, kert, nagylány, meg a

férjem, is;

szeretnék én igét hallgatni

néha,

de percek hátán ugrálok

naponta,

az ősz nyakunkon, (bár a tél se jobb),

meghalni sincs — mondta

tizenkét éve — arra sincs időm, higgye meg

nekem.

Csikorgott a hő cipője alatt, könny és remény közt

borzongott a lány. „Már két hónapja fekszik

mozdulatlan — ez az agyvérzés. Dp javult

kicsit:

már beszél pár szót” — mondta tizenkét éve.

Gyér napsugár fagyos

göröngyökön:

tizenkét éve már, hogy sírba tettük.

Azóta ráér — porlad és pihen. S mégsincs ideje már a Nagy Napig,

mely úgy érzi majd, ahogy

távozott.

Tizenkét év, vagy százhúsz,

vagy ezer —

elmúlik mind. S te — hova

. érkezel?

Bodrog Miklós

ahhoz, amit az Egyházak Világtanácsa eddig mondott és amire vonatkozólag lapunk megelőző számában álláspontunkat is kifejtettük ebben a rovatban.

A „Stimme der Gemeinde” című nyugatnémet egyházi lap hasábjain Niemöller Márton hosszabb cikkben számol be vietnami útjáról ezen a címen: „A mai Vietnam. A vietnami „háború” bűn és az élő Isten megtagadása, ezért „Hagyjátok abba!” Maga a cím is világosan tükrözi Nie- möllernek az álláspontját, hogy t. i. az amerikaiak vietnami agresszív háborúja „totális” háborúvá fajult, amelyben a civil embert csakúgy megölik, mint a fronton harcoló katonát. Ez a háború is arról tanúskodik szerinte, hogy a háború ma nem oldja meg a problémákat és nem tekinthető eszköznek a béke megteremtéséhez. Idézi Ho Si Minh elnök szavait: „A háborút nem mi csináljuk, mi semmit sem akarunk az amerikaiaktól, csak azt, hogy hagyjanak békében bennünket, hogy magunk válasszuk meg a magunk útját, amelyen járni akarunk! Amíg azonban harcolnak ellenünk, hogy hatalmi szóval kényszerítsék ránk akaratukat, addig azt mondjuk: Nem! Hogy meddig tart ez a háború, az tőlük függ. Ha beszüntetik, akkor nem lesz többé háború." Niemöller megjegyzi, hogy nehéz volna ezzel szemben érveket felhozni és nekünk keresztyéneknek tudnunk kellene, hogy nyomással, kényszerrel és erőszakkal nem lehet semmiféle ellenségeskedést megszüntetni. Ezért bűnös dolog a vietnami háború és az élő Isten megtagadása, azért; Hagyjatok fel vele! — fejezi be cikkét Niemöller.

— A FEJÉR—KOMAROMI

egyházmegye lelkészá munka- közössége február 23-án Budapesten tartotta ülését. Bányai Sándor lelkész áhítata után Selmeczi János esperes és Nagy István lelkész tartottak előadást: „Hitvallásosság és ökumenikus etikai döntéseink” címen. A béke híreiről Szebik Imre lelkész, a nagyheti igehirdetés-sorozatról Lábossá Lajos lelkész számolt be. A munkaközösségi témák elosztása után Danhauser László lelkész tartott befejező áhítatot.

— A KELET-BÉKÉSI egyházmegye lelkészi munkaközössége február 21-én Békéscsabán tartotta ülését. Kiss György bevezető áhítata és a homiletikai előkészítő után Dedinszky Gyula tartott előadást „Szól a harang” címen. A folyóirat szemlét Nagybocs- kai Vilmos tartotta, a folyó ügyekről és a munkaközösségi témák felosztásáról Mekis Adám esperes számolt be.

— KISAPOSTAG. Február I 21—23 bűnbánati igehirdetés sorozat volt a gyülekezetben, amelynek igehirdetői szolgálatát Szenpétery Péter csengődi lelkész végezte, Ezzel egy időben családi áhítatokat tartottak úrvacsoraosztással az öregek és betegek részére.

— GYÉMÁNTDIPLOMA. Az Eötvös József Tudományegyetem dr. Bánkúty Ernőnek, a győri reálgimnázium nyugalmazott tanárának gyémánt- diplomát adományozott. A kitüntetett, lapunk hűséges olvasója és e helyről is Isten gazdag áldását kívánjuk további életére.

Jutka még a jól sikerült kollokvium lassan csituló izgalmával és megérdemelt örömével csomagolt a diákotthonban, míg szobatársa, Erzsi telefonon érdeklődött az Engels téri MÁVAUT-állomáson, hogy mikor indul a legközelebbi távolsági járat Győrön át Sopronba. Jutka — aki csornai orvostanhallgató — nagyon sietett szüleihez újságolni legutolsó remek vizsgaeredményét. Néhány kedves meglepetést is vitt becsének, kishúgának és szüleinek, akiknek mióta egyetemista lányuk van, egy árnyalattal hangosabban köszönnek az ismerősök. örülnek is a szülök, amikor hetente megérkezik a szokásos beszámoló levél a főváros forgatagában élő „nagylányuktól”. Mennyire várják most is. Előző levelében megírta érkezésének pontos idejét. Tudja, hogy testvérei, de különösen édesanyja, szinte számolgatják az órákat.

Jutka nem sokkal később már a kényelmes Ikarus buszon olvasgat. Ahogy fölteliint, csodálkozva veszi észre, hogy már a budai dombokat is el- hagytdk, lassan a bányászatáról közismert Dorog, és a nagy iramban fejlődő, papírgyáráról ugyan még kevésbé, de cementgyáráról országosan híres Lábatlan következik. Itt már az országhatár vonalát is helyettesítő s hatalmas hullámokban tovahömvölynő Duna fodros partjai is láthatók. Osztrák, szovjet, csehszlovák hajók

és uszályok mérkőznek a nagy vízzel — télen is bágyasztó lassúsággal haladva.

Komáromban áll meg először hosszabb pihenőre a Budapest —Győr—Sopron gyorsjáratú

Ikarus. A várakozás tíz percében a vezető és az utasok többsége egy-egy feketével frissíti magát a megálló melletti presszóban. S történetünknek itt kezdődik az izgalmas része.

Jutka is kiszállt az autóbuszból és a többi utassal betért egy feketére. Jól esett a mozgás, az üdítő fekete, figyelte a külföldi turisták érthetetlen beszédét, tetszett neki a modern berendezésű éi otthonos szórakozóhely — és már fizetett is.

Ahogy nyitja az ajtót, ismerős motorbúgás zúg a fülébe, kétségbeesetten szaladni kezd, de hiába.

Egy idős bácsi a közelben együttérzőn jegyzi meg: Hát ez bizony elment.

Jutka torkát sírás fojtogatta. Szüleire gondolt, meg a testvéreire, akik annyira várják. Hirtelen átvillant rajta: Mennyi idő és utánjárás, míg csomagját, télikabátját, benne igazolványait megkapja. Mindene az autóbuszban maradt. Senki nem vette észre, nem hiányzott senkinek ... Mit csináljon?

Kis városunk közismert Józsi bácsija az együttérzés és a

segítőkészség jó szándékával szólt hozzá:

— Nem szabad kétségbeesni kislány! Ha megengedi, szívesen segítek! Volna egy ötletem. Nem vagyok a ma annyira divatos „autóstopp híve”, de most mégis ezt ajánlom. Élt már a kalandvágyó vagy kétségbeesett gyalogosok „íratlan jogával”?

— Még sohasem!

— Akkor majd megpróbálom én. Vannak még, akik az öregemberen is megkönyö- rylnek!

Már jött is az első teherkocsi.

—- Sajnos a komáromi lengyárba megyek, hangzott a kérésre adott gyors válasz.

A következő Csehszlovákiába tartott, száz méter után jobbra kanyarodva.

Ami ezután jött, nem állt meg.

Aztán egy külföldi autó közeledett száguldó sebességgel.

Ez volt az utolsó remény. Ennyi idő után is utoléri még az óvatosan közeledő autóbuszt.

Józsi bácsi felvidéki születésű. Falujában három nyelven beszélnek: magyarul, szlovákul és németül. így könnyű volt elmondani Jutka helyett kérését.

—■ Ich bitte Sie,,. Kérem szépen...

Már száguldott is Jutka és

körülbelül 15—20 km után valószínűleg megtörtént az átszállás is.

Hogy azután Jutka „szerencsésen” hazaért-e a szülői házba —■ nem tudom. Józsi bácsi, aki felvette a „kis emberek nagy ügyét” és segített —, ő sem tudja. De minden bizonnyal szerencsésen hazaért, és Józsi bácsinak még a keresztnevét sem tudta meg a nagy izgalomban.

Józsi bácsi nyugalmazott bognármester, ö mondta el nekem, de olyan természetesen, mintha kötelessége lett volna.., vagy talán igen? Egy nyugdíjas szolgálata volt, kétségbesett lányon segített találékonyságával és nyelvtudásával. Észrevette, akit a nagy forgalomban elfelejtettek ...

Néhány hét múlva, amikor a vasárnapi igehirdetésnek is ez volt a témája, nem tudtam ellenállni a gondolatnak, hogy el ne mondjam névtelenül, „rangrejtve” Józsi bácsi szerény segítségét, Jutka „szerencsés” utazását. S ahogy befejeztem a prédikációt, ima- házunk hátsó, ablaka mögött váratlanul feltűnt bottal járó, kissé hajlott alakja. És mintha vádolóan kérdezte volna: „Miért kellett mindezt elmondani, nincs ebben semmi különös. lV?as is. ezt tette volna!”

Szebik Imre

Nyugdíjas „szolgálat”