Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-03-13 / 11. szám

Az első magyarnyelvű Tapasztalati Valláslélektan

A végnélküli háború

7. Vietnami tájékoztató IV. ELLENÁLLÁS

A LÉLEKTAN TULAJDONKÉPPEN alig 100 éves tudomány. Korábban is írtak lélektanokat, már a régi görög gondolkodók is, de munkáikat nem lehet tudománynak nevezni. A modern tudományos lélektan művelőinek a figyelmét kezdettől fogva érdekelte a vallás is. De csak amikor már szinte a lelki élet minden titkába behatoltak, mertek hozzáfogni a talán legbonyolultabb jelenségnek, a vallásos lelki életnek a kivizsgálásához. A mai ember vallásosságának a lélektani tanulmányozásából született meg a tapasztalati valláslélektan. Módszereit az általános lélektanból vette, de természetesen hozzá alkalmazta a vallásosság természetéhez.

Mivel a valláslélektan az elmúlt ötven esztendő alatt hatalmas tudománnyá fejlődött, szükségessé vált, hogy a hazai érdeklődők is megismerkedhessenek eredményeivel. Hiszen a tapasztalati valláslélektan tanulmányozása nemcsak érdekes, hanem tanulságos is, a lelkészek és általában a vallás és a lélektan iránt érdeklődők számára. Sajtóosztályunk a lelkészek köréből megnyilvánult kívánság figyelem- bevételével elhatározta egy valláslélektan kiadását, s annak megírására dr. Vető Lajos püspököt kérte fel. Örömmel értesültünk, hogy a könyv hamarosan elhagyja a nyomdát, s húsvétra megjelenik. Terjedelme kb. 300 oldal, 5 lélektani grafikonnal és egy képpel illusztrálva. Előszót

Olaszország kisebb evangélikus egyházai között a waldensek a legrégibb vallásos közösség. 1176-ban a francia- országi Lyon-ban alapította a jómódú polgár, Petrus Waldus. Hamarosan összeütközésbe került a hivatalos egyházzal. Bár reménykedett benne, a

III. Lateráni Zsinat nem ismerte el 1179-ben, sőt az 1184-es veronai Zsinat és az 1215-ös IV. Lateráni Zsinat kiátkozta ezt az egyházat, egyre szaporodtak a waldens egyházak, illetve gyülekezetek Franciaországban, Olaszországban és Cseh-morva-országban. A katolikus egyház mindig üldözte őket, sőt IV. Sixtus pápa kereszteshadjáratot hirdetett 1477-ben ellenük. Még 1685- ben is irtották őket az ellenük küldött katonai egységek, tízezreket vetettek börtönbe és sok ezer waldens kisgyermeket katolikus családoknak adtak nevelésre.

A waldensek azonban minden üldöztetéssel szemben daD. Káldy Zoltán püspök írt

hozzá.

Érthető, hogy már terjedelme miatt is nehéz e könyvről rövid cikk keretében tájékoztatást nyújtani. Szó van a könyvben a vallásosság kifejlődéséről, a gyermekkortól az öreg korig, a vallásosság pszichológiai mibenlétéről, a megtérésről, a bűnbánatról, a lelkiismeretről, az ihletről, a pró- fétálásról, a látomásokról, az érzékcsalódásról, az egészséges és helytelen vallásos jelenségekről, a vallásos embertípusokról, az imádságról, a meditációról, a lelki betegségekről, a babonáról, a valláslélektan gyakorlati alkalmazásáról, s általában véve mindenről, aminek az ismerete akár a magunk vallásosságának a kialakítása, akár egyházi szolgálatunk, különösen a lelkipásztorkodás végzése szempontjából tanulságos.

A SZERZŐ természetesen nemcsak a saját kutatásaira támaszkodik, hanem főleg volt berlini mestere, a nemrég elhunyt Werner Gruehn berlini professzor nemrég megjelent összefoglaló nagy könyve nyomán ismerteti mindazokat az eredményeket, amelyeket a valláslélektani kutatók népes tábora aprólékosan gondos munkával felderített. Sok vallásos hivő önvallomására támaszkodik a tapasztalati valláslélektan, hiszen ezek ösz- szegyűjtése és feldolgozása a pszichológusok első és fő feladata. Hogy valami ízelítőt nyújtsunk a könyvből, idézünk néhány ilyen vallásos „önvallomást”.

coltak és ma jelentős számú gyülekezetük és templomuk van Olaszországban. Rómában saját teológiai fakultásuk van a waldenseknek. Az utóbbi időben szabadabban dolgozhatnak és nemzetközi vonatkozásban is hallatják hangjukat. A Prágai Keresztyén Békekonferenciának évek óta tagjai és munkatársai a waldens gyülekezetek, illetve lelkészek.

HULTGREN SVÉD ÉRSEK A KIÉLI EGYETEM DÍSZDOKTORA

A kiéli egyetem Teológiai Fakultása a teológia tiszteletbeli doktorává avatta D. Gun- nar Huligren uppsalai érseket. Az új tiszteletbeli teológiai doktor a schleswig-hol- steini evangélikus püspökök jelenlétében tartotta meg előadását ezen a címen: „Az egyház jövő útja”.

KITÜNTETÉS

VERES PÁLNAK, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezetőjének, több évtizedes eredményes munkája elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából, az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést DOBI ISTVÁN, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. Az ünnepélyes aktusnál jelen volt KISS KÁROLY, az Elnöki Tanács titkára, PRANTNER JÓZSEF miniszter, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és BALLÓ ISTVÁN, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese.

Diem totális diktatúrája és terroruralma kihívta az üldözöttek és elnyomottak nyílt ellenállását. Az ellenállók soraiban ott vannak a parasztok, akik védték, vagy visszaszerezni akarták a földjüket, a faji kisebbségek, a vallásos szekták és a politikai csoportosulások tagjai a liberálisoktól el egészen a kommunistákig.

Mint a bozóttűz, hol itt, hol ott bukkannak fel az első gyengén felfegyverzett partizán csoportok, hogy harcoljanak hazájuk függetlenségéért

és demokratikus jogaikért. E kettős célkitűzés tette elsősorban lehetővé, hogy a túlerővel szemben ne csak tartani tudják magukat, de katonai sikereket is érjenek el. „Világos politikai felismerések nélkül, olyan cél nélkül, melyet a tömegek vallanak magukénak, a partizán háború elbukik. A tömegek ro- konszenve nélkül nem bontakozhat ki — tanította Ho Si Minh. A partizánháborúban tehát a társadalmi kérdés még a katonainál is fontosabb. A guerilla célja elsőrenden a lakosság szervezése, mozgósítása, a rendszerrel szembeni ellenállása, az adófizetés megtagadására. Ha ez nem sikerül, akkor a partizánokkal gyorsan leszámolnak. A guerilla olyan jéghegy, amelynek csak parányi része látszik ki a tengerből. Az ellenséggel szembeni kiállásánál fontosabb, hogy ki tudjon csúszni előle. Már a csata előli kitérés is a guerilla győzelme. A „Le Monde” 1964. május 5-i saigoni levele jól szemlélteti a helyzetet: „Az ellenség gyakorlatilag láthatatlan, elrejtőzik, kicsúszik és mégis ugyanakkor mindenütt jelen van. Még a városokban, a hatóságokban, sőt minisztériumokban is.” Cabot Lodge sajátos megállapítása fején találta a szöget: „Minden másodosztályú generális győzhetne, ha egy jó politikai légkör állna rendelkezésére.”

...a partizánokat az USA látja el fegyverrel...

Hivatalos amerikai adatok szerint a Vietkong reguláris hadereje mintegy 30 000 fő volt, s 60—80 000 fő az a nem reguláris erő, amely a reguláris haderőt támogatta, vagy úgy, hogy maga is fegyvert ragadott, vagy a szállítást és a kómszolgálatot végezte. A „Frankfurter Allgemeine Zeitung” 1965. február 12-i számában található a megállapítás: „a dzsungelháború első évében a lázadók fegyverzete még primitív és gyakran csak maguk csinálta” volt. Ma már a partizánok is modern fegyverekkel rendelkeznek, s ezek nagyon sokszor a kormánycsapatokra történt rajtacsapásból származnak. Ez a partizánok legfőbb fegyverforrása. 1965. március 23-án írja a „Le Monde”: „összesítve, az elmúlt 14 hónapban 18 500 különböző fegyver jutott a felszabadítási front kezébe.” A pleikui US-repülőtér elleni támadás után, ahol a partizánok egy tucat helikoptert semmisítettek meg, írta a Die Zeit (1965. február 12-i szám): „Azok a gránátvetők, amelyek az amerikaiakat kilőtték az ágyaikból, az USA-ban készültek.”

A Frankfurter Allgemeine fenti tudósítása szerint á sai- goni kormánynak 1965 kezdetén 530 000 hazai és 23 000 amerikai katona állt a rendelkezésére, hogy ez a túlerő a partizánokkal szemben mégsem tudott győzni, annak oka nem katonai, hanem politikai. Katonailag nézve csupán, a küzdelemnek már régen el kellett volna dőlnie. E helyett a partizánok ereje az elmúlt öt év alatt egyre fokozódott. A kormánycsapatok megbízhatósága ugyanakkor érzékelhetően csökkent; mindennapossá lett a dezertáció. Csakis így történhetett, hogy a Vietkong Diem elsöprése után néhány hónap alatt óriási előrehaladást ért el és közvetlenül a fővárosig, Saigonig nyomult előre.

...a nemzeti felszabadítási front...

A Diem-diktatúra elleni ellenállás kiszélesítését egy széles hatósugarú szervezet irányította: a nemzeti felszabadítási front

1960 decemberében, egy hónappal a Diem elleni első sikertelen puccskísérlet után jött létre. A mintegy két tucat különböző csoportot egyesítő szövetség magábafoglalta többek között a Demokratikus Pártot, a Forradalmi Néppártot, a Radikális Szocialista Pártot, az Értelmiségiek Szövetségét, egy gyári egyesülést, a Buddhisták képviseletét, a nemzetiségi kisebbségeket. A nyolctagú elnökségnek tagja lett két buddhista pap is, elnökké HUU THO saigoni ügyvédet választották, aki régóta a főváros liberális köreihez tartozott. Huu Tho így nyilatkozott Wilfred G. Burchet ausztráliai újságírónak: „Saigonban 1954. augusztus elsején 1 nappal a fegyverszüneti szerződés aláírása után éltük át az első megrázkódtatást. Amikor ismeretessé vált, hogy a Genfi Konferencia sikerrel zárult, túláradó boldogság töltötte el a város lakosságát. Bár vegyes érzelmeket váltott ki, hogy még két évig kell várni az újraegyesítésre, mégis az általános vélemény az volt, hogy ez nem túl nagy ár a békéért és a normális, a külföldi uralomtól szabad életért. Augusztus elsején Saigon látta a vidám, újjongó emberek hatalmas felvonulását. Elsősorban a Genfi Egyezmény aláírását köszöntötték és ünnepelték, de hangosak voltak azok a követelések is, hogy a politikai és hadifoglyokat —r a szerződés értelmében —• azonnal bocsássák szabadon. A válasz géppuskasorozat volt, Sokan megsebesültek, egy állapotos asszony a hasába kapott golyót. Az, hogy a béke és szabadság első felvonulását ily brutálisan szétverték, az izzó lelkesedésre hideg zuhanyként hatott. Még ugyanazon a napon megalapítottunk egy bizottságot a béke és a Genfi Egyezmény védelmére* és engem választottak meg elnökké”. (Wilfred G. Burchet; Partisanen contra Generale* Berlin, 1965. 33. old.)

...a felszabadítási front célkitűzései...

A felszabadítási front Ifl pontja hű kifejezője a Délvietnami öntudatnak. Követeli a külföldi katonai támaszpontok megszüntetését; a különböző demokratikus reformok megvalósítását, mint amilyen az írástudatlanság elleni harc, a parasztok felszabadítását, a nemek közötti egyenlőséget stb. Fontos politikai célkitűzése: „a béke és semlegesség külpolitikája”, „a két zóna közötti normális kapcsolatok” helyreállítása és „a haza békés egyesítése”. Feltűnő a program mértéktartása és az a fáradozás, hogy a különböző társadalmi csoportokat egyesítse, nehogy az erők szétfor- gácsolódjanaki.

Az 1962 márciusában tartott 1. kongresszus követelte „a lakosság valamennyi rétegének, minden társadalmi osztálynak, minden nemzetiségnek, minden pártnak, minden szervezetnek, valamennyi vallási felekezetnek, valamennyi hazafias személyiségnek az egységét, függetlenül politikai irányzatuktól”.

— Folytatjuk —

Gádor András

AUSZTRÁLIAI EGYHAZAK

A VIETNAMI BÉKÉÉRT

Az ausztráliai egyházak fölhívták a kormányt, hogy tegyen meg mindent a vietnami háború befejezéséért. A vietnami népnek feltétlenül biztosítani kell az önrendelkezési jogot, hogy szabadon dönthessen hazájának a holnapjáról.

ÉVENKÉNT 25 000 KERESZTELÉS JAPÁNBAN

Japánnak ma kereken 98 millió lakosa van és ebből kereken 450 000 evangélikus keresztyén, akiknek 2000 lelkészük van. Évenként 25 000 japánt keresztelnek meg, akik a sintó és buddha vallásból térnek át keresztyénnek és ke- resztelkednek meg az evangélikus gyülekezetekben. AZ áttértek közül 15 000 evangélikusnak, 10 000 pedig katolikusnak keresztelkedik meg.

Magában Tokióban, 60 000 evangélikus japán él és társadalmi helyzetük szerint elsősorban a professzorok, egyetemi hallgatók, politikusok és hivatalnokok közül kerülnek ki.

A Szeretet mutatója

Az autó irama gyorsul. Ránézek a sebességmérőre. Ugrik felfelé a mutatója: 60—80—100 kilométeres gyorsaságot jelez. — Perzselőn süt a nyári nap: az ablakon kis üvegcső az árnyékban, higanyszála mutatja a levegő forróságát. — Gépterem. Halkan duruzsolva járnak az olajozott dugattyúk. Elektromos áram dolgozik a bonyolult szerkezetekben. A műszerfalon kerek számtáblán kis fekete kar árulja el a feszültséget, amely áramlik a gépekben.

Krisztus keresztje — alkalmazom a három hasonlatot — ilyen mutató. Az ő szenvedő testében és gyötrődő lelkében nem fizikai, de mindennél valóságosabb roppant mozgás, hőfok, magasfeszültség vibrál. A halálba merevedő tagok mint feketülő mutatók jelzik egyszersmindenkorra az Isten szere- tetének hatóerejét.

Jézus halálának jelentőségét sokféle kifejezéssel írja le az Újszövetség. Közöttük számos az antik világ vallási kincséből származik. A mai ember lelkiségétől idegen már az Istent kiengesztelő áldozat gondolata, amellyel megnyeri magának a haragvó istenséget. A golgotái oltáron az engesztelő áldozat távoli, elmerült világ darabjának tetszik.

Később is sokat küzdöttek az egyház gondolkodói a kiku- tathatatlan kifejezéséért: a Kereszt értelmezéséért. Ügy fogalmazták meg a középkorban bibliai alapon, hogy Isten igazságosságának szolgált elégtételül Jézus bűnösöket helyettesítő szenvedése. Nekünk szokatlan és bántó Istennel kapcsolatban ilyen — erősen jogi természetű — gondolkozásmód alkalmazása. Nem tudjuk Istent így elképzelni: mint akiben a bűnt büntető igazságosság és a bűnösnek kegyelmező szeretet erre a szent játékra, Fiát megkínzó drámai elégtételre kényszerülne. Inkább alázatosan megváltjuk: Krisztus keresztjének végső titkát nem értjük, magyarázatát nem tudjuk, de az eredményét: a bűnbocsánatot és az örök életet boldogan hisszük.

Mégis annyit el tud mondani Jézus halálának értelméről korunk hivő gyermeke és a mai teológus, amit Pál apostol legmélyebb írásában, a reformáció alapját képező Római Levélben így fejezett ki: „Isten az irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt érettünk” (5,8). Krisztus halálának az egész Újszövetségen keresztülvonuló ez az értelmezése időállóan és döntő módon fejezi ki a Kereszt jelentőségét: Isten kegyelmes szeretetének mutatója!

Jézus halálának nagy szolgálata számunkra, hogy leolvashatjuk róla Isten szeretetének „hőfokát”, erejét. Különösen akkor lehet drágává előttünk, amikor vétkeink eltakarják előlünk a kegyelmes Istent. Isten szeretetének mutatója, Krisztus keresztje, ilyenkor azt jelzi, hogy milyen nagy mégis hozzánk az ö irgalma. Amikor életünk sodrában eltűnik szemünk elől Isten jósága, mert úgyis nagyszerűen sikerül minden, vagy éppen ellenkezőleg, amikor lehetetlen hinnünk Isten gondviselésében, mert sorsunk ellene tanúskodik —, Krisztus keresztje világosan mutatja, hogy életünkben most is mérhetetlen erejével dolgozik Isten szeretete. Ez az egyetlen „hely”, ahol Isten bűnbocsátó és örök életet készítő jóságának kiapadhatatlansága és nagysága mindig ragyog felénk.

Előző heti sorainkban Krisztus keresztje a kis betűvel írt szeretet „ábrájaként” tűnt elénk, amelyről leolvashatjuk: mi a szeretet. Most a nagybetűvel írható Szeretet — mert Isten szeretetét értjük rajta — „mutatóját” láttuk meg benne. Bárcsak életünk folyamán s majd halálunk óráján nem veszítenénk el szemünk elől az Isten megbocsátó, irgalmas szereteté- röl szóló örök jelt: Jézus szenvedését és halálát a keresztfán.

V. L

ciKi©aH2iífcsa«3cgcKS<3iia<sic^

IMÁDKOZZUNK

Urunk, Istenünk! Hálával borulunk le előtted, hiszen igédet hallgathatjuk és benne újra valósággá lesz számunkra az életet adó szeretet. Ahogy kedves szüléink ajkáról megszámlálhatatlanul hangzik felénk a jóra intő szó, — úgy hangzik igédből is felénk ez a biztatás. Igéd előtt újra és újra azt lehet éreznünk, hogy gyermekeid vagyunk, mert abból az atya szava hangzik felénk. Kérünk, ne engedd, hogy szívünkből kivesszen a szomjúság igéd után, hanem add, hogy lehessünk annak liű- ) séges hallgatói és megtartói. Adj erőt Istenünk, hogy hűséges követői lehessünk Szent Fiadnak, mint szeretett gyermekek. Add látnunk Jézusban Isten ama Bárányát, aki önmagát adta értünk, hogy el ne vesszünk. Világosítsd meg előttünk böjti útunkat, hogy láthassuk szereteted nagyságát és hittel tudjuk életünket rátenni arra az áldozatra, melyet Krisztus mutatott be a golgotái kereszten.

Ennek a szeretetnek nagysága tud bennünket megtisztítani és megszabadítani minden bűntől. Mert valljuk Urunk, hogy a mi életünk nagyon szegény a szeretetben, az önfeláldozásban, a segítésben. Tudjuk, hogy máskép kellene élnünk és máskép kellene forgolódnunk embertársaink között. Ezért hálás a szívünk szeretetéért, mert az a mi szívünket is meg tudja újítani és képessé tehet arra az életre, mely boldogságot tud adni másoknak is. Kérünk, végy ki szívünkből mindent, ami tisztátalan. A Krisztusért, aki a mi bűneinkért is oda adta életét, bocsáss meg nekünk és vezess új úton.

Könyörgünk hozzád az emberiség békés életéért. Urunk szűntesd meg a kegyetlen vérontást, mely embertársaink életét pusztítja. Kérünk, áldd meg hazánkat és védd meg mezőinket a vizek áradatától. Áldd meg azokat, akik hűséges munkájukkal védik az otthonokat és földjeinket a pusztító ártól. Légy velünk Istenünk és mutasd meg utunkat, hogy engedelmességben élhessünk. Ámen.

„Amikor imádkozom, a szeretet és a bizalom érzése száll reám.”

„Mit csináljak? — vetettem föl a kérdést, s nem tudtam rá válaszolni. Ekkor az eszembe jutott, hogy egy valakiről megfeledkeztem, aki tudna rajtam segíteni: Istenről. Ekkor nagy bajomban térdre borultam és szívből imádkoztam.”

Egy 17 éves leány mondotta el a következőket: „1928-ban hirtelen vérmérgezést kaptam. Szörnyű félelem fogott el. Talán meg kell halnom. Nagy bajomban elkezdtem imádkozni. A paplant a fejemre húztam, hogy semmi ne zavarjon. Forrón, hosszan imádkoztam. Sírva könyörögtem Istenhez. Nem betanult imádságot mondtam el. Ügy beszéltem Istennel, mint apámmal. Elmondtam neki, hogy még olyan fiatal vagyok, s hogy az élet olyan szép. Te pedig Istenem, olyan hatalmas vagy. Még a kisujjadat se kell megmozdítanod, hogy meggyógyíts. Csak egy ici-picit kell akarnod. Ezeket a szavakat jegyeztem meg ebből az imádságomból. Három nap alatt meggyógyultam.”

„Ha megpróbáltam kitérni kételyeim elől, mindig meg kellett szenvednem. Kételyeim hirtelen és kiszámíthatatlanul leptek meg, de mindig új felfedezések előfutárai voltak.”

„Istennel szemben nekem nincs akaratom, legfeljebb kérésem ...”

Egy 45 éves asszony hét súlyos operáción ment át. Amikor megkérdezték, hogyan tudta őket elviselni, így válaszolt:

„Operáció előtt minden esetben a kereszten szenvedő Krisztust képzeltem magam elé. Ez nyújtott erőt ahhoz, hogy szenvedéseimet feledjem.”

Egy vallásos diák vakáció idején, kánikulában, délben a diófa alatt az árnyékban elaludt. Közben az árnyék elhúzódott a fejéről. Ekkor azt álmodta, hogy nagy ragyogástól körülvéve Jézus Krisztus közeledik feléje.

„Majd meghaltam a gyönyörűségtől és a félelemtől”, — mondotta ismerőseinek, amikor felébredt.

„Prédikáljon szépen, lelkész úr. Én ugyan nem járok templomba, de nagyon vallásos vagyok, s most is pontosan megfizetem az egyházi adót.”

Olvassuk el gondosan, többször ezeket a hiteles, ma élő emberektől (magyar emberektől is) vett vallomásokat. Gondoljuk meg, hogy ezer meg ezer ehhez hasonló megfigyelést és vallomást dolgoztak fel a valláslélektan művelői. Így némi fogalmunk lehet máris a tapasztalati valláslélektan mibenlétéről. Az ilyen lélektani „anyag”-nak a feldolgozása, elemzése, s e munka rendszerbe foglalt eredményei alkotják a tulajdonképpeni valláslélektant.

Ennyi azonban legyen is elég ahhoz, hogy felhívjuk sajtó- osztályunknak erre a jelentős kiadványára a figyelmet.

A waldensek