Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-04-03 / 14. szám

MIÉRT? Kedves N! Levele s kérdése böjt kapujában kopogtatott be hozzám, s a Nagyhétbe értünk, mire a válasz megérett ben­nem. A késést röstellem, de azt már kevésbé, hogy a vá­laszt nem siettem el. Mert kér­dése keresztyén hitünk egy látszólag rég elintézett s ma­gától értetődő ügyét bolygatja. — s éppen ilyenek nincseneic, nem szabad lenniök. Semmi sem magától értetődő ugyanis a hit dolgaiban. Sőt mindegy­re újiólag át meg át kell gon­dolnunk mindent, mert csak az igazán a miénk, amit meg­értetnünk — már amennyire lehet —, s ezzel segíthetünk másoknak is. Nem akartam magamnak — s mindannyi­unknak is — könnyűvé tenni a dolgot azzal, hogy szokvá­nyos és sablonos választ adok, megtanultat és közismertet — csakugyan közismertet egyéb­ként? — Egv keresztyén nem­zedék sem élhet meg az elődöv válaszaiból. Magának kell megkeresnie a maga számára érvényeset, azzal a bátorság­gal, amely kész a résit úiból vagy, ha kell, a rési helyett úiat is, vagv legalábbis újnak tűnőt elfogadni. De azt azután úffv. hogy igazán az övé le­gyen. „Szeretném, ha nem botrán- kozna meg, de nekem a ke- resztyénség lényegét kitevő megváltás-tannal vannak ne­hézségeim. Nem tudom meg­érteni, hogy az Űristen miért nem bocsáthatta meg Fiának feláldozása nélkül a bűnöket? Lehet, hogy a zsidóság számá­ra ez egy nagyon kézenfekvő tanítást jelentett, a régi gya­korlatra támaszkodó szertartá­sok miatt, de nekem teljesen idegen.” — Eddig a kérdés. S most együtt kell reá keresnünk a feleletet. Mindenekelőtt, legalább pár mondatban, halljiuk azt a vá­laszt, amit erre a kérdésre a keresztyénség egyik legna­gyobb teológusa, Canterbury Anselmus (1033—1109) adott. Egy képből indul ki ez a vá­lasz, egyikéből a képeknek, amikkel az újtestamentumi írók — maguk is birkózva a kérdés roppant súlyával — körülírni igyekeztek e titok­zatos valóságot. Azt, hogy Krisztus kereszthalála össze­függ mindannyiunk, minden ember üdvösségével. Vagyis azzal, hogy Isten nekünk meg­bocsát s atyai szívére ölel, már itt, ebben az életben s azon túl is, az örökkévalóságban. A kép nem új, már az Ötes- tamentumban is gyakran meg­találjuk. Istennek pere van az emberrel. Isten a vádló s a bíró is s az ember a vádlott. Vétke elvitathatatlan és ten­gersok. El kell marasztalnia s ítélete csak a legsúlyosabb lehet. Itt álljunk meg egy pil­lanatra. Mert, ha ez kétséges előttünk, ha úgy véljük — vagy beszéljünk még világo­sabban —, ha úgy vélem, hogy nem vagyok bűnös, nincsen szükségem Isten bocsánatára, minden rendben van közöttünk — akkor ne folytassuk tovább ezt a beszélgetést. Egy közbevetett gondolat ta­lán továbbsegít. Nem hiszem, hogy akármelyikünk is fel­mentést kapna a saját lelkiis­merete ítélőszéke előtt. (Egyébként: megint egy kép, de gyakran használjuk.) Vádoló lelkiismeretünk mindig újra a felebarátra mutat, aki ellen vétkeztünk. S a megbántott, vagy csak egyszerűen nem-sze­retett felebarát mögött — az egész Szentírás így vallja! — a megbántott Isten arca sötét- lik. „Egyedül te ellened vét­keztem ...” (51. Zsolt. 6. v.) Isten tehát haragszik, jog­gal, s elítél. Ez a vég. Ha csak, — nem történik valami. Ha csak közbe nem lép valaki, aki magára veszi a büntetést s azt elszenvedve eleget nem tesz — helyettünk! — Isten megsértett igazságosságának. Ezt tette Jézus. Odalépett he­lyettünk a vádlottak helyére, s a vesztőhelyre is. Ezzel az önkéntes áldozatával kiengesz­telte a haragos Istent. Isten most már megbocsáthat — hi­szen mindig is ezt akarta! — semmi sem állja útjiát annak, hogy az engedelmes és töké­letes Fiúért az engedetlen gyermekek hazatérjenek ez atyai házba. Röviden összefoglalva ez Anselmus gondolatmenete. Kétségtelen nehézsége, hogy a jogi szemlélet keretében pró­bálja megérteni: Miért kellett Istennek emberré (nagy mü­vének is ez a címe: Cur deus homo? — miért lett Isten em­berré) lennie s a kereszthalál áldozatát elviselnie. Szinte úgy tűnik gondolatmenetéből, hogy Jézus kereszthalála a feltétele, lehetősége annak, hogy Isten megbocs áthasson. Ez azonban nem áll. Isten szívében már készen volt a bocsánat, amikor Jézust elkül- dötte. Nem feltétele és előzmé­bűnünk és balgaságunk felett. Valóban semmi sem szakíthat el Isten szeretetétől, amely megjelent a Jézus Krisztus­ban. Még önmagunk bűne és balgasága sem. Miért halt meg Jézus a ke­reszten? Mert Isten így, eny- nyire szeretett minket! — En­gedje meg, hogy egyelőre e né­hány töredékes mondattal pró­báljak felelni kérdésére, ked­N AGYPÉNTEK „Elvégeztetett!” — János 19, 30. nye, hanem sokkal inkább je­le és mutatója Isten megbocsá­tó atyai szeretetének Jézus ke­resztje. A felvetett kérdésre: Miért? ... nem egy olyan mon­dattal válaszolunk, amely az­zal kezdődik: azért!..., hanem egy olyannal, amely azzal kez­dődik: Ügy! Ügy szerette Is­ten a világot, hogy egyszülött­jét, tehát benne önmagát adta oda érette. Amikor Jézus sze­mélyében a bíró lépett a vád­lott helyére, akkor ez nem jogi aktus volt, hanem a felfogha­tatlan szeretet tette. így, eny-- nyíre szeretlek benneteket, — az Atyának ez az üzenete öl­tött testet Jézus életében és halálában. Igen, az életében — hallom máris az ellenvetést — de mi­ért a halálában is? Nem volt elég a Fiú engedelmes élete, — hiszen egész élete áldozat volt (Filippi 2,6—8)?! Miért épp így, ilyen módon kellett szen­vednie? Miért kellett kereszt­halált szenvednie, vagyis azt a büntetést, amivel abban az idő­ben a gonosztevőket végezték ki? Jézus kereszthalála végső fo­kon titok. Hiszen nem egysze­rűen egy ártatlan és igaz em­bert sújtanak igaztalan, ször­nyű büntetéssel, — ez máskor is sokszor előfordult a törté­nelemben. Hanem benne Isten maga szenved; egy ember, aki egyúttal az egyszülött Fiú is, aki egyedülálló, páratlan vi­szonyban van Istennel, — így próbálta kifejteni Jézus szemé­lyének titkát az újtestamento- mi tanúságtétel. Jézus ke­reszthalála azonban, végsőképp megfejthetetlen titokzatossága mellett is, legalább két való­ságra rámutat. Az egyik a bűn nagysága. Isten küldötte, éppen mert szent és igaz, elviselhetetlen a bűnös emberek számára. El kell távolítani Jézust. S akik így vélekednek, azok nem va­lami cégéres gonosztevők, ha­nem koruk legvallásosabb em­berei. Jézust azok küldik ke­resztre, akik úgy vélik, hogy rendben a szénájuk Istennel. Éppen ezzel a tettükkel mutat­ják azonban meg a bűn sza­kadékénak mélységét. Ez a tett: Jézus megfeszítése megpecsételhetné Isten és az ember megbékélésének a sor­sát. Ügy tűnik: most betelt a mérték, nincs tovább. Éppen fordítva van. Isten szereteté­nek nincs mértéke. Jézus ke­reszthalála valóban pecsét. De nem ítéletünkön, hanem a bűn­bocsánat levelén. Ez megfog­hatatlan. De így van. Ezért a kereszthalál másik nagy mondanivalója: Ekkora Isten szeretete. Isten szereti ellenségét, az embert. Akkor is, sőt éppen akkor, amikor az ke­zet emel az Atya küldöttére. S ezt abban a tévhitben teszi, hogy istentiszteletet cselekszik, mert az istenkáromlót feszíti meg. Bűn és balgaság ácsolja a keresztet. Isten szeretete i azonban éppen itt ül diadalt vés N! — S engedje meg, hogy folytassam ezt a gondolatfű­zést majd egy hét múlva, ar­ra a másik ki nem mondott kérdésére, amely azonban ott lebeg az első mögött: Hogyan támadott fel Jézus? A két kér­dés szorosan összetartozik s az elsőre is több fény hull majd, ha a másodikra keressük a feleletet. Szeretettel köszönti Dr. Groó Gyula A canterburyi érsek és a pápa találkozása Mint már néhány héttel ez­előtt megírtuk, dr. M. Ramsey canterburyi érsek meglátogat­ta VI. Pál pápát Rómában a vatikáni Sixtus-kápolnában. Az anglikán egyház 1534-ben szakadt el Rómától és ez volt az első eset, hogy az anglikán egyház feje és a római pápa találkoztak egymással. AZ EVANGÉLIKUSOK ELSŐ LELKÉSZSZEMINARIUMA Ausztriában Február 3-án megnyílt Ausztriában az evangélikus egyház első lekészszemináriu- ma (Predigerseminar), amely a Theodor-Zöckler-Ház nevet kapta. A 12 továbbtanuló lel­késznek helyet biztosító szemi­nárium már megkezdte mun­káját és konferenciai központ­ja is lesz az osztrák evangéli­kus egyháznak. DR. GRUBER AZ ANTI- KOMMUNIZMUSRÓL A Nyugat-Németonszágban és Nyugat-Berlinben annyira szorgalmazott anti-komplexu- mokról, mint antikommuniz- mus, antiszemitizmus és né­pek elleni gyűlöletről megálla­pította Dr. H. Crüber evangé­likus prépost, hogy újabb pusz­tulásba döntheti az egész né­met népet. A Nyugat-Berlin­ben tartott „Barátság-hét” ke­retében kijelentette hogy el kell végre kezdődnie Nyugat- németországban és Nyugat- Berlinben a viszonyok demok­ratizálódásának és a politikai kérdések átértékelésének. Vessenek véne! a vietnami vérontásnak! (A KUK határozata) A vietnami háború egyre szörnyűbb méreteket ölt. Az amerikai intervenció egyre nagyobb mértékben fokozza a viet­námi nép szenvedéseit. A genfi konvenció ellenére alkalma­zott embertelen módszerek és eszközök, a szőnyegbombázások és a vegyi harci anyagok iszonyú kínok között irtják ki egész országrészek lakosságát és semmisítik meg az állat- és növény­világ nagy részét. Mi keresztyének, akiknek a szeretet és a bé­kesség evangéliumát kell hirdetnünk és életünkkel megmutat­nunk, felszólítunk arra, hogy vessenek véget a vietnámi vér­ontásnak és keressék a konfliktus békés megoldását. Megkérdezzük mindazokat, akiket érint, hogyan egyeztet­hetik össze Krisztus szeretetét a vietnami intervenciós háború­ban való részvétellel. Ebben a háborúban nem azt az Istent szolgálják, mint akiről mi keresztyén hitünkben vallást te­szünk. Az ülés résztvevői azzal a kéréssel fordulnak minden ke­resztyénhez, különösen az egyházakhoz és képviselőikhez, hogy továbbra is szánjanak síkra a Vietnami Népköztársaság bom­bázásának és a Dél-Vietnamban folytatott katonai akcióknak a beszüntetése érdekében. Az ilyen fáradozásokhoz reális ala­pot nyújt az 1954-es genfi egyezmény. A háborús cselekmé­nyek megszüntetése megkönnyítené a különböző békekezde­ményezések kifejlődését. Gátat vetne a konfliktusnak nemcsak Kelet-Azsiát, hanem az egész világot fenyegető kiterjedése elé. Imádságaink az egész vietnami népért szólnak, fáradozá­saink pedig békéjére irányulnak. c/l feltámadás nyitánya Halál nélkül nincs feltámadás. Ha Jézus nem ment volna át a halálon, lehetne örökléte, hiszen Isten és nem múlandó em­ber ő de nem beszélhetnénk feltámadásáról. Húsvétnak nagy­péntek adja meg a jelentőségét. Fordítva is igaz: nagypénteknek meg húsvét adja meg a súlyát. Ha Jézus halála után nem következett volna feltáma­dása, egész élete kudarc, halála csak pont lenne tragikus mon­dat végén. Feltámadása emeli ki halálát az emberi halálok sorából. Húsvét „igazolja” a hívő számára Jézus istenségét, halálának bűntörlő és üdvösséget szerző hatását. „Ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a hitetek” — vonja le Pál a jogos következtetést. Halálát tehát feltámadásával együtt kell néznünk. Ezért szólunk a Krisztus keresztjéről gondolkozó sorozatunkban vé­gül Jézus halálának és feltámadásának kapcsolatáról. Előző írásaimban úgy jelent meg előttünk a golgotái kereszt mint a szeretet ábrája, Isten szeretetének mutatója, szeretetünk rugó­ja, s fénysugár az emberi lét határán. Most befejezésül a fel­támadás nyitányát halljuk feltörni belőle. Jézus halála feltámadásának bevezetése. Ezért figyelhető meg sajátos kettősség az evangéliumok tudósításában Jézus ha­láláról. Közük halálának legtragikusabb, legfájdalmasabb moz­zanatait, melyeket a művészetben Grünewald híres isenheimi oltárképe fejez ki egyedülállóan. A mester, aki később a refor­máció követője lett, ugyanabban az évben festette a megrázó képet, 1513-ban, amikor Luther a kolostori toronyszobában a Római Levél tanulmányozásakor felfedezte Isten kegyelmező igazságát. A képen megdöbbentően elevenedik meg Jézus ha­láltusájának rettenetes kínja és borzalma. Az evangéliumok tudósításának másik vonása is tükröződik a művészetben. A keresztre feszített Jézus arcának fenséges nyugalma, alakját megvilágító sugarak egyes régi festménye­ken arról tanúskodnak, amit különösen János evangélista vett észre: Jézus keresztje húsvéti fényben ragyog. Nekünk sem szabad másként szemlélnünk a Keresztet. Ma­gában nézve csak nyomorúság, szomorúság, kétségbeesés jel­képe lenne ahogyan Jézus tanítványai és női követői átélték, míg csak el nem jött húsvét. Mi azonban már húsvét felől te­kintünk vissza nagypéntekre, s ezért hívő emlékezésünkben halála a győzelem jele. Venantius Fortunatus himnusza a 6. századból hatalmas erővel szólaltatja meg Jézus haláléinak ezt a győzelmes jelen­tőségét. Annyira erőteljesen, hogy a keresztfáról írt himnusz a húsvéti énekek sorába került énekeskönyvünkben: „Királyi zászló jár elől, keresztfa titka tündököl, melyen az élet halni szállt, s megtörte holta a halált. — Világ bűnének zálogát te hordoztad, te boldog ág. Az ellenség gonosz fejét Megváltónk rajtad zúzta szét. — Szentháromság, dicsérjenek, üdvösség kútja mindenek. Legyen győzelmünk, add meg ezt, a diadal­mas szent kereszt." Hitünk így tekint Krisztus keresztjére: Jézus halálával — engedtessék meg ez a régi, tömör, dogmatikus, de felülmúl­hatatlan fogalmazás — legyőzte a bűnt, halált, kárhozatot. A keresztfán a bűnbocsánat és az örök élet diadalmaskodott, ép­pen azért, mert Krisztus keresztje a feltámadás nyitánya. Ezért lehet a Kereszt biztató reménységünk bűneinkben, halálunkban! Általa Isten bocsánata, az örök élet tisztasága, a mi feltámadásunk ígérete sugárzik felénk. Veöreös Imre fiz atoínfegpersk elterjedése ellen (A KBK állásfoglalása) A Keresztyén Békekonferencia Munkabizottsága prágai ülé­sének résztvevői azon a véleményen vannak, hogy — egyéb tényezők mellett — még mindig veszélyezteti a békét az egyre tartó európai feszültség. Ezt a feszültséget fokozza a Német Szövetségi Köztársaság ama törekvése, hogy valamilyen for­mában beleszólási jogot nyerjen az atomfegyverekkel való ren­delkezésbe. A német népnek tudnia kell, hogy az ilyen törek­vések szomszédaik szemében összekapcsolódnak a jelenlegi ha­tároknak a Szövetségi Köztársaság által szándékolt revíziójá­val. Ez a félelemnek vagy a nyugtalanságnak olyan légkörét teremti meg, amelytől szeretnők megszabadítani Európát és magát a német népet is. Az európai nyugtalanság további oka az Egyesült Államok atomfegyverekkel felszerelt egységeinek itt állomásoztatása. A spanyol tengerparton történtek bizonyítják az Egyesült Álla­mok stratégiájának veszedelmes jellegét. Ezért örömmel üd­vözöljük a nyilvánosság széles köreinek ama követelését és egyes európai kormányoknak azt a döntését, hogy megtiltsák atomfegyvereket szállító amerikai repülőgépeknek országaik felett való átrepülését. Követelünk és támogatunk minden olyan akciót, amely a politikai kiima megjavulását eredmé­nyezheti Európában és a világ területein. Véleményünk sze­rint minden ember feladata azon fáradozni, hogy az 1963-as atomtilalmi egyezményt a földalatti kísérletekre is kiterjesz- szék. A legnyomatékosabban kérjük az összes atomhatalmakat, hogy tartsák tiszteletben az 1963-as egyezményt, amelybe oly sok ember veti reménységét az egész világon. A jelenlegi hely­zetben különösen a francia kormánytól kérjük, hogy csatla­kozzék ehhez az egyezményhez. Továbbra is síkra szállunk azért, hogy a világ különböző részein atommentes övezeteket létesítsenek s egy nemzetközi egyezmény tiltsa el az atom­fegyverek használatát. A keresztyéneknek nem szabad meg- lankadniok az Egyesült Nemzetek 20. nagygyűlésének az atom­fegyverek tovább nem terjesztéséről hozott határozata támo­gatásában. Ezzel a határozattal minél előbbi megállapodást sür­getünk általában az atomfegyverek kiküszöböléséről és remél­jük, hogy a genfi leszerelési konferencia konstruktív javasla­tokat fog tenni erre nézve. A KBK Munkabizottsága testvéri felhívással fordul a ke­resztyén békemozgalom minden tagjához, és minden keresz­tyénhez, különösen vezető keresztyén személyiségekhez, hogy imádságaikkal és fáradozásaikkal segítsék elő a tervezett le­szerelési világkonferencia ügyét. Szilárd elhatározásunk, hogy e célok elérése érdekében együtt fáradozzunk minden keresz­tyén emberrel, a többi vallások tagjaival és minden jóakaratú emberrel. i1!lll{l!l!i;il1llllll!lllll!I!lll!llilllliillll!ltlllllll!lllll!lllllllllllllll!lllllll!lllllllllllll!i!l!lll!i]llllllillllMMII!lliltlllIII!illllllil!illilk (Oei&íiika Vér és könny hullt-hullt az út porába. felsebződött a meztelen lába; apadóban volt az élet kútja, végtelen volt a Golgota útja. Űtszélen sokan dermedten álltak, s talán megint szent csodára vártak. Nem tudták, hogy a szíve mit érzett, nézték, amint a homloka vérzett. Mért tart ez a kín ilyen sokáig, alfától egész az ómegáig? sóhaj se szálljon a magas égig, s gyötrődve járja az utat végig? Mennyi ember, mind gyenge, esendő, és senkinél sincs gyolcsból egy kendő, hogy letörölje vérmosta arcát s könnyítse gyötrő, utolsó iiarcát. Egy ifjú lány (látták mind a népek) gyengéd szívvel a Kínzotthoz lépett, s kis kendőjével törölte sírva, Ö meg az arcát a gyolcsra írta. Gyarmathy Irén ÖLTÖZTESS FEHÉRBE URAM! Téli reggel gyönyörű házunk körül fehér ruhába öltöztetted fáinkat Uram. Nincs művész, sem tudós, ki ezt a tökéleteset utánozni tudná tudom. A csipke, mit emberkéz alkot, nem lehet oly lenge, finom, mint fáink ruhája. Ez a Te műved, Uram! Mi mindent tudsz Te, mit ember soha nem tudhat meg? Te Szellem! Ki úgy leped meg az embert, hogy szíve a csodákon megremeg. Fűszálon, bokron, angyalok keze végzi a Te parancsod. Látsz engem? Kérlek, sírva, remegve, töröld el bűnöm és öltöztesd lelkem hófehérbe, mint fáinkat a télen Uram ... Amen. Novák Rezsőné í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom