Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-12-17 / 51. szám
KP BÉRM. ftP 12. AZ EVANGÉLIKUS ÉSZAKON Dániában fyf agyarországi evangélikus ÍTJ. egyházunknak az a küldöttsége (rajtam és feleségemen kívül dr. Nagy Gyula professzor és Várady Lajos esperes), amely november 16— 21 között Svédországban járt, Willy Westergaard > Madsen koppenhágai püspök meghívására november 21—27 között látogatást tett a dán evangélikus egyháznál is. Már a repülőtéri fogadtatás is nagyon meleg volt. De a következő napokon is mindenütt éreztük a szeretetett a gondoskodást és a figyelmet. Elsősorban Willy Westergaard Madsen püspök, dé mások is, Mogens Zeuthen és Tage Morsing lelkészek, Boáit Solling titkárnő mindént megtett azért, hogy nagyon otthonosan érezzük magunkat Dániában és Koppenhágában, »•Észak Párizs«-ában. A dán népre mindig szeretettel gondol a mi magyar népünk. Különösen azok a magyar családok, akiknek gyermekeit a háború utáni nehézségek közepette dán családok fogadták magukhoz hosszabb- rövidebb időre. Bár ennek a legkisebb skandináviai országnak a földjén nem változnak úgy a hegyek és völgyek, mint pl. Svédországban, mégis szép ez az ország hatalmas mezőivel, piros falú házaival, szigeteivel és tengereivel. A z evangéliumot »észak apos- " tola« Ansgar (801—865). vitte Dániába is, csakúgy mint Svédországba. 1103-ban szakadtak el á Hamburg—Bré- ma-i érsekségtől és önálló érsekséget alkottak. A reformáció megindulásakor az egész dán nép a lutheri reformációhoz csatlakozott. Hans Tausen volt egyik neves reformátoruk. 1536-ban a dán parlament Rómával megszakította a kapcsolatot. A következő évszázadokban különböző teológiai és kegyességi hatások érvényesültek a dán evangélikus egyházban. 1849-ben kimondották a vallásszabadságot, ami közelebbről azt jelentette, hogy a »dán államegyház-« helyére a »■dán népegyház« lépett, amely azt jelentette, hogy az állam ugyan tovább támogatta nagyon erősen az egyházat, de az egyháznak és az egyház tagjainak nagyobb lett az államtól való függetlensége. A dán egyháztörténet legismertebb alakja Grundtvig (1783—1872), aki ismert mint teológus, író és költő. Legjelentősebb tette a népfőiskolái munka megalapítása volt. Ma Koppenhágában egy csodálatos orgona alakú templom hirdeti Grundtvig emlékét. IV apjainkban Dánia lakossá- gának 97 százaléka evangélikus. A római katolikus egyház megközelítőleg 25 000 lelket számol. Az egyház 9 egyházkerületre, 96 esperes- ségre oszlik. A gyülekezetekben megközelítőleg 1800 lelkész szolgál. Jelentős missziói munkát végeznek. A misszióban szolgáló lelkészek száma 150 körül van. Segélyszervük számos egyházat segít a különböző országokban. Két teológiai fakultásuk van, éspedig Koppenhágában és Aarhus- ban. Van egy lelkész-továbbképző szemináriumuk is Koppenhágában. Az egyházi adó kötelező. A dán egyház is — éppen úgy, mint a svéd — lelkészhiánnyal küzd. A templomlátogatás elég gyenge, magyarországi evangélikus egyházunkkal összehasonlítva feltétlenül kisebb. Navv probléma az ifjúság megközelítése. A népfőiskolái mozgalom viszont jól dolgozik. A Grundtvig-templom mellett meg kell említenünk a koppenhágai dóm-templomot, amelyben Thorvaldsen — a leghíresebb dán szobrász — művei vannak elhelyezve. Az Sion« és »Győzhetetlen én kőszálam« kezdetű szép énekünket. Dr. Nagy Gyula professzor két előadást is tartott Koppenhágában. Az egyiket a Teológiai Fakultáson, ahol a világszerte ismert Skydsgaard Thorvaldsen Krisztus-szobra a dómtemplomban professzor elnökölt. Sokan voltak jelen. Az előadás után a professzor különösen is kiemelte, hogy a dán Teológiák számára milyen jelentős volt a szociáletikai • tárgyú előadás. Nagy Gyula professzor másik előadása a lelkész-továbbképző kandidátusai előtt hangzott el. Itt L. Brondum igazgató elnökölt. M egtekintettük a dán evangélikus egyház segélyszervét, melyet Viggo Mollerup lelkész vezet. Kitűnt, hogy milyen szétágazó, sok országra kiterjedő munkát végeznek. Mogens Zeuthen lelkész vezetésével megnéztünk egy állami gyermekotthont, ahol szellemileg fogyatékos gyermekeket ápolnak. Bámultuk, hogy egy-egy szobában csak 2—3 gyermek van, de van egyes szoba is. Vendégei lehettünk Mogens Zeuthenéknak is, akik régi barátaink. Mintegy 26—27 évvel ezelőtt együtt voltunk a soproni Teológián. Akkor megszerette népünket és egyházunkat és azóta is szereti. A dán lelkészek között a legaktívabban dolgozik a békemunkában is. Ezen a fogadáson jelen volt Andersen püspök is és Lindquist szerkesztő is, aki tavaly — magyarországi látogatása után — igen szép cikket írt egyházunkról, főleg pedig Gal- gagyörkről, ahol annak idején istentiszteleten vett részt. l^gyik legkedvesebb alkalom volt számunkra az a fogadás a magyar nagykövetségen, amelyet Terényi István nagykövet rendezett küldöttségünk tiszteletére. Ott volt Willy Westergaard Madsen és Andersen püspök, Fuglsang Dam- gaard ny. prímás-püspök, Orla Möller egyházügyi miniszter, Bodil Koch művelődésügyi miniszter, Langhoff lelkész, a Lutheránus Világszövetség Dán Nemzeti Bizottságának elnöke és még sokan mások. Meleg családias hangulat alakult ki és úgy éreztük, hogy ezen az estén dánok és magyarok nagyon közel kerültek egymáshoz. Bodil Koch miniszterasszony mondott beszédet. A küldöttséget fogadta Orla Möller egyházügyi miniszter. Fuglsang-Damgaard ny. pri- . máspüspök lakásán fogadta a küldöttséget és örömmel emlékezett meg arról, hogy ő a budapesti Evangélikus Teológia díszdoktora. Szilas Attila lelkész — aki Koppenhága egyik elővárosának, Virumnak a papja — meghívott bennünket otthonába. Jó volt hallani, hogy dán származású felesége is milyen szépen beszél magyarul. Szilas Attila mindenütt segített, ahol csak tudott. vasárnapi SZOLGÁLATOK TV ovember 26-án, vasárnap prédikáltunk. Nagy Gyula professzor Mogens Zeuthen templomában hirdette az igét, Várady Lajos esperes Jütland- ba utazott, ahol Genner-ben és Osterlogum-ban prédikált Tage Morsing lelkész gyülekezeteiben, én pedig elutaztam Nyköping-be, ahol egy, a XV. század elején épült nagyon szép templomban hirdethettem az evangéliumot. Tscherning- Moller lelkészéknél igen szép órákat tölthettem. Még arra is volt alkalmam, hogy meglátogassam itt Halder Hald püspököt. Visszafelé bekopogtattam Johs. Langhoff lelkészhez, aki miközben a Lutheránus Világszövetség Dán Nemzeti bizottságának elnöke, egy egészen kicsi faluban és egy egészen kicsi gyülekezetben él. Azt mondja, ő maga kérte magát erre a helyre, mert »itt legalább lehet dolgozni teológiailag is«. Nagy Gyula professzor is és Várady Lajos esperes is arról számolt be másnap, amikor összetalálkoztunk, hogy nagyon szép vasárnapjuk volt... Az egyház vezetőivel megállapodtunk kapcsolataink további szélesítésében és mélyítésében. Legközelebb megint ők jönnek Magyarországra. Hozza Isten őket! D. Káldy Zoltán Közegyházi felelősségünk Pál apostolnak az efezusi presbiterektől való búcsúzása során olvassuk ezeket a Sorokat: »Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, amelyet tulajdon vérével szerzett« (Csel. 20, 28). Nemcsak az egyház élén álló »felvigyázóknak«, tehát püspököknek vagy felügyelőknek, de még csak nem is csupán a presbitereknek szól Istennek a mában is érvényes igéje. Mindnyájunkat int, hogy ne csak magunkkal, hanem »az egész nyájjal« törődjünk. Egyházunk gyakran templomszerető tagjainak az életében is tapasztalható ugyanis egy jellegzetesen mai bűn: a közömbösség. Olykor csak egyszerű közöny formájában, máskor a felelőtlenség széles skáláján jelentkezik. Reformációs visszaemlékezéseink során sokszor hallhattunk az egyház megújulásának a titkáról: a tiszta forrásból merített igéről. Most e megújulás következményeire kell hogy irányuljon ádventi tekintetünk. Miközben ugyanis Jézus Krisztus eljövetelére tekintünk, nem várakozhatunk tétlenül vagy közömbösen. Aki Istennek akar élni, annak az emberért kell élnie. Itt kezdődik közegyházi felelősségünk: egész gyülekezetünkért, egész egyházunkért, az egész emberiségért kezdünk élni. Mit jelent ez közelebbről? Niemöller Mártont ilyen című emlékkönyvvel köszöntötték 70. születésnapján: »Ember a hullámverésben«. Ilyesmiről van itt is szó: BENNE KELL ÁLLNUNK AZ ÉLET HULLÁMVERÉSÉBEN. Van a gyülekezetnek is »hullámverése«; ettől sem zárkózhatunk el sem mimóza lélekkel, sem rideg közönnyel. Hiszen a gyülekezet egyetlen nagy család, amelynek tagjai láthatatlan kötelékekkel vannak összekötve. Egyetlen gonosz szó vagy rágalom ölhet, egyetlen jó szó gyógyíthat. A közönnyel önmagunkat öljük meg. Aki mindentől visszahúzódik, minden felelősséget áthárít, vagy legfeljebb »páholyból« kritizálja mindazt, akivel vagy amivel nem ért egyet, az az élet hullámveréséből száraz partra vetődik — de el is pusztul ebben a szárazságban. Ugyanez vonatkozik az egyház egészére. Nem végezhet mindenki közegyházi funkciót, de nem is zárkózhat el senki az egymás életét meghatározó kapcsolatok ápolása elől. Egy testnek tagjai vagyunk: minden végtagunk és minden érzékszervünk felelősen kell hogy működjék. Ahol ez nem történik meg, ott beteg a test. Ezzel már át is léptünk egy jelentős küszöböt. Saját gyülekezetünknek és saját egyházunknak Istentől kapott keretein túl ugyanis ABLAKOT KELL NYITNUNK AZ EGÉSZ VI- LÁGKERESZTYÉNSÉG FELÉ. Amikor Pál apostol a fenti igében arra int, hogy ne csak magunkra viseljünk gondot, ha- - nem az egész nyájra, akkor nyilvánvalóan nem csupán az efezusi gyülekezetre, vagy annak legfőbb vezetőségére — mai szóval az országos egyházra — gondol, hanem az egész anya- szentegyházra, amelyet Jézus Krisztus saját vérével szerzett Az ablaknyitásnak mindig az a célja, hogy szobánkba friss levegő jöjjön. Ahol ritkán szellőztetnek, ott áporodott, egészségtelen szag van. Szekták, vagy zárt közösségek kezdetben túlfűtött levegője azért válik törvényszerűen áporodottá, mert öntelten azt hiszik, hogy csak náluk van »jó légkör«, csak falaik közt »tiszta« a levegő. Egyes egyházak, egyes felekezeti csoportok is így gondolkodnak. Ezek azonban önkéntelenül is csak »magukra« viselnek gondot, s ezáltal kirekesztik magukat abból az egészséges vérkeringésből, amely nélkülözhetetlen feltétele as életnek. ökumenikus korszakban élünk, amit Istentől kapott ajándéknak tekintünk. Aki ebben az értelemben is »nem gyűjt, oz tékozol« (Máté 12, 30), vagyis szűk látókörű, csak önmagával törődő erőfeszítése közben elvesztegeti azokat a nagy belső erőket, amelyeket Isten azért ad napjainkban a világkeresz- tyénségnek, hogy igazi hivatása tudatára ébredjen az őt környező világban. Így érünk fel közegyházi felelősségünk csúcsára. Itt még nagyobb távlatok tárulnak elénk. Itt tanuljuk meg, hogy TÖRTÉNELMI TÁVLATOKBAN KELL NÉZNÜNK A VILÁG ESEMÉNYEIT. Az »egyházi embereket« ezen a téren is sokszor megkísérti egy hamis konzervativizmus. Általános felfogás volt azelőtt mind pietista, mind magas egyházi körökben, hogy a keresztény ember ne avatkozzék bele a »világ dolgaiba« és kerülje a »napi politikát«. Talán éppen ez az oka annak a nagyfokú közönynek, amely sok, különben komoly keresztyén ember világszemléletét jellemzi. Hromádka professzor ezért akarja — joggal — felrázni a készülő prágai harmadik össz- keresztyén békekonferencia meghívójában az egyes egyházak hívőit letargiájukból, hogy szembesítse őket a széles körű felelősséget képviselő prófétai és apostoli igehirdetéssel. Akár e távoli múlt felé nyílik meg számunkra az annyira fontos történelmi távlat, akár a messzi jövőbe tekintünk, egyértelműen felfedezzük, hogy az egész egyházért való felelősségünk és munkálkodásunk szükségszerűen az egész világért, annak javáért történik. Nem frázis, nem »kívülről« irányított követelmény, hanem Krisztustól ránk rótt s a józan ész által is diktált kötelesség a keresztyén békeszolgálat a világban. Az emberiség boldog, békés fejlődését mindig meg akarja akasztani egy víz alatt úszó jéghegy gyanánt a háború réme. Kiálló szirtjén léket kaphat a világ s az egyház hajója. Keresztyén feladatunk az, hogy valamiféle Golf-árammá váljunk, amelytől megolvadhat ez a jéghegy! Adventi lélekkel Istennek akarunk szolgálni? Akkor bocsássuk erőnket az emberiség rendelkezésére. Meg akarjuk mutatni erős hitünket? Akkor lássák meg az emberek, hogy erősek vagyunk a jó cselekvésében. Hűségesek akarunk maradni egyházunkhoz? Akkor tegyünk meg mindent a világ békés és boldog előrehaladásáért. dr. Fabiny Tibor SVÁJCI HlR oltárra helyezett Krisztus-szobor úgy ábrázolja Jézust, mint aki éppen lép az emberek közé. Rendkívüli hatással van a nézőre! Az apostolok szobrai is a művészet remekei. KOPPENHÁGÁBAN endéglátóink gazdag prog- * ramot készítettek számunkra. Törekedtek arra, hogy minél többekkel találkozzunk, beszéljünk. Egyik legnagyobb alkalom volt számomra »magyarországi egyházunk útkereséséről, úttalálásá- ról és jelenlegi szolgálatáról« beszélnem Willy Westergaard Madsen püspök házában. A püspök mintegy 50—60 vendéget hívott meg otthonába: lelkészeket, professzorokat, lelkészek feleségeit. Az elhangzott előadás után számos kérdés hangzott el gyülekezeteink életéről, Teológiai Akadémiánk munkájáról, a biblia- fordításról, a római katolikus és evangélikus »párbeszéd«- ről, a marxisták—keresztyének dialógusáról stb. Dr. Nagy Gyula professzor és Várady Lajos esperes is számos kérdésre felelt. Olyan eleven volt ez az este — amelyet 8 órakor kezdtünk —, hogy majdnem éjfél lett, amikor szállónk felé indultunk. Másnap este Willy Westergaard Madsen püspök és felesége vacsorán látott bennünket vendégül. Vacsora után tovább folyt az előző este megkezdett testvéri beszélgetés. Több meghívott arra kért bennünket, hogy énekeljünk el négyen két magyar egyházi 黫ket. MegilletŐdve h-allvat- ták a »Térj magadhoz drága A Svájci Evangéliumi Egyházi Szövetség Hans Schaffert lelkészt választotta a Svájci Evangéliumi Egyházi Segély- \ szervezet (HEKS) vezetőjévé. Schaffert lelkész 1968 tavaszán lép hivatalba a 65 éves korában nyugalomba vonuló dr. H. Hellstem lelkész utódaként.
