Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-02-20 / 8. szám

KP. BERM. BP. 72. Találkozás Lukács 18,31—43 Bahil Mátyásra emlékezünk 260 éve született MINDEN ÍRÁSNAK, szónak és eseménynek az adja meg a súlyát, az érdekességét, hogy milyen közelről érinti az éle­temet. Minden írás lehet érdekes, vagy unalmas, okos, vagy szép olvasmány mindaddig, amíg másról szól. De egyszerre izgalmassá válik, ha rólam szól, ha benne a magam életére ismerek. Különösen is igaz ez, ha éppen ott találom rajta a nevemet. Az ember másként olvas egy könyvet és másképp veszi kezébe a neki szóló levelet. Az ember nyugodtan megy az utcán, de hirtelen hátrafordul, ha hallja, hogy valnki a háta mögött kimo.ndja a nevét. Egyszerre érdekessé válik, ki az, aki róla beszél. Események is ilyenek. Valaki arról beszél, hogy szerencsét­lenség történt és egy autó felborult. Ezt az eseményt végig le­het hallgatni közönyösen, kőszívűéi, talán meginduló rész­véttel, hogy valaki, egy hozzám hasonló ember a szenvedés útjára került. De egyszerre lázas izgalom fog el, nyugtalan aggódás, ha történetesen azon az autón utazott az élettársam vagy a gyermekem. Ezt a mai igét is el lehetne mondani így is: — Jézus rá­lépett a fájdalmak útjára, hogy elinduljon a Golgota halálos éjszakája felé, de közben megállt egy kiabáló koldus előtt, hogy irgalmas szíve csodára csordulva megnyissa a koldus vak szemét. De mennyire másképp hangzik mindez, ha az írás igazsága szerint így mondom: — Jézus elindul meghalni értem! Nem egy kényszerítő parancs kergeti ezen az úton, önként megy! Neki nincs semmi ügye a kereszten. Ez az én bűneimnek az útja, ez az én halálom és kárhozatom keresztje, de ö helyettem vállalja, hogy a halálából hajnal szülessék a számomra. A BÖJT KAPUJA ELŐTT, ötvened vasárnapján, hívő emberek így néznek Jézusra, böjti útjára, szavaira és mozdu­lataira. A megváltás egész drámájára, ahol minden jelenetben valójában rólam van szó és az én nevem hangzik. Ami ezen a böjti úton elkezdődik és történik, az nem más, mint rész­let az én életem halálosan komoly regényéből. Ez a magyarázata annak, hogy minden idők hivő embere ilyenkor, böjt idején, még komolyabban kíséri azt a Jézust, aki helyette vállalta a Golgota böjti útját és ezzel bocsá­natot, békességet szerzett minden Öt keresőnek. A Jézussal való találkozás mai jelenetéjiek sok mondani­valója közül elsőnek is talán azt kellene meglátnunk, hogy Jézus megáll a böji úton, mert Ö maga is akarja ezt a talál­kozást. A szeretete állítja meg! Egy ismeretlen, senki ember sírása állítja meg. A szomorúság állítja meg. Jézus Krisztus elindul a megváltás nagy útjára. Fontos feladata, amit magára vállalt, hogy elvégzi a megváltás munkáját. Számára ez a legnagyobb, a legfontosabb és a leg­sürgősebb feladat. Óriási ügy és óriási út! Él Ö mégis megáll ezen a fontos úton, mert egy koldus kiált és segítséget kér Tőle. Jézus Krisztusnak íme van ideje, van szíve, van kész­sége, van azonnali kinyújtott karja egy öt megállító isme­retlen koldus számára. Azt akarja, hogy ez az ismeretlen, de öt hívó ember már most érezze meg szabadító szeretetét. A mai igének ez a legnagyobb és legboldogítóbb evangé­liuma, hogy Jézus Krisztus szeretete mindenkié, aki talál­kozni akar ezzel a szeretettel. És ha valaki valahol hívja Öt, megáll mindenki előtt, hogy segítsen, gyógyítson, vigasztal­jon, erőt adjon és szeressen. Egy koldus kiáltása állítja meg Jézust — ez a mai ige második boldogító mondanivalója. És ez a mondanivaló bíz­tató szó minden igaz imádság felé. Ö meghallja a kiáltást akkor is, ha ez a kiáltás csak egy csendes imádság, egy síró sóhaj a szívből, egy hivő tekintet felcsillanása a szemből és egy kinyújtott kéz hitvallása. Nem vész el és nem hiábavaló egyetlen imádság sem, amit hivő ajkak, vagy hivő szívek han­gosan, vagy elsóhajtva mondanak Neki. PERSZE EZ AZ IMÁDSÁG-MEGHALLGATÁS mindig nagyobb, több, meglepőbb, mint a kérés. íme a koldus pénzt kért. Adományt. Valamit, ami talán egy-két napját rendezte volna el és ehelyett a legnagyobbat kapta, amit csak kapha­tott, a szemevilágát. A Jézus Krisztussal való találkozást és azt a sorsdöntő látást, amelyik egyik pillanatról a másikra eldöntötte a sorsát és soha nem álmodott jövőjét. Látó ember lett, akinek többé nem kellett a koldusgúnya, mert a koldus­kezekből kenyérkereső kezek lettek. Boldog kezek, amelyek megtanultak mindent megköszönni. A koldus Krisztust kapott, és boldog élete egy világon vitte végig a hírt: engem meggyó­gyított! Engem szeretett! A HÍVŐ EMBER ENflEK A MAI TÖRTÉNETNEK a böjti találkozóján is a nyitott szemek ajándékát kapja Jézustól. Azt a látást, hogy Isten szereti őt és a közelségében minden­képpen meggyógyul, megszépül, elrendeződik az élete. Ez a mai ige második nagy evangéliuma, örömhíre: — Szeret az Isten! Törődik velem! Törődik földi utammal is. Erőmmel, egészségemmel és kenyeremmel is. És mégis ha valahol és valamiben koldusnak érezném egyszer magam, ez csak azért történik, hogy megkeressem öt, hogy hívjam, hogy a könny­cseppem, kiáltson Utána. Hogy Ö megérkezzék és találkozzék velem és megkérdje, hogy „Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?!’’ Mert ez a mai történet harmadik nagy örömhíre, hogy ö velem valamit cselekedni akar! — Nemcsak beszélni, tanítani, reményt adni, hanem cselekedni! Valamit tenni akar velem, ami nekem legjobban kell, ami az én legnagyobb szükségem, legnagyobb hiányom, legszomorúbb koldus-írásom. Az Ö sze­retete nem koldusnak dobott fillér, hanem a legnagyobb sze­retet hozzám hajtása ezen a földön és az örök éleiben. Annak meglátása, hogy Ö szeret engem, törődik velem és mindig a legjobbat akarja velem cselekedni, ez a mai ige leg­nagyobb ajándéka, mert ez a vakságból világosságra vezet. Ez a világosság vezet a szeretetnek ahhoz a kérdéséhez is, amit én teszek majd fel másoknak, ha találkozom velük: — Ember, testvér, mit akarsz, hogy cselekedjem veled?! Friedrich Lajos A 18. században, a Rákóczi ­szabadságharc sikertelensége után egyre nehezebb lett az élet. Hazánk, egyházunk, és Bahil Mátyás evangélikus lel­kész sorsa is ezt mutatja. HAZÁNK SORSA: III. Ká- rolynak, és utódjának, leányá­nak, Mária Teréziának a célja a központosított monarchia, az osztrák birodalom egyszemé- lyű, korlátlan, ellentmondást nem tűrő irányítása volt. A Rákóczi-szabadságharcnak még a „nyomait” is iprekeztek el­tűntetni; Rákóczit, és a sza­badságharc vezetőit igyekeztek „sötéten” beállítani a hazai és a külföldi közvélemény előtt. Ebben az igyekezetben a Habs­burgok készséges segítőtársa volt a hazai katolikus klérus, amely a közhangulat alakítá­sával, és az iskolai neveléssel is segítette a Rákóczi-szabad- ságharc emlékeinek és értékei­nek a felszámolását. Bahil Má­tyás élete végén pl. csak Ma­gyarországon 72 közép- és kö­zépfokú iskolát birtokoltak katolikus szerzetesrendek. Az iskolák fele a jezsuiták tulaja donában volt. Természetes, hogy a birodalmi kormányzat pénzzel, földbirtokkal „hálálta meg” a katolikus klérus szol­gálatait. Az egykori török hó­doltsági területeket fokozato­san benépesítették. Egyre éle­sebbé vált a jobbágytelkek differenciálódása, a vagyoni rétegeződés, a jobbágyok kö­zött is. A régi várakat, várkas­télyokat lerombolták, vagy osztrák katonasággal töltötték meg. A növekvő kiadások nagyrészét a jobbágyoktól haj­tották be. Az elégedetlenség megnyil­vánulása volt pl. Szegedinác Péró — Pásztor András — Vértesi Mihály mozgalma, 1735-ben, a Körösök—Maros vidékén, amelyet csak nagy üggyel-bajjal tudott vérbefoj- tani a Habsburg-kormányzat. De a Körösök—Maros vidéké­nek népe, a kevés zsold miatt zúgolódó katonák, és a kizsa­rolt jobbágyság 1753-ben is szervezkedett. 1755-ben pedig Horvátország területén fé­kezte meg az udvar az elége­detlenkedőket. Mária Terézia címek, ran­gok, latifundiumok adományo­zásával próbálta lekötelezni a magyar fő- és középnemessé­get, a katolikus klérust, mert az osztrák örökösödési, majd pedig az ún. hétéves háború­ban meggyengült a hatalmi pozíciója. A bécsi kormányzatnak ked­vezett a jezsuiták „Regnum Marianum” elmélete is. Esze­rint Magyarország „Mária ki­rálysága”, a katolikus klérus uralkodási, vagyonszerzési igé­nyével. Ezzel természetesen együtt járt a protestánsok kí­méletlen elnyomása, üldözése, létjogosultságának a bizonyta­lanná tétele is. Így akarta a katolikus klérus szellemileg is lefegyverezni egész népünket! EGYHÁZUNK SORSA. 1731- ben jelent meg az ún. Első Ca­rolina Resolutio, amely az ar- tikuláris helyek vallásgyakor­latáról, és a földesurak vallási jogairól intézkedett. Az 1734- ben megjelent ún. Második Carolina Resolutio az egyház- kerületek beosztásáról szólt. Még 1723-ban- megalakult a helytartótanács, ahol a cenzú­rát a jezsuiták (!) gyakorolták. Jezsuiták vizitálták a protes­táns tanintézeteket. Azokban a tanintézeteidben, amelyek a féktelen jezsuita terror mellett megmaradtak, tilos volt a gram mati kai nál m aga s abbfokú képzés. Pl. Huskovics Sámuel besztercebányai lelkész, bá­nyaváros! szuperintendenst egyházlátogatásai miatt a hely­tartótanácshoz idézték, és mindkét tisztétől megfosztot­ták. Gróf Althan Mihály váci püspök még az ún. Első Caro­lina Resolutiót is „nagy en­gedménynek” találta. Tiltako­zott ellene. Tiltakozását az uralkodó önkényesnek tekin­tette, kétszeri idézésére sem jelent meg Becsben, mire az uralkodó püspöki javadalmától megfosztotta, és tiltakozását a pesti megyegyűlésen széttépet- te. De az ilyen erélyes fellé­pésre csak nagyritkán .szánta rá magát az uralkodó. Bibliákat, kátékat nem le­hetett kiadni. Klobusiczky András földesúr minden vasár- és ünnepnapot megelőző este megvizsgáltatta protestáns jobbágyainak a házait, ho;y otthon vannak-e? Az eperjesi evangélikus istentiszteletekre nem engedte el őket, hanem csak a katolikus misékre. Aki ellenkezni próbált, az pénz- és botbüntetést kapott. Gyülekezeteink akkori sor­sáról csak egy példa: Eperjes városának virágzó magyar— szlovák és német gyülekezete volt. A magyar—szlovák gyü­lekezettől erőszakkal elvették a templomát, és nagy után­járásra, a külváros elhagyatott helyén jelöltek ki templom­telket. A német gyülekezet templomát is elvették, de az a teljesen elfogadhatatlan helyen kijelölt templomhelyet nem fogadta el. BAHIL MÁTYÁS SORSA. Bahil Mátyás 1706. február 24-én, a gömörmegyei Süvetén született. Édesapja, Bahil Já­nos, tanító, majkL Mokrolukán és Süvetén lelkész volt. A fia­tal Bahil Mátyás Ráhón, Och- tinán, Késmárkon, majd Besz­tercebányán tanult. 1727. ápri­lis 27-én a wittenbergi egye­tem teológiai karára iratko­zott be. 1730. elején Antonius Sámuel csetneki lelkész, szu­perintendens avatta fel a lel- készi szolgálatra. Cserencsény- be került lelkésznek. Hűséges és lelkiismeretes szolgálata tá­volabb is ismertté tette nevét. 1734-ben a szlovákajkú gyüle­kezet lelkésze lett Eperjesen. A nagymúltú, tekintélyes eper­jesi gyülekezetnek szüksége volt Bahil Mátyás igehirdetői és emberi képességeire, mert sokat szenvedett a város és a gyülekezet a Habsburg-kato- likus, zaklatásoktól. Bahil hir­dette az igét élőszóban és írás­ban. Kiváló lelkipásztor és ki­váló egyházi író volt. Köny­veit, írásait részben német, la­tin-német vagy szlovák nyel­ven írta, aszerint, hogy milyen nyelvű olvasóknak szánta. Mű­vei forrás-jellegűek a korszak történetével és egyháztörténe­tével kapcsolatban. , A „Rövid és megbízható tu­dósítás ...” c. munkája néme­tül először 1744-ben, másod­szor 1746-ban jelent meg. Rá­mutatott a korabeli hazai vi­szonyokra, az egyházi és a tár­sadalmi helyzetre. „Melléklet az előző évben kiadott... tudósításhoz” c. műve 1745-ben jelent meg la­tinul és németül. Két fontos okmányt közölt benne. „Megbízható tudósítás ...” c. könyve 1745-ben jelent meg, és a protestantizmus hazai sorsáról szól. „Rövid tanítás ...” c., 1746- ban megjelent művében leírta, hogy az ún. dekretális esküt azért követelik meg az ő ide­jében, hogy a közhivatalokból kiszorítsák a protestánsokat. Bahil lefordította Cyprian: „A pápaság eredetéről és meg­növekedéséről ...” c. könyvét 1745-ben szlovákra, és kinyo matta. Ezért 1746. november 28-án, parochiáján elfogták. Vizsgálati fogságba vetették. Intő példa volt Bahil Mátyás számára Krmann Dániel, akit vizsgálati fogság ürügyével, elfogása után, élete végéig fog­ságban tartottak. Bahil Mátyás nagynehezen, rríég 1746. de­cember 14-én megszökött a fogságból. Jól tudta, hogy el­lenkező esetben élve nem ke­rült volna ki a jezsuita hóhé­rok kezéből. El kellett tehát hagynia gyülekezetét, család­ját, értékes könyvtárát, iromá­nyait, feljegyzéseit, hogy ül­dözői elől megmeneküljön. Sok viszontagság után átju­tott Lengyelországba. Négy napig egy zsidó rabbi gondoz­ta. Nemcsak vígasztalgatta, éle­lemmel, ruhával látta el, ha­nem a menekülés közben megzúzódott ujjiait is meggyó­gyította. Fiát kísérőül adta ’Bahil mellé. Krakkón át, Szi­lézia felé vette az útját. 1747 elején, szerencsésen meg is ér­kezett Pless városába, majd hosszabb kerülővel Boroszlóba. Előbb az amsdorfi, majd a nagyobb, tekintélyesebb pareh- witzi gyülekezet választotta meg lelkészévé. Felesége és gyermekei is követni tudták. Még 1747-ben latinul és néme­tül leírta a nemzet, a protes­tantizmus és a saját szenvedé­seit, amely Európa-szerte nagy visszhangot váltott ki. Ez a könyve holland nyelven is megjelent. „ Mint a pachwitzi gyülekezet lelkésze halt meg, 1761. decem­ber 24-én. Bahil Mátyás képzett teoló­gus, hűséges lelkipásztor ki­tűnő történetíró, önzetlen ha­zafi volt. Sorsa a Mária Teré- zia-korabeli evangélikus lel­kész. és hazafi sorsát példázza. Bahil Mátyás élete ma is ál­dozatos és hűséges életfolyta­tásra serkentő. Barcza Béla 4 Lutheránus Világszövetség elnöke Münchenben A Bajorországi Tartományi Egyháznak előkelő vendége lesz március 20. és következő napjain. A Lutheránus Világ- szövetség elnöke, az amerikai Dr. Schiotz látogat el a bajor- országi evangélikusokhoz, ami annál jelentősebb, minthogy ez a tartományi egyház Nyu- gat-Németországban a legki­sebb. A látogatás tehát első­sorban a tartományi egyház püspökének, D. H. Diatzfelbin- gernek szól. D. Dietzfelbinger püspök az elmúlt év őszén járt Magyar- országon az evangélikus egy­ház vezetőségének a meghívá­sára és a két lutheránus egy­ház megbeszélésein minden bi­zonnyal szóba kerül Dietzfel­binger püspök magyarországi látogatásainak az eredménye is. NÉGYSZÁZ RÉSZTVEVŐVEL Az összes földrészek mint­egy négyszáz embere vesz részt az Egyházak Világtaná­csának ebben az esztendőben (július 12—26) tartandó világ- konferenciáján, amelynek ez lesz a témája: „Egyház és tár­sadalom”. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának a Ta­nulmányi Osztálya is hosszabb idő óta dolgozik a fenti téma feldolgozásán. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiii Az út Jeruzsálembe A mai vasárnapra kijelölt evangéliumi ige (Lukács 18, 31—13) elöljáróban azt mond­ja el, hogy Jézus immár har­madszor jelenti be tanítvá­nyainak: Jeruzsálemben — ahová mennek — meg kell halnia. Meg kell halnia csúfos halállal: a keresztfán. Ismeri hát sorsát, tudja, hogy mi vár rá és tudja azt is, hogy ha a vé­gén minden jóra is fordul, az az út, amit végig kell járnia* keservesen nehéz, embertele­nül fájdalmas. Az úton mégsem fordul visz- sza. Nem retten meg és nem is csügged el. Megy tovább a cél, Jeruzsálem, a megaláztatások, a megcsúfoitatás, a magáraha- gyatottság felé. Megy, mert tudja, hogy mire küldetett, miért jött e világra, hogy min­den lépése, minden cselekedete Isten embert mentő üdvtervé­hez tartozik. Ahhoz, amit ön­ként vállalt, aminek teljesíté­sében sohasem fáradt el, mert sohasemis fáradhatott el. Ezen, a Jeruzsálem felé ve­zető úton találkozik egy vak emberrel. Egy emberrel, akit szerencsétlen sorsa nemcsak átvitt értelemben, hanem való­ságosan is az út szélére sodort és, akinek semmi reménye sem lehetett arra, hogy újra visszajuthasson oda, ahol a többi, szerencsésebb ember biztos lépésekkel haladhatott valamilyen életcél felé. Magá- ramaradt, az élettől megcsú­folt ember ő is, de fájdalma, magárahagyatottsága mégsem mérhető jézuséhoz. Mindah­hoz, ami Jézusra minden egyes mérföldkő után egyre bizonyo­sabban várakozott. A szenvedéseit, a mérhetet­lenül nagyobb fájdalmakat tu­dó, sejtő Jézus pedig megáll az úton. Megáll, mert könyörüle- tességc, emberszereteíe indítja arra, hogy feledve sorsát, a kegyetlen végcélt, ott segítsen, ahol erre éppen szükség van, ahol erre a segítségre emberek várnak. így, és ezért adja vissza egyetlen egy ember sze- mevilágát, boldogságát az, aki az egész embervilág boldog­ságának, üdvösségének szolgá­latát vállalta magára. így és ezért, mert számára az egyet­len egy ember sorsa, boldog­sága éppen olyan drága, mint a sokaságé, s mindenek felett drágább a saját életénéL A Jeruzsálem felé haladó Jézustól pedig éppen ezt ta­nulhatjuk és éppen ezt kell megtanulnunk. Azt — amit Pál apostolnak a mai vasárna­pon elhangzó szavai is olyan megragadó módon bizonyíta­nak —, hogy az emberekhez hajló szeretet nélkül semmi­lyen életcél, semmilyen életút sem lehet szép és igaz. Nem lehet, mert csak a kettő együtt: a saját életutam komolyan vétele és a mások feltétel nél­küli megbecsülése, szeretete juttat el igaz emberségre, az igaz keresztyén életre. Dr. Vámos József * i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom