Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-02-12 / 7. szám

Nelly Sachs! Több imádságot Zsolt. 91,15a Böjt első vasárnapja latin nevét (Invocavit) igénk első sza­vaitól kapta. E böjt első vasárnapjának jellegébe bevezető zsoltárvers jól fejezi ki szinte az egész 91. zsoltár mondani­valóját. A mindenható Isten oltalmát hirdeti népének minden veszedelemben. Biztat, bátorít e zsoltár. Olyan Isten népe számára, mint a viharos, hullámzó tengerről befutó hajónak a védett kikötő, mint a botorkáló, járni tanuló gyermeknek az édesanya kitárt karja. E zsoltárban nem a szent Isten szól, aki oly távol van az embertől. Nem a rettenetes Isten, akinek ostorai a villám és a mennydörgés. Nem a hatalmas Isten, aki bosszút áll, harag­szik és akitől félni kell. Ahogy a zsoltár 15. verse is kifejezi, atyai hangon szól a mindenható Isten, akinél természetes az, hogy mivel segít­ségül hívja öt ember-gyermeke, meghallgatja. Mi életünkben sokszor nem gondolunk erre. A büszke, magában bizakodó természet nem szeret segítséget kérni. De mégis. Nem a ké­rés, a segítségül hívás hangja-e a leggyakoribb életünkben? Sokkal gyakoribb, mint a magasztalás. Hol vagyunk mi a zSoltárosok magasztaló hangjaitól? Hol Mária vagy Zakariás magasztaló énekétől? És milyen ritka ajkunkon a hálaadás is?! Áldja-e az Urat egész bensőnk, mint Dávidé áldotta? Tudjuk-e igazán énekelni Petrőczi Kata Szidóniával: „Óh, hogy adhassak hálákat, Né­ked édes Jézusom, Én Megváltó Krisztusom?!’’ Segítséget kérünk, keresünk, kiáltunk. És szól Isten: csak nyugodtan, bátran hívj engem segítségül. Nincs feltétel, ki­kötés! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom. Mert hív, hát meghallgatom. Azért hallgat meg, mert hívja őt az ember, önmagáért teszi ezt, mert ő Atya és javunkra teszi ezt, mert mi teremtményei, gyermekei vagyunk. Kész meghallgatni. Nemcsak az üdvösség, a királyi me­nyegző kész. Az Ö szíve készséges felénk. Az Atya szerete- tével, jóságával a mi személyes életünk, a mi dolgaink, ba­jaink iránt. Meg akar hallgatni. Ez az Ö indulata. Elhatározott szán­déka. Krisztusban kinyilvánított, megpecsételt végzése. Ahogy azt Krisztus Urunk ts mondta: „Valamit kértek az én nevem­ben, én megcselekszem azt”. Böjt első vasárnapján megszólal e vasárnap bevezető igéje. Halljuk ki belőle a mindenható Isten szerető, atyai hangját. Biztat, bátorít. Lehet, legyen is igéje nyomán ez új böjti idő­ben programunk, célunk és tervünk: több imádságot! Lehet és legyen is ez a célunk. Mi evangélikusok, bár nem ítéljük el a testi böjtölést, a böjt lényegét mégis Krisztus felé fordulásunkban, megújuló odaszánásunkban, értünk szen­vedése titkában való elmélyülésben látjuk. Es tudjuk, hogy kettő szorosan tartozik össze a böjt Urának tanításában is: böjtölés és könyörgés. Újuljon meg imádkozó életünk. Pál Timótheushoz írott régi Szavai váljanak jobban gyakorlatunkká. Tartsunk könyör­géseket, hálaadásokat minden emberért, minden méltóság­ban levőkért egyházunkban, hazánkban, világunkban, hogy csendes és nyugodalmas, békés életet élhessünk, tudván azt, hogy ez kedves és jó dolog a mi megtartó Istenünk előtt. Tudván, hogy igen hasznos az igaznak buzgóságos könyör­gése. ... Fábry István tWWWAW/.SVAV.V.*A*.V.*.V.*.V.*.Vr.V.*AW.*. GOGARTEN PROFESSZOR 80 ÉVES Akik túlélték A világ országútjain az anyaföldből gyökerestől kitépve hevernek a gyermekek. Az eltiport szeretet fénye kezükből kizuhant, helyét szél fújja be. Ha minden árvák atyja, az este, velünk együtt minden sebéből vérzik s reszkető árnyékuk testük szívettépő remegését festi — hirtelen úgy hullanak le az éjbe, mint a halálba. De a pirkadat fájdalom-hegyén meghal nekik apa, anya, újra, minden nap meghal. Fordította: Bodrog Miklós (Nelly Sachs az utol­só pillanatban menekült a náci üldózés elül Stock­holmba, hogy ott „a vala­ha Is elkövetett legnagyobb igazságtalanság tanúja­ként” Írjon. A múlt év de­cemberében, 75. születés­napján, vette át sikereinek betetőzését, a Nobel-dijat.) LUTHER HATÄSA A VATIKÁNI ZSINATRA Luther nyelvezete és a meg- igazulásról szóló tanítása talán idegenül hat korunk emberé­nek, „de a szándéka ma is aktuális” — jelentette ki Kop­penhága katolikus püspöke, Hans Martensen egy előadásá­ban, amelyet Hamburgban tar­tott az ottani katolikus kultúr- egyesület meghívására. A katolikusoknak is . egyet kell érteniük azzal a lutheri tanítással, hogy Isten kegyel­me és nem az emberi jóság menti meg Isten előtt az em­bert. Nemcsak ebben, hanem a 95 tétel lényeges pontjaiban is egyetértenek a katolikusok Luther Mártonnal. Martensen püspök szerint Luther gondolatai nagy hatás­sal voltak a katolikus egyház­ra és a Második Vatikáni Zsi­natra. A különböző zsinati megnyilatkozásokban találha­tók olyan gondolatok, amik Luther és a lutheránusság nél­kül elképzelhetetlenek lettek volna. Január 13-án töltötte be 80. életévét D. Ft. Gogarten, a Götttogeni Teológiai Fakultás rendszeres teológiai tanszéké­nek nyugalmazott professzora. Barth Károllyal és R. Bult- mannal együtt az ún. dialekti­kus teológia megalapítója volt ' Kereken 2000 evangélikus és katolikus lelkész és rabbi, va­lamint 45 szövetségi állambeli keresztyén ember gyűlt össze Washingtonban a Fehér Ház előtt, hogy kétnapos tiltakozó felvonulást tartson a vietnami háború ellen. A tiltakozás résztvevői Johnson elnök hi­Gogarten. Mint igehirdető, aka­démiai tanító és sok fontos irat szerzője, mindig a modem vi­lág szellemi áramlatai érdekel­ték és különösen is foglalkoz­tatta a keresztyén üzenet kor­szerű hirdetése. vatala előtt gyülekeztek és levelet juttattak el az elnök­höz, amelyben azt követelték, hogy azonnal szüntessék be az Amerikai Egyesült Államok Észak-Vietnam bombázását és kezdjék meg a béketárgyalá- sokat. A LUTHERÁNUS világ­szövetség KÖZPONTJÁNAK TANÁCSKOZÁSAI A Lutheránus Világszövet­ség elnökének, dr. Fr. A. Schiotznak az elnökletével két­napos ülést tartottak a genfi központban a Szövetség köz­pontjának tisztségviselői. A ta- náskozáSok témája volt első­sorban a jelenlegi ökumenikus helyzet és a Szövetség kapcso­latainak ápolása a többi egy­házakkal és felekezetekkel, a közelgő reformációi jubileum és az 1970-ben tartandó ötö­dik világgyűlés programjának a megtervezése. ERKÖLCSTELEN HÄBORÜ Az egység szolgálatában Minden közösségi életnek vannak nélkülözhetetlen bel­sői erői, amelyekre épül és amelyek által bizonyos cél fe­lé törekszik. Az egyház kö­zösségeinek ilyen ereje a Jé­zus Krisztus által kapott hit és szeretet, amely által a kö­zösség egységére, az egyház és részei, a gyülekezetek egysé­gére törekszik. Ezzel az egy­séggel jelentkezik a nemzet­közi egyházi életben és kere­si reá a hasonló feleletet azoknál, akik hitből és szeré­téiből élnek. De ugyanígy van nemzetek, népek sorsában. A magyar nép is keresi belső erőit, nem­zeti öntudatát, a hazaszere- tetet, küldetésének, történel­mi rendeltetésének bizonyos­ságát, a jóra, a békére való készséget és ezzel törekszik megteremteni egységét. Ezt az egységet kívánja kifejezni a Haziafias Népfront, amely­nek nemrégen a választások­kal kapcsolatban kiadott nyi­latkozatában ezt olvashatjuk: „A párttagok és pártonkívü- liek, a különféle egyházakhoz tartozó hívők és nem hívők egyaránt megtalálják helyü­ket azoknak az egyetemes nemzeti céloknak a szolgála­tában, amelyeket minden ha­záját szerető és társadalmi fejlődést megértő, haladó em­ber elfogadhat.” Ezeknek a mondatoknak van igazolása, bizonyítéka is. A Hazafias Népfrontnak nem­csak országos szintű vezetésé­ben vesznek részt egyházunk (és más egyházak) képviselői, hanem városok, községek te­rületén is mind lelkészek, mind gyülekezeti tagok. Ez egyrészt a keresztyén ember magyar állampolgárságából ered, másrészt abból a tény­ből, hogy a keresztyén ember is jelen kíván lenni ott, ahol az ország, a nép, az ő országa és népe élete épül, hogy erő­södjék közöttünk a demokrá­cia, a törvényesség, növeked­jék a jólét, az ország tekin­télye, megbecsülése, szellemi hatalma. Ezzel a keresztyén ember nem egy. számára ide­gen, gondolkodásával elenté- tes világnézetet helyesel, de támogatja az országban érvé­nyesülő politikát és ehhez ad­ja a maga egyházias leki ere­jét. A parlament költségvetési vitájában . a közlekedés- és postaügyi miniszter azt is mondta, hoyy „az ember a vasút lelke.” Az egyház azt az embert látja mindig maga előtt, aki a közlekedésben, a kereskedelemben, a termelés­ben és az élet egész területén jelen van, és valamilyen szol­gálatot teljesít a közösségért, aki egy nagy ügy elősegítésé­ben, támogatásában áll, és akinek szüksége van az em­bertársakra, a hasonlókra, akik mellette állanak. így áll a keresztyén ember is mások mellett, önmagáért az oda- állásért, de azért is, mert tud­ja, hogy mások meg őmellette és őérette munkálkodnak, és így lesznek egységesek — a szolgálatban. Az egyház en­nek a szolgálat-egységnek vál­lalja egy részét magára Isten nevében éppenúgy, mint a magyar nép és haza nevében. A szolgálat leikével támo­gatja a keresztyén ember a nemzet egységét, a hit és a szeretet etikai erejével és ez nem egyszerű elvi nyilatkoza­ta az ország és nép mellett, hanem gyakorlatias megvaló­sulás is. így természetes, hogy ott, ahol dolgozik, a legjobbra törekszik és példájával máso­kat is arra buzdít. Szavával is Gubbasztó keresztyének Georges Blond „Egy fran­cia házaspár Amerikában” c. könyvében írja a következő­ket: „Los Angelesben sok em­ber lelki egyensúlya bomlik meg kisebb-nagyobb mérték­ben. Ez néha nem drámai módon mutatkozik meg, ha­nem például abban, hogy az illető a csillagködben virág- ■zó valamelyik vallásos szek­ta tagjává válik: Christian Schience, különféle hindu fi­lozófiák, Angelus Temple, Rózsakeresz, meg még né­hány tucat.” Majd azokról a dologtalanokról szól az író, akik ezeket a szektákat állan­dóan keresik. E könyv olvasása közben jutott eszembe ez a szó: gubbasztó keresztyének. Mert vannak ilyenek. így is mond­hatnám: gúzsbakötött ke­resztyének, akik az evangé­lium felszabadító örömüzene­tét soha nem hallották meg. Akik nem tudnak elszaba­dulni valamelyik nagy bű­nüktől és ezért nem is érthe­tik meg soha a Mestert. Gubbasztó keresztyének azok is, akik szakadatlanul azzal vannak elfoglalva, hogy Jézus tanításait félremagya­rázzák. Magam is találkoz­tam Olyan „hivő” keresztyén­nel, aki hosszan magyarázta nekem, hogy Jézus tulajdon­képpen bűvész volt. Bűvésze­iét Egyiptomban tanulta és ez a barátunk személyes sértés­nek vette, hogy tanítását nem voltam hajlandó elfogadni. Egy másik, ugyancsak „hivő” keresztyén hosszan magya­rázta, hogy a keresztség szentsége semmi, csak az úr­vacsora szentsége a valami. Gubbasztó keresztyének az álmodozó keresztyének is. Mi­kor tanuljuk meg a nagy lec­két, hogy amikor Isten pa­rancsol, ott csak egyet tehe­tünk: engedelmeskedünk. Is­ten keresi a munkás, szorgal­mas keresztyénket. A gyü­lekezetek ajtaján neonbetűs felírás olvasható: Irgalmas samaritánusok kerestetnek. A mozdulatlanság egyenlő a halállal. A keresztyén embe­reknek munkába, szolgálat­ba kell indulniuk. Isten Szentlelke mozdít­son ki bennünket az álmo­dozásból, gubbasztó keresz- tyénségünkből! Fiilöp Dezső irányít és kiegyenlítődés ke- resése közben is védi az ál­talános és örök igazságot. Nincs kisebbségi érzése és másban sem táplálja azt. Ez belső szabadságából adódik. A nemzeti egységhez ilyen öntudatos keresztyének és nem-keresztyének szüksége­sek, akik a nemzeti egység értékében, erejében, perspek­tívájában látják egyben az egyetemes célokat, amelyek felé kell törekednie a haladó gondolkodású és jóakaratú embereknek. Az egyház em­bereinek az az őszinte nagy öröme, hogy a hitből és szere- tetben élő keresztyének a vi­lág minden részén ezt a kér­dést így látják. Várady Lajos Mikszáth utolsó szivarja Idegenkedem a kézzel fog- ható halhatatlanságtól, csak a vértanúk maradványai mellett tudok két percnél tovább időz­ni és nem érzek különösebb meghatódást például Benczúr féláru vasúti igazolványa előtt A balassagyarmati Palóc Múzeum Mikszáth szobájában azonban, ahol a „Ló, a bá­rányka és a nyúl” ihlető gyer­mekjátékai néznek ránk piros üvegszemükkel — én is kegye­letet érzek. Meghatóan egyszerű kis re- likviák: szivarkés, óralánc, selmeci pipa. Hiányoznak az írófejedelmek selyempárnán hivalkodó aranyfóliái és ba­bérkoszorúi, még csak tulaj­donosuk néhai voltát sem hangsúlyozzák, olyanok, mint­ha egy ódivatú öregúr az imént helyezte volna őket a komód lapjára mosakodás előtt. Azaz, egy valami mégis van közöttük, ami múlttá, múzeu­mi szomorúsággá teszi őket A szekrény egyik sarkában fé­lig szívott Tabuco-szivar fek­szik, az utolsó szivar. Illatos, kék füstje mögött aggódó pil­lantások találkoztak. A ziháló beteg már nem szívta mell­re a füstjét, illata megkesere­dett és talán egy komisz kö­högési roham után tette le — örökre. És Mauks Ilonka nem tárta ki a szárnyas ablakokat, mint máskor, ha Kálmán te­lefüstölte a szobát és nem dobta ki fejcsóválva a vastag szívarvégeket, talán még na­pok múltán is beleszagolt a levegőbe, mert úgy tűnt, hogy Kálmán már megint sokat do­hányzik. Az óralánc végén ott csillog Jánoska krajcárja, amit a doktortól kapott, mert szépen bevette az orvosságot — novella lett belőle, írt a poharáról, a játékairól. Milyen furcsa ötletei támadnak az embernek néha — vajon mit írt volna erről a szivarról — az utolsóról? Azt hiszem semmit. Aki negyven éves írói jubileumá­nak ünnepségei után rántott levest rendel vacsorára, túl bölcs és egyszerű ahhoz, hogy szót vesztegessen egy szivar­végre — még ha az utolsó is... Turchányi Sándor A magyarországi reformáció nagy alakjai SZEGEDI KIS ISTVÁN Hasonlíthatatlanul nehezebb körülmények között bontakozott ki a magyar reformáció, mint a német. Merőben más volt a társadal­mi, a politikai szituáció Magyarországon, mint Németországban. S ez nemcsak meghatározza a magyar reformáció jellegét, de őszintébbé és bensőségesebbé teszi a mienket a németnél. Luther maga is nagyra értékelte a magyar reformációs törekvéseket, s magyar tanítvá­nyait, mind ő, mind pedig Melanchton meg­különböztetett tiszteletben részesítette. Mert amíg Németországban a reformáció mindjárt az induláskor fejedelmi támogatást kapott, addig nálunk Magyarországon minderről szó sem lehetett. Sőt, a török hódoltság szörnyű idejének kezdete, az ország nyomorúsága bé- nítólag hatott a kibontakozáshoz. És amíg a kor egyik legkitűnőbb egyeteme, a witten­bergi biztosított szellemi hátteret a reformá­cióhoz, addig a magyar diákoknak Krakkó­ban, vagy Wittenbergben, de mégiscsak ide­genben kellett a reformáció eszméit magukba szívniok. Ezen túlmenően Németországban számtalan nyomda állt a reformáció szolgála­tában, addig nálunk csak Űjszigeten senyvedt egy Krakkóból behozott betűkkel dolgozó nyomda, ahol Erdősi Szilveszter és Abádi mes­ter serénykedett több-kevesebb eredménnyel. Ezért adózunk csodálattal különösképpen az első úttörőknek. De ezek a körülmények némi­képpen magyarázatot adnak arra, hogy a ma­gyar reformáció előőrsei, az „országutak ván­dorai”, községből községbe teszik át székhe­lyüket, tanítanak, vigasztalnak, pásztorolnak. Nézzük csak Szegedi Kiss Istvánt (1502— 1572)! Alig akad buzgóbb, tehetségesebb ma­gyar reformátor nálánál és alig van olyan, akinek hányatottabb lenne az élete. Batizi Után egy évvel (1543) kerül Wittenbergbe, de már akkor öt tanulmányi évet töltött Krakkó­ban. És amikor hazajött, szinte minden esz­tendőben más községben, városban találjuk. Igaz, hogy sok helyről elüldözték, igaz, hogy a török fogságba vetette, mégis az állomások nagy száma inkább arra enged következtetni, hogy Szegedi Kis, mint egykor Pál apostol, belső tűztöl hajtva vitte a pásztor nélkül ma­radt nyájhoz az evangéliumot. Csanád, Gyula, Cegléd, Makó, Temesvár, Túr, Belényes, Tol­na, Laskó, Kálmáncsa, Sziget, Ráckeve az ál­lomáshelyek. S ha a térképre tekintünk, szinte az egész hódoltsági területet felölelte szolgálata. Ezt az emberfeletti munkát csak a hit erejével lehetett elvégezni, mert közben nemcsak verést, hanem súlyos börtönt is szen­ved. Szegedi Kis az egyik legképzettebb teológus is volt. Művei ugyan csak halála után jelen­tek meg, nem is Magyarországon, hanem Ba­selban, nem is magyarul, hanem latinul, de ezzel a magyar teológia igen korán gazdagí­totta az európai protestantizmus szellemi kin­csestárát. Fegyelmezett logikával, a hitben és tudásban felvértezve érvel és bizonyít, hol a pápasággal szemben, hol a Szentírás tisztasá­gáért, hol pedig a szentháromság tagadók (unitáriusok) ellen. Tudása mindenkor arra méltatta, hogy paptársai között vezető (super­intendens) legyen, pedig elég későn szentel­tette magát lelkésszé (1552). A protestantizmus úttörője és egyik vezér­alakja. Személyére igényt tart az evangé­likus (lutheri), a református (kálvini), sőt a svájci német (zwinglianus) reformációi irány­zat is. Tudnunk kell, hogy a reformáció kez­detén hazánkban még nem olyan élesek a teo­lógiai határvonalak, nem annyira a hitvallás, mint a munka ezernyi feladata határozta meg egy-egy hazai reformátor alakját. Neve fennmaradt mint énekköltőé is. 286-os énekünk ősi ritmusa és dallama híven tükrözi korának zsoltáros könyörgését. Ez az egyetlen rövid strófás költeménye. A többi, amely még ismert előttünk, mélységes sorsfájdalmat tük­röz, amelyben az egyéni szenvedés összeölel­kezik a magyar nép nyomorúságával. De mindegyikben a fájdalom kicsattanása után ott a vigasz, a hit és reménység Isten hűsé­géről. amely nem sújt erőnkön felül. Ráckevén volt leghosszabb ideig. Itt már mint püspök szolgált haláláig (1563—1572). A szelíd, a durva polémiákat kerülő Szegedi Kis István, nagy szolgálatot tett a magyar reformáció ügyének. Dr. Rédey Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom