Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-04-10 / 15. szám

Húsvét a spirituálékban 1871-ben egyetemi hallgatókból álló énekkar indult hang- versenykörútra. Valamennyi néger. Turnéjuk bevételével válsá­gos anyagi helyzetbe jutott egyetemükön akartak segíteni. Ezt az egyetemet, az első néger főiskolát, három évvel a négerek felszabadítása után, 1866-ban hősies erőfeszítéssel hozták létre az észak-amerikai Tennessee állambeli Nashvilleben. Az ének­kart az egyetem gondnoka és egyben énektanára vezette. Kez­detben úgy látszott, kudarcba fullad az út. Próbálkozásképpen előadtak ekkor néhány néger népi vallásos éneket — spirituá­lét. Ezeket a dalokat évtizedek óta énekelték különösen a déli államok ültetvényein dolgozó és a Biblia örömüzenetéből erőt merítő protestánssá lett néger rabszolgák. Régebben senki se figyelt fel rájuk. A felszabadult néger fiatalság kissé szégyelte is, mert a rabszolgaság tartozékainak tekintette őket. A „Fisk Jubilee Singers” — ahogy később nevezték az énekkart — maga is meglepődött a spirituálék keltette visszhangon. Nem győztek eleget tenni a meghívásoknak. Grant elnök a washingtoni Fehér Házba hívta őket. Többek között a „Menj el Mózes Egyiptom­ba ...” kezdetű spirituálét is elénekelték előtte, amelyben visz- szatérő ez az „öreg fáraóhoz” intézett kérés: „Engedd szabadon népemet!” Az énekkar 20 ezer dollárt meghaladó bevétellel tért vissza körútjáról. 1873-ban már Európában turnéztak. így vált egyszerre ismertté Észak-Amerikában és Európában is a nége­rek népi vallásos éneke — a spirituálé. Most mutatóban két húsvéti spirituálé szövegét közöljük. Ezek a szövegek primitív egyszerűségükben is megragadóak. Mellőznek minden fogalmi tisztázást, dogmatikai részletezést. Az üdvösség tényeit közvetlen egyszerűséggel ragadják meg. Ének és az éneklő gyülekezet nem elmélkedik az üdvösség té- nyein, hanem résztvesz bennük. Az afrikai eredetű ritmusok következtében ez a részvétel teljes, nemcsak szellemi, hanem testi is. Ütemes taps, fej, derék, csípő és lábmozgás kíséri a dal­lamot. A profán és a szent közötti határvonal elmosódik. A ke­reszt és a nyitott sír nem a távoli múltban áll, hanem a jelen eseménye. A sokszor ismétlődő sorok, az előénekes szövegeire kórusban adott refrénszerű válaszok célja, hogy az egyszerűen, megfoghatóan kifejezett alapvető tények mélyen vésődjenek a tudatba. Ismétlődés, ritmus, dallam, testmozgás mind ezt segíti elő. Hazánkban a spirituálékra március elején a „Golden Gate” együttes fővárosi fellépése hívta fel a figyelmet. Múlt év őszén a Zeneműkiadónál pedig „Zúgj hullám” (Deep River) címen jelent meg néger spirituálékat tartalmazó füzet magyar szöveg­gel énekhangra és zongorára. A zongarkíséretet Farkas Ferenc, a magyar szöveget Horváth Ádám készítette. „A magyar fordí­tások tulajdonképpen átköltések” — írja az előszóban Forrai Miklós. Az Élet és Irodalom c. hetilap december 4-i száma az átköltés túlzásait kifogás tárgyává is teszi. b. L HŰSVÉT Sietve fut Mária A nap mikor feljö És jóhír szól az égből: A sírt nem zárja kő! Az angyal gördítette el! Az angyal gördítette el! Reggel ahogy hajnalodott S a kürt szava felharsogott. Az angyal gördítette el! Az angyal gördítette el! Hol van az én Megváltóm, Mondd, hol feküdhet ő? Fuss, fenn a hegytetőkön A sírt nem zárja kő! Az angyal gördítette el! Ó, hány katona volt ott, zordon sirőriző. De ugyan mit tehettek? A sirt nem zárja kő! Az angyal gördítette el! Pilátus és a bölcsek, Megannyi okos fő Tanácstalanná váltak. A sírt nem zárja kő! Az angyal gördítette el! HŰSVÉT Ismeritek-e legszebb dalunk? Ismeritek-e legszebb dalunk? Ismeritek-e legszebb dalunk? Jézus, Jézus feltámadt! Fuss, mondd el anyjának Fuss, mondd Máriának Fuss, mondd Máriának, hogy Jézus, Jézus feltámadt! Fuss, mondd el Péternek A hűtelen Péternek Fuss, mondd el Péternek, hogy Jézus, Jézus feltámadt! Ismeritek-e legszebb dalunk? Ismeritek-e legszebb dalunk? Ismeritek-e legszebb dalunk? Jézus, Jézus feltámadt! Fuss, mondd el Tamásnak A kétkedő Tamásnak Fuss, mondd el Tamásnak, hogy Jézus, Jézus feltámadt! Fuss, mondd a világnak A kerek nagy világnak Fuss, mondd a világnak, hogy Jézus, Jézus feltámadt! Ismeritek-e legszebb dalunk? Ismeritek-e legszebb dalunk? Ismeritek-e legszebb dalunk? Jézus, Jézus feltámadt! HOGYAN? Legutóbb arra a kérdésre ke­restük a feleletet — kedves N — hogy miért kellett Jézusnak meghalnia a kereszten, ponto­sabban, miért volt Jézus ke­reszthalála szükséges ahhoz, hogy Isten megbocsásson ne­künk. Akkor azzal hagytuk ab­ba a beszélgetést, hogy egy má­sik kérdéssel folytatjuk, már csak azért is, mert a kettő szo­rosan összetartozik. S ez a má­sik kérdés: Hogyan támadott fel Jézus? Az Űjtestamentom nem ad leírást, — hogy modern ki­fejezést használjunk: helyszíni közvetítést — Jézus feltámadá­sának eseményéről, hanem hírt ad arról, hogy Jézus feltáma­dott. S ez a híradás a tanítvá­nyok, a tanítványi körhöz tar­tozó asszonyok, az első keresz­tyén gyülekezet tagjainak aj­kán szólal meg. Ez a híradás az Űjtestamentom alapdalla­ma, ez zeng benne s végig rajta keresztül, szájról szájra száll­va. „Hitből hitbe” — így mondja egy helyen Pál apos­tol (Róma 1,17), mint a futótűz, egyik hite a másikét gyújtja lángra. Jézus kereszthalálának értel­mét, jelentőségét igazán feltá­madása világította meg tanít­ványai számára. Ebben a fény­ben értették meg a keresztha­lál üzenetét: Isten így, ennyire szeret bennünket. S most ér­tették meg, hogy mit jelent az: Jézusban a bíró lépett a vád­lott helyére. Ez nemcsak azt jelenti: véget ért a per Isten és ember között, megtörtént a megbékülés, hanem ennél töb­bet is. Azt, hogy mi viszont odaléphetünk Jézus mellé, sőt az ő helyére Isten színe előtt. A Fiú átadja helyét az Atya szívében a gyermekeknek, test­véreinek. Odaülteti őket az atyai ház asztalához. Képek persze ezek is, de a valóságot fejezik ki. Ez az a „szent csere” amiről Luther oly gyakran s oly örömmel beszélt. Jézus cserélt velünk: bűnünket ma­gára vette s igazságát nekünk adta A feltámadás fényében ez azt jelenti: megosztotta ve­lünk a maga örök életét. Arra a kérdésre tehát: Ho­gyan támadott fel Jézus? — az űjtestamentom alapján nem felelhetünk olyan mondattal, amely azzal kezdődik: Ügy ..., hanem olyan mondattal kell felelnünk, amely azzal kezdő­dik: Azért! Azért, hogy erre a hitre, az élő Űrban való hitre — így is mondhatnék a húsvéti hitre — eljussunk. S hogy így magunk is találkozva az élő Űrral — ebben a hitben talál­kozva! — az örök élet bizo­nyossága tölthesse el szívün­ket. S hogy ebben a hitben mindenre elégséges örö­münk, vígasztalásunk, békes­ségünk és reménységünk le­gyen. Hadd fejtsem ki ezt a mondatot három gondolatsor­ban. Jézus Krisztusban élő Urunk van, ez azt jelenti: bizonyosak lehetünk életünk s általában is a vi(ág folyásának értelme felől.' S jó reménységben le­hetünk a világ folyása felől is ugyanezért. Remélhetjük a jó és az igazság diadalát és dol­gozhatunk, küzdhetünk ezért jó kedvvel, bizakodással, mert a világ sorsát jó kézben hisz- szük: Urunk kezében, akinek gondolata és szándéka élet és békesség az embernek és vi­lágának. Az élő Jézus Krisztusban életünk van. Ez azt jelenti: nem magunkra hagyatva s a magunk erejére utalva kell él­nünk. „Velünk vándorol Jé­zus ...” ez az ismert énekvers egyszerű szóval mély igazságot fejez ki. Jézus társaságában élhetünk. Jelenlétének tudata erőt ad s mire van inkább szükségünk, mint erőre az élet feladatainak rnegoldásához, a kísértések legyőzéséhez. Ahhoz, hogy szeressünk, hogy — az egyik apostoli intés szerint — minden dolgunk szeretőiben menjen végbe. Ez megint nagy dolog, hiszen aki igazán tudja szeretni felebarátját, — nem szép szavakkal, hanem élettel és valósággal — az kezében tartja az emberi együttélés nagy kérdései megoldásának a kulcsát. Jézussal és Jézusban életünk van ez azt is jelenti: felszabadulunk, szabadokká le­szünk arra, hogy igazán éljük az életet. Hogy örömmel és há­lával élvezzük minden szépsé­gét s megküzdjünk nehézségei­vel, el ne csüggedjünk és soha kétségbe ne essünk, ha a bún és gond árnyai vesznek körül. Jézus ereje kimeríthetetlen forrást tár fel számunkra. Az élő Jézus Krisztusbaji jövendőnk van. Ez azt jelenti: nemcsak már most járhatunk vele. Ez is nagy dolog és néha némely vallásos emberek ép­pen erről a „már most”-ról feledkeznek meg! Ez a „már most” azonban addig tart, amíg az életünk. Tekintetünk a földi élet látóhatárán köd­be vész. Ezt aködfátyolt azüj- testamentom sem lebbenti fel. Megajándékoz azonban azzal a bizonyossággal, hogy e földi lét határán Jézus vár reánk. A ha­lál nem végleges vég, csak ideiglenes vég. „Én élek, ti is élni fogtok, — ahol én vagyok, ti is ott lesztek” — Jézus ezt az Ígéretet adja búcsúzóban tanítványainak. .Földi életünk látóhatára csak a szemmel lát­ható határa létünknek. A hit azon túlra tekint s az élő Űrra támaszkodik. „Jézus én bizo­dalmám, örök életre vezé­rem ...” ez a hit vallomása. Ez a hit azonban éppen nem teszi világtól, vagyis a földi élettől, elfordulttá s mennybenéző ra­jongóvá a keresztyén embert. Sőt ellenkezőleg. Ez tölti el felelősségérzettel. Hiszen élet1- munkájára nem a feledés pora hull, hanem arról számot kell adnia Ura előtt. Fáradozása nem hiábavaló, mert Urának dicsérete — „Jól van, jó és hű szolgám...” legszebb és elve- hetetlen jutalma lehet. Az élő Jézus Krisztusban való hitnek ezek a — csak na­gyon vázlatosan érintett — vo­násai és persze még sok egyéb vonása is ott tükröződött a ta­nítványok, az első gyülekeze­tek életében. Az Űjtestamen­tom iratai erről is félreérthe­tetlen bizonyságot tesznek. S az egyháztörténelem tanúsítja, hogy ez a hit ott élt és gyü­mölcsöt termett minden korok keresztyénéinek életében is. Mert Jézus azért támadott fel, hogy ilyen hitünk s örök éle­tünk legyen. Isten adjon ilyen húsvéti hi­tet mindannyiunknak — kedr vés N — s így megáldott ünne­pet. Szeretettel köszönti Dr. Groó Gyula A gecsemánei kertből a Golgotára fel... A legtöbb gyülekezetben fel­olvassák nagypénteken Jézus szenvedésének történetét. Így kísérjük végig, az írások tanú­sága nyomán Urunkat legnehe­zebb útján, amit a sok közül megtett. Különös, hogy éppen ezt az egyet, a szenvedés útját pontosan nyomon követhetjük, Kapernaumból Jeruzsálembe — fel a Golgotára. Próbáljuk végigjárni ezt az utat most. a város szélétől, ahová elébe menve fogadjuk a Jerikóból érkező Urat. Mert itt éjszakázott Zákeusnál, mi­előtt a városba indult volna. Innen indul tovább s amikor Betfagé és Bethania közelében az Olajfák hegyéhez érkezett, két tanítványt elküldött ahhoz a „bizonyos emberhez”, akinél elfogyasztják majd az utolsó vacsorát. Ez a hegy a várostól keletre van. Négy kiemelkedő csúcsa van. Egy kivételével mind 800 méteren felüliek. In­nen jól belátható a város. Az Olajfák hegyével pontosan szemben áll, a többi épület pompáját túlszárnyalva, a templom. 50 méter magas és széles homlokzata keletre néz. Az egész világos márványból készült. Minden díszítése tiszta arany. A tágas udvarokat osz­lopsorok választják el egymás­tól. Középen a szentély „csil­log, mint egy hóborította hegy” írja Josephus Flavius. A legyőzhetetlenség atmosz­férája áradt ebből a városból, a maga rengeteg tömör falá­val. sáncaival, tornyaival. A szemlélőt a dac, a megnemhó- dolás és megnemalkuvás fu­vallata lengte körül, ha így le­tekintett a városra. Ez a ke­ménység segítette Izraelt több mint ezer év óta, hogy ellen álljon a világ minden hatalmá­val szemben. Ugyanez a lelkü- lete, magatartása okozta azt a napot is, amikor Jeruzsálemet mégis lerombolták és lakosait elszakították atyáik földjéről, (olvasd: III. Mózes 26,27—46.) Ez igében leírt szörnyű jövőt látta Jézus. Ránehezedett a vá­ros jövendő sorsának tudata. Ezért „amikor közel ért és lát­ta a várost, sírva fakadt Utolsó próbálkozása is hiá­bavaló volt. A város népe „e napokban” sem ismerte fel azt „ami békességére szolgál.” Megindulnak hát az esemé­nyek. Utolsó vacsora, elfoga- tás, törvénykezés, elítélés, meg­feszítés. A hagyomány szerint, a Dá­vid palotája közelében levő Kajafás palotától mintegy 50 méterre délnyugatra volt az a ház, amelyben „tágas, ét­kezésre berendezett terem” várta Jézust, övéivel együtt. Tehát itt, a város délnyugati részében fekvő házban volt az utolsó vacsora. Kinél? Annál a bizonyos embernél”. Ennyit tu­dunk róla, de ebből kitűnik, hogy Jézus tanítványai előtt közismert ember volt. „Ezután kimentek és szokása szerint az Olajfák hegyére tar­tott.” A templomtól délre eső két kapun kellett kimenniök, mert itt két fal húzódott déli irányban. Az egyik kapu való­színűleg a Fazekasok kapuja vagy Cserépkapu, a másik min­den bizonnyal a Vízi kapu, amely a Siloa forráshoz vitt. Ütukán balkézre esett a híres forrás, ahonnan földalatti ve­zetéken jutott el a víz a vá­rosba. A Kedron patak hídján átérve már alig néhány száz méterre volt a Gecsemáné kert. amely az Olajfák hegyének lá­bánál feküdt. Olajsajtó vagy éjjeli szállás helyeként szembe tűnik itt egy 17 m hosszú és 9 m széles barlang, amelyet ma úgy mutogatnak, mint Jézus tusakodásának helyét. Az el­árulás és elfogatás helye, a ha­gyomány szerint délebbre volt, közvetlenül az Olajfák hegyé­nek tövénél. Innen vitték Jézust Annás palotájába ugyanazon az úton amelyen jöttek. Ez a palota Dávidétól északra feküdt. Nyomtalanul eltűnt éppúgy, mint a szenvedés útját járó ez­után következő kihallgatási he­lye, Kajafás palotája. Hogy ez hol volt, már említettük. Ezután a foglyot a sinhed- rion, a főtanács elé vitték. E legfelsőbb igazságszolgáltatási szervnek nyomai a fogságig nyúlnak vissza. Mint főtanács, tanács, főpapok tanácsa elne­vezéssel közvetlenül a Jézus előtti időkben találkozunk. Rendes tárgyaló terme a Gá- zith csarnok volt, a templom pitvarának déli oldalán. A nagy forgalom miatt azután a templomfal délkeleti sarkán építettek a tanácsnak, a falhoz támasztva egy külön épület­tömböt. Nem messze ettől volt a börtön is, amelyhez a város­ból a Börtönkapun keresztül vezetett az út. Erre hozták Jé­zust a tanácshoz, amely min­den lelki és világi hatalmat egyesített magában ez időkben. Az ő Messiás fogalmuk képébe nem illett bele Jézus, mivel nem úgy mutatkozott előttük, mintha le akarná győzni a zsi­dóság előtt gyűlölt rómaiakat. Ezért szerintük nem lehetett Messiás, csak félrevezető. Meg­érdemli tehát a halált. Az akkori hatályos jog sze­rint azonban az ítéletet a ró­mai helytartónak meg kellett erősítenie, mert csak neki volt pallosjoga. A helytartó Pontius Pilátus volt. Ide viszik hát a nagytanács tagjai Jézust s ve­lük együtt hatalmas tömeg is felvonul Pilátus székhelye elé. A helytartó azonban nem haj­landó engedelmes eszköz lenni a zsidók kezében. Maga is tár­gyalást tart. Hol volt ez? Ne- hemiás idejében (Kr. e. 445— 444.) a jeruzsálemi templom­körzet északnyugati csúcsánál, „magas terepen” állt egy vár, a templom vára. (Neh. 2,8.) Ez őrködött a templom felett. Ak­koriban nagyon nehezen volt megközelíthető az északi völgy felől. Az idők folyamán azon­ban ez a völgy feltöltődött. Ezt a várat Hyrkanus János (Kr. e. 135—105) felújította, majd a közvetlenül Jézus születése előtt élt Nagy Heródes pom­pásan átépítette s egyik barát­ja tiszteletére Antonius várnak nevezte el. így írja Josephus Flavius. A rómaiak uralma alatt ez a vár elsősorban a vá­rost ellenőrző katonaság lak­tanyája volt. Kr. után 70-ben a várost elfoglaló Titus lebon­tatta az Antonia várat. Az ása­tások igazolták János evangé­liuma adatait e helyet illetően. Pontosan ott, ahol az Antonia udvartere volt, találtak egy 2500 négyzetméter területű, nagy, sima kövekkel kirakott padolatot. Ez lehetett a Gab- bata, a kőpadolat, ahol Jézus Pilátus előtt állott, mialatt a sokaság odakinn tombolt. Ezen a térségen történt a megosto- roztatás. Innen küldi át Pilátus Jézust Heródes Antipashoz, amikor meghallja, hogy Jézus galileai. Így kerül Jézus a Hasmoneu- sok ragyogó palotájába, amely a „Sajtkészítők völgyének” túl­só oldalán, a város északi teré­ben, nem messze volt a város falától. Ez is eltűnt teljesen nyomtalanul, amikor a város elpusztult. Heródes visszaküldi Pilátus­hoz az Urat az Antónia várba. Innen indul Jézus a Golgotára. Az út nem volt hosszú, mert „a hely közel volt a városhoz.” (Ján. 19,20.), a Jeruzsálembe északnyugatról vezető főút mellett. Valószínűleg az északi völgyre nyíló „Völgykapun’’ keresztül vitt az út a Golgotá­ra. Híres kapu volt ez. Nehe- miás is említi. E kapun ke­resztül jutva, nem kellett sokat menni a keresztrefeszítés he­lyéig, amely a várostól nyugat­ra egy kis dombon volt, ahogy a 330 körül ott járt zarándokok is említik. Innen visszafelé jö­vet a város felé, körülbelül a Golgota és a városfal közötti út felénél volt az a sziklasír, amelybe elhelyezték az Urat. Tehát az akkori város falain kívül. Ma az új város belterü­lete ez. Általában az egész város kö­rül sírok voltak. Az északi ré­szeken a nagy sziklasírok át­húzódva a nyugati területre, a többi területen is rengeteg a sír. Ott, ahol a hagyomány sze­rint Urunk sírja volt, Konstan- tinus császár 326-ban pompás sírbástyát emeltetett Jézus — annak idején újra felnyitott — sírkamrája fölé. Azóta ez a te­rület sok templommal épült be. Boros Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom