Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-07-16 / 29. szám

GRAMMOS KEGYESSÉG? Valamint a zsoltárokról Dekával, vagy efféle mér­tékkel aligha lehet kifejezni hitéletünk ..mutatóit”, de azért mindnyájunk kísértése a kisszerű, s bár nagynak látszó, de mégis pehelysúlyú „grammos kegyesség”. Ettől sok mindent el lehet várni, csak egyet nem: hogy tényleg hitnek, Krisztus-követésnek bizonyuljon. Eredete jobbára születési hiba: nem Istentől született, hanem csak megszokásból, be­lenevelésből, emberi erőlkö­désből. Az Istentől született életnek ugyanis súlya van: a benne lakozó Krisztus. Ö di­rigál, átrendez, takarít, be­szerzéseket eszközöl, fegyel­mez, gazdálkodik teljes súly- lyal, szüntelenül, mivel ÜR. Öt nem fújja el a szél. Bez­zeg a grammos kegyességet egy langy fuvallat is úgy ar­rébb viszi olykor, hogy azt se tudjuk, merre van. Veleszületett gyöngesége együtt jár bizonyos műked­velő jelleggel. Mintegy ma­gától értődőén nem veszi iga­zán komolyan a hit dolgait. Valahogy mintha páholyból nézné az egészet, mint egy futballmeccset, amely érdekli ugyan, de pályán kívül leg­feljebb alkalmi téma számá­ra, s életét alapjában véve nem befolyásolja. Így aztán amolyan „nemes a kikapcsolódás egészen kifi- szép, kedves és szükséges, Szórakozás” számára a vallás, nomult, lelki formája, mely melynek közepette azonban Lelkészek a Luther Wartburg várának képét ból közöljük ezt a képet, már többször láthatták olva- hogy június hónap végén 31 sóink. Most abból az alkalom- magyar evangélikus lelkész Magyar ieMszcsaEádels Finnországé Négy magyar lelkészházaspár, Mekis Ádám és Várady Lajos esperesek, Garami Lajos és Matuz László lelkészek ■feleségestül, Finnországba utaztak a Lutheránus Világszövet­ség Finn Nemzeti Bizottságának meghívására. A lelkészhá­zaspárok killön-külön körutat tesznek Finnországban, tinn lelkészcsaládok vendégeiként. Ez a meghívás a finn és ma­gyar egyházak hivatalos kapcsolatának■ egyik megállapodás szerinti része s a finn testvérek irántunk való szeretettnek bizonyítéka. A meghívottak bizonnyal jó szolgálatot végez­nek északi barátaink között, s gazdag tapasztalatokkal térnek majd haza. A vak zosißorssfa Previti Márió Szicíliában született, most 23 éves. Szü­letésekor egészségesen jött a világra, látása is normális volt. öt éves korában azonban tel­jesen megvakult és szüleinek, akik szegény halászok voltak, nem volt lehetőségük gyer­mekük gyógykezeltetésére. A kisfiú megtanulta a vakok írását, de ezen felül nagyon érdeklődött a zene iránt. Zon­gorája nem volt, de ha alkal­ma nyílott rá, hallás után mindent eljátszott. Jószívű emberek segítették és így a szomszédos tartományban ze­nét tanulhatott egy tanárnál. Tudása csakhamar annyira fejlődött, hogy játékával pénzt is tudott keresni. Majd Pa- lermóban egy neves és ismert zongoraművész karolta fel és került. Itt hol zenekarban, hol pedig mint szólójátékos sze­repelt a televízió adásaiban. Hollandiában csodálatos for­dulat következett be a vak zongorista életében. Egy fel­lépése után ismeretlen férfi hívta fel telefonon, és kö­zölte, hogy látta és hallotta játékát és olvasott tragikus vakságáról. Elmondotta az is­meretlen, hogy Rotterdamban ismer egy híres szemorvost, aki már sok esetben gyógyke­zelt eredményesen vakokat. Felajánlotta egyúttal, hogy örömmel fedezi a műtét költ­ségeit. Previti Márió boldogan elfogadta az ajánlatot. Felke­reste a szemorvost, aki előbb előkészítő műtétet végzett az egyik szemén. Kis idő múlva most újabb műtét következik, tőle kapott további kiképzést. Három, évvel ezelőtt lépett fel először hangversenyen Pre­viti Márió és klasszikus já­téka elsőrendű kritikát ka- > pott. Ezután több helyen adott ■ koncertet, majd néhány hó­nappal ezelőtt Hollandiába amikor a szemorvos új len­csét fog helyezni a beteg sze­mébe. Ha minden jól megy, akkor nemsokára visszanyeri látását a vak zongorista és kottából is tud majd ját­szani. Dánból fordította; Binder Elza járt azokban a német váro­sokban, amelyek szorosan kap­csolódnak a lutheri reformá­cióval. Az Evangélikus Országos Egyház az IBUSZ rendezésé­ben túrista utat szervezett lelkészeink részére. Ennek az útnak az alapötletét az adta, hogy most ünnepeljük a re­formáció 450 éves jubileu­mát. Ez az évforduló különös­képpen is a reformáció ese­ményére összpontosítja a lel­készeink figyelmét. A törté­nelmi események jobb meg­értését szolgálja az is, ha kö­zelről, személyes átélésben járhatunk azokon a helye­ken, amelyek a reformáció örökségeként formálják és ala­kítják hitünket. Ennek jegyében búcsúzott a Német Demokratikus Köz­társaság Luther-városaiba in­duló lelkészcsoporttól június 24-én D. Káldy Zoltán püs­pök, aki Karner Ágoston fő­titkárral együtt jelen volt a lelkészcsoport elindulásán. Sók-sok felejthetetlen él­ménnyel tért haza a csoport, amelyben találhattunk egy­formán dunántúli és alföldi lelkészeket. Közelről gyönyör­ködhettek a drezdai képtár ritkaságaiban, megtekinthet­ték a meisseni porcelángyá­rat. Ott állhatták annak a ko­lostornak a kapujában Er­furtban, ahol Luther Márton elindult a reformáció útjára. Megtekintették az eisenachi világhíres Bach-múzeumot, azt a házat, ahol a gyermek Luther élt. Wartburg várá­ban csendesen megpihentek abban a szobában, ahol „György lovag” élt, és a wit­tenbergi vártemplomban le- róhatták kegyeletüket a nagy reformátor előtt. Mindez a felsorolás azon­ban kevés ahhoz a sok sze­mélyes élményhez, amellyel lelkészeink hazatértek. Ez az út is bizonyára segítette őket a reformáció jobb megértésé­hez. Mi pedig hálásak va­gyunk azért, hogy a reformá­ció 450 éves jubileumán ez­zel az úttal is szolgálhattunk lelkészeinknek és rajtuk ke­resztül gyülekezeteinknek. —r —n. A SPANYOL PROTESTÁNS TÖRVÉNY ELLEN I Kilenc spanyol baptista ve­zető kijelentette, hogy a spa­nyol protestáns törvény a val­lásszabadság további megcson­kítását jelenti. Kinyilvánítot­ták azt a szándékukat, hogy nem vetik alá magukat annak az új törvényben levő ren­delkezésnek, hogy jegyzékbe kell vétetni magukat az ille­tékes helyi állami hatósá­goknál még mindig a kegyes ember marad az úr a házban. Be nem vallottan szinte az Istent is olyan végső biztosítéknak te­kinti, akit szükség esetén igénybe vehet, aki azonban személyes ügyeibe, életstílusá­ba nem szólhat bele. Alkal­mi óhajoktól eltekintve Isten elé semmit se visz be magá­val s Isten elől sem hoz ki semmit földi életébe — a ket­tőt mintha valami masszív kínai fal választaná el egy­mástól: szigorúan kettő a ket­tő, hogy is lenne közük egy­máshoz! így aztán „világi” élete megszenteletlen marad, mert Istent csak komoly baj esetén hívná házhoz, kisegítő munkára, mint akinél garan­ciális biztosítása van — s nem öröklakónak, és főleg nem pa­rancsnoknak. Ez a hajlottcsontú, csene- vész „keresztyénség” úgyszól­ván foglalkozásszerűen foly­ton nyafog az Istennek. (Bo­csánat a kifejezésért, de ez így van.) Nem az mozgatja meg a lelkét, hogy milyen ke­veset ad az élete másoknak a Krisztus erejének gazdagsá­gából, hanem mindig csak azt sírja az egekre, hogy milyen botrányosan keveset kap ő embertársaitól. S ebbe az ön- siratásba lassankint szabályo­san belenyomorodik, meggör- bed; szolgálni sem tud „egye­nes tartással”, csak rabszol­gai, fogcsikorgató keserves­kedéssel. El is veszíti hitelét a „kívülállók” előtt s egy­szersmind rossz színben tün­teti fel a keresztyénséget. Van a világegyetemben olyan csillag, amelynek olyan sűrű az anyaga, hogy belő­le egyetlen gyufáskatulyányi több tonnát nyom. Ez ám a fajsúly! Krisztus mérhetetlen erejének, hatalmának, súlyá­nak valami ehhez hasonló naponkénti jelenléte kell az életünkbe, hogy könnyűnek ne találtassák (Dániel 5,27). Ilyen tartalommal biztosan nem leszünk „grammosak”. Bodrog Miklós A Zsoltárok Könyve 150 éne­ket tartalmaz. A „zsoltá­rok” szó a görög „psalmoi” szótól ered, mely húroshang­szereket, átvitt értelemben „énekeket” jelent. A zsidók ugyanis e zsoltárokat — ének­karok alkalmazásával is — lant, hegedű, hárfa és citera kíséretével énekelték. A zsoltárok — pár bosszú­vágyó énektől eltekintve — a héber lírai költészet remekei, amelyekből tiszta valláserköl­csi érzelem csendül ki. Az első zsoltár, az egész könyv alaphangját: a kegye­sek boldogságát célozza, az utolsók pedig az Ür sokszoros dicséretére hídnak fel. Tartalmukat tekintve van­nak dicsérő, kérő, hálaadó, bűnbánati, tanítói, messiási zsoltárok. Különböző időben keletkez­tek. Legrégibb a Mózesnek (Kr. e. 1300—1180) tulajdonított 90-ik zsoltár. Legtöbbjét Dá­vid király (Kr. e. 1011—972) írta. Ez volt Izráel népének, sőt sokáig az őskeresztyén gyülekezeteknek is egyedüli énekes és imakönyve. Az ül­dözöttek, gályarabok ezekből merítettek erőt és vigasztalást. Református hittestvéreink használják mind a 150 zsol­tárt énekelhető alakban, bár még mindig régies magyarság­gal és nem szövegszerűen. Eze­ket a francia Marót Kelemen (1496—1544) és Béza Tivadar (1519—1606) után, Szenczi Távozás a Paradicsomból A világ teremtésének a tör­ténetén szerencsésen túljutot­tunk. A bűnbeesés követke­zett. Elmagyarázok itt is min­dent töviről-hegyire. A gyerekek érdeklődve hallgatják. Csupa szem, csu­pa fül mindegyik. Karcsit ki­véve, aki — a fáradságtól ÚJBÓL M. LUTHER KING Az Egyesült Államok legfelső bírósága érvényben hagyta azt az ítéletet, ame­lyet azért hoztak King ellen, mert 1963-ban részt vett a birminghami tüntetésekben. A szövetségi bíróság tagjainak többsége azzal okolta meg ál­láspontját, hogy Martin Lu­ther King a harcot kivitte az utcára. vagy a melegtől — elbóbis­kolt. Mikor felszólítom, csak áll és pislog, mint akinek por hullott a szemébe. — Mond csak Karcsi, szó­lok hozzá, miért küldte ki az Űr Ádámot és Évát a Para­dicsomból? Karcsiból eltűnik a zavar, kapcsol és egyből kivágja: — Mert letaposták! Z. L. Molnár Albert (1574—1633) fordította magyarra és a fran­cia Goudimcl írta hozzá a dal­lamokat. L uther kis Bibliának neve­zi a zsoltárokat: „Hol ta­lálunk szebb szavakat az öröm kifejezésre, mint a dicsőítő és hálazsoltárokban? Ezekben va­lamennyi szentek szívébe lát az ember, mint a szép, vidám kertekbe és belátunk az égbe, ahol az Ür jósága iránti há­lából, gyönyörű szép virágok­hoz hasonló vidám gondolatok keletkeznek. Hol találunk mé­lyebb, szomorúbb szavakat a fájdalom kifejezésére, mint a panaszos zsoltárokban? Itt be­pillantunk az Ür haragjának szomorú sötét nyomaiba: a ha­lálba és a pokolba. Ahol pe­dig a félelemről és remény­ségről van szó, oly szavakat tartalmaznak, amelyeket egy festő sem tudna lefesteni, és egy Ciceró, vagy más szónok sem tudna utánozni”. (Lásd: Gerock: Die Psalmen 1.1.4. ol­dal). Az evangélikus egyházban sajnos nincs meg a 150 zsoltár énekelhető alakban, Szerény kezdeményezésként megpró­báltam az eddigi fordítások alapján, az eredeti szöveghez lehetőleg szigorúan alkalmaz­kodva, rövid versekbe szedni mind a 150 zsoltárt, énekeink különböző dallamaira énekel­hető alakban. Tíz évvel ezelőtt kezdtem, ma már befejeztem* Sok bírálaton ment át. íme kö­zülük a 130. bűnbánati zsoltárt Dallama: Szegény fejem,' 1. A mélységből kiáltok hozzád Én Uram és én Istenem! Óh hallgasd meg szíveid fohászát, Figyeld az én könyörgésem! Ha bűnünket számon veszed) Ki állhat meg te előtted? 2. Hiszen nálad van a bocsánat. Hogy mindenki tőled féljen) Szívem vágyva vágyik \ utánad. Várom ón az Urat régein; Várom, mint az őr a reggelt. Jobban, mint az őr a reggelt: 3. Bízzál drága népem az Urban) Ö megtartja ígéretit, 4 Szabadítónk immár az útban) Ki bűnünktől is megtisztít; > Mert nála van a kegyeleti* És ez elég lesz énnekem. Vértesi Zoltán--------------------------------------------1 A reformáció társadalmi gyökerei Németországban Az európai kultúra szellemi-lelki vajúdá­sának idején ajándékozta meg Isten a világot a lutheri reformációval, amelynek most a társadalmi hátterét vesszük szemügyre. A 16. század elejének legnagyobb európai állama, a Német-Római Birodalom, politikai­lag széttagolt ország volt: egymástól elkülö­nülő területi fejedelemségek, grófságok, püs­pökségek és a városok laza konglomerátuma. A német császár azért nem volt jelentős té­nyező eddig a nemzetközi politikai életben. Ám a katolikus-feudális erők tevékenyen tá­mogatni kezdték a Habsburgokat, akik a nagy kereskedő és uzsorás cégekkel kötött pénz­ügyietek és dinasztikus házasságok által egyre inkább kiterjesztették hatalmukat. A spanyol származású V. Károly alatt (1519— 56) addig soha nem látott hatalomra tett szert a birodalom: az Újvilág gyarmataitól Spanyol- és Németországon keresztül egészen a török megszállástól megkímélt magyar te­rületekig terjedt. E hűbéri társadalomnak egész piramisa a nép legszegényebb tömege, a parasztságra ne­hezedett. A felette álló rendek ugyan hol nyílt, Jiol burkolt harcban álltak egymással, a parasztság kizsákmányolása azonban közös érdekük volt. A jobbágyokat újabb és újabb adókkal sújtották. A robotban még a feleség­nek és a gyermekeknek is részt kellett ven- niök. A városi társadalom élén a „tisztes polgá­rok”, a gazdag patríciusok álltak. Ellenzékük részben a közép- és kispolgárságot magában foglaló polgári-, részben'pedig a polgárjogok­ból kizárt plebejus-ellenzék volt, akik nap­számosokból, kézműveslegényekből, sőt csa­vargókból és koldusokból is tevődtek össze. A középkori feudális rend felbomlásának válságtüneteként a polgárság felett álló kö­zépnemesség is csaknem teljesen eltűnt. Egy része az alsónemesség és lovagság soraiban oldódott fel, mintegy hűbéresévé válva a fejedelmeknek, más része viszont akár feje­delemmé is felemelkedhetett. A fejedelmek zöme a főnemességből került ki. Függetlenek voltak a császártól, övék volt a legfőbb fel­ségjog, önállóan üzentek háborút és kötöttek békét. A politikailag ennyire széttagolt országban a reformáció megindulása előtt a főpapság is a gúla csúcsán helyezkedett el. A papság erő­sen érezte annak a történelmi fordulatnak a hatását, amely a már említett jelenségeken túl a könyvnyomtatás elterjedése, új ipar-' ágak keletkezése, a papokat egyre jobban ki-’ szorító jogászok új rendjének felemelkedésé és a humanizmus egyre nagyobb térhódítása folytán új társadalmi helyzetét meghatározta: A városi és falusi lelkészekből álló alsó­papságnak azonban kevés befolyása volt az egyház irányítására. A feudális egyházi hierarchia alkotta az arisztokratikus osztályt, s irányította az egyház életét. Püspökök és érsekek, apátok és rendfőnökök cenzust, ro­botot, adót és tizedet szedtek, fel egészen a pápaságig, amely a „Péter-fillérektől” a bú­csú- és jubileumi díjakig minden eszközt fel­használt vagyonának gyarapítására. Ebben a feszült társadalmi és egyházpoliti­kai helyzetben csak sietette az erjedési folya­matot a Hutteni Ulrik és a haladó erfurti körök által szervezett lovagi felkelés, vala­mint az egyetemeken egyre nagyobb hatással működő humanista mozgalom is. Az ember értékének felismerését és pozitívabb meg­ítélését a bibliai források egyre erőteljesebb kritikai és nyelvészeti vizsgálata is elősegí­tette, hiszen már Luther előtt egyre többen figyeltek fel „Németország két szemére”: a tudós Erasmusra és Reuchlinra. Ugyanakkor az „isteni igazság” érvényesítésének vágya is egyre nagyobb hangsúlyt kapott. A legelnyomottabb réteg, a parasztság már a század legelső éveiben „Bundschuh-szövet- ségben” szervezkedett. E nevet a parasztság fa vagy bőr bocskoráról kapta, amely a ne­mesek csizmáival szemben a parasztok jel­képe lelt. Hiába vágták le az esküre emelt jobbjukat a mozgalmat vérbefojtó fejedel­mek, 1517-ben újra megszerveződtek és pa- raszti-plebejusi összefogással akarták a fenn­álló társadalmi rendet megdönteni. Az ugyanebben az évben megindult lutheri reformáció társadalmi szempontból azért ju­tott el oly meglepő gyorsasággal a német nép széles rétegéhez, mert az újszerűéiy megfogal­mazott tételekben — ha vallásos köntösben is közös kifejezést nyertek a különféle társa­dalmi irányzatok törekvései. Dr. Fabiny Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom